Bódog, fillantrop, született Ó-Budán 1797., megh. Pesten 1859 febr. 5. Nevét a pesti zsidóhitközség és kórház részére tett nagy alapítványával örökítette meg. 1854-59-ig a hitközség elnöke is volt. Szép siremlékét Kauser készítette.
város Pardubitz csehországi kerületi kapitányságban, 15 km.-nyire Pardubitztól, 5161 cseh lak., cipőgyártással és szövőszékekkel; szép templommal.
Henrik gróf, császári tábornagy, szül. Fünen szigeten 1559., megh. Troschenreuthben (Voigtland) 1633 szept. 9. Dán szolgálatba lépett, résztvett 1626-27. a dán protestáns hadsereggel a császár elleni hadjáratban, ahol fogságba esett; innen kiszabadulva, a lübecki béke után a császár szolgálatába áll. Résztvett Magdeburg ostromában (1631), majd Csehországban harcolt a szászok ellen. Wallenstein különösen kegyelte a férfiut (faktotumát), ki Wallenstein megbizásából a nevéről elnevezett vértes-ezredet szervezte s jutalom gyanánt a tábornagyi rangot kapta. 1632. nagyobbszámu könnyü lovashad élén Szászországot pusztította, bár H. a saját ezredében fegyelmet tartott. 1633. H. grófi rangot nyert. Egy ujabb szász kaland közepette elragadta a pestis. A három ágra oszló ma is virágzó dán grófi család tőle származik.
családneve azon keletindiai nemzetségnek, mely Indor hűbér-tartomány felett uralkodik. E család marath eredetü. Jelenleg uralkodó tagja az angol korona vazallusa s országát angol minta szerint kormányozza. V. ö. Aberich-Mackey, The chiefs of Central-India (Kalkutta 1879).
Ferenc, bankigazgató, szül. Bécsben 1824. Kereskedelmi kiképzését Bécsben és Velencében nyerte, majd 1844. Pestre jött s az akkor nagy szerepet játszó C. J. Malvieux-féle banküzletbe lépett, hol nemsokára cégjegyző lett s az üzlet vezetésével bizatott meg. Éveken át cenzor volt az osztrák-magyar (akkor még nemzeti) banknál, közreműködött a budapesti tőzsde megalakításában s hosszu éveken át mint tőzsedetanácsos annak ügyeiben élénk részt vett. Alapítója s igazgatósági tagja volt számos vállalatnak, melyek közül kiemelendő a magyar leszámítoló- és pénzváltóbank, a magyar jelzálog hitelbank, az első magyar részvényserfőzde stb., ujabban a magyar villamossági részvénytársaság is. Malvieux halála után az üzlet és cég ő reá ment át, ő az üzletet folytatta s nagy virágzásra emelte, mig 1869. részvénytársasággá - a magy. leszámítoló- és pénzváltóbank - alakíotta át, mely célra több ízben külföldi tőkét hivott az országba.
Frank, angol festő, szül. Camden Townban 1845 jul. 1., megh. Londonban 1888 jul. 31. Először atyjánál tanult, aki rézmetsző volt, azután a londoni akadémia növendéke lett és 1863-ban ösztöndijat meg aranyérmet nyert Izsák áldozata cimü festményével. 1865. festette a Gyomszedők, 1867. a Lábbadozó cimü képét. 1869-ben nagy sikert aratott az Ur adta, az Ur elvette cimü festményével, mely elseje volt a népéletből merített, rendkivül népszerü, szentimentális képeinek. Ezt követték: Semmi hir a tengerről (1871); Falusi temetés (1872); Távozás a hazából (1873); Elhagyatva (1874); Az elsőszülött (1876);A hazatérés (1877); Szükség törvényt bont (zálogházi jelenet); A katonák bucsuja; Elfogatás Newgateben.
l. Holda.
az ugyanily nevü kerületi kapitányság székhelye az Alsó-Ausztriában, 31 km.-nyire Korneuburgtól, a Göllersbach és vasut mellett, 3508 lak. 1805 nov. 16. Murat francia vezér diadalt aratott Bagratino orosz hadain.
