l. Barbarossa.
l. Horos.
előszóval összetett magyar helyneveket lásd a főszó alatt.
1. András (szkhárosi), XVI. sz.-beli énekszerző, valószinüleg a tályai első ref. papok egyike; 1542-49. mindenesetre Tályán lakott és irt. Tiz elég terjedelmes versét ismerjük, melyek heves gúnnyal kelnek ki a katolikus egyház ellen és kemény hangon feddik az önző és hatalmaskodó nagyokat. Nevezetes költeménye Az átokról, Mózes után, az ország akkori romlott állapotára alkalmazva. H. verseit v. ö. a Régi Magyar Költők Tára II. köt.; u. o. 449. a Szilády jegyzeteit.
2. H. Árpád, diplomatikai iró és egyetemi tanár, H. István fia, szül. Pesten 1820 febr. 23., megh. Budapesten 1894 október 26. Ugyanitt végezte tanulmányait is az egyetemen, melynek István, a nagynevü filolog s történetbuvár, egyik fődisze volt. Már 1846 május elsején neveztetett ki atyja egykori tanszékére, az oklevél- és cimertan helyettes tanárává, két évvel későbben pedig ugyanannak nyilvános rendes tanárává. Egyike volt a legnépszerübb egyetemi tanároknak. 1837. az akkor alapított pesti kereskedelmi akadémiánál a magyar nyelv és irodalom tanárává neveztetett ki Toldy Ferenc ajánlatára, ahol a tanítványok magyar hazafias szellemben vezetett oktatása miatt ki nem kerülhette az akkor hatalma tetőpontján levő, németesítő Bach-rendszer tisztviselőinek megrovását. Felesége Szendrey Julia, Petőfi Sándor özvegye volt, ki már évekkel azelőtt sirba szállott. A kitünő szakember a magyar akadémiának levelező tagjává választatott 1884 jun. 5. s a magyar történelmi társulatnak is választmányi tagja s egy ideig az egyetemi könyvtár igazgatója is volt. Önálló művei: Bevezetés a magyar oklevéltanba (Budapest 1880); A diplomatikai irástan alapvonalai (u. o. 1883); A dipl. kortan alapvonalai (u. o. 1884); Néhány szó az egyetemi könyvtár rendezése és cimtározása ügyében (u. o. 1876); Mabillon János, a diplomatika megalapítója (1884), mely a magyar tudományos akadémia kiadásában jelent meg. Érdekes emlékezéseit bocsátotta közre az Irodalomtörténeti közleményekben, melyekből atyjának nemes fajszeretete áradoz, ki őt keresztapjának, Ürményi József országbirónak nagy bámulatára a pogány Árpád névre kereszteltette, utat törve a régi magyar személynevek használatára.
3. H. Boldizsár, jogtudós és miniszter, szül. Szombathelyen (Vas) 1822 jan. 1., egyszerü, de művelt és nevelésére sokat áldozó, polgári állásu szülőktől. Tanulmányait szülővárosában, majd Sopronban, a jogi tanfolyamot a győri kir. akadémián végezte. 1841. Istóczy Antal vasvármegyei ügyésznél volt jogi gyakorlaton, 1842. Széll Imre itélőmester oldala mellé esküdt fel királyi táblai jegyzőnek s miután 1843 márc. az ügyvédi vizsgákat fényes sikerrel tette le, Szombathelyen, szülővárosában kezdett ügyvédi gyakorlatot, majd annak főjegyzője lett és buzgón vett részt közügyeiben. Már ekkor feltünt Deák Ferencnek s megnyerte e nagy ember egész életére kiterjedő becsülését s barátságát. Világos, erőteljes s művészileg szép nyelve, keresett dolgozótársává s vezércikkirójává tette a fővárosi szabadelvü lapoknak; ha kedve tartotta, alak és tartalom tekintetében kitünő költeményeket is irt, melyeket egybegyüjtve mindekkorig ki nem adott ugyan, de amelyek egy része mégis a szépirodalmi lapokban s a Kisfaludy-társaság felolvasó ülésein nyilvánosságra jutott. Az 1848-iki pesti országgyülésre már mint a szombathelyi választókerület képviselője jelent meg s e minőségében követte az országgyülést Debrecenbe, majd ismét, Buda bevétele után, ujra Pestre és Szegedre is. A szabadságharc lezajlása után hadi törvényszék elé állíttatott s fogságot is szenvedett ugyan, de már 1850. amnesztiát nyert. Visszatérvén szülővárosába, miután az osztrák jogból a vizsgálatot letette, ügyvédi irodát nyitott. Apponyi György gróf országbiró, Deák Ferenc ajánlatára, 1860-ban az országbirói értekezletre hivta meg. Gróf Dessewffy Emil 1863. a megalkotott magyar földhitelintézet jogtanácsosául s jogi osztálya igazgatójául hivta meg, mely fontos intézet megszilárdításának munkájában, a nevezett elnök gróf oldalánál, Csengery Antal, Korizmics László, Lónyay Menyhért társaságában nagy buzgalmat fejtett ki; az akadémia pedig, nem annyira a professzionális irót, mint a müvészi szónokot, 1861 dec. 20. levelező, s midőn már igazságügyminiszter volt, 1868. tiszteleti tagjává választotta. Az 1865. összehivott alkotmányos országgyülésre a szombathelyiek ujra megválasztották képviselőjüknek, 1866 dec. 1. a közjogi kiegyezés érdekében tartott beszéde, mellyel a parlament sorompói elé lépett, maga után vonta a legmagasabb kitüntetést, mely alkotmányos polgárt érhet. Midőn a nemzeti alkotmányos kormány megalakult, a koronázott király, ismét Deák Ferenc ajánlatára, H.-ot igazságügyminiszterré nevezte ki. Lelkesedéssel fogott nagy munkáihoz, melyek az igazságügyi tárca elvállalása után reá várakoztak. Örömmel üdvözölte az 1848-iki alkotmánynak lényegében ujabb szankciót adó 1867-iki kiegyezést, mert annak alapján lehetségesnek hitte a megrendült magyar állam ujra felépítését s különösen annak szorosabban tárcája körébe eső része, t. i. a hazai igazságszolgáltatás, törvénykezés s biráskodásnak a középkori lomokból kiemelt s megtisztított szabadelvü, egészséges reformját. Először is körülvette magát elvrokon s bizalmát biró szakemberekkel s megfontolt sorozatban, melyet azonban mindenkor fentartani lehetetlen volt, terjesztette elő gyökeres átalakításokat tartalmazó törvényjavaslatait; elválasztotta a törvénykezést a közigazgatástól, s képesség és szakképzettség tekintetében kellőleg minősített birákat nevezett ki; megalapította a birói függetlenséget az elmozdíthatlanság s annak egyéb feltételei által, de egyszersmind a birák felelősségét szabályozó törvénnyel a birói önkényt korlátozva; a szükséges tényezők hiányában akkor még életbe nem léptethető szóbeliség s közvetlenség rendszerének legalább utját egyengette sokat kárhoztatott perrendtartásában, melyet az eredeti szöveget lényegesen felforgató országgyülési módosítások folytán az övének mondani alig lehetett; a királyi kuriát semmitőszékre s legfőbb itélőszékre osztotta s a királyi táblával együtt megtisztította az oda nem illő papi és mágnási (prelátusi és bárói) elemektől; megkisérlette a királyi tábla felosztását is, melyet azonban akkor a minisztertanács nem fogadott el; a régi urbéri viszonyok maradványait, a középkor e fenmaradt szemetét, eltisztította; a büntető gyakorlatra vonatkozó humánus intézkedéseiben a bilincsek alkalmazását, a botbüntetést, a vérdijat eltörölte; a polgári házasság akkor még meg nem érett kérdésében is a legszabadelvübb álláspontot foglalta el stb., s mindezzel nemcsak a haza szabadelvü elemeinek, hanem a müvelt külföldnek is méltányló és magasztaló elismerését érdemelte. A szorosan saját tárcája körébe tartozó törvényeken kivül természetesen élénk és döntő résztvett az 1865-67-iki törvényhozás időszakában létrejött részint alap-, részint más fontos törvények megalkotásában is, mint a közös ügyekről szóló XII., a zsidók emancipációjára vonatkozó XVII., a nemzeti egyenjoguságot tárgyazó XLIV. t.-c. stb. Mindezen reformok egészben vagy részbeni, teljes vagy megcsonkított, de azért mind egyenkint előhaladásnak és szabadelvü vivmánynak tekintendő keresztülvitele nehéz küzdelmekkel járt, melyeket a megszokás hatalma s az ósdi, előitéletes, vagy a lassubb s óvatosabb haladás szükségét hangoztató felfogásokkal szemközt nem lehetett kikerülni. Az urbéri maradványokat rendező, különféle ily eredetü jogok s terhek megváltását tárgyazó törvényei a birtokos arisztokrácia részéről erős ellenzésre és rosszalásra találtak s elkeseredett kifakadásokat idéztek fel a demokrata miniszter ellen. 1871 máj. 16. lemondott miniszteri állásáról s igy kezdeményezett nagyszerü reformtörekvései csonkán maradtak és csak évtizedek mulva jutottak, legalább egy részükben, érvényre. A miniszteri tárcáról elvhűsége s az általa mély meggyőződéssel vallott országlási s törvénykezési elvekhez szilárd ragaszkodása folytán 1871. történt lemondása után egy nagyobb pénzintézet, az akkor alkotott s azután más intézetekbe olvadt magyar földhitel-részvénytársaság igazgató-elnöke s majd a herceg Esterházy-féle javaknak legfelsőbb helyről kinevezett zárgondnoka lett s e két éven át viselt hivatalában a kezelésére bizott roppant tömeg rendezését komolyan munkába vette, a tisztázás alapos terveit előkészítette, közben herceg Esterházy vendégszeretetét a természetvizsgálók s orvosok soproni gyülésén, Kismartonban és Fraknó várában fényesen képviselte; de tervei keresztülvitelében legyőzhetetlen akadályokra találva, az állást másoknak engedte át s nyugalomba vonult. E mellett a törvényhozásnak, a képviselőháznak ezentul is köztiszteletet élvező tagja s egyik disze maradt. Ő volt az egyetlenegy minisztere a magyar alkotmányos életnek, ki megelégedvén hű szolgálatai általában elismert nimbuszával, sem belső titkos tanácsosi excellenciás cimet, sem rendjeleket nem visel, nem kért soha s megkinálva sem fogadott el, mindenkor megőrizve tiszta demokrata jellemét. Politikai hite s vezérelve mindig az volt s az maradt, hogy az 1848-iki nagy alkotások vetették meg hosszu időre egy helyes magyar politika alapjait. 1878 óta minden pártköteléken kivül maradt; támogatta a kormányt, valahányszor az, bár csak félénk előlépést tett azon elvek felé, melyeknek ő szolgálatában állott, hogy növelni segítse a merészebb kezdeményezés bátorságát, de meggyőződése egész erejével szállott sikra oly kisérletek ellen, melyekben az alkotmány, a parlamentarizmus alapelveinek megtámadását látta; lelkesedést törekedett gerjeszteni, ha elvekről volt szó, ellenben a mérsékelt elemeit vitte a vitába, mikor a szenvedélyek vihara tombolt. Egy bölcs szenátor szerepét vitte, bár a főrendháznak tagja nem lett. Szemeinek nagyfoku elgyengülése, roncsolt egészsége s a közélet folyamávali fokozódó elégületlensége arra birták, hogy az országgyülés legutóbbi feloszlatása után a politikai pályáról határozottan visszavonuljon, amire már régebben gondolt. Ezt temesvári választóinak egy szép levélben adta tudtukra. A parlament jul. 1. ülésében tartott nagy beszéde politikai hattyudala volt. Irodalmi dolgozatai, országgyülési s egyéb beszédei, vezércikkei s értekezései összegyüjtve ekkoráig nem jelentek meg. Minthogy azonban fogyatékos látóerejét nagyszerü emlékező tehetsége jó részben pótolja s amit felolvasó titkárától hall, azonnal felfogja és soha el nem felejti, most a reá nézve lehetetlen irást diktálással pótolja s emlékezéseit tollba mondva, érdekes emlékiratait, főleg minisztersége idejéből, előkészíti. Reményleni lehet, hogy mind emlékiratait, mind gyönyörü beszédei kommentált gyüjteményét, mind talá némi becses közjogi munkálatait nyomtatásban fogjuk olvashatni. Az akadémiában és Kisfaludy-társaságban szeme világának elerőtlenedése miatt nem dolgozhatott annyit, mint óhajtotta volna s a gyüléseket is ritkán látogatta; tartott azonban az akadémiában két szép emlékbeszédet Szemere Bertalan 1848-iki belügyminiszter s debreceni miniszterelnök, és saját minisztertársa s kedves barátja, gr. Mikó Imre felett. A nagy jogász érdemeinek elismerése fényes kifejezést nyert a m. kir. egyetem jogi kara részéről is, midőn az egyetem százados emlékünnepe alkalmából diszdoktori oklevéllel tüntette ki.
