-család, okmányszerü őse J. Balázs, ki Báthory István erdélyi fejedelemtől a XVI. sz. második felében cimeres nemeslevelet kapott. Utódai közül két testvér emeli fel a családot a mult század végén: I. Pál és I. János. Mindkettő hires törvénytudó, mindkettő nagy vagyont szerez. János, ki mint kir. tanácsos 1776. halt meg, nagy vagyonát megosztotta II. Pál és II. János unokaöccsei közt, azonkivül nagy alapítványokat tett (összesen 178 000 frt, nevezetesebbek: 15 ezer frt szegény pesti ügyvédeknek valláskülönbség nélkül, 30 ezer frt ev. iskolák és egyházi célokra, 16 ezer frt vallásgensekre Bécsben és Pozsonyban, 10 ezer frt konviktusra, a pozsonyi liceumban). Még Mária Teréziának és II. Józsefnek is hagyott 3-3000 aranyat. Testvére Pál (megh. mint kir. tanácsos 1762) inkább a közpályán emelkedett. Nagy szerepet játszott az 1715, 1723, 1729. évek országgyüléseinek közjogi vitáiban és döntőt abban, hogy a pragmatica sanctiót az uralkodóház nőágára is kiterjesztették. Ezen érdemeiért VI. Károlytól donációt kapott pozsonyvármegyei birtokaira. Fia II. Pál a katonai pályán tábornokságig vitte. 1781 dec. 28. báróságot kapott. Unokája volt IV. János (l. o.), kiben flágon kihalt az ev. nemzetség.
J. János báró, a magyar önvédelmi harc egyik vértanuja, szül. Pozsonyban 1800 jan. 22., agyonlövetett Pesten 1849 okt. 20. Megfordult Olasz-, Francia- és Angolországban, hol Esterházy herceg kiséretében jelen volt IV. György koronázásán. Visszatérve, szenici (Nyitra vm.) birtokán gazdálkodott s az evang. egyház dunáninneni kerületének főfelügyelője volt. 1848. Nyitra vmegye főispánjává nevezték ki, mely állásában oly erélyesen viselkedett, hogy Kossuth őt rendelte kormánybiztosul a Hurbán alatt garázdálkodó tótok ellen küldött csapatokhoz. Az ő érdeme volt, hogy Lipótvár magyar kézen maradt, mert ő volt, ki a granicsárokat eltávolította és a bástyára trikolort tüzetett ki. A bukás után megadta magát az oroszoknak, akik Haynaunak szolgáltatták ki. A vérbiróság halálra itélte. Holttestét 1867. a pozsonyi családi sirboltba szállították.
kisközség Zemplén vmegye homonnai j.-ban, (1891) 668 tót lak., régi vár romjaival.
-család (nagy-jeszeni). Törzse állítólag a XII. sz.-ban élt Temérdek András. Nevét a turócvármegyei Jeszen-től kapta, mely földre 1271., majd ismét 1281. nyert örökös adománylevelet. I. Ferdinánd 1563. cimer-ujító oklevelet is adott nekik. A J.-család tagjai közül kiválnak: J. Mihály, comes; IV. Béla, V. István és IV. László alatt békében és harcban hűséges szolgálataival nagy érdemekre tett szert. Különféle csatákban nyert sebei rendkivüli vitézségéről tesznek tanuságot. Az Ottokár cseh király ellen vivott marchfeldi ütközetben 1278. halálosan megsebesült. - J. Miklós, a XVI. sz.