Ernő, cs. és kir. altábornagy, volt m. kir. közlekedésügyi, majd honvédelmi államtitkár, szül. Szombathelyen, 1824 jan. 13. A gimnáziumot szülővárosában végezte és minthogy ifju hazafias lelkesedésében a katonai pályán remélte hazáját legjobban szolgálhatni, 1839. a bécsi hadmérnöki akadémiába lépett. Ez intézet legjobb növendékei közé tartozott és később, midőn az osztrákok ellen harcolt, elismerték felőle, hogy az akadémia becsületet vallott vele. 1844. hadnagy, 1846. főhadnagy lett a hadmérnöki karban. Lembergben állomásozott, midőn 1848 jun. 1. századosnak nevezték ki a kassai 9-ik honvéd zászlóaljhoz. Alig kezdett a begyakorláshoz, midőn gyorsan a szerb harctérre küldték oly nagy hirre jutó «vörös sapkásaival». Fehértemplomnál nyerte a vérkeresztséget, midőn a szerbek támadását századával visszaverte. Ott, majd meg Szt. Tamás ostrománál annyira kitünt vitézsége és hazafias szelleme által, hogy Kossuth őrnaggyá és hadmérnöki főnökké nevezte ki Pétervárad várában. E fontos vár részben gyönge, részben a magyar ügy iránt egyenesen ellenséges főtisztekre volt bizva - H. közvetlen elődje Hentzi volt - ugy hogy attól kellett tartani, hogy azok, a hű legénység ellenére, osztrák kézre szolgáltatják. Ezért H. kinevezésével együtt teljhatalmat is nyert, hogy szükség esetén mint várparancsnok léphessen föl. A belé vetett bizalomnak teljesen megfelelt, a várat harckész állapotba helyezte, a Duna hidját egy a folyón átfeszített lánccal az ellene küldött gyujtóhajók ellen megvédte, a zároló seregek műveit a gránátoknak meglepő távolságba vetése által elrombolta, több szerencsés kirohanást tétetett, és a mi fő, az egyre megujuló árulási kisérleteket meghiusította. A világosi katasztrófa után a vár megadta magát, de a katonai becsületnek megfelelő feltételek alatt. H. szülővárosába tért vissza, ahol, midőn utlevelet kért külföldre, internáltatott és szigoru felügyelet alatt állott. Ez időben irta első művét, a Taglalati (analytikus) mértant, melynek alapján őt az akadémia tagjának választotta. 1851 végén Hamburgból érkező feladás alapján elfogták. Bécsből visszakerülve, különösen a talajjavítással (drainage) foglalkozott. 1854. nőül vette Békássy Antóniát, ki mint a jótékonysági egyleteknek munkás tagja szerepel. Társadalmi helyzetére és hirére nézve jellemző, hogy lord Derby fia, Stanley, a későbbi angol hadügyminiszter, egy más angol főur fiával együtt 1857. azért tartózkodott Szombathelyen, hogy H. hadtudományi oktatásában részesülhessen. E poziciójának köszönheté, hogy a dunántuli vasutak alapításánál igen fontos szerepet játszott és előkelő részt vett azok irányának megállapításában. Mihelyt az ország szabadabban lélegzett, 1859. politikai kérdésekkel is foglalkozott. Memorandumot dolgozott ki a szükséges intézkedésekről, mely teljesen megnyerte Széchenyi tetszését és Rechberg miniszterrel is közöltetett. Ezen idő óta a Döblingben tartózkodó «legnagyobb magyar» bizalmával és barátságával dicsekedhetett. Szintén igen bizalmas lábon állott Deák Ferenccel is, 1861. Pestre jött mint a Déli Vasut magyarországi főinspektora. Ezen időből kelt a magyar gazdasági egyesület részére kidolgozott emlékirata a magyarországi vasuti hálózatról. E fontos munkálatban a magyar vasuti politika főelveit fejtegeti, ellentétben az osztrák kormány által követett, az ország érdekeinek nem mindenben megfelelő eljárásával. (Megjelent a Budapesti Szemlében 1862). A magyar mérnökök s építészek egyletének megalapítása, 1866. szintén H. érdeme.
