(lat.) a. m. torkolati vivőér, jugulatio a. m. fejvétel, l. Halálbüntetés végrehajtása.
(lat.) a. m. iga, járom; továbbá a rómaiaknál a pellengérnek egy faja, mely két, a földbe szurt és egy harmadik, ezek felett keresztbe fektetett lándsából állott, mely alatt elhajtatni (sub j. mitti) a legnagyobb szégyen volt, mi katonát érhetett. Eredetileg ugy látszik, samniumi szokás volt; mert a történelemben először akkor tétetik róla említés, midőn a samnitók a caudiumi szorosokban elfogott rómaiakat hajtották el alatta.
afrikai király és lovas tábornok az ókorban, ki egy ideig komolyan kétségessé tette Afrikában Róma világuralmát. Apja Mastanabal volt, nagyapja Masinissa. Atyja távol tartotta az udvartól, neveléséről nagybátyja, a gyönge Micipsa gondoskodott, kinek fiai: Adherbal és Hiempsal J.-nek játszótársai voltak. Nagybátyja őt küldé egy segédcsapattal a Numantiát ostromló Scipióhoz azért, hogy eltávolítsa, de épp ezzel kedveltette meg a rómaiakkal annyira, hogy saját érdekében csakhamar kénytelen volt őt Micipsa örökbe fogadni és fiai uralmának részesévé tenni. J. alig várta be nagybátyjának halálát (118), tüstént rátette kezét az egész országra. Hiempsalt orgyilkos kéz távolította el, Adherbal Rómába menekült, hová csakhamar J. követei is megérkeztek. Pénzzel és cselszövénnyel ki tudta csinálni, hogy a szenátus, bár felismerte J. veszedelmes politikai jelentőségét, azért mégis (v. éppen azért) ugy intézkedett, hogy osztályra került a dolog J. és Adherbal közt. A jobbik részt J. kapta, aki Adherbalt háborura ingerelte, Certában ostrom alá vette és elfogatván, kivégeztette. Certa lakói kardélre jutottak. Erre a hirre mégis csak kinyilt a szenátus szeme. Memmius néptribun 112. szóvá tette a dolgot, J. követét elutasították, területén sereg jelent meg, mely a nagyobb városokat elfoglalta, a szövetségeseket megfélemlítette s J.-t végre rábirta, hogy megadja magát. De már ismerte a rómaiak gyöngéjét, pénzvágyukat. A numidiai arany békét is szerzett neki, utóbb az is sikerült, hogy a néptribunokat egymás ellen ingerelje és utoljára meg is verte a demoralizált római sereget, melynek vezére: Albinus konzul csufos szerződésre lépett. Ekkor fölébredt a római büszkeség és a hadvezetést az erélyes és ügyes Q. Caecilius Metellusra bizták. Ez először a sereget szervezte, azután maga megvesztegethetetlen lévén, J. ellen saját fegyverét, a megvesztegetést hozta forgalomba. Igy meggyöngítve a numidiai királyt, kinek főereje könnyü lovasságában rejlett, 109. csatába indult ellene és a Muthul folyó mellett legyőzte. A következő évben még rosszabbra fordult J. sorsa; egy ujabb győzelem után a rómaiak elfoglalták Thala városát, amelyből a numidiai király csakhogy megmenekült. E válságos helyzetben Bocchus király, J. apósa, ki addig kétszinü politikát vallott, nyiltan a rómaiak ellen nyilatkozott és J. pártjára állott; ugyanekkor Metellus elkedvetlenedett és helyét a később oly hires Marius foglalta el. Ez kitünő taktikus lévén, belátta, hogy lovasság nélkül nem boldogul, egy csatát a Molochat folyó mellett éjjeli rohammal megnyert, de a további operációkkal várt, mig legatusa, Sulla a lovascsapatokkal meg nem érkezett, amikor aztán J.-t döntő csatában megverték, egyuttal pedig Bocchussal tárgyalásokba bocsátkoztak az iránt, hogy J.-t elfogják és nekik kiszolgáltassák, ami utoljára meg is történt. J.-nak kellett emelnie bilincsben a triumfus fényét, melyet Marius a háboru sikeres befejezéseért jutalmul kapott. Azután az állami fogházba (Tullianum) taszították, hol éhen halt, mások szerint megfojtatott. J.-nak és az általa felidézett történeti eseményeknek klasszikus megirója Sallustius (De bello Jugurthino). V. ö. Mommsen, Römische Gesch. (IV: köt. 5. fej.).
