-család, l. (baráthi), Nógrád, Hont, Bars, Esztergom vmegyékben elterjedt régi nemesi család, mely a hontvármegyei Baráthi községtől vette előnevét. Említésre méltó tagjai: H. János, ki 1544. Füleknél mint kapitány hősi halált halt a törökökkel vivott ütközetben. - H. Imre, Esztergom vmegye első alispánja és követe volt. - H. József (l. 1739-1816). Eleinte Hont vmegye főügyésze volt, utóbb kir. tanácsos. - H. Károly. Előkelő szerepet játszott Nógrád vmegye közéletében, melynek 1844. országgyülési követe is volt. Fia H. Gyula (1838-1858) iró. Tanulmányait Budapesten és a bécsi műegyetemen végezte. Először a Hölgyfutárban lépett fel verseivel, majd a többi szépirodalmi lapban is. 1857. jelentek meg összegyüjtött Beszélyei, melyek szép reményekre jogosítottak. - H. József (III., 1804-1841), 1832. Nógrád vmegye tiszteletbeli, 1836. valóságos főjegyzője, 1838. másod-, 1836. első alispánja lett. Szép szónoki tehetsége miatt nagy népszerüségnek örvendett. Özvegyét és József nevü fiát 1849. meggyilkolták az olához. - H. István, szül. 1826-ban Nógrád vmegyében. 1847. ügyvédi vizsgát tett és Nógrád vármegye szolgabirája lett. A függetlenségi harcban tevékeny részt vett. 1849-ben Görgeynek hadsegéde is volt. Az abszolutizmus győzedelmeskedvén, közlegénynek sorozták be. De másfél évre rá elbocsátották. 1861-ben Nógrád vármegye kékkői járásában főszolgabiró lett. 1865. óta több izben volt képviselő. Az 1887-1892. terjedő ülésszakra megválasztották a nógrádi kerületben ellenzéki programmal, de a pártokon kivül maradt. Nógrád vmegye közéletében nagy szerepet játszott.
2. H. (brenhidai). Első ismert őse, akitől a leszármazás kimutatható, H. Péter, 1576. a pápai várnak kapitánya volt. 1594. Győr várának a törökök elleni védelménél vitézkedett. Később Erdélybe költözött, ahol Báthory Zsigmond fejedelem kegyét elnyerve, több jövedelmező hivatalba jutott. Midőn azonban a fejedelem szerencsecsillaga hanyatlott, H. is elpártolt tőle, sőt az 1601. kolozsvári országgyülésen a lemondott és elüzött Báthory visszahivása ellen szavazott. Ezért a fejedelemhez hű maradt országgyülés Déva várába záratta. De csakhamar kiszabadította I. Rudolf király győztes vezére, Básta György (l. o.) és Lugos parancsnokának nevezte ki. Midőn az idegen, kegyetlenkedő rablóhad ellen felkelő Székely Mózes 1603. Lugost hatalmába kerítette, fékevesztett török-tatár emberei az elfogott H.-t megölték. A hagyomány szerint Murza tatár vezér H. véréből is ivott volna. - H. István, Péter fia, erősen nemzeti párti, 1603. Székely Mózes, 1605. pedig Bocskay István seregében tünt ki. 1607. az Erdélyből kiüzendő jezsuiták érdekében buzgólkodott. - H. Mátyás, szintén Péter fia, 1632. Marosszéknek főkirálybirája és főasztalnok, később pedig főlovászmester volt. Mint Kemény János, a későbbi erdélyi fejedelem, önéletrajzában felemlíti, H. többször vett részt különböző hadi vállalataiban. A H.-családnak a XVII. sz. második felében magva szakadt.
3. H. (mező-kövesdi, báró). Kövesdi Boér Ferenc kraszna vmegyei főispánnak fia, Boér József, ki 1742. királyi táblai ülnök, 1747. pedig Torda vmegye főispánja lett, 1730. mező-kövesdi H. néven báróságot nyert és igy a H.-családot alapította, melynek kiválóbb tagjai: H. Antal, kit 1804. orgyilkos kéz ölt meg. - H. Károly (1795-1869), ellenzéki követ az 1834. erdélyi országgyülésen. - H. Zsigmondot (szül. 1809.) 1848 őszén a felbőszült nép meggyilkolta Kapojnban. - H. Sándor, a kolozsvári nemzeti szinház intendánsa volt. - Id. H. Károly báró, szül. Kolozsvárt 1829 márc. 15. Ugyanott folytatta jogi tanulmányait is. 1847. az erdélyi guberniumnál hivatalnokoskodott. Az 1848-49. szabadságharcot mint honvéd-huszár főleg Bem alatt küzdötte végig. 1867 óta több izben volt képviselő. Az 1892-97. terjedő ülésszakra Szék városa választotta meg szabadelvü programmal. - H. Károly, (szül. 1859) a magyar főrendiház tagja.
