kisközség Sommogy vmegye kaposvári j.-ban, (1891) 1223 magyar lakossal; vasúti megállóhely, postahivatal és postatakarékpénztár.
György, a kat. egyházi zene s énekek művelője, szül. Szántón (Tolna) 1836. 1857-ben a kormány Bukovinába Andrásfalvába küldte ki, hogy ott a magyar kántori teendőket végezze. Ez állásában több évet töltött s onnan visszakerülve, Szakcson Tolna vármegyében kántortanítói állást foglalt el, hol manapság is működik. Egyházi énekek és hymnuszok cimü művet irt s adott ki, a 70-es években pedig Gyászmise-énekek címen gazdagította az egyházi énekirodalmat. Legtartalmasabb műve az, mely Római katholikus egyházi énekek, az isteni szolgálat összes ágaira címet visel, melyet már számos éven át Szemenyei Mihály regöli plébánossal együttesen ád ki füzetenkint, s mely már közel hatszáz régi és újabb egyházi éneket tartalmaz a hozzájuk tartozó szövegekkel együtt, melyek jórészt az ő eredeti szerzeményei ugy szöveg, mint dallam tekintetében. A dallamok mind orgonakiséretel vannak letéve, az egyházi stilusnak megfelelő szabatos harmonizálással.
kisközség Baranya vármegye hegyháti j.-ban, (1891) 1277 német és magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
rend. tan. város Sommogy vármegyében, a Kapos vize mellett, (1891) 1443 házzal és 12,544 majdnem tisztán magyar lakossal (csak 319 német s néhány más nemzetiségü), kik között 9495 róm. kat., 256 ág. evang., 592 ev. ref. és 2180 izraelita van. A város a vmegye törvényhatóságának s a kaposvári járás szolgabirói hivatalának székhelye; van itt kir. törvényszék, járásbiróság és adóhivatal, pénzügyigazgatóság és pénzügyőrbiztosi állomás, állami építészeti hivatal, állami állatorvos, közjegyzőség, csendőrszakaszparancsnokság; itt székel a 44. sz. hadkiegészítő parancsnokság. A néhány évtized előtt még jelentéktelen falu (melynek 1850. még csak 4638 lakosa volt) lakóinak szorgalma s áldozatkészsége folytán ma már rendezetten és csinosan épített várossá fejlődött, melynek nagy része modern épületekből áll, minők a vármegyeháza, a megyei árvaház és kórház, a katonai kórház és a két kaszárnya stb. Intézetei közül említendő az állami főgimnázium, a Ranolder püspök által alapított zárdaiskola stb. Ipara és kereskedelme is élénk; legnagyobb iparvállalat a nagy cukorgyár, két gőzmalom, a cementlemezkészítő ipartelep; van ipartestület s takarékpénztár, az osztr.-magy. bank itt mellékhelyiséget tart fenn. Állattenyésztése és földmívelése jelentékeny; termékeny határa 4201 ha. K.-nak van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Következő hirlapjai vannak: Somogy, XII. évf., szerk. Roboz István; Kaposvár, X. évf., szerk. Csontos János; Somogyi Ellenőr, III. évf., szerk. Németh Zolták; Somogyi Ujság, III. évf., szerk. Noszlopy Tivadar; Megyei Hiradó, hivatalos hetilap. XIV. évf.
