(növ.) a. m. boróka, l. o. és Cédrusfa, Cédrusboróka, Lóciprus.
(magyarul Szent Iván hava), az év hatodik hónapja. Eredetileg a régi római év 4-ik hónapja és Junónak volt szentelve (némelyek szerint L. Junius Brutusról, Róma első konzuláról nevezték el). Napjainak száma 30. A hőmérséklet átlagos változása, azaz a havi közepes hőmérsékletnél való, hosszu időn át észlelt eltérések középértéke közel olyan mint julius és augusztusban: Közép-Európában körülbelül 1,2°,; maga a havi középhőmérséklet Budapesten 19,5°. J.-ban a Nap a rák jegyébe lép és egyuttal 21-én a ráktérítőnél a nyári solstitiumba jő, az északi féltekén a leghosszabb nappalokkal.
levelei, az angol politikai irodalom legfigyelemreméltóbb jelenségeihez tartoznak. E levelek Letters of J. cimen a Woodfall nyomdász kiadta Public Advertiser c. ujság 1769 jan. 21. - 1772 máj. 12. számaiban jelentek meg s az angol minisztereket, állami hivatalosokat, törvényszékeket, sőt magát a királyt is kiméletlenül, de a viszonyok alapos ismeréséről tanuskodó módon támadták meg. Főkép Grafton herceg és Mansfield, Hillsborough és North lordok voltak erősen ostorozva bennök. Főkép Grafton herceg és Mansfield, Hillsborough és North lordok voltak erősen ostorozva bennök. A levelek szerzőjét a kiadó, aki a leveleket legelőször könyvalakban (London 1872) adta ki, maga sem ismerte; az a pör, amelyet a kormány Woodfall kiadó ellen indított, szintén nem vezetett eredményre. Arra vonatkozólag, hogy kicsoda volt a szerzője e leveleknek, melyek epigrammai rövidségükkel és maró szarkazmusukkal tünnek ki s több helyütt arról tanuskodnak, hogy irójuk nem valami nagy barátja volt a brit alkotmány demokratikus értelemben való továbbfejlesztésének, eltérő véleményeket hangoztattak. Némelyek Sackville lordot tartották a szerzőnek, mások Horne Tooket, ismét mások Barré ezredest, Burke Ödönt gyanusították. A legnagyobb valószinüségü az a vélemény, melyet először Taylor (Junius identified, London 1816) nyilvánított és amelyet később Macaulay, Sir Dwarris és Chabot is igazoltak. E szerint e levelek szerzője Francis Fülöp sir, szül. Dublinban 1740 okt. 22., megh. 1818 dec. 23. A J. leveleinek megjelenése idején Francis a hadügyminisztériumban hivataloskodott. 1772. bekövetkezett elbocsátásával hozzák kapcsolatba azokat a kétségkivül J.-tól származó, de Veteran, Nemesis és Scotus aláirásával megjelent leveleket, amelyek Barrington lord hadügyminiszter ellen voltak intézve. Mikor Francist 1773. a bengáliai legfelsőbb kormányhatóság tagjává nevezték ki, azt kezdték sugdosni, hogy e magas és jövedelmező állást azért kapta, mert megvallotta, hogy a J. leveleit ő irta és megigérte, hogy azontul hallgatni fog. Bengáliából Hastings Warren helytartóval való összeütközése miatt 1780. Angliába tért vissza, ahol egy darabig az alsóház tagja volt. J. levelei megjelentek Londonban 1783; u. o. 1812-14; u. o. Wade kiadásában 1849, 2 köt.; u. o. 1869-73. Van német és francia fordításuk is. V. ö. Memoirs of Sir Philip Francis, K. C. B. With correspondence and journals (2 köt., London 1867); Frenzel, Neue Studien (1868).
(Rhizotrogus solstitialis L.), az ötlábtőízes bogarak rendjébe, a lemezes csápuak családjába tartozó bogárfaj, melynek csápbunkója 3 tagból áll, különben a cserebogárhoz hasonlít. Csápja 9 ízü, teste hosszukás, barna, előtora, csápok és a lábak vörösessárgák, szárnyfedők ólomsárgák, különben szürkésfehéren szőrös. Hossza 15-16 mm. Egész Európában junius és julius hónapokban a mezőkön közönséges. Pajorjai az őszi vetésekben pusztítanak.
(középfelnémet Junchęrre a. m. junger Herr), hajdan a lovagoknak készülő nemes ifjakat, majd a német uralkodó fejedelmek ifjabb fiait nevezték igy; mai értelemben nemes származásu ifjak, fiatal vidéki nemesek és földbirtokosok; ujabban a tisztjelölteket is J.-eknek nevezik. A J. elnevezés a bajor katonaságnál zászlótartó jelentéssel 1872-ig volt divatban, Oroszországban pedig jelenleg is vannak J.-iskolák, melyekben altiszteket képeznek. Ugyanigy nevezik a kadétiskolákat Bolgárországban is. J.-párt Poroszországban félig gúnyos elnevezése az 1848-1849. után bekövetkezett szomoru korban szerepelt nemesi reakcionárius pártnak, mely a szabadelvü pártnak és az alkotmányos reformoknak esküdt ellensége volt. Önfejü, dacos, minden haladástól irtózó telivér J.-ek egyébiránt még ma is vannak a porosz és német államok, de különösen a mecklenburgi hercegség törvényhozó testületében.