4. H. (regóczi és krpelláni). Őse regóci H. István, ki már gyermekkorában mint török fogoly Konstantinápolyba került, ahol a mohammedán vallásban és török szokásokban nőtt fel. 1554. a Szolnoknál elfogott és konstantinápolyi rabságban szenvedő Nyáry Lőrincet ügyes csellel kiszabadítván, vele együtt tért haza Magyarországba, ahol ismét felvette a kereszténységet. Nyáry Lőrinc hálából a turócvármegyei Kreplán (vagy Krpellán) és Konszkó nevü heyiségeket ajándékozta neki. nemsokára megnősült és a kiterjedt turócvmegyei H.-családot alapította. - H. Péter, 1548 körül népszerü alispán volt Turóc vmegyében, ugyszintén H. Imre 1671-78. - A családnak másik, ugynevezett «krpelláni» ága a jelen század első felében több kiváló, előkelő aranyművest mutatott fel Trencsén városában.
1. Adolf, szobrász, szül. Besztercebányán 1843., megh. Budapesten 1885. Korán magának kellett megkeresnie kenyerét. 1866. eljutott Bécsbe s itt Gasser szobrász tanítványául fölvette. Gassertől 1871. Vay Miklós br. műtermébe kapott meghivást s itt dolgozott akkor is, midőn 600 frt utazási ösztöndijjal kinálta meg a kormány. H. már éppen el akarta fogadni az ösztöndijat, hogy azzal Olaszországba utazzék, midőn 4000 franknyi dijat tüztek ki Eötvös József bárónak Budapesten felállítandó szobrára. A fiatal művészt ez a pályázat más elhatározásra indította: Budapestre jött és a Lipthay Béla br. által fölajánlott helyiségben hozzáfogott a szobor mintázásához. Pályaműve megnyerte a kitüzött dijat és egyuttal nevét ismeretessé is tette az egész országban. Most már egymás után jöttek a megbizások s csakhamar önálló műtermet is rendezett be a városligetben. Itt készültek I. Ferencz József, Gyulay Ferenc, Izsó Miklós, Toldy Ferenc, Szentpéteri, Deák Ferenc, Barabás és Pulszky mellszobrai és a Magát muzsikáltató betyár, mellyel a magyar genre-szobrászat terén Izsó nyomdokaiba lépett, a nélkül azonban, hogy elődjétől a jellemzés nagy erejét sikerült volna elsajátítani. Huszárra sokkal erősebb és mélyebb hatást gyakoroltak a klasszikus mintaképek, hogysem egy más irányban szabadon mozoghatott volna. Ezért legsikerültebb alkotása a Venus és Amor cimü márványcsoportozat maradt, melyet Zichy Jenő gr. rendelt meg nála a magyar főváros számára. Monumentális szobrai közül legjobban sikerült a marosvásárhelyi Bem-szobor. Petőfijét (1882) Izsó mintájának fölhasználásával készítette, mig két nagy szoborművét: Deák Ferenc és az aradi vértanuk emlékét váratlanul közbejött halála miatt másoknak kellett befejezni. H. 1881-től haláláig mint a szobrászat tanára működött az országos mintarajztanodában. Dekorativ művei közül a budai várkert épületén levő négy évszak alakjait kell kiemelnünk. Siremléke a kerepesiuti temetőben van, Donáth Gyula alkotása és a képzőművészeti társulat kezdeményezése folytán jött létre.
2. H. Benő, orientalista és diplomata, született Bécsben 1788., megh. u. o. 1850. A keleti akadémia elvégzése után Konstantinápolyba küldték a követséghez. 1823. Metternichet Czernowitzba kisérte, hol Ferenc király a cárral találkozott. 1827. rendkivüli küldetésben a portánál járt. 1829-32. Bécsben, Horvátországban és a határőrvidéken működött az illirizmus ügyében. Számos tudós művét (kéziratban) a bécsi császári könyvtárban őrzik.
3. H. Gál, reformátor, nyomdász és iró. Közönségesen Gál pap-nak hivták. Mind születése helyét és évét, mind előpályáját, adatok hiányában, homály takarja. Oláh Miklós esztergomi érsek kemény üldözése elől menekült 1554 végén Miksa fhg birtokára Magyar-Óvárra, hol a város német őrségének kapitánya, Wohnitzky Zakariás védelmébe vette. Magyar lelkészként működött ott, 25 frt csekély fizetés mellett. Egyuttal a közelfekvő Mosonyban és Kálnokon és hirdette az igét és a főnemesek udvarában szolgáltatott szentségeket. Bécsbe 1557. rándult fel, Hoffhalter Rafael nyomdásszal barátságot kötött, megtanulta a könyvnyomtatást, sőt nyomdát is vásárolt, hihetőleg magyar pártfogóinak anyagi támogatásával, s azt Óvárt berendezte; ez lett a 2. vándornyomda a Ferdinánd alatti Magyarországon. Három egyházi magyar beszédét Miksa fhgnek ajánlva, kinyomtatta 1559 ápr. 1. Az élőszóval és irodalmi fegyverrel való kettős működés felhivta