a falu és klimatikus gyógyítóhely Weisbaden porosz kerületben, Geisenheimtól É-ra, (1890) 1346 lak., gyógyító intézettel idegbetegek számára; több villája is van s nagyon kedvelt üdülő hely. DK-re tőle van a boráról hires, 185 m. magas domb tetején a J.-i kastély, amelyet 1757-1759. a fuldai apát építette és amely jelenleg a Metternich hercegi családé.
az ugyanily nevü járás székhelye Gumbinnen porosz kerületben, a Rosch-tó kifolyásánál, vasut mellett, (1890) 3222 lak., nagy angolnahalászattal.
(ásv.), viztartalmu uránszulfát, egyhajlásu, fűzöld kristályokban terem Johanngeorgenstadt mellett s Joachimsthalban (Tirol).
v. máltai lovagrend. A jeruzsálemi szt. Jánosról c. rend eredetére nézve a legrégibb szerzetesi lovagrend. Alapítója gyanánt Maurus, amalfii gazdag kereskedőt emlegeti a hagyomány, ki 1070. az egyiptomi khalifától engedélyt kért és nyert, hogy a jeruzsálemi Santa Maria della latina templom mellett szt. Benedek szabályaival élő szerzetesek részére kolostort alapíthasson. E kolostorra nemsokára zarándokok befogadására szolgáló fogadó és kórház kapcsoltatott egybe. Mindkét nembeli zarándokok fölvételt találtak ez épületekbe, melyek egyikének kápolnája, a nők részére Alamizsnás szt. Jánosról (606-616. alexandriai patriárkáról) v. Keresztelő szt. Jánosról neveztetett el. A szerzeteseket Johannitáknak vagy ispotálytestvéreknek (Fratres hospitales St. Joannis) nevezték. Midőn 1091-ben Bouilloni Gottfired Jeruzsálemet elfoglalta, Tongue Gerhard apát alatt a szerzetesség elvált a Santa Maria della latina egyháztól. 1113. II. Paschalis pápa megerősítette a rend uj szerzeteseit, megadván neki a jogot, hogy maga választhassa rektorát. Tongue utódja, Du Puy Rajmond (1118 óta), a rend tagjaitól a szerzetesi hármas fogadalom letevését is megkivánta. Ugyanő a rendnek uj öltözetet is adott: fekete köpenyt, baloldalán fehér vászon kereszttel. Du Puy alatt történt a rend átváltoztatása lovagi renddé, feladatául tüzetvén ki a hitetlenek elleni küzdelem. A rend csakhamar virágzásnak indult, főleg midőn a temploáriusok rendjében, mely ugyanazt a célt, a hitetlenek elleni harcot szolgálta, támaszt nyert. A két rend között azonban csakhamar versengés támadt, mely arra vezetett, hogy mindegyikök nagyobb-nagyobb hatalmat és vagyont iparkodott szerezni. Magában a J.-ben is belső viszályok támadtak s az oly hatalmas rend ereje mindinkább fogyott. Szaladon egyiptomi szultánt nem birták megakadályozni Jeruzsálem elfoglalásában. 1191. a rend részt vett Akkon ostromában, melyet Fülöp Ágost francia király és oroszlánszivü Rikárd angol király vezettek, s a nevezett évben Akkonba tették át a rend székhelyét. 1291. a rend Villiers János nagymestersége alatt elvesztett Akkont, mire a lovagok Ciprus szigetén telepedtek le, hol a királytól Liisso városát nyerték rendi székhelyül. A rend küzdelmeit a hitetlenek ellen folytatni akarván, egy külön kis hajóhadat alapított. De Cipruson nem maradtak meg soká a lovagok. A király és a rend között ellenségeskedések törtek ki, s ezért a rend 1309. Villaret Fulko nagymester alatt elfoglalván Rodus szigetét, székhelyüket oda tették át, s magukat róla rodusi lovagoknak nevezték. A templáriusok 1312. bekövetkezett bukása után, birtokaik nagy rész a J.-re ment át. Állandó telepet Roduson alkottak. Aubusson Péter nagymestersége alatt (1476-1503) II. Mohammed szultán 1479. 