l. Hugytarthatatlanság.
v. hugyszorulás, a vizeletkiürítés teljes megszünése. Oka egyrészt az, hogy egyáltalában vizelet a vesékben ki nem választatik, mint az némely vesebajnál történni szokott (anuria), másrészt pedig az, hogy a hugyhólyagból a vizelet a hugycsövön keresztül nem folyhat ki (ischuria) vagy csak nagy erőltetéssel foly ki (dysuria) s nem ritkán fájdalmak kiséretében csak igen kevés vizelet üríthető ki (stranguria). A vizelet ekkor a hugyhólyagban felhalmozódik és nagy bajokat okozhat. A hugycső részéről a kiürülés akadályát képezheti elsősorban szükület (strictura) vagy más esetekben a hugycső heveny gyuladása (kankó). A hólyag részéről oka lehet a hugyrekedésnek a hugyhólyag izomzatának bénulásáa vagy a hugyhólyag nyálkahártyájának gyuladása, azután hugyhólyagkő, mely a hólyag nyilása elé gördül s a kifolyást akadályozza. Végre a prosztata nagyobbodása öregebb férfiaknál szintén lehet a hugyrekedés oka. A H: igen komoly baj s halált is okozhat. Gyógyítása az okok szerint különböző.
(Acidum uricum), H4C5N4°3, szénvegyület, melynek sói a gerinces állatok vizeletében fordulnak elő. Az emlősök vizeletében kevés a hugysavsó, annál több a madarak (guano), a kigyók és gyikok ürülékében. Mesterségesen glikokolból képződik, ha azt mintegy tizszeres mennyiségü hugyannyal hosszabb ideig hevítik.Előállítására a kigyók ürülékét, mely sok savanyu hugysavas ammoniumot tartalmaz, használják. A kigyó ürülékét addig fözik luggal, mig az ammonia fejlődése megszünik; a leszürt folyadékot sósavval elegyítve a vizben alig oldható H. fehér csapadék alakjában leválik. Előállítható guanóból is. Szintelen, apró kristálykákból álló szagtalan és iztelen por; hideg vizben alig (15 000 sr.), forróban kissé (2000) oldható. Borszezszben és éterben nem oldódik. Kétalju sav; sói közül a savanyu hugysavsók az állandóbbak. A H.-ból savanyu oldatban salétromsav behatására alloxan, alloxantin, murexid stb. képződik. A H. felismerésére különösen az u. n. murexid próbát használják. A H. tartalmu anyagot néhány csepp salétromsavval megnedvesítve és az egészet vizfürdőn beszárítva, sárgásveres maradékot hagy, mely kevés ammoniával megnedvesítve, gyönyörü biborpiros szinüvé válik. Ilyenkor ugyanis biborsavas ammonium (murexid) képződik. A hugy üledékekben mikroszkópikisan felismerhető. Sói (az urátok) közül megemlítjük a savanyu hugysavas ammoniumot, mely a kigyók és madarak ürülékeinek főalkotórésze. Néha az emberi hugyból is kristályos üledék alakjában leválik. Szintelen, kristályos test, vizben alig oldódik. A savanyu hugysavas kálium és nátrium az előbbi sóhoz hasonlók. A H.-val rokon vegyületek: a xantin, hipoxantin vagy szárkin, a guanin, ugyszintén a teobromin és koffein is.
olyan rendellenes, rövidebb vagy hosszabb genyedő fekélyes csatorna, mely a hugyszerveket a test felszinével összeköttetésbe hozza, ugy hogy a vizelet ezen csatornán a test felszinére juthat. A H. külső nyilása leginkább a gáton van a herezacskó és a végbélnyilás között, vagy szintén elég gyakran a himvessző tövénél a herezacskón, lehet azonban a herezacskó és a comb között, a fantájékon, sőt az ágyéktájon is (vesesipoly). Nőknél a H. a hüvely mellső falán szokott lenni kisebb-nagyobb távolságban a hüvely bemenetelétől, sőt a méhnyak elülső részén is lehet. A H. belső nyilása lehet a hugyszervek bármely részletében (vese, hugyvezető, hugyhólyag, hugycső) és igen sokszor kanyarulatos utakon messzire esik a külső nyilástól. Közelebb ugy nevezzük meg a H.-t, hogy a hugyszervek érdekelt részéről vesszük az elenvezést (vesesipoly, hugyvezetősipoly, hólyagsipoly, hugycsősipoly), vagy ettől és azon üregtől, melybe a külső nyilás vezet (hólyaghüvelysipoly, hólyagvégbélsipoly, hólyagméhsipoly stb.). A H. oka lehet: 1. sérülések után maradt anyaghiány; 2. gyuladások a hugyszervek körül, melyek ezt is és a bőrt is áttörték s anyaghiányt okoztak (strikturáknál leginkább); 3. anyaghiányok rákos fekélyek pusztitása után; 4. nőknél azon sérülések, miket nehéz szüléseknél a magzatfej hosszas nyomása vagy néha a szülőfogó vagy más szülészeti eszköz zuzása okozhat; 5. operációk, melyekkel a hugyszervek egyes részleteit fel kellett hasítani, ha a sebzés nem gyógyul (kőmetszés, vesemetszés stb.). A H. operáció által legtöbb esetben sikeresen gyógyítható s különösen súlyos esetekben a vese kiirtását is (vesesipolynál) szükségessé teheti.
