János, német botanikus, szül. Potsdamban 1822 máj. 15., megh. Bonnban 1880 aug. 27. Eleinte szülővárosában (1840-44) a kertészetet, azután Berlinben a természettudományokat tanulta, 1848-ban doktor lett, és Berlin iskoláiban tanított, 1855. u. i. az egyetemen a botanika magántanára. 1861. a kir. n9övénygyüjtemény őre, 1865. pedig a bonni egyetemen a botanika tanára s a növénykert és növénytani intézet igazgatója lett. Érdemei az anatomia és morfológia terén maradtak fenn. Nevezetesebb munkái: Untersuchungen über den Bau undd ie Entwicklung der Baumrinde (Berlin 1853); Über den Zusammenhang der Blattstellungen mit dem Bau des dikotylen Holzringes (u.o. 1858); versuchte über die Leitung des Saftes durch die Rinde (u.o. 1860), Die Milchsaftgefässe u. die verwandten Organe der Rinde (u.o. 1864); Zur Entwicklungsgeschichte der Gattung Marsilia (u.o. 1862-64, 2 köt.); Befruchtung und Entwicklung der gattung Marsilia (u.o. 1865); Pilulariae globulifereae generatio cum Marsilia comparata (Bonn 1866); Übersicht des natürlichen Pflanzensystems (u.o. 1867); Über die Organe der Harz- und Schleimabsonderung in den Laubknospen (Botanische Zeitung 1868); Die Scheitelzellgruppe im Vegetationspunkt der Phanerogamen (Bonn 1869); Die Entwickelung des Keims der Monokotyledonen und Dikotyledonen (1870); Die Parthenogenesis der Caelebogyne ilicifolia (1877) és Betr äge zur allgemeinen Morphologie der Pflanzen (1882) az ő Abhandlungen aus dem gebiet der Morphologie u. Physiologie gyüjteményes munkájában; végre Ch. G. Ehrenberg, ein Tagwerk auf dem Felde der Bnaturforschung (Bonn 1877).
(vagy: der Büheler), XV. sz.-i német költő; Elzásztól származott és III. Frigyes kölni érsek (megh. 1414) szolgálatában ált, kinek Poppelsdorf nevü kastélyában (Bonn mellett) lakott. Két nagyobb epikai műve van: Die Königstochter von Frankreich (1401, irva vagy 15000 vers, ujra kiadta Merzdorf 1867), melynek tárgyát már egy XIII. sz.-i német költő (Mai und Beaflor, kiadta Pfeiffer 1848) és utóbb a Türelmes Helenáról szóló népkönyv szerzője is földolgozta: és Diokletians Leben (1412, ujra kiadta Ad. Keller 1841), melynek tartalmát a hét bölcs mester története teszi. A költő hiven követi forrásait s igy önállóság nélkül, de vonzóan és ügyesen önti versekbe a régibb prózai elbeszéléseket.
(Hans Wurst), a régi német szinház állandó komikus alakja, melynek szerepe renszerint az illető szinész rögtönző tehetségére volt bízva. A H. neve első izben Brant Sebestyén Narrenmschiff c. szatirikus tanító költeményének egy alnémet átdolgozásában (1519) található: Hans Wurts (Brant művében: Hans Mist); aztán Luthernél: Vermahnung an die Geistlichen (1530) és Wider hans Worst (1541., a braunschweigwolffenbütteli herceg ellen). Sokkal nagyobb szerepe van a szinműben, melynek legrégibb tipikus alakja. Annyira közkedveltségü volt, idővel bármely komoly vagy vig drámában juttattak neki szerepet, illetve helyet, mert szerepe ritkán volt kidolgozva, hanem rendszerint az előadó szinész ügyességétől függött, hogy mennyit és mit alart és tudott e szerepben tenni és mondani. Eredeti jelleme: a buta és mégis ravasz paraszt, a XV. és XVI. századi farsangi játékoknak egyik kedvelt alakja, mely már a misztériumokban is található s utóbb a bibliai tárgyu drámákból sem hiányzik. H. voltakép a falánk ripők, aki okos akar lenni, de mégis ostobaságokat beszél és tesz. Rokon alakok találkoznak más népeknél is s másutt is egy nemzeti ételről nyerik melléknevöket, mert keresztnevök mindenütt János; ilyenek a németalföldi Jan Pikelhäring, a francia Jean Potage, az angol John Pudding, a magyar Paprika Jancsi. H.