(productiv associatio) néven nevezik a munkásoknak olyan önkéntes társulásait, amelyekben a tagok nemcsak mint munkások járulnak hozzá a termeléshez, henem mint a vállalat vagyonának tulajdonosai, a vállalkozói nyereséget is a maguk számára szerzik. L. még Szövetkezetek és Szocializmus.
ha egy építési vállalkozó még az építkezés folyama alatt részletfizetést akar, ugy azt - rendes körülmények között - csak a már teljesített munkálatok értékéig kaphatja; kérésének támogatásául a végzett munkákról bemutatott kimutatást K.-nak hivják.
az a gazdasági tevékenység, mely iparszerüleg, azaz állandó jövedelemszerzés céljából foglalkozik a javaknak vételével, eladásával: egyszóval közvetíti azok kicserélését. A K. jogi alapja a tulajdonjog, mert kiki csak azt adhatja el, ami felett rendelkezik; gazdasági alapja pedig a munkafelosztás, mert ha mindenki maga állítaná elő mindazt, amire szüksége van, akkor nem volna szükség sem forgalomra, sem K.-re. A naturál gazdaság keretében részint közvetlen csere alapján, részint pénz közvetítésével ugyan, de csupán a termelő és fogyasztó között folyik a forgalom; a pénz- és hitelforgalom fejlődésével együtt azonban kialakult a K., amely felkeresi az egyes helyeken felhalmozódott javakat s aztán saját kockázatával eljuttatja azokat oda, ahol azokra a fogyasztásnak legnagyobb szüksége van.
A K. nemei. Az áruk sokfélesége, a K. szerveződése és körülményei rendkivül nagy változatosságot kölcsönöznek annak. Tárgyai szerint megkülönböztetjük: 1. az árukereskedelmet, mely reális ingó jószágok adás-vételével foglalkozik; 2. az ingatlanok kereskedelmét, mely telkeknek és házaknak adás-vételével iparszerüleg üzérkedik; a tételes jogok szempontjából ez a kereskedelmi ág nem is tartozik a K. körébe, az újabb időben azonban különösen a nagy városok fejlődése közben az u. n. telekspekuláció tényleg nagy kereskedelmi tevékenységgel űzetett s igen jelentékeny fontosságra emelkedett; 3. az értékpapirkereskedelmet, amelynek végzésére külön kereskedelmi szervezetek, a bankok alakultak; 4. az érem- és nemesfémkereskedelmet, amely az arany- és ezüsttermelés folytonos, de nem egyenletes növekedése folytán az agio-ingadozás miatt rendkivül fontos szerepet játszik az egyes államok valuta-ügyei körül s ezzel együtt nagyon érezhető hatást gyakorol a világ-K. mérlegére.
Az árukereskedelem különböző fajtái közül itt említjük fel az állatkereskedelmet. A nagyipari fejlődéssel együttjáró sűrü népesség az újabb időben nem egy országban előidézte azt, hogy a lakosságnak jelentékenyen megnövekedett húsfogyasztását a belföldi állattenyésztés nem volt képes kielégíteni. A legutóbbi időben pedig a nagyipari haladással egyidejüleg mind intenzivebbé vált a földmívelés; a legelők nagy részét felszántották, ami a marhalétszám csökkenését, a depekorációt, vonta maga után. Egyfelől a húsfogyasztás növekedése, másfelől a depekoráció (l. o.) sok államot kényszerített arra, hogy szükségleteit az állattenyésztő országok húsfeleslegével próbálja fedezni. Az ekként keletkezett kereslet és kinálat természetes alapján indult meg a valóságos áruk kereskedelmének egyik jelentékeny ága, a hús-, illetőleg állatkereskedelem. A hússal bővelkedő országok feleslege kétféle módon jut forgalomba, t. i. 1. élő állatok és 2. leölt állatok szállítása. Mind a két forgalomnak megvannak a maga előnyei és hátrányai.
