a l. Jódkészítmények és Káliumjodid.
A jódkészítménynek orvosi használata (oszlató szerekül) már régi keletü, s még mielőtt a tengeri növényeknek jódtartalma ismeretes lett volna, azok már használva voltak ilyen célokra; nevezetesen a tengeri algáknak és a spongiáknak hamva aethiops vegetabilis és spogia usta neve alatt. Csak e század elején (1820) mutatott rá Coindet genfi orvos azon munkájában, melyet «a golyva elleni uj orvosságról» közzétett, hogy az említett növények oszlató és felszivató hatásának tulajdonképpeni oka az azokban foglalt jód lehet. A J. közül leggyakrabban a jódtinktura és a jódkálium használatosak; az ellőbbi, mióta a szabad jódnak a gyomor utján vételekor jelentkező veszedelmei ismeretesek, ma már majdnem kizárólag külsőleg; az utóbbi pedig belsőleg rendeltetik. Ha a jódtinkturát (v. még inkább a jódkálium vizes oldatában oldott jódott), vagy a jódkáliumos és jódos kenőcsöt a bőrre kenjük, akkor azon gyulladás fejlődik, az irhának halszálerei erősen kitágulnak, az epidermis alá, de a mélyebb rétegekbe is, savó és igen sok lymphocyta, fehér vérsejt izzad ki, melyek azonban napok mulva eltünnek, s helyükbe finom zsircseppek lépnek; ezen elzsirosodás aztán a környékező szövetelemekre, nevezetesen a gyulladásosan tultengett kötőszövetre is kiterjed s ily módon történik (mesterséges orbánc keletkezése árán) a daganatok és különböző bőrbajoknak eloszlása. A jódkáliumnak és jódnátriumnak, ugy szintén a ritkán használt jódammoniumnak belsőleges hatása szintén a belőlük szabaddá lett jódtól származik; Ehrlich szerint ugyanis a szervezetnek salétromsavas sói már gyengén savanyu közegben, sőt már szénsav jelenlétében is, a jodidokból jódot szabadítanak fel. Ezért ajánlja ő a hevenyés jódmérgezés ellenszeréül a szulfanilsavat, mert a salétromsavat szorosan megköti. E fontos J.-et különösen szifilisnek későbbi szakaiban, továbbá skrofulás bajokban szokás rendelni; de azonkivül krónikus fémmérgezések (kéneső, ólom), golyva, asztma, a legkülönbözőbb savós kiizadások, krónikus bőrbetegségek stb. ellen is sikerrel használhatók.
A jód a klórral kétféle vegyületet képez; ezek a jódmonoklorid (JCl) és a jódtriklorid (JCl3). A jódmonoklorid vörösbarna, sürü, nagyon illó folyadék, amely az eltartáskor barnavörös kristályokká mered meg. Ugy készül, hogy jódra annyi klórgázt vezetnek, amig az éppen szétfolyt. Ha fölös száraz klór hat a jódra, jódtriklorid keletkezik, mely citromsárga kristályos test. Enyhe melegítéskor megolvad és klórra meg jódmonokloridra bomlik. E vegyületet legujabban, igen erős dezinficiáló és antiszeptikus hatásánál fogva, mint gyógyszert is alkalmazzák.
Frigyes, német bölcsész, szül. Münchenben 1849 aug. 23., hol egyetemi tanulmányait végezte. 1873. a bajor katonai akadémián Münchenben a történet tanára. 1880. u. i. magántanára a filozofiának; 1885 óta rendes tanár Prágában a német egyetemen. Főmüve: Geschichte der Ethik in d. neueren Philos. (2. kiad., Stuttgart 1882-89). Egyéb munkái: Leben u. Philos. D. Humes (Halle 1872, pályanyertes mű); Die Kulturgeschichtshcreibung, ihre Entwickelung u. ihr Problem (u. o. 1878); Volkswirtschaftslehre und Ethik (Berlin 1886); Was heisst Ethische Kultur? (Prága 1894).
