(lat.) a. m. jogos alap.
(lat.) a. m. jogi birtok. A római jogban injusta possessio az, mely vi (erőszakosan), clam (titkon) v. precario (mástól kért engedelem mellett) kezdődött. Minden más birtok J.
(franc., ejtsd: zsüsztokór), francia neve egy szorosan a testhez álló felső férfikabátnak; a viseletet 1660 körül jött divatba Franciaországban s mintegy 1740-ig különféle változatban maradt használatban.
San-, kolostor, l. Geronimo de san Juste.
(ejtsd: zsüszt) Tivadar, belga történetiró, szül. Brüsszelben 1818 jan. 11., megh. u. o. 1888 ang. 11. Hosszabb idő óta a régiségek muzeumának igazgatója és a hadi iskolának történet-tanára volt. Nagyszámu történeti műve első sorban Belgiummal, a Németalfölddel és Franciaországgal foglalkozik. Említésre méltók: Histoire populaire de la Belgique (Brüsszel 1838); Histoire populaire de la Belgique (Brüsszel 1838); Histoire de la révolution française (1839); Histoire du Consulat et de l'Empire (1840); Histoire de Belgique (1840, 4. kiad. 1868, 3 köt.); Essai sur l'histoire de l'instruction publique en Belgique (1844); Précis de l'histoire du moyen-âge considérée dans ses rapports avec la Belgique (2. kiad., 3 köt.) és De l'histoire moderne (1845, 4. kiad. 1873); Histoire de la révolution belge de 1790 (1846, 3 köt., uj kiad. 1858, e cimek alatt La révolution brabançonne 1789 és La république belge 1790); Charles V. et Marguerite d'Autriche, 1477-1521 (1858); Histoire du congres national de Belgique, ou de la fondation de la monarchie belge (1850, ném. is, 3. kiad. 1880, 2 köt.); Histoire de la révolution des Pays-Bas sous Philippe II. (2 rész, 1855-63, 4 köt., uj kiad. 1885, 4 köt.); Les Pays-Bas sous Charles V. Vie de Marie de Hongrie 1505-58 (1855, 2. kiad. 1861. Ezt Szász Károly magyarra fordította, Budapest 1869, Ráth); Vie de Marnix de Sainte-Aldegonde (1858); Christine de Lalaing, princesse d'Épinoy (1861); Le comte d'Egmont et le comte de Hornes (1862); Le comte de Mercy-Argenteau (1863); Histoire des États-généraux des Pays-Bas (1864, 2 köt.); Le soulevement de Hollande en 1813 et la fondation du royaume des Pays-Bas (1870); La révolution belge de 1830 (1872, 2 köt.); Guillaume le Taciturne, d'apres sa correspondance et les papiers d'État (1873); Précis d'histoire contemporaine 1815-71 (1875); La rivalité de la France et de la prusse (1877); Pierre le Grand, son regne et son testament (1877); Léopold I. et Léopold II., rois des Belges (1878); Le congres national de Belgique 1830-31 (1880); Le Panthéon national (1881); La révolution de juillet 1830 (1883); Les fondateurs de la monarchie belge (1865-81, 27 köt.) életrajzokban. I. Lipót király életrajza németül is megjelent (Gotha 1869). Tagja volt a belga és több más akadémiának is.
(franc., ejtsd: zsüsztmiljö) a. m helyes közép, Pascal pensées sur la réligion-jában (3,3) fordul elő. Lajos Fülöp francia király belpolitikáját kötötte ez elvhez (il faut chercher á nous tenir dans un juste milieu) és egész uralkodását a J. uralmának nevezik.
