hitvestárs a. m. feleség (l. o.).
(successio conjugalis). Első ezt rendező törvényünk az 1687. XI. t.-c., amellyel in bonis pignoratitiis, et rebus mobilibus inter maritum et uxorem sine liberis et testamento decedentes, mutua et reciproca ad invicem observanda successio statuitur, amelynek értelmében tehát az elhunyt hitvestárs zálogjavaiban és ingó vagyonában (tehát az ősi vagyon kizárásával a szerzeményekben) a tulélő hitvestárs örökölt, ha az elhunyt után sem gyermek, sem végrendelet nem maradt. Ujabban a H.-t az országbirói értekezlet 14. §-a akként szabályozta, hogy H.-nek van helye: a) a szerzeményi javakban, ha leszármazó egyenes örökösök nincsenek; b) az öröklött javakban, ha sem leszármazó, sem felmenő, sem oldalagos örökösök nincsenek. A H. törvényes öröklés feltétele tehát, hogy az örökhagyó nem végrendelkezett.
a különböző vallások avagy egyes hittani tételek, vallási nézetek felett irásban, avagy élőszóval folytatott harc. Ily H.-k kiválóan nagy számmal voltak a IV-VII. sz.-okban, főként azon kérdések felett, hogy Krisztus egy lényegü-e az Atyával vagy különböző lényegü (l. Arius), hogy a benne volt isteni és emberi természet egy természetté olvadt-e össze; v. két természetnek maradt s hogy ebből folyólag benne egy akarat volt-e v. kettő; továbbá azon kérdés felett, hogy az üdvöt az ember Isten kegyelméből nyeri-e v. arra ő is közremunkál (l. Ágoston). Ezek a viták az egész kereszténységet szenvedélyes pártokra szaggatták szét, igen gyakran ezek voltaka főtényezők a római birodalom és a konstantinápolyi császárok politikájában. Hosszas küzdelmek után a császárok által összehivott egyetemes zsinatok döntöttek egyes vitás kérdések felett. A reformáció századában ismét felelevenedtek a H.-k, amikor a katolikusok, evangelikusok, reformátusok s az egyes felekezetek körén belül is egyes teologiai pártok, irányok, kiválóbb hittudósok sokszor hosszas és szenvedélyes harcokat vivta vagy általában az egész vallásrendszerek, vagy egyes dogmatikus kérdések, p. az urvacsorai tan felett.
Ferenc, német politikus, szül. Hanemickeben (Vesztfália) 1851 márc. 17. Teologiát tanult s a mellett a társadalmi tudományokkal foglalkozott. 1878. pappá szentelték, 1880. a münchengladbachi katolikus iparos-egyesület (Arbeiterwohl) főtitkára lett. 1893. a münsteri akadémián ujonnan felállított keresztény társadalomtudományi tanszék rendkivüli tanárává nevezték ki. 1885 óta tagja az országgyülésnek s különösen a munkáskérdések tárgyalása alkalmával szólal fel. Szociálpolitikai művei közül megemlítjük: Die sociale Frage und die Bestrebungen zu ihrer Lösung (Paderborn 1877); Kapital und Arbeit und die Reorganisationen der Gesellschaft (16 előadás, u. o. 1881); Schutz dem Handwerk (u. o. 1883); Pflichten u. Aufgaben der Arbeitgeber in der Arbeiterfrage (Köln 1889); Schutz dem Arbeiter (u. o. 1890); Normalarbeitsordnung nebs Erläuterungen (u. o. 1892).
1. Eduárd Gyula, német orvos, szül. Berlinben 1838 febr. 6., ahol 1862. doktorrá avatták. 1875. a zürichi tébolyház igazgatója és egyetemi tanár, ahonnét 1879. Hallebe hivtak s ugyanott 1885. az egyetemi ideggyógyászati és elmekórtani tanszék igazgatójának nevezték ki. Értekezései összegyüjtve Untersuchungen über das Gehirn (Berlin 1847) jelentek meg.
2. H. Ferdinánd, német protestáns hittudós, szül. Haningenben (Baden) 1807 jun. 23., megh. Heidelbergában 1875 jan. 22. A heidelbergai, hallei, göttingai egyetemeken a keleti nyelvek tanulmányozásával foglalkozott 1824-39.; Heidelbergában tanári képesítést nyert (1829); négy évvel később a zürichi egyetemen lett rendes teologiai tanár, 1861. visszaköltözött Heidelbergába. Művei közül a kiválóbbak: Begriff der Kritik, am alten Test. praktisch eörtert (1831); Übersetzung u. Auslegung des Propheten Jesaias (1833); Die Psalmen (ujabb kidolgozásban 1863-65, 2 köt.); Ostern u. Pfingsten (1838); Die zwölf kleinen Propheten (4. kaid., 1881); Der Profet Jeremia (2. kiad., 1866); Der Prediger (1847); Der Profet Ezechiel (1847); Der Profet Daniel (1850); Das Hohe Buch Hiob (1854); Urgeschichte u. Mythologie der Philistäer (1845); Geschichte des Volks Israel (1869-70); Die Inschrift des Mesha (1870); Sprache u. Sprachen Assyriens (1871); Vorlesungen über biblische Theologie (1880).
