l. Homorító gyalu.
l. Sarkin.
a. m. Arquebuse (l. o.).
a horoggal halászó halász.
(l. a mellékelt képet). A halfogásnak horoggal üzött módja, amely ugy is mint mesterség, ugy is mint kedvtelés egyaránt szokásos. Népies vonatkozásában halászat alatt lévén bővebben ismertetve, itt mint sport fog tárgyaltatni. A többi igazi sporttal együtt ennek is Anglia képezi valódi hazáját, s hogy mennyire művelik ott, arról a nyomában keletkezett ipar nagy fejlettsége s a pisztrángos vizekért fizetett bérösszegek mesés nagysága tesznek bizonyságot. Az angol közfelfogás a H.-ot a férfias üdülés egyik első és legnemesebb módjának tekinti, mert nem pusztán testedző fáradozással jár, de szellemi foglalkozást, sőt üdülést is nyujt, tekintve hogy a jó horgásznak szeretnie kell a természetet, ismernie annak tüneményeit, amelyeknek lépten-nyomon kinálkozó ezerféle változata okulva szórakoztat. Kiváltképen ismernie kell a horgásznak a halas viz természetét, az abban élő halak tulajdonságát s a viz természetéhez való alkalmazkodásukat; a halaknak táplálékát, valamint a módot is, hogyan ragadják meg a halak a táplálékot.
Tudnia kell az időjárásnak, az év, sőt napszakoknak befolyását a halak és ezek táplálékát alkotó egyéb állatok életmódjára, s mindezeken kivül értenie kell a szerszámhoz és annak mikénti alkalmazásához. Csak az, ki mindezen ismereteket saját tapasztalatai nyomán megszerezte, amellett nem nélkülözi a szükséges kézbeli ügyességet, aki kellő testi erővel és kitartással rendelkezik: csak az fogja a horgot azzal a biztonsággal és eredménnyel használni tudni, mely az igazi horgászt jellemzi.
Mint a nép kezén élő hosztos horognál, a sporthalász tökéletes angol szerszámjánál is, a nyél, az in és a horog képezik a főalkotórészeket. A nyél 3-5 m. hosszu, a fogóvégből a csapóvég felé vékonyodó vessző. Főkelléke, hogy könnyü, hajlékony, de rugalmas, mindezek mellett pedig elég erős legyen. Súlypontja lehetőleg a fogóvég közelébe essen, görbítve pedig ne csak a vékonyabb, de a vastagabb részen is mutasson hajlást. Legtöbbre becsülik eme tulajdonságokat leginkább egyesítő amerikai vesszőket, melyek a bambusznád kemény kérgéből vannak készítve. Könnyebb szállítás végett rendszerint 1 m. hosszu darabokból készítik a horognyeleket, amelyek fémhüvelyek segélyével lesznek egymásba dugva. Minden ily darab a fémhüvelyen kivül apró fémgyürükkel is elláttatik, ugyszintén a horog csapó vége is, melyek a fogóvég közelében (l. 1. ábrát) a nyélre erősített sárgaréz orsóról legombolyítható in vezetésére valók.
[ÁBRA] 1. ábra
Hogy e gombolyítás gyorsan és simán legyen végrehajtható, az orsónak könnyen mozgathatónak, s tehát szerkezet dolgában kifogástalannak kell lenni. Ebből a szempontból az in is rendszerint selyemből készíttetik, oly sodrással, mely a kuszálódást lehetőleg kizárja. Két részből áll, a tulajdonképeni inból és a patonyból. Amaz a hosszabb és vastagabb fonal, emez legfeljebb 1-3 m. hosszu, vékony s a pedző, az ólom és a horog felvételére szolgál. Megkülönböztetnek lószőrből, «gimp»-ből és «gut»-ból készült patonyokat. A lószőrből valók a kötővégnél vastagabbak, lejebb a szálak számának apasztásával vékonyodnak ugyannyira, hogy a horogvég felől már csak egy szálból állanak. A gimp finom dróttal körülcsavart közönséges selyemfonalból áll; a gut ellenben nyers selyemszálakból készül, melyet a selyemhernyó mirigyéből vesznek.
