(növ.), l. Guajacum.
(növ.), l. Fügekaktusz.
(növ.), l. Büdöske.
(növ.), l. Fügefa.
(növ.), l. Dammarafa.
l. Ehető madárfészkek.
(növ.), l. Arab mézga.
Kiváló jelentőségü az építészet (l. o.). A szobrászat és a festészet az építészetet szolgálja, esetlen, visszataszítóan formátlan alkotásai az építmények diszét képezik. A művészet e két utóbbi ágánál sokkal nagyobb fontossággal bir az ipaművészet, mely évszázadokon át megőrizte sajátos ősi hagyományait. Ámbár rokonságban áll egyfelől a persa és részben az arab-mór művészettel, másfelől pedig a kelet-ázsiaival (khinai, japán) is, azért azoktól több kiváló sajátság különbözteti meg. A persa és az arab művészettel közös sajátsága a rendkivül gazdag és páratlanul finoman tagolt növényi diszítmény, amely mellett az alakos diszítmény csekélyebb szerepet játszik. Az indiai diszítmény a növényi elemeknek, a leveleknek, virágoknak, stb. formáit egyszerüsíti, stilizálja, éppen ugy, mint a perssa és arab, de a rajz gyöngédsége, gondos és részletes kimunkáltsága tekintetében ezeket fölülmulja. Az elő-ázsiai, különösen a japáni iparkodik lehetőleg hűen utánozni a természeti formákat. További különbség a japáni és indiai fölfogás közt, hogy az utóbbi a tárgy egész fölszinét elárasztja a diszítménnyel, a japáni ellenben a tárgy egyes részeit emeli ki, szereti az alakos diszítményt, sokszor drámai élénkségü jeleneteket ábrázol. A japáni diszítési mód sokszor bizarr hatásu, az indiai mindig nyugodt, szelid és összhangzatos, aminek jótékony hatását még fokozza a tárgyak, p. edények egyszerü alakja, mely a használhatóságot tartja szem előtt, a diszítmény pedig a tárgy alakjához alkalmazkodik, az alá rendeli magát, nem uralkodik fölötte, lármás formákkal nem nyomja azt el. Ezzel kapcsolatban áll az I. ama sajátsága is, hogy a diszítményt mindig kis méretü formákból alkotja össze, nagyobb formákat alkalmaz, mint a sálokon, azokat is igen apró és rendkivül finom vonalu számos formából állítja össze. Végül e formai sajátságokkal belső kapcsolatban van, annak lényeges kellékét képezi az üde derült szinek összhangzatos hatása. Az egyes formák szinét rendszerint aranyos vonalak kerítik, s kiegyenlítik az ellentéteket, fokozzák a diszítmény szelidségét, nyugodtságát. Az I. e fölfogásához következetesen legnagyobb előszeretettel műveli a szövészetet és a himzést. E készítményein az egyes szinek, a fehér, a vörös, a sárga, a zöld és kék értékének és mennyiségének helyes arányát páratlanul biztos érzékkel állapítja meg és tökéletes összhangzatot ér el. A legegyszerübb sál, vagy bármely himzés bizonyítéka annak, hogy szinérzék tekintetében az indiai a legáldottabb népe a földnek. A többi anyag, ugymint a fa, az agyag és a fém megmunkálásának ama módjaitüzi, amelyek nem korlátozzák a diszítményt; a fémet, kivált a vörösrezet trébeli, s azt ezüsttel kivert vagy berakott disszel látja el, kevésbé kedveli a bronzöntést, a fém kovácsolását, a faragást, noha ezekben is kellő jártassággal bir (1. Bidry). A szövészet mellett legnagyobb tökéllyel üzi a miniatür-festést, a lakk-festést és a zománcolást, az utóbbinak minden faját, a niellóhoz hasonló barna zománcot; a beágyazott, a festett, a rekeszes, az áttetsző zománcot egyenlő formai leleményességgel és technikai tökéllyel állítja elő (1. Lakkfestés és Zománc). Angolország révén Európa az ujabb időben nem kedvező hatást gyakorol India művészetére, s félő, hogy az üzérkedő szellem kivetkezteti eredetiségéből.
(növ.), l. Rózsanád.
Tágabb értelemben véve ez az elnevezés India összes nyelveit magában foglalja. Rendesen azonban csak az árja eredetü élő és holt nyelveket szokás alatta éteni. Legrégibb ezek közül az ó-ind, a Rigvéda nyelve, melyből az irodalmi használat által kisimított szanszkrit keletkezett (l. o.). Ebből az irodalmi nyelvhez igen közel álló nyelvből alakult a feliratok tanusága szerint a már Kr. e. III. sz.-ban általánosan elterjedt, prákrit-nak (l. o.) nevezett köznyelv. A buddhizmus befolyása alatt a páli, egy prákrit dialektusból lett irodalmi nyelv állott elő. Ugyancsak a prákrit szójárásból származott még Kr. u. a X. sz.-ban a hindui, mely a modern hindi-nek (l. o.), a nem mohammedán hindosztániak irodalmi nyelvének forrása. Ennek egyik arab-persa szavakkal teli és arab betükkel irt változata az u. n. hindusztáni vagy urdu (l. o.), Hindosztán mohammedán lakóinak nyelve. A számos többi árja eredetü indiai nyelvek közül megemlítést érdemelnek: 1. bengáli (l. o.), India keleti részében. 2. A maharatti. 3. A gudseráti (l. o.). 4. Az orissza v. urija. 5. A pendsábi, angolosan irva panjábi. 6. Szindhi, az alsó Indus folyam mentén. Egészen eltérő nyelvtani jellegüek az imént felsorolt árja nyelvektől Dél-India Dekán lakóinak nyelvjárásai. Ezeket a dravida (l. o.) v. dekáni nyelvcsalád névvel szokták megjelölni.