József, erdészeti iró, született 1800., megh. Temesvárott 1863 aug. végén. Erdészetet és bányászatot tanult, aztán állami szolgálatba lépett és utóbb a királyi bánsági bányaigazgatóság ülnöke és főerdőmestere lett. Tagja volt a bécsi gazdasági egyesületnek és az erdészet terén szerzett érdemeiért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta. Gyakorlatilag és elméletileg egyaránt képzett erdész volt, ki becses - német nyelvü - irodalmi művekben értekezett erdészetünk hibáiról s ezek orvoslása módjáról. Dolgozatai részint a szakfolyóiratokban, részint önállóan jelentek meg. Legnagyobb műve: Praktische Anleitung zur Commassation der Grundstücke in Ungarn, Croatien, Slavonien (Bécs 1858). V. ö. Würzbach, Biograph. lexikon XIV.; Szinnyei, Term.-tud. Repert.
Károly, hegedüvirtuoz, zeneköltő, tanár és karnagy, szül. Varjason (Temes) 1828., megh. Budapesten 1885. Első zenei képzését az aradi zenedében nyerte. 1844. a nemzeti szinházhoz szerződtették mint első hegedüst. 1851. a bécsi udvari opera hangversenymesteri állását nyerte el. Ugyanez állással a nemzeti szinház részéről is megkináltatván, egy év után elhagyta bécsi állását s ismét a nemzeti szinház kötelékébe lépett s attól 1871-ig, mikor nyugdijaztatott, meg sem vált többé. Az 50-es évek első felében a Doppler testvérek eltávozásával másodkarnagy lett, s ugyanekkor a nemzeti zenedében is mint a hegedü-tanszak tanára megkezdte kiható működését. 1856. a Doppler testvérpárral nagyobb európai hangverseny-utazást tett. Az 50-es évek második felében vonósnégyes társulatot alapított, melynek kamarazene-estélyei sok éven át a főváros műértő közönségének nélkülözhetetlen találkozó helyül szolgáltak. Ő ismertette meg először a fővárosi közönséggel az uj iskola termékeit s Volkmann (l. o.) kamarazeneműveit is, ki aztán elismerése jeléül egyik vonósnégyesét neki ajánlotta. Megirta kimerítő magyar-német hegedüiskoláját, mely e nemben egyedül álló zeneirodalmunkban s nemcsak a hazában, de a külföldön is szélesen el van terjedve. Összesen 56 magyar férfinégyest hagyott hátra, melyek nagy része állandó műsordarabjait képezi a hazai dalegyletek s az országos dalünnepélyek előadásainak. 1866. sikerüt neki szinrehozni Lohengrint a nemzeti szinházban, megelőzvén vele a bécsi udvari operát. Mint magyar operairó is sok tevékenységet fejtett ki. Székely leány, Vig cimborák operái több éven át sikerrel tartották fenn magukat a nemzeti szinház műsorán. 1875. a népszinház megnyitására irta Király csókja cimü egyfelvonásos dalművét. 1871. nyugdijaztatta magát. 1884-ben Liszt Ferenc felterjesztésére az országos magyar királyi zeneakadémia hegdütanárává neveztette ki. 25 éves zeneirói jubileuma alkalmával az ország összes dalegyletei értékes emléktárgyakkal tüntették ki, a főváros zenevilága pedig ünnepelte. Három évvel halála előtt a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Magyar férfinégyesei között a legsikerültebbek s legnépszerübbek a következő cimüek: Édes lánykám, A szent honért, Nemzeti zászló, Fohász, Olyan a te dalod, A harmonia dicséneke, Őseink emléke, Lelkesedés dala, Királyinduló, Liszt Ferenchez, Talpra magyar stb., melyek állandó darabjai az országos ünnepélyeknek. E mellett irt számos dalt, vonósnégyest, hegedü-ábrándot, zenekari művet.