A világkereskedelem húsforgalmának értéke Neumann-Spallart és Juraschek számításai szerint évenkint a 2000 millió márka körül ingadozik, amelynek majdnem fele Európa kereskedelmére jut, 1. Szarvasmarhából legnagyobb bevitele van Nagy-Britanniának, amely, mint a legelső húsfogyasztó ország, virágzó marhatenyésztése dacára is jelentékeny bevitelre szorul. A 80-as évek elejéig Franciaország is igen nagy beviteli többletre szorult, de már a 80-as évek vége felé kiviteli többlete volt; 1890 óta azonban bevitelének összege megint felülhaladja a kivitelt. Állandóan nagy szarvasmarha-bevitelre szorulnak még ezeken kivül Belgium, Svájc és Németország. Az exportáló országok között ellenben Németalföld, Dánia, a La-Plata államok, Brit-Canada, az észak-amerikai Egyesült-Államok foglalják el az első helyet, azonban hazánk kiviteli többlete is jelentékeny. 2. Juhhúsból egészen 1890-ig nagyon nagy bevitele volt Franciaországnak Oroszországból, Németországból és Magyarországból; ezt a bevitelt azonban az utóbbi 2-3 évnek a Franciaország gyarmatpolitikája érdekében hozott védvámos intézkedései nagyon megcsökkentették, ugy hogy ma már az egész francia bevitelt majdnem kizárólag Algeria szolgáltatja. Nagy-Britannia főleg Németalföldről és Németországból importálja a fogyasztásra szükséges juhhúst, Belgium pedig tulnyomó mértékben a németországi bevitelt fogyasztja. Az északamerikai Egyesült-Államok főleg Brit-Canadából szerzik be juh-importjukat. Legnagyobb juhkivitele van Fokföldnek, messze mögötte következnek aztán Algeria, Bolgárország, Németország, Canada, Németalföld, Magyarország, Orosz- és Olaszország. A juhkereskedelemre nézve azonban nagyon jellemző az évenkénti erős ingadozás. 3. A sertésforgalom keretében az utóbbi évek igen nagy változásokat tüntetnek fel. Németország ugyanis e tekintetben igen nagy bevitelre van szorulva s egész a 70-es évek végéig tényleg roppant nagy sertés-beviteli többlete volt; a 80-as évek vám- és egészségügyi rendszabályai folytán azonban a német fogyasztó közönség nagy kárára majdnem teljesen megszünt a németországi sertés-bevitel. A merev rendszabályokon végre is egyhíteni kellett s igy most már a 80-as évek vége óta részint Magyarországból, részint Romániából, Bulgáriából és Szerbiából nagy bevitel irányul Németországba. Jelentékeny sertés-bevitelre szorulnak még Nagy-Britannia és Svájc. Ellenben nagy kivitelt tüntetnek fel a már említett országokon kivül Belgium, Olaszország és az északamerikai Egyesült-Államok. 4. A halkereskedelem különösen tengerparti, de leginkább kikötővárosokban képez nagy kereskedelmi ágat. A szardinia-, szardella-, hering- és angolna-kereskedelem világforgalmi cikk, melynek hazája leginkább Hollandia, Svéd- és Norvégországok. Magyarországon a halkereskedelem még korántsem öltött oly nagy mérveket, mint az említett országokban. Sok helyütt mint önálló halkereskedelem nem is létezik, hanem kapcsolatos a halászattal, amennyiben maga a halász egyúttal halkereskedő is. - A gabonakereskedelmet l. VII. köt. 755. old.