(növ., kápi, Brassica L.), keresztesvirágu, egy-, két- v. többnyári, gyakran deres f, ritkán félcserje. Levele félbe szárnyalt, a felsőbb másforma; virága sárga, ritkán fehér, megnyult füzért alkot; becője hengerded v. csaknem 4 szögletü, csőrös; magva egy-egy rekeszben egysoros és gömbölyded 80-150 (hazánkban 5) faja főleg mediterrán vidéket és Ázsia mérsékelt vidékét lakja. Nevezetesebb fajai: a Br. oleracea L. (főzelék-K.), kétnyaras-éltü, kopasz, levele kissé húsos, deresszin, az alsó nyeles, félbeszárnyalt, a felső szárölelő és hosszukás. Fürtje virágzáskor megnyulik, magva sima. Helgolandon s Ny.-Európa partjain állítólag vandon nő, de rendkivül elfajzott s fajtáinak az ember más-másképen veszi hasznát. A kemény fejjé össze nem borulót kélnek vagy haraszt-K.-nak, az ellenkezőt káposztának nevezzük. Ilyen 1. a téli K. (var. acephale DC., fejetlen K.), levele lapos, többé-kevésbbé hasogatott vagy bodros és K.-fejjé nem borul és szorul össze. Ide tartozik a) az örökös, levél-, fa- vagy tehén-K. (Br. vulgaris DC.) 1,5-2 m. magas; sok lapos szárnyashasábu, zöld vagy pirosas levelet hajt és főleg az alsókat a tehénnek letördelik; b) a zöld-K. (zöld leveléng-K. Benkőnél, Br. quercifolia DC.), tölgy módjára szabdalt lapos vagy csak gyengén bodros levelekkel; c) a barna- v. bodros-K. (Br. crispa Garcke), bodros, szárnyashasábu zöld, barnás v. lila levelekkel, s hosszasan metélt akréjokkal. Sok hideget eltűr és csak késő őszi fagy után lesz ehető, némely eltérését díszenk is ültetik. 2. A rózsa-K., bimbós- v. sarjas-K. (Br. gemmifera DC.), szára 3-6 cm., nagy tetőrügye félig zárt, sok apró, egészen fejes oldalrügye és hólyagos levele van. októberben kitünő táplálék. Szárát a kiásott földe s gyökerével együtt melegágyba teszik, lombbal betakarják, hogy halaványabb és gyengébb legyen. 2. A kél, kelkáposzta, olasz- v. édes-K. (Br. Sabauda L.). Ennek két nevezetesebb fajtája van: a közönséges kél, hólyagos, bodros és összeboruló levelekkel, továbbá a szavójai-K. apró hólyagu, a szélen finoman bodros levelekkel, melyek fejjé össze nem borulnak (l. az ábrát). Még több más eltérésök (petrezselyem-K. és csipke-K., Br. Sabellica) is van. 4. A fejes-K., levele többnyire sima, de homoru és egész kemény fejjé borul össze. A gömbölyüfejün kivül van yorki vagy hegyesfejü és vörös fajtája (vörös fejes K.), emennek a feje gömbölyü és piros. Van ökörsziv, mázsás stb. korai és őszi fajtája is. A korait többnyire kertben ültetik és pedig tavasszal v. őszkor. Emezt szalma- és lombfödés alatt kiteltetik. 5. A kalaráb (l. o.), a karfiola (l. Virágkél), spárgakél v. brokkoli is a főzelék-K. fajtája.
[ÁBRA] Szavójai kél (Little pixie).
A K.-fajták tartalomrésze:
A barna K. levelét kissé meglapítva, frissében a kelésre meg a vizikátor okozta sebhelyre teszik, hoy a limakiválasztást elősegítse, sőt fejkoszra és régi fekélyre is teszik. A K. fajtáit ételnek főzik vagy a jószágo etetik vele. A főzlék-K. magvából olajat is sajtolnak. A főzelék-K.-t már a régiek termesztették. Aristoteles kaulionnak, Theophrastus rhaphanis-nak, Dioscorides krambe hemeros-nak, Plinius, aki már hat fajtáját említi, crambe-nak nevezi. A haraszt-K. levele igen szépen formálódhatik, egész finom tollazathoz hasonló sallangjai lehetnek, ezenfelül gyakran rózsaszin, karminszinü, sárga v. fehér szinezése v. tarkázása van, azért kerti dísznek is ültetik, de a hideget, kivált a tarka fajták, hamar megérzik. A K.-t gyalulásonés betapodáson kivül meg is szárítják v. üvegben és szelencében őrzik meg. A K.-val nagy kereskedést űznek, az afrikai virágkélt Németország É-i részébe is szállítják. A K. fajai továbbá a karórépa v. repce, a kerek répa, a kélmustár. L. még Bodorkél, Fodorkáposzta. Tengeri-K., l. Folyóka és Heringkél.