A horgok acélból, különböző alakban és nagyságban készülnek. Az anyag minőségét illetőleg fontos kellék a rugalmasság, amelynél fogva a horog sem el ne törjön, sem pedig el ne hajoljon. Hegye és szaka lehetőleg nyujtott és éles legyen, mi használhatóságát emeli. Alakbeli célszerüség tekintetében igen eltérők a nézetek; leginkább használtatnak a 2. ábrában előtüntettek. Gyakoriak a két és több águ horgok is, minőket a 3. ábra mutat. A horgoknak a patonyra való erősítését a 4. ábra mutatja, az első horog szára teljesen sima, a másodiké lapickával bir. Közönségesen már előre reá erősíttetik a horogszárra egy darab gut s csak ennélfogva lesz azután a patonyra kötve. Ezen most említett két fonal bogozása az 5. ábrán, az in és patony összekapcsolásánál szokásos csat pedig a 6. ábrán van feltüntetve. A horgon kivül még az ólom és az uszó v. pedző is a patonyra erősíttetik. Amaz egy szem sörétből, avagy ehhez hasonló nagyságu ólomdarabkából áll, emez pedig parafa- avagy tollszárból készül a 7. ábrában vázolt alakok egyike v. másika szerint. Az ólom a horognak elmerülését célozza, a pedző pedig arra való, hogy a sülyedés mélységét korlátozza, a horog járását szabályozza, és végül megmutassa, ha a horgon hal fogódott meg. Mindezen céloknak megfelelőleg mozgathatólag van a patonyra erősítve. Egyébként sem a pedző, sem az ólom nem lényeges része a horognak, s akárhány gyakorlott horgász ezek nélkül való horgot használ.
[ÁBRA] 2. ábra
[ÁBRA] 3. ábra
[ÁBRA] 4. ábra
[ÁBRA] 5. ábra
[ÁBRA] 6. ábra
[ÁBRA] 7. ábra
A hal megtévesztésére a horgot csalival férgelik fel, mely célra az igazi horgász az u. n. mesterséges legyeket (8. ábra) használja legszivesebben. Ugyanis a pisztráng, a lazac, a pérhal, általában valamennyi nemes ragadozó, mint a horogsport főhalai, bogarakkal táplálkoznak s ezek fejlődésének bármely alakjában oly előszeretettel kapnak a kinálkozó préda után, hogy akárhányszor még a levegőbe is utána szöknek a viz felett röpködő rovarnak. Eme tulajdonság reá vezetett arra is, hogy a nehezen gyüjthető, még inkább pedig a horgon nehezen megtartható természetes rovarok helyett azoknak tollból, szőrből, fonalból és szövetből készített utánzatait, sőt puszta képezelet alkotta ilyféle készítményeket alkalmazzanak. Tényleg ily mesterséges legyek ma már száz és száz változatban forognak közkézen angol nevek alatt, a legtöbbször az idő, sőt nap szakának feltüntetésével, mikor horogra tenni ajánlatos. Ámde a jó horgász sohasem indul eféle horgászkalendáriumok után, mert a viz fölött repkedő avagy a part mentén nyüzsgő rovarok mutatják meg legbiztosabban, mi legyen a csali. Mivel pedig a járás-keléssel okozott zaj, sőt testünk avagy a horog árnyéka is elegendő a hal elriasztására, fontos kellék az óvatosság és a biztonság, utóbbi főleg abban az értelemben, hogy a horog ne csak a kiszemelt helyre essen, de ugy essen, hogy a légy a vizszinét lehető gyengéden érintse, hasonlóan ahoz, amidőn a rovar kerül belé. A csalit pedző halat, a kézfej egyetlen mozdulatával a horognyélre gyakorolt rándítással szokás a horogra nyársalni, mely mozgásnál nem az erő, mind inkább a kellő pillanat megválasztása a döntő. Még nagy halat is partra vethetünk gyengének látszó horoggal, ha a megfogott halat a felnyársalás pillanatában nem emeljük ki a vizből, hanem az orsó eresztése és meghuzása által előbb lassankint kifárasztjuk. - H. az őskorban, l. Halászat.
