Istálló

a házi állatokat magába fogadó fedett helyiség, épület avagy egész épületcsoport, mely az állatokat az idő viszontagságai ellen megvédi, nekik pihenő és nyugvó helyet ad és célirányos beosztásával azoknak etetését, ápolását és felügyeletét biztosítja. Az I.-k elrendezése és beosztása első sorban a bennük elhelyezendő állatok minemüségétől függ, másodsorban pedig attól, hogy azok mely célra: tenyésztésre, termékek előállításra, munkára stb. használtatnak-e. Minden esetben főfeladatunk az, hogy egészséges, száraz, hideg és szél ellen teljesen óvott I.-kat építsünk. Különösen ló-, marha- (tehén-, ökör-) és birka-I.-t (ez utóbbit akolnak is hivják) különböztetünk meg. A baromfinak és sertésnek elhelyezési helyét ólnak (l. o.) vagy ez utóbbiét szállásnak is mondják.

I. Lóistálló.

A lóistálló nyáron lehetőleg hüs, télen meleg legyen; temperaturája +15° R.-től +20° R.-ig változik. Ha az épület szabadon áll, ugy bejárója lehetőleg a keleti oldalon legyen. Belső beosztását a lovak értéke avagy használati módja állapítja meg. Nagyobb I.-kban a lovak állásait az I. hosszában osztják be egy sorban, egy oldaljáróval, v. két sorban egy középjáróval; kisebb I.-kban e beosztás a hosszfalakra keresztben álló oldalfalak mentén is történhetik. A lóállásoknak mérete a lovak neme szerint változik: igás lovak állása 1,35 m. széles és 2,50-2,80 m. hosszu; luxus lovaké, paripáké 1,60 m. széles és 3,50 m. hosszu; méneké 2,50 m. széles, anyakancáké 3,80-5,00 m. széles (ha ez utóbbiak csikaikkal együtt vannak). Az oldaljáró 1,60-2,20 m. széles, a középjáró 2,50-3,50 m. Az I. magassága kevés számu lónál körülbelül 3,00 m., 15-30 lónál 3,50-4,00 m., nagy urasági I.-kban 5-6 m. Vérbeli lovak számára előkelőbb I.-kban ugynevezett box-okat (l. o.) ketreceket készítenek. A paddock-ok, kifutók, oly rekeszek, melyeknek ajtaja közvetlenül egy kisebb körülterített udvarra nyilik; a kis udvar viszont egy nagyobb, szintén bekerített térséggel van kapcsolatban, melyben a lovak szabadon mozoghatnak.

