l. Nervina.
(neuritis), egyrészt a környi ideg körüli kötőszövetes burokban, másrészt magában az idegben lefolyó lobos folyamat. A gyuladás e két alakját azonban szorosan egymástól nem lehet megkülönböztetni. E folyamatok okául szerepelhetnek: első sorban külerőszakos sértés (trauma), minő az idegnek zuzódása, vongálása, továbbá a meghülés és főleg a fertőző betegségek (tifusz, variola, difteritisz, tuberkulózis, szifilis), valamint mérgezések alkohollal, ólommal, arzénnal stb. Továbbá okai az I.-nak a reumatizmus, a csuz és a cukorbetegség (diabetes); előadhatja az is magát, hogy az idegre a szomszédos szuvas csont lobosodása átterjed. A heveny I. sarkalatos jelensége a szaggató, furó és égető fájdalom, mely vagy az ideg egy körülirt pontján, avagy az ideg hosszanti lefutásában észlelhető. Az ideg nyomásra érzékeny, egyes esetekben csomós megduzzadást szenved el; emellett a bőr tulérzékeny, benne zsibongás, hangyamászás érzete mutatkozik. A megbetegedett ideg területén izomfeszülések és apró rángatódzások jelentkeznek. Mint fontos tünetek kifejlődhetnek idővel érzéketlenség, hüdés és izomsorvadás a megtámadott ideg kiterjedésének megfelelően. A heveny I. néhány hét alatt gyógyulhat, mig az idült I. lefolyása évekre terjedhet. A gyógykezelés friss esetekben, eltekintve az esetleges sebészi beavatkozástól sérülés esetén, a megtámadott testrésznek nyugalmában, helyileg hideg borogatások alkalmazásában, belsőleg natrium salicylicum vagy antipirin adagolásában áll. Reumás és fertőző eredetü I.-nál általános izzasztás (gőzfürdő) ajánlatos. Igen heves fájdalmaknál morfin-befecskendezések válhatnak szükségessé. Heveny esetekben faradikus áramot nem szabad alkalmazni; óvatos galvanizálás jó hatásu. Ha a lobosodás tünetei lezajlottak, ugy kitünő eredményü a massage. Az idült I.-ok gyógyításában kiváló figyelmet érdemelnek a hévforrások (Teplitz, Gastein stb.); helyileg alkalmazott lápborogatásokat is ajánlanak.
l. Szem.
l. Tifusz.
l. Idegbetegségek.
azon sebészeti operáció, mellyel a nagyobb idegtörzsek, miután az őket fedő szövetek felhasítása után kikészíttettek, tompa erő alkalmazásával erősen megnyujtatnak. Legelőbb Nussbaum müncheni sebész ajánlotta 1873-ban a nagy ülőideg (nervus ischiadicus) számára azon ideges bajnál, melyet iszkiász-nak neveznek. Az I. után rendesen javulás állott be, de ez csak ideig-óráig tartó volt s azért ezen operáció nem is terjedt el, főleg midőn 1881. a gerincvelő elfajulásánál (gerincvelősorvadás) is alkalmazták és sikert nem értek el vele. Más idegeken is megpróbálták, de nem sok sikerrel.
(systema nervosum), egyike az állati testre jelleges szerves rendszereknek, mely a mozgásokat kormányozza, az érzéseket az öntudathoz juttatja és a szellemi működéseket végezi. Összefüggése az érzékszervekkel képessé teszi a külvilág ingereit felvenni, az izmokkal való összefüggése pedig lehetővé teszi, hogy az akarat nyilvánulását ezekre áttegye, azonkivül szabályozza a táplálkozási és kiválasztói működéseket. Lágy ideganyagból áll, némely helyen tömegekben felhalmozva, másutt a különféle szövetekben gazdagon elterjedve; az előbbi teszi a központi I.-t (systema nervosum centrale), emez a körzeti I.-t (systema nervosum periphericum). Mindkét rendszer az összetartó kötőanyagon kivül idegsejtekből és idegrostokból áll. L. Idegek és Idegrostok.
