l. Csinozás.
társulata címmel a középkorban Magyarországban jótevő egyesületek alakultak. Nevöket onnan vették, hogy minden hónap első napján (l. Calendae) lakomára jöttek össze. (Németországban is «Kalandsbruderschaft»-ok. A «kaland» szótól való származtatás csak játék.) Céljok első sorban az volt, hogy mint temetkező egyesületek gondoskodjanak a tagok és hozzátartozóik tisztességes eltemettetéséről, gyászmisékről s hogy az átutazás közben meghalt idegenekenek is megadják a végtisztességet. Szent László törvényei már intézkednek róluk: 10 penzával büntették, ki papja v. testvérei (tagtársai) engedelme nélkül a lakomáról elmaradt; az apátnak és szerzeteseknek a lakomákon való megjelenését tiltották, meghagyván, hogy az apát a tagok ajándékait a monostorban fogadja. Az esztergomi zsinat Kálmán király idejében már kénytelen volt fellépni a K. lakomáin való részegeskedések ellen s letétellel fenyegette azt a papot, ki ily alkalmakkor maga is poharazásra birta a tagokat. Mindamellett sem vesztették el vallásos jellegöket a kalendák. A temetések a kereszt elővitele mellett ájtatosan történtek s a város papja miséiben évenkint négyszer emlékezett meg a társulat halottjairól. Voltak tagjai az Alföldön is, hol most is van némi nyoma abban, hogy annál nagyobb a halott tisztessége, mentül több földmíves ássa meg a sírját. A legrégibb ismert kalandosok a «confraternitas parochorum», melyet Szepes vármegye 24 plébánosa 1248. alakított s melyet 1274. IV. László is szabadalmakkal látott el. 1298-ban e társulatot 19 község újra alakította Csütörtökhelyen. Négy tag mint rector, custos és provisor állt a társulat élén és pedig évenkint újra választva, teljes hatalommal. Rájok bizták a láda négy kulcsát s a társaság pecsétjét. E társaságba egyedül jóhirü plébánosokat vettek föl: laikusok csak a közös imádságokban vehettek részt, a lakomákban csupán meghivatva. Ez a társulat még a XVII. sz.-ban is fennállott, de már 1520. négyfelé oszlott. 1301-12 közt a sárosvármegyei Tarczán Pál szepesi prépost alapított ilyen K.-társaságot. A nagyszebeni szék fraternitása már 1317. fennállt, ugy látszik tisztán vallásos célokkal. Ellenben inkább katonai jellegü volt szent György vitézeinek 1326. alapított társulata, mely azonban a lovagrendek módjára szervezkedett; nem-katonák is lehettek tagjai, de a tagok száma nem haladhatta meg az ötvenet. 1347. - az intézmény eredeti szellemével ellenkezően - már a garam-szent-benedeki szerzeteseknek is volt ily fraternitásuk. A «Confraternitas, vulgariter Kalandos» név először 1348 okt. 28. fordul elő, midőn Csanád esztergomi érsek megerősíti a liptóvármegyei papoktól alapított kalandos-társulatot. E szerint a tagok évenkint két gyülést tartanak, misét hallgatnak, gyónnak, alamizsnát osztogatnak és negyvennapi búcsuban részesülnek. Egy 1571. évi oklevél szerint világi tagjai is voltak. E társulat volt Magyarországban az első, mely 1583 okt 18. elfogadta a Gergely-féle javított naptárt. 1370. alakította Palisnay Pál zágrábi püspök a zágrábi kanonokok, 1372. János szebeni plébános a nagyszebeni polgárok kalandos-társulatát; ugyanitt egy másik, Szent-Anna-fraternitas is volt s ez 1543. szünt meg. A kisdi káptalan kalandos-társulata 1385-1553. közt működött. 1386. az egri kanonokok és világiak 50-60 tagu társulatát János egri püspök kezdeményezte; ez utóbbi a város szegényeinek időnkint való megvendégelését és felruházását is fölvette céljai közé. 1376-tól a céhek is sokat átvettek a kalandos-társulatok szabályaiból. A Lőcsén 1402. alapított kalandos-társulatnak maga Zsigmond király is tagja volt s ebbe már nők is beléphettek. Mind nagyobbak lettek a titkos és politikai, vagy hatalmi célok valósítására törekedő társulatok, ugy hogy azokat az 1446. VI. s az 1519. XLIV. t.