A lóistállók ablakai oly magasságban helyezendők el, hogy a belső világosság a lovak szemeit ne bántsa; az ablaknyilás alsó párkánya tehát mintegy 2,40-2,80 m.-nyire legyen az I. talajtól. Az ajtók 1,25-2,00 m. szélesek és 2,40-3,20 m. magasak. Legcélszerübb, ha a lóistálló boltozva van, mely esetben a boltozatot vas- v. kőpillérek tartják. Igen jó a vastartók közé iktatott téglaboltozat is, mert az egyes állások vasoszlopait a vastartók gyámolítására fel lehet használni. Fafödémek az istállókban fejlődő párák miatt hamar elpusztulnak. Kiváló gond fordítandó a talaj elkészítésére, ennek száraznak, tömöttnek, könnyen tisztán tarthatónak, de mindamellett nem keménynek és elég melegnek kell lennie. Fontos az I.-talaj tömöttsége, hogy a vizelet magába bele nem vehetvén, az I. levegőjét ne ronthassa. Az I. talaj elkészítésére különféle anyagot használunk: a lóállásokban termés vagy kockakövet (durva, hideg és nehezen tartható tisztán), klinker-téglát (elég jó), fakockákat (rossz) v. padlóhidlást; gazdagabb I.-kban keramitot, mettlachi lemezeket, aszfaltot (csuszós), vulkanizált kaucsukot, guttaperkát stb., a járók burkolására élére állított téglát, aszfaltot stb. Nagy figyelemmel kell lenni a vizelet elvezetésére, mely laposabb v. öblösebb, nyitott avagy födött csatornákban történik. Legcélszerübbek a lapos, nyitott, meglehetősen erős esésü vizeletlevezető csatornák, melyeket ez esetben cementbe rakott klinker-téglákból raknak ki, avagy márványból v. öntött vasból készülnek. Csak a luxusistállókban alkalmaznak födött vizeletvezető csatornákat öntött vasból, megfelelő mennyiségü bűzelzáróval kapcsolatos nyilással. Célszerü e csatornákat erős vizsugárral naponta kitisztítani. Az egyes lóállások fölszerelése a teljes egyszerüség és a legraffináltabb fényüzés között mozog. A fölszerelés áll a lovakat egymástól elválasztó rudból, választófa, vagy deszkafalból, a jászolból és a szénatartóból. Igás lovak számára elégséges a közönséges, fából készült és végein megvasalt választófa, mely egyik végén a jászolhoz, a másikon a menyezethez, v. egy álló oszlophoz van lazán erősítve, hogy ide-oda himbálózhassék és könnyen kiakasztható legyen. Drágább minőségü lovakat valóságos választófalak különítik el egymástól; ezek alul 1,50-1,60 m. magasságig tömötten deszkából készülnek, melyre fölül egy öntött vagy kovácsolt vasból készült rács jön (l. 1. ábra).

[ÁBRA] 1. ábra. Lóállás választófalakkal.

Hasonlóképen vannak a ketrecek is építve. A jászol állhat fából, kőből, fayenceból, cementöntvényből és öntött vasból, végig futhat az összes állásokon, vagy kaphat minden ló egyet külön (célszerübb). Ha fából van, akkor éleit vaslemezekkel kell borítani, mert a fát a lovak megrágni szeretik; jászolok emaillozott öntött vasból ujabb időben igen divatosak. Szénatartóul néha a lovak feje fölött keresztbe fektetett létre is szolgál, majd öntött vagy kovácsolt vasrudakból készült kosár. Gazdagabban fölszerelt I.-kban mnapság a szénatartót nem a lovak feje fölé, hanem közvetlen a jászol mellé vagy a jászolra helyezik, hogy a lovak szemeibe por vagy piszok ne hulljon és nyakuk természetellenes mozgást ne végezzen. Lóistálló épületekben az I.-val kapcsolatosan helyezik el a szerszám kamrát és kocsiszint, nemkülönben gyakran egy üveggel fedett helyiséget is, mely alatt a kocsit, lovakat mossák. Egy ilyen elrendezést - a Neuflize-kastély istálló-éületét - a 2. ábrában mutatunk be alaprajzban.

[ÁBRA] 2. ábra. Istálló-épület a neuflize-i kastélyban.

Fejedelmi I.-kban (Marstallok) a belső fölszerelés pompájához (l. 3. ábrát) még egész sor mellékhelyiség: külön szerszám-, nyereg- és zablya-kamrák, helyiségek beteg lovak számára, zabos kamrák, iroda, fedett lovagló hely stb. járul. Tenyészló I.-k nagyban és egészben a cikkünk elején említett elrendezést követik azzal a különbséggel, hogy ezekben az anyakanca és csikaja számára a lehető legtágabbra készült állások majdnem mindig az I. hosszirányában vannak beosztva. Az u. n. kifutókat költséges elrendezéssel inkább csak telivér lovak számára készítik.

[ÁBRA] 3. ábra. Fejedelmi istálló belseje.

