(lat.). Mondják, hogy a szerzet Rőtszakállu Frigyes vagy V. henrik idejében keletkezett volna. Valószinü, hogy II. Henrik idejéből való. Ugyanis II. Henrik sok lázadó olasz nemest hurcolt volna Németországba, akik a fogság nyomorusága által indíttatva, bünbánó társulatot alakítottak s csúcsos szürke spakáik után töredelmes barretinóknak neveztettek. A császár látva javulásukat, maga elé idézte s e szavakkal fogadta őket: estis humiliati, honnan H.-nak neveztettek s visszaadta szabadságukat. Hazájukba visszatérve társulatot képeztek, gyapjuszövésel foglalkoztak s elfogadták szt. Benedek szabályait. III. Sándor 1200. helybenhagyta e szerzetet. V. Pius azonban az elharapódzott fegyelmetlenség miatt eltörülte a rendet 1571. E rend apácái fegyelmettartó kórházi apácák neve alatt maig is fennállanak.
(lat.), alacsony, alázatos; humiliatio, megalázás. Humillimus servus, alázatos szolgája.
v. humuszanyagok, különösen a növények elrothadásakor képződő, a termőföldben foglalt kémiailag alig jellemezhető szénvegyületek. E vegyületek egy része nitrogént tartalmaz, másokban nincsen. Mivel a H. savi természetüek, a termőföldből lugokkal kivonhatók, ez oldatból savak ismét leválasztják. A föld termőképességére nagy befolyásuak. L. Humusz.
(ásv.), fluórtartalmu magnézium-szilikát, összetételben bizonyos rokonságot mutat az olivinnel, illetőleg az olivin csoport ásványaival. Kristálytanilag egyike a legérdekesebb ásványoknak, amennyiben nemcsak hogy kristályai rendkivül változatos alakuak, hanem határozottan 3 tipus különböztethető meg rajtuk, melyek egyike: maga a H. rombos rendszerbeli, a másik kettő a chondrodit és klinohumit más-más kifejlődésben monoszimmetrikus vagyis egyhajlásu rendszerbeli. Az ásvány sárga, majd jácintpiros, vereses v. feketésbarna, olajzöld, üvegfényü, átlátszó v. áttetsző. K. 6-6,5, Fjs. 3-3,23. Nehezen lévén a H. a chondrodittól megkülönböztethető, rendesen humit-chondrodit csoportba foglalják őket össze és mint az olivin csoport ásványaihoz rokon ásványok szerepelnek nagyobb ásványtanokban.
Nepomuk János, zongoravirtuoz és zeneköltő, szül. Pozsonyban 1778 nov. 14., megh. Weimarban 1837 október 17. Első zenei oktatását atyjától H. Józseftől nyerte, ki maga is kiváló zenész volt. Midőn családja 1785-ben Bécsbe költözött, hol atyja karmesteri állást nyert, Mozart házához vette és saját vezetése alatt művelte tovább oly meglepő eredménnyel, hogy 1788. atyja vele európai műutazásra vállalkozhatott. 1795. mint már hirneves zongoraművész visszatérvén Bécsbe, a zeneszerzés komoly tanulmányozására fordította minden idejét. 1803. herceg Esterházy szerződtette udv. karmesternek, mely állásban 1811-ig működött, mikor Bécsben telepedett le. Haydn biztatására nagyobb zenei formák komponálására vállalkozott. Legerősebben vonzódott a zongorairodalomhoz, melybe később is nagy tehetségének javát öntötte. 1816. Stuttgartba hivatott meg udvari karmesternek. Ekkor komponálta s ott lépett fel először hires A-moll koncertjével, mellyel páratlan sikert aratott az egész világon. 1820. a weimari udv. karmesteri állást töltötte be, honnan Mária Pavlovna orosz nagyhercegnő meghivására Oroszországba utazott. 1825-ben tért vissza Bécsbe, honnan aztán időnkint nagyobb európai műutazásokat tett. 1825. Párist hódítja meg s a becsületrend lovagjává neveztetik ki. Belgium, Németország, Páris, Bécs, Varsó ismételt diadalainak lett szinhelyévé. Londonban 1830-1833-ig működik mint operaigazgató s hangversenyző, folyton diadalt aratva. Ez időben irja hires Oberon-fantáziáját, Retour de Londres változatait s még számos kimagasló művét, melyek száma megközelíti a másfél százat. Négy kötetes zongoraiskolája első nagyobb termékét képezi az ujabbkori pedagogiának, felölelvén minden részét a zongoravirtuozitás technikájának, melyet korához mérten a legmagasabbra emelt. A-moll, H-moll és As-dur zongoraverseny darabjai, rondói, fantáziái s kivált variációi ma is formaszépség és mesteri kidolgozás mintaképei lehetnek. Pozsonyban ujabban Tilgenertől készült szobrot állítottak emlékére.Szülőházát régebben megjelölték emléktáblával.