-c. már nyiltan tiltotta. Különben e politikai társulatok, céljaik takargatására, csak 1520 után kezdték magukat K.-nak nevezgetni. Legnevezetesebb volt a kecskeméti K. társulata, melyet Báthory, a bukott nádor, Thurzó Elek volt főtárnokmester s mintegy kétszázan 1526 elején Szapolyai s Verbőczy pártjának szétrobbantására II. Lajos jóváhagyása mellett alapítottak. A társulat maga fizette szegény nemes tagjait. B. Burgio pápai követ maga is figyelmeztette a királyt arra a politikai erkölcstelenségre, melyet a K. pártfogásával elkövet, de hiába. A társulat tagjai 1526 ápr. 24. fegyveresen jelentek meg az országgyülésen, másnap elhatározták Verbőczy nádor letételét s ápr. 27. a tanácskozások szabadságának megvédésére és csatlakozásra hítták föl az ország-gyülési nemességet. 29-én már célt értek: Verbőczy megszökött, a nádor újra Báthory lett s a K. politikája győzött, mire a kalandos urak sem fizették tovább a köznemeseket. E társaságban Ártándy, Tarczay és Pöstyéni vitték a főszerepet. A XVI. az. politikai, társadalmi és vallási átalakulásai véget vetettek a legtöbb kalandos-társulatnak; Kolozsvárt azonban félezer év alatt egészben véve most is megőrizték régi temetkező-egyesületi jellegüket.
kalánlevelüfű, kanálfű, rosszul kalántorma (növ., Cochlearia Tourn.), keresztesvirágu fű, a tormával összefoglalva 26 faja (hazánkban 4) az É-i földgömb mérsékelt és hideg vidékein él. Tárkája gömbölyded v. tojásforma, felfúvódott, virága fehér, fürtös. A C. officinalis L. 1-2 nyaras, 15-30 cm. magas fű; tövi levele kanálforma, vastag, hosszunyelü, széles tojásdad v. kissé szivalaku, a száron levő hosszas, fogas; termése gömbölyded. Közép- és É.-Európa tengerpartján nő s egyike az északi sark felé messzire felható növényeknek (80°). A földségben sak sós helyen terem, a havason pedig a C. Pyrenaica DC., nálunk a C. Tátrae Borb. helyettesíti. Ez vajszin virágu, többnyaras éltü, termése fordított tojásdad, a kocsányánál jóval kurtább, tövi levele szivalaku. A C. officinalis-t konyhai és orvosi célra termesztik is. Füve szétdörzsölve gyenge mustárszagu, kellemes, csípős, sós-izü, szárítva a szagát és ízét elveszti. A friss virágzó fűből 1/4-1/2% éteres olaj lesz, a mustárolajhoz hasonló, sárgás, a viznél nehezebb, ammoniakkal kristályosodó vegyületet alkot. Füvét elégetve, 1,6% hamuja marad. Salétromsavhoz és szerves savakhoz kötött sok alkali van benne, 1557 óta az altest nedvpangása, elnyálkásodás, könnyen vérző kelésre és süly ellen, továbbá salátának, de a forrázata meg a friss nedve is használatos. A spiritus cochleariae-t a szesznek a virágzó füvön át való desztillálásából nyerik, szájvizbe teszik, valamint a foghús sülyös támadásai ellen is használják. A patikában aqua és conserva cochleariae-t csinálnak vele, az utóbbit cukorral vagy mézzel. Az É-i nép a nagy hideg előtt gyüjti, azután a hó alatt megőrizve főzeléknek használja. A hajósnak besózzák és hordóba rakják. Nálunk csak orvosság. Szódát is nyerni belőle. V. ö. Torma.
(növ., Ceanothus L.), a kutyafaféléknek É.-amerikai, Ny-indiai és a Fokföldön honos cserjéje, ritkán félcserje (40 faj); levele hasítatlan, váltakozó, tövéből fehér v. kék virágfürtje ered, bogyója száraz, hárommagu. A C. americanus L. csinos, egész 1 m. magas; levele hosszas tojásdad, virága fehér, hosszas ágatbogot alkot. É.-Amerikából ered, gyakran más fajaival együtt ültetik. Vastag és piros gyökerével pirosra festenek, levele pedig a new-jersey téa. A C. ferreus DC. a Karibi-szigeteken nő; fája a st. croixi és wuadeloupei vasfa néven használatos.
(állat), l. Kanalasgém.
a learatott, kévékbe kötött s összerakott kereszt.