ellene a klérus haragját. Velykei Márk, győri nagyprépost és püspöki helynök 1558 ápr. 18. a győri székestemplom ajtajára kifüggesztett iratban a szentszék elé idézte meg Gált, mivel tévtanokat terjeszt a nép között. A káptalan pedig Ferdinánd királynál vádolta be az engedetlent, mint tévtanok apostolát és eretnek könyvek nyomtatóját. A fenyegetett helyzetbe jutott Gált a kassai városi tanács hivta meg magyar lelkészének. Alig érkezett meg oda, azonnal ellene fordult Veráncz Antal egri püspök, s felhatalmazást nyervén a királytól, 1560 október közepén éji homályban a kassai főkapitány Zay Ferenc által Gált elfogatta s utasította Zay főkapitányt, hogy titkon hurcoltassa Egerbe. Dec. 27. észrevevén a nép a készülődést, összecsoportosult, feltörte a börtön ajtaját, Gált kiszabadította, aki másnap álruhában elmenekült Debrecenbe. Itt a város és lelkészek, élükön Mélius Péter, Szivesen fogadták a számüzött lelkipásztort (exul). Másfél évig volt itt köztiszteletben, nyomtató műhelyét felállította, s nagy szolgálatot tett az egyház irodalomnak a magyar alföld központján. Mélius első munkáit ő adta ki. Debrecent - melyet pedig magasztalólag emelt ki - elhagyta, talán politikai indokból; Miksához való hűsége, multja tartóztatta a törökkel szövetséges keleti Magyarországban letelepedéstől; 1562 őszén Rév-Komáromban reformátorkodott a csajkások kapitányának, Nagy Istvánnak védelme alatt. Oláh Miklós esztergomi érsek a királyhoz s a katonai ügyek élén álló Károly fhghez folyamodott ellene karhatalomért (1563 jan. 17.). A főhercegtől jött elfogatási parancs végrehajtása előtt Nagy István menekülésre birta őt. A számüzött bolyongót 1565 január 28-án Nagyszombatban ujra utólérte az uj király, Miksa parancsa, melyet Dudics András pécsi püspök indítására adatott ki. Ismét futnia kellett. Végre ghimesi báró Forgács Imre, Trencsén vármegye főispánjánál talált hatalmas védőkarra, ki Komjátiba (Nyitra vm.) helyezte állandó hitszónokul, hol nyugalmasabb éveket tölthetett, iró és nyomdászként is működhetett, nevezetesen nemcsak a maga munkáját adta ki, hanem Bornemissza Péter Postilláinak is megkezdette nyomtatását. Élete végén (1574 október 16. után) a virágzó pápai református egyház lelkészévé hivatott meg. Egy év sem telt el, a pestis elragadta 1575 okt. 23. Hamvai ott nyugosznak. Püspöki hivatalviselése egykoru adattal be nem bizonyítható. Fia Dávid, aki odavaló pap volt, örökölte nyomdáját. H. művei: Latin levele Bullinger Henrikhez, kelt Óvárt 1557 okt. 26., a hazai vallásüldözés rajza (Lampe-Ember, 112-16. l.); Az Ur Jézus Krisztusnak szent vacsorájáról, kinszenvedéséről és dicsőséges feltámadásáról való prédikációk (Magyar-Óvár 1558., 4-r., 24. l. Egetlen példánya Bécsben a császári könyvtárban, szöveghű másolata Rácz Károlytól 1867. a debreceni ref. kollégium könyvtárában); Három latin levele a kassaiakhoz (1559-60); Isteni dicséretek és psalmusok (ajánlva Meliusnak. Debrecen 1560, előbb aligha lehetett, ez az első dallammal nyomtatott ref. énekeskönyv, csonka példány); Ajánló levél (1562 febr. 14. kelt Debrecenben, Mélius Péternek Aran Tamás tévelygései ellen intézett művében); A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek és imádságok (1574., 4-r., 355 levél, kelt Komjátiban 1574 okt. 6. Egyetlen teljes példánya az eperjesi ág, hitv. kollégium könyvtárában. Kótákkal. Második bővített kiadása lehet az 1502 körüli művének). H. két éneke mai nap is használatban van: a gyülekezeti énekeskönyvben a 71. és 72. dicséret. A kisebb gyermekek számára irt kátéja - melyet 1630. a pápai református zsinat tankönyvül rendelt - elvesztett.
4. H. Károly, kat. egyházi iró, szül. Kéthelyen 1824 ápr. 23. Pappá szentelték 1847 jul. 16. Káplán volt Kálozon, Gyurón, Pázmándon, Székesfehérvárt. 1855-68. szertartó, szentszéki jegyző, titkár, levéltáros, zsinati vizsgáló stb. 1869. zsámbéki plébános. 1888. kanonok, 1891. egyházmegyei főtanfelügyelő, 1892. prépost. Irodalmi munkássága nagyon kiterjedt. 1854-94. 59 művet adott ki: Egyházi beszédek, imakönyvek, vallásos elbeszélések, tankönyvek stb. Legutolsó kiadványa: A szociáldemokrácia céljai és a liberális eszmék, Pachtler Mihály után (Székesfehérvár 1894).
