l. Illyésházy.
többrendbeli földrajzi elnevezés kiválóbb magaslatok részére; nevezetesebb példái: 1. Mount Saint Elias, Észak-Amerikának legmagasabb hegycsúcsa, mely Greenwichtől nyugatra 141° 20´ alatt 5520 m.-nyire emelkedik a tenger szine fölé. Régebben tüzhányó volt, de 1847 óta szünetel. - 2. I. (Hagios Iliasz), Görögországban: a) 1199 m. magas cukorsüvegalaku kúphegy a régi Mikene közelében, közte és a Zarahegy közt fekszik a Schliemann által feltárt mikenei Akropolisz; b) 2409 m. magas csúcsa a Taigetosznak, mely viszont az «Ötujj-hegység»-hez (Pentedaktilon-hegylánc) tartozik (l. Görögország, VIII. köt. 175. l.); turisták Spárta felől átlag egy nap alatt járják meg; c) 568 m. magas csúcs Zia (a régi Keosz) szigetén, melynek lábánál az ókorban Julis városa feküdt; d) 1309 m. magas hegy Tripolitza és Dimitzana közt, az ut jobb oldalán, és e) Eubea egyik legmagasabb pontja (1409 m.) a szigetnek délkeleti részén; a nép Ochának is nevezi; méhében réz- és vasérceket rejt, magasabb részein a hagyma-márványt (Cipollino) bányásszák, mely zöld- és fehércsikos szinü.
1. János, nagykun-kerületi kapitány, szül. Kisujszálláson 1791., megh. 1867 jan. 16. A debreceni ref. kollégiumban és a késmárki evang. liceumban tanult, aztán ügyvédi oklevelet nyert. 1828. nagykun-kerületi kapitány lett. Az 1830-iki nevezetes országgyülésre a jászkun-kerületek követnek választották; az 1832-36. ülésszakra is megválasztották, de szabadszellemü nyilatkozatai miatt 1834. visszahivták. 1848. Jászberény képviselője lett; követte a kormányt Debrecenbe is és 1849 febr. 5-én a honvédelmi bizottmány a jászkun-kerületek teljes hatalmu kormánybiztosává tette; a második magyar minisztérium alatt a hétszemélyes tábla birája lett. A világosi katasztrófa után, látván, hogy ki nem kerülheti az elfogatást, 1851. a pesti haditörvényszéknél önként jelentkezett. 1852 máj. vagyona elvesztésére és kötél által való halálra itélték, mely itéletet a király vagyonvesztésre és 10 évi várfogságra változtatta. Josephstadtban volt bebörtönözve 1856 dec. 7-ig, amikor kegyelmet kapott. Kiszabadulása után 1861 és 1865. a kunszentmártoni kerület választotta képviselőjéül. V. ö. Vas. Ujság, 1869.
2. I. Sándor, altábornagy, szül. Kisujszálláson 1749 márc. 4., meghalt Temesvárt 1823 ápr. 23. A debreceni református kollégiumban elvégezvén tanulmányait, 1785. egy magyar királyi lovasezredbe lépett. 1787. a testőrséghez tették át, majd ismét magyar lovasezredhez s mint hadnagyot Horvátországba küldték. 1788. Török-Dubica mellett nehéz sebet kapott, melyből kigyógyulva, Laudon fővezér mellé került. Több vár ostromában vett részt; aztán 1791. ezredével együtt Galiciába ment. 1793. a Rajna mellé rendelték ki, 1794. főhadnagy lett s résztvett az 1794-1801-ig a franciák ellen vivott küzdelmekben. 1806., a franciáktól megszállott Biberachon keresztül akarván vágni magát, veszélyes sebet kapott; felgyógyulása után őrnaggyá nevezték ki, majd a jászkunokból és hajdukból álló ezred szervezésével bizta meg József nádor. Az 1805. francia háboru alkalmával részt vett az ulmi és meiningeni ütközetekben; 1808. alezredes, 1809. ezredes, 1815. dandár-tábornok lett. 1813. résztvett a drezdai és lipcsei csatákban, majd pedig a király személye mellé rendelték. 1815. a francia háboru ujabb folyamában mint tábornok harcolt, 1819. visszatért Debrecenbe. 1830. Lembergbe altábornaggyá, majd Temesvárra osztály-parancsnokká nevezték ki. Érdemeiért több izben kapott királyi kitüntetést. V. ö. Vasárnapi Ujság, 1869.