1. Alfonz, osztrák történetiró, szül. Fügenben (Tirol) 1834 október 14. Az egyetemet Innsbruckban végezte, hol különösen Ficker vezetése alatt sajátította el a kritikai módszert. 1859. u. o. a történetnek magántanára, 1863. pedig rendes tanára lett. 1887. Bécsbe hivták az osztrák történet tanszékére és a szeminárium vezetésére. Első művei ezek valának: Die Waldstätte Uri, Schwyz u. Unterwalden bis zur festen Begründung ihrer Eidgenossenschaft (Innsbruck 1861); Geschichte der Vereinigung Tirols mit Österrich (u. o. 1864); Gesch. des Herzogs Rudolf IV. von Österrich (1865); Die Zeit der ersten Habsburger (1866); Rudolf v. Habsburg vor seiner Thronbesteigung (1870); Untersuchungen über die Müzzgesch. Österreichs (1871). Miután Böhmer hagyatékából a Fontes rerum Germanicarum IV. kötetét (1868., pótkötetét 1892), továbbá 1877. a Regesten des kaiserreichs unter Karl IV. c. kutfőpublikációt tette közzé (pótkötet 1889): arra a feladatra vállalkozott, hogy megirja Perthes vállalata számára az osztrák-magyar monarkia történetét, mely célból nemcsak beható levéltári kutatást végzett, hanem nyelvünket is elsajátította. Előbb előmunkálatainak eredményét közölte a bécsi Archiv für Österr. Geschichtében, mint a Studien zur Geschichte Ungarns (1883); Ludwig I. von Ungarn und die ungar. Vasallenländer (1884); Die Gefangennehamung der Königinnen Elisabeth u. Marie und die Kämpfe König Sigismunds mit den Türken (1885). Azután magát a nagyszabásu munkát adta ki: Geschichte Österreichs, melyből 1885-95-ig összesen 4 kötet jelent meg. A III. és IV. kötetnek nehány vitás részletéről külön is értekezett a nevezett helyen, ilyen a Die Kriege zwischen Ungarn u. den Türken 1440-43 (1886); Die Eroberung Siebenbürgens durch Kaiser Ferdinand I. im Jahre 1551 u. Bruder Georgs Ende (1889) és Die Verhandlungen Ferdinands I. mit Isabella 1551 (1891) c. dolgozat. Közben a kulturtörténetből ölelt fel egy-egy témát, amilyen az Aus dem Leben eines Professors der Medizin c. értekezés (Tichtl bécsi orvosról, Hist. Taschenbuch, 10. köt., 1890), Biographie Miklossich's, Birk's u. Bauernfelds (Bericht über die phil.-hit. Klasse der Wiener Akad 1891); és a Studien über die finanziellen Verhältnisse unter Ferdinand I. c. értekezés (Mitteilungen des Instituts für österr. Gesch., V. pótkötet, 1892). Pauler művét: A magyar nemzet története az Árpádok korában, eredetiben olvasta és arról a Századokban (1894, 338. l.) birálatot is közölt. H. legujabb munkája az Österreichische Reichsgeschichte (Bécs 1895), melyben hazánk történetét is elmondja, és különösen az ujabb átalakulásokról elfogulatlanul nyilatkozik. H. a bécsi, több külföldi és a magyar tudományos akadémiának, ugyszintén a magyar történelmi társulat tagja.
2. H. Ferenc, svájci természettudós, szül. 1750 jul. 2., megh. Pregnyben (Genf mellett) 1831 dec. 21-én. Noha kora ijfuságában elvesztette szeme világát, mégis sokat foglalkozott a méhek biologiájával s e foglalkozásában szolgálja, majd neje és fia nagyban támogatták. Megfigyeléseit: Nouvelles observations sur les abeilles (2. kiad. Páris és Genf 1814, 2 kötet) c. művében dolgozta föl. Másik munkája: Mémoire sur l'influence de l'air et des diverses substances gazeuses dans la germination des différentes plantes (Genf 1801). H. a genfi fizikai és természetrajzi társaság megalapítója.