(fibrae nerveae), az idegek lényeges alkotó részei, csak mikroszkópiummal láthatók, nagyobbrészt 0,005-0,010 mm. vastagok, de vannak ennél finomabbak és vastagabbak is (le egész 0,001, fel egész 0,020 mm.-ig). Állanak lényeges bennékből és járulékos hüvelyekből, amaz a rost kezdetétől a végeig megvan, a hüvelyek a rost lefutásában változhatnak, sőt az igen finom rostokon egészen hiányozhatnak is. A burkok között legszembetünőbb a velőshüvely, s a szerint amint ez jelen van vagy sem, felosztjuk az idegrostokat velőshüvelyüekre és velőtlenekre.
Velőshüvelyü idegrostok (l. az ábrán 5, 6). a) Kivül az idegrostot egynemü átlátszó alaktalan hártya borítja: a Schwann-féle hüvely (neurilemma); belső felszinén lapos magvak vannak; hártya s magvak is csak művi kezeléssel (ecetsav, festés) lesznek láthatók. Az agy- és gerincvelőben az idegrostoknak nincs neurilemmája. b) A velő (az ábrán v) friss állapotban alig látszik, de csakhamar előáll mint kettős körvonalu szegély a rost oldalán egyenlőtlen pálcika-, pete- és bunkó-alaku képződmények képében, melyeknek nagyobb része csakhamar u. n. myelin-cseppekké összefolyik; ennek oka a velőhüvelynek az elhalással bekövetkező megalvadásban van. Az alvadás után az idegrost egyenlőtlen átmérőjü lett, hol vastagabb, hol vékonyabb, körvonala szabálytalan, kettős szegélyü. Az alvadás oka abban van, hogy az idegvelő bizonyos fehérje-féle anyagnak (cerebrin, lecithin) keverékéből áll zsirnemü anyagokkal, e kétféle anyag halál után gyorsan különvál s fejetté (emulsio) lesz. Felosmiumsav a velőhüvelyt feketére festi, krómsavoldatokban megkeményedik s finoman szemcsés lesz. Ranvier bebizonyította (1871), hogy a velőhüvely nem folytonos, hanem szabályos távolságban meg van szakasztva (Ranvier-féle gyürük; l. ábra 3, R), s fel van osztva idegrostszelvényekre; finom idegrostokon a gyürük közelebb, vastagon távolabb állnak (az embernél átlag 0,8 milliméterre); légenysavas ezüstoldat alkalmazásával a gyürünél fekete haránt csik keletkezik: mefeketedett gyürü közti anyag. Minden egyes idegszelvényen a velőhüvely még kisebb részekből áll, ezeket Schmidt-Lantermann-féle velőtagoknak nevezik (1874); gyenge felosmiumsavoldatok alkalmazására lehet azokat jól előtüntetni, végeik kiszélesednek és a szomszédra egy darabig gallér módjára reáhuzódnak, az embernél átlag 0,009 mm. hosszuak. c) A tengelyszál (cilinder axis, Purkinje) az idegrostnak a legfontosabb alkotó része (l. ábra, t), friss állapotban halvány, egynemü s a környező velőhüvelytől alig megkülönböztethető, mert egyformán törik a fényt. Némely vegyszerrel azonnal előtünik (kollódium, kloroform), másokban oldódik (hig konyhasó, epe). Klóraranyoldatban violaszinü vagy barna verhenyes lesz, kárminoldatban pirosra festődik. Vastagsága 1/4-1/5 részét teszi az idegrost összes vastagságának. Némely buvár folyadéknak (Remak), mások félszilárd anyagnak tartják (Retzius), vagy igen finom fibrillákból összetettnek mondják (Schultze M., Thanhoffer); némely vegyszerrel a rostocskák jól láthatóvá tehetők; az idegrost harántmetszetén finom pontoknak látszanak.
