Görögországhoz tartozó szigetcsoport a Joni- és Földközi-tengerben Albania és Görögország Ny-i partjai mellett. 7 nagyobb szigetből: Korfu v. Kerkyra (712 km2 ter.), Paxo (19), Leukasz (285), Ithaka v. Theaki (97), Kefallenia (664), Zakynthosz v. Zanthe (427) és Kythera v. Cerigo (277) és több kisebből (Fano 15 km2, Merlera 8, Szamotrake 4, Antipaxo 3, Meganizi 23, Arkudi 4, Kalamo 20, Kastus 8, Atoko 4, Dragonera 7, Petala 7, Oxia 5, Bromona, Makri stb. 3, Cerigotto 10) állanak összesen 2605 km2 területtel, (1889) 238 783 lak. Mindezen szigeteket kisebb-nagyobb, mészkőből és mészkő-korszakban képződött palákból álló hegyek takarják, amelyek közül a Kefallenián levő Ellatosz (1599 m.), a Leukaszon levő Nomali (1143 m.) a legmagasabbak. Éghajlatuk nagyon szelid. Földjük termékeny, csak vizhiányban szenved szükséget. A főbb termékek: apró szőllő, bor, olaj és déli gyümölcsök, erdőkben nagy a hiány; a juh- és kecsketenyésztés az állattenyésztés egyedüli ágai. A kereskedelem és halászat virágzó. A lakosok jó része még most is olaszul beszél; anyagi műveltség tekintetében Görögország többi részeit fölülmulják. Magyar, osztrák, olasz és görög gőzhajó vállalatok utjai őket egymással, az anyaországgal és a külfölddel összekötik. 3 nomoszra (Korfu, Kefallenia és Zante) vannak fölosztva; Cerigo az Argolisz és Korinthia nomoszhoz tartozik.
A J. legrégibb története a görögökével megegyező. A római uralom alatt Achája provinciához tartoztak. A római birodalom kettéosztása alkalmával a K.-római császársághoz csatoltattak és 887-ig fölváltva Longobardia és Peloponnezus themához tartoztak, onnen tul pedig Kefallenia themát alkották. A görög császárságtól 1186. a normannok ragadták el. 1386-ban Velence megszerezte Korfut és későbben a többi J.-t is. Velence proveditorek által kormányoztatta őket, akik lehető nagy anyagi hasznot igyekeztek huzni e birtokokból, de erélyes védelmükről is gondoskodtak. A velencei köztársaság bukása után 1797. Franciaországhoz kerültek. Gentilly generális szállotta meg és 3 prefekturára osztotta. 1799-ben azonban már az egyesült orosz-török hajóhad a franciáktól elfoglalta és Pál cár a portával 1800 márc. 20. Konstantinápolyban kötött egyezség értelmében az egyesül 7 sziget neve alatt köztársasággá alkotta és Capo d'Istriát bizta meg a köztársaság organizálásával. A tilsiti béke a J.-et ismét visszaadta a franciáknak, akik 1814-ig maradtak birtokukban. Az 1815-iki párisi egyezség szerint a szigeteket Anglia protektorátusa alatt álló külön állammá tették. Az angolok ekkor megkapták a megszállás jogát, a hadak főparancsnokságát és a protektorátusokat egy biztos által gyakorolták, akinek kötelessége lett volna a kormányt a szigetek nemzetgyüléséből kiküldött bizottsággal egyértelmüleg rendezni. Az 1817 aug. 26-ról keletkezett alkotmány 1818 jan. 1. lépett életbe Sir Maitland Tamás alatt. Mivel azonban a protektorátust gyakorló idegen hatalomnak igen széles jogkört biztosított, az anyagi téren elért sikerek dacára, sok elégülettlenségnek, titkos konspirációknak, sőt nyilt fölkeléseknek is forrásává vált. A szigetek lakóiban, különösen a görög szabadságharc ideje alatt, fölébredt a vágy, hogy Görögországhoz csatlakozzanak. Heves ellenzéki szellemet teremtettek Douglas Howard főkormánybiztos erőszakos intézkedései. Az 1848-ik év a J.-en is éreztette hatását. A lakosok sajtószabadságot, a népképviselők közvetetlen választási jogát, külön hadsereget, stb. kivántak, de mivel kivánságaikból az angolok semmit sem teljesítettek, szept. 26. Kefallenián lázadás tört ki, amely a többi szigetekre is átterjedt, de erőszakosan elfojtatott. 1849. hasonló forradalom tört ki és a Görögországgal való egyesülést követelte, de szintén sikertelen maradt. A lakosság ezentul csak a népképviseleti gyülésen nyilvánította kivánalmait, de mindig erélyesebben. Végre 1863-ban, midőn Görögország trónját György, dán herceg nyerte el, Angolország kinyilvánította, hogy hajlandó a protektorátusról lemondani; erre ugyanazon év okt. 5. a korfui parlament ünnepélyesen kimondta a J. egyesítését Görögországgal, amit az 1815-iki párisi békeért kezeskedő hatalmak is jóváhagytak. 1864 jan. 2. azután Sir Storks Henrik angol főkormánybiztos a szigeteket formaszerüen is átadta a görög kormányt megbizottjának, Zaimisz Th.-nak.
a Földközi-tengernek Szicilia, Olaszország, Epirusz és Görögország közt, az Adriai-tengertől D-re fekvő része, amelynek nyulványai a Cataniai-öböl Szicilia keleti partján, a Squillacei Kalabria partján, a Tarentói, a Korfui, az Artai, Patraszi, Lepantói és Arkádiai. É-on az Otrantói-szoros csatolja az Adriai-tengerhez, D-en ellenben egészen nyilt.
