igy nevezik a nyelvészetben a meghonosult idegen szókat. Nincs az a művelt s nincs az a műveletlen nyelv, amelyben ilyenek ne volnának; a Fidsi-szigetek emberevő lakosai nyelvében találtak idegen szókat, és legtöbbet találunk a művelt és dicső angol nemzet nyelvében. A népek érintkezésének s egymásra hatásának szükséges következménye az idegen tárgyakkal és fogalmakkal az idegen szók átvétele. S ha legtöbb idegen szót az angol s a német nemzet nyelvében találunk, nálunk sem kell a nemzeti hiuságnak berzenkednie, ha a tudomány megállapítja, nyelvünk elemei között melyek az idegen eredetüek. A máshonnan került szók két nagy seregre oszlanak, ámbár nem lehet a kettőnek mindig pontosan megszabni határát. Az olyanoknak, minők p. korrigálni, korrektor, korrektura, delegáció, deficit, stb., idegen voltukat érzi az ember, kivált az irástudó, idegen tartalmuknál vagy idegen alakjuknál fogva. Ezek az igazi idegen szók vagy kölcsönszók, melyeket a németeknek a sok Fremdwörterbuch magyaráz. Van aztán egy másik sereg, mely oly régen átszármazott más népektől a mienkhez, hogy vagy jelentése megváltozott, v. hangzása megmagyarosodott, azonfelül részben már családot is alapított nyelvünkben s igy nyelvünk viszontagságaiban részt véve, jogot szerzett magának a honosságra. Ilyen szók p. barát, angyal, rózsa, pálya, polgár, pokol, paripa, rozs, csinál, parancsol, stb. Ezekben semmi idegenszerüt nem talál a nyelvérzék, s azért nagyobb részükről még a művelt és nyelveket tanuló közönség sem gyanítja az idegen eredetet. Ezek az u. n. J. v. meghonosult szók (ném. Lehnwort) adnak legtöbb dolgot a nyelvésznek is, éppen azért, mert a százados, sőt évezredes használat jelentés és alak tekintetében sokszor a felismerhetetlenségig elváltoztatta őket. Némelyiket eközben az u. n. népetimologia egy-egy eredeti magyar szóhoz kapcsolta, ugy hogy első tekintetre szükségkép ősi sajátunknak kell tartanunk s néha csak fáradságos utánjárás győz meg ennek ellenkezőjéről. A mérföld-et p., aki csak igy magában tekinti, okvetlen a mér ige származékának tartja, aminthogy sokan, hibás igetős összetételt érezvén benne, önkénytelen mértföld-re javítják. Pedig a nyelvész kimutathatja, hogy az első tagban a német meile lappang, hogy ezelőtt magyarul mélyföld-nek ejtették, s hogy ez a kiejtés némely vidéken a legujabb időkig fönnmaradt. Igy szépült a latin tuberosa tubarózsá-vá, igy lett coemeteriumból cinterem, stb. Ha fontos nyelvészeti szempontból, szintoly fontos a műveltségtörténetre nézve a J. kimutatása. S igaz az, amit már harminc évvel ezelőtt megmondott egy nyelvészünk, hogy «a nyelv többet bizonyít, mint a krónikák». A legmindennapibb, a legalacsonyabb fogalomköröktől a legmagasabbakig, legszentebbekig, lépten-nyomon találkozunk olyan tárgyakkal és képzetekkel, melyek nevükkel elárulják idegen eredetüket: megannyi adalék a műveltségtörténet megvilágítására. Minden nép a legfontosabb történelmi érintkezéseinek megvan a maga képviselője az idegen szóknak egy-egy csoportjában v. egész rétegében, mely amaz érintkezésekről maiglan tanuságot tesz.