100 000 emberből álló seregével fogta Rodust ostrom alá, de eredmény nélkül volt kénytelen visszavonulni. A XVI. század huszas éveiben azonban bekövetkezett a katasztrófa. Midőn Villiers Fülöp de l'Isle Adam 1521. nagymesterré választatott, Szolimán szultán 1522 nyarán 140 000 ember és 400 hajóval megjelent Rodus előtt, melyet 4500 gyalog és 600 lovas védelmezett. Hosszas küzdelem után 1522 dec. 24. kapitulált a rend, 1523 ujév éjjelén elhagyták a lovagok Rodust. V. Károly császár 1530 márc. 24. a rendnek átengedte Málta-szigetét Gozzo, Comino és Tripolisszal együtt, melyért mint hűbérért a rend évenként egy fehér sólymot tartozott a sziciliai spanyol helytartónak beszolgáltatni. A rend most a máltai lovagrend nevet vette föl.
1552. a törökök elfoglalták Tripoliszt és Maltát vették ostrom alá. De a rend tagjai la Valetta Parisot János nagymester alatt erősen tartották magukat. Az ostrom 1565 máj. 18-tól aug. végéig tartott. Ez volt a rend történetében a legfényesebb esemény, a szultán négyhavi ostrom után 20 000 ember veszteséggel kénytelen volt visszavonulni. A győzelem után a nagymester tiszteletére La Valetta városa alapíttatott, mely a nagymesterének halála után 1568. del Monte Péter nagymestersége alatt a rend székhelye lett s az maradt a francia forradalomig. Hompesch Ferdinánd báró alatt (1797-1798, ő volt az első német nagymester) érte a rendet a legsúlyosabb csapás. Bonaparte Napoleon egyiptomi utjában 1798 jun. 9. megjelent Malta előtt s jul. 13. árulás utján bevette La Valettát és ezzel együtt az egész szigetet birtokába kerítette. A rendet most I. Pál cár vette oltalmába, kit 1798 dec. 16. nagymesterré választottak; megerősítését a pápa, a cár vallására való hivatkozással, megtagadta. Maltát 1800. az angolok kertették hatalmukba, s noha az 1802-ben amiensi béke Maltát a rendnek visszaadatni rendelte, az angolok kezükből ki nem bocsátották. A rendet most egyik csapás a másik után érte. Spanyolországban IV. Károly a rend jószágait a koronajavadalmakkal egyesítette s magát a rend nagymesterének jelentette ki. I. Sándor orosz cár a rendnek orosz birtokait meghagyta, de a priorságot nem fogadta el, csak a protektori cimet. Ő és utódai a rendet mint orosz rendjelt adományozták. A pozsonyi béke és a rajnai szövetség értelmében a rend dél-német és rajnai szövetség értelmében a rend délnémet és olasz birtokai is elveszté. 1808., 1810., 1811. elveszté birtokait Bajorországban, Vesztfáliában, Poroszországban s ily módon birtokai közül csak a csak nagyperjelség maradt meg. Székhelye Malta elvesztése után Catania, 1826 óta Ferrara volt. 1834. a pápa a rend székhelyét Rómába tette át. I. Pál halála után 1801. Ruspoli lett nagymester (megh. 1805.), utána Tomasi választatott meg, ki hivatalát 1834-ig viselte. halála után nagymester nem választottak, csak helyettest. 1872. Fra Giovanni Battista Caschi a Sant Croce lett helyettes. 1879 márc. 28. XIII. Leo pápa a nagymesteri méltóságot helyreállította, azóta Ceschi a rend nagymestere. A rend szuverénnek tekintetik, s mint ilyen Bécsben a császári udvarnál külön követsége van. 1841., miután a rend Ausztria közbenjárására olaszországi birtokainak egy részét visszanyerte, I. Ferdinánd császár a lombard-velencei nagyperjelséget alapította.
