(héb. Jardén, mostani arab neve Es Séria a. m. itatóhely), Palesztinának egyetlen nagyobb folyóvize, melynek medre mélyebben fekszik a tenger szinénél. Vizét azok a patakok szolgáltatják, melyek a nyár derekán is havas Hermonról (2860 m.) jönnek. Felső folyása kettős: egyik forrása Banias falutól jön, a másik Tell el Kaditól (régente az egyik Caesarea Paneas, a másik Dan); ehhez a 'Naht Hasbani, s a három együtt folyik a mocsáros Ard-el-Huleh völgyön keresztül, majd keresztülszeli a Bahr-elHuleh tavát és meglehetős magasságból (2 m.) számos vizesésben szeli át alig 17 km. köves völgyét, s igy ömlik a Genezareth és Tiberias tavában. Ez az igazi J., mely a tóból való kilépése után körülbelül 25 m. széles. Itt vezet rajta keresztül a «Jákobb lányainak hidja» (Dzsiszr Benát Jakub) ősrégi hidépület, melyről nem tudni, mikor készült. A Genezareth tavát elhagyva, a folyó ugyancsak gyorsan kigyózik az El Gher sikságon végig (105 km. uton folyásának hossza az ut háromszorosát adja). 10 km.-nyire a tóból való kilépésétől van rajta a második (arabos eredetü) hid, Jericho közelében (ott, hol Keresztelő szt. János az üdvözítőt megkeresztelte), a harmadik, modern vashid (35 m. hosszu, 3 m. széles, 3,5 m. magas; épült 1885 jan. 27.). Itt szoktak a zarándokok (kivált husvétkor) tömegesen fürödni. Végre két torkolaton a Holt-tengerbe ömleszti vizeit, még pedig az északi oldalon. Összes hossza 215 m., esése ezen az uton nem kevesebb, mint 914 méter; fontosabb mellékfolyói a Jabbok (l. o.) és a Seriat el 'Menadhire.
Ferenc (szentgyörgyi), orvos, szül. Nagy-Károlyban 1853 aug. 30. Orvosi tanulmányait a budapesti és bécsi egyetemen végezte. Orvosdoktori oklevelet 1878. nyert, ezután pedig a sebésztudori és szülészmesterit. 1877. Wagner tanár mellé az első belgyógyászati tanszékhez gyakornokká nevezték ki, 1881. pedig u. o. tanársegéd lett, mely állását 1883-ig birta. 1890-ig magángyakorlattal foglalkozott, midőn a székesfőváros szt. Rókus közkórházához a XI. orvosi osztály főorvosává neveztetett ki. 1882. a magyar szent korona országai vöröskereszt egyletének egészségügyi tanácsosa lett. Részt vett mint cs. kir. főorvos az okkupációban, a honvédségnél pedig első osztályu ezredorvosi rangot visel. Irodalmi működése több kisebb-nagyobb közleményben jelent meg, legfontosabbak: Stenosis ostii venos. sinisri nagyfoku esete; A Calomel hatásáról szivbajoknál; Az extr. hydrast. canad. fluid. hatásáról dismenorrh, membranaceánál; Localisálható-e az extra uterin terhesség ruptura után?; A cantharidinsavas kalium hatásáról tüdövésznél; A sorvasztó lázak és a köpet napi mennyisége közötti összefüggésről; A bélsárhányás kimaradásának jelentőségéről bélelzáródásnál; Adat a malleus humidus tünettanához; Kórházi tapasztalat az exudat. pleuriticum felszivódásáról. Utóbbi dolgozatáról Gerhardt dr. berlini tanár nagyon dicsérőleg nyilatkozott.
1. Henrik, német filologus, szül. Berlinben 1833 szept. 30., megh. Königsbergben 1886 nov. 10. Tanulmányai befejeztével 1861. docens lett Berlinban, 1861-63-ban Olaszországban tartózkodott s 1867 óta a klasszika filologia rendes tanára volt a königsbergi egyetemen. Művei: M. catonis praćter librum de re rustivca quae exstant (1860); Sallustius kiadása (3. kiad. 1885); Scriptores historiae Augustae (1864); Kritische Beiträge zur Geschichte der lateinischen Sprache (1879); Capitol, Forum und Sacra Via in Rom (1881); Analecta epigraph. latin. (1886); Topographie der Stadt Rom im altertum (1879-95., 3 köt.); Der Tempel der Vesta und das Haus der Vestalinnen (1886).
