l. Illendőség.
országos elmegyógyintézet Achern kerületben Baden badeni járásában, Achern mellett. V. ö. I., Geschichte, Bau stb. (Karlsruhe 1865); Festschrift zur Feier des 50-jährigen Jubiläums der Anstalt I. (Heidelberga 1892).
(illem, illedelem), ami illik, azaz az embernek oly külső magatartása, amilyet a társadalom az illető helyzetben az illető egyénnek előir. Az I. szabályai tehát nagyon változnak és nagyon különbözők; minden kornak, minden népnek megvan a maga felfogása az illendőségről s ez a felfogás különböző magatartást ir elő a különböző foglalkozás-, állás-, rang- és korbelieknek. A főelv kétségtelenül az, hogy külső magatartásunk megfeleljen az erkölcsiség követelményeinek, hogy tehát beszédünkkel, magunkviseletével ne sértsük mások erkölcsi felfogását (főleg ne sértsük a szeméremérzetet), mindenkinek megadjuk külsőleg is azt a becsületet, mely őt megilleti, de viszont megköveteljük a magunkét is. Az I. tehát főkép társadalmi erény, a társadalomban való magunktartását szabályozza. Ebben rejlik erkölcsi fontossága is. Az I. az erkölcsiségre való szoktatás, nevelés eszköze s az erkölcsiség látszatának megóvásával némileg gátat épít az erkölcsiség velejének megvédésére. Másrészt azonban az erkölcsi élet külső formáinak elsajátítása azzal a veszéllyel jár, hogy a külső formáknak tulságos becset tulajdonítunk, beérjük az erkölcsiségnek e látszatával s magával a lényeggel nem törődünk. A naturalisztikus irodalom az I.-et teljesen mellőzte és ebben a korlátlan szabadságában némiképen a görög klasszicizmussal érintkezik.
170 km. hosszu jobboldali mellékfolyója a Dunának. Az Allgäui-Alpokban Breitach, Stillach és Trettach forrásfolyókból ered; az Aitrach fölvétele után Bajorország és Württemberg közt határul szolgál és Ulmnál torkollik. Kemptentől kezdve tutajozható.
az ugyanily nevü járás székhelye a bajorországi Sváb kerületben, az Iller és vasut mellett (1890) 1543 lakossal.
(héb. Élijjá), próféta a Kr. e. IX. sz. elején. Izraelországban működött s kemény harcokat vivott az izraeliták között meghonosodott Baal-kultusz ellen. Tisbéből származott és Gileádban lakott. Ácháb király ellen ismételten föllépett, mert a Baal-kultuszt pártolta és jogtalan cselekedeteket követett el, s valószinüleg neki tulajdonítható, hogy Izrael prófétái, köztük I. tanítványa, Elisá, olyan ellenszenvvel teltek el az Omridák dinasztiája iránt, hogy buzdításukra Jéhu összeesküvésével azt megdöntötte. A bibliában több csudás elbeszélés szól I. prófétáról. Jóslata szerint három esztendeig tartó szárazság következik be, amely alatt a prófétát, aki a Kerith patak mellett tartózkodik, hollók táplálják, Sareptában az özvegynek lisztje és olaja, akinél I. lakik, nem fogy el, annak halott gyermekét életre támasztja; a Karmel hegyén könyörgésére tüz száll le az égből és elemészti áldozatát. Végre tüzes szekéren száll föl az égbe, miután Elizeus (Elisá) prófétát utódjául tette meg. A későbbi zsidó, valamint a mohammedán legenda kedvelt tárgyát képezik I. próféta viselt dolgai.
-nemzetség, l. Ilia.
magyar származásu ferenc-rendü szerzetes. Hittérítőként a kipcsaki tatár birodalomban működvén, annyira megnyerte az akkori tatár khán elsőszülött fiának, Tini-bégnek kegyét, hogy ennek befolyásos tanácsadója lőn. Azért XII. Benedek pápa 1338 okt. 30. felszólítja, hogy Magyarországon keresztül, Kipcsakba utazó 4 követét (köztük egy magyarországi származásu, Gergely nevü szerzetestársát) szivesen fogadja és támogassa. 1340 nyarán mint Tini-bég követe Avignonba ment a pápához és megbizójától ajándékot is vitt. Vele együtt utaztak Üz-bég khán követei: Del' Orto Petran, egykor kaffai lakos és Albert. V. ö. Theiner, Monumenta Hung. s. ill. I., 627, 639.