-ban nagy befolyást gyakorolt Turóc vmegyében, hol alispáni méltóságot is viselt. - J. István, Turóc vármegye szolgabirája, mindhalálig lelkes hive volt I. Ferdinándnak, bár e miatt sok zaklatásnak és szenvedésnek volt kitéve. Fiai közül László 1526. elesett a mohácsi vész alkalmából; Dániel pedig és Simon Turóc és Trencsén vmegyékben hiatalt viseltek. E tájt szakadt a család egy ága Sziléziába. Nemsokára erre egy másik J., Boldizsár, ki szolgabirói tisztséget viselt, állítólag a törökök előtti félelmében szintén kivándorolt. Boroszlóban 1566. fia született, J. János, aki orvosi tanulmányokra adta magát. Csakhamar a vittenbergai orvosi kar tanára, majd 1597. az egyetem rektora és a szász fejedelmi család udvari orvosa lett. 1602. már Rudolf császár kedvelt udvari orvosa és a prágai egyetem rektora. Midőn 1618. Frigyes pfalzi választó-fejedelemnek pártjára állott, a cseh rendek Pozsonyba küldték, hogy a magyar rendek támogatását megnyerje. Azonban az országgyülés feloszlatása után J. Jánost elfogták, Bécsbe vitték és csak 22 heti fogság után bocsátották el, tőle azon igéretet véve, hogy a császári ház ellen nem fog működni. De ugy látszik, ellenkezőleg cselekedett, mert 1621 jan. 21. ismét elfogták s Prágában kivégezték: nyelvét kivágták, fejét széthasították, testét felnégyelték. Számos orvosi vallásbölcseleti és történeti munkát irt. Mindig szerette Magyarországot; magát «eques hungarus»-nak nevezte. (V. ö. Demkó Kálmán, A magy. orvosi rend története.) - A XVI. és XVII. sz. folyamán a J.-család több sarja Trencsén vmegyében nagy tekintélynek örvendett. Szülőföldjén tul terjedt el J. Mihály neve, ki Esterházy Pál nádor kedvelt titkára volt. 1687. elnyerte az itélőmesteri méltóságot, majd kir. táblai ülnök lett. Unokája, J. Antal, 1741. bárói rangot nyert, de benne a család ezen ágának magva szakadt. - J. Dániel, latin iró. Élt a XVIII. sz. elején. Előbb Besztercebányán, majd Vittenbergában végezte tanulmányait, hol a magister és poeta laureatus eimeket érdemelte ki. Később Drezdában különféle hivatalokat viselt. A vittenbergai könyvtárban több latin nyelvü verses műve őriztetik. - J. sőándor, a tolnai ág alapítója, 1775. Tolna vmegye alispánja volt. Ugyancsak mint ennek követe volt jelen az 1790. országgyülésen. - J. János (1793-1866), a hétszemélyes tábla birája ésa Szt. István-rend kiskeresztes vitéze volt. Gyermekeivel együtt 1865. bárói rangot nyert (mely 1875. ujból megerősíttetett). - J. Elek, 1790. Bars vmegye alispánja. Az elterjedt barsi ág alapítója, melynek tagjai közül kitüntek: J. János, alezredes volt. - J. Károly és Elek, mint alispánok nagy szerepet játszottak Bars vmegyében. - J. Miklós, cs. kir. őrnagy és kamarás; 1855. osztrák bárói rangot nyert. Magtalanul halt meg 1865. Ujabban a közélet terén érdemeket szereztek: J. Sándor br. (1827-1890). Hosszabb ideig képviselője volt a pincehelyi (Tolna vármgye) kerületnek. Fia J. László br. (szül. 1861.) eleinte pincehelyi szolgabiró, majd atyja halála után orsz. képviselő. - J. Ferenc nagy népszerüségre tett szert mint Baranya vármegye alispánja. Ennek fia, J. Ferenc (szül. 1846.) eleinte Baranya vármegye tiszteletbeli aljegyzője volt. 1881 óta függetlenségi párti programmal képviseli a szt.-lőrinci kerületet. - A család másik élő főága a kis-jeszeni v. Paulovitz nevezetü, mely azonban csak ujabb időben keletkezett.