A rend tagjai eredetileg három osztályra oszlottak: 1. lovagok; 2. káplánok; 3. szolgáló testvérek. A rend szabályai kevés kivétellel a templomosok voltak, öltözetük fekete volt, bal mellükön nyolcágu fehér kereszt, a nyolc lovagi erény jelképezésére. A rend öltözete különben gyakorta változott. Du Puy nagymester a rend tagjait eredetük szerint nemzetek szerint osztotta be: Provance, Auvergne, Franciaország, Olaszország, Aragonia, Katalonia és Navarrával, Kasztilia és Portugália, Németország és Anglia. Minden egyes tartomány élén egy elöljáró, prior állott, kik a konventben, mint a nagymester tanácsosai vettek részt. A tartományi perjel alatt álltak a kerületi perjelségek v. főperjelségek, melyek v. bailliatus v. kommendák, vagy komthurságokra oszoltak. Kommendák alatt értették, ha a rendi birtokok mindegyike külön-külön egy lovag kezén volt, ki évenkint a nagymesteri kincstárba bizonyos összeget fizetni és néhány lovagot ellátni volt köteles. Ha egy lovag kezén több kommenda volt, akkor területe baillatusnak neveztetett, ő maga ballicus provincialisnak. Felvettek továbbá oly személyeket is, kik a rend vagyonának gyarapításához adományokkal hozzájárultak, s a rend iránt hűséget fogadtak, anélkül, hogy a kötelező fogadalmat letették volna. Ezek voltak az u. n. donatusok, kik bármikor kiléphettek a rendből és jelvény gyanánt a fél rendkeresztett viselték. A rend legfőbb birája a pápa volt. Cimere, mely máig is megmaradt, vörös mezőben fehér (ezüst) nyolcsarku kereszt. A pajzs fölött hercegi korona, melyből egy rózsafüzér indult ki, körülfogva a pajzst, alul egy kis johannita kereszttel. Jelmondata «Pro fide.».
A rend jelenlegi szervezete. A szuverén maltai lovagrend jelenleg két nyelvre: a németre és az olaszra oszlik, melyek a rendi magiszterium és a Rómában székelő Sagro consiglio alatt állanak. A nagymester jelenleg Fra Giov. Battista Caschi a Santa Croce, székhelye Róma. 1880 dec. 27. I. Ferenc József a nagymesternek és nagypriornak a birodalmi hercegi rangot adományozta. A nagymester cime Eminenciád vagy Hercegséged. A rend olasz ága, vagyis az olasz nyelv három nagyperjelséget foglal magában, ezek: a 1. a római nagyperjelség 20 lovagi és 3 egyházi kommendával és 12 u. n. «juris patronatus» vagy családi kommendával; 2. a lombard és velencei nagyperjelség, 10 lovag, 1 egyházi és 23 juris patronatus kommendával; 3 a sziciliai nagyperjelség 12 lovagi, 1 egyházi és 31 juris patronatus kommenda. A német ág a következő részekre oszlik: 1. a cseh nagyperjelség 14 lovag és 3 egyházi kommendával; 2. a sziléziai tiszteletbeli lovagok egyesülete; 4. az angol lovagoké; 5. az »in gremio religionis» felvett lovagok, t. i. olyanok, kik nem valamelyik nagyperjelségbe, sem