2. J. Mária Ennemond Kamill, francia matematikus, szül. Lyonban 1838 jan. 5. Tanulmányait az École polytechnique és École des minesben végezte. Eleinte a mérnöki pályán működött s csak később lépett a tanári pályára. Egy ideig az École polytechnique-en examinator volt s azután ugyanott az analizis tanára lett. Egyszersmind a College de France-on elméleti csillagászatot is adott elő. 1881 óta a párisi tudományos akadémia tagja. Számos becses értekezésen kivül irt két nagyobb művet: egy analizist s az 1870. megjelent hires Traité des substitutions et des équations algébriques cimü munkát. Szerkesztője a Liouville alapította matematikai journalnak.
3. J. Miksa, német művészettörténetiró, szül. Drezdában 1837 jun. 19., a jenai, berlini, bonni és lipcsei egyetemeken tanult és történelemmel foglakozott, mignem olaszországi tartózkodása alatt a művészettörténelmi tanulmányokra adta magát. 1870. a lipcsei városi muzeum igazgatója, 1872. az ottani egyetem magántanára, 1874. a berlini nemzeti képtár igazgatója, 1879. a berlini művészeti akadémia szenátusának tagja, 1880. valóságos belső titkos tanácsot lett a porosz kultusz-minisztériumban. Művészettörténeti művei: Untersuchungen über das Malerbuch des L. da Vinci (Lipcse 1873); a Crowe-Cavalcaselle-féle History of painting in Italy és History of painting in North-Italy (u. o. 1869-74., 6 köt.); valamint a Life of Titian (u. o. 1872) német fordításai; a berlini nemzeti képtár lajstroma (Berlin 1876., 8. kiad. 1888); Stammbuch d. National-Galerie (u. o. 1880); Das Werk A. Menzels (Dohmeval, München 1886-90). Genelli, Schnorr Gyula és más német festők műveinek reprodukcióit is kiadta.
4. J. Rudolf, német festő, szül. Berlinben 1810 máj. 4., meghalt Düsseldorfban 1887 márc. 25. Eleinte Berlinben Wach tanítványa volt, egy ideig Rügen szigetén a természetet tanulmányozta, majd Düsseldorfban Schadow és Lohn tanítványa volt. Többször járt Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban. Képeinek főtárgyát a helgolandi népélet képezi. Házassági ajánlat Helgoland szigetén (1834., berlini nemzeti képtár) cimü képével egyszerre a legünnepeltebb művészek közé emelkedett. Egyéb népszerü és mindenféle reprodukciókban elterjedt képei: Visszatérő hajósok (Berlini nemzeti képtár); A hajókalauz vizsgája; A vészjelzés; A tengerparton vihar után; Hajótöröttek menekülése; Imádság vihar idején; Betegek levese; Aggastyánok háza hollandi tengerparton (berlini nemzeti képtár); Parti őrség; Lakodalom Marken szigetén; Az özvegy vigasza (berlini nemzeti képtár); Az öreg tengerész temetése; Hajótörés Normandia partján; Visszatérés a heringhalászatról; Csárda a hollandi tengerparton.
5. J. Szilveszter, német jogtudós és politikus, szül. Omesben (Tirolban) 1782 dec. 30., megh. Casselben 1861 ápr. 15. Jogot végzett, azután jogtanár lett Marburgban, 1830. pedig az egyetemen a kurhesszeni rendi gyülésbe választotta, ahol az alkotmány kidolgozásában élénk részt vett. E miatt azonban magára vonta a kormány haragját, mely 1839. állásától felfüggesztette és felségsértés ürügye alatt börtönbe vetette. A birák végre (1843) öt évi vármunkára itélték. Ez az igazságtalanság azonban Németországban oly izgatottságot szült, hogy a kormány 1845. J.-t szabadon bocsátotta, akit néhány hónappal később a legfelsőbb biróság is ártatlannak nyilvánított. Később J.-t frankfurti parlamentbe választották. Több rendbeli iratban (Selbstvertheidigung 1844, Drei Vertheidigungsschriften 1843-44) védelmezte magát a kormány önkénye ellen. V. ö. Trinks Gyula J. J.-s Leben u. Leiden (1845).