[ÁBRA] 8. ábra
az ugyanily nevü járás székhelye Zürich svájci kantonban, a Zürichi-tó partján, vasut mellett, szőllőhegyek közt, (1888) 5519 lak., selyemszövőkkel és festőkkel, butor- és aszfaltgyártással. Közelében Bocken klimatikus gyógyhely.
női kézimunka hurkolt áru készítésénél, amely a kézi kötéstől abban különbözik, hogy ennél csak egy horgosvégü tű használatos. A horgolt áru lényegileg azonos a kötött áruval, mintázata azonban sokkal változatosabb, mert a hurkok csoportosítása könnyen változtaható. Ezen kézi munkát a gépkötés utánozza. - H. v. ráhorgolás az ácsmunkában a szarufáknak a szelemenekkel és az egyszerü feszítőszerkezet ducainak a mestergerendával való összekötése, l. Horog.
l. Göndörölés.
(ném. Anker; ol. ancora; ang. anchor), a horgonyzat legfőbb része, mely a hajónak egy helyen való megtartására szolgál. A régi időben a feniciaiknál, sőt még később is, e célra nagy kődarabokat (kőtömböket) vagy súlyos vasdarabokat használtak, melyek kötelekre kötve és a vizbe dobva a tengerfenékhez való surlódásuk által akadályozták meg a hajónak helyéről való eltereltetését. Később az ilyen vasdarab egy magát a tengerfenékbe vájó kampóval láttatott el (egykaru H. a régi görögöknél és a jelenben különösen az uszoroknak a kikötőkben való lehorgonyozásánál használatosak), végre 2 egymással szemben kifelé álló kampóval (karral, ággal). Ezen régi H.-oknál a horgonytestnek sulya tartotta a hajót s csak a H. további tökéletesbítésénél váltak e tekintetben a kampók mérvadóvá. A kovácsolt vasból készült H.-nak, azon alakban, amelyben mondhatni Nagy Sándor idejétől egész mostanáig is fennáll, következő részei vannak: A horgonyrud (nyél, szár), egy a horgony középső részét képező súlyos vasrud, melynek egyik végén a horgonyláncnak megerősítésére szolgáló horgonykarika, a másik végén pedig két kissé görbített, egymás ellen és kifelé álló horgonyág vagy horgonykar van. A horgonyágak vége, a horgonysaru v. kapa, lapos D alaku, ezzel vájja be magát a H. a földbe, vagyis tengeri műnyelven a horgonyfenékbe. Hogy a vizbe vetett H. két ágával ne dülhessen laposan a tenger fenekére, a horgony nyakán - a horgonyrudnak felső vékonyabbik része - az ugynevezett horgonyduc vagy horgonyfa található. Ez egy négyszögletes, két végén gömbölyüre faragott fa, mely az ágak összekötő tengelyére függőlegesen erősíttetik a horgonynyakhoz. A huzás, melyet a szél vagy áramlat befolyása alatt álló hajó a horgonylánc által a horgonyra gyakorol, ezt csak ugy fektetheti, hogy a horgonyfa laposan a mederfenékre fekszik és a horgonykarok, illetve ezek sarui a földbe nyomulnak. E század elejéig a horgonyláncot - melyet különben, ugy mondják, hogy Caesar Angolország inváziójánál is használt már - erős és megfelelő vastag horgonykötelek helyettesítették (l. Horgonylánc). A legjobb horgonyálló vizfenék az agyagfenék; kavicsos vizfenékben a horgony működése bizonytalan, homokfenékben pedig a homoknak laza minőségénél fogva a karok nem tartanak és a hajó «a horgony előtt tereltetik». A legjobb horgonyzó hely, nem tekintve annak nautikai jellegét, valamint a fenék minőségét, 12-25 m. mélységü viz, 40 m. a legnagyobb mélység, amelyben, tekintettel a láncnak hosszuságára, még