-ra a XVI. század óta, az angol komédiások idejében, az angol Clown volt hatással, utóbb, főleg déli Németországban, az olasz Arlecchino is. Iszonyu durvasága és izléstelensége a XVII. sz.-ban éri el legmagasabb fokát és kihivja az erkölcsbirák és műveltebb emberek üldözését. A XVIII. sz.-ban Stranitzky József Antal bécsi szinész tesz 1708 óta kisérletet a H. alakjának művészibb szinvonalra emelésével: e művében: Olla potrida des durchtriebenen Fuchsmundi (Bécs 1722, uj kiadása 1885. V. ö. R. M. Werner, Der Wiener Hanswurst; Stranitzky und seine nachfolger, Bécs 1883). Utána (1720 óta) Prehauser Gottfried bécsi szinész volt a H. hires megszemélyesítője. E két kiváló művész oly népszerüvé tette H. alakját, hogy Bécsben bármely darabnak valamely többé-kevésbé komikus alakja helyébe a H. burleszk tipuszát tették. Bécsben Sonnenfels József föllépése vet véget H. szereplésének. Sonnenfels az uralkodó izléstelenséget első sorban a szinpadról akarja elüzni. De azért az osztrák fővárosból sem tünik el a H. egészen; mert a későbbi Kasperle, Larifari, Staberl, Lipperl, Thaddädl stb. nem egyebek, mint H. többé-kevésbé jellemző módosulásai. V. ö. Reuling, Die komische Figur in den wichtigsten deutschen Dramen bis zum Ende des XVII. Jahrhunderts (1890) és Schneegans H. Geschichte der grotesken Satire (1894).
(szanszkrit, nőnemben i végzettel) a. m. lud, hattyu, flamingó és más vizi madár. Képletes jelentése a lélek és a fényes nap. Kettős számban a világszellem jelölésére szolgál. A hitregében a Brahma isten paripája. Használják Brahma, Visnu, Siva és Káma a szerelem istenének nebe helyett. A rádsa (király) szóval összetéve a jeles fejedelemnek és a veres lábu és csőrü ludféle szárnyas állatnak a neve. Előfordul még vallásos vezeklő értelemben is para szóval összetéve vagy anélkül.
v. rög, általában kisebb-nagyobb összeszáradt vagy összefagyott földtömeg, illetve gyeprészlet. Szántóföldön helytelenül eszközölt szántás következménye. A hantok a vetés egyenletes kikelését és a növények diszlését megakadályozván, a talaj megkimélésénél lehetőleg kerülendők, mi a szántásnak megfelelő időben és helyes elvek szerinti eszközlése által érhető el. Agyagos talajon a H.-ok keletkezése gyakran v. különösen ha a szántás nedves időben történik, nem lévén elkerülhető, szétzuzásukra hant-, illetve rögtörő hengerek szolgálnak.
kisközség Veszprém vármegye zirci j.-ban, (1891) 766 magyar lakossal. Szt. Mihályról nevezett egyházának első ismert prépostja 1244-ből Smaragd, ki 1253-ba, midőn a prépostségot először említik hiteles helyül, egyuttal pozsonyi prépost is volt. IV: Ince pápa arra kötelezve őt, hogy ha még ezután is el akarna fogadni valamely egyházi javadalmat, mondjon le meglevő egyik prépostságról. Ugy látszik, a hántairól mondott le, mert 1259. már Jácint mester a prépost. A vasvármegyei főispánnal egyetemben Jácint 1265. buzgón fáradozott a királyi várak jószágainak utóda, egy-két év mulva pedig Tamás. IV. Béla visszaszerzésében. Már 1267. Simon mester az s utóbb V. István királyok udvari papja és győri kanonok. IV. László idejében az ellenség e prépostság javait is pusztította s egyházi öltönyeit és szent edényeit elrabolta, miért 1277. IV. László Ecsej-földjével kárpótolta, miért 1277. IV. László Ecsej-földjével kárpótolta jegyzőjét, Tamás prépostot, ki 1278-ban a székesfehérvári káptalan prépostja lett. A hántai prépostok különben rendesen a veszprémi káptalan kanonokjai közt foglaltak helyet. A prépostságnak ma már nyomai sincsenek.