egyike a legfontosabb hangváltozásoknak nyelvünk grammatikai szerkezetében. Az altaji nyelvekben s igy a magyarban is egy azon szónak magánhangzói rendesen v. mélyek vagy magasak, azaz: egy szó kimondása közben nyelvünk megtartja vagy hátsó vagy mellső helyzetét a szónak összes tagjain végig, p. háboru, keserü. A hangrendi következetesség azonban csorbát szenved bizonyos okok miatt. Ilyen ok először is az idegen szók átvétele olyan nyelvekből, melyekben nincs meg a hangrendi szabályosság; p. templom, pipa, iga, szërda, ësztërha. Második az összetétel, mely gyakran köt össze ellenttées hangzásu szókat: gaz-embër, fő-pap, be-jár, hir-mondó, járás-beli, ëgy-kor. Végső néha egyszerü magyar szókban is megzavarodik a hangrend, de csak egy bizonyos irányban, t. i. ugy, hogy mélyhangu szókban egy-egy ë, i v. hosszu é, í hang támad. Sok köznyelvi mélyhangu szóban az i, ë hang nyilván mély hang átváltoztatása, p. szilaj (v. ö. szalad), szilánk (v. ö. szalu), csillog (salyog) stb. Ezeknek nagy részében, azt sejthetjük, eredetileg a mély i hangot ejtették, ugyanazt, mely sok rokon nyelvben maiglan szerepel s mely nem egyéb mint az ajakgömbölyítés nélkül ejtett u. Egyes török eredetü szókban az i-nek ez az eredete kétségtelen, p. disznó, csikó a. m. csuvas sďsna, tďga stb. A mély i hang talán akkor veszett el nyelvünkből, mikor a honfoglaló magyar nép országszerte szlávokkal vegyült, kik e szokatlan hangot a szokottabb i-vel helyettesítették. Számos esetben egészen világos oka van a mély hang magasra válásának s ez az ok nem egyéb, mint egy-egy szomszéd j hang hatása. A j-t ugyanott artikuláljuk, ahol a magas hangokat, a nyelv háta és a kemény iny közt. Minél zártabb a magas hang, annál közelebb áll a j-hez s a legzártabb i és a j nagyon könnyen átmennek egymásba. Ha már most a j-vel mély magánhangzó találkozik, ez könnyen hasonulhat a j-hez rokon é i féle magas hanggá. Legismertebb példáink erre paraj: paréj, taraj: taréj, ganaj: ganéj. Mikor azután a mély hang az ë vagy é hangon át közeledik vagy teljesen í-vé hasonul, akkor a j a szomszéd magánhangzóval kettőshangzóvá (ëi, éi, ij, ií) egyesül s utoljára e kettős hangzó egyszerü hosszu é, í-vé válik. Igy lesz a paréj-, ganéjból paréi, ganéi s paré, gané. Igy lett az igéknek régi -ojt végzetéből előbb -ëit, iit s végre -ét, -ít, p. szabadojt: szabadëjt: szabadijt: szabadét és szabadít; ma is megvannak egymás mellett: szakajt: szakít, hasajt: hasít, sikojt (Nyr. VI. 474): sikít. Igy lett a régi jonkább: inkább és juhar: ihar, juhász: ihász stb.