Vilmos, orosz utazó, szül. Moszkvában 1840 ápr. 6., megh. Pétervárott 1892 febr. 13. Nagy és uttörő utazásokat tett a Nilus és Uelle folyók vidékén. 1876-77., 1879-82., 1883-86. bejárta nevezetesen a Niam-Niam és Monbutto-törzsek országát és megalapította az Uellen folyását. A máhdi lázadása arra kényszerítette, hogy Emin pasánál keressen menedéket. Emintől 1886. sikerült neki Zanzibárba eljutni. Utleirásának cime: Reisen in Afrika 1875-86 (Bécs 1889-91).
Ágost, német szinész, szül. Bielefeldben 1832 dec. 15. Először 1853. a trieri szinházban lépett fel, 1870. a stuttgarti udvari szinházhoz hivták meg, amelynél 1887-ig működött. Főként a komikai szerepeket játszotta kitünően. Művei: Humoristikum (Stuttgart 1887); Memoiren eines Hofschauspielers (u. o. 1889).
(gör. Hera, l. a mellékelt képet), eredetileg holdistenség, s mint ilyennek főkép a házasságra vonatkozó őrködése abból a hatásból magyarázható, melyet a hold régi felfogás szerint a nőknek nemi életére gyakorol.
[ÁBRA] JUNO SOSPITAL (A Vatinkánban Lévő szobormű).
Ez az alapvonás lép előtérbe J. tulajdonságai között különösen argoszi kultuszában. Innen van, hogy J. a házasság védője (azért jelzői: zügia, teleia, gamélia), a törvényes házasságok oltalmazója; innen, hogy ünnepei állandóan ujholdra esnek, még pedig Argoszban a tavaszi ujholdra, Athénben pedig Gamelion hónapra (jan.-febr.), vagyis a menyegzők havára, amikor t. i. a rege szerint neki is a lakodalma volt Zeusszal. Maga a szülés védőasszonya, Eileithyia is az ő leánya. Különben ő az istenek királynéja, a legfőbb istennek neje és huga. Férje iránt féltékeny istennő, azért örökös perpatvar van köztük, s a nőket engesztelhetetlenül gyülöli és üldözi, akikkel férjének viszonya volt (Io stb.), sőt férjének természetes gyermekeire is kiterjeszti haragját (Herakles). Kiállhatatlanságában annyira megy, hogy férje egyszer megkötözi. A trójai háboruban a trójaiak ellen küzdött Parisnak ismeretes itélete miatt. Argosz, Mikene, Spárta, Korintus, Olympia (itt volt Heraion nevü temploma) és Szamosz voltak tiszteletének főbb helyei. Homeros és a későbbi irók tehénszemünek (boópis) nevezték szép nagy szeméről s a művészek is mindig nagy szemünek, büszke tekintetünek ábrázolták habkarokkal, dus fürtökkel. Leghiresebb volt az Argosz és Mikene között épült Hera-templomban levő szobra, melyet Polykleitos (Kr. e. 420.) készített aranyból és elefántcsontból s amelyek következő volt az alakja: ruhásan trónon ül, fején koszoru s ezen domboru műben a Horák és Kariszok voltak láthatók, jobbjában gránátalma (a termékenység szimboluma), baljában királyi pálca s rajta kakukmadár (a tavasz hirdetője; egyébként szent madara volt a páva is). Hasonló az említett ábrázolathoz a Villa Ludovisi mellszobra, amely tán a Kr. e. IV: sz. közepén készült. Egyéb szobrai még: Hera Farnese (fej) Nápolyban, és a Hera Barberini álló szobor pálcával és áldozó csészével a Vatikánban. Végül megjegyezzük, hogy sokan nem látnak lényében egyebet, mint Zeus hatalmának reá, mint nőre való átvitelét s a természet áldásainak forrását. V. ö. Roscher, Ausführliches Lexikon der Mythologie (Lipcse 1893).
(ejtsd: zsünó) Tódor, svájci orvos, szül. Lausanneban 1807. Párisban végezte orvosi tanulmányait s 1833. doktor lett. Róla nevezték el azt az általa feltalált köpülyöző készüléket, mely az egyes testrészekben a vértódulás előidézésére szolgál. Számos más tanulmánya is volt az orvostan terén. Művei: Mémoires sur l'érysipele phlegmoneux des téguments du crâne; Fractures des vertebres; Certaines anomalies nerveuses des organes de la voix.
(ejtsd: zsünó) Andorhe, Abrantes hercege, francia tábornok, szül. Bussy le Grandban (Côte d'Or) 1771 okt. 23., megh. Montbardban (Côte d'Or) 1813 jul. 29. A forradalom kitörése után otthagyta a jogot és 1793. mint önkéntes lépett be a hadseregbe. Rettenthetetlensége által magára vonta Toulon ostroma közben Bonaparte figyelmét, aki hadsegédévé tette és Egyiptomba is magával vitte. Brumaire 18. után Bonaparte Páris parancsnokává, 1804. pedig a kormányzójává nevezte ki és a becsületrend nagy keresztjét adományozta neki. 1805-ben J.-t lissaboni követté nevezte ki, de azután visszahivta és az osztrákok ellen küldötte, amidőn J. különösen Austerlitznál tünt ki. 1807. Portugália okkupációjával bizták meg, melyet J. nov. sikeresen végrehajtott. 1808. Vimeiro mellett meg kellett hátrálnia az angolok elől, kikkel azután a cintrai kapitulációt kötötte. 1809 jun. 12. az osztrák Kienmayertől vereséget szenvedett Berneck mellett, mire Napoleon az illiriumi tartományok kormányzóságát bizta J.-ra. A nagy orosz hadjáratban (1812) mint a 8. hadtest parancsnoka szerepelt. Az orosz háboru után a császár megint Illiriába küldte, ahol azonban J. elmebetegségbe esett. Életének utolsó napjait Montbard városkában töltötte.