(növ., Spilanthes L.), a sugaras fészkesek füve, több mint 40 fajjal mind a két világrésznek meleg vidékein. A Sp. oleraceus Jacq. (Husarenknopf) keletindiai és délamerikai. Tinkturáját paraguai tinkturának nevezik, fogfájás ellen jó. A Sp. tinctorius Lour. leveléből kék festéket állítanak elő. A S. acmella L., l. ABC-daria.
a magyar nemzet sajátságos tulajdonságainak és szokásainak megfelelően lovasított, felfegyverzett és felöltöztetett lovaskatonák. A huszár szó eredetét nem ismerjük. Szalay László történészünk s utána a legtöbb magyar iró, a huszár szót husz szóból származtatja, azt állítva, hogy e szó 1458 után keletkezett, amikor az országgyülés elrendelte, hogy husz-husz jobbágytelek után egy-egy katona állíttassék a király seregéhez. Akik ezt állítják, azok legalább is a szó keletkezésének idejére nézve alighanem tévednek, mert már egy 1403. kelt okmány egy huszár-kapitányt, továbbá egy valószinüleg a XV. sz. elején irt okmány egy Huszár Imre nevü egyént és végre egy 1449. kelt okmány magyar H.-at említ. A magyar nyelvkutatók a huszár szót a «Corsar» (lat. cursor) szóból vélik keletkezettnek, mely szó szerintök portyázót, rablót jelentett volna. Egyelőre a vita még nincs eldöntve s csakis azt tudjuk bizonyosan, hogy Mátyás király egy 1481. irt latin levelében, állandó seregének (Európában az ókor után az első!) könnyü lovasságát már H.-nak (hussarones) nevezi. Mátyás király huszárjai, egykoru német és olasz irók szerint: nemes ifjak és urak által vezényelt tizedeket, századokat és ezredeket képeztek és fürge, apró, jelentéktelen külsejü, de rendkivül kitartó és edzett lovakon, másfél ember hosszuságu kópjákkal, görbe kardokkal és fokosokkal harcoltak. Öltözetük igen jól cserzett bőrökből volt készítve. Sarukat viseltek, melyekre a sarkantyukat szijakkal felcsatolták; fejüket csúcsban végződő, orrtvédő ruddal ellátott sisak, vagy pedig vastag nemezből vagy báránybőrökből készített kucsmákkal, felső testüket némelyek sodronyinggel, mások a vállra vetett báránybőrökkel bélelt, cserzett bőrökből készített rövid felső ruhával (mente?) s egy e fölött viselt farkasbőrrel védték. A nyilazó magyar lovasokat nem hítták H.-nak, hanem jászoknak. Mátyás király huszárcsapatjai a jobbágytelkek után kiállított, telek- katonákkal, tehát nem zsoldba fogadott kóborlókból, hanem földmives családok fiaival alakíttattak és egészítettek ki. Mátyás király állandó hadseregének II. Ulászló alatti szétzüllésekor főleg a huszárcsapatok maradtak együtt és részint a királyi és királynéi dandárokhoz, részint pedig a végekhez osztattak be. Már a mohácsi vész előtt a stájer rendek horvát és bosnyák zsoldosokból alakítottak lovascsapatokat a török portyázók elleni védelmükre s e lovasok is H.-nak nevezték magukat. I. Ferdinánd király alatt jelentek meg először horvát és bosnyák zsoldosokból összeállított huszár-csapatok Németország hadszinhelyein, ahol a nép őket, nemzetiségükre való tekintettel «Kroaten»-nek nevezte. Mikor később, a schmalkaldi háboru alatt, a bécsi kormány valódi magyar H.-at is küldött Németországba, akkor az ottani nép eleinte nem is vette észre, hogy ezek más nemzetbeli katonák, hanem csakis külsejük után itélve, ezeket is csak horvátoknak nevezte, habár ezeket: «szelidebb erkölcsüeknek és istenfélőbbeknek» is találta, mint a Horvátországba való lovasokat (Die Kroaten aus Hungern seind sanfteren Gemuethes und gottesfuerchtiger, denn die aus Crovatien). A schmalkaldi háboru döntő csatájában (Mühlberg mellett 1547.) már magyar H. is harcoltak és ezek fogták el a schmalkaldi szövetség fejét: János Frigyes szász választófejedelmet.
A Habsburg családból származott későbbi királyaink alatt is folytonosan harcoltak ugyan magyar huszár-csapatok a német és olaszországi hadszinhelyeken és igen sokszor ki is tüntették magukat, ámde e csapatokat többnyire minden egyes hadjárat után rögtön föloszlatták, mert az e korbeli huszár-csapatok már nem telek-katonákkal, hanem zsoldba fogadott harcosokkal alakíttattak. E korszakban ugyanis a törökök által elfoglalt vidékekről igen sok nemes és jobbágy család a magyarok által még megvédett megyékbe menekült; e családok nagy része később oly nyomorba jutott, hogy a fegyverforgatásra alkalmas férfitagjaik - még ha nemesek voltak is - szivesen állottak be jól fizetett béres katonáknak, csakhogy családjaik sorsán legalább némileg is segíthessenek. Rudolf király alatt (1576-1608) ily emberekből szervezett huszár-csapatok közül különösen a Pálffy-, Forgács- és Nádasdy- féle huszár-testületek (Corps) tüntették ki magukat. A zsoldba fogadott huszárcsapatokon kivül azonban az ország is állított még folytonosan H.-at a hazát védő seregekhez; igy p. 1602. a törökök által meg nem szállt magyarországi megyék 1000, a véghelyek (határvárak és az azokhoz tartozó uradalmak) 2000 és Erdély 3000 huszárt küldöttek a király seregeihez. Mig a Habsburg házból származó királyok a törökök elleni hadjáratokra spanyol és német katonákat - főleg gyalogosokat és nehéz lovasokat - hordtak hazánkba, addig, mintegy ellensúlyozásul, a Német- és Olaszországban harcoló seregeik könnyü lovasságát főleg Magyarországban, részben pedig Szlavoniában összetoborzott lovasokkal képezték; igy p. a breitenfeldi csatában (1631) is négy magyar és egy horvát-szlavon huszár-testület harcolt Tilly seregének soraiban. I. Lipót király alatt, Montecucculi seregében főleg telek-katonákból és fegyver alá szólított nemes felkelőkből összeállított huszárcsapatok harcoltak a törökök ellen s az akkori katonai irók főleg Bercsényi és Koháry huszárjait dicsérik, mint rendkivül merész és ügyes lovaskatonákat. 1688. I. Lipót király az 1685 óta együtt levő Czobor Ádám gróf huszár-csapatából, 3000 lovasból álló «reguláris» huszár-ezredet szerveztetett, amelynek parancsnokává és ezredtulajdonosává Czobor Ádám gróf tábornokot nevezte ki. Ez az ezred még most is fennáll (a 9. huszárezred).
