hópehelyfa v. hópehelybog, l. Chionathus.
Lajos, német teologus, szül. Wildbadban 1798 ápr. 15., megh. Rielingshausenben, mint lelkész 1828 nov. 18. Egyházi beszédeivel igen sokat tett a komoly pietisztikus vallásos iránynak terjesztésére. Ugyanily irányban hatott öccse H. Vilmos, szül. Gärtringenben 1805 febr. 16., megh. mint stuttgarti diakonus 1848 aug. 10. Műve: Zeugnisse evang. Wahrheit (Stuttgart, 1839-41).
(Tetrao lagopus L. v. Lagopus alpinus Bon.), az ó-világi erdei tyukokhoz tartozó fajdfélék egyik faja, mely nyáron szines, télen pedig a hóhoz alkalmazkodva csaknem hófehér. A sarkkör jellemző madara. L. Fajdfélék.
l. Hófuvás.
Zsófia (Baronek), énekesnő, szül. Pesten 1840 okt. 13. Tizennégy éves korában belépett a nemzeti zenedébe, melynek akkor tanárai közül Engesser, de kivált Gentiliomo foglalkoztak szép tömör althangjának kiképzésével. Tanulmányai végeztével anyja kiséretében külföldi körutra indult. Utja Bécsen keresztül a német birodalomba vezetett, majd Németalföldre, hol Amterdamban megállapodott és két éven át énekelt, mig a karmesteri pálcát a később oly nagy hirre jutott Jauner kezelte. Pestre visszajövén, a német szinháznál énekelt, majd gr. Ráday intendáns a nemzeti szinház operájához szerződtette, ahol 1859 ápr. 16-tól egészen 1867 március 31-ig működött. Szerepkörének egyik gyöngye volt Erkel Ferenc Bánk bán-jának Gertrudis királynéja. Többi szerepei közül kiemelendők a Trovatore, Martha, Linda, a Windsori vig nők altszólamai. De különben is egyike volt az akkori fővárosi zeneélet legkedveltebb és legtöbbet szereplő tagjainak. A nemzeti szinháztól való visszavonulása óta csöndben él családjának és gyermekeinek.
v. röviden Burg, a bécsi császári palota neve.
Vilmos Jakab, németalföldi iró, szül. Alkmaarban 1816 jun. 27., megh. 1888 aug. 29. A németalföldi nyelv és irodalom tanára volt egy ideig. Költői művei közül nevezetesek: Rosamunde (Amsterdam 1839); De Bruidsdans (Alkmaar 1842); De Jonker van Brederode (Amsterdam 1849); Kenne merland. Balladen (5 rész; Haarlem 1850-52; 2. kiad. Maasluis 1875); Aëddon (Delft 1852); Griffo de Saliër (Haarlem 1852); Helena (Amsterdam 1854); Vondel gekroond (u. o. 1858); Alcmaria Victrix (u. o. 1873); In het gebergte Di-eng (Beverwijk 1884); Dajang Soembi (Amsterdam 1887). Prózai művei közt nevezetesek: Geschiedenis der Nederlandsche Letterkunde (Amsterdam 1853; 7. kiadás Hága 1886); Het Nederlandsche volk geschetst in de verschillende tijdperken zijner entwikkeling (Amsterdam 1856; 3. kiad. 1882); Ons voorgeslacht (6. kiad., Haarlem 1858-64; Lejda 1873-75); Merkwaardige kasteelen in Nederland (6 kötet, Amsterdam, 1852-61; 2. kiad. Lejda 1881).
német mesealak, még pedig legelterjedtebb feljegyzése szerint északnémet, amint Sneewittchen (felnémet Schneeweisschen) neve mutatja. Nálunk is csak a Grimm-féle mesegyüjtemény révén lett ismertebbé. Eredetibb szinezetü magyar meséink közt csak rokonai vannak, de egészen neki megfelelő párja nincs. A gonosz mostoháktól üdlözött s végül szerencsés sorsra jutó mesehősnők osztályába tartozik. Elválaszthatatlan kisérői a hét jóindulatu törpe, kiknél üldöztetése alatt menedéket talál.
sugaras fészkes fű, 5 faja Európa, Ázsia és Amerika hegyein nő. Virágfészke az alacsony és ágatlan szár tetején ernyős; sürü és fehérmolyhu, a fészeknél jóval hosszabb levélkék, mintegy viráglevelek, csillag módjára fogják körül. Havasi fehér gyapjas fű, mostanában turistavirág. A L. alpinum Cass., v. Gnaphalium Leontopodium L. (oroszlántalp, Edelweiss, galléros gyapár), Közép- és Dél-Európa havasainak növénye (1720-2268 m. közt), néhol (Bihar, Risnyák Horvátországban, Liptó-Szt.-Iván) a bükk v. a jegenyefenyő övébe is leereszkedik. 0,02-0,2 m. magas, levele szálaslándsás, fehérmolyhos. Gyakran csak nehezen hozzáférhető helyen nő, a H.-gyüjtő legalább is hosszu ut után jut hozzá, ezért lett a H. a havasvidék és havasi utazók szimbolum-növénye.
[ÁBRA] a/ A havasi hófehérke, b/ a fészek hátulról, c/ egy csöves virág, d/ egy bimbó, mind a kettő a bóbitával körülvéve.
Nedves, hüvös helyen kertben is lehet tenyészteni. Itt fehér molyhát könnyen elveszti. V. ö. Kosak, Über Kultur des Edelweiss (Berlin 1880); Borbás, A havasi hófehérkének eltérő alakja a Kárpátokon. A Magyar Kárpátegyesület Évkönyve 1884; Természettudományi Közlöny 231. füzet.
Károly, pedagogus, szül. Budán 1827 febr. 4. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában, a bölcsészetieket a pesti egyetemen elvégezvén, a m. kir. udv. kamara, utóbb az állami számvevőség szolgálatában 14 esztendőt töltött. 1858. a bécsi tanárvizsgáló bizottság előtt tanári vizsgálatot tett és még ugyanazon évben a budai főreáliskola tanárává neveztetett ki. A budai főreáliskolában töltött 14 év alatt szoros barátságot kötött dr. Say Móriccal s együtt utazták be az európai nyugati államokat, továbbá Török- és Görögországot. Midőn az állam 1872. Pesten egy uj teljes reáliskolát állított fel, H. neveztetett ki ez intézet igazgatójává. Alapító tagja a budapesti, majd országos középiskolai tanár-egyesületnek, melynek éveken át titkára volt, utóbb alelnöke lett s mint ilyen most is működik. Szerzett érdemei elismeréseül az egyesület ezüst borostyánkoszoruval tisztelte meg. Tagja az országos közoktatási tanácsnak és az orsz. tanárvizsgáló-bizottságnak. Midőn 1873-ban a francia nyelv tanítása hozatott be a reáliskolába, a minisztérium H.-t bizta meg a tankönyvek és olvasókönyvek szerkesztésével, amelyek a legtöbb reáliskolában még ma is használatosak. Érdemei elismeréseül ő Felsége 1885-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, 1892. pedig a főigazgatói cimmel tüntette ki. Vezetése mellett volt tanítványai az Iskolatársak Szövetkezete cim alatt virágzó egyesüleet alakítottak az intézet jelenlegi és volt tanítványai segélyezésére. H. irodalmi működése főkép a francia nyelv és irodalom terén mozog.