politikai párt Csehországban, a mely a Palacky és Rieger által alapított cseh nemzeti-párttól (az u. n. ó-csehektől) 1879-ben különvált, miután sem a pártnak nemzetiségi kérdésekben kormánybarát magatartását, sem a pártnak a katolikus papsággal s a főnemességgel szövetségét nem helyeselte; másrészt pedig a belügyi politikában a szabadelvü iránynak hódolt. L. Csehország (története).
az 1830. évi francia juliusi forradalom után alakult s szervezetére nézve a Mazzini által alapított ifju Olaszországon sarkalló forradalmi irányu politikai társulat.
l. Életkor.
igy nevezte magát a negyvenes évek demokrata és radikális ifjusága, különösen a «tizek» (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Tompa Mihály, Lisznyai Kálmán, Pákh Albert, Kerényi Frigyes, Obernyik Károly, Degré Alajos, Berecz Károly, Pálffy Albert). V. ö. Toldy Ferenc, A magyar költészet kézikönyve (Budapest 1876).
névvel jelölik a harmincas évek fiatal irói nemzedékét, mely az állam, egyház és irodalom terén a meglévő állapotokkal szemben ellenséges állást foglalt el s nagyhatásu irodalmi forradalmat létesített. A kor legtekintélyesebb kritikusa, Menzel Farkas 1835. államellenesnek és fölforgatónak bélyegezte ez irók munkásságát, mire a német szövetségtanács 1835 dec. 10. ez «iskolát», mint «I.-ot» forradalmi irányu egyesületnek vette és öt irónak már megjelent és még megjelenendő műveit eltiltotta. Ez öt iró: Heine Henrik, Laube Henrik, Gutzkow Károly, Mundt Tivadar és Wienbarg Ludolf (ki Aesthetische Feldzüge [1834] c. könyvét az I.-nak ajánlotta volt és ez elnevezést, de minden irányzat nélkül, megteremtette); e tilalom folytán oly jelentőséget nyert, mely munkásságuk igaz értékével csak egy-kettőnél áll arányban. V. ö. Wehl Feod., Das junge Deutschland (1886); Brandes György, Die Literatur des 19. Jahrh., VI. (1891); Proelsz Johanna, Das junge Deutschland (1892).
Mazzini alapította 1831-ben. Érdeme volt, hogy Olaszországban, a XIX. sz. gyászos napjaiban is (1831-46) a szabad polgári intézmények és az olasz nemzet egyesítése iránt való érzést ébrentartotta. 1833. a szárd rendőrség szigoruan fellépett ellene és számos tagját elfogta és sokat közülök halálra is itélt. 1834 febr. az I. Szavója ellen boszu-hadjáratot akart indítani lengyelek, német és olasz szökevények segítségével, de e vállalkozása nem sikerült. Ez időtől kezdve az I. tekintélye mindinkább alább hanyatlott.
Jókai Mór Egy magyar nábob c. regényében fordul elő az ifju óriások párisi klubja. Ma az I. az irodalom fiatal békétleneit jelenti.
Ismételve megkisérelték különböző országokban (Svájcban, Franciaországban stb.), hogy már a serdülő ifjakat katonai szolgálattételre kiképezzék; eddigelé azonban sehol sem értek el oly eredményt, mely az ifjuságnak e foglalkoztatásával járó hátrányokat csak némileg is ellensúlyozhatná, amiért is jelenleg csakis néhány nagyobb svájci város taníttatja a 14 évesnél korosabb középiskolai tanulókat a katonai gyakorlatokra, mely célra kivonuláskor «cadette-corps»-okat képeznek és Franciaország némely városában is az önként jelentkező középiskolai ifjak képezik a tanulók zászlóaljait, melyek bizonyos napokon katonai gyakorlatokra kivonulnak. A 70-es években Magyarországon is megkisérlették, jelesül Nyitrán Hollner Károly nyugalmazott százados.