4. H. Endre (szülőhelyéről Pázmándi H.), epikus költő, szül. a Pannonhalma alatt fekvő Pázmándon (Győr vm.) 1778 nov. 28., megh. u. o. 1839 márc. 7. Szülei egyszerü szőllőművelők voltak, s H. ama kies fekvésü szőllőházban jött világra, melyben később férfikorában legszivesebben időzött, munkái nagy részét irta és melyet «Magány»-nak nevezett el. Iskolába Pannonhalmára, a bencésekhez adták fel szülei, de midőn e rendet 1786. feloszlatták, Szent-Mártonban és Pázmándon folytatta tanulását. A gimnázium 4 nyelvtani osztályát 1791-94. Győrött járta, ahol a lelkes Fabchich József (l. o.) tanára nagy hatással volt rá. A humaniórákat (5-6. osztály) Komáromban, a bölcsészetet Pozsonyban elvégezvén, 1797-ben Heinrichauban, Felső-Sziléziában a cisztercita-rendbe lépett, de az idegen környezetből egy év mulva hazajött s a győri egyházmegye papnövendéke lett, ahol Fabchichot ismét tanárai közt találta. 1801. pappá szentelték, mire Széplakon, 1802-ben Szergényben, 1803-1806. Győrött káplánkodott. Itt sokat társalkodott Rájnissal és tanult tőle; közre azonban csak egy alkalmi verset bocsátott 1805. Papi hivatását az 1805-1806-iki hagymáz idején ritka önfeláldozással teljesítette, ugy hogy e járvány majdnem elragadta. 1806. téti plébánosnak nevezték ki s e hivatalában maradt 23 éven át. Itt Kisfaludy Mihálynak, a költők atyjának, és téti Takács Józsefnek jutott barátságába. Papi buzgólkodása mellett az irodalomnak is élt; gyakran megfordult Pannonhalmán és Zircen, s hetekre és hónapokra is el-elvonult pázmándi magányába. Számos antik formáju alkalmi költeményt irt az egyházmegye jelesebb papjai ünneplésére, de szélesebb körben A felkelő nemzethez cim alatt 1809. irt hexameteres ódája keltett figyelmet erős lendületével és hathatós stiljével; e költemény egy év alatt 5 vagy 6 kiadást ért. 1814. egy hosszabb epikus verset bocsátott ki Zirc emlékezete cimmel (Buda), mely e kolostornak sok százados történetét énekli meg, egységes kompozició nélkül ugyan, de oly erős lirai hevülettel és zengzetes nyelven, hogy H.-ban sokan a nemzet várva várt epikusát üdvözölték. Tényleg ez a kis mű lett a magyar hexameteres epika megnyitó darabja, benne van megütve az elegikus páthosz amaz alaphangja, mely az epikus korszak dikciójában annyira uralkodó volt. H. egyszerre a legjobb irókkal jutott ismeretségbe. Kazinczy meglátogatta, Horvát István, a rajongó történettudós pedig nem győzte ösztönözni a honfoglalás époszának megirására, mások is a leendő magyar Vergiliust látták benne. Mig ehhez készült, addig is bocsátott ki néhány hazafias ódát és epistolát hexameterekben: A nemesszivü magyarokhoz a pesti nemzeti Theátrom ügyében (Buda 1815, négy kiadása volt egy évben); Horvát Istvánhoz (Bécs 1815); Epistola Boldogréti Vig Lászlóhoz (Tudom. Gyüjtem. 1818 IV.); irt egy értekezést A drámának versmétérkéről (Tudom. Gyüjtem. 1817, VII.); Kazinczyval a nyelvujítás kérdésében levélharcot folytatott, s noha epikai stiljében maga is ujító volt, Kazinczy tulzásai ellen a dunántuli irodalmi ellenzékkel tartott. Bacsányihoz, Verseghihez szítván, részt vett ama támadásokban is (áljegy alatt), melyeket az 1818-iki Tudom. Gyüjteményben a széphalmi mester ellen intéztek (tőle való e cikkek közt Kazinczy Munkái birálata 1818, IV.). Napirenden lévén akkor a felekezetek egyesülésének eszméje, H. e kérdést egy fordított munkával támogatta: Theodul estvéi (Buda 1819), egyszersmind kiadta két egyházi beszédét: Győr visszavételének jeles ünnepén (Komárom 1819) és Szent István tiszteletére (Bécs 1821). Későbbi értekezései: Kőszögi Fábchich József emlékezete (Tudományos Gyüjtemény 1823, I.) és A magyar nemzet nem finn származásu (u. o. 1823, II.). Végre sok történelmi tanulmány és töprengés után 1821. csakugyan hozzáfogott a honalapítás nagy epopoeájának megirásához. Tiz évig dolgozott e művön, egyes mutatványokat már az Auróra 1822. 26-28-iki folyamaiban közölt belőle. A 20-as évek voltak általában költői pályájának fénykora. Kisfaludy Károly buzdítására számos kisebb epikus művet és heroidot irt az Aurórába, u. m. Gritti Lajos (elbeszélő költemény, 1821); Enyingi Török Bálint feleségének (heroid, 1824); Borvély Helena férjének (heroid, 1825); Csesznek vára (elbeszélés, 1826); A sziszeki győzödelem (hősköltemény, 1827), továbbá Magyar Pantheon (örömversek a magyar akadémia felállítására, 1829); A boldog öreg (elegia, 1830). Végre 1831-ben megjelent maga az Árpád epopoeia, 12 könyvben, szókalauzzal Pest), H. főműve és a magyar hexameteres epika legnagyobb terjedelmü alkotása. Művészi értékét kisebbíti a kompozició egységének hiánya. A nagy művet az akadémia 1832. 200 aranyas nagy jutalmával koszoruzta. Ugyancsak 1831. adta ki Kisebb költemények c. a. összegyüjtött többi verseit is arképével. Kisfaludy Károly halála után az Uraniába irt; itt két elbeszélése jelent meg: A négyes áldozat (1831) és A háládatlan (1832). Ezalatt 1829. Pannonhalmára helyezték át s ott élte le utolsó évtizedét, a várakozásával nem éppen arányos költői hatás és irodalmi polemiái miatt komor kedvvel. 1835. alesperességre emelték. Az akadémia alakulásakor, 1830 nov. 17. a nyelvtudományi osztályban vidéki rendes tagul választották meg; az intézet hivatalos munkásságában buzgón részt vett s Évkönyveit néhány dolgozattal gyarapította (Hazafiság, filozofiai értekezés, az I. k., Emlékbeszéd Simai Kristóf felett, a III. k. stb.). V. ö. Toldy F., Magyar költők élete, II.; u. a., Irodalomtörténet; Szász Károly, Emlékbeszéd H. E. fölött (Akadémiai Értek. a nyelv és szépt. oszt. kör., 1879); Emlékkönyv a Pázmándi H. ünnepre (1879, benne H. életrajza Méry Eteltől); Beöthy, Irodalomtörténet és Képes Irodalomtörténet.
5. István, történettudós és nyelvbuvár, szül. Székesfehérvárt 1784 máj. 3., megh. 1846 jun. 13-án. Az egyetemet elvégezvén, az Ürményi-családnál nevelősködött. 1816. a Széchenyi-család könyvtára őrévé, 1830. a diplomatika, továbbá a magyar nyelv és történelem tanárává lett. H. az összehasonlító nyelvészet terén számos tévedést követett el azáltal, hogy nem a nyelvek belső tüneteiből, hanem a szavak hasonló hangzásából indult ki és minden népet a magyarral való rokonságra akart visszavezetni. Ahol ez utóbbi irány eltünik, ott mint fáradhatatlan buvár és olvasott tudós tünik fel, kinek érdeme a Széchenyi-könyvtár példás rendezésében és az oklevéltár terén nyilvánul. Még fontosabb, hogy az elnyomatás és tespedés éveiben fentartotta a magyar dicsőség és nagyság kultuszát. Ezért az udvarnál nagy kuruc hirében állott. Tanítványai, köztük Eötvös és Szalay, mindig méltó tiszteletben tartották lánglelkü tanáruk emlékét. Főművei: Nagy Lajos és Hunyady Mátyás védelmeztetésök a nemzeti nyelv ügyében (Pest 1815); Rajzoltok a magyar nemzet legrégibb történetéből (u. o. 1822). Ebben nyilatkozik tudós fantáziája legszabadabban: nemcsak a paradicsomban, hanem Persiában, Görögországban, Itáliában, minden régi népnél a magyarok őseire talál, természetesen csak a nevek hasonlósága után indulva; A magyarokról, mint Agerenusokról (u. o. 1828); A jászokról mint magyar nyelvü népről és Nyilazókról (u. o. 1829). Magának H. és munkásságának legjobb jellemzése Flegler Sándor művében van: A magyar történetirás történelme (magyarul ifj. Szinnyei Józseftől); Vass Berlatan dr., H. I. (Pozsony 1884); Zsilinszky M., H. I. (Budapest 1884).
l. Bán.
v. bérci fenyő (növ., Pinus Mughus Scop.), l. Törpe fenyő.