6. J. Vilmos, német költő, szül. Insterburgban 1819 febr. 8. Tanulmányait 1838-42. Königsbergben végezte. Azután mint iró Berlinben, 1844 óta pedig Lipcsében tartózkodott, ahonnan 1846-ban egy ateista pohárköszöntője miatt kiutasították. Most Brémába, 1848. Párisba és Berlinbe ment. Képviselőnek választván, Duckwitz alatt a kereskedelmi minisztériumban tengerészeti tanácsos lett s mint ilyennek része volt a német hajóraj megalapításában és szervezésében. Nyugdijazása után Frankfurtban telepedett ugyan meg, de mint Die Nibelunge cimü kettős époszának vándor dalnoka, Európának és Észak-Amerikának mintegy 250 városát járta be, művét emlékezetből szavalva. Ez éposz életének legjelentényebb alkotása, s magvas nyelven alliteráló alakban (Ich wage zu wandeln verlassene Wege) van irva. Két részből áll, l. Die Siegfriedssage (1869., 13. kiad., 1889) és 2. Hildebrants Heimkehr (10. kiad. 1892). Később a jelenkor problemáival szemben is állást foglalt két regényében, Die Sebalds-ban (2. kiad. 1885), melyben a felekezeti villongás kibékülését jellemzi, és a Zwei Wiegen-ben (1887), amelyben a pesszimista világnézetet, melyet betegségnek nevez, akarja kiirtani. Egyéb főbb művei: Irdische Phantasien (1842); Begriffene Welt (1845); Ihr träumt (1845); Schaum (1846., költemények); Demiurgos (1852-1854., 3 köt., miniszterium); Strophen u. Stäbe (kisebb költemények, 1871); vigjátékok: Die Liebsleugner (1855); Tausch enttäuscht (1856., 2. kiad., 1884); Durchs Ohr (1865, 6. kiad., 1889); Sein Zwillingsbruder (1883). Dijat nyert: Die Witwe des Agis c. szomorujátéka (1858). szinművei: Der falsche Fürst (1854); Graf Dronte (1856); Arthur Arden (1872). Lefordította Shaksperenek több drámáját és sonettjeit, Sophokles tragédiáit, Homeros Odisszeiáját és Iliaszát és az Eddát. Elméleti művei: Der epische Vers der Germanen und sein Stabreim (1868); Das Kunstgesetz Homers u. die Rhapsodik (1869); Epische Briefe (1876) és Episteln u. Vorträge (1891). Életét megirta Schiffner K. (1889).
7. J. Vilmos, német geodéta, szül. Ellwangenben 1842 márc. 1. Stuttgartban 1863. lett mérnök a politechnikumon, 1865. magántanár u. o., 1868. rendes tanár Karlsruheban és 1882. Hannoverában a politechnikumon. 1873-74. részt vett a Rohlfs-féle expedicióban, a libiai sivatagon, mint csillagász és mérnök. Munkái: Physische Geographie u. Meteorologie d. Lybischen Wüste (Cassel 1876); Handbuch der Vermessungskunde (2. kiad., Stuttgart 1888, 3 kötet); Barometrische Höhentafeln (2. kiad., u. o. 1886); Hilfstafeln für Tachymetrie (u. o. 1880); Das deutsche Vermessungswesen (Steppes K.-val u. o. 1880, 2 köt.); Grundzünge der astromische zeit und Ortsbestimmung (Berlin 1885); Geodätische Hülfstafeln (Hannovera 1895., 9. kiad.); továbbá ő a kiadója a Zeitschrifft für Vermessungswesen c. szaklapnak.
