(ném.), a középkor elején épült német várakban az eleinte egyetlen fűthető lakóhelyiség; az elnevezés később az azt magába foglaló lakosztályra v. épületszárnyra is átvitetett.
1. K. (Kamenica), kisközség Hont vármegye ipolysági j.-ban, (1891) 1118 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 2. Nagy-K., kisközség Zemplén vmegye homonnai j.-ban, (1891) 1078 tót lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 3. Alsó-K., kisközség Abauj-Torna vmegye füzéri j.-ban, (1891) 506 tót és magyar lak., a gr. Forgách-család kastélyával és levéltárral. - 4. Kis-K., kisközség Zemplén vmegye homonnai j.-ban, (1891) 691 tót lakossal, butorgyárteleppel, melyben 20 munkás dolgozik.
v. pest, az a tűzálló anyagokból készített zárt vagy nyilt tűzhely, melynek melegét magában a K.-ben v. azon kivül értékesítjük. Az első esetben a tüzelő anyag parazsa vagy lángja közvetlenül érintkezik a hevítendő tárggyal (kohók), a második esetben pedig a fejlesztett meleget fém-, tégla- vag más fal közvetíti. Az első csoportba tartoznak a tűzhelytestek, aknáskemencék és lángallók, a másodikba pedig a boltos (muffel) vagy tokos K.-k. A tüzelő elégetéséhez szükséges légjárást kéménnyel vagy fuvóval mozdítják elő. A fuvókkal befujt sűrített levegőt a hőmérséklet növelése és a tüzelőszer csökkentése céljából gyakran föl is melegítik. 1. A tűzhelypestek szekény- vagy hengeralaku, nyilt, esetleg egy vagy több oldalról falazott, vaslemezekkel határolt v. tűzálló agyaggal kitapasztott alacsony tűzhelyek. A tűzhelypestek ma már leginkább az ércek pörkölésére és fémek izzítására (kovácstűzhelyek) használják. Régebben igen gyakoriak voltak azok a tűzhelypestek, melyekben a vasat érceiből olvasztották ki (bucatűzhelyek) és azok, melyekben a nyersvasat frissítéssel kovácsvassá alakították át (frisstűzhelyek). A fémek hevítésére, az ércek olvasztására és a vas finomítására való tűzhelypesteket fuvóval szerelik fel, hogy a befuvott levegő a tűzhely belsejében élénkebb tüzet gerjesszen, illetve oxidálólag (a fémhez kevert idegen anyagokat kiégesse) v. redukálólag (az ércek oxidjait elvonja, vagyis a fémet szinállapotba kiválassza) hasson. A fuvó nélküli tűzhelypestek közé tartozik az ólom-réz-ezüst-ötvények ólomtartalmának elvonására való csurgató- v. szivárogtató-tűzhely (Saigerherd) és az ércek pörkölésére való pörkölőpáholy. A fuvóval felszerelt tűzhelypestek sorába tartoznak a vas, ólom és réz gyártására, illetve finomítására való tűzhelypestek. - 2. Az aknás K.-k v. pestek tűzálló falakkal körülzárt, inkább magas, mint bő aknáju és függőleges tengelyü hengeres vagy szögletes tűzhelyek, melyekben az érc és tüzelőszer egymással közvetetlenül érintkezik. Ezeket leginkább szenesített tüzelővel (koksszal vagy faszénnel) tüzelik, mert a természetes tüzelők az akna felső szintjében melegkötéssel járó felbomlást szenvednek s a fejlődő éghető gázok (széndioxid, szénhidrogének, hidrogén stb.) nehezen értékesíthetők, mert a K.-ben magában azokat elégetni már nem lehet. Az aknás K.-ket három csoportba oszthatjuk. a) Az első csoportba tartoznak azok, melyek az ércek v. kőségek (p. mészkő) pörkölésére valók, ezeknek alja teljesen nyitott, esetleg sík, lépcsős, kúpos vagy nyerges rostéllyal van elzárva. A rostélyon betóduló levegő az aknában rétegenkint fölhalmozott tüzelőanyagon és ércen áthatolva, az előbbit elégeti s a fejlődő meleg az érc kémiai és fizikai alkatát változtatja meg. A pörkölt ércet alul kivonják, a torokra pedig friss ércet és tüzelőt terítenek. b) A 2. csoportba tartoznak azok az aknás K.-k, melyeket ércek redukálására és a fémek megömlesztésére használnak. Ezekbe a levegőt fuvóval nyomják be, vagy szívással idézik elő a szükséges légjárást. Az akna felső részét, ahol az ércet és tüzelőt adják be, toroknak vagy sípnak nevezik, alul pedig a levegőbevezető, a salak- és vaslecsapó nyilások vannak. Régebben leginkább négyszögletes, ma leginkább hengeres kereszt-metszetü ilyen aknás K.