Az országgyülésnek 1865 óta tagja volt, mint a felső-őri kerület képviselője, és a Diák-párthoz tartozott. Tagja volt a kiegyezést előkészítő 15-ös bizottságnak is, és ott különösen a hadügyi tárgyalásokban vett részt. Az alkotmányos kormány kinevezésekor, 1867 febr. mint államtitkár lépett a közlekedési minisztériumba, gr. Mikó mellé. Tevékenysége és szakképzettsége kiválóan alkalmassá tették őt ezen, az akkori viszonyok közt, midőn a sok évi mulasztást rohamos haladással kellett helyrehozni, sokszorosan nehéz állás betöltésére. Mégis éppen H. működésének ezt az epocháját támadták meg leginkább azon időszakban, midőn az Andrássy-éra felbuzdulását anyagi téren a teljes levertség váltotta fel. E támadásokat, melyeknek a képviselőházban különösen Simonyi Ernő volt szószólója s melyeket a fuzió után még a kormány részéről is hangoztattak, igazolni látszott a közgazdasági pangás idején a különben is kimerült államkincstárra a garantirozott vasutak kamatjából háruló teher. Hangsulyozták, kellő politikai belátás nélkül, könnyü vérrel fogtak a nagy vállalatokba, és tekintet nélkül az állam pénzügyi helyzetére, képzett szakerők nélkül, tulságos költséggel építettek. De a tények, ha elfogulatlanul akarunk itélni, mást mutatnak. Valóban a vasuti építkezés rendszere nagyon jól át volt dolgozva, hisz az Széchenyi munkáján és az említett 1862. memorandumon alapult, melyhez az 1867 jun. miniszteri előterjesztés majdnem betü szerint ragaszkodott. Igaz, hogy körülbelül 4000 km.-nyi vasut építése öt év alatt, 1875-ig nagyon megterhelte az államkincstárt, de leginkább azért, mert az 1867-68. évek nagy forgalma után több sovány év következett, és a vaggonok üresen közlekedtek. Bár az uj vonalak közt több nehéz, nagy munkát igénylő is volt, mint a károlyváros-fiumei, zólyom-ruttkai és a nagyvárad-kolozsvári, az átlagos költség mérföldenkint nem volt nagyobb 900.000 frtnál. Az utólagos tőkeszaporítás és kamatemelés sem egész 20 milliót tett ki, az egész költségnek 3 százalékát. A garanciából 15 milliónyi évi teher hárult az államra, mit az akkor nagyon megsinylett, de másrészt nem lehet kétségbevonni, hogy csakis a vasutak ily rohamos fejlesztése tette lehetővé az állami gazdaság későbbi rendkivüli kiterjesztését. Arról is megfeledkeztek, hogy a képviselők és kerületeik igazi vasutépítési lázban szenvedtek, mindenki a maga portája elé követelte az állomást, és H.-nak elég fáradtságába került a tulságos követelések elutasítása. Mind e tekintetben csak a későbbi kor szolgáltatott neki teljesen igazságot, pedig, mint Lipthay Sándor mondja (Vasutépítéstan I. 25 l.), «közlekedési hálózatunknak a helyes alapon való kifejlesztése körül H. E. szerzett elévülhetetlen érdemeket». Különös érdem illeti meg őt a törökországi vasuti csatlakozás ügyében. A magyar vonalak csatlakozását ő vitte keresztül, egy a király elnöklete alatt tartott koronatanácsban, melyben Beust a boszniai, novii csatlakozás mellett foglalt állást. Más érdeme volt a külön vasuti igazgatóság szervezése, a szakerők csoportosítása az uj tehetségek nevelése.
1870 máj. Mikó visszalépésekor lemondott állásáról. A honvédség felállításakor abban mint szabadságolt állományu ezredes szolgált és részt vett a szegedi I. brigád gyakorlataiban, 1870 nov. honvédelmi államtitkár lett Andrássy alatt, és két éven át Lónyay bukásáig maradt e polcon. Ez a időbe esik a honvédtisztek képzését lehetővé tevő 1871. VI. t.-c. hozása, majd a Ludovika Akadémia szervezése, és a honvédlovasságnak nyolc századdal való szaporítása. Az 1871. hadgyakorlatok alkalmával a király kifejezte legfelsőbb megelégedését és Andrássy, távozásakor, honvédelmi minszternek ajánlotta H.-t. Lónyay azonban magának tartotta fenn e tárcát, ebben is követni akarván Andrássy példáját. 1872 dec. H. visszalépett, de megmaradt képviselőnek. Mint a delegáció tagja 1875. az Uchatius-féle tábori tüzérségi anyag beszerzése mellett szólalt fel. 1875. soron kivül lett tábornok, 1876 elején pedig a tényleges állományba lépett mint a székesfehérvári honvéd kerület parancsnoka. Ezzel parlamentáris munkásságának vége szakadt. 1881. altábornagy lett, 1886. pedig nyugalomba vonult és tagja lett a főrendháznak. Ott a legtöbb kérdésben a szabadelvü irányt támogatta. Különben is élénk résztvett a közéletben, mint a magy. tud. akadémia haditörténeti bizottságának és a millenniumi kiállítás katonai csoportjának elnöke. V. ö. R. Horváth Jenő, Katonai évkönyv 1886-ra.