Terjedelmét és üzletfeleihez való viszonyait tekintve különbséget tehetünk a következő kereskedelmi ágak között: 1. a nagy-K., nagy tőkével dolgozik, a termelőktől szerzi be készleteit, nagyobb piacok ellátására vállalkozik s többnyire nagy tömegekben és olyanoknak adja el áruit, akik azokat ismételadásra vásárolják; vezetésénél nagyobb kereskedelmi élelmesség szükséges és nagyobb kockázat forog fenn; 2. a kis-K., aránylag kisebb tőkével dolgozik, rendesen a nagykereskedőtől vásárolja készleteit s ezeket a fogyasztóknak kis mennyiségekben adja el; 3. a házaló K., házról-házra vagy helységről-helységre járva veszi és adja áruit; 4. a kufárkodás, mely utcákon és piacokon rendesen élelmi szereket árul; 5. a vándor-K., nagyobb készletekkel jár helységről-helységre s különösen a vásárokat és búcsukat keresi föl. A forgalom irányát tekintve lehet a K. 1. bel-K., 2. kül-K., amely utóbbi vagy kiviteli, vagy behozatali, vagy végre átviteli K. Ha az egyes országoknak egymás között folytatott kereskedelmét tekintjük, akkor a világ-K. áll előttünk. Eredményét tekintve, valamely ország kereskedelme lehet aktiv v. passziv aszerint, amint a kivitele vagy a behozatala nagyobb; lehet aztán még közönbös K., ha behozatala éppen fedezi kivitelét. Ez az osztályozás azonban elnevezései miatt nagy fogalomzavart idézett elő; erre nézve l. Mérleg. A forgalomban szereplő ellenszolgáltatás milyensége szerint különbözik a csere-K. az adás-vételi K.-től, az előbbinél ugyanis reális áruk adatnak reális árukért, az utóbbi esetben pedig az ellenszolgáltatás értéke mindig pénzben van megállapítva. Útjait vizsgálva, meg kell különböztetnünk a szárazföldi és vizi kereskedelmet; az előbbinek egyik fajtája a karaván-K., amely Ázsia és Afrika belsejében oly módon folyik, hogy tevékre, öszvérekre és lovakra rakják az árukat, amelyeket a másként járhatatlan utakon ezer veszélyek közt szállítanak el valamely kikötőbe; a szárazföldi K. a művelt világban vasúton és kocsikon közvetíttetik. A vizi K. lehet folyami és tengeri K. Az üzletnek a főnökhöz való viszonyát tekintve van saját és bizományi K. Vannak továbbá olyan esetek, amidőn kereskedelmi egyedáruság (l. o.) keletkezik.
Mindezen formák megegyeznek a K. következő jellemző sajátságaiban; 1. a K. a javak alakján és anyagán nem igen idéz elő változást; 2. a kereskedő megvásárolja az árukat és igy jelentékeny forgó tőkével rendelkezik; 3. a piacok és a közlekedési viszonyok alapos ismeretére van szüksége s ez tanulásra, idegenekkel való személyes érintkezésre ösztönzi a kereskedőt; 4. a vállalkozó körülményekhez való gyors alkalmazkodást tételez fel; 5. a vagyoni állapotokban aránylag gyors változásokat képes előidézni; 6. megteremti a hitelt és az egészséges pénzrendszert; 7. az igazságszolgáltatás gyorsaságát nem nélkülözheti;8. megnöveli a tőke társadalmi és állami fontosságát.
