l. Jog.
(erkölcsi, költött, eszmebeli személy). A természeti személytől különböző jogalany. Természetileg ugyanis csak az egyes ember jogképes. Oly célok elérése érdekében azonban, amelyek terjedelme és tartama az egyes embernek érdekét s működését meghaladja, a jog mesterségesen, költés (fictio) utján teremt jogalanyokat azáltal, hogy bizonyos személyegyesületeket vagy alapítványokat önálló jogalanyisággal, önálló képességgel ruház fel, hogy jogokat szerezhessenek s kötelezettségeket vállalhassanak. J. tehát oly jogalany, melynek természeti egyénisége nincs, csak eszmeileg létezik. Valamint a természeti, ugy a J. keletkezéséhez is kettő szükséges, u. m. először a jogalanyisággal felruházandó alzat (substratum) és másodszor az alzatot jogalanyisággal felruházó jogszabály. A jog alanyiság gyökerezhetik vagy törvényben, mely elvontan határozza meg a jogalanyiság megnyerésének föltételeit, vagy az államhatalom külön adományozása, királyi privilegium, amely valamely összszerü alzatot ruház fel jogalanyisággal. A jogalanyiságot képviselő alzat kétféle lehet, u. m. a) bizonyos célra egyesült természeti személyeknek többsége; b) bizonyos célra rendelt vagyon. Ennek megfelelően a J.-ek kétfélék, u. m. testületek és alapítványok. A római jogban az alapítványok mellett a fekvő örökség (hereditás jacens) is önálló jogalanyisággal felruházott vagyon. Testületnél (corporatio, collegium corpus) sem az egyes természeti személyek, sem a jelenlegi és jövőbeli tagok számszerinti összesége nem képezi a jogalanyt, melynek alzata ellenkezőleg a tagoktól különböző, csak eszmeileg létező költött anyagok egységében fekszik. Ezáltal különbözik a testület az önálló jogalanyisággal fel nem ruházott társaságoktól, egyesülésektől. Testületnél az egyes testületi tagok nem alanyai a testületi vagyonnak, mint ellenkezőleg a társasági tagok alanyai a társas vagyonnak. A testületi tagok tehát a testületi vagyonhoz oly viszonyban állanak, mint más idegen személyek. A részvénytársaságok is csak alakilag hasonlítanak a testületekhez, anyagilag, érdemileg azonban a testülettől ép ugy különböznek, mint más társaságok. A testület mindig anyagi, a részvénytársaság csak alaki (collectiv) személyegység. De megjegyzendő, hogy társaságok, egyletek is jogi személyiséget nyerhetnek s ilyennel felruházhatók. Hazai jogunkban. J.-ül említendők különösen: 1. A kis fiskus, ki a szent koronát, a királyt s az országot magánjogilag képviseli. 2. A közönségek (universitates), amelyek kétfélék: világiak és egyháziak. Világiak a kapcsolt részek, a megyék (törvényhatóságok) és kerülete; az erdélyi szászok közönsége. Egyháziak a bevett vallások egyházai egyetemben. 3. A községek (communitates). 4. A testületek, melyek szintén egyháziak (káptalanok, szerzetek) vagy világiak (magyar kir. egyetem, tudományos akadémia, kereskedelmi testületek). 5. Jogi személyiséggel felruházott társulatok s egyesületek. 6. Alapítványok (fundationes) és jogi személyiséggel egészben vagy részben felruházott egyes viszonyok.
l. Tudományegyetem.
(beneficium juris), oly jog, mely kivételes jogtétel folytán a személyek, vagy dolgok v. jogviszonyok bizonyos osztályát megilleti. Ehhez képest a J.-ek v. személyiek (b. personae), p. a kiskoruak J.-ei, v. dologiak (b. rei), p. a res sacrae jogviszonya, v. jogviszonyaik (b. causae), p. bizonyos követeléseket csőd esetében illető előjogok. A J.-ek ugynevezett rendhagyó jogon (jus singulare) alapulnak. A kiváltságtól a J.-ek abban különböznek, hogy a J.-ek a személyek, dolgok, jogviszonyok bizonyos osztályát, a kiváltságok (privilegiumok) ellenben összszerüen, egyedileg meghatározott jogalanyt illetnek.
(quaestio juris), valamely tényleges viszonynak jogi megitélése, ellentétben a ténykérdéssel (quaestio facti), mely a megitélés tárgyát képező ténynek, tényállásnak megállapítására vonatkozik. P. való-e, hogy vádlott X-nek pénzszekrényét feltörte s a szekrényben volt pénzt elvitte? ez ténykérdés. Mit követett el vádlott ezáltal, milyen törvény alá esik ez a cselekmény? ez J. A tény- és jogkérdés közötti különbségen alapszik az esküdtek és a törvény alkalmazó bíróság hatáskörének meghatározása, aszerint a tétel szerint: De jure judices, de facto juratores (t. i. judicant), ámbátor sokan a tény- és a jogkérdés abszolut, vagyis minden esetre kiterjedő elválasztásának lehetőségét tagadják.
