(Hofhainer) Paulus, von, német orgonavirtuoz, szül. a salzburgi Radstadtban 1459 jan 25., megh. Salzburgban 1537. Elsőrangu zeneszerző, az orgonajáték terén is olyan nagy tekintély volt, hogy I. Miksa nemességre emelte. Harmoniae poëticae cimü (1539) 33 horatiusi odát zenésített meg (Achleitner ujra kiadta 1868), más négyszólamu dalait Öglin, Egerolff, Forster G. gyüjteményeiben találhatni.
Rafael, nyomdász, l. Hoffhalter.
Károly, geologus, szül. Ruszkabányán (Krassó-Szörény) 1839 nov. 7., megh. Budapesten 1891 febr. 21. Az elemi és középiskolai tanulmányait Temesvárt és Bécsben végezte. 1856-57. a bécsi műegyetem technikai osztályában, majd 1858. a karlsruhei (Baden) mekanika-technikai iskolában folytatta tanulmányait, mig 1858. a freibergi (Szászország) bányászati akadémiára iratkozott be és itt 2 évet töltött. 1860-63. a heidelbergi egyetemen bölcsészetkari hallgató volt, 1863. ugyanitt bölcsészettudorrá lett. 1864. a budai műegyetem ásvány- és földtani tanszékére lett rendes tanárnak kinevezve. 1869. az ujonnan alakult földtani intézethez neveztetett ki főgeologusnak, a magyar tudományos akadémia levelező tagja volt. Főbb munkái: A zsilvölgyi szénteknő (1867); A szigligeti bazalttufák és a bazalt-breccia palagonittartalmáról (1867); A buda-kovácsii hegység földtani viszonyai (1871); Lystriodon splendens uj lelethelyéről Erdélyben (1870); Ásványtani közlemények a Vihorlat-Guttin trachyt-hegységnek keleti részéből (1871); A Vihorlat-Guttin-hegység némely quarctartalmu trachytjának plagioklas-kristályairól (1873); Adalék a budakovácsi helység másodkori és régibb harmadkori képződései puhány-faunájának ismeretéhez (1873); A déli Bakony bazaltkőzetei (1878); Buda vidékének némely ó-harmadkori képződéséről (1880). Ezen kivül több jelentést irt az évenkint foganatosított földtani fölvételeiről.
1. Ágost Vilmos, német kémikus, szül. Giessenben 1818 ápr. 8., megh. Berlinben 1892 máj. 6. Giessenben jogot, aztán Liebig alatt kémiát tanult s a kémiai laboratorium asszisztense lett. 1845. Bonnban magántanár lett, 1846. Londonba ment s ott egy vegytani intézetet (Roval College of Chemistry) állított fel, amelynek vezetője volt. 1853. a korány ezt az intézetet a Royal School of Mines nevü bányászati akadémiával kötötte össze. 1862. a porosz kormány felszólítására Bonnban nagy laboratoriumot állított fel. Mielőtt azt az uj intézetet megnyithatták volna, H.-t Berlinbe hivták meg, ahol szintén nagy laboratoriumot épített. 1868. megalapította a német kémikusok társulatát. H. vegytani kutatásai a szerves vegytan körébe vágnak; nevezetesek a nitrogént tartalmazó bázisokra, az ammoniára és származékaira, az anilinra és az anilinfestékre vonatkozó vizsgálódásai. Kutatásai közben felfödözte a fukszint és egy egész csomó ebből származó festéket. H. tehát az anilin-ipar egyik legkiválóbb előmozdítójának tekinthető. Számos kiállítás alkalmával kitünő jelentéseket készített a vegytani osztályokról. Angliában a munkásoknak tartott felolvasásokban (Working men lectures) is közreműködött. Több kitünő uj készüléket (a Gay-Lussac-féle, a gőz sürüségének kipuhatolására használt készüléket is javította) is talált fel s Introduction to modern chemistry (London 1865) c. művével a kémiában követendő uj módszernek számos hivőt szerzett. Egyéb munkái: Die Frage der Teilung der philosophiscen Fakultät (2 kiad., Berlin 1881); The life work of Liebig in experimental and philosophic chemistry (London 1876); Chemische Erinnerung an vorangegangene Freunde (3 köt., Breunschweig 1888). Liebig halála óta az Annalen der Chemie c. évkönyvet H. adta ki.
2. H. Frigyes, német iró, szül. Koburgban 1813 ápr. 18., megh. Ilmenauban 1888 aug. 14. 1841. résztvett a Meyer-féle Lexikon szerkesztésében. Majd Lipcsében szerkesztette Payne's Panorama des Wissens und der Gewerbe cimü folyóiratát s állandó munkatársa volt a Gartenlaube-nak, melynek 1883. szerkesztője lett. A szerkesztéstől 1886. visszalépett. Számos költemény (Rundgemälde Koburg, Feste Koburg, stb.) irt, valamint szinműveket, operettszövegeket, s alkalmi darabokat szerzett; legjelentősebb működést azonban a gyermekirodalom terén fejtett ki.