II. Marhaistálló.

Az ökrök és tehenek számára készült I.-t hivjuk különösen e néven. Ugy az ökör-, mint a tehén-I. körülbelül egyforma elrendezést kap azzal a különbséggel, hogy az ököristállókban az ökröknek nagy szarvai miatt az állásokat szélesebbre tervezzük és a jászolt nem közvetlenül a fal mellé helyezzük, hanem valamivel eléje, a fal pedig deszkával burkoltatik. A marhaistállóknak bejárata lehetőleg északnak feküdjék. A marhák a falak hosszában v. fejjel a fal felé állanak, v. pedig fejjel egy középfolyosó felé, mely utóbbi elrendezés az etetést lényegesen megkönnyíti. Egy-egy tehénállásra jászol nélkül 1,90-2,50 m. hosszaságot és 1,00-1,20 m. szélességet, az ökörére pedig 1,90-2,30 m. hosszaságot és 1,30-1,40 m. szélességet számítanak. A közép etető folyosó a jászollal együtt 1,90-2,50 m. széles, a szélső - trágyahordásra használt - járó vagy járók 1,00-1,90 m. szélesek. A kétsoros marhaistállók tehát mintegy 8-12 m. mélyek, magasságuk az elhelyezendő marha száma szerint 2,80-3,80 m. A takarmány tartás vagy annak elkészítése miatt a marhaistállókkal takarmánykamrák vannak kapcsolatban; minden állatra ebben mintegy 0,40-0,50 négyzetméter számítandó. Az ajtók legkevesebb 1,40 m. szélesek és 2,10 m. magasak, az ablakok a padozattól 1,75 m. magasságban helyezendők el. Legjobb, ha az I. boltozva van, költségkimélés szempontjából azonban az olcsóbb fagerendás födémszerkezetek is használhatók. Az I.-talaj termés- vagy kockakövekkel, v. pedig élére állított téglákkal legyen kirakva, széles, nyitott és sekély csatornákkal. A jászolok ugy készüljenek, hogy azokban a marháknak ugy száraz, mint hig eledel is adható legyen. A padlókból készült fajászolok csak a száraz takarmányhoz használhatók előnnyel; legjobb, ha azok falazott alapra vagy cementöntvényből készülnek. Szélességük 0,40-0,50 m., mélységük 0,25-0,30 m. és felső peremük a padló fölött mintegy 0,70 m. magasságban fekszik. Borjuk számára legcélszerübb, ha külön ketrecek vannak, melyekben azok hármasával, négyesével helyeztetnek el; minden darabra 1,40-1,60 négyzetméter tér számítandó.

III. Birkaistálló

v. akol. Lehetőleg szabad és száraz helyen építendő, délnek vagy délkeletnek fekvő homlokzattal. Választófalak belül nem szükségesek, hanem minél nagyobb szabad tér, melyben az állatok szabadon mozoghatnak. Ha a birka-I. ugy van elrendezve, hogy a birkák takarmányát a földre hintik, akkor egy birkára elégséges 0,64-0,70 négyzetméter tér, ha azonban vacokból etettetnek, akkor egy anyabirkára a báránnyal együtt körülbelül 1,00-1,10 négyzetméter, egy ürüre mintegy 0,80 négyzetméter tér szükséges. Az I. legkisebb szélessége mintegy 9,5 m., magassága 3,10-4,00 m. A födémhez deszkákkal borított fagerendás szerkezetet használnak fölül agyagtapasszal; ha a födém faoszlopokkal alá van támasztva, akkor ezek az oszlopok gömbölyüek v. legalább sokszögüek legyenek, hogy a birkák az éles sarkokon gyapjukat meg ne tépjék.

[ÁBRA] 4. ábra. Birkaistálló alaprajza.