-család, l. (gradeci). Régi, Horvátországban már a XIII., Magyarországban a XVI. sz.-tól fogva szereplő család, melynek neve eredetileg Stansics (Stansith) volt. Nevezetesebb tagjai: H. Márk. Eleinte a győri vár lovas katonáinak hadnagya volt. 1556., mint Kerecsényi László utóda és Zrinyi Miklós elődje, szigetvári kapitány lett. A vár környékén garázdálkodó és zsarolásokat üző hajdukat több izben megverte és nyugalomra kényszerítette. Szigetvárát Szolimán szultán vezére, Ali pasa ellen 48 napig hősiesen védelmezte, ugy hogy a nagyszámu török sereg kudarccal volt kénytelen elvonulni. I. Ferdinándtól jutalmul Bihar és Szepes vármegyében nagy birtokokat nyert. Később Baranya vármegye főispánja lett, de az már nem valószinü, hogy 1559. bárói rangra emelték volna. Megh. 1561. - H. Gergely, Márk fia, 1590-92. Szepes vmegye alispánja. Tudománykedvelő ember, ki Vittenbergában végezte tanulmányait és később is előmozdítani igyekezett vmegyéje tanügyeit. Megh. 1597. - Fia, H. Boldizsár, 1622-23. szintén Szepes vármegye alispánja. - H. Imre, 1711. ugyanezen állást tölté be. Az 1712-iki pozsonyi országgyülésen, melyen mint követ volt jelen, hirtelen meghalt. - H. Imre, császári királyi udvari tanácsos, 1790-92. Szepes vmegye alispánja. Megh. 1801. A család e század elején halt ki.
2. H. (lomnicai és palocsai). Szepes vmegyében elterjedt, horvát származásu, eleinte Kissevich nevü régi család. A közélet terén szerepeltek: H. Mihály, 1505. Árva várának vitéz kapitánya. Mint a Szapolyai-család buzgó hive, ettől a Szatmár vmegyében fekvő Palocsát nyerte adományban. Fia, H. János, szepesi prépost, majd I. Ferdinánd alatt királyi tanácsos. Prépostságába csak nehezen juthatott be, mert Bakócz Tamás esztergomi érsek fiatalsága és állítólagos tudatlansága miatt nem akarta megerősíteni. Pártfogói: Szapolyai István özvegye, Hedvig és fiai, János és György Rómába küldték, hogy a tudományokban tökélyesbítse magát. 1511-24. folytonos viszályban volt a megerősítést végre mégis megadó Bakócz-cal, valamint ennek utódjával, Szakmáry Györggyel, kik ellenséges indulatból ismételten csorbítani akarták a szepesi prépostság fontos jogait. A mohácsi vész után hálátlanul elpártolt Szapolyai Jánostól és I. Ferdinánd hive lett, ki őt Szapolyai jelöltjével, Bácsi Ferenccel szemben megerősítette ujra a prépostságban, sőt 1537. a Szepesség kapitányává nevezte ki. De H. visszaélt hivatalos hatalmával, és sok panaszra adott alkalmat plébánosai és egyéb alattvalói részéről, kiket rendkivül zsarolt. Szepes vármegye tisztikarával és az ország hadainak főkapitányával, Báthory Bonaventurával szintén örökösen patvarkodott a nyugtalan ember, kit 1543. I. Ferdinánd megfosztott prépostságától, melyet azonban 1544. visszanyert. De a most már nyiltan lutheránus vallást követő H. önként lemondott és visszavonult jószágaira. Utóbb kétszer is megnősült. Megh. 1564-ben. - H. László, Szepes vármegye derék alispánja 1602-16. - H. György, tanácsos a pozsonyi királyi kamaránál. Több izben végzett diplomáciai megbizásokat. Mint buzgó katolikus, különösen a protestáns városi polgárok visszatérítésén fázadozott, nem csekély sikerrel. 1686. bárói rangra emeltetett.
1. Ádám (pálóci), költő, szül. Kömlődön (Komárom vm.) 1760 máj. 11., megh. Nagybajomban (Somogy vármegye) 1819 jan. 28. Atyja, György, ref. lelkész, birtokos ember volt, ki néhány teologiai munkát irt. Falusi iskoláit Császáron (Komárom vm.), Bicskén és Kocson járta; 13 éves korában a debreceni kollégiumba küldötték retorikára és logikára. 1775. tógátus diák lett s végezte a filozofia 3 évi folyamát; ezután a teologiára maradt benn. 1779-ben kilépett a kollégiumból; egyik tanára, a hires Hatvani, kitünő bizonyítvánnyal látta el a matematikából. Miskolcra ment törvénygyakorlatra, 7 hónap mulva a jászói konvent előtt prókátornak esküdött fel s ugyanaz napon még a földmérői hitet is letette a hatvani bizonyítványa alapján. Két diplomája közül egyelőre a földmérőinek vette hasznát. Hazájába, a Dunántulra költözött vissza s Pápán letelepedvén, mérnöki foglalkozásból élt. Korán (1782) nősült; feleségének birtokai voltak a Balaton mellékén és része a füredi tóban is. H. gazdálkodni kezdett, 1785. kibérelte a tihanyi kamarai birtokokat s Füreden és Szántódon lakott, szorgalmasan gazdálkodva, olvasgatva, irogatva s fiatal barátaival szórakozva. Eleven vérmérséklete, szittya magyarsága, vig, dalos természete a balatonvidéki megyék társadalmának eredeti alakjává tette. Hires rögtönző poéta volt, nemsokára a nyilvánosság előtt is megjelent verseivel, levelezésbe bocsátkozott Földivel, Kazonczyval, aki 1789. és 1791. meglátogatta. Mint követ 1790-től kezdve résztvett a diétákon s magatartásával olyan népszerüséget szerzett, hogy Zala és Veszprém, később Baranya és Somogy vmegyék táblabirájokká választották. Családi élete azonban nem volt boldog s nejétől 1793 májusban elvált. Még azon év szeptemberében ujra nősült, de még szerencsétlenebbül; neje pazarlása és féltékenysége annyira mérgesítették a dolgot, hogy 1808-ban osztályos egyezség mellett külön mentek lakni. Elválni e nejétől átallott, s midőn 1818. meghalt, H. élte alkonyán harmadszor is nősült, feleségül vevén Kazinczy Klárát, egy fiatal költőnőt, a magyarszékelyi prédikátor leányát. A 90-es években Somogyba költözött át s Nagybajomban lakott körülbelül 1812-ig, amikor Zalaegerszeg mellé, Petri-Kereszturba tette át lakását. Utolsó betegsége idején azonban ismét Nagybajomra tért vissza. Mint buzgó protestáns, nagy részt vett egyháza közügyeiben és a külső-somogyi egyházmegyének előbb kodajutora, később főgondnoka volt, épp ugy a belső-baranyai egyházmegyének is. H. sokoldalu és termékeny költő volt, de izlése fejletlen. Az a furcsa vonás, mely okos és nemes arcának bizonyos torzkifejezést kölcsönzött, meglátszott költészetében is. A sokféle iskola közül, mely akkor költészetünkben kisérletezett, a nemzeties irányhoz szított legjobban, bár néhány antik formáju darabot is irt, eleinte leoninusokat, aminthogy e korcsfajt 1787-ben védelmezte is. 1787-ben egy époszt adott ki Hunniás vagy Magyar Hunyadi címmel Hunyadi Jánosról, a mult századi epikánk lapos modorában, négyes rimü alexandrinokban, krónikaszerü előadással, melyben több a hazafiaskodó mint a költői alkotó erő. Ez éposza révén Gvadányival és Dugoniccsal együtt az akkori népies epika háromságához számítják H.-ot. Későbbi Rudolphias, azaz Habsburgi I. Rudolf császár viselt dolgainak egy része (Bécs 1877) c. éposza még gyengébb alkotás (ezt trocheusokban irta). Több tehetsége volt H.-nak a lirára; efféle verseit Hol-mi c. alatt adta ki, az I. kötetet 1788., III-ikat 1792., II-iket 1793., a negyedik kéziratban maradt. Még három kiadatlan gyüjteménye maradt: Magyar Arion, Énekes poesis, és a legnevezetesebb: Ó és Uj mintegy ötödfélszáz énekek. Ki magam csinálmánya, ki másé (az akadémia kézirattárában). Rendkivül szapora és könnyen verselő poéta volt, bár meglehetős felületes is. Gyakran dallamostul költött, mindig azonban dallamra; azért versei nagyon zeneszerüek. Dallamai jeles és eredeti zeneköltőnek mutatják. Szerelmes, társas, hazafias, hadi, gúnyos és vallásos énekei maradtak. A protestáns énekeskönyv néhány szép darabja tőle van. Tankölteménye: A lélek halhatatlansága felől való gondolatok (atyja halála után irta, Pápa 1788). Vigjátéka: A tétényi leány Mátyás királynál (Pest 1816, de régebben irta). Ezenkivül sok mindenféle tárgyról irt: mennyiségtani, csillagászati, jogi, filozifiai, történelmi, nyelvészeti, vallásügyi dolgozatokat is adott ki, s kéziratban is egész sereg munkát hagyott. Különös hivatást érzett a bölcsészetre, s Márton istván pápai tanár ellen, ki Kant rendszerét először hirdette nálunk, nagy munkákat készült irni; foglalkozott a kör négyszögítésével is. Vegyes munkái: A magyar asszonyok prókátora a Budán öszvegyült rendekhez; A férjfiak felelete az asszonyokhoz arra a javallásra: hogy jó volna az asszonyokat is a közönséges gyülekezetekbe bébocsátani; Mindszentek napján 1790. az özvegy asszony Magyarország, palatinusról gondolkozik (költemény), ezek 1790.; Legrövidebb nyári éjtszaka (csillagászati, Pozsony 1791); Psychologia (Pest 1792); A vallás dolga Szala vármegyében (1791); De quadratura circuli (Buda 1807); A Magyar, Magog patriárkhától fogva I. Istvánig (Pest 1817); Kis rövid statisztika (Veszprém 1817). Kéziratban maradt a Novissimo philosophia (magyar nyelven); Astronomie physice; A reformatio historiája stb., sőt hozzáfogott egy roppant arányu Magyar Universalis Lexikonhoz is.
2. H. Ádám, politikus, szül. Kecskeméten 1861 nov. 18. A jogot Kecskeméten és Budapesten végezvén s 1884. a jogi doktori diplomát elnyervén, joggyakornok lett, majd a kecskeméti jogakadémia rendes tanárává választották. Ujjá szervezte a kecskeméti függetlenségi pártot, mely 1887., majd 1892. ujra a város orsz. képviselőjének választotta. Az egyházpolitikai harcok idejében az Eötvös-csoporttal kivált az anyapártból s most is a függetlenségi (Eötvös)-párt tagja.
3. H. Attila, világtalan zongoraművész, zeneköltő és zenetanár a főváros vakok intézetében, szül. Szerém várm. 1862. Kora gyermekéveiben vesztette el szemevilágát s már 8 éves korában a bpesti vakok intézetébe került, hol nagy tehetségénél fogva főleg a zenében műveltetett. A 80-as évek elején Bécsben tartózkodott s ott Labor József hannoverai kir. udvari zongoramóvész oldala mellett folytatta tanulmányait ugy a zongorajáték, mint a zeneszerzésben. 1889. neveztetett ki a budapesti vakok intézetében egyik zenetanárnak s ez állásban manapság is működik. 1892. egyik zongorahármasával s több más szerzeményével ugy a közönség, mint a kritika részéről nagy méltánylásra talált. 1893. az orsz. magyar kir. zeneakadémia tanári oklevéllel tüntette ki.