(állat), l. Karics.
l. Bőcscsőháló.
l. Kalánfű.
A fej befödésének szokása már a legrégibb ókorban divatozott. A görögök többnyire födetlen fővel jártak; utazások alkalmával, a háboruban és a vadászaton az előkelő görögök a széleskarimáju petaszoszt viselték, amely, mikor nem haszálták, zsinegre kötve hátukon csüngött. Kerek és hegyek K.-ok jöttek divatba a rómaiaknál, akik azt a szabadság jelvényévé tették, ugy hogy a rabszolgák felszabadulásukkor K.-ot kaptak. Általánosabban a Nero halála után terjedt el a K. viseletének szokása. Németországban csak a X. sz.-ban kezdtek K.-ot viselni; a XII. és XIII. sz.-ban már többféle formáju K. is volt; Franciaországban sak a XIV. sz utolsó negyedében jött divatba. Németországban, Hollandiában és Svájcban a XVI. sz.-ban s még később is magas, hegyes alaku K.-okat viseltek; de a mai cilindernek alakját is megtalálhatni a XVI. sz.-ban és később. Franciaországban XIV. Lajos alatt keletkeztek az u. n. háromszögletü K.-ok, melyek majd egy teljes sz.-ig divatoztak. Mint általában a ruházat, ugy a K. alakja és szine is gyakran volt, különösen újabb időben, politikai pártok szimboluma. Szentelt k.-okat a pápa olyan fejedelmeknek és hadvezéreknek küldött, akik a római egyház körül érdemeket szereztek. L. még Föveg.
Kalapokat szőrökből nemezítéssel, szalmából fonással, szövetekből szabás s varrás segélyével szokás készíteni. Legelterjedtebb a nemez-kalapgyártás, melyhez minden nemezíthető szőrt lehet alkalmazni. Mennél finomabb, illetőleg mennél vékonyabb a szőr, annál finomabb a nemez. A szőrök nemezedő tulajdonsága a velőanyag-rétegtől függ. Velőanyagot tartalmazó szőr nem nemezíthető, mig velőmentes vagy szakaszosan velős jól nemezíthető. Ebből folyólag a felszőrök rendszerint nem nemezednek, a pehelyszőrök közül is csak némelyek. Jól nemezíthető a gyapju, a teve pehelyszőre és a hód pehelyszőre, minthogy velőmentesek; kevésbbé jól a macska-pehelyszőr, mert szakaszosan velős; a nyúl és házinyúl pehelyszőre pedig, mert egészen velős, természetes állapotban nem nemezedik, ha azonban kénesős csávával kezelik, a velőréteg szakaszossá válik s ekkor jól nemezedik. Nemezkalapok legnagyobb része nyúlszőrből készül, az olcsóbb s durvább fajták azonban gyapjuból, finom fajták pedig hód- vagy teveszőrből. A nyúlszőr-kalapok készítését még 1-2 évtized előtt kisiparilag üzték, ma azonban már gyárilag üzik, még pedig a következő módon: A nyúlirhán levő szőrt kefe segélyével kénesős csávával telítik s kiszáradás után a szőrt az irháról lenyírják. Minthogy a nyúl bundája felszőr és pehelyszőrből áll, a kalap gyártásához pedig csak pehelyszőr használható, ezért a lenyirás után a felszőrt a pehelyszőrtől különválasztják, ugy hogy a szőrt erős légáramba szórják, mely a könnyü pehelyszőrt messzebbre viszi el, mint a nehéz felszőrt. A fajtázott pehelyszőrt ezután farkas (l. Gyapjufonás) néven ismert géppel lazitják és erős légáram által a süvegképző gép felé fuvatják. A süvegképző gép likacsos lemezből készült rézkúpból áll, amely lassu forgást végez és légszivóval van kapcsolatban. A levegő a rézkúp likacsos lemezén áthatol, a pehelyszőr pedig rendszertelen helyzetben annak felületén marad. Ha a kúp elegendő vastag szőrréteggel lett borítva, vizet permeteznek s gőzt eresztenek reá, eközben kissé megveregetik a szőrkúpot, minek folytán a szálak annyira nemezednek, hogy a szőrkúp levehető és kezelhető. A szőrkúpok most már nagyobb fokban nemezítendők. Ezen művelet leginkább kézművileg végzik a következő módon: a nemezítéshez szükséges nyálkás folyadékot, p. borseprőt 1,3 méter átmérőjü rézüstben melegítik, mely rézüstnek