(Joccerydech), l. Jokszedők.
a középkorban az érvényes jogtételnek magántekintély alatt történt összeállításai. A J., bár magánosok által készültek, nagy tekintélyben részesültek, sőt némelyek törvényerőre emelkedtek. Ily nevezetes J.-ek Németországban a Szász Tükör, a Sváb Tükör; hazánkban Verbőczy Hármaskönyve.
az 1848. előtti magyar jogban nemesi ősi vagyonnál az örökösödésnek csak akkor lehetett helye, mikor a J.-ben levő személyek közül már egy sem élt. J.-ben voltak: adományi javaknál mindazok, akik az adománylevélben foglalvák, vagyis akikre az adománylevél záradéka alkalmazható. Ha testvérek közösen nyertek adományt, ők és utódaik szinte J.-ben voltak, mig egymás között nem vérrokon adománytársak (condonataris) J.-ben nem voltak. Szerzeményi javakra nézve J.-nek helye volt a szerző és minden törvényes utódai között; továbbá a gyermek és törvényes szülei között Verbőczy tétele alapján, mely szerint az atya a fiunak és viszont a fiu az atyának szerzi mindazt, ami vagyont és jószágot szerezni képes. Végül szerzeményi javakra nézve J.-ben voltak a szerző és annak osztatlan állapotban levő testvérei.
l. Jogszerzés és jogvesztés.
(moderamen inculpatae tutelae; Nothwehr), a magyar btkv fogalommeghatározása szerint (79. §) az, mely akár a megtámadottnak, akár másnak személye v. vagyona ellen intézett, vagy azt fenyegető jogtalan és közvetlen megtámadásnak elhárítása szükséges. A J.-nek nemcsak büntetlenségét, de jogosságát minden időben, bár különböző terjedelemben, elismerték; a középkorban, sőt egészen a mult század végeig jobbára az élet és testi épség ellen intézett támadásokra szorították. Erő az erőszak ellen; ez fejezi ki a J. alapeszméjét. A törvény fogalommeghatározását követve, a J. fogalmi ismérvei: 1. jogtalan, tehát oly támadás, melyre a támadó jogosítva nincs. Nincs azért J.-nek helye p. a hivatala jogszerü gyakorlatában eljáró közhivatalnok ellen; a jogos védelem ellen, de igenis annak tulhágása ellen és pedig akkor is, ha a tulhágást a törvény méltányosságból nem bünteti; vajjon a végszükségben intézett támadás ellen van-e J.-nek helye, az vitás. hazai törvényünk szerint, amely a végszükségben elkövetett jogsértést nem jogosnak, hanem csak büntetlennek nyilvánítja, a kérdést igenlőnek kell eldönteni. 2. A támadásnak már intézettnek v. legalább fenyegetőnek, közvetlennek kell lennie. Laesio ichoata, tehát már tényleg megkezdett támadás nem szükséges, aminek helyessége kitünik abból, hogy ellenkező esetben a védelem gyakran elkésettnek s igy sikertelennek bizonyulna. Nincs tehát J.-nek helye oly támadás ellen, mely csak a jövőben s nem közvetlenül fenyeget, másrészt a már bevégzett támadás ellen. Az első szempontból érdekes az a kérdés, jogosultak-e oly védelmi intézkedések, melyek jövő támadások elleni védelemre irányulnak ugyan, de csak a támadás pillanatában hatályosak, p. csapdák, farkasvermek, puskáknak a mezőn akként való elhelyezése, hogy az arra járó önmagát meglövi. A kérdést egyszerüsíti az, hogy az ily óvintézkedések gyakran a szükség határait meg fogják haladni; ellenkező esetben jogos voltuk alig lehet kétséges. A másik szempontból vita tárgyát képezi, vajjon a zsákmányával menekülő tolvaj ellen van-e J.-nek helye. A tagadó nézet arra fektet súlyt, hogy a dolog elvételével a vagyonnak már befejezett megtámadásával állunk szemben. A nagyon is formatisztikus felfogás ellen az uralkodó nézet ex contineati non ex intervallo, vagyis tettenkapás esetében üldözés közben a J.-nek megengedhetőségét elismeri. 3. A támadásnak a személy, tehát élet, testi épség, becsület v. vagyon ellen kell irányultnak lennie. De nem szorítkozik a megtámadottnak, hanem kiterjed másnak személye v. vagyona ellen intézett támadás eseteire is. S ebben lényegesen különbözik a végszükségtől, amelynek csak életveszély és csakis a tettes v. hozzátartozóinak életét fenyegető életveszély ellen van helye. 4. A J.-nek a szükség határai között kell maradnia. A törvény azonban méltányos tekintetbe vevén azt, hogy a megtámadott a támadás pillanatában a viszonyokat, a támadás veszélyességét s esélyeit nem tekintheti át s nem mérlegelheti oly lelki nyugodtsággal, mint a cselekménye fölött a zöld asztalnál itélő biró, igen helyesen rendeli, hogy a J. határainak félelemből, ijedtségből v. megzavarodásból származott tulhágása (az u. n. excessus) nem büntetendő. Azt a felfogást ellenben, mely szerint a menekülés, segélyhivás lehetősége a J.-et kizárni, ma már elavultnak lehet tekinteni. A tévedés a J. feltételeinek fenforgása körül (az u. n. putatio J. v. praetestus), vagyis az az eset, midőn valaki tévedésből megtámadottnak hiszi magát (v. mást), holott valójában megtámadva nincs, a tévedés általános szabályai szerint birálandó el. A magyar btkv szerint jelesül irányadó ily esetben a btkv 82. §-a, mely szerint nem számíthatók be a büntettnek v. vétségnek tényálladékához tartozó v. annak súlyosabb beszámítását okozó ténykörülmények, amelyekről az elkövető a cselekmény elkövetésekor tudomással nem birt.