(ritkábban Jordanes), gót nyelven Jornandes, VI. sz.-beli történetiró, született 500 körül, halálának éve nem biztos. Az Amalok nemzetségével rokonságban álló alan családból származott. Egy ideig a keleti gót udvar jegyzője volt, azután áttért a kat. vallásra s élte alkonyán 552. irt műve a De origine actibusque Getarum (A gótok eredetéről és hőstetteikről) fontos forrásmunka, mely tulajdonképen Cassiodoros (l. o.) elveszett munkájának a kivonata, melyet J. azonfelül Marcellinus Comes annaleseiből és saját tapasztalatai nyomán kibővített. E mű Konstantinápolyban vagy Kalcedonban készült, ahová J. Vigilius pápát 547. elkisérte volt. A munkában nem helyesli a gótok ellenszenvét és harcait a rómaiakkal, illetve a bizantinusokkal és csak a gót és a római elem összeolvadásától remél jobb jövőt. Másik művét: De regnorum et temporum successione, Vigilius pápának ajánlotta. Ebben Florus nyomán adja elő a világtörténetet a világ teremtése óta Kr. u. 552-ig. E mű ügyetlen kézzel szerkesztett kompiláció. Ujabb kiadásokról gondoskodtak: Closz C. A. (Stuttgart 1861); Holder (Breisgauni-Freiburg 1882); Mommsen a Monumenta Germaniae historica: Auctores antiquissimi c. gyüjteményének 5. köt., 1 részében, 1882. (ez a legjobb kiadás). V. ö. azonban Schirren birálatával (Deutsche Litter. Zeitung III. köt., 1420. hasáb). Jordanis, Dahn cikk az Allg. Deutsche Biographie-ben és Urgesch. d. german.-rom. Völker (I. 321. l.). A gótok történetének fordítása Gotengeschichte c. alatt jelent meg Martenstől (Lipcse 1884).
Elek, iró, szül. Kassán 1765 szept. 15., megh. 1840 febr. 15. Mint esztergomi áldozár 1792-98. szentszéki jegyző, a primási leváltár őre, majd Batthyány bibornok titkára, 1798-1804. szölgyéni plébános volt. 1804. nagyszombati teologiai tanár, 1807. pozsonyi, 1816. esztergomi kanonok, később apát. 1827. a nagyszombati kerület vikáriusa, tinni felszentelt püspök és protonotárius. Az ő nevéről van elnevezve a Jordánszky-kódex (l. o.). Művei: Catechismus in usum Omnium Ecclesiarum Imperii Gallici (Pozsony 1808); Biographi Veteres S. Martini (u. o. 1817); Des haeresi abjuranda etc. (Esztergom 1822) stb. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.
egyike a legnagyobb s legbecsesebb nyelvemlékeknek. Benne maradt fönn második nagyobb bibliafordításunk a XVI. sz. második tizedéből (1516-19). E kódexet három darabban fedezték föl. Fő része a klarissze-apácák nagyszombati kolostorának eltörlése után 1782. Fába Mátyásnak, az esztergomi érseki káptalan akkori jegyzőjének birtokába jutott, ki 1820. Jordánszky Elek fölszentelt püspöknek ajándékozta. Ez utóbbi tulajdonosától kapta nevét is. Később Jankovich Miklós a kódex elejéből még két levélnek jutott birtokába, amely részt róla Jankovich-Töredékeknek nevezünk. E töredék Nagyszombat városára vonatkozó régi magyar levelek közül került napfényre. Végre 1880. Csemez József birtokában Szombathy Ignác fölfedezte nyelvemlékünknek harmadik részét is, a Csemez-Töredéket, melyet, miután a Jordánszky-kódexhez való tartozását a nemzeti muzeum utódai megállapították, a törzs-kódexnek uj tulajdonosa, Simor János esztergomi érsek megvett s a J.-szel egybeköttetett. Tehát a törzs-kódex (a tulajdonképeni Jordánszky-kódex) s a Csemez-Töredék jelenleg az esztergomi főszékesegyház könyvtárának tulajdona. A Jankovich-Töredéket a nemzeti muzeum őrzi (198. Fol. Hung. jelzet alatt). E kódex ívrét alaku, kéthasábos, szines cifrázatokkal diszített, több helyen csonka papiros-kódex s a két töredékkel együtt elejétől végig egy kéz irása. Fordítójának sokáig a XV. sz. második felében élt hires és szentéletü Báthori László buda-szent-lőrinci pálos szerzetest tartották, akiről Gyengyesi Gergely pálos főperjelnek 1525. készült pálos krónikájában az van följegyezve, hogy az egész bibliát (totam Bibliam) magyarra fordította. Azonban e nézet nem egyéb puszta gyanításnál. A J. és töredékei azonban, mint nyelvemlékeinknek legnagyobb része, szintén csak másolat. Kétségtelenül annak mutatják igazításai is iráshibái. Ortográfiája egyike a legkövetkeztesebbnek, ami csak növeli fontosságát. Nyelvre nézve az Érdy-kódexszel s mind a kettő a mai alsó-drávai nyelvjárással egyezik. V. ö. Hevess Kornél, M. Nyelvőr, 23. k.
