(héber, a. m. Isten [vet magot], l. az az ótestamentombeli termékeny, sík tartomány, amelyet Ny-on a Kanuel-hegység és a tenger, É-on Galilea, K-en a Tabor, a Dsebel ed-Dahi és a Dsehel-Fuku'a, D-en Szamaria határol. Nevezték megiddói síkságnak v. «nagy síkság»-nak is, mert Palesztinában nincs más síkság, amely nagyságra nézve hozzá fogható volna; továbbá eszdrelomi (J. későbbi kiejtése), eszdralomi, sztradelai síkságnak. Mai neve Mers Ibn Amir. - 2. J., város a hasonnevü síkság K-i partján, a Dsehel-Fuku'a lábánál; Ahab királynak itt volt a székhelye. A keresztes háboruk idején Parvum Gerinum volt a neve.
(Jiu), folyó, l. Zsil.
az erkölcstanban ami az erkölcs parancsának megfelel, a legfőbb jó az erkölcs ideálja, az erkölcsi akarat legfőbb célja. Jó az az ember, aki cselekedeteiben az erkölcs parancsának megfelel, még pedig csak azért, mert az erkölcs parancsolja. Amely cselekedet ily irányu akaratból fakad, jó. A jónak ellentéte a rossz, a jó embernek, cselekedetnek ellentéte a rossz vagy gonosz. Aki a jót más okból teszi, p. mert kellemesebb jót tenni, mint rosszat, mert hasznot vár belőle ebben v. a más világban, az nem erkölcsi motivumból cselekszik. A jónak fogalma természetesen az erkölcstani ideál fogalmának fölfogása szerint változik (l. Erkölcstan), de gyakorlatilag mégis egy nézeten vagyunk az erkölcsi jó dolgában. A köznyelvben sokféle más értelemben is használjuk e szót. Itt a jó a haszonnal, kellemessel, a célszerüvel stb. egyértelmü. Jó a nap, az egészség, az étel, ital, a ruha, a pihenés stb. Jó emberem, aki engem támogat, akire a magam ügyében számíthatok; hasonló értelmü: jó szivü, jó indulatu, jó emlékezet. Jó a művészet v. mesterség ama műve, mely e művészet vagy mesterség törvényeinek, szabályainak megfelel. Bármily értelemben is vegyük e szót, nem szabad feltennünk, hogy jó és rossz két végső pont, mely közt minden téren sok átmenet van. Jó nemzetgazdasági értelemben, l. Javak.
Dávid király vezére, aki vitézsége és ura iránt való határtalan hűsége által vált ki, azonban ennek akarata ellenére meggyilkolta Abnért és a csatában megölte Dávid király parancsa ellenére ennek fiát, Absolont. Nagy szolgálatai dacára, amelyeket Dávid királynak tett, Salamon kevéssel trónra lépte után megölette.
1. Jéhu fia, Izraelország királya Kr. e. 820 körül. Uralkodása alatt Chazáel és II. Benhadad arameus királyok többször törtek be országába. - J. Josijjáhunak, Judaország királyának fia, aki Kr. e. 608. 3 hónapig uralkodott Jeruzsálemben. II. Necho egyiptomi király trónjától megfosztotta, magával vitte Egyiptomba, ahol meg is halt.
József, hegedüművész, született Köpcsényben (Moson) 1831 jul. 15. Szülei még harmincas évek derekán Pestre költözvén, első zenei képzését a hegedün Ellinger Gusztván vezetése alatt nyerte, ki a szülőket figyelmessé tevé a gyermek rendkivüli tehetségére; miután egy pár hangversenyben bemutatták, mint valódi csodagyermeket Bécsbe adták Böhm további vezetése alá. Ott oly gyorsan fejlődött, hogy 1843. mint csaknem bevégzett művész lépett fel Lipcsében a Gewandhaus-hangversenyek egyikében. U. o. Dávid Nándor s Hauptmann Móric voltak mesterei. Mendelsshon-Bartholdi 1845. a fiatal művészt magával vitte Londonban. Első fellépése alkalmával egyik filharmoniai hangversenyben játszotta legelőször Beethoven hegedüversenyét. ugyanezen évben Lipcsében mint zeneszerző is nagy sikerrel lépett fel egy Adagio és Rondóval hegedüre zenekarkisérettel. E téren legnagyobb kimagasulása az ő magyar stillben irt hegedüverseny-darabja szintén zenekarkisérettel, mely a hegedüirodalomban unikum számba mehet. 1850. Liszt F. meghivására Weimarba tette át lakását, mint a Liszt által szervezett udv. szinházi zenekar első hegedüse. 1854. a hannoverai király hivta meg kir. udvari hangverseny-igazgatónak s egyuttal a szinház évei alatt érte el virtuozitásának csúcspontját, honnan évenkint európai műutazásokat tett, tele diadallal. A 60-as évek kezdetén meglátogatta hazáját is. Ugyancsak Hannoverában ismerkedett meg az ottani kir. opera primadonnájával, Weiss Amáliával is, kit 1863 vett nőül. 1869. Berlinbe tett át állandó lakását, hol porosz királyi tanári cimmel lett kitüntetve s utána csakhamar az életbeléptetett királyi zeneakadémiai igazgatója s a hegedü legmagasabb kiképzési osztálya tanárának nevezték ki, hol maig működik. Az egy magyar stilü hegedüversenyét kivéve, nem alkotott ugyan epochális műveket, se nem jeleznek az ő művei nagy reformációkat, de méltó kiegészítő részei annak a klasszikus irányu antik zeneirodalomnak, melynek légkörében nevelkedett, fejlődött s mely ugyszolván a vérébe ment át. Az uj iskola hivei közé nem tartozott feltétlenül, habár annak többoldalu elementáris behatásai alul ő sem vonhatta ki magát egészen.