1. J. Danó (irói néven Temérdek), született Losoncon (Nógrád) 1824 január 5-én. Tanult Losoncon, Selmecen, Pozsonyban, hol 1844. Petőfi Sándor lakótársa volt. Az ügyvédi vizsgát 1848. tette le. Az 1847-48. évi pozsonyi országgyülésen gróf de la Motte Károly követe (absentium ablegatus) volt. Ugyancsak 1848. a nógrádi nemzetőri zászlóaljhoz főhadnagynak neveztetett ki s jelen volt a schwechati csatában; később Debrecenben a pénzügyi minisztériumban fogalmazóként szolgált; majd Losonc város térparancsnokává lett s midőn az oroszok Losonc városát 1849 aug. felégették, menekülni volt kénytelen. Visszatérte után a Losoncon működő polgári és katonai vegyes vizsgáló biróság elé állíttatott, de a közben kiadott amnesztia folytán a vád alól felmentetett. Ekkor irta meg a Vachot Imre által kiadott Losonci Phönixben Losonc város történetét s az oroszok általi feldulását. A szabadságharc után mint kompromittált egyén hatósági felügyelet alatt Balassagyarmaton volt ügyvéd s ott 22 évig működött, s az ügyvédi kamara elnökévé választatott. Itt szerkesztette 1862. a Felvidéki Magyar Közlönyt s alapította a Balassagyarmati takarékpénztárat. 1875. kir. közjegyzőnek neveztetett ki, 1879. pedig hasonló minőségben Budapestre helyeztetett át. Költeményeit 1889. Temérdek név alatt adta ki s a Petőfi-társaság tagjává választotta meg.
2. J. Sándor, miniszteri osztálytanácsos, szül. Losoncon 1852 okt. 19. Tanult Budapesten, Pozsonyban, Bécsben s elvégezvén jogi tanulmányait, doktor, majd 1877. ügyvéd lett. 1878. államszolgálatba lépett; mint budapesti kir. alügyész több hires pört vezetett. Később kir. főügyészi helyettes lett Erdélyben s e minőségében feltünélst keltett a román nemzetiségi sajtópörök alkalmával tartott kiváló hazafias vádbeszédeivel. Ez érdemei révén nevezték ki 1894. a belügyminisztériumba a nemzetiségi osztály élére. Jelenleg miniszteri osztálytanácsosi ranggal a magyar királyi miniszterelnökségben működik.
(Jasztreb), kisközség Sáros vmegye felső-tárcai j.-ban, (1891) 1109 tót lak.
(ásv.) l. Gagát.
anilinfekete, melyet ruhanemüek jegyzésére használnak.
(franc., ejtsd: zsetoń), l. Bárca.
vagy Gettatura (olasz, ejtsd: dset-) a. m. szemmel való megigézés, szemverés.
reáliskolába, gimnáziumba vagy felsőbb tanodába járó magyarországi születésü keresztény ifjak számára. Az alapítvány az ázsiai származásu Jettim Józseftől kapta nevét, aki nálunk telepdett le. 1798. a kormány átengedte neki a torontálvármegyei Tisza-Szent-Miklüshoz tartozó kincstári földeket különféle gazdasági kisérletekre. Jettim rendezni kezdte a birtokot s rövid idő alatt gazdasági épületeket, iskolát, tanítói lakást, különféle műhelyeket és likörgyárat épített; az igy berendezett mintagazdasága csakhamar nagy hirre tett szert. Halála után összes vagyonát végrendeletileg jótékonycélra hagyta. Az alapítvány készpénzben s különféle kötvényekben körülbelül négyszázezer frtra rug. Ezen összeg évi kamatainak két negyed részét ösztöndij cimen, egy negyed részét árva dijak gyanánt, egy negyed részét pedig házi szegények közt osztják ki. Az ösztöndijak a következőképen oszlanak meg: 16 ösztöndijas kap száz forintot, 20 kap nyolcvan forintot s 23 hatvan frtot. Az árvadijakat nemi különbség nélkül osztják szét és pedig 19 árva kap 60 forintot, kilenc pedig 50 forintot. Az alapítványt élvező árvaleányok férjhezmenetelük alkalmával 100 forint hozományt is kapnak. Egy árvadij mindenkor tisza-szent-miklósi zsellér árvának van föntartva. Házi szegények: a tisza-szent-miklósi szegények, a bécsi általános polgári közkórház betegei, a budai, pesti és szegedi szegények. Az alapítványt öt tagból álló kormányzóság, vagyonát pedig a földhitelintézet kezeli. Megüresedett alapítványi helyekre a hirlapok utján irják ki a pályázatot s a folyamodványok a mindenkori főigazgatónál adandók be.
l. Ituraea.