(spanyol, ejtsd: huntá) a. m. bizottság, ideiglenes kormány; Spanyolországban bizonyos államügyek elintézésére, vagy a kormányzás átvételére alakult bizottságnak neve, mely válságos időkben az uralkodó mellőzésével a nemzet képviselőinek kezdeményezésére gyült össze; máskor - bár ritkábban - maga a fejedelem nevezte ki a J. tagjait. Nevezetes volt a II. Károly által összehivott u. n. «nagy J.», mely az inquizició illetékessége fölött határozott. I. Napoleon 1808. egy uj alkotmány kidolgozása céljából Bajonneba hivta össze a J.-t, az lévén terve, hogy a trónt bátyja, József számára biztosítsa; törekvéseit megsemmisítette azonban a cadixi fő-J., mely a franciák ellen a szabadságharcot megkezdé és győztesen befejezte. A baszkok által lakott országrészben az u. n. J. foral őrködött a baszkok kiváltságai, a «Fueros» fölött; ezeket azonban XII. Alfonz 1876 jul. hatályon kivül helyezte.
olaszországi származásu könyvnyomdász-család, l. Giunta.
(franc., ejtsd: zsüp), eredetileg férfi kabát, most deréktól az alsó lábszárig érő női szoknya. - Jupe de dessous, alsó szoknya.
a bolygórendszer 6-ik és leghatalmasabb tagja, melynek tömege az összes többi bolygó tömegét összevéve is jóval felülmulja. Csillagászati jele [ÁBRA]; nyugodt, sárgás fényén, mely az összes állócsillagok és Vénus kivételével, a bolygók fényét is háttérbe szorítja, könnyen felismerhető. Közepes oppozicióban 10-szer fényteljesebb, mint Capella és fénye igen csekély ingadozásnak van csak alávetve. Távcsőben elliptikus korongot mutat, melynek legnagyobb és legkisebb látszó átmérője 37,6 és 35,4 ivmásodperc, miből lapultsága 1/17.1-nek következik. Equatorának valódi átmérője a Földének 11,07-szerese v. 141300 km., térfogata 1277,2-szer akkora, mint a Földé s mivel tömege a Nap tömegének 1047,88-ad részét vagy a Föld tömegének 309,61-szorosát teszi, sürüsége a Földének mintegy negyedrészét vagy vizre vonatkoztatva 1,27 tesz. A nehézségi gyorsulás tehát J. equatorán (betudva a centrifugális erőt is) 2,2, a pólusán 2,8-szor akkora, mint a Földön. Pályája közel köralaku, excentricitása csak 0,14825, és hajlása a Föld pályájához is csekély, t. i. 1° 18´ 411/2. Közép naptávolsága 5,20,280 földpályasugár vagy 773,7 millió km., mely az excentricitás miatt 736,4 és 810,0 millió km. között váltakozik. A legkedvezőbb oppozicióban J. a Földhöz 585,2, a legkedvezőtlenebb konjunkcióban 961,2 millió km.-nyire közeledhetik. Keringési ideje 4332,588 nap, közel 50 nappal kevesebb, mint 12 év, és egymásra következő oppoziciói - midőn is J. éjfélkor delel - évente 38 nappal késnek el, ugy hogy a legközelebbi 1896 febr. 29-ére esik. A J. éve tehát közel 12 földi évig és minden évszak közel 3 évig tart; J. pólusán 6 éves nappal és éjjel váltakozik, melyet még holdvilág sem enyhít, amennyiben a legkedvezőbben álló hold sem látható már a 881/4° szélességen tul.