-ket használnak, mert ezen a fuvó levegő egyenletesebben oszlik el és kevesebb szálló por keletkezik. (L. Vas és Ezüst, melynek mellékletén az 1. ábrán az ólomolvasztó aknás K. képe is látható.) Nagyság szerint ezeket a K.-ket beosztjuk kis olvasztókra (Krummofen), ezek 1,3-2,3 m. magasak; közép olvasztókra (Halbhochofen), ezek 2,2-4,4 m. magasak és nagy olvasztókra (Hochofen), ezek 4,4 m.-nél magasabbak. Az aknás K.-k tűzhelyének kezelése szerint megkülönböztetünk gübüs (Sumpfofen), szemes- vagy csurgató- (Spurofen) és tégely- (Tiegelofen) K.-ket. A gübüs-K. alja nyitott és a megolvadt anyag a K. előtt vagy annak belsejében levő tartóba gyül össze (ilyenek a nyitott mellü vasolvasztók (l. Vas) és a felső-harzi ólomolvasztók (l. Ólom), a csurgató-K.-ben a megolvadt anyag a pest alján levő nyiláson az u. n. pestszemen a nyilt vagy zárt előtüzhelybe folyik, ahonnan azután kimerik v. lecsapolják (ilyen az öntöttvas megömlesztésére való Krigár-féle kúpoló K., l. Vas), a tégely-K.-ben pedig a megolvadt anyag magában a K.-ben gyül össze s innen időről-időre lecsapolják. - 3. A lángallókat, láng-K.-ket v. visszasugárzó (reverberáló, a meleget az olvasztandó anyag felszinére sugárzó) K.-ket manapság már korántsem használják oly nagy mértékben mint ezelőtt. Ezek a boltozott munkatérből, ezen a téren kivül épített tűzfészekből és kéményből állanak. A tűzfészkekből a láng a tűzhidon át a munkatérbe csap és az elhasznált égéstermékek a füstlyukon távolodnak a kürtőbe. (L. Ólom.) A kémény és a munkatér közé néha előmelegítő vagy porlerakó kamrákat, esetleg sűrítőket iktatnak. A kémény megtakarítása céljából a lángallókat néha fuvóval is felszerelik olyképen, hogy a levegőt a rostély alá fuvatják (alsó szél), vagy exhausztorként működtetve, a füstcsatornába eresztik. Nagyobb hőhatás és tüzelőanyag megtakarítás céljáról a lángallókat gázzal is fűtik, melyet a levegővel egyetemben a regenerátorokkal hevítenek föl. (Lást Vas.) A lángalló K.-ket a munka célja és a megmunkálandó agyag szerint sokféleképen szerkesztik. A fémizzító K. tűzhidját magasra készítik, hogy a fémet oxidáló láng (szúró láng) ne érje. Felaprózott fémtartalmu ércek (jelesen az ón- és rézércek) pörkölésére forgó munkaterü lángallót használnak (l. Réz). Brückner pörkölő kemencéje vizszintes tengely körül forog (l. Ezüst, VI. köt., 605. oldal, 13. ábra és Arany, II. köt., 11. oldal, 8. ábra). Eféle forgó munkaterü lángallót összekötik előmelegítővel vagy bele több terraszszerüen egymás fölött levő csatornát építenek, ilyen az aranytartalmu kovák pörkölésére való u. n. tovalapátoló K. (l. Arany II. köt., 11. oldal). - 4. A boltos v. tokos K.-k aknás K.-k v. lángallók, melyben az izzítandó tárgy tűzálló agyag vagy vasedényekben van, a tárgyat tehát sem az izzó szén, sem a fűtőgázok nem érik, természetesen igy több tüzelőanyag fogy el, azonban e réven azt a jót kapjuk, hogy az izzítandó tárgyhoz idegen anyagok nem juthatnak, sőt attól szükség esetén a levegőt is elrekeszthetjük. Ide tartozik a foncsorizzító K. (l. Arany, II. köt., 11. oldalt, 7. ábra) is és a könnyen illó fémek termelésére való boltos K.-k (l. Cink, IV. köt. 382-383. oldal ábráit). Az u. n. cementáló K.-k tulajdonképen izzító pestek, melyekben a kovácsvast szén, esetleg szén és nitrogéntartalmu anyagokba ágyazva, levegő hozzájárulása nélkül hevítik föl, hogy acéllá változzon, illetve felszine megkeményedjen. (L. Vas.) A lágyító-K.-k célja megint az, hogy a szénben bővelkedő vasfajtát oly anyagokkal izzítsuk, melyek a szenet belőle elvonják. (L. Kovácsolható öntöttvas.)
a gnájsz kőzet neve Zay Mineralogiájában.