3. H. János Péter, az előbbi fia, svájci természetbuvár, szül. Genfben 1777 jan. 23-án, megh. Iverdonban 1840 dec. 22. Leginkább a hangyák biologiájával foglalkozott. Idevágó műve: Recherches sur les moeurs des fourmis indigenes (Páris 1810).
4. H. János, német teologus, az ó-katolikusok vezére, szül. Münchenben 1830 aug. 18., megh. u. o. 1879 márc. 19. Teologiát és bölcsészetet hallgatott és 1859. a müncheni egyetemen a bölcsészet tanára lett, mely állásban haláláig működött. Elejétől kezdve ellensége volt az ultramontán iránynak és már első nagyobb műve is: a Philosophie der Kirchenväter (1859) az indexre került. Követte ezt: Johannes Scotus Erigena (1861). A vatikáni zsinat, illetőleg a pápa csalhatatlansági dogma ellen Döllinger és Friedrich oldalán szivós harcot folytatott és a Der Papst und das Konzil cimü munkában (irta Janus) is volt része (1869). Később Hergenröthernek Anti-Janus-ára válaszolt Das Papsthum u. der Staat és Die Freiheiten der französ. Kirche (1870). Egy évvel később megindította az ó-katolikus mozgalmat Bajorországban, melynek haláláig egyik főtámasza volt. Egyéb munkái: Der Jesuitenorden nach seiner Verfassung und Doktrin. Wirksamkeit und Geschichte (1873); Das Verhältniss der deutschen Philophie zur nationalen Erhebung (1871); Die Lehre Darwins kritisch beleuchtet (1871); Der alte u. der neue Glaube. Ein Bekenntniss von D. Strauss, krit. gewürdigt (1873); Die religiöse Frage, wider E. von Hartmann (1875); Zur Kritik moderner Schöpfungslehren (1875); Der Pessimismus (1876). V. ö. Zirngiebl, Johannes H. (Gotha 1881).
5. H. Lajos Ferdinánd, német szépirodalmi és politikai iró, szül. Párisban 1764 szeptember 14., megh. Ulmban 1804 dec. 24. H. szüleivel két éves korában Lipcsébe került, ahol Körnerrel és általa 1785. Schillerrel is megismerkedett. 1788. hivatalt vállalt Mainzban; 1793 óta támogatta Forster György barátjának elhagyott családját, s az özvegyet aztán nőül is vette. Az összekelés után Neuchâtel mellett egy faluban telepedett le s kizárólag irodalommal foglalkozott. 1798. Stuttgartba ment, ahol az Allgemeine Zeitung szerkesztését vállalta el. 1803. Ulmba ment, ahol igazgatósági tanácsos lett. Korán vonzódott az angol irodalomhoz; dolgozott azonban francia minták után is, különösen szindarabokat. Drámáinál azonban hatásosabbak voltak elbeszélései (1801-1802). Összes műveit 1802 óta neje adta ki (4 kö., 1806-ig); bevezetésül életrajza szolgál. Méltó helyet foglal el H. a műkritika terén is.
6. H. Teréz, H. Lajos F. neje és H. Victor Aimé anyja, német irónő, szül. Göttingában 1764 máj. 7., megh. Augsburgban 1829 jun. 15. Előbb Forster György neje volt, ennek halála után 1794. H.-nak nyujtotta kezét. Első irodalmi dolgozatai H. néven jelentek meg. Második férje halála után vejénél Bajorországban, majd Stuttgartban élt, hol 1819. átvette a Morgenblatt szerkesztését. 1824. Augsburgba költözött. Elbeszéléseit halála után összegyüjtve fia adta ki 6 kötetben (1830-1833). Ezeken kivül H. első férje levelezését s biográfiai adatait rendezte sajtó alá (1828-29, 2 köt.).