Miután a magyar nép és nyelv kivált az ugorságból, s miután a magyarok elhagyták őshazájukat, legelőbb valamely török néppel voltak huzamosabb ideig szomszédosak. Ezt a történeti kutfők mellett különösen a magyar szókincs vallomásai bizonyítják. Török szavaink ugyanis nagyrészt olyan hangalakot mutatnak, mely a Volga táján élő csuvas nyelv hangbeli jellemének felel meg, ugy hogy ennek az érintkezésnek okvetetlen a honfoglalást megelőző korba kellett esnie. Különösen két nagy szócsoport bizonyul e korból valónak, s mutatja, minő irányban fejlődött a Volga táján lakott magyar nép műveltsége: egyik szócsoport a földmivelésre, a másik az állattenyésztésre vonatkozik (buza, árpa, borsó, szérü, tarló, gyümölcs, alma, szőllő, kender, tiló, orsó; barom, tulok, ökör, borju, csikó, disznó, tyuk, gyapju, turó). De ezenkivül még két későbbi érintkezés hagyott török nyomokat nyelvünkben, s ezek magyarázzák meg olyan török szavainkat, melyekre nézve a csuvas nem nyujt elegendő fölvilágosítást, ámbár e tekintetben a meghonosult török szók még nincsenek eléggé megrostálva. Egyik érintkezés, mely okvetetlen volt hatással szókincsünkre, a kunok, besenyők árpádkori letelepedése; a másik a mohácsi vésszel kezdődő török hódítás. A honfoglalás után igen nagy változás, illetőleg gazdagodás érte szókincsünket a pannoniai szlávság részéről. Az egész itt talált szláv néptömeg beleolvadt lassankint a magyar népbe s magával hozta műveltségét s a műveltségi tárgyaknak elnevezéseit. Főleg öt fogalomkörből gazdagította ez nyelvünket számos uj szóval: a földmivelés, házi berendezés, ipar, továbbá a kereszténység és az állami élet köréből. P. a) puszta, róna, barázda, abrak, széna szalma; b) konyha, pince, tornác, kémény, kemence, pad, lóca, asztal, abrosz; c) kádár, bodnár, mészár(os), kovács, takács, abroncs, kulcs, kalapács; d) keresztény, pogány, pap, oltár, kereszt, zsolozsma, szent, pokol, karácson, szombat, pénztek stb.; e) király, császár, bán, poroszló, tömlöc, robot, dézsma stb. A szlávot követte a német és olasz hatás, mely akkor indult meg, mikor a magyar nemzet fölvette a kereszténységet s békésen kezdett közlekedni nyugati szomszédjaival. Már az Árpádok korában nemcsak egyes bevándorolt lovagokkal s papokkal, hanem számos német gyarmattal találkozunk hazánkban. Igy aztán nem csodálhatjuk sem azt, hogy már első Árpádjaink korában német keresztnevek honosultak meg: István (a német Stefan alakból, a székelyeknél Istéfán alakot is lelünk), Imreh, Gizella, József, stb.; sem pedig azt, hogy XV. sz.-beli nyelvemlékeinkben már számos más meghonosult német szóra akadunk, minők: herceg, polgár, cimer, tarsoly, frigy, céh, farsang, torony, kehely, érc, zománc, font, perém, példa, stb. Az olasz hatás szintén az Árpádok korában kezdődött. Velencéből kaptuk térítőink nagy részét, ezektől vettük a nálunk soká divott latin kiejtést s ezzel együtt helyesirásunk alapjait. Később aztán számos olasz gyarmat és élénk kereskedelmi közlekedés juttatja nyelvünkbe az olasz szókat. Több irányban erősödött az olasz hatás Anjou királyaink korában. Róbert Károly számos olasz módra rendezett lovagi játékokat tartott, melyekben ő maga is gyakran a küzdők sorába állott, s ily alkalommal cimereket osztott ki nemesei között. Nagy Lajos ismételve kötött kereskedelmi szerződéseket Velencével, és a kereskedés nagy hasznai számos szorgalmas, kivált olasz kalmárcsaládot kecsegtetének a honunkban való letelepedésre. A lovagi játékok emlékét őrizte meg nyelvünkben a pálya, pajzs, pallos, párt. Kereskedelmi szók: posta, árenda, somma, szimpla, dupla. Ilyen uton kaptuk sok szövet és más fényüzési cikk nevét, p. bakacsin (boccacino), mazolán (mezza-lana), paszomány (passaman), velez (vales, valessio); konty (concio), paróka (paruca). Az ötödik nyelv, melyből nagyobb számmal kaptuk a szókat, a latin. Ez három csatornán át gazdagította nyelvünket: először az egyház, másodszor a törvényhozás és törvénykezés, harmadszor pedig a nemzetközi tudomány utján. E tényezők közül különösen a második volt erős, ugy hogy a XVII-XVIII. sz.-ban közéletünk egészen el volt árasztva latin kifejezésekkel, de a nyelvujitás kora legnagyobb részüket honi képzésekkel helyettesítette. Mégis számos latin szó megmaradt, részint általános használatban, részint a népnyelvekben, nyelvjárásaink kisebb-nagyobb részében. Ilyenek: a) névszók: evangeliom, testamentom, paradicsom, káptalan, almáriom, papiros, fiskális, lurkó, kintorna, áer, stb.; b) igék: kommendál, prézsmitál, disipál, tángál, stb. Az eddigieknél sokkal csekélyebb volt, mert sokkal később kezdődött, az oláh hatás. A köz-magyar nyelv szavai között talán husz szó sincs oláh eredetü, minők p. cimbora, banya, kópé; a többi leginkább erdélyi nyelvjárásainkban használatos, p. szpurka, ronda', borbát, serény, munkás', pakulár, stb. Valamint azonban keletről az oláhság, ugy kezd északról a tótság hatni nyelvünkre. Egyes tót szók, minők p. svihák, verbuvál, általánosan elterjedtek. De északibb nyelvjárásainkban folyton-folyvást szaporodnak a tót szók. Viszont a mi nyelvünkből igen sok szó került a déli szláv nyelvekbe, továbbá a lengyelbe, ruténba, tótba és oláhba, de természetesen a hazai német nyelvjárásokba is. Egyes magyar szók pedig a nagy németségbe s más nyugati nyelvekbe is elterjedtek, igy a huszár, csákó, tarisznya, hajrá (hurrá alakban), kocsi, stb.