az említett egyesületekbe nincsenek felvéve. A rend élén áll a Rómában székelő nagymester, a nagyperjelségek élén nagyperjelek, az egyesületek élén elnökök állanak. Mindegyik perjelség bizonyos számu baillit (nagykomturt), komturt, professzlovagot, jogi lovagot (t. i. lovagjelöltet), tiszteletbeli lovagot, chevaliers de grâce, donatusokat és rendpapokat egyesít. A rendbe fölveendő jelölttől megkivántatik, hogy róm. kat. vallásu legyen (ámbár kivételkép más vallásuak is nyerhetik a keresztet, de soha mint professzorlovagok), azonfelül 16 nemesi őst, 8 apai, 8 anyait tartozik kimutatni. E származási táblát négy nemes tanu, sub fide nobili hitelesíti. Azonkivül ha a jelölt kiskori (a rend felfogása szerint a nagykoruság a 15. évnél kezdődik) megkivántatik, hogy az említett országok határain belül született legyen, atyja kellő birtokkal birjon, és az inkolatust birja, valamint, hogy anyja is belföldi születésü legyen. Azonkivül az osztrák-magyar alattvalóktól megkivántatik, hogy a rendbelépése előtt az uralkodótól belépési engedélyt kérjenek. uralkodó fejedelmek, valamint a főnemesség legkiválóbb tagjainak gyakran a rend nagykeresztjét adományozzák, mellyel egy tiszteletbeli beilli méltóság jár. Az ünnepélyes fogadalom letevése után a kilépés a rendből csak külön pápa engedély mellett történhetik, a fogadalom a szerzetesi hármas fogadalmat foglalja magában.
A rend jelvénye, a különböző osztályok szerint váltakozó nagyságban, az aranyszegélyü, fehérzománcos nyolcágu (maltai) kereszt, sarkaiban koronás kétfejü sassal, a kereszt felett dúsan diszített arany hercegi korona. E korona fölött a nagykeresztesek, komturok, professz-, jogi és tiszteletbeli lovagok keresztjén arany harci jelvényekből alkotott armatura függ, mig a rendpapok, az I. oszt. donatusok, a kegyi lovagok és tiszteletbeli hölgyek az armatura helyett arany csokrot viselnek, a II. oszt. donatusoknál a csokor is elesik. A rend szalagja valamennyi osztály részére fekete, csak a papoké vörössel habzott. A nagykeresztesek, a baillik és tiszteletbeli hölgyek a szalagot jobb vállukon át hordják, rajta a nagy mellkereszttel. A rend egyenruhája sokféle változáson ment át; 1870 febr. 24-ike óta uj egyenruhája van: fekete bársony középkori öltöny, egyenes kard és fekete bársony köpeny, baloldalán fehér vászon kereszttel. A rend jelenlegi legfőbb szerepe a betegápolás háboruban, mely célra a lovagrend 12 teljesen fölszerelt egészségügyi vonatot bocsát a hadügyminisztérium rendelkezésére. Egy vonatban 16 kocsi, összesen 192 kocsi van. Szervezetét, berendezését illetőleg v. ö. Marcziányi, Nemesség (139-147 old. Ugyancsak ő nála található bővebb felvilágosítás a rendbe való fölvételnél leteendő őspróba stb. iránt).