A hangrendnek imént ismertetett megzavarodásait számos esetben ismét kiegyenlíti a kiejtés és voltaképen itt jutunk csak ahhoz a hangváltozáshoz, melyet I.-nek nevezünk. Ilyen I. történt sok rég meghonosult idegen szókban, még pedig - ami különös - többnyire ugy, hogy a mély hang győzte le a magasat, akár a hangsúlyos szótagban volt, akár pedig a következőkben. P.: pëlyva: polyva, rësta: rosta, bërëna: borona, kintërna: kintorna, sódër: sódor, sódar, hammer: hámor, herzog: hercëg, Gregor: Gergëly, zucker: cukor. A vegyeshangu összetett szók hajlandók az I.-re, mihelyt az egyik vagy mind a két tag jelentése elhomályosodik s ilyenkor az a tag szokott meghódolni, melynek értelme előbb elhalaványodik. P. az első tag illeszkedik ezekben: semha: somha, soha, sëhol: sohol (nyelvjárás), napestig: nepestig (Dunán tul s a csángóknál), sok-ideje: sik-ideje (csángóknál, Nyr. III. 2), borstörő: böstörő (több vidéken). Példák a második tag illeszkedésére: jó embër: jómbor, jámbor, id-nap: innep, ünnep, fej-al: fejel (vánkos, nyelvjárásokban). Még inkább alá van vetve az összetételnek második tagja, hogyha képzővé v. viszonyraggá válik s ilyenkor az I. köznyelvünkben általános szabály. A belől szó a Halotti Beszéd korában még névutó volt, az Ehrenfeld-kódexben már rag s azért illeszkedik: -belől, balól, ma: -ből ból. Igy lett a belé, rëá stb. névutókból -ba be, -ra re s a hat és ség szókból -hat het és -ság ség. Egy esetben a mai nyelvben kezdődik, ugy látszik, az átmenet: a székelységben ugyanis a -beli szócska is kezd illeszkedő képzővé válni, ugy hogy azt mondják mi járásbeli helyett: mi járásbali vagy? (Kriza 449). Viszont több vidéken még ma sem illeszkedik a -szër rag s azt mondják: háromszër, sokszër stb. (Göcsejben, Őrségben, az udvarhelyi székelységben stb.). Göcsejben azonfelül még sok más névrag sem illeszkedik: -vel, -hoz, -nek stb. Egy névragunk a köznyelvben sem illeszkedik, a -kor, ugy hogy ezt akár névutónak tekinthetnők még. Nem illeszkednek továbbá azok a ragok és képzők, melyekben é, i hang van, mert ezek a fent említett okokból különben is gyakoriak a mélyhangu szókban; tehát csak -ért, -kép, -ként, -ig, -ni van változatlan magas hanggal. A magas hangzók közt, kiejtésük módját tekintve, külön sort tesznek az ajakgömbölyítéssel képzettek: ö, ő, ü, ű. S ezek külön hangsort tesznek az I. tekintetében is, de csak egy esetben: a közvetetlen következő szótagban ugyanis nemtürik meg e hangok a közép zárt ë-t, hanem helyette mindig a hozzájuk rokon ö-t követelik. E szerint az olyan ragokat és képzőket, melyeknek magánhangzója mélyhangu tők után o, magashangu tők, után részint ë-vel, részint ö-vel ejtjük, a szerint, amint a megelőző szótagban gömbölyítés nélkül vagy gömbölyítéssel ejtett magas hangzó van. P.: lábhoz, kézhëz, ötször; házatok, szëmëtëk, gyürütök; jártok, kértëk, türtök; járok, kérëk, tűrök; járjon, kérjen, tűrjön; aggódol, fekszël, feküszöl; zárkózik, vétkëzik, ütközik.
összeillesztés, az ács- és asztalosmunkában gerendák összetoldásánál, pallók és deszkák szélesbítésénél előforduló legegyszerübb kötés. A gerendák I.-e ugy történik, hogy 2 gerenda egymás meghosszabbításában elhelyeztetvén, simán levágott végük minden más kötés nélkül egymáshoz illesztetik; ez az egyszerü I. (l. 1. ábra).
[ÁBRA] 1. ábra. 2. ábra.
[ÁBRA] 3. ábra.
Ha az I. helyén a gerendákat vaskapoccsal vagy vaspánttal összekapcsoljuk, akkor a kapcsos I.-t (l. 2. ábra) és a vaspántos I.-t (l. 3. ábra) kapjuk. Pallók és deszkák szélesbítésénél azoknak hosszoldala lesz simán legyalulva és a deszkák és pallók enyv nélkül v. enyvvel egymáshoz illesztve. Szorgosabb, finomabb munkánál a deszkák horonnyal és eresztékkel illesztetnek össze; ezt azonban inkább szádalásnak hivjuk (l. o.). I. vasutnál, l. Kapcsoló anyagok.
asztalostól és ácstól használt tartó szerszám, melyen a deszkapadlóhoz szükséges deszkák éllapjait megeresztik. Áll két 70 cm. magas fasatuból, melyek pofájuknál két 4-5 m. hosszu deszkával összekapcsoltak. Az illesztendő két deszkát a pofák közé befogják és eresztő gyaluval meggyalulják. A satu zárására sróf szolgál.
a vasutak felépítményének fektetésekor több speciális szerszámot használnak. Ezek egyike az I., melyet a talpfába beverendő szeg fejére illesztenek. Ez viszi át a verő, vagyis felépítményi kalapács ütéseit, melynek vaskossága akadályozza meg, hogy a sinfej mellett vele közvetlenül verhessük be a szeget.