Az I. talaja minegy 15-20 cm.-rel fekszik magasabban az I. környékénél és rendszerint csak föld feltöltésből áll. Az ajtók legalább is 1,25 m. szélesek és kifelé nyilók. Nagyon hosszu birkaistálló épületkenek déli oldalán minden 16 m.-re kell egy 3,00 m. széles és legkevesebb 2,80 m. magas kapu a trágya kihordása miatt. Célszerü minél több, de inkább kisebb ablakokkal az I.-t megvilágítani; ezeknek alsó széle az I. talajától legalább is 2,20 m. magasságban legyen. Jó, ha a birkaistálló épületnek a közepén egy elkülönített tér van a takarmány elkőkészítésére. Ennek a térnek betonozott v. téglákkal kirakott talaja az I. talajánál mintegy 60 cm.-rel magasabb és az egész tér az I.-tól léc- vagy deszkakerítéssel van elválasztva. Innen megy fel a lépcső a szénapadlásra, mely minden egyes birkának téli eleségül 1,25 köbméter szénát legyen képes befogadni. Egy igen célszerü, mintegy 600-700 birkának befogadására tervezett I.-t mutat a 4. ábra alaprajzban. Az I. északi oldalán egy nagyobb helyiség van a birkanyirás számára. A b-vel jelölt elkülönített ketrecekben a kosok vannak, a c és d helyiségek a pásztorok szobái; a h fülkében a kutyaólok találtak elhelyezést.

Istállótárgya

l. Trágya.

Istállózás

az állattartás azon neme, melyben az állatok, kivált a szarvasmarha nyáron át is az istállóban tartatik. Az I. tehát ellentéte a legeltetési rendszernek. Az I. előnyei szemben a legeltetéssel, hogy az állatok egyenletesebb takarmányozásban részesülnek, a takarmánytermő területek, minthogy tiprásnak alávetve nincsenek, jobban kihasználtatnak s hogy az I. mellett több trágya nyerhető, de hátrányai, hogy az I. az állattartási költséget fokozza s az állatok fejlődésére és egészségére hátrányos befolyással van. Az I. ennélfogva főképen csak belterjesebb viszonyok között van helyén, ott, hol a föld drága, a munka s a tőke olcsó s az állatok nem tenyésztés céljából, hanem tej, hús s zsir nyerése végett tartatnak. V. ö. Hensch, Jószágberendezés és kezeléstan (Magyar-Óvár 1895).

Istamét

v. istimét, üstemét (német. Stamett, ol. stametto), a XVI. és XVII. sz.-ban finom posztószövet.

Istáp

régen estáp is, eredetileg bot, gyámol, támasz. I. a halászatban az öregháló két végén alkalmazott vezérfa, mely tavakban egyszerü, folyókba szánt hálóknál ellenben alsó végén súlyokkal van terhelve.

Istápfű

aranyos (növ.), a Solidago virga aurea L.; l. Aranyvessző.

Istápkő

l. Inkő.

Istár

babiloniai istennő, amelyet Uruk városának védőistennőjével, Nanával azonosítottak. Az élet és a nemző erő istennője volt, amiért tiszteletére zajos örömünnepeket ültek. I. neve azonos a bibliai Astóreth-tel (l. Astarte) és himjar Athtâr-ral. A róla szóló későbbi görög és szir étesítések a harc istennőjének mondják, ami onnan ered, hogy Artemisszel azonosították. Belit (gör. Mylitta) valószinüleg mellékneve Istarnak.