A porosz J. a nagy Johannita-rendből vált ki. Területe, melyen alakult, Branderburg volt. A brandenburgi bailliatus utolsó alvezére Ágost Ferdinánd porosz herceg volt. Egy 1810 okt. 30. kelt királyi rendelet folytán a rend birtokai a porosz királyság birtokaiba kebeleztették be. 1811 jan. 25. a brandenburgi alvezérség megszüntnek jelentett ki. 1812 máj. 23. a brandenburgi J. helyébe a porosz J. alapíttatott, melynek nagymesterévé Henrik porosz herceg neveztetett ki. Ennek 1846 jul. 12. bekövetkezett halála után a nagymesteri állás nem töltetett be. 1852 okt. 15. IV. Frigyes Vilmos porosz király a brandenburgi alvezérséget ujra helyreállítá, anélkül azonban, hogy a régi birtokokat visszaadná neki. 1835 aug. 8. uj alapszabályokat nyert e rend, melynek élére 1853 március 14. Herrenmeister cimmel Károly porosz herceg választatott. A rendbe való fölvételért mindenki, ki a követelményeknek megfelel, folyamodhatik. Épp ugy felvehetők az evangelikus vallásu idegen fejedelmek, ezek nejei vagy özvegyei. A rend jelvénye a nyolcágu fehér kereszt, melyet a Herrenmeister, kommendátorok és jogi lovagok arany koronán függve, sarkaiban egyfejü koronás arany sasokkal ékítve hordanak. A tiszteletbeli lovagok keresztjén hiányzik a korona, a sasok feketék, koronásak. Szalagja fekete; hordják nyakban. A porosz király, mint a rend védnöke, a rendjelvényt a korona alatt egymást keresztező jogar és koronával diszítve viseli. V. ö. Herrlich, Die Balley Brandenburg des Johanniterordens (2. kiad., Berlin 1891).
Hazánkban a J. a XII. sz.-ban telepedett le. Első konventje a székesfehérvári Szt. István által épített templom mellett volt. Alapítója Martyrius esztergomi érsek volt, melyet az érsek halála után 1161. Eufrozina királyné, II. Géza özvegye bevégzett. A rendet királyaink épp ugy, mint a pápák csakhamar pártfogásukba vették. 1207. III. Ince pápa a rendet a tizedfizetés kötelezettsége alól mentesnek nyilvánította. Pápai megbizás gyakran tüntett ki a lovagokat, fontosabb ügyek végrehajtására. III. István király a rend népeit mindennemü adó és vám fizetése alól mentette fel. III. Béla még dalmáciai herceg korában a Jeruzsálem mellett fekvő Emaus várát megvette Gibertus nagymestertől oly feltétellel, hogy az csak akkor megy át tulajdonába, ha ő v. felesége a szentföldre mennek. A rend részt vett II. Endre jeruzsálemi hadjáratában, ki visszaérkezte után a rendnek a tett szolgálatok fejében, 500 ezüst márkát ajándékozott. A tatárjárás alatt IV. Bélának jelentékeny szolgálatot tett. Résztvett a Sajó melletti ütközetben s a királyt menekülésében kisérték; a tatárjárás után is támogatták a királyt, ki őket a Szerémségben is letelepítette. A rend hazánkban főleg a betegápolással foglalkozott. Kórházaik mellett gyógyszertárakat állítottak fel s az orvosi tudomány terjesztéséhez nagyban hozzájárultak. Foglalkoztak a tudományokkal is, igy 1298. az esztergomi monostor élén Nicolaus literatus állott. A rendtagok monostorokban laktak, rendes konventjük volt, de a konvent név helyett a preceptoratus szót használták, a monostor főnöke preceptor nevet viselt. Az összes monostorok fölött a mester állott. Ilyenek voltak Magyarországon 1234. Rembold, 1237. Rembrandus, 1238. Rambald de Voczon, 1254. Rembold, 1259 előtt Arnold, 1262. Ferrustany, 1272. Pontius, 1275. Pontius de Fayn, 1276. Pontius de Fay. A rendnek hazánkban a következő monostorai voltak: Béla, Szt. Háromságról cimzett buda-felhévizi, büi, szt. Margitról cimzett charcai, «chichani», Szt. Margitról cimzett csurgói, dadai, dali, dobszai, Szt. István király esztergomi monostora, szt. Kereszt esztergomi, gy.-bolthói, győri, yanti, kesztelchi, soproni, mangai, orathai, székesfehérvári, szt. jánosi, Szt. Lőrincről cimzett okuri, Szt. Péter, tolmácsi, tordai, uj-udvari, sziráki, szunudai, széplaki monostorok. Azonkivül a templomosok eltörlése után ezeknek vránai perjelsége is a J. birtokába ment át. A vránai perjel Nagy Lajos óta az országnagyok sorában foglalt helyet. A lovagrend elenyészte után hazánkban, a vránai perjelség birtokai nagy részt világiak kezére mentek át, kik a határszélek védelmére bandériumot tartoztak kiállítani. Később a vránai perjelség a zágrábi nagyprépostsággal egyesíttetett, s a nagyprépost mint ilyen az 1625. LXI. t.-c. értelmében a főrendi tábla tagja lett. Az 1885. VII. t.-c. a főrendiház reformjáról, a zágrábi nagyprépost e kiváltságát sértetlenül hagyta. A rend magyarországi konventjeinek nagyrésze mint hiteles hely is működött; tekintélyüket bizonyítja az is, hogy az aranybulla egy példánya a rendnek adatott át megőrzés végett.