Az állam attól, ki közegeinek működését igénybe veszi vagy e tevékenységének oka, az ezáltal felmerülő költségeinek legalább részben való megtérítését követeli; e pénzbeli szolgáltatás I.-nek neveztetik. Az illetékek részint állam-, részint magángazdasági jelleggel birnak. Azon körülmény, hogy az állam költségeinek megtérítését követeli, a magángazdasági felfogásnak felel meg; de mivel már az a tény, hogy az állam az illető működéssel foglalkozik, mutatja, mikép e tevékenység a köznek is érdekében van, helytelen volna az összes kiadások megtérítését az igénybe vevőktől követelni. Az I. magasságának megszabásánál e kettős jelleg szem előtt tartandó s ezért az állam az I.-et alacsonyabban számítja ott, ahol a köz is az illető tevékenység által jobban van érdekelve, már csak azért is, hogy a költségek által a felek el ne riasztassanak. A népoktatásnál csekély I.-et szednek, de mivel minél magasabbra emelkedünk, annál inkább fekszik az oktatás az egyének érdekében, indokolt, ha annál magasabb I.-et is szednek. Az I.-ek különbözőkép osztályoztatnak: A) Az állami tevékenység szerint: 1. az igazságszolgáltatás alkalmával, és pedig a) peres eljárásnál, itt ismét; a) Polgári perekben; b büntető pereknél; b) perenkivüli eljárásnál; a) az árvaügynél; b) a telekkönyvi intézménynél; g) oly ügyleteknél, melyek a hatóság által megerősítendők stb. 2. A közigazgatás terén. B) Az I.-ek különböznek továbbá a megállapítás alapja szerint. Vannak esetek, midőn az állam okmányt állít ki s akkor ezt veszi alapul; máskor ismét egyéb közvetett utakon iparkodik hozzájutni az illetők részéről teljesítendő fizetéshez. Tekintetbe vétetik a kiszabásnál, hogy minő közegek s milyen jogot nyujtottak az illetőnek. C) Az I. lefizetése vagy átalányösszegben, vagy pedig az egyes alkalmakkor külön-külön történik. Az utóbbi esetben teljesebb az alkalmazkodás az állami tevékenység igénybe vételéhez, de másfelől nagy a kényelmetlenség, mert a közegek nagyobb mértékben vétetnek igénybe; némi furfanggal menekülhetni is a fizetés alól s igy érthető, hogy ujabban inkább az átalányozást pártolják. D) Az I.-tétel részint fix-összeg, részint változó, s az utóbbi vagy százalékban, vagy pedig fokozatokban állapíttatik meg. E) A fizetés tekintetében az I. vagy készpénzben vagy bélyeg utján rovatik le; ez utóbbinak előnye, hogy egyszerübb az eljárás, de hátrányai: hogy leginkább ott használható, hol az I. magassága s a tárgy értéke kerek összegben megállapítható; hogy a bélyegcsonkítás lehetősége igen nagy és annak büntetése igen kényes. Ujabban a készpénzfizetés mind nagyobb tért foglal. A bélyeg legelőször Hollandiában alkalmaztatott 1624. Az I.-ügy nagy hátránya az arra vonatkozó szabályok sokasága és bonyolultsága, mely az alapos tájékozottságot majdnem teljesen kizárja. Százakra, sőt némely államban, mint Franciaországban, ezrekre megy az I.-ekre vonatkozó törvények, rendeletek, utasítások stb. száma. Az I.-ek mindenütt az állami jövedelmek igen jelentékeny részét teszik. Hazánkban tett a bélyeg- és illetékekből származó bevétel 1893-ban: 34,4 millió frtot, azaz a rendes bevételek körülbelül 8%-át; az utolsó években az arány valamivel csökkent, mivel az állam egyéb bevételeinek jelentékeny emelkedésével nem tartott lépést. Ausztriának bevétele bélyeg- és illetékekből: 1894. 58,3 millió frt; különösen nagy az e forrásból származó bevétel Franciaországban; itt körülbelül az adószolgáltatás egy negyede esik ezen bevételi forrásra. Az I.-ek az állam kezéhez jussanak s ne az egyes hivatalnokok jövedelmi forrását képezzék, mint az régen történt. A magyar I.-szabályok főforrásai: az 1850. évi nyilt parancs, az 1868. XXIII., 1869. XVI., 1873. IX., 1875. XVI., XXV., 1881. XXVI., XXXIV. és az 1887. XLV. törvénycikkek. L. még Átirási illeték, Bélyeg, Helypénz és Igérvény.