7. H. Viktor Aimé, német irodalomtörténész és társadalompolitikai iró, az előbbinek fia, szül. Stuttgartban 1800 márc. 10., megh. Werningerodeben 1869 jul. 19. Würzburgban orvos-doktori oklevelet nyert, azonban elhagyta ezt a pályát s miután Spanyol- és Franciaországban nagyobb utat tett, 1828. a brémai kereskedelmi iskola tanárává nevezték ki. 1833. már a rostocki egyetemen adott elő irodalomtörténetet és ujkori történelmet, s 1836. ugyanily minőségében ment át Marburgba. 1843. Berlinbe nevezték ki a nyugati nyelvek tanárává. 1845. alapította IV. Frigyes Vilmos porosz király megbizásából a Janus c. politikai szemlét, amelyben az evangélikus-konzervativ párt álláspontját védte. 1848. még a konzervativekkel tartott, midőn azonban 1849 után e párt rendi- és magánérdekeket tolt a politikában előtérbe. H. szakított velök, 1851. ott hagyta tanári állását, s 1852. a porosz államszolgálatot. H. volt az első, aki Németországban a munkásosztály fölemelésére kooperativ szövetkezetek szervezése mellett izgatott, számtalan könyvet, röpiratot irt, melyek közül a következők cimeit hozzuk föl: Ueber innere Kolonisation 81846); Die Selbsthilfe der arbeitenden Klassen durch Wirtschaftsvereine u. innere Ansiedelung (1848); Ueber Assoziation (1851); Ueber die kooper. Arbeiterassoziationen in England (1852); Reisebriefe aus Belgien, Frankreich und England (2 köt.); Die Wohnungsnot der kleinen Leute in grossen Stäadten (1857); Die gewerbl. u. wirtsch. Genossenschaften in England etc. (1860); Sociale Frage (1863-1869). Egyéb művei: Spanisches Lesebuch (1832); Englisches Lesebuch (1833); Die Geschichte des Cid (1829); Chronica del Cid (1844); Die neuromantische Poesie in Frankreich (1833); Kizzen aus Spanien (4 rész); Die englischen Universitäten (2 köt., 1839-40).
Broniszlav, fiatal hegedüvirtuóz, szül. Varsóban 1884-ben. L'hotta varsói tanártól nyerte első kiképzését és 1892. Bécsben lépett fel magánkörben, hol annyira feltünt, hogy Ferenc József királytól 1000 forintos ösztöndijat kapott további kiképeztetésére, Zamoyszki gróf pedig Stradivari-hegedüvel ajándékozta meg a csodagyermeket. H. azután Berlinbe került, Joachim iskolájába. 1894. dec. 22. lépett fel először nyilvánosan még pedig Bécsbe, Patti Adelina hangversenyén és fenomenális tehetségével szinte elbüvölte hallgatóit. Budapesten 1895 febr. 5. mutatta be magát először.
szent, szül. a VII. sz. második felében hercegi családból, megh. 1727. Ifjuságát III. Theodorik és Pipin udvarában töltötte s egészen a világ hiuságának élt; midőn azonban a legenda szerint nagypénteken vadászat alkalmával egy szarvast látott, amelynek agancsai közt kereszt volt, megtért s neje halála után a papi pályára lépett, majd lüttichi püspök lett. Az Ardennekben lakó pogányokat megtérítette. A vadászok védszentje, emléknapja nov. 3.
(Hubertsburg), egykori válsztófejedelmi vadászkastély Lipcse szászországi kerületi kapitányságban, Wermsdorf szomszédságában. 1721. I. Frigyes Ágost építtette nagy költséggel, 1760. azonban a poroszok nagyobb részét lerombolták. 1840 óta börtönül szolgált, jelenleg őrültekháza és kórház van benne elhelyezve. H. ismeretes az 1763 febr. 15. itt megkötött békéről, amely a hétéves háborunak vetett véget a status quo ante alapján.