Közgazdasági jelentősége. Sokan nem tekintették e foglalkozást termelékenynek, mert a kereskedő nem állít elő új javakat, sőt némelyek azt tekintvén, hogy a javak forgalma közben egyik fél mindig annyit nyer, amennyit a másik veszít: a kereskedő hasznát csalás eredményének mondották. Sokáig megvetendőnek és becstelennek tartották ezért a kereskedő foglalkozását. Mindez itéletek azonban, a reájuk alapított következtetésekkel együtt nagyon helytelenek, mert bár a K. a világ anyagi javainak összegét nem szaporítja ugyan: de munkássága által a javaknak ugy a használati, mint a csere-értékét megnöveli s ez értéknövekedésből szedi jövedelmeit. Ily módon lehetővé teszi a termelés kiterjesztését és közvetve az anyagi javak szaporodására is jó hatással van. Ezenkivül azon hatás folytán, amelyet a szükségletek kielégítése által egyes vidékek fogyasztására gyakorol, még nagyobb gazdasági jelentőségre tesz szert. Ha a termelők maguk volnának kénytelenek a fogyasztókat felkeresni, az evvel járó sok fáradság és időveszteség minden esetre nagyon elvonná őket a termelő munkától, de még e mellett minden bizonnyal kevesebb tökéletességgel végeznék a munkát, mint az egész életét ezzel töltő kereskedő, aki nagy mennyiségben gyüjtvén össze az árukat, sokkal olcsóbban szállíttatja el azokat a piacra s a költségek és a munka egyesítése folytán a termelőnek sokkal nagyobb netto árt adhat, mint amekkorát az maga kapott volna javaiért. Ezenkivül a kereskedő megveszi a termelőtől egész készletét s ezért pénzt ad, még mielőtt a fogyasztás keresné az illető jószágot, ugy hogy ezért a termelőnek kisebb forgó tőkére van szüksége. Az úttörő K. idegen, irigy és bizalmatlan népek között nagy fáradalmakkal és nélkülözésekkel szerez a haladó anyagi kultura számára piacokat. A K. jelentősége azonban messze tulterjed a gazdasági élet határain; a tudományok és művészetek terjedése, az erkölcsi és vallásos élet nagy eszméi, a belső politikai szabadság s a távol élő nemzetek közötti előitéletek és érdekellentétek kiegyenlítése körül a K.-nek nagyon fontos szerep jutott. Árnyoldalai sem hiányoznak azonban a K.-nek, mert nagyon alkalmas a pénz tulságos becsülését kifejleszteni, amely csakhamar elöli az altuizmus minden nyomait s általánosság teszi a haszonlesést. Ezek a káros tulajdonságok azonban csak hanyatló népeknél, a bomladozó erkölcsi és politikai szervezetekkel együtt fordulnak elő s nem okai, hanem következményei az általános hanyatlásnak.
Története. A forgalom szükségessége az ókor naturál-gazdálkodása mellett igen korlátolt volt, amennyiben az elsőrendü életszükségletek kielégítéséről minden munkamegosztás nélkül kiki maga gondoskodott. Ezzel szemben nagy akadálya volt a forgalomnak a közlekedés sokféle nehézsége. Mindezek azt idézték elő, hogy a K.-nek csak azon ágai fejlődtek ki, amelyek el birták viselni a nagy szállítási költséget. Ilyenek voltak a fényűzési cikkekkel foglalkozó kereskedelmi ágak. A belföldi K. általában fejletlen volt, ehhez képest azonban jelentékeny volt a tengeri K., mert a tenger a közlekedés elé nem gördített olyan nagy akadályokat, mint a szárazföldi utak. A tengeri K. fejlődését később nagyon előmozdította még az, hogy idővel egyes helyek népességének sűrüsödésével a tömeges áruk, különösen a gabonafélék is bevonatak a külkereskedelem keretébe. E kor kereskedelme természetesen csupán a Földközi-tenger vidékére szorítkozott, amelynek tagosultsága és a vele határos országok gazdagsága még a nagyon fejletlen hajózási ismeretek dacára is jelentékeny és kényelmes összeköttetéseket létesített. Eleintén a feniciaiak, majd a karthagóiak és a görögök vezették a kor kereskedemét; kikötővárosaik és gyarmataik voltak a K. középpontjai. Midőn azután Róma elérte a világuralmát, ez lőn középpontja az ó-világ kereskedelmének, azonban nem annyira gazdasági erényei által szerezte meg magának a kereskedelmi fönhatóságot, hanem inkább az által vált a K. középpontjává, hogy a legyőzött tartományok kincsei és terményei mind Róma falai közé vándoroltak, ahol ily módon mérhetetlen gazdagság és fényűzés fejlődött ki. Legjobban mutatja ez állítás igazságát az, hogy a nyugat-római birodalom politikai bukásával egyidejüleg teljesen tönkre ment ez a K., mig a birodalom keleti felének összeköttetései megmaradtak, sőt idővel kiterjedésben még nyertek.