I. Lipót ezen huszár-ezred magaviseletével mind a szerbiai, mind a rajnamelléki hadszinhelyeken annyira meg volt elégedve, hogy későbben még négy reguláris huszár-ezredet szerveztetett és pedig az Esterházy, Páffy, Deák és Forgács nevüeket, amelyek közül kettő: a Deák-féle (most a 8. sz.) és Forgács-féle (most a 3. sz.) még jelenleg is fennállnak. I. József király alatt mind a király, mind Rákóczi seregeihez szerveztek ugyan több huszár-csapatot, amelyeket azonban a háboru befejezése után ismét feloszlattak. III. (mint császár IV.) Károly uralkodása alatt a huszár-ezredek 10 kompániára voltak tagozva és két-két kompánia egy svadront képzett; az ily huszár-ezred állománya, a törzzsel együtt, 809 lovas által képeztetett. E király alatt szervezték: 1733. a báró Splényi-féle huszár-ezredet (feloszlatták 1768-ban), és 1734. a báró Havor-félét (most a 4. sz.), a gróf Károlyi-félét (most a 6. sz.) és a báró Ghylány-félét (feloszlatták 1768.). Mária Terézia királynő alatt is állítottak fel uj huszár-ezredeket és ugyan 1741. kettőt: a gr. Beleznay-félét (most a 10. sz.) és a herceg Esterházy Antal-félét (feloszlatták 1775.), 1743. a gróf Kálnoky-félét (most a 2. sz.), 1756. pedig - a 7 éves háboru kitörésekor - a Jászkun huszár-ezredet (feloszlatták 1775.) és a Ferencz Császár-félét (most 1. sz.). Már Károly király a magyar huszárezredeken kivül az ország déli határszélein, a határőrvidék lakosaiból 3 lovasezredet is szerveztetett: a bánáti, károlyvárosi és bánáti határőrvidéki huszár-ezredeket; Mária Terézia 1762. székely határőrvidéki ezredet is állíttatott fel.
II. József feloszlatta a déli határőrvidék huszárezredeit, meghagyta azonban a székely határőrvidéki huszár-ezredet, amelyet csakis 1851. alakítottak át sorhuszár-ezreddé. 1798. valamennyi akkor létező huszár-ezred 5. osztályaiból 2 uj huszár-ezredet állítottak össze, a jelenlegi 5. és 7-ik számuakat. Ugyanakkor Wurmser szabadcsapatjából egy horvát huszár-ezredet szerveztek, amelyet azonban már másfél évvel későbben feloszlattak s helyette még egy magyart: a mostani 12. számut állították fel. Az 1800. nemesi felkelés alkalmával a jász-kunok által kiállított nemesek lovas-ezredét a felkelő sereg feloszlatásakor reguláris huszár-ezreddé alakították át, azon megjegyzéssel, hogy ezen, a jász-kunok területén toborzott legénységgel kiegészítendő huszár-ezrednek tulajdonosa mindig a nádor lesz (Nádor-H.) s ez igy is volt 1850-ig. 1800-1859-ig a huszár-ezredek számát nem szaporították; időközben (1848) szerveztek ugyan egy horvát huszár-ezredet (Banderiális huszár-ezred), amelyet azonban 1851 elején ismét feloszlattak és keretével egy dzsidásezredet szerveztek. 1859. és 1866. magyarországi önkéntesekből állították fel a jelenlegi 13-16. számu huszár-ezredeket. A H. részben már a XVII. sz. vége felé, részben a XVIII. sz. elején a kópja helyett karabélyt és pisztolyokat kaptak. A XVII. sz. végén szervezett huszár-ezredek 3000 lovasból képzettek; e rendkivüli nagy számu lovasok az ezredek vezetését rendkivül megnehezítették, amiért is 1701. elrendelték, hogy minden huszár-ezred csakis 1067 főből képeztessék, amelyek 6 svadront képeztek; minden svadron 2 századra (kompánia) volt tagozva. 1770. a cs. és kir. hadsereg összes lovasságánál s következőleg a H.