Bajorország legelső érdemrende. Alapította 1444. V. Gerhard jülichbergi herceg a ravensburgi győzelem emlékére, mely szt. Hubertus napjára esett; 1708 szept. 29. János Vilmos pfalzi választó megujítá a rendet, melyet Miksa József választó, később bajor király 1800 márc. 3. megerősített. Jelvénye nyolcsarku fehér kereszt, sarkain aranygolyókkal, szélei arany, ugyszintén a kereszten lévő tüzszikrák és a sarkaiban lévő 3-3 sugár, valamint a kereszt fölött levő korona is. Arany középpajzsa kerek, rajta szt. Hubertus legendáját feltüntető kép, körülötte aranyszegélyü vörös karikában In Trav Vast (Erős a hűségben) felirat fehér zománcban. Hátlapján vörös alapon arany birodalmi alma, körülötte arany szegélyü fehér szalag, melyen aranyban In Memoriam Recuperate Dignitatis Avitae 1708. felirat. Szalagja: sötétvörös, világoszölt széllel. Csillagja ezüstből, aranyszegélyü, arannyl áttört fehér kereszt, középpajzsa vörös, rajta In Trav Vast felirat aranyban, széle arany. Ünnepélyes alkalommal a rendjelet láncon viselik, mely 42 fogból áll, 21 az aranyból készült Hubertus-legendát, 21 pedig felváltva a vörös v. zöld T. V. (Trav Vast) monogrammot mutatja arany cirádákkal. A rend ünnepe szent Mihály napján van. V. ö. Leist Fr., Der Königl. Bairische Hubertusorden (München 1892).
(ejtsd: ük) Evariste Regis, francia misszionárius, szül. Toulouseban 1813 aug. 1., megh. Párisban 1860 márc. 26. 1839-52. misszionárius volt Khinában és 1844-46. Gabetval beutazta Mongolországot és Tibetet. Művei: Souvenirs d'un voyage dans la Tartaire, le Tibet et la Chine (Páris 1850, 2 köt., 6. kiad. 1878); L'empire chinois (u. o. 1855, 2 köt., 6. kiad. 1878); L'empire chinois (u. o. 1855, 2 köt., 5. kiad. 1879); Le christianisme en Chine (u. o. 1858, 4 köt.).
(Hugbald, Hubald, Ubaldus), német zenetanító-szerzetes, szül. 840 körül, megh. a Tournay melletti St. Amand kolostorban 930 jun. 25. vagy okt. 31., vagy 932 jun. 20. Neversben tanult nagybátyjától Milótól, akinek énekiskolája volt, s akinek ő utódává lett. Gerbert, gyüjteményében (Scriptores, I. kötet), H.-nak tulajdonítja nemcsak a De harmonica institutione cimü értekezést, hanem a Musica enchiriadis (vagy Enchiridion musicae, Liber enchiridis) cimü is, melyet Coussemaker (1841. H.-ról irt tanulmányában) még szintén H. művének tart, de amelyről dr. Müller Hans (Hucbalds echte und unechte Schriften über Musik c., Lipcsében 1884. megjelent könyvében) kideríti, hogy ez talán szintén H. nevü, de egy századdal későbben élt szerzőtől származik. E szerint a többszólamu zene és az u. n. Dasia-hangjelzés (melyről Spitta kimerítően értekezik a Vierteljahresschrift f. Musik-Wissenschaft 1889-1890-iki folyamaiban), nem tulajdoníthatók többé H.-nak, de az ő érdeme marad a mai hangjegyirásban is nélkülözhetetlen vonalrendszer megteremtése.
(Hughtenburgh) János van, hollandi festő, szül. Haarlemben 1646., megh. Amsterdamban 1733. Wyck Tamás tanítványa, Olaszországban, majd Párisban is tartózkodott, 1670-ben visszatért hazájába, 1708-1709. ismét Olaszországban volt a szavójai herceg szolgálatában; ennek csatáit ábrázolta a Batailles gagnées avec le prince Eugene de Savoye, dépeintes et gravées par J. H. (Hága 1725) c. képes munkában. 1719. ismét Hágában van, azután végleg Amsterdamban telepedett le. Majdnem minden nyilvános gyüjteményben képviselve van; a budapesti orsz. képtárban a csinos Lóvásárral (303. sz.). Metszeteket és rézkarcokat is készített.