4. H. Cyrill (József), filozófiai iró és egyetemi tanár, szül. Kecskeméten 1804 okt. 17-én, megh. Budapesten 1884 nov. 5. Tanult Budán, Privigyén, hol 1820 okt. 10-én a kegyesrendiek szerzetébe lépett, mely alkalommal családi József neve helyett Cyrill nevet vett fel, s e név alatt lett ismeretes mint tanár s iró, és pedig drámaköltő és bölcsész. Mint próbaéves tanár s egyszersmind a bölcsészeri tanfolyam hallgatója, előbb Podolinban, majd Vácott tanítóskodott, s a pesti egyetemen kiállott bölcsészeti szigorlaton alapos készültségét bebizonyítva, az egyetemtől bölcsészeti doktori oklevelet nyert. Ezután a hittudományok hallgatására Nyitrára ment, majd Szt. Györgyön tanárkodott s 1828. áldozárrá szenteltetett. Ujra visszahelyezték Vácra s majd áttették Szegedre, hol a liceum igazgatójává neveztetett ki; 1850. a budapesti kegyesrendi főgimnázium igazgatójának ama korban igen nehéz és kényes szerepére tétetett át s itt működött 1859-ig, mig végre példás és termékeny tanári pályáját az egyetemen végezte. Tanári működésének legnehezebb ideje a forradalmat követő ötvenes évekre esik, midőn a budapesti piarista főgimnáziumban mint igazgató lett az akkori kormány parancsszavával alkalmazva, s a magyar nyelvet és irodalmat tanította. Tanítványai lelkesülve s hálásan emelgetik ma is a lángoló hazaszeretetet s buzdító szellemet, melyet az irodalom történetének tanítása közben kifejtett, hirdetve az igét, «hogy nyelvében él a nemzet, s hogy a nemzetek dicstelenül s örökre csak ugy enyészhettek el, ha önmagok lemondanak életükről, jogaikról, s tunya tespedéssel hanyagolják el önerőik kifejtését s megizmosodását». Érdemei azonban nemcsak a tanári működés terére szorítkoztak, mint iró is előkelő helyet vivott ki magának. A költészet iránt már igen fiatal korában erős hajlamot mutatott s több alkalmi költeményt irt. Nyomtatásban megjelentek, középszerü beccsel biró, szárazan s feszesen irt, szinpadi hatásra nem alkalmas drámái: Tyrus, szomorujáték 5 felvonásban (Buda 1834), mely a magyar akadémia drámai mellékjutalmával dijaztatott; Kuthén, kun király, szinjáték 5 felvonásban (Szeged 1838); Jolánta, szinjáték 5 felvonásban (Buda 1839); Vetélytársak, szinjáték 5 felvonásban (Alföldi Szinműtár I. füzet, Kecskemét 1850); Kupa, 5 felvonásos töredék (a Szikszói Lapokban, 1853). A nem sikerült próbák után megszünt költészettel foglalkozni, s azontul kizárólag a bölcsészeti irodalomnak szentelte, tanári feladatával összhangzásban, minden idejét. E réven lett már 1834. a magyar akadémia levelező, 1836 szept. 10. a bölcsészeti osztályban rendes tagjává, melynek működésében azontul buzgó részt vett s üléseiben nagyszámu értekezést irt s olvasott fel. Első bölcsészeti értekezése volt székfoglalója az akadémiában 1837 aug. 31.: A filozofiai rendszerek méltatása (Évk. IV. köt.), melyeket követtek nagyszámu becses értekezései az akadémiai Évkönyvben és Értesítőben, ugymint: Az Isten és Világ közötti viszonyról; Pantheizmus; Az Isteneszme eredetéről; A philosophia eszméjéről; A pozitiv és negativ philosophiáról; Schelling philosophiájának időszakai; Descartesról három cikk: Cartesius bölcsészeti főelve: Ismeret tára és Dualizmusa; A filozofiai módszerek jelen állapota; Subjectivizmus és objectivizmus a philosophiában: A philosophiai módszerek akadályai; Apácai Csere János mint bölcsész stb. Saját filozofiai rendszeren is dolgozott, s ennek felépítésére nagy szorgalommal gyüjtötte az adatokat; rendszerének jellemét a «konkretizmus» szó fejezi ki. Utolsó műve a Magyar Philosophiai Szemlében jelent meg: A philosophálás akadályai; egyetlen munkája, melyen keserü szenvedélyesség vonul át. Emlékbeszédet Pauer Imre akad. rendes tag és osztálytitkár tartott felette.
5. H. Cyrill, irodalomtörténeti iró, szül. Veszprémben 1865 nov. 25., u. o. járta a gimnázium 6 osztályát, amikor a ciszterci rendbe lépvén, az egri gimnáziumba küldték, hol 1885. végzett. Ettől kezdve 1889-ig teologiát tanult s tanárságra készült Innsbruckban (itt egy évet töltött, főkép a középkor tudományos életét tanulmányozva), Zircen és Budapesten, 1889. doktori és tanári vizsgát tett a magyar és latin szakból és az esztetikából. Ekkor a ciszterciek zirci magán-gimnáziumában működött egy évig, onnan Bajára nevezték ki s innen 4 év mulva, 1894. Egerbe helyezték át, ahol most tanít. Tanulmányai közül feltünést keltettek a középkori magyar irodalommal foglalkozók. Munkálatai: Temesvári Pelbárt és beszédei (Budapest 1889); Temesvári Pelbárt és codexeink (Budapesti Szemle 171. és 172. szám); Pelbárt és a verses Katalin-legenda (Irodalomtört. Közlem. II.); Porusius (Budapest 1894); Nemzeti irodalmunk a reformációig (u. o. 1891); A m. nemz. irodalom története (u. o. 1893); Tóth Kálmán emlékalbuma (Baja 1894); Régi legendáinkból és Szegedi Gergely énekes könyve (Katolikus Szemle VIII.); Egy ismeretlen m. codex nyomai (Irodalomtört. Közl. I.); Codextanulmányok (u. o. V. IV.); Példák könyve (Bajai főgimnázium Értesítője 1892); Középkori egyházi és világi költészetünk (Beöthy Képes Irodalomtörténetében).
6. H. Döme, jogtudós, iró, szül. 1819 okt. 16. Kecskeméten, vagyonos földbirtokos szülőktől, kik a leggondosabb nevelésben részesítették. Középiskolai tanulmányait a kecskeméti, szegedi és budai gimnáziumokban, a latin, német s francia nyelveket elsajátítva, kitünő sikerrel, jogi tanulmányait pedig a pesti királyi egyetemen, s a pozsonyi kir. akadémián végezte. Ügyvédi oklevelet 1841. nyert s 1842-től fogva nyolc éven át a rendezett tanáccsal biró szabadalmas szülővárosa közönségének hű szolgálatában munkálkodott, mint tiszti ügyész s városi tanácsnok. Mint ilyen élénk és buzgó részt vett a politikai s közművelődési ügyekben, s már ekkor barátja s pártfogója volt az iróknak, s mecenása a magyar irodalomnak; nevezetesen a Bánkbán akkor mellőzött, de később nagy hirre jutott szerzőjének, Katona Józsefnek e halhatatlan szinművét ő nyomtatta ki, s fő eszközlője volt bekövetkezett elismertetésének; továbbá közeli barátja, munkatársa, buzdítja s elősegítője volt Kecskemét jeles történetirójának, a város levéltárnokának, Hornyik János akadémiai tagnak. 1861-ben országgyülési képviselővé választották. Az országgyülés feloszlatása után ugyancsak 1861. Pest vármegye közönsége által második főügyésszé s 1867. első főügyésszé választatott. Első izben csak nyolc hónapig szolgált e minőségben, mert akkor az alkotmányos pestmegyei tisztviselőkarral együtt ő is visszalépett, másodizben harmadfélévig viselte e hivatalát. 1869 junius 24., mint Kecskemét városának akkori országgyülési képviselője, az akkori miniszter, Horváth Boldizsár által igazságügyi miniszteri tanácsossá neveztetett ki, s ott 1875 juniusig szolgált; 1875 máj. 19. pedig a királyi táblához tanácselnöki minőségben tétetett át. 1886. szemei elgyöngülése miatt nehéz hivataláról lemondott, s kedvelt szülővárosába vonult. Az általa indítványozott kecskeméti «Katona József irodalmi és társadalmi kör»-nek elnöke, s mint ilyen tartotta meg a Katona-ünnepélyt. Megirta Katona József élet- és jellemrajzát, s kiadta saját országgyülési tartalmas beszédei s követjelentései egy részét is.
7. H. Ferenc, kat. teologus, szül. Fraknón 1851 okt. 16. Gimnáziumi iskoláit Kőszegen, Sopronban és Esztergomban végezte. A teologiára Rómába küldték, hol 1877 máj. 26. pappá szentelték. Mint a bölcsészet és teologia tudora hazatérvén, Pozsony-Virágvölgyön lett segédlelkész, 1880. esztergomi liceumi, 1882 szept. 1. teologiai tanár az egyháztörténelemből és egyházjogból, 1892. pápai t. kamarás. Számos dolgozatot közölt a Magyar Sionban, melynek egy ideig tanártársaival szerkesztője is volt.
8. H., Géza, zoologus, szül. Csécsen (Abauj-Torna vmegyében) 1847 nov. 23. Gimnáziumi tanulmányait Kassán végezte s itt tett érettségit is; majd a bécsi egyetemre ment, ahol az orvosi pályára lépett; az egyetemet 1872. végezte s ekkor nyert doktori diplomát is. Miután már mint orvostanhallgató kiváló előszeretettel viseltetett a zoologia iránt, az egyetem végeztével a magyar nemzeti muzeumhoz ment segédnek, ahol 1873 és 1874. működött, de ezen állásától 1875. megvált és Abauj-Torna vmegyébe Varannóra ment járásorvosnak. Noha pályája nagyon igénybe vette s a tudományos központtól elszakította, a tudomány iránti lelkesedése nem engedte tétlenül heverni s hozzá kezdett a magyarországi hemipterák tanulmányozásához, mely tanulmányainak eredményei nemcsak külföldi szakfolyóiratokban megjelent szakszerü dolgozatai, hanem a kir. m. természettudományi társulat kiadásában megjelent Magyarország Bodobács-féléinek magánrajza (1875) c. nagy munkája is. Tudományos munkásságának méltánylása gyanánt a. m. tud. akadémia 1877 máj. 24. levelező, 1893. pedig rendes tagjául választotta. 1880. odahagyta orvosi állását s a földmivelésügyi minisztérium meghivására átvette az orsz. rovartani állomás vezetését. E minőségében mint a kormány kiküldötte több izben vett részt külföldi kongresszusokban; 1893. az orosz kormány meghivására a filloxera tanulmányozása céljából Marion francia tudós kiséretében beutazta a Kaukázust, ahol sok érdekes tudományos megfigyelést tett. jelenben a hemipterologia terén egyik európai szaktekintély és működésének jutalmául több külföldi társulat tüntette ki azzal, hogy tagjai sorába választotta, igy a Société française e'Entomologie; a moszkvai Société impériale des Naturalistes; a stockholmi Entomologiska Föreningen; a firenzei Reale Accademia dei Georgofili stb.; ezenkivül több hazai tudományos társulatnak választmányi és tiszteleti tagja, a szerb kir. Szent Száva-rend középkeresztese, a romániai koronarend tisztje. Népszerü dolgozatain kivül számos tudományos, szakszerü dolgozata és munkája jelent meg a hazai és külföldi folyóiratokban: Adatok a hazai félröpóek ismertetéséhez (1871); A magyar fauna paizsos félröpüi (1873); Neue Heteroptera aus Ungarn (1874); Énumeration des Tingides de Hongrie (1874); Diagnose d'un Hémiptere nouveau de Hongrie (1874); Note sur les Lygéides de la fauna de Belge (1876); Diagnoses d'especes nouvelles du genre Plinthisus (1876); Diagnoses de deux Hémipteres nouveaux de la famille des Capsides (1876); Saldides recueillis en Belgique par M. C. van Volxem (1877); Die Hemipteren-Gattung Plinthisus (1876); Az 1876. évben hazánkból leirt uj félröpü fajokról (1877); Piezocranum novum genus Capsidarum (1877); A Manna-kabóca hazánkban (1877); A magyarországi rablópoloskák átnézete (Aphidák 1877); Magyarország vizenjáró poloskái (1878); Europäische Hemipteren in fremden Welttheilen (1878); Beitrag zur Hemipteres recueillis au Japon par M. Gripenberg (1879); Hemipterologisches aus Transkaukasien (1879); Hemiptera-Heteroptera a Dom. Juanne Xantus in China et in Japonia xcollecta (1879); A buza és árpa gyökerén élő Schizoneura-fajról (1880); Hemipterologiai közlemények (1880); A rovarok dimorphismusáról (1884); A pirregő tücsök fejlődésviszonyairól (1883); Hemiptera nova vel minuscognita (1881); Geteroptera anatolica in regione Brussae Collecta (1883); Diognoses Hemipterorum (1884); Monographie des espeeces du genre Eremocoris (1882); A magyarországi szunyogpoloskák (1885); A magyarországi kéregpoloskák (1886); A gubacsképző levéltetvek mézgás váladékáról (1887); Analecta ad cognitionem Heteropterorum hivalayensium (1889); Eine neue Lygaeiden-Art aus Griechenland (1882); Über einige Lygaeiden (1882); Révision du genre Eremocoris (1883); Note sur les Hémipteres du haut-Balcan et de la Dobroudja (1884); Hémipteres nouveaux (1885) stb. V. ö. Daday J., A magyar állattani irodalom ismertetése 1870-1880-ig és 1881-1890-ig.