Isten

Fogalmát meghatározni lehetetlen. Szt. Ágoston szerint könnyebb megmondani, hogy mi nem az I., mint azt, hogy mi ő. Bármikép képzeljük is őt magunknak, mindaz kevesebb, csekélyebb nálánál, s bármint fejezzük is ki, az nem az, ami ő valóságban; mert I. végtelen, a végtelen pedig korlátolt ész által meg nem fogható s kimerítőleg ki nem fejezhető; tökéletes, teljes fogalma, mely egész tárgyát kimerítené, nem lehetséges embernél. I. megszünnék lenni végtelen s azért I., ha a véges elme megfoghatná; azért mondja szt. Ágoston: «Ha megfogod, nem Isten» (Serm. 117. de verb. Domini). De nem is szükséges az isteni léynek ily tökéletes kimerítő ismerete; elégséges az, mely a mindenség létéről, rendjéről, céljáról elegendő okot tartalmaz, az észnek az ő elméleti és gyakorlati működésében, ugyszintén a sziv vágyainak eleget tesz: ily ismerettel birunk istenről, kiről gondolkozva, őt ugy képzeljük, mint önmagától való, végtelen tökéletességü valóságot, mindennek létesítő végső okát, vagy mint a kat. egyház tanítja: «Az egy igaz élő I., a mennynek s földnek teremtője», mindenható, örök, megmérhetetlen, felfoghatatlan; ész, akarat, s minden tökélyre nézve végtelen, ki egyes egyedül való, egészen egyszerü s változhatatlan szellemi állag levén, a világtól tárgyilag és lényegileg különbözőnek, önmagában és önmaga által legboldogabbnak és mindennél, ami kivüle létezik és gondolható, kimondhatatlanul nagyobbnak mondandó. Ezen egyedüli igaz I. jósága és mindenhatóága által nem saját boldogságának nevelése, sem önön tökélyeinek létrehozása, hanem a teremtményekkel közlött jók által ennek nyilvánítása végett teljesen szabad elhatározása folytán mind az anyagi, mind a szellemi világot az idő kezdetével semmiből alkotta, föntartja s kormányozza (Conc. Vat. Cap. I. Const. 1. De fide).