(padka) a régente divatos kemencék padkája kőből v. fából; télen a falusi nép kelvelt pihenő helye.
v. kemence, l. Árboc.
1. (Mária-K.), kisközség Baranya vmegye pécsváradi j.-ban, (1891) 1212 német lak., postahivatallal és postatakerékpénztárral. - 2. K., nagyközség Esztergom vármegye párkányi járásában, (1891) 1687 magyar lakossal, vasúti állomás, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Hajdan a Pázmán-család birtoka volt, de 1392. Ugrin gróf kénytelen volt azt az esztergomi érseknek átengedni, mivel testvérei annak birtokait pusztították. 1849. heves küzdelem folyt itt a magyar fölkelő hadcsapatok és Wyss császári őrnagy csapatai között, melyben az utóbbi vereséget szenvedett. - 3. K., kisközség Hunyad vármegye dévai j.-ban, 326 lak. (33 magyar). A Kéméndy-család ősi birtoka. Református anyaegyházat képezett e század elejéig, annyi közbirtokos lakta. Határában savanyuforrás. A dévai muzeum szép csiszolt kőfejszét nyert innen.
Jenő, genrefestő, szül. Déván 1860. Budapesten a rajztanárképző intézet növendékei közé iratta magát. Mint ilyen magára vonta Nopcsa Elek báró figyelmét, ki négy éven át évi 300 forint ösztöndijat adott neki, hogy azzal Münchenben a festészetben kiképezhesse magát. Itt először Benczur rajziskoláját látogatta, majd félév mulva Seitz tanítványa lett, kinél előbb egy tanulmányfőért, aztán a Tivornya címü képért az akadémia kis ezüstérmét kapta. Ez utóbbi kép 1883. a budapesti műcsarnok kiállításán is látható volt s Károlyi Tibor grófban talált vevőre. K. először a XV. sz. XVI. sz. kóbor lovagjait festette nagy előszeretettel; később németalföldi alakokkal népesültek meg vásznai, még később pedig a direktorium kor vonzotta. Főbb művei: a Szeszélyes nők, mellyel az 1885-iki budapesti országos kiállításon érmet nyert; a Képzelt beteg, melyet Zichy János gr. váltott magához; az Ügyetlen széptevő, a Vén gavallér, a Dilettáns, a király tulajdonát képező Két naplopó s az Álarcos bál után. Magyar tárgyu genreképei közül felemlítendők: a Szomoru búcsu, annak társképe a Vidám viszontlátás és a Hazafelé, mely a mezőről visszatérő parasztlegényt és leányt ábrázol.
Ferenc, kanonok, szül. Bögötén (Vas) 1829 szept. 20. A gimnáziumi hat osztályt Kőszegen végezvén, a piarista rendbe lépett s két próbaév után, 1847 őszén tanár lett a nagy-károlyi gimnáziumban. Itt érte 1848, mikor beállt honvédnek. Részt vett mindvégig a nemzet küzdelmeiben. 1849 junius 14. Perlasznál, már mint hadnagy, mindkét karján sebet kapott. Seregével aug. 20. Karánsebes mellett letette a fegyvert. A németek tiz napi fogság után hazabocsátották, mert nem akartak bajlódni sebes karjaival. Sok viszontagság után haza vergődött Vas vmegyébe szüleihez s iskoláit folytatta. A veszprémi szemináriumban papnövendék volt. 1855. szentelték pappá. Egy évi káplánkodás után az egyházmegyei hivatalba rendelték, hol szertartó, levéltáros, szentszéki jegyző, titkár, irodaigazgató s 1870 végén kanonok lett s mint ilyen négy évet töltött püspöke mellett. Apróbb verseket már mint kegyesrendi növendék is irt. Folytatta honvéd korában, de az ekkor irottakat Karánsebesnél megsemmisítette. Mint pesti papnövendék az ötvenes évek elején az akkori Családi Lapokba irogatott verseket. Egy kötet költeményt 1860. adott ki Veszprémben, egy másik kötetet 1891. Budapesten. K. mint költő a hazafias és vallásos költészet művelője. Egyéb tevékenységét az egyházmegyei hivatalnak s a káptalani ügyeknek áldozza. Kitünő szónok lévén, püspökei kivánságára többször és több helyen fellépett mint hitszónok. Most költeményeinek harmadik kötetét rendezi sajtó alá.
azon síkság, mely Vas vmegyében a Kemeneshát csekély emelkedése alatt a Rába folyó jobbpartján elterül s egyike a vmegye legszebb s legnagyobb vidékeinek. Központja Kis-Cell.