-nál is a kompániákba és svadronokba való tagozás helyett a századok (Escadronen) és osztályok (Divisionen) képzése rendeltetett el; 2 század képezett 1 osztályt s az osztályokat parancsnokuk tisztsége szerint nevezték el, a századok pedig minden osztályban számokat kaptak s az osztály nevéhez illesztett számokkal neveztettek meg (p. első őrnagyi 2. század). Az osztályok és századok ezen megnevezését 1851. szüntették meg. 1771. rendelték el, hogy valamennyi lovasezred harcosai a gyalogharcra is képeztessenek ki, holott azelőtt csakis a két «Karabinier» (lovasított lövészek) és a 11 dragonyos ezred képeztettek ki rendszeresen a gyalogharcra. A H. különben már a XVII. sz. óta igen gyakran harcoltak gyalog is, ha a terep- v. egyéb viszonyok azt szükségessé tették. Jelenleg a cs. és kir. közös hadsereg huszár-ezredei békében 2 osztályból (1-ső és 2-ik), egy-egy osztály 3 századból (1-ső-6-ik), egy pótkeretből és egy utász-szakaszból áll; mozgósításkor minden ezred még 2 törzs-szakaszt és egy tartalék-századot állít fel, a pótkeretet pedig pótszázaddá egészíti ki. Háboruban - a tiszteket is beleszámítva - 150 lovasított és 21 nem lovasított ember képez egy-egy tábori, azaz a hadszinhelyre vonuló századot. A H. lovassági karddal s ezenkivül az altisztek és a törzsszakaszok legénysége forgópisztollyal (30 tölténnyel), a többi legénység pedig hátultöltő karabéllyal (50 tölténnyel) van felfegyverezve. Az utász-szakasz utászszerszámokat és robbanó szereket visz magával. A huszár-ezredek tisztikarait részint a bécsujhelyi katonai akadémiából kilépőkkel, részint a morva-fehértemplomi (Mährisch-Weisskirchen) hadapródiskolában kiképzett hadapródok előléptetésével egészítik ki. A honvédségi huszárezredekről, l. Honvédség.
Huszárok a külföldön.
Már a XVI. sz.-ban Báthory lengyel király Lengyelországban is szervezett egy huszár-csapatot, amely azonban inkább testőrségnek volt mondható, mert csakis lengyel főnemesek fia vétettek fel abba, kik tetőtől-talpig keleti mód szerint vértezetten, nehéz lovakon, súlyos lándsákkal harcoltak; minden egyes uri lovast négy könnyü lovas (pacholek) kisérte a harctérre. Hasonló lovasságot szervezett IV. Iván orosz cár is és e lovasokat «guszári»-knak nevezte; ezek a nehéz lovasságként szervezett és alkalmazott csapatok csakis I. Péter cár alatt vetették le a nehéz vérteket s harcoltak H. módja szerint. Thököly szerencsecsillagának letünése után seregének némely részei külföldre menekültek; több magyar huszár Franciaországba vetődött, ahol a tiszteket szivesen osztották be a francia könnyü lovassághoz, sok közlegény pedig, éppugy mint a pfalzi háboru alatt hadifogságba jutott «császári» H.-ok közül is többen a francia lovassági tiszteknek lovászai lettek; e katonás, a francia tisztek által igen becsületes, teljesen megbizható és rendkivül jó lovasoknak mondott emberek a magyar H.-okat különben is már a hadszinhelyeken való működésökből ismerő luxemburgi hercegnek, francia tábornagynak annyira megtetszettek, hogy közülök 200-at zsoldba fogadott s ezekhez magyar tiszteket osztott be, két századból álló H.-svadront szerveztetett, amely svadron azonban már 1692-ben csupa magyarokból összeállított, 6 századra tagozott, H.-ezreddé alakíttatott; ezt az ezredet a hadjárat befejezése után feloszlatták, de Villars tábornagy rendeletére már 1703. ismét felállították.