Betegségei:
1. Golyva, majd minden országban el van terjedve, az összes káposztaféléket megtámadja s azok gyökerein borsó- vagy diónagyságu gumókat képez, melyek néha gyöngymódra vannak egymáshoz illesztve. E gumók ritkábban láthatók a főgyökereken, hanem inkább a mellékgyökereken, mely utóbbiak néha a betegség miatt az ujjak módjára meggörbülnek (innét a betegség németül Fingerkrankheit-nak, angolul fingers-and toes-nak, franciául maladie digitoire-nak is neveztetik). A földfölötti részek, ha a betegség fiatal növényt támadott meg, fejlődésükben visszamaradnak s később elhervadnak; a megtámadott idősebb növények földfölötti részein azonban csak a levelek lankadtsága árulja el a bajt. A betegséget a Plasmodiophora Brassicae Wor. nevü nyálkagomba okozza, mely a gyökér kéregparenchim sejtjeit kitölti és sejtről-sejtre vándorolhat. A betegség előrehaladottabb stádiumáan a gomba nyálkás anyagából spórák fejlődnek, melyek a szétrothadt golyvákból a földbe szabadulnak s ezt inficiálják. Mert a betegség főleg nedves talajokon pusztít, ajánlatos az ilyen talajok alagcsövezése, továbbá nagyon jó hatással van a betegség csökkentésére a mésztrágyázás. Mivel a betegség a meleg-, illetve hidegágyakban nevelt palántákat is megtámadja, ezek kiültetésénél a betegeket ki kell válogatni s elégetni, valamint elégetendők a káposztaföldken megbetegedett tövek is. A K. gyökérzetében egy orrmányos bogár (a Ceuthorrynchus sulcicollis Gyll.) álcája is okoz golyvásodást, de e golyvák nagyobbak s rendesen a főgyökéren (leginkább a gyökérnyakon) vannak, s átvágva őket belül üresek (az álcát rejtették vagy rejtik magukban), mig a Plasmodiophora golyvái tömöttek. 2. Az Olpidium Brassicae Dang. nevü gomba a meleg- vagy hidegágyi zsenge palántákat támadja meg, melyek szára a sziklevelek alatt megfeketedik, elpetyhül. A beteg palánták csomósan egymáshoz ragadva összeesnek s elrothadnak. E betegséget a németek Schwarzbeinigkeit-nek (feketelábuság) nevezik. Ellene az ágyak szellőztetése, a nemsűrü vetés s a tulnedvesség kerülése ajánlhatók. 3. A zöld leveleket és szárakat lisztes bevonat, melyben később barna szemecskék jelennek meg, lepi be; a betegséget az Erysiphe Martii Lév. nevü lisztharmatgomba okozza. Ellene a kénporhintés használ. (L. még Lisztharmat.) 4. A Peronospora parasitica Tul. nevü gomba a zöld részeken halavány, később elszáradó foltokat okoz; ellene a bordeauxi keverékkel (l. o.) való védekezés használ. 5. A leveleken foltokat a következő gombák okoznak: a Phyllosticta Brassicae Westd., az Asteroma Brassicae Chev., a Sphaerella brassicaecola Ces. et De Not. és az Ascochya Brassicae Thüm. 6. A becőkön két gomba: a Phoma siliquaum Sacc. et Roum. és a Phoma Siliquastrum Desm. okoz foltokat.
l. Éjjeli lepkék (V. köt. 810. old.).
(növ.), a fiatal, még nem kemény káposztafej.
(Kapsdorf, Hrabusice), kisközség Szepes vmegye iglói j.-ban, (1891) 1405 tót lakossal; van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakerékpénztára. Van itt vashámor, mely évenként mintegy 1200 q abroncs- és kapavasat állít elő 12,000 forint értékben. Közelében a Menedékszirt (l. o.) vagy Lapis refuglii nevü hegy.
a Gömör-Szepesi-Érchegység egyik kisebb csoportja, mely a Királyhegy csoportjától K-re Igló vidékéig terül el. A K. nem képez egységes gerincet, hanem csoportos hegységet, melynek legmagasabb csúcsai 1271 m.-ig (Andrejsko) emelkednek. Egyik legnevezetesebb csúcsa a Menedékszirt vagy Létán-hegy (Klastorisko, Lapis refugii) Káposztafalutól D-re, melyen hajdan erősség volt, ahová a lakosok a tatárdúláskor menekültek. L. Menedékszirt.
(növ.), tulajdonképen nagy tetőrügy, a kétnyaras káposzta az első esztendőben ennyit fejlődik, ekkor ősz végén rendesen kivágják. A K. része a csima v. torzsa, azaz a kurta és elhúsosodot szár, továbbá a rajta összeboruló levelek vagy káposztaharaszt.
[ÁBRA] Káposztafej (Enfield Market).
Ezek külsőbbjei zöldek és gyakran bodrosak, a belsők simák, fehérek, ezeket szokás felaprítani v. káposztának meggyalulni. A káposztaharaszt eleinte lazán borul össze (borulék) mint a fejes saláta, a K. ilyenkor könnyü, de végre a sok levél szorosan egymásra simul, s a K. nehéz lesz. Folt hátán folt, soha benne tű nem volt. Igy irja körül a magyar szórejtvény. Káposztavágáskor a leveletlen szárat gyökerestül a földben hagyják; a felvagdalt K.-ból a csimát kivagdalják, a harasztot ugy gyalulják meg és savanyítják be. A fejéből megfosztott káposztacsutka elszárad, többé ki nem hajt. A gazda őszkor néhány szép K.-et a földből gyökerestül kivesz s a pincébn homokba állít, ahol az szépen kitelel. Ez a magnak való káposzta, ilyennek akármelyik szép fej jó. Tavaszkor ezt a már rongyos fejü K.-et a kertbe kiültetik, tavalyi harasztja lehull, a csima leveles hajtásokat bocsát, s ha a gazda a kártékony bogaraktól (földi bolha) megóvja, kivirágzik, s a repcéhez hasonló, keresztes virágu növény lesz. A káposzta tehát tulajdonképen kétnyári növény, de mi csak az első esztendőbei harasztját használjuk. A káposztafej nem más, mint sűrü lombu levélrózsa.