fával burkolt széles karimája van. A szőrkúpot az üstben levő meleg folyadékba mártják s ezután az üst karimáján gyúrják, ismételve bemártják s más részét gyúrják. Ezen kezelés folytán a szőrkúp erős nemezzé válik; ily nemezkúpok már kereskedelmi cikket képeznek. A nemezkúpok alakítását ugyancsak a nemesítő üst mellett végzik. A kúpot az üstben levő meleg folyadékba mártják és meleg-nedves állapotban faformára húzzák és kézzel, fával vagy kefével egyengetik, mig a nemez a faformához simult s kalapalakot öltött, a kalapot azután karimája tövénél fonallal a formához kötik, szárítják, esetleg festik. Az ily úton nyert nemezkalapok még érdes felületüek, lágyak s nem tetszős alakuak, miért is a következő módon csinozzák: első sorban gyors forgásban levő faformára helyezik s erős kefével és üvegpapirossal csiszolják; ezután a keménység fokozása céljából fonákjáról sellak-oldattal avagy cerazinnal bevonják s csekély mértékben gőzölik, hogy a telítő anyag a nemez belsejébe szivároghasson. A telített kalapok nyirkos helyen tartandók, mielőtt a végleges formázás alá, t. i. a faformán való vasalás avagy sajtolás alá kerülnének. A sajtolást oly különleges hidraulikus sajtón végzik, amelynek odorja fémből áll s melegítik, alakverője pedig kaucsuk-zacskóból áll, melynek feneke fémgömb-süveg. Ezen sajtóba, illetőleg a meleg odorba helyezik a formálandó kalapot s reá helyezik a gömbsüveget, ugy hogy a kaucsukzacskó a kalapüregbe mélyedjen s ezután a gömbsüveget csavarokkal lekötik az odort támasztó állványhoz. A gömbsüveg és kaucsukzacskó által képezett ürbe szivattyuval vagy akkumulatorral vizet nyomnak, minek folytán a kaucsukzacskó tágul mindaddig, mig az odor falaihoz nyomul s igy a kalapot az odorhoz, illetőleg a formához nyomja. Ezen sajtolás után már csak a bélés bevarrása s a szalag felvarrása marad hátra. A hód- s más finomabb szőrnemből készült kalapok teljesen azonos módon készülnek, mint a nyúlszőrkalapok. A hódnemezkalapok sok esetben kártokkal is keféltetnek (bogácsoltatnak) miáltal bolyhoz-bársonyos felületüvé válnak.
Az eddig ismertetett eljárástól lényegesen különbözik a cilinder (köcsög)- kalapok gyártása. Ennél ugyanis a kalap alakjának megfelelő vázat sellakkal telített papirosból vagy vászonból készítik s felületét még sellak-kencével bevonják. Az igy elkészített váz bevonására selyemből szőtt bársonyszerü (plüs) szövetet használnak, melynek ritka, de hosszu bolyha van. E szövetből kiszabás és összevarrás segélyével elkészítik a kalapváz áthuzatát, melynek fonákját sellak-kencével bevonják s kiszáradás után a vázra huzzák.ezt követőleg a bolyhokat egy irányba kefélik s bevasalják, minek folytán nemcsak a bolyhok lelapulnak, hanem a váz és áthuzat között levő sellak-kence is megolvad és összeragasztja a vázat az áthuzattal. Az igy elkészült köcsögöt még béléssel és szalaggal látják el. A gyapjunemezkalapok gyártása az eddig ismertetett eljárásoktól némileg eltér. A gyapjut ugyanis először a posztógyártásnál szokásos módon (l. Gyapjufonás) mossák és kártolják, ezt követőleg kúpokat készítenek belőle, miért is a kártoló gépről jövő laza szálréteget két csonka kúpból álló formára gombolyítják. A kettős kúpból álló forma lassu forgáson kivül lengő mozgást is végez. A felgombolyodott anyagot a két csonkakúp alaplapja nemtén széttépik, mi által két gyapjúkúp áll elő. E gyapjukúpok kezdetleges nemezítését olyképen végzik, mint a nyúlszőr nemezítését, teljes nemezzé való átalakításához pedig a forgattyus kallót (l. Csinozás) használják. A gyapjunemez formázását s a kalap csinozását a nyúlszőrkalapoknál ismertetett eljárás szerint végzik.