1. Henrik Rikárd Fox Vassall lord, angol államférfiu, szül. 1773 nov. 21., megh. Londonban 1840 okt. 22. Etonban nevelkedett és miután tanulmányait Oxfordban befejezte, hosszabb külföldi utra készült. Olaszországban azonban elcsábította Webster Godfrey nejét, Vassall Erzsébetet, amiért az esküdtek 6000 font sterlingre itélték. 1797. nőül vette e nőt és annak családi nevét is felvette. Visszatérvén hazájába, a szabadelvü párthoz csatlakozott. Az amiensi béke után (1802) Spanyolországba távozott, ahol több évet töltött s ezalatt szépirodalommal foglalkozott; megirta Guillem de Castro és Lope de Vega életrajzát (London 1805, 2 kötet) 1805. visszatért hazájába. Pitt halála után (1806) belépett a Grenville és Fox alkotta minisztériumba, csakhogy ez nemsokára Fox halálával fölbomlott. 1814-15. beutazta a kontinenst és 1815 februárban Murat-val ismerkedett meg Nápolyban, amiről A letter to a Naepolitan nobleman cimü nyilt levélben tett jelentést. 1816-18. ismételten szólalt fel ama rossz bánásmód ellen, melyben az angol parancsnok (Lowe) Napoleon császárt Szt. Ilona-szigetén részesítette. 1828. hathatósan közreműködött a katolikusok emancipációjában, 1830. pedig, mint a Lancester hercegségnek kancellárja, A grey-kabinetbe lépett és a Melbourne-kabinetnek is tagja maradt. Háza a művészek és tudósok gyülekező helye volt. Megirta Fox nagybátyjának életrajzát s annak History of the early part of the reign of King James II. c. művét is kiadta (London 1808). Kiadta még a Memoirs of Waldegrave (1822, 2 köt.) és a Fragmentary papers on science and other subjects c. munkát is (1875). A H.-család történetéhez Liechtenstein Mária hercegnő szolgáltatott adalékot H. house cimü művében (London 1872, 2 kötet). - Fia:
2. H. Henrik Eduárd Fox, H. lord, szül. 1802 márc. 7., megh. gyermektelenül Nápolyban 1859 dec, 18. A diplomáciai pályán működött. Angol követ volt a német szövetségnél Frankfurtban (1838-40), azután Toscanában s 1846 óta Hollandiában. Ő adta ki atyjának uti jegyzeteit: Foreign reminiscences (1850) és annak politikai naplóját: Memoirs of the whig party during my time (1852-54, 2 kötet). Halála után jelent meg Recollections of past life c. emlékirata (1871) és a Fragmentary papers on science and other subjects (1875).
3. H. Henrik Thurston, l. Knutsford.
4. H. Józsua Gilbert, amerikai iró, szül. Beldurtownban (Massachusetts) 1819 jul. 24., megh. New-Yorkban 1881 okt. 12. Eleinte orvos volt s később ujságiró lett. 1849-66. a Springfield Republican c. lap munkatársa volt, 1870 óta pedig a Scribner's Monthly-t szerkesztette. Didaktikai kérdésekkel foglalkozó művei Timothy Titcomb álné alatt jelentek meg. Legnépszerübb műveinek egyike: Timothy Titcomb's letters to young people (1858); egyéb művei: Bitter Sweet (1858); Kathrina (1868); Plain talks on familiar subjects (1865). Költeményei Garnered sheaves cimmel jelentek meg (New-York 1873). Történelmi munkái is vannak: History of Western Massachusetts (1855, 2 kötet); Life of Abraham Lincoln (1865), melyből több mint 100.000 példány kelt el. Összes művei 14 kötetben jelentek meg (New-York 1885).