1. János Erdmann, német festő, szül. Casselben 1769 szept. 11., megh. Berlinben 1852 aug. 6. A casseli akadémiának volt növendéke. 1792. Olaszországba ment, onnan 1809. visszatérve az építészet, a távlattan és az optika tanára lett a berlini akadémián. Festett történeti és genreképeket, képmásokat, építészeti és tájképeket. Könyvet irt, Lehrbuch d. freien Perspektive für Maler und Architekten cimmel (Berlin 1824).
2. H. Károly, német festő, H. Nepomuk János fai, szül. Weimarban 1821. Preller tanítványa, mesterével utazásokat tett É.-Európában, majd Tirolban, Olaszországban és Sziciliában. Festményei többnyire alpesi tájakat ábrázoltak.
Nándor, történetiró, szül. Felső-Esztergályon (Nógrád) 1856 jan. 19. Középiskoláit Selmecbányán, Vácott és Esztergomban végezte. letevén a tanári vizsgálatot, 1877. nagybecskereki főgimnáziumi, 1879. tanárképző intézeti, 1881. budapesti V. ker. kir. kat. főgimnáziumi tanár. 1886 óta a Szt. István-társulat titkára. Kiválóan történelemmel és abból a középkorral foglalkozik. Irodalmi munkássága: A kereszténység nyomai hazánk mai területén a honfoglalás előtt (1894); A szláv kereszténység és a honfoglaló magyarok (sajtó alatt); Tanulmányok a humanismus korából (1894).
község Horvát-Szlavonországban, Varsad vmegye pregradai j.-ban, (1891) 1214 horvát lakossal. Mint politikai községnek 5628 lakosa van.
(lat.), eredetileg nedvet jelent, melynek az emberi testben való arányos jelenlététől függött, a régi orvosok tanítása szerint, az ember testi és szellemi jóléte. Ekként a szó a jó hangulat értelmét nyerte, a XVIII. sz.-ban pedig a derültség és szeszély kifejezésére használták. Német fölfogás szerint a H. a fenségesnek és alacsonynak, a szomorunak és furcsának összefoglaló eszméje. A homoros stilus tulajdonképen olyan mint a szivárvány, mely minden szinben játszik és a napsugár megtörését a felhős levegőben utánozza. A humor a borura erüt hoz. Majdnem ugy látszik, mintha e németes definicó összhangban volna régi természetünkkel, mely szerint «sirva vigad a magyar». E szerint a magyar nép volna a valódi homoros nép. Mi a humoros irályt, ellentétben a német fölfogással, inkább ugy határoznók meg, hogy alapja a szeszély, amennyiben ez vidámságból búba és gyászból derültségbe, pajkoságba szokott átcsapni. Tehát a bús, bánatos elemet elismerjük, mint a H. szükséges alkotó részét. A bú és bánat azonban inkább alanyi hangulat, a szerzőnek-szomorkodása a világ rossz folyása, a sors igazságtalanságai, a társaság rikító ellentmondásai fölött. Egészben véve oly H., melyben nem a derültség a főelem és mely nem tud megnevettetni, H.-nak nem nevezhető. Hamarább mondjuk humorosnak még azt is, ami csupán nevettet, minden szomorító mellékiz nélkül. De ez a H.-os nevetés nem tévesztendő össze azzal a kárörvendő nevetéssel, melyet a gúny, az élc idéznek elő, sem azzal a röhögéssel, melyet néha a legizetlenebb tréfa, a komikum minden neme kelt. A humor a kedély nevetése, mely mig megpirongat, egyszersmind megbocsát; mig gáncsol: tanít és javít, a fulánkot rögtön kiszedi és a sebekre irt önt. A H. fenséges, jólelkü, melegszivü ócsárlás, oly stilus, mely ellentétekben világítja meg az életet, az embereket, a problemákat. Magyarország két nagy humoristát szült: Arany Jánost és Jókai Mórt. Ezek a valódi magyar H.-t képviselik és nagyon különböznek ugy Cervantestől, mint Sternétől és Jean Paultól; legközelebb állnak Byron és Dickens humorjához.
(gör.), a régi orvostudomány azon sarkalatos elve, mely szerint a betegségek okát a testben előforduló nedveknek, különösen a vérnek állapotában keresték és ezen nedvekre (humores) való hatásból állott a betegség gyógymódja, ellentétben a szolidárpatologiával, mely a betegségek kiinduló pontjául a test szilárd részeit, nevezetesen az idegeket fogadta el és ellentétben a legujabb, Virchow által megállapított, ugynevezett cellulár-patologiával, mely a betegségek vágokát a test legkisebb részeinek (cellulae) kóros működésében látja.