A szatmári béke (1711) után sok magyar kuruc külföldre ment s ott, főleg Poroszországban, Bajorországban és Franciaországban hadiszolgálatba léptek. E kurucok szervezték az első porosz és bajor huszár-csapatokat és velök állították fel Franciaországban a második huszár-ezredet. A Mária Terézia uralkodása ideje alatt vivott háboruk alatt a porosz H. is már majdnem oly nagy hirnevet vivtak ki maguknak, mint a minővel a magyar H. dicsekedhettek; ámde Ziethen hires huszárjainak 60-70%-a nem német, hanem magyar lovas volt. A szatmári béke után magyarokkal szervezett huszár-ezredek magyar legénysége ugyanis az évek során nemhogy kisebbedett volna, hanem inkább folytonosan nagyobb lett, mert a cs. kir. huszár-ezredekből folytonosan léptek át tisztek és legények a porosz huszár-ezredekhez. Ennek főoka abban rejlett, hogy Károly király uralkodása óta igen sok nem magyar tiszt neveztetett ki a magyar huszár-ezredekhez; ez idegenek nem ismerve a magyar harcosok sajátságos jellemét, durva, szivtelen és bizony sokszor igazságtalan bánásmóddal annyira elkeserítették a magyar tiszteket és legényeket, hogy sok tiszt lemondása után ment Poroszországba, sok altiszt és közlegény pedig szökve ment oda. A rossz bánásmód által a császári H.-nál előidézett elégedetlenséget még az is fokozta, hogy Károly király és Mária Terézia uralkodása alatt a református katonáknak is a katonai misékre kellett kivonulniok, ami a reformátusoknak akkori időben a rajongásig fokozott vallásfelekezeti érzelmeit annyira sérté, hogy már csak emiatt is sokan szöktek át a «református király magyar huszárjaihoz». Végre pedig sok polgári származásu huszár-tiszt azért lépett ki a császári huszárezredekből és lépett be a porosz huszár-ezredekhez, mert: «ott az előléptetésnél csakis a szerzett katonai érdemeket veszik tekintetbe, mig a császári seregben német, belga, irlandi és olasz grófocskák és uracskák, mielőtt még kardjukat ellenséges vérbe mártották volna, máris magasabb rangba juttatnak, mint oly magyar tisztek, kik már harminc és több évet szolgálják Ő felségét s kiknek testén több a sebhely, mint a hány évet élt fiatal előljárójuk» (v. ö. Werner Pál porosz altábornagy, volt császári huszár-százados leveleit, Berlin 1791). Az 1859. hadjárat után Viktor Emanuel akkori szárd király Bethlen Gergely grófot, 1848-49-iki honvéd huszár-ezredest bizta meg azzal, hogy magyar lovasokból huszár-ezredet (Usseri di Piacenza) szervezzen; 1860. pedig Garibaldi seregében magyarokból két huszárszázad alakíttatott, kik főleg a Capua alatt vivott döntő csata alatt tüntették ki magukat. V. ö. Hadtörténelmi Közlemények (1894. 266. oldal); Choppin, Histoire de la cavalerie des hussards (1891); Dubuy, Les hussards (1893).
(ném. Dachreiter, franc. flęche), valamely épület tetőzetéből (rendszerint csak az emlékszerü épületekéből, mint templom, városháza stb.) a gerincen felül magasan kiugró fa- v. vasszerkezetü karcsu tornyocska, mely a hosszu gerincet bizonyos kiemelendőbb helyen megszakítja. Leginkább a csúcsives építészet alkalmazza templomainak fedelén a hosszhajó és kereszthajó átmetszése fölött vagy a hosszhajó tetőzetének végében. A H. zsindellyel, palával vagy bádoggal van födve és sarkain avagy tetősikjaiban gyakran több apróbb tornyocskával diszítve.
l. Kénesőkészítmények.
az a pénzdarab, mely a régi pengő forintnak harmadrészét, 20 krajcárt ért. Verése Mária Teréziával kezdődik s az uj (osztrák) érték behozataláig tart. Körmöcbányán az utolsó 20-ast 1856. verték. A H. jó anyagánál s kezelhető alakjánál fogva a Balkán-félszigeten, különösen Albániában el van terjedve, hol rendes fizetési eszköz s neve cvanciger. A H. az oláh fejedelemségekben is forgalomban volt s neve az oláh nyelvbe is átment. Az első magyar köriratu H. 1848. K. B. (Körmöcbánya) jeggyel veretett. E pénzfajok a Krisztust tartó Mária képéről Máriásnak is hivattak.
Ali khalifa és Fátima második fia. Bátyja Haszan (l. o.) halála után (669) az Ali családjának hivei őt tekintették a jogos khalifának. Mu'ávija halála után (679) meg is kisérelte trónköveteléseivel nyiltan fellépni. Csekélyszámu hiveivel Mekkából Mezopotámiába indult, de I. Jezid khalifa seregeitől vereséget szenvedett és 680 okt. 10. Kerbela mellett áldozatul is esett. A siiták a vallás mártirjaként tisztelik és halálának helyén (Meshed H.) nagy mecsetet alapítottak és azt bucsuhellyé avatták. halála évfordulója, Muharrem hó 10. (l. Ásúra) gyász- és bőjtnapja a siitáknak.
(gör. Eikosandria v. iskosandria), a 20 v. többhimü virágok, de a him a kehely széléhez nő, különben a himszála szabad. Linné rendszerében a XII. sereg. Rendjei a termőszálak száma szerint: 1-, 2-, 3-, 4-, 5- stb. anyások.