oly irodalmi termékek, amelyek a tanuló ifjuság magánolvasmányaiul szolgálnak. Céljuk, hogy gyönyörködtető s egyszersmind oktató mulatság által öregbítsék az ifjuság általános műveltségét, hogy üdülést nyujtsanak az ifjuságnak az iskolai munka után s mégis észrevétlenül kiegészítsék az iskola munkásságát. Azok az olvasmányok tehát, melyek az iskolában az irodalmi s más egyéb tanítás alapjául szolgálnak, ma már ide nem sorozhatók, jóllehet régebben e kétféle olvasmány között különbséget nem tettek, amennyiben az ifjuság okulására és gyönyörködtetésére rendelt iskolai olvasmányt forgatták a tanulók az iskolai időn kivül is. Az utóbbi értelemben vett I., amelyeknek nyoma a messze hajdankorban vész el, nem külön az ifjuság számára készültek, hanem a nép- és műirodalom termékei közül voltak válogatva. Ilyen volt p. a Si-King a khinaiaknál, az a népdalgyüjtemény, amelyet maga Confucius állított egybe az ifjuság számára; ilyen a 43 meséből álló Hitopadeza az indeknél, amely ősrégi népművekből volt összeszedegetve és az ifjuság felfogásához mérten átdolgozva. A homerosi hősköltemények is ilyen I. számba mennek. A rómaiaknál ugyancsak Homeros és Virgilius voltak a legkelendőbb I., a keresztény világban pedig a legendák s a biblia. Ebből kitünik, hogy előbb az ó- és a középkorban külön az ifjuság számára készült irodalom nem volt, hogy az ifjuság olvasta azt, amit felnőttek olvastak. Ezzel be is érte az «egykönyvü» kor, mely az olvasáson nem igen kapott. A könyvnyomtatás feltalálása által azonban az irodalmi termékenység nőttön-nő; nagy nemzeti irodalmak keletkeznek, amelyeknek termékei nem oly egyszerü naivak, mint az ó- és középkor elmeszüleményei, hanem messze fölülhaladják a gyermeki felfogást. S mivel az olvasás a felnőtteknél mind általánosabban és mélyebben érzett szükség lett s mivel ezt a szükség érzelmet a gyermekekbe is beakarták ojtani, de az irodalmi termékek közt nem volt, ami által velök az olvasást megkedveltessék: készítettek külön gyermekolvasmányokat. Ime igy keletkeztek a modern I., amelyek kétféle irányuak: vagy költött művek az ifjuság szórakozására, mulatságára és gyönyörködésére szánva, vagy pedig a reális világból merített tárgyat tartalmaznak, bevallott oktatási célzattal. Ez utóbbiakhoz tartoznak az utleirások, felfedezések, természetrajzi, természettani, kémiai, technologiai s több tartalmu I.; amazokhoz pedig mesék, mondák, elbeszélések, ujabban költői remekművek, mint époszok, drámák, sőt regények is «in usum Delphini» átdolgozva. A pedagogiai szakkörök különösen kikelnek az ifjuság számára külön készült elbeszélések, az u. n. gyermekregények ellen, mivel tulságosan ingerlik a fantáziát és az idegeket s ezáltal az ifjuságot enerválják, mivel értéktelen dolgokkal táplálják a szellemet s mert, hijával lévén minden széptani qualitásnak, ferde irányt adnak az ifju olvasó izlésének. Annál inkább ajánlják a kellő gonddal megválogatott népköltési termékeket: népmondákat, népmeséket, legendákat, továbbá megfelelő átdolgozásban a világirodalom naiv époszait s egyéb költői remekműveket, amelyek naiv egyszerüségüknél fogva szellemi rokonságban vannak az ifjui lélekkel.
török eredetü szó, mely főleg a népmeseköltészetben használatos. E szóval egy ördöngős boszorkányt jelölnek, aki többnyire állat vagy szörnyeteg alakjában ijesztgeti a mesehősöket.