9. H. Gyula (nagyváradi és teleki), publicista, öccse H. Károlynak, a székely vértanunak, szül. Háromszéken 1845. Iskoláit Székely-Udvarhelyen, Marosvásárhelyen és a brassói szász gimnáziumban végezte. 1860. az olasz legióban ugyszólván mint gyermekifju vett részt. Garibaldinak tetszett a tüzes magyar gyerek és többször kitüntette. A háboru után Heidelbergában tanult, de a német tudomány nem tudta hosszu időre lekötni. Hazatért szülőföldjére és gazdálkodni kezdett. Fiatalon nősült, elvette báró Splényi Bertát. 1866. élénk részt vett a küküllőmegyei életben s 1872. képviselővé választották. Mint ilyen a balközéphez csatlakozott, de aztán Ghyczyvel együtt kilépett belőle s letette mandátumát. 1875. ujból megválasztatván, a szabadelvü párthoz csatlakozott; 1876. a ház jegyzőjévé tették meg, amely tisztségről 1881. lemondott. 1879. a szegedi árviz-veszedelem idején kifejtett hasznos tevékenységeért királyi elismerésben részesült. Nemsokára a szegedi biztosi tanács tagjává nevezték ki s 1879. és 1880. a kárfelvételi és kisajátítási bizottságokban mint elnök működött. 1881. az Alföldet fenyegető árviz idején miniszteri biztosul küldték ki s e minőségben kifejtett tevékenységeért a Lipót-rend lovagkeresztjét kapta. Mint a csongrád-hódmezővásárhelyi és szentesi védgát-társulatnak kormánybiztosát Szentes városa 1881. diszpolgárává választotta. 1885. jelent meg politikai röpirata a Partikularismus, melynek különösen az a része becses, mely a nemzetiségi viszonyokról szól. 1889. rövid ideig a képviselőház alelnöke volt. A véderő-vita alkalmával kilépett a szabadelvü pártból, de azután ismét visszatért a párt kebelébe. 1891 márciusban alapította a Magyar Hirlapot. Lapjának függetlensége érdekében H. ki is lépett a szabadelvü pártból s lemondott a balavásári mandátumról. Nem is volt képviselő az uj választásokig, amikor (1892 január 31.) két helyen is megválasztották: az ó-budai III. kerületben és Háromszéken. Nemzeti párti programmal, az Ó-budai mandátumot tartotta meg és ugy a házban, mint lapjában éles ellenzéket fejtett ki a Szapáry-kormánnyal szemben. Majd alelnöke lett a nemzeti pártnak s nagy akciót fejtett ki Apponyi politikája érdekében, de az egyház-politikai reformok dolgában közte és pártja között kifejlett ellentét miatt 1894 jan. 1. lemondott alelnöki tisztéről s nehány hónap mulva ki is lépett a nemzeti pártból. Jelenleg is pártonkivüli. Mint publicista is nagy tevékenységet fejt ki: vezércikkeiben és egyéb dolgozataiban főkép a nemzetiségi és az alföldi munkáskérdéssel foglalkozik behatóan. A képviselőház vizügyi bizottságának tagja, az Otthon alelnöke, az E. M. K. E. egyik alelnöke és egyházkerületi főgondnok. - Testvére, H. Janka már Arany János Koszoru-jába irt figyelmet keltett verseket. Hosszu hallgatás után legutóbb egy regény jelent meg tőle Fátum czimen, amely a régi erdélyi életből vette tárgyát.
10. H. Ignác, matematikus, szül. Budapesten 1843 jul. 25., megh. 1881 ápr. 18., midőn önmaga vetett véget életének. Atyját korán elvesztvén anyja és gyámja Szabóky Adolf tanár nevelték. Miután a pesti főreáliskolát végezte, 1862. a kir. József-műegyetem hallgatója lett. Hajlamai a gépészetre vezették, 1865. a mekanikai és gépszerkezettani tanszék asszisztensévé neveztetett ki. 1866. állami ösztöndijjal külföldre ment, előbb Zürichben a műegyetemen, azután Párisban Tresca és Phillips tanárok vezetése alatt az École polytechniquen, az École des ponts et chaussées és más hasonló irányu tanintézeteken folytatta tanulmányait. Tanulmányutjáról visszatérve, mint rendkivüli tanár kezdte meg működését a József-műegyetemen az 1869-70. tanévben, de már rövid idővel később rendes tanárrá neveztetett ki. Nagy buzgósággal élt hivatásának, amit gyenge szervezete hosszabb ideig nem birt ki. Megbetegedvén, huzamosabb ideig klimatikus gyógyhelyeken, Nizzában és Mentoneben volt kénytelen tartózkodni. Az 1872-73. tanévtől kezdve szakadatlanul folytatta tanári működését, bár évről-évre szükebb korlátok között. A fokozódó idegbetegségtől való félelemben öngyilkossá lett. Tudományos tevékenysgét a magy. tud. akadémia avval ismerte el, hogy 1874. levelező tagjává választotta. Főbb dolgozatai: Mechanika (I. rész: Kinematika 1., köt. A pont kinematikája, Budapest 1874); A budapesti m. kir. műegyetem erőműszaki munkatermének műszerei és készülékei (Pest 1873). Számos méréssel határozta meg a Dunafolyam vizsebességét, mely munka kéziratban maradt.
11. H. István, az utolsó rodostói magyar emigráns, szül. 1679., megh. Rodostóban 1799. Mint a Rákóczi-felkelés egyik legbuzgóbb tagja, végigküzdötte a szabadságharcot és annak lezajlása után 1720. Rodostóba költözött az u. n. «magyar-utcába». 1794. egy kassai orvos felkereste az akkor 116 éves aggastyánt és azt jegyzé fel róla, hogy még jól tud magyarul és egészségnek örvend. Miután a «magyar-utca» összes lakóit eltemette, mint az utolsó emigráns, maga is követte őket. (V. ö. Thaly K., Rodostó és a bujdosók. Századok 1889).
12. H. János, püspök, szül. Csicsón 1769 nov. 4., meghalt Pozsonyban 1835 jan 16. Iskoláit Pápán, Veszprémben és Pozsonyban végezte, hol a papnevelő intézetben alapját vetette jeles egyházi szónoki műveltségének. 1792. pappá szenteltetvén, szőllősgyörki plébános lett, hol a keszthelyi nagy gróf Festetich György figyelmét kiadott költői kisérletei: Pásztori dal (1796); Vitéz Kinizsy Pál hamvai (1797); Buzakalász-koszoru (1801) által magára vonta s általa 1801. keszthelyi lelkésszé s hahóti apáttá neveztetett. 1808. lett veszprémi kanonok, 1810. a veszprémi papnövelde igazgatója, 1815. főesperes. A veszprémi káptalan 1822. a nemzeti zsinatra, 1825. pedig az országgyülésre küldé követül, s ezzel magasb pálya nyilt előtte, mert 1826. kir. helytartósági tanácsossá, bosoni püspökké s a pesti egyetemnél a hittudomány kar elnökévé, 1829. udv. kancelláriai referendárrá, 1831. pedig a székesfehérvári püspöki székre emeltetett. 1828. tagja volt a. m. akadémia alaprajzát készítő országos választmánynak, s ezért az akadémia tiszteleti tagjává is választatott; végre 1832. belső t. tanácsosi rangot is nyert. Munkái, amelyek Veszprémben jelentek meg, többnyire egyházi s vallásos tartalmuak, ugymint: Az Istennek imádása (1796 és 1812); Az ékesszólás a koporsóknál (1816); Hitbeli és eci oktatások Nicole után (1815). Több jeles értekezést irt a Tudomány Gyüjteményben s verseket az Erdélyi Muzeumban, egyházi beszédeket; 1820-24. Egyházi értekezések és tudósítások cimü folyóiratot szerkesztett, melyből husz kötet jelent meg. Az akadémia 1832. nagygyülésén megválasztotta tiszteleti tagjává, tekintetbe véve az egyházi tudományokban és szónoklatban kifejtett nagy érdemeit. A némeslelkü főpap az 1831. kolera alkalmával jobbágyai közt védangyalként jelent meg, a székesfehérvári kórház alapjához ezer forinttal járult, nagy és szép könyvtárt gyüjtött, alárendelt lelkészeinek jóltevője volt. Az akadémiában, melyben H. sohase jelent meg, Guzmics Izidor tartott felette emlékbeszédet.