A Husz Jánost (l. o.) által támasztott mozgalom Csehországban tovább fejlődött, amennyiben annak hivei Misa Jakab pap indítványára s a börtönben megkérdezett Husz helybenhagyásával felujítják azon ős keresztény szokást, hogy az urvacsorában a bor v. kehely (calix) a lajkusoknak is kiosztassék. A H. ugyan eleitől kezdve pártokra voltak szakadva, de a pártokat a közös veszély egyesítette és ugy a császár serege, mint a pápai legátusok által vezérelt keresztesek és zsoldosok ellen oly ritka lelkesültséggel és vitézséggel harcoltak, hogy a 12 év hosszant (1419-32) dühöngő háboruban folyvást övéké volt a diadal. De a közös veszély tágultával s a sokszoros diadal mámorától elkábítva, kezdettek a pártok egymással meghasonlani. Általában két főpárt volt közöttük. A mérsékeltebb pártot a szorosabb értelemben vett kelyhesek (calixtinusok) v. utraquisták (sub utraque specie a. m. két szin alatt vették az urvacsorát) képezték, kik a kat. egyháztól nem akartak teljesen elszakadni, hanem csak abba a következő javításokat óhajtották behozni: 1. Isten igéje szabadon s a nemzet nyelvén prédikáltassék; 2. az urvacsora mindkét szin alatt kiszolgáltassék; 3. a papságtól a világi javak vétessenek el s a papság térjen vissza az apostoli szegénységre; 4. a papság közé szigorubb egyházfegyelem hozassék be. Ellenben a szigorubb v. radikális párthoz tartozók, u. n. táboriták (Tábor hegyétől, melyen a H. magukat elsáncolták s később várost alapítottak), határozott ellentétben voltak a kat. egyházzal, ennek mindazon tantételét, p. a tisztítótüzről, a szentek tiszteletéről, képek használatáról stb. szólókat, melyeknek igazsága a szent irásból be nem bizonyítható, feltétlenül elvetették, Krisztus közel visszajövetelét várták s magukat az üdvre elválasztottakként tekintették. Ezeknek élén előbb a rajongásig lelkes félszemü Ziska állott, kinek vezérlete alatt - lelkesíttetve a felébredt szláv nemzeti szellem által is - irtóháborut kezdtek a németek ellen; annak halála (1424) után pedig a nagyobb rész Prokopius szerzetest választotta vezérül, a kisebb rész pedig Ziska helyét pótolhatatlannak hivén, vezér nélkül harcolt s magukat árváknak (orfaniták) nevezték. Hosszas alkudozás után a baseli zsinat a kelyhesekkel az u. n. baseli vagy prágai kompaktátát (egyezséget) a fentebb említett 4 pont alapján megkötötte (1433); de a táboríták ezen egyezséget, mint Husz szellemének meggyalázását s a reformáció ügyének elárultatását tekintvén, a fegyveres harcot tovább folytatták, mignem korábbi bajtársaik, a kelyhesek által Cseh-Bródnál teljesen szétverettek (1434). A győztes kelyhesek 1436. a császárral az iglaui szerződést kötötték, melyben Zsigmondot királyukul elismerték, ez pedig a kelyhesek vallási és polgári szabadságát biztosítá. Őszintén azonban sem a császár, sem a pápa nem akarván a kompaktátát megtartani, idővel a kelyhesek jogain több rendbeli sérelem ejtetett, többek közt Rokycana megválasztott, de meg nem erősített kelyhes érsek is Prágából menekülni kényteleníttetett, miért is a belforrongások ismét megkezdődtek, mignem végre a kelyhesek kieszközölték, hogy László király mellé kormányzóul a kelyhes Podiebrád György tétetett (1444), kit László halála után királyukul is megválasztottak (1458). De ezzel meg a pápák nem voltak megelégedve, és ellene II. Pál pápa keresztes hadat hirdetett (1465), sőt ellen Mátyás magyar királyt is harcra tüzelte. Podiebrád trónját megvédelmezte, utóda Ulászló pedig a kuttenbergi országgyülésen (1485) a békét ismét helyreállította az által, hogy mind a kelyheseket, mind a katolikusokat eddigi jogaikban és birtokaikban biztosította. A H.-at a XV. század közepén egészen sajátságos felfegyverzésökkel, felszerelésökkel és harcmódjukkal Európa legkitünőbb katonaságának tartották. A H. csatáik alatt eleinte védő harcot vivtak és pedig számos, néha 3000-nél is több hadiszekérből képezett szekérvár belsejéből. A vasláncokkal egymással összekötött hadiszekerekből képezett védőfal mögött állottak lövészeik, kik a szekérvárat megrohanó ellenséget (akkor még többnyire lovasságot) lövedékekkel fogadták; a szekérvár faláig jutott lovasokat a hadi szekereken álló, kampós lándsákkal felfegyverzett harcosok sebesítették meg és rántották le a lovakról és a netalán mégis a szekérvárba jutott lovagokat a huszita gyalogosok vasból készített cséplőkkel verték agyon; végül pedig, mikor az ellenség a szekérvár ismételt megrohanása által már kifárasztott, a H. szekérvárukból kirohantak és a már említett főfegyverükkel: a vascséplőkkel és a kampós lándsákkal támadták meg ellenfeleiket és üldözés közben kegyetlenül megöltek mindenkit, kit utólértek; egyáltalában kegyetlenséggel és irtóztató pusztításokkal szennyezték be különben teljesen megérdemelt nagy katonai hirnevüket. A H. hadviselését, főleg jellegző hadiszerek alkalmazását a XV. században több állam hadseregeiben, mint p. Mátyás királyunkéban is utánozták. A hadiszekereket ugyanis nem csak nyugvás közben, táboruk védelmezésére alkalmazták, hanem még az ellenséggel szemben végrehajtott menetek alatt is, oldalaik biztosítására használták fel, amint ezt p. Ziska Kuttenbergnél tette.