(spany., ejtsd: huán) a. m. János.
l. János (20).
l. Irgalmas barátok.
(ejtsd: huan -), Valparaiso chilei tartományhoz tartozó kis szigetcsoport 190 km.-nyire a parttól. Mas-a-tierra (95 km2) Mas-a-fueva (85 km2) és Santa-Clara (5 km2) alkotja. Mas-a-tierrának, vagyis J.-nak vannak egyedül lakói; rajta az el Yunque 983 m. Különösen ÉNy-i részét sürü erdők takarják. A flórája inkább hasonlít az uj-zélandihoz, mint a chileihez. A buza, burgonya- és gabonanemüek, ugy látszik. termeszthetők volnának. A faunának is vannak külön sajátságai; többféle madár csakis ezen szigeten él. 1879,60 lakos élt rajta mintegy 100 db. szarvasmarhával, 60 lóval és 7000 kecskével. Tulajdonosa 8500 frank évi bért fizetett érte. Kikötője San Juan Bautista. 1653. J. fedezte fel e szigeteket. 1704. Harding hajóskapitány egyik matrózát, Selkirk Sándort e szigetre szállította ki és az ott élt egyedül 1709-ig, midőn Rogers kapitány hajójára fölvette. Selkirk esete adta meg az impulzust de Foenak, Robinson Crusoe megirására. 1819. Chile fegyencállomássá tette, de 1855. ezzel ismét fölhagyott. 1877. a chilei kormány bérbe adta. V. ö. Ermel, Eine Reise nach der Robinson Crusoe-Insel (1889).
város Atakamában, 80 kilométernyire Copiapótól, 2000 lak. Nevét azon bányásztól kapta, aki 1832. a várostól D-re fekvő Chańarcillo-hegyben rendkivül gazdag ezüst ércbányát fedezett föl. A Chańarcillo 52 bányája (Constanzia, Loreto, Descubridora, Colorado, Esperanza stb.) évenkint több mint 24 ezer gramm tiszta ezüstöt szolgáltat.
(ejtsd: huarez) Károly Benedek, a mexikói köztársaság elnöke, szül. Ixtlan mellett egy kis falucskában, Oajaca államban 1807. (a Zapateco nevü indus törzsből), megh. Mexikóban 1872 jul. 18-án. A jogi kurzus elvégzése után Oajacában mint ügyvéd és mint főbiró működött. 1846. a szabadelvü párt képviselőjének választotta. 1848-1852. Oajaca kormányzója vala s mint ilyen, nagy érdemeket szerzett közutak építése, pénzügyek rendezése és a népoktatás emelése által. 1853. számkivetésben élt Havannában és New-Orleansban; Santa Anna bukásának hirére visszatért hazájába (1855) és Alvarez elnök alatt igazságügyminiszter lett. 1855. dec. Alvarezzel együtt J. is letette hivatalát, mire Comonfort elnök a legfőbb törvényszék elnökévé nevezte ki. Midőn azután 1858. Comonfortot Zuloaga elüzte, az alkotmány határozata értelmében J. lőn a köztársaság elnöke. Párthiveitől környezve jan. 19-én Guanajuatát választotta egyelőre székhelyéül, mig Mexikóban klerikális ellenkormány állott fenn. Hogy a polgárháborunak elejét vegye, kongresszust hivott össze Queretaróba, de ezzel nem ért célt és ekkor Veracruzba vonult vissza (1858 máj. 4.). Nemsokára jobbra fordult ügye: Zuloaga utódja, Miramon, leveretett s J. mint a washingtoni kormány által is elismert elnök bevonulhatott Mexiko fővárosába (1861 jan.). Mindenek előtt eréllyel látott az 1857. alkotmánynak keresztülviteléhez: lefoglalta az egyházi javakat, eltörölte a kolostorokat s teljes vallásszabadságot hirdetett. Ezalatt ujabb veszedelem környékezte az országot: az 1861 jul. 17. törvény ugyanis két évre fölfüggesztette volt a külföldi társaságoknak és magánhitelezőknek járó kamatok fizetését, mely kihivásra a spanyol, angol