(ejtsd: zsoannó), l. Károly, francia rézmetsző, szül. M. m. Frankfurtban 1763., megh. Párisban 1825. Rajzokat készített és adott ki brabanti szt. Genovéva életéből (12 lap, Páris 1813) és cimképeket készített Bouilly műveihez. - 2. J. Alfréd, francia rézmetsző és festő, az előbbinek öccse, szül. Offenbachban 1800., megh. Párisban 1837. Képeket metszett Scott Valter, Cooper és Byron művei francia diszkiadásához. Utóbb a festészetre adta magát. Jelesebb képei: Crespierre János elfogatása Richelieu kormányzása alatt; Montpensier kisasszony bevonulása Párisba; V. Károly meglátogatja I. Ferenc királyt a madridi börtönben; II. Henrik király; Medici Katalin és gyermekei; Stuart Mária elutazása skóciából; Guise hercegnő IX. Károly király udvarában; A pratteleni csata. - 3. J. Antal, francia rézmetsző és festő, az előbbinek öccse, szül. Offenbachban 1803., megh. Párisban 1852. Ugy mint bátyja Alfréd, illusztrációkat készített. Utóbb ő is romantikus történeti genreképek festésére adta magát, bár festményei nem érték utól illusztrációit, rézkarcait, rajzait. Sikerültebb képei: Duguesclin connetable halála, továbbá a versaillesi történeti muzeumban levő nagy festményei: A rosbecqui és fontenayi csata, A Méandre hegyszoros ostroma, Viktoria királyné látogatása Euben.
(bona fides), az a tudat, hogy arra amit teszünk, jogosítva vagyunk, hogy az igénybe vett jog bennünket valósággal megillet. Ellentéte a rosszhiszem (mala fides) az ellenkezőnek tudata. A J. a jogviszonyokban nagy jelentőséggel bir, igy jelesül elbirtoklásnál, kártérítéseknél stb.
(ang., ejtsd: dsón), angol keresztnév a. m. János.
1. Eugenia, Marlitt E. név alatt ismert regényirónő, szül. Arnstadtban 1825 dec. 5., megh. u. o. 1887 jan. 22. Kereskedő leánya volt s 17 éves korában a schwarzburg-sondershauseni hercegnő örökbe fogadta és zenei tehetsége kiképzése végett 3 évre Bécsbe küldte. Fülbaja következtében azonban bucsut kellett mondania a szinpadnak, amelyre már eredménnyel lépett volt s igy mint felolvasónő és utazási kisérő visszatért a hercegnő udvarába. 1863. elhagyta ezen állását és Arnstadtban telepedett meg bátyjánál, ki az ottani reáliskolában mint tanár működött. Mint irónő 1865. lépet fel először Die zwölf Apostel c. novellájával a Gartenlaube-ban, amelyben későbbi elbeszélései és regényei is megjelentek. Nevezetesen: Goldelse 81866); Balubart (1866); Das Geheimnis der alten Mamsell (1868); Thüringer Erzählungen (1869); Die Reichsgräfin Gisela (1870); Heideprinzesschen (1871); Die zweite Frau (1873) Im Hause des Commercienrathes (1877); Im Schillingshof (1880); Die Frau mit den Karfunkelsteinen (1885). Legtöbb műve több kiadást ért; műveinek illusztrált kiadása 1890. jelent meg; magyarra is többször lefordították egyenkint s az összkiadást is.