-család (neczpáli), első ismert őse kussani J. Jodocus, ki Véghles várát kapja 1451. adományban. Ő a Neczpáli-család egyenes örököse és utóda, mely a XII. sz.-ig viszi fel családfáját. Fia, András jut a turócvármegyei Neczpál község birtokába. Ennek fia, Menyhért iktári Bethlen Hedviget veszi nőül. A család egyik ága még most is Turóc vmegyében Necpálon és Tót-Prónán székel, a másik ága az alföldre jutott anyai ágról öröklött birtokokra: Tornya, Kutas és Szt.-Tornyára. A család ismertebb tagjai: J. Gábor, ki e század elején Turóc vmegye főispánja volt és a magyar akadémiára nagyobb összeget adott. J. József, az előbbinek br. Prónay Ludovikától született fia, 1848-49-ben barsvármegyei főispán és kormánybiztos, majd a 70-es években a Deák-párt elnöke. J. György, 1882-1886. Turóc vmegye főispánja. J. Kálmán, 1886-tól máig turóci főispán. Ifj. J. György (szül. 1856), országgyülési képviselő. J. Szidonia, férjezett gr. Brunswick Ferencné, Beethoven ismert barátnője, kinek martonvásári kastélyában a nagy zeneszerző több mesterművét szerzette. J. Gyula (l. o.), a függetlenségi és 48-as párt elnöke és J. Zsigmond iró (l. o.).
1. J. Gyula, politikus, szül. Necpálon (Turóc), 1850 jan. 13. Jogi tanulmányait végezve, 1872. Békés vármegye tiszteletbeli aljegyzője lett, 1874. pedig rendes aljegyzővé választatott. 1876. a békésgyulai járás főszolgabirája lett, de politikai magatartása és független gondolkozása miatt az 1878-iki általános tisztujításkor a kormánypárt kihagyta a tisztikarból. J. átvette atyja egyik birtokának kezelését és Tornyára, Csanád vármegyébe költözött, a gazdálkodás mellett élénk részt vevén Csanád vármegye közügyeiben. Közben, tapasztalatokat szerzendő, járt Ausztriában és Németországban, Olasz- és Franciaországban, Svájcban, majd a sajtó terén is föllépett, főképen a közigazgatás kérdéseit és vizi kérdéseket tárgyaló cikkeivel. Külföldi utjából való visszatérése után alakította meg a csanádvármegyei függetlenségi és 48-as pártot és a törvényhatósági ellenzéket. A pártéletben különösen szervező képességével tünt ki. 1884-ben, majd ujra 1887-ben, Makó városa függetlenségi és 48-as programmal képviselővé választotta. Pártja elismeréssel adózott buzgó tevékenységeért, mellyel különösen 1891. tünt ki, mint a közigazgatási vita alkalmából szervezett «vitarendező bizottság» elnöke, 1891., az Ugron-frakció kiválása után a párt alelnökének választotta. 1893. a lemondó Eötvös Károly helyébe, mig ő párbajban kapott súlyos sebével a vidéken volt, a párt megválasztotta elnökének. Egy hónapra rá Szolnokon mint elnök először nyilatkozott az egyházpolitikai kérdésekről, teljesen a liberális reformok hivének vallván magát. 1894 február 21-én mondott beszéde nevezetes momentuma volt az egyházpolitikai vitának. Egy évvel ezután, 1895 febr. 22. beállt a szakadás a függetlenségi és 48-as pártnak főképen az egyházpolitikai kérdések miatt széthuzó elemei közt. J. 33-ad magával kilépett a pártkörből s az uj párt száma az Eötvös-frakció hozzácsatlakozásával csakhamar 53-ra szaporodott. Kossuth Ferenc, ki addig kültagja volt a régi pártnak, szintén hozzácsatlakozott a kilépettekhez, kik elnöknek J.-ot választották.