kivettetik a forgalomból kivett tárgyakra, e szerint pótolja a forgalmi adót az ilyen vagyontárgyaknál. Az I. 10 évenkint állapíttatik meg, s ez időszak lefolytával tartoznak a vagyon élvezői 90 nap alatt a történt változást bejelenteni. A megállapított összeg a 10 év alatt minden évben az egyenes adókkal együtt fizetendő; fizeti pedig a vagyon mindenkori élvezője, ugy az ingó, mint ingatlan után. Ki vannak azonban véve az I. alól, kik ház- és földadót nem fizetnek, az állami kezelés alatti közalapok, tud. egyetemek alapjai, szent. egyházak s azoknak isteni tiszteletre szánt ingóságai, kegyes alapítványok stb.
(Zuständigkeit, Ressort, Competenza), általában jelenti a hatóságok tevékenységének törvényileg meghatározott körét, amelyen a hatóságnak az egyes esetekben való eljárási jogosultsága is alapszik. Megkülönböztetendő a tárgyi és az ügyi I. A tárgyi I. ismét különböző egyrészt a hatóságoknak különböző nemei, másrészt az egynemü hatóságokhoz tartozó tárgyaknak különbözősége szerint. Első tekintetben az I. annyiféle, ahányfélék a hatóságok; ily értelemben szólunk p. birói, közigazgatási, pénzügyi, katonai I.-ről. A második tekintetben a tárgyi I. többféleségének az az oka, hogy az egynemü hatóságokhoz tartozó tárgyak különböző minősége, jelesül fontossága szerint nem egyenlő, hanem különböző szervezetü hatóságokhoz utasítvák. Igy p. a birói I. a szerint különbözik, amint bizonyos ügyek a járásbiróságokhoz, más ügyek a törvényszékekhez tartoznak. A tárgyi I.-et minálunk nem I.-nek, hanem hatáskörnek nevezik s ebben az értelemben szólunk p. egyrészt birói és közigazgatási hatóságoknak, másrészt járásbiróságoknak és kir. törvényszékeknek hatásköréről.
Az ügyi I. valamely hatóságnak az egyes esetekben való eljárási jogosultságát jelenti, s nálunk az I. műkifejezését csak erre az ügyi I.-re szorítják. Az ügyi I. a tárgyi I.-et feltételezi, vagyis valamely konkrét ügyben illetékes csak olyan hatóság lehet, mely az ügyeknek arra a csoportjára tárgyi I.-gel, törvényes hatáskörrel bir. A birói hatáskört és birói I.-et különösen tekintve, a birói hatáskört (jurisdictio) az 1869. IV. t.-c. a birói hatóságokra szorította s az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elkülönítette. A későbbi törvényhozás azonban ezen a nagy elven rést ütvén, egyes csekélyebb jelentőségü ügyekben a közigazgatási hatóságokat birói hatáskörrel ruházta fel. Igy az 1877. XXII. t.-c. a kisebb polgári peres ügyekre, az 1880. XXXVII. t.-c. bizonyos kihágási ügyekre nézve. A birói hatáskört a törvény szabályozza. Jelesül az 1868. LIV. és az 1893. XVIII. t.-c. (a sommás eljárásnál) polgári ügyekben. Büntető ügyekben az 1880. XXXVII. t.-c., amely szerint a büntettek, továbbá a kir. járásbiróságok hatásköréhez nem utalt vétségek a kir. törvényszékeknek; bizonyos vétségek és kihágások a kir. járásbiróságoknak; bizonyos kihágások a közigazgatási hatóságokhoz tartoznak (l. még Büntető hatáskör). A nyomtatvány utján elkövetett büntettek és vétségek fölött kizárólag a sajtóbiróságoknak; felségsértés, hűtlenség, királysértés, a király és a királyi ház tagjainak bántalmazása, lázadás és pénzhamisítás Magyarországban - Fiume kivételével - a budapesti, az erdélyi részekben a marosvásárhelyi kir. törvényszéknek kivételes hatásköréhez tartoznak. A birói I. (Gerichtsstand, forum), vagyis a birói hatalom gyakorlatának valamely konkrét ügyre vonatkozó törvényes jogosítványát l. Birói hatáskör és illetékesség.