3. H. Henrik, német festő, szül. Darmstadtban 1824 márc. 19. Düsseldorfban Hildebrandt és Schadow tanítványa volt, azután Antwerpenben, Münchenben, Drezdában, Rómában és Darmstadtban tartózkodott. 1870 óta a drezdai akadémia tanára. Legsikeresebb művei: Otello és Desdemona; Shylock és Jessika; Nimfa és hattyu; Ókori hősök apoteózisa (a drezdai udvari szinház előcsarnokában); Krisztus elfogatása; Házasságtörő nő Krisztus előtt (drezdai képtár); Krisztus a Genezáret taván (Berlin, nemzeti képtár); A 12 éves Jézus a templomban (drezdai képtár); Krisztus és a gazdag ifju; Krisztus az olajfák hegyén; Bátor Albert herceg eljegyzése Szidónia cseh hercegnővel (Meissen, Albrechtsburg).
4. H. Henrik, német zeneköltő, született Berlinben 1842 jan. 13., megh. 1895 jan. A Kullak-konzervatoriumon Grell, Dehn, Wüert voltak mesterei. A világi zene minden műfajában alkotott jelesete; a zenekari Ungarische Suite és Frithjof--Symphonie alapították meg nevét. Nagy karénekművei (Schöne Melusine; Aschenbrödel; Editha) és dalművei (Ännchen v. Tharau; Donna Dianna) száznál több műve közt legbecsesebbek.
5. H. János Keresztély Konrád, német protestáns hittudós és egyháztörténész, szül. Nürnbergben 1810 dec. 21., megh. Erlangenben 1877 dec. 20. 1833. Erlangenben lett gimnáziumi, 1838. egyetemi magán-, 1841. rendkivüli tanár, 1842. a rostocki egyetemre ment, de 1845. ismét Erlangenbe ment vissza rendes tanárnak, hol 1857. nemességet nyert. Németország válságos éveiben a bajorországi második kamara tagja volt, s mint ilyen a nemzeti haladópárthoz csatlakozott, a teologiai és egyházi téren ellenben a szigoruan lutheri irányu ortodox pártnak lett egyik vezérbajnoka, anélkül azonban, hogy a nálánál tulzóbbak részéről a heterodoxiával való gyanusíttatását kikerülhette volna. Kiválóbb művei: Weissagung u. Erfüllung (1841-44); Der Schriftbeweis (2. kiad. 1857-60); Die heilige Schrift des neuen Testaments, zusammenhängend untersucht (1862-81, 9 köt.); egyik szerkesztője volt 1846 óta a Zeitschrift für Protestantismus und Kirche c. folyóiratnak. Hátrahagyott irataiból megjelentek: Teologische Ethik (1878); Encyclopädie der Theologie (1879) és Biblische Hermeneutik.
6. H. Károly, német államférfiu, H. Henrik festő testvéröccse, szül. Darmstadtban 1827 nov. 4. Jogot tanult s 1857. a külögyminisztérium szolgálatába állott. 1864. Beust szász minisztert mint ennek titkára kisérte el a londoni konferenciákra s 1866. Dalwigh hesseni minisztert a békekongresszusra Berlinbe. Itt is maradt aztán mint hesseni követ és résztvett az északnémet szövetség alkotmányának kidolgozásában. 1870. Versaillesben Dalwigkkal együtt ő vezetett Hessennek a német birodalomhoz való csatolása ügyében folytatott tárgyalásokat. 1872. a hesseni minisztérium elnöke lett s mint ilyen számos reformot léptetett életbe. 1876. a birodalmi kancellári hivatal elnökévé és tárcanélküli államminiszterré nevezték ki. 1879. kereskedelmi és iparügyi miniszter s 1880.Elzász-Lotaringia kormányában államtitkár lett. 1882. nemességet kapott. Elzász-Lotaringiában minden fáradozása mellett se lévén képes a képviselőket a katonai költségek megszavazására megnyerni, 1887 márc. 9. nyugalomba vonult. 1891-ben a gyarmatügyi tanácsba hivták meg.
7. H. Konrád, német romanista és germanista, szül. a bauzi kastélyban Bamberg mellett 1819 nov. 14., megh. Vagingban Traunstein mellett 1890 okt. 1. Előbb orvostani, majd 1840-től Münchenben, Lipcsében és Berlinben nyelvtudományi előadásokat hallgatott s hosszabb tanulmányutak után 1852. Münchenben államkönyvtári hivatalnok, a következő évben egyetemi rendkivüli s 1856. rendes tanár lett. Irodalmi működése tág tért ölelt fel; értekezéseinek legnagyobb része a müncheni tudományos akadémia amlékirataiban jelent meg s szövegkritikával foglalkozik; irt ezenkivül Pfeiffer Germania-jába s Vollmüller Romanische forschungen-jában is. Alapos tudás, kritikai éleselméjüség és eredményes kombináció jellemzik működését. - Vollmarral kiadta a Hildebrand-dalt (1850); azonkivül: Amis et Amiles-t és Jourdain de Blaivies-t (1852); Karls d. Grossen Pilgerfahrt-ot (1866); Joufrois-t (1880); Lutwin Adam und Eva-ját (1881).