J. felületének legérdekesebb jelenségei a sávolyok és a foltok, melyeket már aránylag kis távcső is láttat. A sávolyok a bolygó equatorával párhuzamos menetüek és réteges felhőkhöz hasonló alakokból összetettek. Ugy szinök, mint alakjuk igen gyors változásoknak van alávetve, s alig mondhatni, hogy két egymásra következő éjjelen J. korongja ugyanazon képet láttatná, miért is e bolygó felületéről általánosan érvényes térképet (mint p. a Marson) készíteni nem lehet. Ez equatori sávolyokon kivül - szerényebb méretü távcső mindig kettőt mutat, mely az equatort D-en és É-on kiséri, s mely a korongnak mintegy jellemző alakzata, - még egyes önálló foltokat is figyelnek meg időről-időre. Ezek hol fehérek, hol sötétek, hol szinesek, és tartalmuk is igen különböző. A legnevezetesebb volt egy 1878 nyara óta feltünt vörös elliptikus folt a J. déli félgömbén, mely mintegy 47000 km. hosszusággal és 13000 km. szélességgel birt. Ugy J. maga, mint különösen e vörös folt a herényi és ó-gyallai csillagvizsgálók szorgalmasan figyelt tárgya volt (v. ö. a számos rajzot és leirást az akadémiai értekezésekben). J. felületének tanulmányozása az 1889-iki oppozició alkalmával különösen a Lickobservatory óriási távcsöve segítségével haladt előre. A J.-en látható alakzatok változékonyságából következik, hogy korántsem látjuk a bolygó tulajdonképeni felületét s hogy ezért a foltok sebességéből következtetett tengelyforgás tartama is bizonytalan. Mindamellett Airy, Mädler s Schmidt különböző időben és helyen tett megfigyelései csak másodpercekben térnek el, ugy hogy J. forgási idejét 9 óra 55 perc 34 mpercnyinek téve, alig hibázhatunk egynéhány másodperccel. Nem valószinütlen továbbá, hogy J. részben saját fénnyel is bir még. Fényvisszaverődési képessége ugyanis középben 0,62, azaz a ráeső napfénynek 62 százalékját veti vissza. Legfényesebb részei a korongnak azonban mindenesetre 2-3-szor fényesebbek a közepes felületnél, és ennélfogva talán még saját fényben tündöklők. Hogy egyes fényes foltok az equatori övben ezen felfogással nem ellenkeznek, ezt támogatja egy már Draper által 1870-ben eszközölt fotográfiai spektrum felvétele. Valószinü továbbá, hogy J. belseje is hatalmas átalakító erők székhelye, mert tekintve a felületén végbemenő gyors és óriási kiterjedésü változásokat - minden ivmásodpercnek megfelel a J. felületén 2000 km.-nyi hosszuság, - nem valószinü, hogy ezek a gyenge inszolációból keletkezhetnének. Vogel H. C. vizsgálódásai szerint valószinü, hogy a spektrum a J.-en levő vizgőzre enged következtetni.
J.-nek öt holdja van, az első négy a legelső teleszkópikus felfedezések egyikét képezik, amennyiben Simon Marius 1609 dec., Galilei 1610 jan. látta őket. Az ötödiket felfedezte 1892 szept. 9. Barnard a Lick-csillagdán. Az 5-ik kivételével, mely csak igen hatalmas távcsőben észlelhető, jó operaüveggel már láthatók, sőt egyes kiváló éles látásu emberek szabad szemmel is észreveszik. Elég fényesek s csak az őket nagy közelsége folytán tulsugárzó J. akadályozza általában szabad szemmel való láthatóságukat. A legtávolabbi is alig egy fél teleholdátmérővel távolodhatik tőle. A távcsőben nézve e négy első hold az ivmásodpercet alig meghaladó átmérőjü korongocska, mely foltokkal borított. Ha a holdak a J. korong előtt átvonulnak, e foltok gyakran J. valamely foltjával összeolvadnak, ugy hogy akkor a holdak teljesen szabálytalanoknak tünnek fel. A holdakat J.-től való távolságuk szerint szokás I., II., III., IV. számokkal ellátni, csak az utolsó J.-hold kapta függetlenül ezen elrendezéstől az V. számot. A III. hold a legnagyobb és legfényesebb, a másodlegnagyobb IV: hold azonban fénytelenebb, mint az I. és II. Fotometriai mérések valószinüvé teszik, hogy a J.-holdnak is, valamint a mi Holdunk egyidőben végeznek egy keringést s egy tengelyforgást, ugy hogy J. felé mindig ugyanazon oldalukat fordítják. Elemeik a következők.
A J.-holdnak pályaelemei:
És látnivaló e számadatokból, hogy e holdak rendkivüli gyorsasággal keringenek J. körül oly pályákban, melyek teljességgel köröknek tekinthetők. Hajlásuk is rendkivül kicsiny s tömegük összesen J. tömegének csak 5846-od részét teszi. A főbolygó nagysága és a hajlások kicsiny volta eredményezik, hogy majdnem minden keringésnél egy hold- s egy napfogyatkozás jő létre, s csak a IV: hold, ha konjunkciója v. oppoziciója alkalmával magasan áll, kerülheti ki a sötétülést. E fogyatkozások igen kevés kivétellel mind teljesek s számuk egy J.