Miksa (prudniki), paleontologus, szül. Jablonkán (Szilézia) 1821 szept. megh. Budapesten 1893 jun. 26. Miután gimnáziumi tanulmányait Teschenben elvégezte, a bécsi egyetemen filozofiai tanulmányokkal foglalkozott. Majd Selmecre ment, itt 1846. elvégeztea bányászakadémiát és mindjárt mint bányász szolgálatba os lépett. 1852. Doroghon (Ezstergom) mint bányatiszt működött. 1858. Budapestre költözött. 1866. muzeumi őr lett. 1869. őt bizta meg a földmivelésügyi miniszter a földtani intézet szervezésével, amelynek első igazgatója lett miniszteri osztálytanácsosi ranggal. A tudományos akadémia 1864. levelező és 1874. rendes tagjává választotta. 1876. a paleontologia magántanára lett a budapesti tud. egyetemen. 1882. pedig érdemeinek jutalmazására létesítették a budapesti tudományegyetemen a paleontologoai tanszéket. 1888. a bolognai egyetem tiszteletbeli doktorává választotta. Egyike volt legjelesebb és leghirnevesebb tudósainak és különösen a szénkutatások terén európai hirnévnek örvndett. A magyarországi harmadkori képződmények tanulmányozása körül halhatatlan érdemeket szerzett. Munkáiban sok uj állatfajt vezetett be az irodalomba. Különös előszeretettel a feraminiferákkal foglalkozott és ezek közül különösen a nummulitokkal, ugy hogy ezen a téren korának első specialistája volt. Madarász Edével a nummulitoknak egy uj, az eddigieknél sokkal jobb kikészítési módját találta föl; ezen uj módszerrel kikészített nummuliteknek gyüjteményei több kiállításon kitüntető érmet és elismerő oklevelet kaptak. Főbb művei: Die Umgebung von Tinnye bei Ofen (Jahrbuch d. k. k. geol. R. A., 10. köt. 1859); Geologiai tanulmány Buda s Tata között a magyar tud. akadémia (Math. és Természettud. Közleményei 1. kötet 1861); Budai márga (u.o. 2, kötet 1873); A beocsini márga földtani kora (Akad. Értekezések IV. köt., 1874); Uj adatok a déli Bakony föld- és őslénytani ismeretéhez (Földtani Int. Évkönyve, 3. köt. 1875); A nummulitok rétegzeti jelentősége a délnyugati középmagyarországi hegység harmadkori képződményében (akad. Értekezések, 5. köt. 1875); A Clavulina-Szabói réteg faunája (I. rész, Foraminiferák Földt. Int. Évkönyve. 4 köt. 1875); A budavidéki ó-harmadkori képződmények (Földtani Közlöny 10. köt. 1880); A magyarországi mész- és szarukövek górcsövi alkatáról (Math. és Természettdu. Értesítő, 2. köt. 1884); Uj adatok a budanagykovácsii hegység és az esztergomi vidék föld- és őslénytani ismeretéhez (Értekezések a Természettud. Köréből, 14. köt. 1884); Amerikai nummulitok (Földtani Közlöny XVI. köt. 1886); Tinnyea Vásárhelyii, egy uj csiganem és uj faj a congeria-rétegekről (u.o. 17. köt. 1887). Az esztergomi barnaszénterület földtani viszonyai (Budapest 1871); A magyar korona országainak széntelepei és szénbányászata (u.o. 1878); Az ajkai kőszéntelep földtani kora.
l. Hontmadár.
Gazos szántóföldnek felhántására vagy a szántóföldnek kemény kérgétől való megszabadítására szolgál. Alkalmazzák azonkivül réttelkesítésnél is, midőn a rétből szántóföldet akarnak csinálni a gyepes rétegnek lehámozására. Sekély munkájánál fogva vetőmag alászántására is használható. Ezen ekék csak igen csekély, 4-8 cm.. mély barázdákat raknak, szerkezetük olyan mint a közönséges.
l. Csererdő.