horgonyt vetni lehet, miután legalább háromszor oly hosszu darab láncot kell a láncréseken még a horgony után bocsátani, mint amennyi a viznek mélysége, sőt erős szélben 4-6-szor annyit is, mert minél hosszabb lánc tartja a hajót, annál inkább vizszintessé válik a huzás iránya és a horgonykapa annál kevésbé rántható ki a fenéktalajból. A H. vetése előtt a hajó külső oldalfalazatán a horgonypárnákon (erős fadarabok) fekszik, ahol azt a csusztató készüléknek láncai tartják; a horgonylánc a karikából, az elől lévő láncréseken át a hajó belsejébe és ottan a láncfülkébe vezet. A H.-nak a vizbe dobását, vagyis a hajósnépnek ezen cselekvését «horgonyvetés»-nek, a H.-nak a vizből való kihuzását «horgonyemelés»-nek mondják, az első a csusztató készülék segélyével (l. o.) eszközöltetik, mig a H. emelése végett a hajó maga a járgány körül tekert láncnak bevonása által egész a H. fölé huzatik s ott a járgány további forgatása folytán, miután a lánc immár függélyesen áll, a H. a vizből kiemeltetik. Ha a körülmények v. a horgonykarnak valami sziklahasadékba való beszorulása a H.-nak emelését mindjárt meg nem engednék, ugy a láncot egy kengyelénél kikapcsolják és a láncvégre egy megfelelő hosszu kötélre egy uszó jelet, mint tonnát vagy fadarabot erősítenek, hogy más alkalomkor, esetleg buvárok segélyével, a H.-t kiemelhessék. Nagyobb hajókon 2-3, hadihajókon 4-5 nehéz és 3-4 könnyebb H. van. A két legfőbb H. az anyahorgony, elől és oldalonként a hajó homlokrészén, hadihajókon a hasonló nehéz párkányhorgony oldalonként az előárboc párkányzata alatt, kéreskedelmi vitorláshajókon az ugynevezett reményhorgony a felső fedélzet elől lévő lépcső-vék nyilásába állítva van elhelyezve; ez utóbbit használtatása esetén még onnan ki kell emelni és vetése előtt a H.-darura akasztani. A könnyü H.-hoz tartozik a tengeri hajókon még a folyamhorgony és valamennyi hajón a kukázó, segéd H. és a kis négyágu vasmacska. Ez utóbbit tengeri hajókon leginkább csak a tengerfenékre esett tárgyaknak megkeresésére és kiemelésére használják. A hajók anyahorgonyának súlya természetesen a hajók nagyságától függ; szabály szerint a hajó szélességének négyzetéhez áll arányban. Ugy a H. mint a lánc annál nagyobb erőkifejtésnek van kitéve, minél nagyobb a hajó elejének a szél által ért felülete. Ebből kifolyólag egyenlő nagyságu hajók, melyek elől keskenyebbek, súlyra nézve könnyebb H.-t igényelnek, mint a teltebbek. A H.-nak tartóssága, melytől sok embernek élete és áruknak biztonsága is függ, szigoru kipróbálás (horgonypróba) alá esik, mely vagy hidraulikus gépek feszítő erejének a horgonyra való hatása által eszközöltetik, vagy pedig akként, hogy a H.-t megfelelő magasságból sziklákra ejtvén, semmi nagyobbmérvü deformálást mutatnia nem szabad. Szerkezeti minőségre nézve többféle H. létezik, melyek közül a Porter-féle H. mozgókarokkal, a Martin-féle H. mozgó- és a horgonyfával vagy duccal párhuzamosan (nem keresztbe) fekvő karokkal, melyek egyszerre vájódnak a fenékagyagba, a legnevezetesebbek. A H. általában a tengerészet, de ezenkivül a reménynek és állhatatosságnak jelképe; a régi indusoknál pedig a béke és a hirnökök jelének tekintették.
a. m. horgonykötél (l. o.).