Horhy

Mihály (horhi), gazda, a reformáció korában szerepet vitt Horhi Juhász nemzetség ivadéka, sz. Dicskén (Nyitra) 1780 szept. 24., megh. Pesten 1856 február 5. Atyja Elek, főszolgabiró. Iskoláit Nyitrán, Pozsonyban, Bécsben végezte. Itt ismerkedett meg gr. Zichy Istvánnal, ki őt előbb maga mellett titkárul, majd 1805., alig 25 éves korában, palotai és csicsói uradalmi kormányzására alkalmazta. Palotán irta meg kéziratban hátrahagyott, s a zirci apátság könyvtárában levő Flora Bakonyiensis jeles füvészeti munkáját. 1816-ban gróf Esterházy János veszprémi főispán jószágainak igazgatására is felhivatott, s 1827. ez utóbbi gr. család összes magyarországi s erdélyi birtokainak teljhatalmu kormányzását is átvette, mely hivatalát kiváló szakértelemmel s tevékenységgel egész haláláig viselte. 1823-ban juhászati szempontból Németországban, különösen Szászországban s porosz Sziléziában tett utazást, mint pályatársa, a hires Klauzál Imre is, kinek viszonya gróf Károlyi Lajossal egészen hasonló volt. A 30-as s 40-es években számos külföldi gazdasági s füvészeti egyletnek tagja lett. Ez időben szervezte a hires jakabszállási és csillagmajori gazdaságokat Fehér vmegyében, s a hálás gr. Esterházy szerecsenyi pusztáján egy birtokrésszel s azzal jutalmazta, hogy végrendeleti végrehajtójává nevezte. A magy. gazdasági egylet 1848-iki nagygyülésén a földmivelési, 1851. pedig a gép- és műtani szakosztályok elnökévé választatott. 1843. a jakabszállási és csillagmajori gr. Esterházy-féle minta-gazdaságokat bérlői minőségben vette kezelése alá, s azokat a legszebb angol farmokhoz tette hasonlóvá. 1851-ben ujra beutazta Angliát, mezőgazdasági eszményképe hazáját s részt vett a Royal Agricult. Society kiállításán Windsorban, s onnét cséplő-, arató- stb. gépeket hozatott; 1855-ben ismételte utazását s jelen volt a carlislei kiállításon. A gazdaság és természet-tudományok körében rendkivül gazdag és becses könyvtárt gyüjtött, melynek nagy része unokájára, Schvarcz Gyulára szállott.

Horiku

l. George.

Horitz

(ejtsd: horzsic), város Königgrätz csehországi kerületi kapitányságban, 22 km.-nyire Königgrätztől, vasut mellett, (1890) 6910 cseh lakossal, sör-, cukor- és malátagyártással, nagy kőbányával; kőfaratóiskolával. 1423-ban ziska itt győzedelmeskedett a cseh nemesség hadain; e csata helyét ziska emlékszobra jelöli meg.

Horizmográfia

(gör.), ország határainak leirása, ismerete.

Horizmus

(gör.), a fogalom határainak megjelölése, meghatározása, definiciója. Tudományos alapelv.

Horizon

(gör.), a megfigyelési helyen átmenő vizszintes, az égig folytatva gondolt sik, mely tehát libellával vagy függő ónnal bármikor könnyen kijelölhető. Megkülönböztetendő tőle a szemhatára, látáshatára v. égalja, mely mentén az ég a földet érinteni látszik s mely nem egyéb, mint a megfigyelő szeméből a föld testéhez huzott érintő kúp érintési köre, mely a H.-nál a szem magasságától függően mélyebben fekszik. (Ez a hajós kimm-je, tehát a szemhatár mélysége a H. alatt a Kimmtiefe vagy depresszió.) A H. az eget két féltekére metszi; a felső állandóan látható, az alsó állandóan láthatatlan és ezért a H. a kelő és nyugvó csillagok geometriai helyének is volna mondható. Egyszerü mekánikai előállíthatóságánál fogva alapsikul szolgál a csillagok meghatározásánál mindig ott, hol e meghatározás megfigyelések által történik; a teodolitban a vizszintes kör, a szextáns és pontos csillagászati műszerek (meridiánkör) esetében valamely folyadék szabad felszine képviseli a H.-t. Ha a Föld középpontján át párhuzamos sikot fektetünk, a megfigyelő szemén áthaladó, ugynevezett látszó H.-hoz, a valódi H.-tot nyerjük, melyre a csillagász tulajdonképen összes megfigyeléseit átszámítja. A kettő közötti különbség annál inkább feltünő, minél közelebb áll hozzánk valamely égi test. Igy a Hold esetében a látszó és valódi H.-ra vonatkoztatott hely 1°-nyi különbséget mutat; a bolygóknál és Napnál e különbség csak néhány másodpercet tesz ki, az álló csillagoknál teljességgel elenyésző. E különbség, mely gömbalaku Föld esetén csak a csillagok magasságában észlelhető, nem pedig azimutjában is, az égi test parallaxisa s nyilván azon szög, mely alatt az illető égi testről a Földnek a megfigyelési helyhez huzott sugara látszik. E parallaxis tehát legnagyobb a csillag kelte v. nyugta alkalmával és null, ha az égi test a megfigyelő zenitjébe jut. A H., mely az égen legnagyobb kört metsz ki (az ég mérhetetlen messzesége miatt a való és látszó H. közötti különbség 0), mint minden kör, ugyancsak 360°-ra van osztva; e kör mentén olvassuk a délponttól kiindulólag nyugaton, északon, keleten át az azimutot. - H. a geologiában oly övek vagy zónák összetétele, melyek akár petrográfiai, akár paleontologiai sajátságok tekintetében egymással megegyeznek.

Horizontális

(gör.) a. m. vizszintes.

Horka

kisközség Gömör vármegye tornaljai j.-ban, (1891) 812 magyar lakossal, vasuti állomással, posta- és táviróhivatallal, postatakarékpénztárral. Az I. magy. papiripar részvénytársulatnak itt papiranyaggyára van, melyben 40 munkás dolgozik; az évi termelőképesség 1200 q.

Horka

Töhötöm fia, l. Harka.

Horkáz

Csupán a hirhedt Csiki Székely Krónika említi, mint egyik tisztséget a székelyek őskorából.


Kezdőlap

˙