(zene), bizonyos sajátságos neme az éneklésnek, mely leginkább az osztrák birodalom hegyi népei közt divatozik, mint Felső-Ausztria, Stiria és Tirol népei közt s mely abból áll, hogy az énekes sokszor és hirtelen váltakoztatja a mellhangokat a fejhangokkal, mi által az ének ellentétes szinezete kirivóbbá, mondhatni: természetellenes hatásuvá válik.
l. Magnéziumjodid.
A jóddal való mérgezés a gyakrabban előforduló, bár csak ritkán halálos mérgezések közé tartozik, minthogy ezen szernek (különösen a jódkáliumnak és a jódtinkturának) orvosi alkalmazása igen gyakori. Jódgyárakban, hol a munkások folytonosan klórral és brómmal meg salétromsavval keveredett jódgőzöknek vannak kitéve, a mérgezésnek ugy a hevenyés mint a krónikus formája (jodismus acutus és chronicus) előfordul. Az első alaknál, mely jodkálium nagyobb mennyiségének bevételekor is szokott jelentkezni, a mérgezésnek jelei következők: erős nátha (jódnátha) és kötőhártyagyulladás, könyezés, nyálfojás, fulladozás mint az asztmánál, esetleg hangrésgörcs következtében halál, v. ha a mérgezett tovább él, akkor légcsőhurut és tüdőgyulladás. Gyakran orrvérzés, fehérjevizelés, hemoglobinuria és jellemző bőrkiütés, u. n. jódakne is észlelhető. Mindezen gyuladásos jelenségeket a szabad jód okozza; mert igaz, hogy a vérnátriumbikarbonátja a jódot jódnátriummá és jódsavas nátriummá alakítja, de e kettő a szervezetnek savanyu nedvei által (p. az agykéregben és az orr nyálkahártyáján Ehrlich szerint jelenlevő salétromsav által) elbontatnak és ekkor szabad jód hasad le. A hevenyés mérgezésben elhaltak bontásakor a levegőutakban és a tápláló csőben nevezetesen a nyelőcsőben és a gyomorban a nyálkahártya duzzadtsága, gyulladása, sőt kezdőd elhalása mutatkozik, a májban és a vesében pedig elzsirosodás. A gyógykezelés fehérjés italoknak (tojás), alkénessavas nátriumnak, jégpiluláknak és ópiumos szereknek adásában áll. A hevenyés mérgezés (melynek állatokon történt első beható tanulmányozása Rózsahegyitől származik), utóbbi időben gyakran onnan származott, hogy petefészektömlők üregébe sok jódtinkturát föcskendeztek. A krónikus mérgezés általános rosszulléttel, lesoványodással, kachexiával jár, mely makacs tüdőhuruttal és gyomorkatarussal, álmatlansággal, a kezek reszketegségével, a fogak zománcának megromlásával kapcsolatos; sőt elmebajok is származhatnak belőle. Gyógyításának első feltétele természetesen a jóddal való foglalkozásnak (gyárakban) és a jódtartalmu gyógyszerek szedésének azonnal való abbahagyása.
l. Jódmérgezés.
l. Nátriumjodid.
NHJ2. E könnyen robbanó vegyületet először Courtois állította elő és Serullas vizsgálta meg közelebbről. Akkor képződik, ha jód és ammonia hatnak egymásra. Ugy látszik, hogy különféle összetételü J.-ek létezhetnek. A NHJ2 összetételü vegyület akkor keletkezik, ha tömény káliumjódid-oldatban jódot oldunk fel, s az oldathoz ammoniát elegyítünk, amidőn is az fekete por alakjában leválik. Nedves állapotban csak lassan bomlik; a száraz készítmény már a megérintéskor is hevesen oxplodál. Ami e vegyület kémiai karakterét illeti, közelebb áll a savakhoz, mint a lugokhoz. Nálunk közelebbről Szuhay József tanulmányozta (Adatok a J. ismeretéhez. Dissertatio, Budapest 1892).