(l. a mellékelt képet), a legrégibb háziállataink egyike, már a történeti idő előtt lett az ember rabjává, eredetét nem ismerjük. Kétségtelenül valamely vad juhfaj megszelidítése által keletkezett, azonban a ma élő vad juhoktól valószinüen nem származik, mert ezek szőrözetük, farkuk és általában testi s értelmi tulajdonságaikat illetőleg lényegesen eltérnek tőle. Jelenleg a juh a sarkvidéket kivéve, az ember kiséretében az egész földön el van terjedve, s különféle viszonyok között tartatik; azért számos juhfajta keletkezett, melyek különösen a forró égöv alatt oly sajátságosak, hogy az európai ember eleintén zavarba jő, hogy juhoknak tartsa-e? A szakirodalomban a juhfajtákat 2 főcsoportra osztják: rövid- és hosszufarkuakra. A rövidfarku juhok 3-13, a hosszufarkuak 14-22 farkcsigolyával birnak; előbbiek farka továbbá rövid, merev szőrrel, utóbbiaké - kivévén a hosszulábu juhot - gyapjuval van födve. A rövidfarku juhokhoz tartoznak a hanga-, láp-, kövérfaru és csonkafarku juhok; a hosszufarkuakhoz a kövérfarku-, hosszulábu-, racka-, nagyfülü-, parlagi-, hegyi-, fénygyapjas- és fürtösgyapjas juhok (l. o.).
A juh (anatomiai képét l. a szövegábrán) élősúlya 15-150 kg. között változik; legkönnyebb a hangajuh, legnehezebb a lincoln- és cotswoldjuh. Szaporasága aránylag csekély, mert a juh évenkint egyszer, 1-2, igen ritkán 3 bárányt ellik. Ikreket a shropshiredown, továbbá a láp- és nagyfülü juhok gyakran ellenek. Termeléseit illetőleg gyapjut, húst, faggyut és tejet ád, de a csonkafarku s hosszulábu juhok csak rövid, merev szőrrel fedettek, s eszerint csak hús-, faggyu és tejtermelésre használhatók. A faggyutermelés a forró égövbeli juhoknál általában igen kifejtetett, mert a nép ott a konyhában ugy használja a juhfaggyut, mint mi a disznózsirt. A juh a külterjes gazdaságok háziállatja, mert a gyérebben lakott, gyér füvü legelőket birtokló országokban van kiváló fontossága; jelenleg legnagyobb mértékben Ausztrália, Délafrika s Délamerikában tenyésztik és pedig gyapjáért. Oly országokban, melyekben a gazdasági üzemek belterjesek, ugyan nem mindig nélkülözhető a J., de többnyire háttérbe szorul és inkább csak húsáért tartják. Magyarországban még e század első felében a juh volt a legfontosabb gazdasági háziállat, mert a legnagyobb tőke feküdt benne, de jelenleg a szarvasmarha foglalja el az első helyet, utána a ló következik, ezután jő a sertés, és csak ezt követi a juh, mely eszerint nálunk a 4. helyre szorult, s fontossága valószinüen még a jövőben is oly mértékben fog hanyatlani, aminőben Magyarország mezőgazdasága a belterjesség felé halad.
Tenyésztése.