I. ismeretére a teremtett szellemnek kétféle forrás áll nyitva, melyből az istenség ismeretét merítheti; ez a kétféle forrás az isteni kinyilatkoztatás kétféle módja, amint t. i. az természetes és természetfölötti uton jön el hozzánk. E két forrás nem egyenlő fontosságu, nagy különbség van a kettő közt; mert az, amit az ember természetfölötti kinyilatkoztatás által tud I.-ről, nem ugyanaz, amit a természet utján ismer róla, vagyis máskép ismerjük I.-t a természet, máskép a kegyelem világossága által; de ez a «máskép» korántsem jelent ellenkezést az első és második ismeret közt; nem azt akarjuk mondani, hogy az ember a természetes világosság által ellenkezőjét ismeri annak I.-ről, amit a kinyilatkoztatás ad elő neki. Ellenkezőleg, katolikus tanítás, hogy a rendkivüli kinyilatkoztatás fénye az ész világával sohasem ellenkezik, s viszont az ész igazsága semmi ellentmondást nem tartalmaz a pozitiv hit igazságával. Ami az I. természetes ismeretét illeti, habár velünk született isteneszme nincs is, lelkünkben megvan a képesség, hogy I. létéről magunknak önkéntes hajlandósággal s nagy könnyüséggel észszerü bizonyosságot szerezzünk: de ezt az ismeretet az I.-től különböző közeg, a teremtményekből való következtetés által kell szereznünk s igy bizonyítanunk. I. létének észleges bebizonyítására sokféle érvek szolgálnak: 1. A lénytani érv (argumentum ontologicum, l. Anselmus). 2. Világtani érv. Vannak esetékes létü lények, amelyek létezhetnek v. nem létezhetnek, amit bizonyít a világon létezők folytonos eredete- s romlásáról való tapasztalat. Az esetékes létü lények nem önmaguktól valók, hanem más által eredtek. Ugyanis semmi sem létezik elegendő ok nélkül. Az esetékes létü lények létezésüknek elegendő okát nem birják önmagukban, mert különben nem volnának esetékes létüek, amelyeknek sajátsága az, hogy közömbösek a létezésre és nem létezésre: ha tehát mégis léteznek inkább, mint nem léteznek, létezésük okát önmagukon kivül birják, más által eredtek. Ez a más nem lehet egyéb mint az első, teremtetlen, önmagától való s azért szükséglétü lény. Mivel ugyanis esetékes létü lények oka azokon kivül létezik, ez az ok v. önmagától van, vagy ismét más által teremtetett. Ha önmagától való az, az önmagától való ok maga az I. Ha pedig nem önmagától való, ismét oka keresendő, mely vagy magától, vagy mástól van, s ekképp az okok sora támadna, amelyben folyton az előző ok a következőnek lenne oka. Már pedig, minthogy az ilyetén okok sorozata végtelenül nem terjeszthető ki, szükségkép kell első oknak lennie. Szükségkép létezik tehát első, önmagától való, szükségletü ok, ez az önmagától való lény végtelen, I. Az önmagától való lény ugyanis éppen azért, mert nem mástól, hanem magától van, nem részesül által bir léttel, hanem lényegileg, v. inkább nem léttel bir, hanem maga lényegileg a lét, a lét telje, a legvalódibb, végtelen lény. 3. A mozgásból vont érv (arg. kyneseos). Tapasztalati tény, hogy a világon sokféle mozgás létezik. A mozgás nem más, mint átváltoztatása a csupa tehetségnek működéssé. Semmi sem képes önmagát mozdítani. Azáltal, hogy valami valódilag megváltozik és a tehetségből működésbe megy át, olyasmi járul hozzá, amivel előbb nem birt: ámde senki sem adhatja önmagának azt, amivel nem bir. Azért minden változékony és csupa tehetségi lény mástól függ, hogy mozdíttassék. Ha tehát az, amitől mozdíttatik, ismét csak ilyen, hogy működhessék, a harmadikhoz s igy tovább kell fordulnia, amig valamely működőhöz érünk, amely nem mozdíttatik, hanem csupa magától működő. A mozgás az anyagnak nem veleszületett tulajdonsága, az anyag veszteg, nem mozdul, ha nem mozdíttatik. Kell tehát egy fölötte való akaratnak lennie, mely mozgába hozza, mely nem anyagi. 4. A céltani érv (agr. teleologicum) lényege ez: a világon a legkisebb állat szervezetében éppugy, mint az égi testek mozgásában bámulatos rend, csodálatos összhangzat, célirányosság észlelhető. Az ész törvénye szerint, mely nem enged meg okozatot elegendő ok nélkül, ott, hol tervszerüség, összhangzat van, kell oly lénynek is lennie, mely e tervezetet, összhangzatot kigondolta s valósította. Már pedig megismerni a célt és a használandó eszközök alkalmas voltát csak az ész képes; s hasonlókép a célt kitüzni szándékolni s a cél elérésére alkalmazni csak az akarat tudja; mind az ész, mind az akarat műve a rend, az lehetetlen, hacsak az ésszel s akarattal biró lélekben fogalmazva, kigondolva nincs. Létezik tehát ész, mely a mindenség rendjét kigondolta; létezik akarat, mely ezt a rendet valósította. 5. Az erkölcsi érv igy alakul: van lelkünkben erkölcsi törvény, melynél fogva különbséget teszünk a jó s rossz közt; a jót követnünk, a rosszat kerülnünk kell; a jót cselekvőre jutalom, a rosszat tevőre büntetés vár. Ez a törvény egyetemesnek s változhattlannak ismertetik, föltétlen tekintéllyel bir, mit soha sem szabad megsérteni, melyet semmi hatalom el nem törülhet; föltétlen szentesítéssel, melynek jóváhagyása a jókat vigasszal tölti el, s melynek furdalásai a gonoszokat folyton gyötrik. Ezt az erkölcsi törvényt nem az ész hozta, az ember azt nem hozta létre, ha nem találja, már magára hozottnak érzi, amely ellen, fájdalom, gyakran, de hiába tuakodik. Az ész megismeri ugyan az igazságot, legyen az elméleti vagy gyakorlati, de nem teremti; nem lehet törvényhozó saját akaratára nézve, törvényt csak fölebbvaló adhat, ember pedig nem lehet fölebbvaló s alattvaló egyszersmind; a törvényhozó, ki a törvényt a szivekbe oltá, az I., ki a valóságban létezik. 6. Történelmi érv (arg. historicum). Mindenkor mindenütt meg voltak gőződve az emberek, hogy létezik I.; tévedtek sokan az I. igaz természetének megismerésében, de valamely istenséget mindig hittek; az ateusok, mint hajdan, ugy most is csak szórványosan mutatkoznak. Már Plato felhozta az I. léte bizonyítékául: «minden görög és barbár megegyezését abban, hogy léteznek istenek» (Dial. 11.). Ez az egyetemes, kétségbevonhatatlan tény csak igazság lehet; az, amiben mindenek természete megegyez, nem lehet téves (Cic., De nat. Devr. I. 17). Ez a közegyezés a természet szava, az igazság nyilatkozata. Ezen állandó közmegegyezés I. létének hitében egyetemes, a legnagyobb nyilvánvalóság eredményekép tekintendő, melynek elegendő oka csak az lehet, hogy az, vagy a természet szava, vagy bizonyos őshagyomány, vagyis inkább mindkettő együttesen; ezt az egyetemes, mélyen gyökerező, kiszakíthatatlan meggyőződést csak az kelthette föl az emberi lélekben, aki teremté s igy szervezé: innét a lélek az az önkéntelen vonzódása, mely az isten tudatában eredetének kútfejéhez vágyódik.