A középkor első felében csakugyan Konstantinápoly volt a világ elsőrangu piaca, mely a kelet és nyugat forgalmát egyesítette magában. A VII: sz. óta azonban a politikai hódításokkal egyidejüleg nagyra nőtt az arabok kereskedelme s ezek meghódított országaik föllendült ipari tevékenysége segítségével csakhamar urai lettek a Földközi-tenger kereskedelmének. Politikai bukásuk azonban magával temette el gazdasági tevékenységüket is s a szintén hanyatlásnak indult bizanci birodalom kereskedelmével együt már a XII. sz.-ban az olasz városok kezébe került az arab K. is. E városi köztársaságok kereskedelmi hatalma keleti összeköttetéseikre támaszkodott; Amalfi, Velence, Pisa, Genova és Firenze emelkedtek nagyobb fontosságra. Eleinte Konstantinápollyal, később Egyiptommal kereskedtek, a XII. sz. elején azonban a keresztes háboruk növelték meg szerfölött a keletről kiinduló átmeneti kereskedelmet. E városok uralkodtak akkor egész Európa kereskedelmén s ők indították nagyobb fejlődésnek a kereskedelmi szakismereteket s a kereskedelmet előmozdító intézményeket; nekik tulajdonítják a könyvvitel, a váltó, a bankárság, a mértékrendszer első alkalmazásait. E közben azonban a flandriai városok ipari haladása s Európa keleti részének gazdasági fellendülése hatalmas fejlődésnek indította az észak-európai városok kereskedelmét. A nagyhatalmu Hanza-szövetség (l. o.) az Északi- és Keleti-tengereken jelentékeny tengeri forgalomra tett szert, a szárazföldön azonban részint a személy- és vagyonbizonytalanság, részint a sokféle terhes és zaklató vámok, illetékek, harmincadok, árumegállító jog, a céhek kiváltságai stb. rendkivül megnehezítették a K. állandó és folytonos haladását. A K. tárgyait az olasz városokon, továbbá Görögországon és hazánkon át a flamand városokba szállított keleti áruk s az ezekért cserébe kapott iparcikkek szolgáltatták. A forgalom a vársárokon és a búcsukon összpontosult, itt találkoztak egymással a nagy- és kiskereskedők, termelők és fogyasztók. A K. körében nagyon kevés munkafelosztás mutatkozott. Hazánk kereskedelme a középkorban a gyér belső forgalom ellátásával foglalkozott s ezenkivül a szomszéd országokkal folytatott változó forgalmu kiviteli kereskedelmet. Az Anjou-királyok a tengeri forgalom biztosítására hiába törekedtek.