A velőtlen idegrostok kétfélék: egészen csupaszok, vagy Schwann-féle burokkal birók. a) Az egészen csupasz idegrostok egyedül tengelyszálból állnak, amely lehet finom, csak néhány fibrillákból összetett, v. kissé vastagabb is; a legfinomabbakat a szövetekben csa klóraranyoldatokkal megfestett készítményeken lehet látni; nagy mennyiségben vannak az agy-gerincvelőben és az idegek végkiterjedéseinél az u. n. végfonatokban (plexus terminales). b) A Schwann-féle burokkal fedett tengelyszálakat szürke vagy Remak-féle idegrostoknak nevezik (l. ábra 1, 2.); ezek szürke szinü, laposdad fonalak 0,002-9,007 mm. vastagok; friss állapotban finoman szemcsések, némely vegyszerrel kezelve hosszirányban finoman csikolatosak lesznek, ami elemi idegfibrilláktól van, bennök szabályos távolságban orsó-idomu magvak tünnek elő. Mindenütt előfordulnak, ahol velőhüvelyü idegrostok vannak, velök keverve, de legnagyobb mennyiségben a központi idegrendszerben találni és a szagló-idegben.
Velős és velőtlen idegrostok egyesülése fonalakká, a hozzájáruló kötőszövettel és erekkel teszik az idegeket (nervi). Az ilyenek külső burokja rostos kötőszövetből és finom rugalmas rostokból áll, benne kötőszöveti és zsirsejtekkel. Ezen külső buroktól sövények mennek el az idegrostok közé s azokat nyalábokra osztják, előbb nagyobbakra, ezeket ismét kisebbekre (1-, 2-, 3-rendü nyalábok); a nyalábokat kötőszövet választja el s finom folytatásokat küld a 3-rendü legkisebb rostnyalábok közé is. Ezen nagy mennyiségü kötőszövettől az idegrost tartó képessége nagy, a vastagabb idegek 50 kiló terhet is megbirnak. Az együttérző idegrendszerben (sympathicus) az idegek többnyire fonatokat képeznek beiktatott ducokkal; ezektől finom szálak mennek a vérerekkel a szervekhez, amazoknak fali elágazásai teszik az érmozgató idegeket. A körzeten az érző idegrostok folytonos elágazás közben különfélekép végződnek, némelyek igen finom véghálózatokban, mások végszervekben. Véghálózatok vannak az érző végkészülékekben: a bőrben, nyálkahártyákban, izmokban stb.; tőlük finom tengelyszálacskák mennek el s szabadon kifutnak a szövetekben. A burkok, t. i. a Schwann- és velőhüvely a rostokat követik egész a durvább hálózatokig, a finomabb ágak felé a velőhüvely megszünik, de a Schwann-féle burok folytatódik egész a legfinomabb hálózatig, csak a végső tengelyszálacskákon hiányzik. Az érzékszervekben az idegrostok végszálai fajlagos hámsejteken végződnek, amit érzékhámoknak (neuroepithelia) mondanak, p. a szemben a csap- és pálcikasejteken, a fülben a szőrsejteken, a nyelven az izlő bimbókon. Régebben azt hitték, hogy a végidegszálak direkte összefüggenek amaz érzéki hámokkal, de ujabb vizsgálatok az u. n. Golgi-féle eljárással (krómsav és légenysavas ezüstoldattal) mindinkább valószinüvé teszik, hogy a végső szálak csak érintkezési viszonyban vannak azokkal.