13. H. János, horvát bán, l. Palizsnai.
14. H. Jenő (rónai), honvéd-őrnagy és katonai iró, szül. Drégely-Palánkon (Hont) 1852 dec. 30. A honvédséghez besosorzatván a Ludovika Akadémia tisztképző tanfolyamát végezte, 1876 szept. 18. hadnaggyá neveztetett ki. Két évvel később a Ludovika Akadémia felsőbb tiszti tanfolyamába, innét pedig a bécsi cs. és kir. hadiiskolába jutván, ezeknek végzése után vezérkai tisztté minősíttetett és soron kivül főhadnaggyá, majd 1886 május 1. ugyancsak sorrend kivül századossá, 1892 november 1. pedig őrnaggyá lépett elő. 1882-től kezdve három évig a honvédelmi minisztériumban a kiképezési ügyek referense volt, 1885-től kezdve pedig 6 éven át a Ludovika Akadémián mint a harcászat és hadtörténelem tanára móködött, mely szolgálatának befejezése után a katonai érdemkereszttel tüntették ki. Egy évi csapatszolgálat és két évi kerületi segédtiszti alkalmazás után 1894 őszén a honvéd törzstiszti tanfolyamhoz került, hol mint parancsnokhelyettes és a harcászat tanára működik. Irodalmi tevékenységét még 1876. kezdte meg, amikor is a Ludovika Akadémia Közlönyében első dolgozatát tette közzé. Ez időtől fogva e folyóirat egyik legbuzgóbb munkatársa volt. Mint tanár számos kisebb-nagyobb katonai és hadtörténelmi tárgyu dolgozaton kivül, melyek egyrésze német és francia katonai folyóiratokban is megjelent, a Ludovika Akadémia számára több tankönyvet irt; ezek közül említendők a Harcászat (2 köt.), Az egyetemes hadtörténelem vázlata és Az ujabbkori hadviselés történelme (Atlasszal, 1895), melyek már több kiadást értek. 1886. a magyar tudományos akadémia hadtudományi bizottsága előadóul hivatván meg, kiadta az első magyar Katonai Évkönyvet; megalapította továbbá a Hadtörténelmi Közlemények cim alatt az első magyar hadtörténelmi folyóiratot, melyet immár 8 év óta szerkeszt és kiadta a bizottság megbizásából gróf Zrinyi Miklós a költő és hadvezér hadtudományi munkáit. Az Akadémia 1888 május 21. levelező tagjává választotta meg. Ez időtől fogva H. a magyar hadtörténeti irodalmat számos dolgozattal gyarapította; megindította továbbá a bizottság Magyar Hadtörténelmi Könyvtár c. vállalatát, legutóbb pedig az akadémia hadtudományi bizottsága kiadásra elfogadta Magyar Hadi Krónika cimü munkáját, mely két kötetben a magyar nemzet ezer éves küzdelmeinek katonai történetét foglalja magában és a bizottság millennáris kiadványa leend.
15. H. József, orvos és iró, szül. Lukácsházán (Vas) 1794 febr. 1., megh. 1849 máj. 13. 1811. a kegyesrendbe állott, s előbb Kecskeméten, majd Tatán oktatott, s ez időben költői hajlamokat mutatott, de 1814. oda hagyta a szerzetet s Pesten bevégezvén a bölcsészeti tanfolyamot, abból 1819. doktori koszorut érdemlett; majd az orvosi pályára lépve, előbbi szépirodalmi irányát orvosi munkássággal cserélte fel. Már orvostanuló korában fordított gyógyászati műveket, melyek azonban, mint ifjukori versei is, kéziratban maradtak. 1822. lett orvostudor, s gyakorlatát Pesten kezdte, Kőszegen folytatta; de csakhamar ismét a fővárosba jött, s már mint ismeretes orvos. 1829. Hont vmegye főorvosává neveztetett. Gölis munkáját a gyermekek testi neveléséről, Frank Orvosi házi barátját, Richter munkáját az aranyérről, Hoyerét a hidegviz hatásáról, Beckerét a nátháról s az elhálásról, Wendterét a bujasenyvről, végre Hahnemann Organonát fordította, és a homeopatia buzgó hive lett. Legnagyobb munkája Plinius természettudományi enciklopediájának fordítása, melyben a 20. könyvig haladt. Az akadémia, azonnal megalakulása után, rendes tagjává választotta a természettudományi osztályban, s ő ezt azzal hálálta meg, hogy orvosi műszavakat s tájszavakat gyüjtött.
16. H. József Elek, iró, előbb növendékpap a szombathelyi püspöki szemináriumban, majd onnét kilépve s Győrött a jogi tanulmányokat végezve, ügyvéd, utóbb tanár s a kaposvári kollégium igazgatója, szül. 1784., megh. 1835 jan. 20. Értekezései s költeményei által, melyek részint külön füzetekben, részint a Tudományos Gyüjtemény és Sas folyóiratokban jelentek meg, némi irói hirre tévén szert, 1833., midőn ez még könnyebben ment, mint ma, a magy. tud. akadémia levelező tagjává választatott. Nyomtatásban megjelentek értekezései a Csinosodásról; a Kazinczy által a mar verselésbe behozott Elisiókról; az Iskolai nevelésről; gróf Zsigray József életrajza; Levelek Somogyból; Szombathely évei, didaktikus költemény; Az 1827-iki országgyülés emléke stb. Kéziratban maradt tőle több eredeti dráma, Szombathely történetének töredéke s egy magyar poétika.
17. H. Károly (nagyváradi és teleki), a székely vértanuk legkiválóbbika, született Teleken (Háromszék) 1828-ban, kivégeztetett 1852 márc. 10-én. Iskoláit a marosvásárhelyi kollégiumban végezte, hol már mint növendék megnyerte tanárának, későbbi vértanu társának, Török Jánosnak barátságát. A szabadságharcban előbb mint nemzetőr tiszt, az oroszok betörése után pedig mint Kossuth-huszár vett részt. Ezrede Kazinczy tábornok vezetése alatt Zsibónál rakta le a fegyvert. Azután visszatért szülőföldjére, hol a külföldre menekülő honvéd szökevényeket céljok elérésében hathatósan támogatta. 1850. összeköttetésbe lépett az emigrációval. Gálfy Mihály és Török Jánossal az elveszett szabadság visszaszerzésére egy összeesküvést szervezett, mit azonban Schwarzenberg Károly kormányzó megtudván, mindhármukat elfogatta s egy évi börtön után Maros-Vásárhelyt felakasztatta.
18. H. Ker. János, jezsuita, egresi apát és egyetemi tanár, ki Nagyszombatban a filozofiát, Pesten a fizikát tanította, szül. Kőszegen 1732 jul. 13., megh. Pesten 1800 okt. 21. A göttingai akadémia levelező tagjává választotta. Művei: Physica generalis, quam in usum auditorum philosophiae conscripsit (Nagyszombat 1767, számos kiadásban jelent meg); Physica particularis in usum auditorum philosophiae (u. o. 1770); Tentamen publicum e praelectionibus physicis (u. o. 1771); Elementa matheseos, philosophiae auditorum usibus accommodata (u. o. 1772, Editio novissima Aug. Vindelicorum 1782); Praelectionum mechanicarum (Pars I-III., Buda 1782-84); Theoria globi aerostatici, ob inflammabilem, quo repletur, aerem in altum evolare soliti (u. o. 1783); Mechanische Abhandlung von der Statik u. Mechanik der festem Körper (Pest 1785); Mechan. Abhandlung über die Hydrostatik, Hydraulik u. d. von d. Aerostatik u. Pneumatik abhängende Maschinen-Lehre (u. o. 1786); Elementa physicae (Buda 1790). Életrajz: Fejér, Historia Academiae Scientiarum Pazmaniae Literaria (u. o. 1835).
19. H. Lajos, jogtudós és politikus, született Alsó-Zsolcán (Borsod) 1824-ben. Jogi tanulmányai befejeztével ügyvédi irodát nyitott a vármegye székhelyén, Miskolczon, 1848. Szemere Bertalan oldalánál volt, mint ennek belügyi minisztériumában alkalmazott fogalmazó. Először az 1865-iki országgyülésen foglalt helyet, mint Miskolc képviselője. A koronázást követő nagy törvényhozási munkálatokon élénk és hatályos részt vgett, s különösen az igazságügyi, az adó, s honvédelmi törvényjavaslatok tárgyalásában vitt előkelő versenyt. Az igazságügyi rendezésben konzervativ hajlamokat mutatott, nevezetesen a szóbeliség s közvetlenség rendszerének rögtönzött behozását s a királyi tábla felosztását nem helyeselte; az első perrendtartási javaslat átalakítása s módosításában főfő szerepet vitt. Egyébiránt az országgyülésen a Deák-párt buzgó hive volt. Az 1869. országgyülésre nem jelent meg, de 1872. ismét megválasztatta magát s ettől fogva mai napig állandó képviselője Miskolc városának, s előkelő tagja és szónoka a parlamentnek. A fuzió előtt s után több izben megkináltatott az igazságügyi miniszteri tárcával, de azt elvállalni folyvást vonakodott; inkább szeretett kritizálni s ellenőrizni, mint magát a miniszteri állással együtt járó izgalmaknak és munkatehernek alávetni. 1873 végén s 1874 elején tagja volt a hires huszonegyes bizottságnak. Másfél évig támogatta a Tisza kabinetet; a boszniai, általa teljesen rosszalt politika miatt azonban kilépett a szabadelvü pártból s a nemzeti párthoz csatlakozott, de az egyházpolitikai kérdésekben mégis a kormánnyal szavazott, szabadelvü hajlamait s meggyőződéseit alá nem rendelvén a pártszellemnek. A parlamenti igazságügyi bizottság egyik vezérférfia, s a közigazgatási bizottságnak is tagja.
20. H. Lázár (széplaki Petrichievich), iró, szül. Kolozsvárt 1807,m megh. Bécsben 1851 febr. 7. Tanulmányait Kolozsvárt végezte, onnét törvényes gyakorlatra a marosvásárhelyi kir. táblához ment, s fiatal korában mint kincstári gyakornok Szebenben, s mint tiszt. fogalmazó Kolozsvárt a kir. kormányszéknél viselt hivatalt. De 1834. elhagyta a hivatalos pályát, s elsajátítva a művelt európai nyelveket, a németen kivül a franciát, angolt és olaszt, későbben még a spanyolt is, roppant sokat olvasott, s minden idejét szellemi kimüveltetésére s ismeretei gyarapítására fordítá. E célból tett utazásokat is. 1836. Pestre tette át lakását, s fellépett első (és utolsó, egyetlen) regényével két vaskos kötetben, melynek cime: Az elbujdosodott vagy egy tél a fővárosban' (2 köt., Kolozsvár 1836). Szépirodalmi, művészeti s birálati dolgozatai ezentul gyakran jelentek meg a Jelenkor melléklapjában, a Társalkodóban s az Atheneumban is. 1841-42. addigi irodalmi dolgozatai összegyüjtésével s kiadásával foglalkozott. Az összegyüjtött munkák alkatrésze a Kaleidoskop, mely a közelebbi mult magyar s főleg erdélyi társaséletnek könnyeden irt rajzait adja s kulturtörténelmi szempontból is érdekes adatokat nyujt. Hizelgett az arisztokrácia gyengeségeinek, melyekben osztozni maga is hajlandó volt, hiuságának, mellyel maga is nagy mértékben birt s ily uton sok megtámadásnak és gúnynak szolgált céltáblául. Főleg miután 1843. Honderü (l. o.) c. diszes, a szalonok számára szánt szépirodalmi s divatközlönyét szerkeszteni kezdte s miután e lapját a társaséleti idegenszeerü ferdeségek s balgaságok s az arisztokrácia hizelgő cirógatásának közegévé tette: a vetélytársak, a többi magyarosabb szellemü s a kor uralkodó szellemével rokonabb szépirodalmi s divatlapok (Regélő, Pesti Divatlap, Életképek stb.) szerkesztői s dolgozó társai, a fiatal szabadelvü magyar irodalom majdnem egész zöme részéről annyira üldözőbe vétetett, hogy a szé várakozások közt megindult diszes lap iránti rokonszenv csakhamar sülyedni kezdett, előfizetői száma mindinkább fogyott, s a beteges, ideges, népszerütlen lap a koreszmék diadalát megvalósító 1848. évben megszünt létezni. Hasonló sors érte az ugyancsak H. által megindított Morgenstern c. rövidéletü német lapot is. H. a pesti szalonok hűséges és kimaradhatlan látogatója volt; szellemes társalgása miatt szivesen látták, de tiszteletet gerjesztő tekintélyre szert sohasem tehetett. Azonban kitüntetései sem maradtak el; az akadémia 1845. lev. tagjává választotta; utazásai közben 1845. lev. tagjává választotta; utazásai közben Chateaubriand arcképével, Jules Janin aranytollal, a török szultán gyémántos gyürüvel ajándékozta meg. 1845. beutazta Német- és Franciaországot, 1845. meglátogatta Konstantinápolyt. Terjedelmes külföldi összeköttetései folytán jelentékeny befolyása volt idegen művészek hazánkba vonzására s a nemzeti szinpadon felléptetésére. A szabadságharc nem volt az élvezni szerető ember eleme; 1848-ban Triesten át keletre indult, s Corfun keresztül Hellaszba ment, meglátogatta a klasszikus föld érdekesebb helyeit, Szmirnát, Dardanellákat és ismételve Konstantinápolyt, hol a Bairam ünnepen a fényes portánál jelen volt s kitüntetésekben részesült. Aztán visszatért Kis-Ázsiába, s onnét Ciprus és roduson át Beirutba érkezett, megjárta Sziria nevezetesb pontjait, Palesztinát, Jeruzsálemet, hol a patriárka által a szent sir lovagi rendjével diszíttetett fel, majd Egyiptomon, Maltán és Szicilián át Nápolyba érkezett, hol hosszabb ideig mulatott s az akkor ott időző IX. Pius pápától rendjelet nyert. 1851. telén érkezett vissza Olaszországon keresztül. Bécsbe utazván, ott szivbajban mult ki, tetemei Budára szállíttattak, s az általa épített sirboltban tétettek örök nyugalomra.
