Riv. (növ.), l. Izsóp.
(gör., persa nyelven: Gusztaszp, Hisztaszp v. Visztaszp), tekintélyes persa főur, kinek neve a persepolisi feliratokban is előfordul, Arsames fia, I. Darius atyja és az Achamenidák dinasztiájának megalapítója (Kr. e. VI. sz.). V. ö. Grotefend, Beiträge zu Heerens Ideen.
Fr. (növ.), a tányérgombák génusza. Spórafészke (perithecium) eleinte zárt s vonásforma, később hosszában ajak módjára kettéreped. Számos faja mint apró, kurta, fekete vonás jelenik meg az élő v. elhalt növényrészeken.
L. (állat), a rágcsáló emlősök Hystrichidae családjának egyik neme, melynek két faja ismeretes: a közönséges (H. cristata L.) és a jávai (H. javanic Waterh.), mindkettőnek testét tüskék borítják, különösen a test hátsó felét s igy emlékeztetnek a mi tüskés disznónkra; az elsőnek nyakán hosszu, merev tüskékből sörény emelkedik, mig a másodiknak sörénye nincs. Mindkét faj éjjeli állat, a földben üregeket váj, gyökerekkel és gyümölccsel táplálkozik, könnyen szelidíthetők; húsukat megeszik; tüskéiket tollnyeleknek használják; az elsőnek hazája délkeleti Európa és Észak-Afrika, a másodiknak Jáva, Sumatra és Borneo.
(ejtsd: haith), város Kent angol grófságban, 7 km.-nyire Folkestonetól, a Calaisi-szoros és vasut mellett, (1891) 4351 lakossal. Egykoron a Cinque ports egyike volt; ma az angol hadsereg fő lövő-helye.
i (Í, í), a latin ábécének kilencedik, a. magyarnak 13. (illetőleg 14.) betüje. A görögben ióta volt a neve, s ez a héber (feniciai) jod betü nevéből származott, mely a j hang jegye volt; minthogy a régi görögben nem volt j hang, a betüt az i hangra alkalmazták.
I a római számok közt 1; IV=4, IX=9, de IIC=200, IIIM=3000. Római föliratokban I sokszor a. m. Imperator.
I az anatomiában a metszőfogak (Incisivi) jelölése. A ló és sertéseknél megkülönböztetnek: I1, I2 és I3, vagyis lógó-, közép- és szegetfogakat a kérődzőknél I1, I2, I3 és I4, vagyis fogó-, belsőközép-, külsőközép- és szegletfogakat.
I. C. a. m. Julius Caesar, gyakrabban Jesus Christus.
I. C. N. m. m. In Christi nomine.
i. e. a. m. id est (azaz, t. i.).
I. H. S. (a görög I H [ÁBRA] helyett a. m. Ies.) Jézus nevének első három betüje, különösen a jezsuiták házain. Sokszor igy olvasták Jesus Hominum Salvator a. m. Jézus, az emberek megváltója.
I. N. D. (vagy C.) a. m. in nomine Dei (v. Christi): Isten nevében I. N. J. a. m. in nomine Jesu.
I. N. R. I. a. m. Jesus nazarenus Rex Judaeorum: Nazareti Jézus, a zsidók királya. Mint a carbonarik jelszava: Iustum necare reges Italiae, igazság megölni Olaszország királyait.
I. N. S. T. a. m. in nomine sanctae trinitatis: a szent háromság nevében.
I. U. D. a. m. juris utriusque doctor.
hang, hosszan í. Legzártabb a magas hangzók közt (l. Hangok). Magas létére mélyhangu szókban is előfordul. Az ilyen vegyes hangú szók nagyrészt idegen eredetüek, p. paradicsom, virtus stb. Egy más részükben az i j hangu csoport elváltozásásából támadt: inkább a régibb jonkább-ból, iszalag juszalag-ból, ihász némely nyelvjárásban juhász-ból, kiált kajált-ból stb. Végre némely szókban az ugor alapelvnek föltehető mély [ÁBRA] hangjából s ilyenkor néha még a magyarban is váltakozik valamely mély hanggal, p. tipor (topog), tapod, toporzékol), irtás (ortás), iránt (aránt). ugyanilyen eredetü sok meghonosult török szóban: disznó, tinó, csikó. Némely szókban többé-kevésbé elterjedt ü-hangu mellékalakok divnak: siket:süket; igyekszik:ügyekszik; ing:üng; izen:üzen; fizet:füzet; idő:üdő stb. A hosszu í sok szóban és formában é-ből keletkezett, p. kéván:kíván; kénoz:kínoz; tanét:tanít. Az ilyen í aztán sokszor elrövidült, p. részént:részínt:részint; teként:tekínt: tekint; kezében:kezíben:keziben. A dunántuli nyelvjárásokban majdnem minden í i-vé rövidül, p. víz, hízik:hizik.
(gör.), Dionysos istennek az a neve, amely alatt őt az eleuziszi miszteriumokban (l. o.) Demeter és Persephone mellett tisztelték.
trákiai nő (Pan v. Echo leánya), akinek nevéről állítólag a gúnyköltés versét, a jambust elnevezték. A monda szerint csak ő tudta tréfáival megnevettetni Demetert, mikor ez mély fájdalommal telve kereste leányát, Persephonét s betért Keleos házába. Eleuziszba.
1. sziriai vagy babiloni származású regényíró, élt Kr. u. 170 körül; irt egy Dramatikon v. Babiloni történetek cimü szerelmi regényt (35 könyvben), mely Rhodanes és sinonis kalandjait tárgyalta s melyből 16 könyvnek tartalmát Photios kivonata után ismerjük.
2. I., Nagy Konstantinos korában élt filozofus, a sziriai Khalkiszból való, Porphyriosnak tanítványa s a neoplatonizmus sziriai iskolájának alapítója, megh. Kr. u. 330. I. az ujplatóni filozofiát a sokistenség szolgálatába szegődtette, azonfölül beolvasztotta a keleti babonát, amelyet spekulativ uton akart igazolni. A jóslást és varázslást is szükségesnek tartotta a végből, hogy a lélek ujra egyesülhessen az istenséggel. I. csodatevő hirében állott s követői nagy tisztelettel vették körül. Életét megirta Eunapios. A pitagoreusok bölcseletéről irt 10 könyvéből töredékesen 5-öt birunk (Pitagoras életéről, buzdítás a filozofálásra, a matematikáról stb.). Az egyiptomi miszteriumokról szóló mű aligha tőle származik, a Platon, Aristoteles s a kaldeusok bölcseletéről szóló értekezései pedig elvesztek.