(Cape of Good Hope), Afrika D-i hegyfoka, a C. sz. 34° 22´, a párisi K. H. 16° 8´ 351/2 alatt, a Fatse-bay és a Table-bay közt, a Maclear (Ny-on) és a Cape Pointban (248 m.) végződik. 52 km. hosszu, dombos félsziget csatolja a kontinenshez. A nagyobb emelkedések e félszigeten a Table-hegy (1080 m.), a Devil's Peak (994 m.), a Lions Rump (662 m.) stb. E hires hegyfokot 1486. Bartholomeo Diaz fedezte fel és azon erős viharról, amely itt hajóit megkapta és messze D-felé üzte, Cabo de los Tormentosnak keresztelte; e nevet azonban II. János portugál király Cabo de boa Esperanzara, J.-ra változtatta. Első körülhajózója 1497. Vasco de Gama volt.
(Cap-borok), a Jóreménység-fokán a francia bortermelők kezdték meg a szőllőmívelést 1660. Ezen borok a mult században a legjobb hirüek s a tokaji méltó vetélytársai voltak, mignem néhány évtized óta megszüntek kapósak lenni, részint azért, mert az édes, likőrszerü borokat kevésbé keresik, részint pedig, mert a kereskedelemben főleg csak gyarló utánzatok lelhetők, melyek a valódinak csak édes izével birnak, annak pompás zamatját azonban majdnem teljesen nélkülözik. Leghiresebb a konstantiai bor, melynek évi termése legfelebb 1000 hl.-re becsülhető; azután jönnek a steelenboschi Rota (egy vörös szinü muskotálybor) és a wittebroomi Paarl falu közelében; ezen kivül kitünő fehérbor is készül.
(ejtsd: dsorisz) Pio, olasz festő, szül. Rómában 1843 jun. 18. 1856-64. a római művészeti akadémián tanult, 1869. Velencében, Párisban és Münchenben, 1870. Londonban járt, 1871-72. Spanyolországban tartózkodott. Legkitünőbb képei: Római parasztlány inni ad egy pásztornak (1866); Mária üdvözlése (1867); Lakodalom Palombarában, Sabina, Gyors evés, Hangverseny Gemazzanóban (1868); Vasárnap reggel a római Porta del Popolo előtt (1869); Saladad (1872); Visszatérés az alamizsnagyüjtésről (1873); A régiségbuvár plébános (1875); Az árvák hazatérése (1876); Az áldás után; Firoi d'Ischia (1877); keresztelő Ischiában; a Via Flaminia (1878); Antonius és Faustina temploma; A Tiberis partján; IV. Jenő pápa menekülése (1883., római nemzeti képtár); Patricius-gyermek és árvák; XVIII. sz.-beli régiségkereskedő; A szegény katona; Odaliszk; Alkony a római Campagnában; Római menyasszony; Nagyapa időtöltése; Napsugarak stb. Eleinte az olasz festészet kitaposott utján haladt, képei csinosak, finomak, de meglehetős üresek voltak. Későbbi képein azonban, főleg Fortund hatása alatt, a legragyogóbb és legfinomabb szén- és fénytüneményeket iparkodik visszaadni, többnyire nagy sikerrel.
Joristák, l. Dávid (7).