Juhtenyésztéssel már főleg csak oly vidékeken foglalkoznak hazánkban, ahol más gazdasági házi állatok által kevésbé v. nem értékesíthető legelők vannak, mert a juh ritkán fizeti ki magát ott, ahol más állatot is lehet jó eredménnyel tenyészteni és pedig azért, mert a gyapjuárak a tengerentuli verseny miatt annyira csökkentek, hogy a juhot csupán gyapja miatt tartani nem lehet, ami pedig a juhhús fogyasztását illeti, az nálunk jelentéktelen, s az értékesítést illetőleg Ausztriára és a külföldre lennénk utalva. Leginkább ott tenyésztenek juhokat, ahol 1. oly meredek hegyi legelők értékesítendők, melyekre a nagyobb állatok nem képesek feljutni, 2. ha a gazdaságban igen alacsony füvü vagy kopár legelők vannak, mert ezek termő rövid vagy gyér növényzetét csak a mozgékony ajku juh tudja lelegelni, végre 3. ha külterjes gazdálkodást üznek, mert itt sok ugart hagynak és sok gabonát termesztenek, már pedig az ugaron gyéren előforduló gyomot és a tarlón elszórt kalászokat a juh szedegeti legjobban össze. Nálunk háromféle juhot tenyésztenek, t. i. parasztjuhot, merinót és szórványosan angol húsjuhot. A parasztjuh (racka, cigája) többnyire az, mely gazdájának a legtöbb hasznot hozza, mert rendesen csak kisbirtokosok tartják, kik a gyapjut maguk fonják és szövik, húsát maguk eszik, és nyiretlen bőréből subát v. bundát, tejéből sajtot készítenek, de a nagyobb birtokos nem igen tarthatja. A nagyobb birtokos inkább gyapjujuhot, vagyis merinót tenyészt, de ma már oly csekély haszonnal, hogy nyájaink száma évről-évre apad. Az angol juh tenyésztésével is főleg csak a nagy birtokokon foglalkoznak, de az se igen jövedelmez, és mindaddig nem fog sokat jövedelmezni, mig a magyar ember meg nem kedveli a juhhúst és nem fogyasztja hasonlóan, mint a marha- és sertéshúst; ujabban azonban némi lendületet azáltal nyert juhtenyésztésünk, hogy a juhhúst a katonaság élelmezésénél komolyan számba kezdték venni. Az angol juhot nálunk nem tenyésztik tiszta vérben, mert többnyire csak angol kosokat hoznak be, s merinó-, racka- v. cigája-anyákat hágatnak velük, miáltal részint félvér, részint több angol vért tartalmazó nyájak keletkeznek. A paraszt juhászatokban szabad üzetést folytatnak, vagyis az anyákat megfelelő számu kossal látják el, de máskülönben ezekre bizzák, hogy mely anyákkal párosodjanak; ellenben a merinó- és húsjuhtenyésztők többnyire az osztálytenyésztést alkalmazzák, t. i. az anyákat tulajdonságaik szerint több osztályba osztják, ugy hogy egy osztályba lehetőleg hasonló anyák kerüljenek. Merinójuhászatainkban többnyire 4 osztályt alakítanak, t. i. az első osztályba a legjobb anyákat teszik, a másodikba azokat, melyeknek gyapja nem elég finom, a harmadikba a nagyon kistestü anyákat, s végre a negyedikbe a hibástestü, vagyis szükmellü s hosszulábu anyákat. A húsjuhtenyésztők a gyapjura csekély figyelmet fordítanak, s ezért csak 3 osztályt alakítanak, ugyanis az elsőbe a kellő nagysággal és testalkattal biró anyákat, a másodikba a kistestü, de különben jól alkotottakat, a harmadikba a szükmellü s hosszulábu anyákat teszik. Az egyes osztályok ezután oly kosokat nyernek, melyek utódjaiknál az anyák jó tulajdonságait megőrizni, de hibáikat mérsékelni képesek, p. merinójuhászatokban az első osztály lehetőleg szabályszerü (állandósító) kosokat, a második lehetőleg finom gyapjuval biró (finomító) kosokat, a harmadik nagytestü (tömeg-) kosokat s a negyedik lehetőleg szélesmellü és zömök testalkatu (javító-) kosokat nyer; hasonlóan járnak el a húsjuh tenyésztésénél is. Igen értékes merinójuhnyájakban azelőtt az egyéni tulajdonságok szerinti tenyésztés volt elterjedve, mely abban áll, hogy a tenyésztő az anyák birálata alkalmával minden egyes anyának kijelölte azon kost, mellyel meg fog hágattatni, de ezt most már ritkán eszközlik.
[ÁBRA] 1. ábra. Electoral-Negreti-merinojuh.