1. Aladár (Edvi), gépészmérnök, tanár és iró, szül. Kapuvárott (Sopron vm.) 1858 jan. 6. Középiskoláit a soproni ág. evang. liceumban végezte, 1874-76. a budapesti műegyetem hallgatója volt. Katonának állván, letette a tiszti vizsgát s aztán a müncheni gépészmérnöki szakosztályban folytatta tanulásait. A boszniai hadjárat idején megfordult Boszniában is, 1879. pedig Aachenben az ottani műegyetemen tanulta a gépészmérnökséget s belőle 1881. vizsgálatot tett. Gyakorlati működését 1876. a Ganz-féle gépgyárban kezdte meg, ahonnan 1882. a budapesti állami ipariskolába a fém-vasipari osztály tanárává nevezték ki. Nagy munkásságot fejtett ki szakjának irodalmi terén, igen sok cikket irt a különböző szaklapokba: az Építési Iparba, a Gazdasági Mérnökbe, a Technologiai Iparmuzeum Közleményeibe, a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyébe stb. Önállóan megjelent: Closettek és pissoirok (Budapest 1886); Aluminium (u. o. 1891). Ő szerkeszti a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyét (1891 óta) s e Lexikonban a fém- és vasipari technologia körébe vágó cikkeket ő irja. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
2. I. Károly (Edvi), jogi iró, szül. Szillben (Somogy vm.) 1842 jun. 26. Jogi tanulmányait Budapesten végezte, 1864-67. mint jogtanító működött Degenfeld Lajos és József grófok mellett, 1867. jogi doktori és ügyvédi oklevelet nyert, 1867-71. pestmegyei alügyész, 1872-83. kir. ügyész volt. 1883. látóképessége elvesztése miatt nyugalomba vonult. Mindazáltal nagy tevékenységet fejtett ki mint ügyvéd (1888 óta Budapesten) s mint jogi iró. Különösen a büntető jog körébe vágó dolgozatai vannak nagy számban, melyek a Jogtudományi Hetilapban, a Magyar jogászegylet Évkönyvében, a Büntető Jog Tárában, Jogtudományi Közlönyben, Jogban, Jogi Szemlében stb. jelentek meg. Önálló műve: A büntettekről (Budapest, Pécs és Arad 1882-92, 4 köt.). Működött a szépirodalmi téren is. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
3. I. László (Edvi), orvostudor, szül. Rétiben (Győr vm.) 1813 dec. 29., megh. Jászberényben 1877 jun. 1. Az orvostudományokat Bécsben hallgatta, u. o. 1839 doktorrá avatták. Külföldön tett tanulmányutja után 1848. a belügyminisztérium közegészségügyi osztályánál fogalmazó lett, 1852. Jász-Kun vm. főorvosa volt, 1867. nyugalomba vonult s Jászberényben magánorvosi gyakorlatot folytatott. Számos értekezést irt az Orvosi Tárba, Orvos-sebészi Évkönyvekbe, Wiener Medizinische Presse-be stb. s nyolc önálló, részben eredeti, részben fordított munkája jelent meg. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
4. I. László (Edvi), hirlapiró, az előbbinek fia, szül. Jászberényben 1855. Bölcsészetet hallgatott Budapesten, majd a hirlapirói pályára lépett, Aradon telepedett meg. Az iparügyekkel sokat foglakozott s tevékenyen résztvett az iparosmozgalmakban. Jegyzője volt az aradi ipartársulatnak, majd titkára a mintaszerüen szervezett ipartestületnek. Az 1890. aradi kiállításnak is tevékeny titkára volt. Iparosgyüléseken, országos összejöveteleken mindig melegen szállott sikra az ipar érdekeiért. Irodalmi téren is érdemes munkásságot fejtett ki, főleg ipari kérdések tárgyalásában. Az aradi kereskedelmi és iparkamara 1893 nov. 28. másodtitkárrá választotta.