I. tökéletességei. Keresztény fogalom szerint az isteni tökéletesség nem oyl tulajdonság, melyet I. tetszése szerint fölvehetne magára, vagy letehetne, hanem az, amije van, az ő maga, mindaz ami I.-ben van, az maga az I.; nemcsak értelemmel bir, hanem értelem és pedig egész értelem. I. végtelen tökéletességü, tiszta szellem lévén, kizár minden összetettet, vagyis: a) egészen egyszerü; b) mindenütt jelenlevő, megmérhetetlen, aki minden létező dolognál nemcsak hatása, működése, hanem lényegénél fogva jelen van, általuk azonban nem foglaltatik, nincs térben, ő nem valami más mellett létező; tér istent sem be, sem ki nem zárja; c) örökkévaló kezdet, vég, változás vagy következés nélkül; az örökkévalóság határtlan életnek egész és tökéletes birása, semmi által meg nem szakasztott jelen (Szt. Ágoston Confes. XI. c. l.); d) változhatatlan, mindig ugyanaz, ugyanazon állapotban van, lehetetlen, hogy valamely tökéletességet szerezzen vagy veszítsen; e) mindentudó, ki minden ismerhetőt ismer; f) mindenható, ki mindent, ami önmagában lehetséges, létrehozhat; g) legbölcsebb, aki a legjobb célokat legalkalmasabb eszközökkel veszi ki; h) legszabadabb, ki önmagát minden akadály és szükség nélkül legtökéletesebb ismerete szerint határozza el a cselekvésben; i) a legszentebb, ki tökéletességeivel egyezőleg cselekszik, csak az jó és szent, ami akaratával egyezik; j) legjóságosabb, ki minden teremtményének annyi tökéletességet és boldogságot akar adni s ad is, amennyire képesek, s az ő legbölcsebb tervei megengedik; k) igazmondó, ki változatlanul igazat akar mondani s igéreteit megtartani; l) legigazságosabb, aki mindenkit cselekedetei szerint jutalmaz vagy büntet; m) legirgalmsabb, aki sokáig türi a bünösöket, időt engedve a megtérésre, ki kegyelmet ad, hogy töredelemre indíttassanak s a bünbánókat kegyelmébe fogadva, büneiket megbocsátja, szeretetében részesíti. Keresztény fogalomban az I. egy, lényegében három személyében: atya, fiu és szentlélek, vagyis az egy isteni lényeg három különböző isteni személyben él, minden valóságos különbsége mellett azonban az isteni személyeknek a lényeg, az állag és természet mégis csak egy s magához egyenlő.

Istenanya

Istenszülő (lat. Mater Dei), bold. szüz Máriának neve, mellyel őt tiszteljük.


Kezdőlap

˙