és francia kormány Veracruz megszállásával felelt (dec. 18.). III. Napoleon J. megbuktatását tüzte ki célul és megkezdte ellene a háborut. A franciák Puebla bevétele után 1863 jun. 10. győzedelmesen vonultak be Mexikóba, mig J. és a kormány San Louis de Potosiba menekült, ahonnan, bizva igaz ügyükben, szivós kitartással folytatták a küzdelmet. A francia segéllyel trónra emelt Miksa császár békeajánlatát (1864 jun.) J. visszautasította, kit azonban a hadi szerencse annyira elhagyott, hogy az ország legészakibb részébe volt kénytelen menekülni. Ekkor azonban a kocka megfordult: a francia császár az É.-amerikai államok fenyegetésével szemben csapatait Mexikóból visszavonta és Miksát feláldozta. J. pedig 1866 máj. Chihuahuába tette át a kormány székhelyét, 1867-ben elfoglalta Mexikót is, Queretaróban pedig Miksa császár került hatalmába. J. a császárt hadi törvényszék elé állíttatta s habozás nélkül irta alá halálos itéletét, mely 1867 jun. 19. a szerencsétlen Miksán végre is hajtatott. Az elnöki méltóságot, melyet a polgárháborura való tekintetből megbizatásának lejárta (1865 nov.) után is megtartott, polgártársai 1867 okt. 6. ujra reáruházták. A belső béke azonban nem sokáig tartott: 1869. ujra kezdődött a párttusa, ugy hogy az 1871. választás alkalmával J. nem kapta meg a többséget; a kongresszus azonban erélyesen pártját fogta és igy mégis megtartotta az elnökséget további négy évre. Ezen idő alatt több izben véres lázadások törtek ki, melyeknek végét J. már nem élte meg, hadi készületeinek közepette gutaütés következtében halt meg. V. ö. Mexiko története és Burke U. R. Life of J. (London 1894).
(Jub, Dsub, Dseb, Djeb), folyó Afrika ÉK-i részében; középső részében a szomalik és gallák földje közt határul szolgál. Az É. sz. 3° alatt ered és körülbelül az egyenlítő alatt Kiszmáju közelében az Indiai-oceánba torkollik. 1892. Dundas kapitány Bardera városáig hatolt föl rajta.
(I.), Numidia királya, II. Hiempsalnak fia; atyjának körülményei jókor Pompejus pártjára vitték és igy magára vonta Caesar haragját. A polgárháboruban Caesar Scribonius Curio nevü hadvezért küldötte J. ellen, akit azonban a ravasz numidiai tőrbe csalt és seregestül megsemmisített. Ezen és más hadi tettekért Pompejustól megkapta a királyi cimet. A római csapatokkal küzdötte végig a thapsusi csatát, amelyben elsőnek futamodott meg. Egy rabszolga kezétől vérzett el. Országából római tartomány lett, melynek első helytartója a történetiró Sallustius volt. - Fiát: II. Jubát, Caesar Zámában elfogta és Rómában neveltette. Octavianus Augustus Antonius és Kleopatrának egyik leányát adta hozzá feleségül, egyuttal pedig kormányzatára bizta apja hajdani birodalmának egy részét. Mint iró is megpróbálkozott s történelmi és földrajzi munkálataival bizonyos hirnévre tett szert.
H. B. K. (növ.), fajaszakadt pálma. A. J. spectabilis H. B. K. (Cocos chilensis Mol. Koquito) csinos, magas és vastag szárnyaltlombufa. Egylaki virága sötét-sárga, csaknem tojásdad gyümölcse egymagu. Amerika Ny-i partjának legdélibb pálmája. Levágott törzsének a nedvét szirupnak befőzik és pálmaméz néven árulják. Gyümölcsét eszik, teknőalaku levélhüvelye gyermekbölcső, levelét megfonják. Üvegházban gyakori.