(metrum Ionicum), négytagu verslábakból álló antik versforma, melyben az egyes lábak egypár rövid és egypár hosszu szótag összetételéből keletkeznek; a szerint a mint a rövidek vagy a hosszuk vannak elől, a) Ionicus a minori [ÁBRA], illetőleg b) Ionicus a maiori [ÁBRA] a nevök. Mindkettő igen ritka. Az előbbiben van irva Horatiusnak Miserarum est neque amori kezdetü ódája (3, 12) s a mi Földink menyegzői verse:
Jonzac
(ejtsd: zsońzák), járási székhely Charente-Inférieure francia départementban, a Seuge és vasut mellett, (1981) 3431 lak., szeszfinomítókkal, bor-, szeszkereskedéssel.
István, pedagogus, szül. Szatmár-Németiben 1836 jun. 17. A gimnáziumot szülőföldjén végezte, 1854. pedig Debrecenbe ment a hittudományi tanfolyam hallgatására. A teologia végzése után egy évig elemi isk, tanító volt a kollégiumban, azután gr. Gegenfeld Ottó fia mellé ment nevelőnek s e minőségében töltött 7 évet. Nevelősködése után a szatmár-németi ref. egyház lelkészül választotta. 1866-1872-ig viselte a papi hivatalt. 1872. a tiszántuli ref. egyházkerület a debreceni főiskolában fölállított tanítóképezde igazgató-tanárává tette. E hivatalt 21 évig folytatta, mig aztán 1894. az egyházkerületi gimnáziumok főigazgatójává léptették elő. Tanári munkássága mellett több cikket irt egyes lapokban; 1879. és 1880. a Debreceni Prot. lap szerkesztője volt; önállóan több egyh. beszéden kivül megjelent tőle: A vallástanítás módszertana; Emlékbeszéd Amos Comenius négy százados emlékünnepélye alkalmából; A neveléstan kézikönyve, tanítóképezdék számára (194); Emlékbeszéd Felméry Lajos felett (1894).
(ejtsd: dsoplin), város Misszuri É.-amerikai állam Jaspe countyjában, vasutak mellett, (1890) 9943 lak., ólom- és cinkbányázattal.
l. Jaffa.
1. Acháb fia, Izraelország királya 850 körül Kr. e. Juda királyával békében élt és ennek társaságában háborut viselt Mésa, moabita király ellen. Alatta sokat szenvedett az ország Benhadad szir királytól, aki magát a fővárost is ostrom alá vette, de miután ellenséges seregek - valószinüleg asszirok - ütöttek be országába, hirtelen elvonulni kényszerült. J. a szirek elleni hadjáratban megsebesült és a harctérről visszavonult. Ezt az alkalmat egyik hadvezére, Jéhu felhasználta, önmagát kiáltatta ki királynak és a királyt, ennek anyját Izabelt és Ácháb egész nemzetségét megölvén, uj dinasztiát alapított. - 2. J., Judaország királya, az előbbinek kortársa, uralkodása alatt Judának hatalma nagyon meggyöngült.
(ejtsd: zsorá), Jurten, 75 km. hosszu hegyhát Waadt svájci kantonban, a Dent de Jaman és de Vaulion közt, Pelerin (1216 m.) legmagasabb csúccsal. D-i lejtője nagyobbára meredek, az É-i szelid. Földje nagyobbára terméketlen.
(Jörd) a. m. föld, a skandináv mitologia nőalakja, az emlékek szerint Odinn istennek majd neje, majd leánya; Thór isten anyja. Valószinüleg Frigg istenné (l. o.) mellékalakja.
(ejtsd: jordánsz) Jakab, flamand festő, szül. Antwerpenben 1593 máj. 19., megh. u. o. 1678 okt. 18. Már 14 éves korában Van Noort Ádám tanítványa lett és az is maradt 8 éven át. 1616. nőül vette mesterének leányát, Katalint, miután 1615. az antwerpeni festőcéh mestere lett. Hosszu életét egészen szülővárosában töltötte. Sirját 1877 óta emlék diszíti. Bár tehetsége főleg a genrefestészetre, a népéletből vett humoros jelenetek ábrázolására utalta, festett vallásos tárgyu allegoriai és mitologiai képeket is. Leghiresebb vallásos tárgyu képei: A pásztorok imádása, az Utolsó vacsora (antwerpeni muzeum); Jézus kiüzi a kalmárokat a templomból (Páris, Luovre); Bemutatás a templomban, A gyászolók Krisztus sirjánál, A tékozló fiu (drezdai képtár); Szt. Katalin eljegyzése (Madrid, Prado muzeum). Hasonló realisztikus, igazi flamand fölfogásuak mitologiai képei, mint Ariadne Naxosz szigetén (drezdai képtár); Meleager és Atalanta (Madrid, Prado); Bacchus neveltetése (Cassel, képtár). Művészetét legfényesebben tanusította genreszerü képeiben. Világhirüek: a Három muzsikus (madridi muzeum), de kivált a Vizkeresztünnepélyt ábrázoló képei (bécsi, párisi, casseli, braunschweigi és lillei gyüjtemények). Többször ábrázolta a paraszt és a szatir vig történetét is. A müncheni, casseli, brüsszeli és szt. pétervári képtárakon kivül a budapesti orsz. képtárnak is van egy ilyen példánya (738. sz.), mely művészetét fényesen mutatja be. Arcképei közül kitünőek: Saját arcképe (Páris, Louvre); Családi kép (madridi muzeum). A budapesti orsz. képtárban levő férfiarckép (722. sz.) is erőteljes, igazán festői fölfogásu arcképei közé tartozik. De egészséges realizmusa, hatalmas szinérzéke, jóizü humora a legnagyobb flamand festők közt adnak neki helyet.