21. H. Mihály (horvát-zsidányi), jezsuita tanár, sokoldalu iró, szül. Komáromban 1728 szept. 29., megh. Pozsonyban 1810 márc. 9. 1744. jezsuita lett. Nagyszombatban, Győrött és Budán tanároskodott. Művei közül nyomtatásban megjelentek: Introductio ad historiam Ungariae etc. (Bécs 1770); Marmontelii Belisarius etc. (u. o. 1771); Historia arcana belli Turcici ann. 1737-1739 etc. (Buda 1776); Theologiae pastoralis (Bécs 1780); Chrestomathia pastoralis etc. (Pest és Buda 1782-83); Historia prudentiae pastoralis (Bécs 1783); Historia literaria theologiae pastoralis (u. o. 1783); Poecile (Pozsony 1785); Historia Ungariae politica (u. o. 1792); Statistica Regni Hungariae et partium eidem adnexarum (Pest és Buda 1794-1795); Otia poetica (Buda 1794); Memoria posthuma comitis Nicolai Pálfy ab Erdőd etc. (u. o. 1800); Notitiae commercialis rei praeliminares etc. (u. o. 1806); Specimen oeconomiae politicae legibus ac moribus Hungariae et regnorum sacrae coronae haereditariorum accomodatum (u. o. 1806).
22. H. Mihály, történetiró, püspök, született Szentesen (Csongrád) 1809 okt. 20. szegény családból, megh. Karlsbadban 1878 aug. 19. Eleinte Szegeden folytatta tanulmányait, majd 1825. a váci papneveldébe lépett, ahol behatóbban foglalkozott a történettel is. 1830. bölcsészettudor lett, 1831. pedig pappá szenteltetett föl. Egy ideig Dorozsmán, Kecskeméten, Nagy-Kátán káplánkodott, majd gr. Keglevich Gábor, utóbb pedig gr. Erdődy Kajetán fiainak nevelését vezette. Az ismeretlen vidéki káplán csakhamar jó nevet szerzett magának a történettudomány terén való szereplésével. Három akadémiai jutalmat nyert és az akadémiának 1839. levelező, 1841. pedig vidéki rendes tagja lett. 1844. a bécsi Theresianumban a magyar nyelv és irodalom tanára. Szabad idejét főleg a bécsi, soproni és kismartoni levéltárak átbuvárlásával töltötte. 1847 jan. 23-án nagy feltünést keltett a kapucinusok templomában József nádor fölött tartott gyászbeszédével. Még ugyanazon évben hatvani prépost-plébánossá lett (innen későbbi álneve: Hatvani Mihály) és egy ideig nyugodtan élt tanulmányainak. Az 1848-49-iki események őt is elsodorták a csendes munkásság teréről. 1848 jul. V. Ferdinánd király csanádi püspökké nevezte ki, a függetlenségi nyilatkozat után (1849 ápr.) vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. A szabadságharc leveretése után előbb szerte az országban bujdosott, utóbb főuri hölgyek közbenjárásával Lipcsébe s onnan Belgiumba menekült. A hadi törvényszék halálra itélte és in effigie fel is akasztatta. H. 18 évig élt a számüzetésben. Páris, Montmorency, Genova, Nizza, Firenze, Genf voltak tartózkodási helyei, mig 1856. ismét Brüsszelben telepedett le, ahol a gazdag állami levéltárból kiadta az 1451 és 1562 közti magyar történelemre vonatkozó oklevelek hosszu sorát.(Magy. történelmi okmánytár, a brüsseli országos levéltárból és a burgundi könyvtárból. Összeszedte és lemásolta Hatvani Mihály [kénytelen volt ez álnév alá rejtőzni]. Monumenta Hungariae Historica Diplomataria. Tom. I-IV. A magyar tud. akadémia kiadása. Pest 1857-59). 1867 elején a királyné és az akadémia befolyásától segítve, végre visszatérhetett hazájába, hol polgártársai részéről köztisztelet várta. Szeged egyik kerülete képviselővé, a magyar történelmi társulat és az akadémia második osztálya elnökévé választotta, a király történeti tanárul hivta meg a trónörökös mellé, tribunici cimzetes püspökké nevezte ki és a vaskai javadalmas apátságot adományozta neki. Életének végső éveit rendkivüli tevékenység közepette töltötte. Művei: Az ipar és kereskedés története Magyarországon a három utolsó század alatt (Buda 1840), mely az akadémiai nagy jutalmat nyerte (1841). E munkának kiegészítése a már 1837. akadémiai dicséretben részesült Az ipar és kereskedés története Magyarországon a XVI. sz. közepéig (Pest 1842). Már korán fogott annak a nagy tervének megvalósításához, hogy megirja az egész magyar történetet. Egy középiskolai használatra szánt és azóta sok kiadást ért vázlat megirása után megjelent: A magyarok története (I-IV. kötet, Pest 1842-1846; a tárgyalásban 1792-ig halad). A munka 2-ik kiadása 1860-63. jelent meg 6 kötetben (1815-ig terjed), a 3. kiadás pedig 8 kötetben 1871-73. Egyéb munkái; Párhuzam az Európába költözködő magyar nemzet és az akkori Európa polgári és erkölcsi műveltsége között (Pest 1847); Huszonöt év Magyarország történetéből (1823-48, 3 köt., Genf 1864, 3. kiad. Budapest 1886); Magyarország függetlenségi harcának története 1848 és 1849-ben (3 köt., Genf 1865); Történelmi zsebkönyv (szerk. 1859., kiadta 1867); Kisebb történelmi munkái (I-IV. köt., Pest 1868); Williams Roger életrajza (u. o. 1868); Zrinyi Ilona életrajza (u. o. 1869); Fráter György (u. o. 1871); A kereszténység első százada Magyarországon (u. o. 1878). A magy. tud. akadémiában értekezett a vármegyék szerepéről hazánk történetében. Az Athenaeum 1838-39. évfolyamában történeti-bölcsészeti tanulmányokat bocsátott közre; igy: A szükség és a szabadság a történetben; Gondolatok a történetirás teoriájáról stb. A kiegyezést és Deák F. politikáját meg is védte egy Kossuth Lajos nyilt levelére irt válaszában (1867). H. a legnépszerübb magyar történetirók egyike volt. Ennek magyarázata irói egyéniségében rejlik. Legelső műveit nem annyira az önálló, kritikai kutatások és alapos forrástanulmányok teszik becsesekké, mint inkább a rajtok átvonuló szellem. H. ugyanis, mint legjobban Fraknói V. fejtette ki, nemcsak arra a korra gondolt, melyről irt, hanem a közönségre is, akinek irt. Nemcsak kutató akart lenni, hanem buzdító, lelkesítő tanító is, ki mindig arra törekedett, hogy a XIX. század vezéreszméit hirdesse. Mindenik művét átlengi az erős hazafi-érzés, a szabadság, alkotmány és haladás érdekei iránti lelkesedés, mely irásainak nagy szubjektivitást kölcsönöz. Szokatlan volt még egy katolikus pap részéről a vallási kérdésekben mutatkozó részrehajlatlanság is. Ez azonban nem csodálatos oly férfiunál, ki 1849. a papi nőtlenség eltörlésének és az egyházi javak elkobzásának radikális követeléseit hangoztatta. Természetes, hogy a liberalizmus eszméivel eltelt történetiró az alkotmányos fejlődés nem egy mozzanatát egyoldaluan itélte meg, de viszont mindenkor élénken kifejezve saját korának hangulatát és forrongó eszméit, rendkivüli és jótékony hatással volt arra. Később, nagy történeti művének átdolgozásaiban és egyéb munkáiban a tárgyilagosság tekintetében is haladt és fejlődött. Ügyet vetett a legujabb szakművekre, felhasználta saját magának és másoknak könyv- és levéltári kutatásait, merészebb feltevéseit szigorubb kritikával enyhítette, a hiányokat és gyöngéket fáradhatatlanul pótolni és javítani törekedett, ami nagy mértékben sikerült is neki. Kisebb történelmi életrajzaiban mindig iparkodik, hogy feltüntesse a kor és az egyén kölcsönhatását. (Fráter György.) A 25 évnek és a függetlenségi harcnak történetét, bár némileg egyoldaluan, de elismerésre méltó pártatlansággal irta meg. Különösen az első munkában, mely az uj alakulatokat szükségképi történeti fejleményekként mutatja be, kiválóak: az eszmék és irányok kidomborítása, a külső és belső okok világos kitárása, a vezéregyének sajátos jellemzése. Bizonyos, hogy egyes részletek nem állják meg a mai kritikát, mindazonáltal az egész munka e korszakra nézve (1823-48) alapvető marad. H. Mihály összes munkáinak előnye a legbonyolultabb események előadásában is megtalálható áttekinthetőség, az anyag csoportosításának világossága és ügyessége, az elbeszélés könnyedén folyó, elegáns irálya, az olykor csak a fölszinen maradó itéletek tetszetős és hatásos formája. Mindezek olyan irói tulajdonságok, melyek folytán munkáival (egyes tagadhatatlan fogyatkozásaik mellett) nemcsak a tudománynak, hanem a szabadelvü eszmék és a történelem népszerüsítésének is szép szolgálatokat tett.
