(optimates), a főnemesek.
(in diem addictio), l. Addictio.
(annus jubilei), Mózes III. k. 25, 8-17 szerint minden 50. év, melyet 7 × 7 szombat év (l. o.)=49 után kürtszóval (héb. jóbel, innét neve) hirdettek. A J.-ben minden mezei munka szünetelt, a zsidó rabszolgák visszanyerték szabadságukat s az eladott földbirtok visszakerült előbbi tulajdonosához, illetve annak örököséhez (u. o. 25, 39-42 és 50-54; v. ö. u. o. 27, 17-25). Az egész Palesztinában hirdetett «szabadság» (u. o. 25, 10) tehát az ország minden személyének s összes földbirtokának szólt, miért a J.-t «szabadság-év»-nek is nevezték (Ezek. 46, 17). Ezen intézmények, mint a szombat és a szombatév alapeszméje továbbvezetésének végcélja: az egyes családok megóvása a végképi elszegényedéstől s elzülléstől, a föld termékenységének emelése és a földbirtok felosztása körül létrejött egyenetlenségek kiegyenlítése, szóval a régi zsidó társadalom félszázadonkénti ujjászületése.
(növ., Coix L.), pázsitkóró, 3-4 fajban mind a két földrésznek meleg vidékein terem. Legnevezetesebb a Coix lacryma L. (könnynád, Mária könnye Krisztus v. József könnye) 1,25 m. magas beles fű, levele jó széles, virága egylaki. Az alján apró termő füzérkék vannak, s belőle csaknem gömbölyű, csontkeménységü, fehér v. kékesszürke, fénylő, cseresznyecsonthéj-nagyságu, üveggyöngy v. könycsephez hasonló magvak fejlődnek. K.-Indiában, Khinában és Afrikában gyakran lisztjeért, nálunk kerti disznek termesztik, Európa déli részén el is vadul. A szerzetesek ezelőtt cserépben nevelték. Magvából imafüzést, nyakgyöngyöt füztek, sőt lacryma Jacobi néven orvosságnak is használták. Braziliában is bőven nő, ott lagrimas da nossa senhora a neve. A Coix agrestis Lour. kelet-indiai, többnyári, mintegy 2 méter magas.
aki gyászhirt hoz.
l. Jodocus.
Ágost Jakab, Cotignola báró, osztrák miniszter, szül. Hamburgban 1808 febr. 27., megh. Bambergben 1881 szept. 14. Első szolgálatait Görögországban teljesítette, mint Church tábornok hadsegéde, hol egyuttal Ottó király alatt a hadügyminisztériumban kapott állást. 1835. elhagyta az országot s azon idegen légióba lépett, melyet Angliában a spanyol királyné számára toborozottak. Azután a Krisztinók (Krisztina királyné hivei) soraiban küzdve, törzskari főnök lett az u. n. északi hadseregben. A spanyol polgárháboru befejezése után (1838) Angliába ment. 1840. Sziriában harcolt. Az 1848-iki mozgalmak hirére Németországba sietett vissza, ahol János főherceg s birodalmi helytartó Gagern visszalépése után a kül- és tengerészeti ügyek vezetését bizta rá, de János főherceg lemondása után J. is a magánéletbe vonult. Az 1859-iki hadjárat folyamában a bécsi udvar ő reá akarta bizni a megvert hadsereg fővezérségét, de ez a terv a fegyverszünet megkötése folytán dugába dőlt. Mind e mellett I. Ferenc József bárói rangra emelte J.-t és az 1866-iki osztrák-porosz hadjárat után táborszernaggyá nevezték ki. Említendő, hogy J. kétszer utazta körül a földet: 1853-55. és 1870-71. 1856. adta ki Der syrische Kriege u. der Verfall d. Osmanenreichs seit 1840 c. dolgozatát. Összegyüjtött iratait (János osztrák főherceggel váltott leveleivel együtt) Thomas adta ki (Berlin 83-84, 4 köt.).
(lat.) a. m. tréfából.
(ang. ejtsd: dsoki), a lóversenyeket lovagló s egyedül e hivatásnak élő lovas. Angliában több mint 100 év óta egész családok vannak (többnyire kistermetü, szikár, de izmos fiuk), kik gyermekkoruk óta naponként lovagolván, s közbe futás és tornázás által magukat edzvén, a sebesversenylovaglásban nagy tökéletességre vitték s ügyességükhöz képest nagy jövedelmezésük van. Tavaszkor, a versenyek megkezdésekor, erősen trainirozzák magukat; kevés, de tápláló hússal élnek, egy kis jó bort, kevés vizet isznak, sokat gyalogolnak, hogy fölösleges kövérséget (mit télen át némelyik felszedett) leizzadják stb. - J.-klub, zárt társaság; tagjai a lóversenyek kedvelői.
cimét viseli a keresztény hit- és erkölcstannak egyik cikke, mely felett az V. sz.-ban Ágoston (l. o.) és Pelagius, a reformáció századában pedig a katolikus és protestáns hittudósok, sőt a lutheránus teologusok önmaguk között is heves harcokat folytattak. Az őskeresztény egyház 3-ik egyetemes zsinata (431) elitélte ugyan azt a tant, hogy az ember nem csupán hit által üdvözül isten feltétlen, ingyen kegyelméből, hanem ő maga is közreműködhetik üdve eszközlésében, de azért később a katolikus egyház nem tartotta a hitet elegendőnek az üdvre, hanem szerinte szükséges, hogy a hitnek valódisága cselekedetek által is bizonyíttassék. Igy lassanként érvényre emelkedett azon tan, hogy az u. n. J. szükségesek az üdvre s igy azoknak érdemszerüsége elismertetett. A reformátorok ezen nézetet határozottan elvetették s ugy a lutheri, mint a kálvini reformációnak alaptételévé Ágostonnak, jobban mondva Pál apostolnak azon tanát tették, hogy az ember egyedül hit által üdvözül. Mely tantételből következett, hogy ők a J.-et csak ugy tekintették, mint a valódi, az élő hit gyümölcseit, következőleg, amelyek nem magukért kedvesek Isten előtt, hanem csupán a hit által megigazult egyénekre való tekintetből, melyeket ezek Isten iránti gyermeki szeretetből s a jóhoz való hajlamból követnek el. Később a Melanchton nyomdokain haladó filippisták (l. o.), nehogy a nép fonák értelmezést adjon a hit által való megigazulás tanának, taníták, hogy a J. szükségesek az üdvre, ugy értvén, hogy csak az olyan hit üdvözítő, melytől a J. elmaradhatatlanok, mint a jó fától a gyümölcs; de a tulbuzgó lutherista hittudósok ezen nézetet, mint a római egyházba visszavezető nézetet erőse megtámadták, sőt Amsdorf annyira ment, hogy kimondá a J. káros voltát az üdvösségre.