[ÁBRA] 2. ábra. Hampshiredownjuh.
[ÁBRA] 3. ábra. Shropshiredowjuh.
[ÁBRA] 4. ábra. Negreti-merinojuh.
[ÁBRA] 5. ábra. Cotswoldjuh.
[ÁBRA] 6. ábra. Mezőségi rackajuh. (Oláh juh).
[ÁBRA] 7. ábra. Rambouillet-mreinojuh.
[ÁBRA] 8. ábra. Soissonais-merinojuh.
[ÁBRA] 9. ábra. Southdownjuh.
A lassan fejlődő juhok 21/2, az angol juhok 11/2 éves korukban vétetnek tenyésztésbe, s előbbiek 6-8, utóbbiak 4-5 éves korukig használtatnak, hogy hizlalás által még jobban értékesíthetők legyenek. A szabad üzetéskor 25-30, az osztály- v. csoportban való üzetéskor 40, a kézből való üzetéskor meg 60 anyát is számítanak egy kosra, s utóbbi esetben 150-200 anyára még egy tartalékkost is számítanak, mely oly napokon hág, midőn nagyon sok anya üzekedik. A juh 5 hónapig vemhes. Az elletés közönséges juhászatokban tavasszal, finom nyájakban télen eszközöltetik, lehetőleg egy hónap alatt, hogy ne legyen nagy eltérés a bárányok korában; az üzetést e miatt 5 hónappal a kitüzött elletési idő (l. o.) előtt, t. i. 1 hónap alatt végzik el. Az ujdonszült bárány az anya súlyának 1/13-át teszi ki, s az első hetekben kizárólag anyatejjel él, de angol juhászatokban már 3, merinójuhászatokban 6 hetes korban abrakol és szénát is kap, 3-4 hónapos korban pedig fokozatosan elválasztatik. Ugyanekkor, de néha korábban is kiherélik a fölösleges kosbárányokat, s a meghagyott kos- és jerkebárányok farkát lemetszik, de utóbbinak nincs különös előnye. Az elválasztott bárányok nyáron a legelőn, télen az istállóban és pedig főleg jó széna-, szalma-, kevés répa- s lehetőleg abraktáplálékot kapnak. Az angol bárányok felnevelése a többiekétől némileg eltér azáltal, hogy előbbiek lehető legjobban tápláltatnak, mert már 11/2 éves korban tenyészképeseknek kell lenniök; továbbá a legeltetést a nyári istállózással egyesítik náluk, télen több vizenyős takarmányt etetnek velük, mert természetük inkább megkivánja azt, s végre szellősebb istállóban tartják őket. A megnőtt juhok, az angolt kivéve, nyáron kizárólag szárazabb legelőkön tápláltatnak, a nedves legelők föltétlenül mellőzendők, mert a juhok megmételyesednek; télen jó széna, szalma, kevés répa s jobb juhászatokban abrak képezi eleségüket, naponkint kétszer megitatják őket, hetenkint egyszer pedig egy darab kősót tesznek egy napra az istállóba. Merinójuhászatokban figyelmet fordítanak arra, hogy a juhok testére takarmányrészecskék ne hulljanak, mi részint célszerüen szerkesztett rácsok, részint azáltal érhető el, ha a takarmányt nem viszik a juhok közé, hanem előbb egy e célra föntartott üres rekesztékbe helyezik őket át, s csak akkor eresztik ismét vissza, midőn az étető rácsok már megtöltettek. Május végén s juniusban mossák (l. Hátmosás) s nyirják a juhokat, az ürüket, a tenyésztésre nem alkalmas jerkéket s a kiselejtezett öregeket meghizlalják, a parasztjuhokat pedig tavasszal még fejik is, és hogy lehetőleg sok tejet nyerjenek, korán választják el a bárányokat.
v. iha, a kocsi elülső, mozgó aljánál az az egyenes vagy ives, keresztben álló rész, mely a rudszárnyakat hátsó végükön összekapcsolja és a nyujtót támasztja. A kocsi fordulásánál a J. a nyujtó alatt elcsuszik, amiért is rendesen megvasalják és állandóan kenik. Rugós aljaknál ezt többnyire az «ötödik kerékä» helyettesíti.
l. Istálló.
l. Juharfa.