3. H. Frigyes, német építész, H. kriminalista fia, szül Berlinben 1811. ápr. 8., megh. u. o. 1881 okt. 11. Részben Knoblauchhal együtt dolgozott és különböző stilekben számos lakóházat és villát épített Berlin nyugati részében. Ő építette a Revoltella-palotát Triestben, majd Kronenburg báró palotáját Varsóban stb. Olaszországban (1845) és a Keleten tett (1857) utazása idő között építette Pourtales gróf palotáját Berlinben, a Gerson-villát, majd később legnagyobbszerü művét, a renaissance-stilü börzeépületet, továbbá az ideiglenes országházat, a kir. fegyvertárat, a birodalmi bank épületét (elkészült 1877., képét l. a Berlini épületek képmellékletén), a charlottenburgi politechnikumot stb. A műakadémia elnöke (1875 óta), az érdemrend lovagja, titkos kormány- és építészeti tanácsos volt. Kiadta: H.-s ausgeführte Bauwerke (Berlin 1850-67, 2 köt. és pótlék) cimü művét.
4. H. Gyula Ede, német kiriminalista, szül. Berlinben 1780 márc. 26., megh. u. o. 1849 nov. 26. Halleban és Erlangenben tanult; 1808. Berlinben könyvkiadóüzletet alapított, melyet később bizományi üzlettel és az egyetemek számára való olvasóteremmel egészített ki. Üzlete eladása után 1815. a kamara-biróságnál bünügyi tanácsos, 1827. a kamarai vizsgálóbiróság elnöke lett. 1835. megvált szolgálatától s megalapította irói hirnevét Werner (Berlin 1823), Hoffmann (u. o. 1823, 2 köt.) és Chamisso (Élete és művei, Lipcse 1839-42, 2 köt.) barátairól irott életrajzaival. Häringgel együtt ő alapította meg és adta ki a Neuer Pitaval cimü érdekes büneseteket tartalmazó gyüjteményt (Lipcse 1842 óta). 1825. megalapította a Zeitschrift für die preussische Kriminalrechtspflege és 1828. az Annalen für deutsche und ausländische Kriminalrechtspflege c. lapokat. 1826 óta egy Gelehrtes Berlin (Berlin, folytatta Büchner, u. o. 1834) c. művet adott ki.
némely vidéken a padlást, vagy a padlás belső terét hivják e néven; más értelemben l. Hiuság.
khinai Buddhistaszerzetes, aki Kr. u. a VII. sz.-ban élt. Sokat vándorolt s hazájába való visszatértekor egyszerü szavakban megirta a tőle meglátogatott kis országokban tapasztaltakat s állítólag 657. magával hozott vallási iratot fordíttatott le khinai nyelvre. Az ő feljegyzései szolgáltatták az anyagot a Kelet-India akkori állapotának ismeretére nézve fontos: Nyugati országok története c. műhöz (Si-jü-ki, franciául kiadta Julien, Páris 1857-58). V. ö. Julien, Histoire de de la vie de Hiouen-Thsang et de ses voyages dans l'Inde (1851); Beal, Si-Ju-Ki. Buddhist records of the western world, translated from the Chinise of Hiuen Tsiang (2 köt., London 1884).
vagy Hiong-nu, a khinai régi évkönyvekben előforduló név, melynek a mindkét változatát felölelő khinai irásjelek a «dicsekvő rabszolgák» fogalmát fejezi ki. A Han-ok régi császárcsaládjának évkönyveiből (Kr. e. 179-től Kr. u. 24-ig) Wylie brit tudós a H.-k története a khinaiakhoz való viszonyukban c. dolgozatot fordított le és tett közzé a Journal of the Anthropological Institute 3. kötetében.
tulságosan magunk megbecsülése oly javainak tulságos megbecsülése alapján, melyek erre nem méltók; a hiu rendesen hiábavalóságokra büszke, a legjobb esetben olyanokra, amikről nem tehet (szépség, cim), ami önérzetét még nevetségesebbé teszi. A hiu emberben mutatkozó nagy ellentét igaz értéke és ez értékéről való nagy véleménye közt tárgyává teszi a szatirának.
(Lynx Geoffr.), a ragadozó emlősök rendjének macsakfélék családjába tartozó emlősnem, melynek főjelleme a hegyesfülek csúcsán emelkedő szőrpamat s a kurta fark. Több faja ismeretes. A közönséges hiuz (L. lynx L.) hátán vörhenyesszürke, sötét-vörhenyesbarna, v. szürkésbarna foltokkal tarkázott; hasa fehér, pofája vörhenyes; fülei belül fehérek, kivül barnás feketék; füleinek csúcsán fekete szőrpamatot visel; farka tövén elmosódottan gyürüzött, csúcsán fekete; szőrözete hasán és arcán meghosszabbodott; hossza 1-1,3 méter. Nagy erdőségekben tanyázik, a fákon tartózkodik s innen lesi zsákmányát is. Mindig friss hust eszik s az őzeket, szarvasokat és nyulakat nagyban pusztítja. Igen vérengző, zsákmányának vérét szivja ki előbb. Nálunk régebben meglehetős gyakori volt, de ma már csak a Mármarosi havasokban s a Tátrában él. Fogságban nem sokáig él. A karakal (L. caracal Schreb), hazája Előázsia és India, hol vadászatra használják. A sarki hiuz (L. borealis Temm), hazája É.-Amerika, bundája igen keresett. A vörös hiuz (L. rufa Güld), hazája É.-Amerika Mexikóig. A párduchiuz (L. pardina Temm), hazája É.-Európa, különösen Spanyolország és Portugália. A mocsári hiuz (L. chaus Teum), hazája Afrika, D.- és K.-Ázsia.
H. (lynx), Hevelius által 1690. behozott csillagkép 6 ó. - 9 ó. 30 p. rektaszcenzió és 32°-60° északi deklináció között, 2 harmad- és 4 negyedrendü csillaggal.