(cellulae nerveae), egy v. több nyujtványos górcsövi képződmények az állati test központi idegszerveiben (agy-, gerincvelőben) és körzeti ducaiban (ganglion), melyektől az idegrostok központi része: a tengelyrostocskák kiindulnak. Friss állapotban testök viztiszta, a körzetén koncentrikusan finom rostocskás, benne excentrikusan fekszik a hólyagidomu nagy kerek mag a magocskával; a testben gyakran zsircseppek, v. sárga, néha barna festékhalmaz van. Mekkoraságuk változik: az embernél a legtöbb a nagyobb sejtalakok közül való (0,010-0,140 mm.), de vannak kisebbek is. Alakjuk sokféle: golyó-, tojás-, orsó-, körte- v. csillagidomu. Hártyájuk a központi idegrendszerben nincs, csak a körzeti ducok sejtjein van kötőszöveti tok.
[ÁBRA] 1. ábra.
A nyujtványok száma szerint felosztjuk: egy, két és több nyujtványuakra v. sarkuakra. a) Egysarku idegsejtek (1. ábra) az emberben nagyobbára csak a csigolyaközti ducokban vannak; a nyujtván egy tengelyszálba folytatódik, mely nemsokára Y alakban ketté oszlik (T-alaku idegrostok Ranvier szerint); a Schwann-féle burok az idegszálról közvetlenül átmegy a sejtet környező kötőszöveti burokba. b) A kétsarku idegsejtek nyujtványai közel egymás mellett (az ember csigolyaközti ducaiban), vagy az orsóidomu sejt ellentett sarkain mennek el (halak csigolyaközti ducaiban). c) A többsarku v. soknyujtványu idegsejtek (2. ábra) nagy számmal vannak az agy- és gerincagyban, az együtt érző ducokban is; alakjuk orsó-, lobor- v. csillagidomu; a központi szervekben hártyanélküliek, az együttérző ducokban kötőszöveti burokjuk van apró magvakkal.
Friss állapotban központi részük egészen egynemü, üvegtiszta. Krómsavas folyadékokkal kezelve a körzeten koncentrikusan finom csikoaltos, ezek mintha igen finom fibrillák volnának (Schultze M.), melyek a sejt nyujtványaiba folytatódnak. A nyujtványok kétfélék, amelyeket régebben el- és el nem ágazóknak neveztek, v. protoplaszma és tengelyszálnyujtványoknak (Deiters); ujabban dendritikus és idegnyujtványoknak (Kölliker) mondanak; amazok vastagabbak, hullámosak, hosszcsikolatosak és csakhamar faágalakban szétterjednek. Az idegnyujtvány egynemü, fénylő, vékony, egyenesen megy el a sejttől, látszólag el nem ágazik és folytatása direkte valamely velőshüvelyü idegnek tengelyszálává lesz; némelyek szerint a sejtmagból indul ki (Thanhoffer). Régebben azt hitték, hogy csak egy tengelyszálnyujtvány van, most több is ki van mutatva (Thanhoffer). Mai nap a Golgi-féle pokolkőfestés eredményekép azt is tudjuk, hogy csak a mozgató idegsejtek (a gerincvelő elülső szarvában) idegnyujtványai folytatódnak direkt az elülső ideggyökerek velőshüvelyü idegrostjaiba, ellenben az érző kisebb idegsejteknek minden nyujtványa, még az idegnyujtvány is elágazik s átmegy finom idegrece képezésébe. A mozgató sejtek idegnyujtványától is erednek igen finom oldalágak, ezek visszahajolva, hozzájárulnak a finom idegrece képezéséhez (Golgi). Ezen felfedezések által ama régebbi nézet, hogy a centripetal vezető érző idegszálak az ingert közvetlenül átadják az I.-nek, megcáfoltatott. Csak a mozgató I. adják át az ingert közvetlenül a centrifugal vezető idegnyujtványnak, ellenben a centripetal vezető idegszálak a központi szervekben finom idegrecébe mennek át, mely ismét csak érintkezési viszonyban van az I. nyujtványaiból eredő idegrecével.
