Hosszuszemü lánc

v. német lánc, amelynek szemei hosszukás alakra vannak készítve; ezeknél a szem két oldala párhuzamos, végei pedig körivet alkotnak.

Hosszuszó

kisközség Temes vmegye lippai j.-ban, (1891) 1482 oláh lakossal.

Hosszutelke

(Dosztat), kisközség Alsó-Fehér vármegye kisenyedi j.-ban, (1891) 1098 oláh lak.

Hosszutóthy

-család. Zala és Veszprém vmegyében volt elterjedve. A XVII. sz. közepén halt ki. Nevezetesebb tagjai: 1. H. György, a diplomáciában játszott szerepet I. Ferdinánd és Miksa királyok uralkodása alatt. Mint Ferdinánd követe 1557. Forgách Ferenc püspökkel együtt megjelent a regensburgi német birodalmi gyülésen. 1559. magyar kamarai titkár. Ez évben küldte ki a pozsonyi országgyülés, hogy a Miksa kir. herceg nejének, Máriának portánként megszavazott ajándékösszeget beszerezze. Ferdinánd halála után (1564) Miksa király tanácsosa lett. 1566-ban Szolimán szultánhoz ment követségbe, hogy - János Zsigmond erdélyi fejedelem kijátszásával - közte és Miksa között békés egyezséget hozzon létre. De a szultán, ki Miksára a két izben elmaradt évi adó és a János Zsigmondnak még vissza nem adott tokaji vár miatt neheztelt, a követet nem fogadta, sőt le is tartóztatta. Miksa régibb konstantinápolyi követének közbenjárásával sem szabadulhatott meg H. mindaddig, mig Szolimán meg nem halt. Utódja, Szelim, végre Miksa királyhoz intézett fenyegető üzenettel hazabocsátotta. Ezután csak 1572. történik róla említés, midőn Veráncsis Antal Miksához irt levelében H.-t ajánlja, mint konstantinápolyi követet. De nincs biztos adatunk, hogy tényleg ismét kiküldötték volna. Halálának napja ismeretlen. V. ö. Jászay Pál, A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után, 1846. - 2. H. László, szepesi prépost, majd erdélyi püspök, 1646-ban nagyváradi, 1648. váci püspök és a kir. tábla ülnöke. Megh. 1649.

Host.

növénynevek mellett Host Miklós Tamás bécsi orvos és botanikus neve. Szül. Fiuméban 1761 dec. 6., megh. Schönbrunnban 1834 jan. 13. A bécsi egyetemen tanult és lett doktor, azután II. Ferenc császár háziorvosa lett és Jacquin után Alsó-Ausztriának legnevezetesebb botanikusa.

Hosta

Tratt., l. Funkia.

Hostalrich

(ejtsd: osztalrics), város Gerona spanyol tartományban, 14 km.-nyire Santa Colomatól, a Tordera és vasut mellett, (1887) 1288 lak. Régi tornyos falait máig is megőrizte. 1810. Don Juan d'Estreda 4 hónapig védelmezte az ostromló franciák ellen.

Hóstát

hóstya, a külvárosnak elavult neve, mely nálunk leginkább a XVI. és XVII. sz.-okban divott (ném. Hofstatt).

Hostau

város Bischofteinitz csehországi kerületi kapitányságban, a bajor határ közelében, (1890) 1258 német lak., vászonszövéssel, a Trauttmansdorff hercegi család kastélyával.

Hostia

(lat.) a. m. ostya (l. o.).


Kezdőlap

˙