(állat), l. Éjjeli lepkék.
(növ.), l. Cukorjuhar.
iharfa, igarfa (növ., Acer L., jávorfa a szlávból, de néhol jáhorfának vagy jámborfácskának is ejtik), a róla nevezett család fája vagy cserjéje, 84 fajjal az É-i földgömbön. Virága vegyes ivaru: himes, termős és pároséltü, kelyhe többnyire 5 sallangu, szirma 5, himje 5-9, gyakran 8, gyümölcse zászlós iker. Az európai J.-ink virágzata: I. fürtös vagy bogas s a levél kifejlődte után bontakozik. Ilyen 1. a fekete gyürü (l. o.) v. tatár J., 2. a hegyi v. fehér J. (A. pseudoplatanus L., l. a mellékelt képet).
[ÁBRA] [ÁBRA] Juharfa 1. virágzó hajtás - 2. termékeny pároséltű virág - 3. ugyanaz, de a kehely meg a szirom el van távolítva- -4. a hímes virág, a kehely meg a szirom szintén lemetszve- -5. a magrejtő, baloldalon a rekesze fel van nyitva- -6. a magrejtő keresztmetszése - 7. a zászlós ikergyümölcs - 8. az egyik gyümölcs, magrejtője felnyitva, a jobbra fordított darabon a mag (x, y) - 9. a mag keresztmetszése. A helyzete (a, b), megfelel a 10. ábráénak - 10. a kibontott csíra - 11. a hajtás csúcsa kisebb oldalrügyekkel és nagy tetőrüggyel - 12. A csírázó juharfa
Közép- és D.-Európa meg a Kaukázus hegyein nő, az É-i szélességnek 35-60°-a közt. Levele 5 hasábu, a visszája fehérlő, metszetei fürészeltek, virágfürtje lecsüngő, 20-30 m. magas, 1,5 m. vastag, csinos és gyakran ültetett fa, teljes magasságát 80-100 éves korában fejezi be, de 500 esztendős is lesz. Fája finom, fénylő, világossárgás v. pirosasfehér, bélsugara számos, barnás, meglehetős finom és kurta; kiszáradva nagyon tartós. Mindenféle famunkára feldolgozzák, szép gépszerszám, asztalos- és esztergályosmű lesz belőle. Nedvében cukor is van. Hazánk horvátországi részéből az A. obtasatum W. et Kit. nevezetes. II. A sátorozó virágzat lombfakadással körülbelül egyszerre fejlődik. Ilyen a platanuslevelü v. korai J. (A. platanoides L.); egész Európában, hegyen és síkon nő, levele 5-7 hasábu, sallangjai ujra karéjkásak, karéjkái kihegyezettek. 20-30 m. magas, gyorsan nő, de általában vékony marad, nagy kort sem szokott elérni. A francia v. háromkaréjos J. (A. Monspessulanum L.) D.-európai csinos kis fa v. bokor; hazánk déli részén is terem. Levele apróbb, karéja többnyire épszélü. Gyakran ültetik. E csoportbeli a cukor-J. (l. o.) meg a bokros v. fodor-J. (l. o.). III. A virágok sokkal előbb fejlődnek, mint a visszáján világosderes levelek. Ilyen a fehér v. ezüstös J. (A. dasycarpum Ehrh., A. saccharinum L., l. Cukorjuhar); 15-30 m. magas. A piros J. (A. rubrum L.) É.-amerikai, levele háromkaréju, virága piros. A fekete J. (A. nigrum Mchx.) É.-Amerikában szintén cukortermő, nálunk ültetik. Több más faja tavaszkor és ősszel piros levelével kedvelteti meg magát. A J. fajai akárminő, még homokos földben is jól tenyésznek, ha elegendő nedves. A J. monográfiáját Pax irta meg Engler Botanische Jahrbücherében (1885-1886). V. ö. továbbá Borbás, Magyarország és a Balkán juharfái (Természetrajzi Füzetek (1891) és Graf v. Schwerin, Die Varietäten d. Gattung Acer (Berlin 1893); l. Körisjuhar és Alaprajz.