Az I. mind a központi, mind a körzeti idegrendszerben sok helyen csoportokban, u. n. ducokban (l. Duc) v. idegmagvakban (nuclei) vannak csoportosítva, némely helyen már szabad szemmel látható nagyokban, másutt górcsövi mekkoraságu kicsinyekben (az együttérző ideg végfonataiban). A ducokhoz menő idegek külső kötőszöveti burokja összefügg a duc kötőszöveti tokjával, az idegrostok pedig bemennek a ducba, ott elágaznak és rajta egyszerüen csak áthaladnak (fibrae ambulantes), vagy az idegsejtek nyujtványaival direkt v. indirekt (érintkezés által) összefüggenek. Ducok csak az érző, érzéki és trofikus idegek utjába vannak iktatva, mozgatókon rendszerint nincsenek.
(neuralgia), rohamok alakjában fellépő heves fájdalom, mely valamely érző ideg lefutása mentén éreztetik. Az ilyen ideget megnyomva, élénk fájdalom jelentkezik. Előfordulhat minden korban, de főleg közepes koru egyéneken. A serdülés, a terhesség, a gyermekágy és hószám kimaradása oly időpontok, melyek zsábákra rendkivül hajlamosítanak. Legfontosabb okok közül az ideges terheltség, kimerítő betegségek, vérszegénység, fertőző betegségek (tifusz, influenza stb.), mérgezések (alkohol, arzén, ólom stb.), külerőszakos sérülések s főleg meghülés említendők. A fájdalmi roham néhány percig, olykor néhány óráig is tarthat; a fájdalom nem folytonos, hanem lökésenként jő, szuró, szaggató, furó jelleggel. A rohamot könyezés, nyáladzás, helyi izzadás, elsápadás v. kipirulás, helyi püffedés, sőt hólyagcsás bőrkiütés kisérheti. Jellegzők a zsábákra a nyomási pontok, azaz a megbetegedett idegre gyakorolt nyomás egyes körülirt helyeken igen élénk fájdalmat kelt. A baj huzamos fennállása mellett a közérzés zavaraihoz vezet. Az I. természetét illetőleg azt tartjuk, hogy ez az idegnek finomabb táplálkozási zavara; boncolástani elváltozások hiányzanak. A betegség jóslata friss esetekben aránylag kedvező; idült eseteknél igen kedvezőtlen. Kezelés: Első sorban a szervezet edzése, zsongítása, de kiemelendő, hogy egyoldalu étrend, minő a kizárólagos húsétkezés, a tulságos alkoholélvezés, igen fűszeres ételek, közvetlen zsábát okozó tényezők lehetnek. Ezek szerint az étrendnek vegyesnek kell lennie. Friss zsábák esetén izzasztás javalt, épp ugy a helyi vérelvonás (piócákkal) néha kitünő sikerü. Maláriás zsábáknál kinin. Általában pedig az arzén, vérszegénységnél vasas készítmények adagolandók. Fémmérgezéseknél fürdők, izzasztás, bő székelés ajánlatosak. Fájdalomcsillapító kenőcsök opium- és belladonnából, cocainból, továbbá kloroformos bedörzsölések néha hatásosak. Bőrizgató szerek, minő a mustárpapir, izzó vassal való égetés, szintén sikeresek. Kitünő értékü a villamozás, mely mint állandó galvánkezelés (a + sarok a fájdalmi ponton, a - sarok a szegycsonton) igen gyenge árammal. A faradikus ecsetelés gyakran kitünő eredmnnyel jár. E mellett a massage, klimatikus gyógyhelyek. Igen súlyos esetekben, melyekben minden cserben hagy, a morfiumnak alkalmazása szükséges. Ezt bőr alá fecskendezzük a beteg ideg közelében. Óvakodjunk azonban a morfinizmustól. Mint végső segítség az ideg átmetszése avagy nyujtása jő tekintetbe, bár még ezen véres beavatkozások sem járnak mindig biztos sikerrel.