5. I. Nándor, erdész, szül. P.-Királyfián (Hont) 1836 máj. 15. Középiskoláit Selmecbányán és Rozsnyón, az erdészeti akadémiát Selmecbányán végezte s az erdészeti államvizsgát 1864. tette le. Tanulmányai végezte után Koburg hercegnél szolgált s innen 1868. a selmecbányai akadémiához segédtanári minőségben lett meghiva, hol 1872 tavaszáig tanárkodott. 1872-78-ig gróf Károlyi Györgynél mint erdőmester, 1879-80-ig herceg Esterházynál mint erdőfelügyelő, 1880 jul. 30-tól mint Budapest kerületének királyi erdőfelügyelője, 1881 jul. 19-től kezdve pedig mint főerdőtanácsos s egyuttal az erdőrendészeti ügyosztály előadója működött, amely minőségében 1891 jul. 1. nyugalomba vonult, de azért nem szünt meg mint szakértő működni. Résztvett az erdészeti műszótár anyaggyüjtésében s 1853 óta szorgalmas munkatársa volt az Erdészeti Lapoknak. A közerdész c. pályadijat nyert munkát Feketével együtt irták. Az erdőtenyésztéstant, mint ezen a téren uttörő munkát, 1871. irta. A futóhomok megkötése, befásítása és használata c. műve pályadijat nyert 1885. Jelenleg sajtó alatt van a Vadászat kezelése és gyakorlása cimü munkája. Szaktársai 1888 dec. 15. irodalmi működésének 25-ik évfordulóját megünnepelték.
6. I. Pál (Edvi), evang. lelkész és iró, szül. Rétiben (Győr) 1793 jun. 29., megh. Budapesten 1871 jun. 22. Iskoláit Sopronban végezte, hol a liceumban 1802-től 1813-ig szorgalmasan tanult s mint kitünő diák a fiatalabbak tanítására s vezetésére alkalmaztatott, s igy korán tanulta meg a tanítást, egyszersmind magánoktatója volt Véssey Antal somogymegyei urfinak; 1815. meglátogatta a jenai egyetemet, onnét hazatérve, több előkelő családnál, névszerint báró Prónay Simon házánál (1813), majd Appel Károlynak, a gróf Hunyadyak jószágkormányzójának fiai mellett, kikkel az ország nagyobb részét beutazta, nevelő, 1817. atyja mellett segédlelkész, egy évre azután nagygeresdi, 1823. vanyolai s 1831. n.-dömölki lelkész lett. Hivatalos foglalkozástól üres óráit a hazai irodalomnak áldozta s ez érdemeiért 1835. a magy. tud. akadémia levelezőtagjává választatott. Munkái nagyobb része az egyházi irodalom körébe tartozik s az ifjuság és nép vallásos nevelésére irányul, mint Vallástürelem példái a legujabb időkből (Pest 1826); Ékes házi oltár, verses imádságok evang. keresztények számára (u. o. 1832); A keresztény Abc (Pápa 1839); Gyónók katechizmusa (Pest 1837); Egy egész esztendőre szolgáló közérthető keresztén prédikációk (2 köt., u. o. 1840); Téli posztilla s népszerü halotti prédikációk (u. o. 1847); de irt ezeken kivül Latin nyelvtudomány elemei (u. o. 1840) cimü tanmunkát is; a tudósok figyelmét pedig különösen három kiadást ért közhasznu műve, első oktatásra szolgáló kézikönyve: A legszükségesebb tudományok összesége, Marcibányi-féle jutalmat nyert pályamunkája vonta magára (u. o. 1837). Az akadémiában Haberern Jonathan levelező tag tartott felette emlékbeszédet. Kéziratban hagyta a Nemzeti hitszónok cimü munkáját s négy kötetre menő Dömölki krónikáit, melyeket a szabadságharc s az arra következő elnyomatás éveiről irt.
1. (Basesci), kisközség Szilágy vármegye szilágycsehi j.-ban, (1891) 1074 oláh lak. - 2. I. (Sperndorf, Illyasovec), kisközség Szepes vármegye hernádvölgyi j.-ban, (1891) 613 tót lakossal, szeszgyárral.