a lat. id est rövidítése, a. m. azaz.
Irország régi neve, l. Hibernia.
a latin ipse fecit rövidítése, a. m. maga csinálta.
sziklás sziget Bouches-du-Rhône francia départementban, a Marseillei-öbölben, 2 km.-nyire a szárazföldtől. Erősségét I. Ferenc építtette; ebben volt elzárva 1774. Mirabeau.
l. Yverdon.
Ágost Vilmos, német szinész és drámairó, szül. Hannoverában 1759 ápr. 19., megh. Berlinben 1814 szept. 22. Előkelő szülei akarata ellenére, kik teologusnak szánták, 18 éves korában felcsapott szinésznek s Gothában, majd Mannheimban szerepelt. 1796. mint a nemzeti szinház igazgatója Berlinbe került s 1811. az összes királyi szinpadok főigazgatójává nevezték ki. I. kitünő volt mint igazgató; az ő vezetése alatt került Goethenek és Schillernek legtöbb darabja fényes kiállítással és jó szereposztással először szinre. Mint szinész is kiváló helyet foglal el; ereje itt a komikus és polgári alakok ábrázolásában rejlett; a hősszerepekben hiányzottak nála a külső eszközök és a poetikus lendület. Nagyszámu vig- és szomorujátékai rendkivüli szinpadi ismeretre vallanak; tárgyukat a polgári életből merítik és rendesen erősen moralizáló irányuak. Egy részük, mint Die Hagestolzen, Die Jäger, Der Herbsttag, Der Spieler stb. még most is műsoron van s részben régebben magyar feldolgozást is nyert. Művei: Dramatische Werke (1798-1802, 16 köt.); Neue dram. Werke (1807-9, 2 köt.); Auswahl (1827-28, 11 köt.); Fragmente über Menschendarstellung (1785); Beiträge für die deutsche Schaubühne in Übersetzungen ausländischer Schauspieldichter (1807-15, 6 köt.). V. ö. Böttiger, Entwickelung d. I.-schen Spiels (1796), Funck Z., Erinnerungen aus dem Leben I.-s und Devrients (1838), Duncker, I. in seinen Schriften (1859), Koffka, I. und Dalberg (1865), Devrient O., Briefe von A. W. I. (1880).
a germán mitologia és babona szerint oly forrás, melynek vize öreg és beteg embereknek ismét ifjuságot és erőt ad. A legismertebb ily forrás a skandináv mitoszban Brunnakr, Idun (l. o.) istennő palotájában. E képzet alapja Holda (l. o.) istennő kútja, melybe a halottak lelkei jutnak, honnan utóbb ujjászületve, mint ártatlan gyermekek lelkei, ismét visszatérnek a földre.
a brit parlamentnek egy töredéke, mely Disraeli Benjamin és Bentinck György lord (l. o.) vezetése alatt a negyvenes években (1841-1846) jelentékeny szerepet játszott. Disraeli Coningsby c. regényében jellemzi a modern torysmus e hajtását.
ezen a néven nevezték azt az irócsoportot, amelynek tagjai: Grün Anastasius, Lenau Miklós, Beck Károly és több más, a március előtti években fellépett szabadelvü német-osztrák költő, kik az 1848-iki mozgalmat szellemi tekintetben előkészítették. Ennek az irodalmi iránynak fő képviselői voltak: Hartmann Móric (Kehely és kard, 1845); Meissner Alfréd (Ziska, 1846) és Rollett Ármin (Tavaszi hirnökök Ausztriából, 1845; Egy bécsi költő vándorkönyve, 1846).
(La jeune Belgique), igy neveznek egy uj belga irodalmi iskolát, amely a politika kizárásával csakis a szép kultuszával foglalkozik. Az iskola közlönye: La jeune Belgique (1884 óta).