2. J. Zsigmond, iró, szül. Puszta-Szt.-Tornyán (Békés), 1863 február 16-án, meghalt Cannesban (Franciaország) 1894 október 9-én. Budapesten kezdte tanulmányait s külföldi főiskolákon: Kielben, Zürichben, Párisban folytatta és fejezte be. Eleinte nemzetgazdasági tanulmányokra készült, de Tainenek, a világhirü francia esztetikusnak tanácsára a szépirodalomra adta magát. Jelentékeny talentuma Páris nagyvilági légkörében, a francia szépirodalmi áramlatok közvetlen hatása alatt fejlődött; általán kiterjedt baráti összeköttetései voltak a francia politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti világ kitünőségeivel; négy telet töltött Párisban, hol a szalonok kedvelt látogatója volt, s szenttornyai kastélyában gyakran látta ő is vendégeiül a hazai és külföldi szellemi élet számos nevezetes alakját. Első művei: Páris elemei, Káprázatok (Budapest 1887); Művész-szerelem (regény, Budapest 1888); némikép egyénisége rovására éreztetik a nyugati, különösen a naturalisztikus hatást. Elemző erejével nemsokára az alföldi népélet felé fordult, melynek mai sajátszerü életét és tipikus alakjait nagy szeretettel rajzolta, igy a gányót, a nazarénust stb. A puszta könyve (Budapest 1891); GányóJulcsa (1893) s Delelő sok eredeti impresszióval alkotott genreművek, J.-nak legjelesebb művei; tárgyuk népies, de tárgyalásuk nem naiv, hanem modern, analizáló, s érdemök, hogy a paraszt-társadalom erkölcsi oldalával és mélyebb kérdéseivel foglalkoznak. Tervezett egy regényciklust A kiválás genezise cimmel, melybe filozofiáját kivánta foglalni; ennek volt tagja a Gányó Julcsa és szintén 1893. megjelent Pénz legendája, mely utóbbi a magyar arisztokráciát festi, és utolsó regénye a Fuimus (megjelent 1894 dec.). Ezt alig fejezhette be, tüdőbaja, mely ellen hol Olaszországba, hol Indiába, hol a francia Rivierára menekült, megölte; Szent-Tornyán temették el. Érdekes és nem sikertelen kisérlete volt, hogy birtokán paraszt-szinházat állított, melyben a néppel magyar népszinműveket, továbbá klasszikus drámákat, shakesperei és molierei darabokat adatott elő; a betanítást maga vezette. Kora halála irodalmunkat egy nemes és finom s még fejlődésben levő szellemtől fosztotta meg, melyben azonban több volt az észlelő és elemző képesség, mint a művészi alkotó erő.
1. Ferdinánd, német orientalista, szül. Marburgban 1837 jun. 2., u. o. és Göttingában végezte nyelvészeti és történeti tanulmányait. 1861. a marburgi egyetemen magántanár, 1868. rendkivüli, 1869. rendes tanár lett és jelenleg is ott működik mint az összehasonlító nyelvtudomány és a germán filologia tanára. Munkái: Handbuch der Zendsprache (1864); a Bundehesch kiadása (1868); Dictionnaire kurde-français (Szt. Pétervár 1879); Geschichte des alten Persiens (Berlin 1879, az Oncken-féle vállalat egy része); Kurdische Grammatik (1880); Gesch. der orientalischen Völker im Alterthum (Berlin 1884).
2. J. Károly, bölcsészeti és német műtörténeti iró, szül. Marburgban 1832 aug. 2., J. Ferdinánd bátyja. Teologiát és bölcsészetet végzett és Die ästhetischen Elemente in der platonischen Philosophie c. disszertációval szerezte meg a doktori cimet (1860). Hét évvel később a bölcsészet tanára lett a marburgi egyetemen. 1872 óta a bonni egyetemen a műtörténet tanára. Munkáinak java a műtörténet keretébe vág; ilyen: Winckelmann, sein Leben, seine Werke (2 kötet 1866-1872); Diego Velasquez und sein Jahrhundert (2 köt., 1888) és Murillo (Lipcse 1892). J.-t tartják jelenleg a spanyol művészet legelső ismerőjének.
l. Békebiróság.
(spanyol), Aragonia királyságban a legfelsőbb biróság, mely előtt a királyok esküt tettek a törvények és az alkotmány megtartására. A J. hatalma oly nagy volt, hogy a királyt is felelősségre vonhatta, ha törvényszegést követett el. A birói testület II. Fülöp idejéig állott fenn. V. ö. Schwarcz Gyula akad. értekezését az aragoniai és a magyar kir. tanácsosok felelősségéről (1889).