23. H. Miklós báró, iró, Horváth Mihály báró és Inczédy Mária bárónő fia, szül. Alvincen, Erdélyben 1828., megh. Budapesten 1895 febr. 23. Bécsben a katonai mérnöki akadémiában tanult, onnan kilépvén, a jogból Kolozsvárt tette vizsgálatait, hivataloskodott az erdélyi kormányszéknél, a forradalomban a Károlyi-huszárok közt szolgált mint közlegény, a Bacs-korszak alatt nem vállalt hivatalt, hanem beutazta Törökországot és Ázsiának egy részét. Az ötvenes évek óta mint hirlapiró és szépirodalmi iró fejtett ki nagyobb tevékenységet. Publicisztikai munkásságát a Kemény Zsigmond báró Pesti Naplójában kezdte, később a Kovács Lajos Független cimü politikai napilapjának lett munkatársa, majd az Alkotmány c. politikai napilapot szerkesztette rövid ideig. Az 1850-es években Velencei levelek cimen közrebocsátott rajzai óta nagyszámu novellái jelentek meg; irt Arany János Koszorujába, Balázs Sándor Ország Tükrébe, a Családi Lapokba, és a legtöbb jelentékeny ujságba, de kivált a Fővárosi Lapokban számos novellája és regénye (A Horvátiak, történeti reg., Akik sorsukat intézik, reg., stb.) jelent meg, kivált a 70-es és 80-as években. Önálló munkái: Régi urak (szinmű 5 felv. 1874); Egy királynő szerelme (tragédia); e két darabja a nemzeti szinházban került szinre, az utóbbi (Virág Benő álnév alatt) többször; Törökország fővárosa (utirajzok, Pest 1862, 2. kiad. is); Akik sorsukat vezérlik (reg., u. o. 1871); A mételyhintők (reg.). Később kevesebbet dolgozott, s élte végső éveit nagy nélkülözések közt töltötte.
24. H. Ödön, jogi szakiró, szül. Huszton (Mármaros) 1862 március 19. Iskoláit a mármaros-szigeti liceumban végezte; a jogi tanulmányokat pedig az eperjesi jogakadémián, ugyanitt 1883. segédtanárrá lett, 1884 óta pedig, mikor a jogtudományok doktorává avattatott, rendes tanárként működik. 1886 óta a jogakadémia dékánja, 1889. ügyvédi oklevelet szerzett. 1895 jan. 1. a kolozsvári egyetemen magántanárnak habilitálták. Irodalmi munkálkodásában különös kedvvel foglalkozik a jogi szakoktatásnak, valamint a párviadalnak és a vallásszabadságnak kérdéseivel. Művei: Az eperjesi ág. ev. collégiumi jogakadémia multja és jelene (Kassa 1886); A párviadal történeti, jogbölcsészeti és tételesjogi szempontból (Eperjes 1887); Megjegyzések jogi szakoktatásunk kérdéséhez (Sárospatak 1888); Ujabb megjegyzések jogi szakoktatásunk kérdéséhez (u. o. 1890), Az 1889. XXVI. t.-c. (Budapest 1891); Dolgozatok a jogi oktatás ügyköréből (Eperjes 1891); A vallásszabadság kérdéséhez (Debrecen 1891); Jogi államvizsgálataink reformja (Budapest 1892); Jogi oktatásügyünk néhány kérdéséről (Eperjes 1893); Eszmék a vallásszabadságról (u. o. 1893); A párviadal kérdéséhez (u. o. 1893); A házasság felbonthatósága (Budapest 1893); A vallás mint a politikai jogok gyakorlásának alapfeltétele (Eperjes 1894); Dolgozatok a vallásszabadság kérdéséről (u. o. 1894) Irt több szépirodalmi dolgozatot is és számos lapnak és folyóiratnak munkatársa.
25. H. Pál, l. Palizsnai.
26. H. Pius, kegyesrendi áldozópap, kormánysegéd, a rend pénztárnoka. Szül. Szombathelyen 1819 febr. 12. Pappá szenteltetett 1844 aug. 2. Tanár volt 42 éven át s ezen idő alatt Kolozsvárt, Tatán és Temesvárt házfőnök és gimnáziumi igazgató; aranymiséjét mondotta 1894. augusztus 2. A földrajzi irodalom elsőrendü uttörője; első terjedelmesebb földrajzi tankönyvünket ő írta; Magyarország és a hozzákapcsolt Szlavonia (Horvátország) ismertetése (1847, I. füzet); Erdély fejedelemsége, Dalmát-, Gács-, európai Török- és görögország rövid leirása (1847-1848, II. füzet). Azonkivül számos szent beszédet, értekezést és költeményt irt a kolozsvári (1855, 1856, 1860) gimnáziumi Értesítőbe, a Religióba és más lapokba.
27. H. Sándor, erdész, született Kolozsvárt 1850. Tanult Nagy-Enyeden, Selmecbányán. Az erdőmérnöki szakot mint ösztöndijas végezte 1874. s azonnal kinevezték a m.-szigeti erdőigazgatóság kerületébe I. osztályu gyakornoknak. 1876. oklevelet nyert s behivták központi erdőgyakornoki minőségben a pénzügyminisztérium erdészeti osztályába. Egy év mulva Szászországba küldötték az erdőrendezés tanulmányozása végett. 1880. a földmivelésügyi minisztériumban erdőmérnökké, majd egy év mulva kir. erdőfelügyelővé nevezték ki. 1885-től kezdve önállóan vezette az erdőrendezőségi osztály egy részét, 1889 elején pedig az állami kezelésbe vett községi erdők ügyeit intéző uj osztály vezetésével bizatott meg. Ezt a nehéz működési kört tölti be jelenleg is erdőigazgatói minőségben 1891 óta. 1881. az országos erdészeti egyesület titkárává választatott meg. Az 1890. évi bécsi gazdagi és erdészeti kiállítás magyar erdészeti csoportjának rendezésével ő bizatott meg s általánosan - a külföld által is - méltányolt kiváló munkássága eredményének elismeréseül a Ferenc József-rend lovagkeresztjének adományozásával tüntették ki. Irodalmi munkássága az általa szerkesztett Erdészeti Zsebnaptár-on kivül, mely a 14-ik évfolyamba lép, az Erdészeti Lapok-ba mint főmunkatárs által irt cikkekre s önálló értekezésekre szorítkozik.
28. H. Zsigmond, iró, szül. Kis-Köcskön (Vas vmegye) 1784 jun. 21., megh. Kővágóörsön 1845 okt. 17. A soproni liceumból további kiképzés végett a jenai egyetemre küldetvén, ott két évig hallgatta a hittudományt és a szünidőket utazásra fordította. 1804. hazaérkezvén, előbb csengei, majd 1824. kővágóörsi prédikátor, majd egyházkerületi jegyző és 1837. zala-vidéki esperes és már 1831. zala vmegyei táblabiró lett. Számos, főleg utazási munkát irván, 1833. a. m. tud. akadémia levelező tagjává választatott. Utazási munkái: Cooknak, egy angol hajóskapitánynak a föld körül való utazása (németből ford. Pest 1810., 2. kiad. 1815); Amerikának haszonnal való ismertetése (Győr 1813); Gróf Macartheynek Chinába tett követségbeli utazása (Kis János Utazási Tárházának 5. kötetében, Pest 1818); Meermannak utazása északi Európában (ugyanannak 8. kötetében, 1819). Egyéb munkái: Elmederítő, szivképző s charakterfestő történetek s adatok füzére (2 kötet, Pest 1840). Értekezései: A házi nevelés hibáiról s azoknak orvoslásuk módjáról; A vesztaszüzekről; A világ rendszere; A tizenkét égi jegyek magyarázata; Életrendszer; Csillagok ismertetése a Tudományos Gyüjteményben. Nyomtatva vannak egyházi beszédei is. Kéziratban maradtak utána: A reformáció históriája a leghiresebb kutfőkből; Egyházszerkezet; A naptárak értelmesítése; Népnevelés- és oktatási rendszer, ez utóbbi a. m. t. társ. által elfogadva. Az akadémia Tájszótárának gazdagításához balatonmelléki tájszavak gyüjtésével járult.
Lajos gróf, országgyülési képviselő, szül. Kolozsvárt 1834. 1845. a bécsi Teréziánumba lépett, ahol udvari apródnak nevezték ki, 1848. pedig a bécsujhelyi katonai akadémia növendéke lőn, 1851. mint hadapród egy vértes-ezredbe lépett, szolgált ezután különféle fegyvernemeknél, 1854. főhadnagy lett a Haller-huszároknál s Olaszországban állomásozott, 1856-59-ig pedig mint dandársegédtiszt Morvaországban szolgált. 1859. századosi ranggal résztvett az olasz hadjáratban s több csatában kitünt. 1860. lemondott rangjáról s erdélyi birtokára ment gazdálkodni. 1869. mint honvédhuszár-százados résztvett a honvédhuszárok szervezésében. 1872. mint Hunyad vmegye tiszteletbeli főjegyzője működött, 1883. képviselőnek választották.
-család. Valkóvármegyei származásu, de Bács vmegyében (Verbász, Földvár) is birtokos s a XIV. sz. végén szomoru hirre vergődött család. Kiváló tagjai: 1. H. János, Péter fia, 1377-1381. macsói bán és valkói főispán volt. Nagy Lajos királyunknak kedvelt hadvezére, ki emelkedését nagy részben e királyi kegynek köszönhette, s a nagy király halála után mégis hálátlanul leányutódja ellen fogott fegyvert. Alig, hogy lehunyta szemeit az uralkodó, H. a nőuralom ellen kezdett izgatni, s a Délvidéket testvéreivel, s ezekhez hasonló hitszegő társaival közel negyedszázados fölkelésre vezette. 1836. Kis Károlynak volt hatalmas pártosa, Budára is elkisérte s csak ügyes menekülésének köszönhette, hogy nem jutott a pártkirály sorsára. Kis Károly halálhire csak élesztette a déli vidékek lázongását. Ennek csillapítására siettek Erzsébet és Mária királynék a Dráva-Száva közére. Itt H. társaival a jól ismert garai (gorjáni) véres jelenetet idézte elő, a királynékat fogságba hurcolták, majd Erzsébetet életétől is megfosztották. Garai II. Miklósnak 1387-iki hadjárata kevés hijén eredményre vezet, ha a Pozsegában szorongatott Jánost Laczkfy István, kinek gondjaira Garai nádor bizta, áruló módra szabadon nem bocsátja. Innen Boszniába futott, hol a kir. udvarnál izgatott a m. kir. ház ellen Nápolyi László javára. Időközben ismét sereget gyüjtött, 1394. ujra pusztításhoz látott cinkosaival. Zsigmond király legjobb hadvezérei társaságában indult ellenök. Az ozorai (Uszora) kerületben Dobor váránál találkoztak. H. menekült, de a vár felperzselése után ő is kézre került a közeli hegyek közt s még ugyanezen évben elvette büntetését; kegyetlen halállal kivégezték. - 2. H. Pál, az előbbinek fivére, 1379-től zágrábi püspök volt. Alsáni Bálinttal együtt ő volt Nagy Lajos királyunk teljes hatalmu megbizottja a torinói béke megkötésére (a velencei köztársasággal). Később János nyomdokait hűségesen követte a lázadásban. 1385. Kis Károlyt ő hivta meg az összeesküvők nevében a magyar trónra s még ugyanezen évben az ő palotájában várakozott Kis Károly arra az alkalmas pillanatra, melyben Budára mehetett. 1387 febr. 22-én Károly fia, László meghivatására ismét ő ment Nápolyba. A dobori ütközetnél ő is jelen volt, fivérével együtt őt is elfogták s büntetésük kénytelen volt püspökségét odahagyni.