1. (I.), brandenburgi választó-fejedelem, szül. 1484 febr. 21., mint János Cicero legidősebb fia, megh. 1535 jul. 11. A lebusi püspök Detre volt J. nevelője, kitül az asztrologia és alkémia iránti hajlamot is örökölte. Atyja halálakor még csak 15 éves volt, de azért a rakoncátlan és rendbontó nemesekkel szemben rendkivüli szigort tanusított. 1527. behozta a római jogot (Joachim-féle konstitució) és ujjászervezte a legfelsőbb bíróságot, de a zilált pénzügyet nem volt képes jobb karba hozni. A közoktatás terén az Odera mellett Frankfurtba alapított egyetemmel szerzett érdemet, a Luther-féle reformációval azonban sehogyan sem tudott megbarátkozni. Lutherrel személyes vitába is elegyedett, amidőn az J.-ot a Hornung Jánoséval folytatott tiltott viszonya miatt szemrehányásokkal illette. Hatalmának növekedésére irányuló vágyaival éppen ugy nem ért sikert, mint a reformáció kiirtását célzó rendeleteivel és e szellemben szerkesztett végrendeletével. V. ö. Droysen, Gesch. der preuss. Politik (2. kiad., II. 2. 1870); Treusch von Buttlar, Der Kampf J.-s gegen den Adel seines Landes (Drezda 1889).
2. J. (II.), másként J. Hektor, brandenburgi választó-fejedelem, az előbbinek fia, szül. 1505 jan. 13., megh. 1571 jan. 3. Atyja kat. szellemben neveltette és J. trónralépte után 1539-ig meg is maradt a kat. egyház kebelében. Ebben az évben azonban (nov. 1.) Spandauban nyiltan áttért a lutheránus hitre. 1540-41. részt vett a Hagenauban, Wormsban és Regensburgban rendezett felekezeti vitákban, melyektől a kat. és prot. egyházak kibékítését remélték. 1540. szervezetet adott a brendenburgi prot. egyháznak, melynek immár maga lett a feje, a kat. liturgiát azonban továbbra is megtartotta. 1542. a birodalmi rendek saját kivánságára ama nagy hadi vállalat élére állították, mely, negyedszázados igyekezetnek eredménye, Buda várásnak a törököltől való visszahivását célozta. A vajudó hegy azonban ez alkalommal is egeret szült. Nem mintha a hadsereg létszáma csekély lett volna. A német hadsereg 30-32 000 főre rugott, amelyhez Esztergomnál Melignai Jakab vezérlete alatt körülbelül 130 hajó csatlakozott, melyeken 7000 magyar és olasz katona volt elhelyezve. Pest előtt pedig összesen 18 000 magyar és azonfelül 1000 hajdu várta a birodalmi had megérkezését. Mindamellett a nagy vállalat, melyhez annyi remény füződött, dugába dőlt. A német zsoldosok nagy része nem kapván meg illetékét, zugolódott és csak kényszerüségből ballagott le a Duna mentén. A sereg felvonulása jun. 8-tól egészen szept. 28-ig tartott, mely napon végre pest alá érkezett. Ekkor a zsoldhiány és a német, magyar és olasz vezérek közötti nézeteltérés következtében az elégületlenség már oly fokra hágott, hogy a különben is gyámoltalan aggodalmas és a kényelmet nehezen nélkülöző J. meg sem kisérlette Budavár ostromát, hanem beérte azzal, hogy nehány ezer emberével okt. 5. a jól megerősített Pest falai ellen intézzen rohamot. Midőn pedig a török őrség a németeket visszaverte, J. és társai (köztük Móric, a fiatal szász herceg is) okt. 8. az ágyukat hajókra szállították és Thurzó meg Perényi kérelmei dacára Pest alól elvonulva, meglehetős rendetlenségben haza indultak. «Nem hiszem (irja I. Ferdinánd V. Károlyhoz), hogy a birodalmat ekkora gyalázat érte valaha». J. maga is restelte a történteket és kisérői (Karlovicz és Könneritz által) eljárását igazolni iparkodott. A schmalkaldi háboruban prot. létére V. Károlynak segédkezett országában, de midőn a császár a fogoly prot. fejedelmekkel zsarnokilag bánt, Magdeburgot hatalmába akarta keríteni és a német trónt Fülöp fiának szánta: J. hallgatván Distelmeyer Lampert tanácsosára, ott hagyta a császár pártját, bár nyiltan nem szakított vele és lealáztatásában sem vett részt. 1552. illetve 1566. Magdeburgot szerezte az érsekség birtokaival együtt, amint (már 1537.) a Frigyes liegnitzi herceggel kötött szerződés értelmében Szilézia birtokára is nyert igényt. J. kétszer nősült, első neje György szász herceg leánya, a második pedig II. Zsigmond lengyel királynak Hedvig nevü leánya volt.
Ten. (növ.), l. Bekkmanfű.
brandenburgi választó-fejedelem (1598-1608), János György fia, született 1546., meg. 1608 jul. 18. Először a szekularizált magdeburgi érsekséget kormányozta mint adminisztrátor; 1598. a trónt örökölte; 1599. szabályozta a választó-fejedelmi méltósággal járó javak és birtokokból alakított hitbizomány és a frank ágat illető secundogenitur birtok közötti viszonyt. Makacs küzdelmet folytatott a rendek ellen, kik végre (1602) mégis arra kényszerítették, hogy kiváltságaikat elismerje és szentesítse. J. ásatta a Finow-csatornát és ő alapította a joachimsthali gimnáziumot (1607 aug. 24.).
l. Murat.