l. Hugyrekedés.
azon beteges állapot, midőn a hugy folytonosan ürül ki a hólyagból s annak visszatartása lehetetlen. Oka: 1. minden sipoly, mely a veséhez, hugyvezetőhöz vagy a hugyhólyaghoz vezet (l. Hugysipoly); 2. a hugyhólyag záró izmának bénulása, miáltal a hólyag elzárása lehetetlenné vált (gerincagyvelő betegségei, aggsági gyengesége az izomzatnak stb.). Az okok elhárításával (hugysipolyok operálása, záróizom villamozása stb.) gyógyítható. Ha azonban nem gyógyítható, akkor szükségessé teszi azt, hogy a beteg különösen ezen célra készült olyan készülékeket hordjon állandóan, melyek a vizeletet felfogni képesek s melyekből azután időnkint kiüríthető a meggyült vizelet. L. még Ágybavizelés és Enurézisz.
a szervezet azon részei, melyeken át a vese által elválasztott hugy kiürül: vesemedence, hugyvezérek, hugyhólyag és hugycső.
nyerése céljából a vizeletet csúcsos pohárba öntik, amelynek fenekén az üledék lassankint összegyülik, vagy rövidebb idő alatt a hugy centrifugálása utján nyerhető. Vizsgálata górcső segítségével történik. Savanyu, magas fajsúlyu vizeletből téglavörös hugysavüledék csapódik le, amely hevítésre oldódik. A hugysavas natron amorf poralaku, a hugysav jegeces csapadékokat képez. A vizeletből kiváló fehéres, hevítésre nem oldódó, ecetsav hozzáadása után eltünő csapadék foszfátokból áll. Oxalsavas kalcium levélboríték-alaku jegecekben válik ki. Az alkalikus erjedést elmutató vizeletből foszforsavas ammoniák-magnézia válik ki. Fontosabbak a hugyüledékben található oragnizált elemek: vörös vérsejtek, fehér vérsejtek, hámsejtek és hugycilinderek.
(uraemia), a vér összetételének ama megváltozásából ered, amely a beteg vesének a vér összetételét szabályozó működése alábbszállásából, vagy kimaradásából következik, amikor is a rendes körülmények közt a vizeletben kiürülő anyagok a vérben tartanak vissza. Hogy a vizelet melyik alkatrésze mérgezi meg a szervezetet oly módon, hogy a H. tünetei létrejönnek, ismeretlen. Sőt az is lehetséges, hogy a H. nem közvetlenül a vizelet visszatartásából, hanem ez az által okozott kóros anyagcsere rendellenes terményeinek a szövetnedvekbe való jutásából származik. Alakjai: akut H. a) hirtelen fellépő rosszullét érzete, erős főfájás, szédülés, hányás, az öntudat elvész, a reflexek megszünnek, a záróizmok megbénulnak (komatózus alak), néha hüdések és görcsök lépnek fel; b) a kórképben a görcsök uralkodnak, amelyek többé-kevésbé hiven utánozzák az epileptikus görcsöket (konvulziv alak). Máskor az urémia deliriumokban v. kinzó nehéz légzési rohamokban nyilvánul. Az urémia ezen alakjai képezhetik a vesebaj első tüneteit, máskor vesebántalmak lefolyása alatt egy korábbi v. későbbi tünetet képezve, többször ismétlődnek. Akut uremikus roham néha gyorsan, halálosan végződhetik. Lassan fejlődő vesebajnál az urémia is idült lefolyást mutat. Tüneteit gyakori fejfájás, étvágytalanság, hányás, székrekedés, hasmenés, hörghurut, nehéz légzési rohamok, füzugás, süketség, látási zavarok, amelyeknek változékonysága jellemző, bőrviszketés, érzési eltérések, az emésztő szervek megbetegedése, különösen hasmenés, az intelligencia alábbszállása, csendes deliriumok, rángások, kiterjedt görcsök stb., amelyek igen különböző egymásutánban és kombinációkban, időnként változó intenzitással léphetnek fel. A H. kezelésénél a kiválasztások előmozdítása képezi a célt. Erre szolgálnak a különböző hugyhajtó, a bélkiválasztást fokozó meleg fürdők és pilokarpin, a vérben visszatartott mérges anyagok kiürítése céljából végzett bő vérbocsátások. az egyes tünetek ezek mellett a megfelelő tüneti gyógykezelést teszik szükségessé.
az aztékek istensége. Temploma Mexikóban állott, a mai székesegyház helyén.