2. J. Ferenc báró, osztrák tábornok és hadügyminiszter, szül. Bruckban (a Lajta mentén) 1815 nov. 20., megh. Bécsben 1876 máj. 25. Mint a bécsujhelyi katonai akadémia végzett növendéke lépett 1835. egy gyalogsági ezredbe, és 1845. a táborkarhoz került, majd pedig Lombardiába Radetzky oldalára. Rész vett az 1848-49. piemonti háboruban, melyben annyira kitünt, hogy egy évben kapta a vaskoronát, a katonai érdemjelet és a Mária Terézia rendjelt. 1857. ezredes és báró lett, 1859. a IV. hadtest táborkari főnöke (déli Tirolban), 1860. pedig a Benedek vezénylete alatt Felső-Olaszországban állomásozó hadtestnek lett táborkari főnöke. Az 1866. olasz háboru küszöbén Albrecht főherceg táborkari főnökévé tették és ebben az állásban köztudomásulag a legnagyobb érdemeket szerzett. Az ő terve volt, hogy a várnégyszög oltalma alatt táborozó osztrák hadsereg erőltetett éjjeli menetben a Mincio folyón átkelő olasz hadseregnek elébe menjen és az másnap reggel, még sztrategiai fölvonulása közben meglepje. A custozzai csatában pedig annyira kitünt, hogy altábornaggyá léptették elő. 1866. okt. a hadügyminisztérium élére állították, hogy a porosz háboruban levert hadsereget gyökeresen reformálja. 1867. máj. az urak házának lett tagja, dec. pedig közös hadügyminiszter. Mint ilyen keresztülvitte a hadsereg ujjászervezését és behozta az általános hadkötelezettséget s életbe léptette egyuttal az egyévi önkéntesek intézményét. De már 1868 jan. leköszönt magas állásáról és egyideig rendelkezési állapotba helyeztetett. 1869 márc. tartományi parancsnok lett Grazban, nemsokára táborszernagy és végre a táborkar főnöke.
3. J. Rikárd Ede, a német kriminalista, szül. Marienwerderben 1827 jul. 17., megh. Göttingában 1889 aug. 7. Tanulmányait végezte; 1853. docens, 1856. rendkivüli, 1859. rendes egyetemi tanár lett Königsbergben, 1868. Kielben, 1869. Göttingában, 1870. tanácsos Lübeckben, ahonnan 1876. ismét visszatért tanszékére Göttingába, 1862-1867. tagja volt a porosz képviselőháznak s mint ilyen a nemzeti szabadelvü frakció első hiveihez tartozott. Művei: Das Strafrecht in Norddeutschland zur Zeit der Rechtsbücher (1858); Die lehre vom fortgesetzten Verbrechen (1860); Entwurf mit Motiven zu einem Strafgesetzbuch für den Norddeutschen Bund (1868); Die Verbrechen gegen den Staat (1871) és Commentar zur Strafprocessordnung (1881-89, folytatta Lilienthal).
l. Bull.
Benedek, boroszlói krónikairó. Életéről mindössze annyit tudunk, hogy 1470-től kezdve 1503-ig a boroszlói ágostaiak rendházában mint apát működött. Krónikájának nyomtatásban megjelent része 1468-től 1490-ig ér és Mátyás királyunknak cseh háborujára, különösen pedig a sziléziai eseményekre vonatkozólag több becsesebb adatot szolgáltat, mint akár Eschenloer, akár Dlugos. Ez a krónika megjelent a Scriptores rereum Silesiacarum XII. köt.-ében. Kiadta Wachser (Boroszló 1883).