-év alatt körülbelül 8800: felük nap-, felük holdfogyatkozás. Az utóbbinál a Hold eltünik a főbolygó hátravetett árnyékában, az előbbieknél a Hold árnyékát éles korongalaku folt alakjában látjuk átvonulni J. fényes tányérján. A két belső Hold fogyatkozásánál mindig csak az árnyékba való be- vagy kilépést észlelhetjük, soha nem mindkét tüneményt együtt, mert J. teste elfödi előlünk árnyékkúpjának egy részét. J. oppoziciója előtt a belépések, utána a kilépések észlelhetők. A III. és IV: holdnál többnyire mindkét momentum látható. Egy igen érdekes vonatkozás folytán a három belső hold sohasem szenvedhet egyszerre fogyatkozást. Ugyanis az I. hold középhossza, hozzátéve a III-ik kétszeres hosszát és levonva a II. hold háromszoros hosszát, mindig pontosan 180°-kal egyenlő. Ha tehát J.-re vonatkozólag két holdnak ugyanazon hosszusága van, akkor a harmadik tőlük szükségképen 180°-kal áll el. Ezen fontos törvény az általános vonzás szükséges folyománya. Egy második, szintén igen érdekes törvény, hogy az I. hold közepes mozgása, hozzávéve a III-iké kétszeres mozgását, mindig egyenlő a II. hold háromszoros közepes mozgásával. A J. holdjainak fogyatkozásai, melyek különben már 8-10 cm.-es távcsőben kényelmesen megfigyelhetők, különösen régebben a geográfiai hosszuság meghatározására kényelmes módszert nyujtottak, és most is elég fontosak, miért is a csillagászati táblák jó előre kiszámítva közlik. Ama megfigyelés, hogy a fogyatkozások J. konjunkciója táján 16 perc 26 mp.-cel később következnek be, mint a fogyatkozásoknak az oppozició alkalmával nyert elemeiből való számításai, 1676. Römer Olaf csillagászt a fény terjedési idejének felfedezéséhez vezette. A fogyatkozások legnagyobb tartama beáll, ha a Hold az árnyékkúp tengelyén halad át; e leghosszabb tartamok az I. hold esetén 2 óra 52 perc 4 mp.; a III. számára 3 óra 33 perc 40 mp. és a IV. számára 4 óra 44 perc 50 mp. Ez utóbbi hold 23/4 évig nem szenved s nem okoz fogyatkozást, azután 31/6 évig pedig minden keringésnél. Az első háromnak fogyatkozásai és általában véve J.-hez való állásai is 437 nap 4 órányi periodus után ugyanazon rendben térnek vissza.
l. Jupiter.
(növ.) a. m. Jovis glans, vagyis Juglans, a diófa mai neve.
(növ.), az Anthyllis barba Jovis L., déleurópai, csaknem 2 m.-nyi cserje; örökzöld és ezüstszinüen fénylő molyhos leveléért, mint diszbokrot cserépben szokták tartani.
(növ.) a. m. Agrostemma flos Jovis L., l. Konkoly.
v. Jupiter, a görög Zeusszal (l. o.) megegyező latin főisten; szerepe voltakép a szabin uralommal kezdődik Rómában. Ő az égnek ura és parancsolója, egyuttal mindazon tünemények végoka, melyek az égen előfordulnak, tőle ered a villám, a mennydörgés, eső és verőfény, pitymallat és nappali fénysugár. Mint az ég ura, intézkedett az egész világ felett, tőle függtek népek és egyének, mint a legfőbb és legnagyobb istentől (Optimus, Maximus), ki első sorban Róma és a római nép védője. Mint ilyennek, szentélye a Capitoliumon állott (Capitolinus) attól fogva, hogy Titus Tatius benne lakott és Numa Pompilius királyi méltóságához a legtöbb biztosítékot belőle merítette. Itt volt J.-nek agyagból készült képe, jobbjában a mennykővel. Itt áldozott a polgárok közé lépő ifju, a hivatalba lépő konzul, a fegyvert ragadó hadvezér, de ide is jött a győztes a préda javával (spolia opima, fehér bikák és a fascesek babérja), ahhoz az istenhez, ki győzelmet hoz (Feretrius), aki ad uralmat (Imperator), győzelmet (Victor), mérkőzésben segít (Opitulator), futásban megállít (Stator). Ilyen sokoldalu minőségben természetesen számos ünnepe is volt. Először is neki szentelték minden hónap közepét, a teli hold napjait (13-15), amikor a Flamen dialis fehér bárányt áldozott neki (idulia). Mint a jog és igazság védőurára, rája hivatkoztak szerződések kötésénél; tőle félve tisztelték a vendégjogot és benne bizva megpróbálták, mint lehetne a jövőbe egy-egy tekintetet vetni (auspicia). Mint a latinok törzsökös istenét (J. Latialis) az albán hegyeken tisztelték és ez az ünnepély (Feriae Latinae) a konzulok felügyelete alatt a latin szövetség megszüntével is fennállott. A Capitoliumon Tarquinius Superbus épített neki templomot. Mint az állam legfőbb védőurának tiszteletére neki szentelték a legfőbb ünnepeket; a rómaiakat (Ludi Romani), a nagyokat (Ludi Magni) és a plebejusokat (Ludi Plebeii); igy lett belőle a császárok alatt az államfői mindenhatóság mitologiai jelképe, melyet Nero külsőképen is kifejezett. Érett, meglett koru férfiunak ábrázolják, fején a keleti mitrával, egyik kezében villámok, másikban balta. Lábai alatt hatalmas bika. Igy találták a mai Dunántul és az Alduna számos helyén (Daruvár, Sár-Pentele, Kömlőd, Ó-Buda, Szalánkemény, Sziszek stb.).
természetrajzi nevek mellett a Jurine Lajos, svájci zoologus nevének rövidítése, ki szül. Genfben 1751. s megh. u. o. 1819. mint a boncolástan tanára; különösen az alsóbbrendü rákok tanulmányozásával foglalkozott.