8. H. Lipót Frigyes báró, osztrák államférfiu, szül. Bécsben 1822 máj. 4., megh. u. o. 1885 okt. 24. Jogot végzett és azután a birói pályára lépett. 1847. Svájcba küldték mint követet, 1848. pedig az Olmützbe menekült udvarhoz hivták. 1850. a külügyi minisztériumba helyezték át, hol a német birodalmi osztályban dolgozott. Egyuttal mint a német jogtörténet magántanára működött az egyetemen. 1859. résztvett a zürichi béketárgyalásokban; 1865. miniszteri tanácsossá lett és mint Gablenz tábornok civil-adlatusa Holsteinba távozott. 1867. osztálytanácsosa lett a belügyi minisztériumban; 1872-ben báró, 1875. pedig közös pénzügyminiszter, mely állást 1880-ig birta. Mint pénzügyminiszter a magyar delegációval is közelebbi érintkezésbe lépett. 1880. a Burgszinháznak és a császári operának lett főintendánsa, mely állásra kiváló zenei tehetségei és a művészvilággal régóta folytatott összeköttetései qualifikálták.
Keresztély (Hofmann von), német költő, szül. Boroszlóban 1617 dec. 25-én, megh. 1679 ápr. 18. mint szülővárosának tanácselnöke. A második sziléziai iskola egyik feje s az édeskésen sikamló, olasz izlésnek (Guarini és Marino) főképviselője Németországban. Érzékiség, dagály, izléstelenség jellemzik minden művét. Költészetének frivolsága s piszkossága éles ellentétben állt közbecsülésnek örvendő tiszta jellemével s életével. A marinizmus neki divat volt, nem meggyőződés. Főművei: Heldenbriefe (heroidák, 1679, Ovidius mintájár); Grabgedichte (1686) és Herrn von H. und anderer Deutscher auserlesene Gedichte. Van egy drámája is: Der sterbende Sokrates (1679) és németre fordította Guarini világhirü pásztorjátékét: Il pastor fido (Getreuer Schäfer, 1678). Róla irt Ettlinger (1891). V. ö. Heinrich G., Hofmanswaldau, Budapesti Szemle, 69. köt., 444. l.
Pál, orsztrák tanár és politikus, szül. Ober-Döblingben, 1858 szept. 1. Számos éven át Grazban működött a reáliskolánál, jelenleg képviselő a birodalmi gyülésen, ahol a német haladópárttal szokott szavazni. Irodalommal is foglalkozik. Munkái közül említendő: Denis (1881); Blumauer (1885); Das Deutschtum in Österreich u. Ungarn (1885).
Vilmos, német botanikus, szül. Lipcsében 1824 máj. 18., megh. Lindenauban Lipcse mellett 1877 jan 12. Zeneműkereskedő létére időt szakított magának a növénytan, kivált pedig élettani vizsgálatokra, 1863. Heidelberga meghítta az egyetemre professzornak. Innen 1872. Tübingába ment át. 1865 óta de Bary, Irmisch és Sachsszal Handbuch der physiologischen Botanik cimü nagy terjedelmü munka irásába fogott. Ennek első kötete Allgemeine Morphologie der Gewächse (Lipcse 1867-68) tőle való. Egyéb művei: Ueber den Vorgang der geschlechtlichen Befruchtung der Phanerogamen (1847); Die Entstehung des Embryo der Phanerogamen (1849); Vergleichende Untersuchungen höherer Kryptogamen und der Koniferen (1851).
az épületek fedelén, közvetlenül az ereszvonal mögött a hó lecsuszásának meggátlására alkalmazott alacsonyabb vasrács. Rendszerint az eresz deszkázatára srófolt, 30-40 cm. magas könyökös vasoszlopocskákból áll, melyeknek lyukain 2-3 drtóhuzal van keresztülhuzva. E keresztbe fektetett drótok meggátolják, hogy a hó nagyobb tömegekben lecsuszva az alant járókelők biztonságát veszélyeztesse. Budapesten a H. alkalmazása legujabban szabályrendeletileg van elrendelve.
Miksa, német szinész, szül. Münchenben 1845 jul. 11. Weissenburgban 1862. lépett fel először, aztán több városban szinészkedett. 1868. a hamburgi városi szinházhoz került, ahol igen nagy sikerrel játszotta az ifju hős szerelmest. 1870. a müncheni népszinház tagja lett, azonkivül az udvari szinház kötelékébe is felvették és mindkét helyütt mint jeles komikus tünik ki.
Petrus, németalföldi református hittudós, szül. Leerben 1802 okt. 8., megh. Gröningben 1886 dec. 7. Feje volt az u. n. gröningi iskolának, mely középhelyen állt az u. n. modern és ortodox teologiai iskola közt. Encyclopaedi theologi christiani cimű művében, melyet tanártársával Careauval együtt készített, a teologiai tudományokat három részre osztotta. Első rész a történeti teologia (Historica Jesu Christi cognitio), második rész: erkölcstan és gyakorlati teologia (Jesu Christi vita in theologo christiano), a harmadik rész dogmatikai és apologetikai, visszapillantás az egész keresztény teologiár, Totius rei christianae recognitio cimmel.