A világ-K. irányának teljes megváltozását vonták maguk után az újkor elején történt földrajzi fölfedezések. A kelet-indiai tengeri útnak és Amerikának felfedezése teljesen elvonta az európai kereskedelmet az olasz és német városok köréből, a helyi forgalomra korlátozta a Földközi-tenger kereskedelmét s a nagy világ-K. utait áthelyezte az Atlanti-oceánra, ennek partjait jelölvén ki ezzel a világforgalom piacaivá. A régi forgalmi vonalak elnéptelenedtek, a középkori kereskedő hatalmasságok elveszítették jelentőségüket. A Hanzából hiányzott a gyors alkalmazkodási képesség s az új versenytér elfoglalása helyett régi kiváltságaihoz ragaszkodván, csakhamar tulszárnyaltatott a portugálok, spanyolok, hollandok és angolok által (l. Keletindiai társulatok). Ugyanez időtájt pusztította Közép-Európát a 30 éves háboru, amely a német kereskedelmet és gazdálkodást teljesen tönkre tette. A fölfedezések gyümölcseit legelőször és legmohóbban a spanyolok és portugálok élvezték, akiket azonban a merkantil-rendszer (l. o.) csapásai csakhamar tönkre tettek. Franciaország is alig tudott tengerentuli vállalataival valamire menni; annál nagyobb fontosságra emelkedtek azonban az angol és holland gyarmatok. A világ-K. egészen új fordulatot vett az északamerikai Egyesült-Államok függetlensége óta; a gyarmati politika hajdani alapelvei, melyek a gyarmatok teljes kizsákmányolásához vezettek, mellőztettek, az egyes európai államok lassankint a szabad K. alapelvére tértek át. E közben a technika számos nagy vívmánya nyert alkalmazást részint a termelés, részint a közlekedés terén, ugy hogy a szerfölött megnövekedett termelés és a közlekedési rendszernek egyidejü rohamos fejlődése a K.-nek eddigelé soha nem sejtett föllendülését idézte elő. Hazánk újkori kereskedelme részint a török háboruk, részint a belső forradalmak miatt, de meg leginkább az Autsztria érdekében velünk szemben alkalmazott gyarmati politika miatt nagyon alárendelt szereppel birt. Fátumként nehezedett reánk az, hogy a magyar gazdasági érdekekkel látszólag az uralkodó háznak politikai érdekei állottak szemben. Hogy alkotmányunk feladására vezessenek, példátlan gazdasági elszigeteléssel sujtottak bennünket; terhes vámokat fizettünk, ha Ausztriába vittük termesztményeinket, még terhesebbeket, ha külföldre akartunk szállítani. A külföldtől nagyon magas kiviteli és behozatali vámok választottak el bennünket. E század elején a szárazföldi zár (l. Forgalomzár) nagyon élénkítőleg hatott ugyan kereskedelmünkre, de ennek megszünte után az üdvös hatás is elenyészett. A 30-as évek védegyleti mozgalmai s a Széchenyi munkássága kezdették a magyar K. érdekeit istápolni, amely munkásságot a szabadságharc viharai s az alkotmánytalan idők ellenséges indulata nagyon megakasztották. Alkotmányos életünk óta tervszerüen és több-kevesebb sikerrel törekszünk belkereskedelmünket tökéletesíteni, kiviteli kereskedelmünket fokozni. A világnak majnem valamennyi államával kereskedelmi szerződést kötöttünk, Ausztriával pedig vámközösségben élünk.
A K. legújabb fejlődése. A hitelélet fejlődése, a tőkék könnyü áttelepülése és egyesítése, továbbá a munkamegosztás és a közlekedési rendszerek tökéletesedése nagy átalakulásokat idézett elő a K. terén és folyton új meg új hatásokat létesít. A K.-ben mind nagyobb tért foglalnak el azok a kereskedők, akik nem saját pénzüket, hanem kölcsön vett tőkét forgatnak. A hajdani nagykereskedő-házak munkálatai a munkamegosztás folytán a bizományosok, alkuszok, ügynökök, fuvarosok, szállítók és bankárok között oszlik meg. Mivel pedig ily módon az árukészletek gyors beszerzése nagyon meg van könnyítve: nem szükséges a nagy kereskedőnek olyan óriási raktárokat tömve tartani, amilyenek nélkülözhetetlenek voltak régebben. Minthogy ma a kis-K. folytatása mindenkire nézve nagyon meg van könnyítve: a kiskereskedők száma nagyon megnövekedett s a sokszoros közvetítés folytán drágul a fogyasztás. Ez ösztönzött sokakat nagy áruházak létrehozására, amelyek a kiskereskedő mellőzésével a nagykereskedő és a fogyasztó közvetlen érintkezéséhez vezetnek s igy olcsóbbá teszik a fogyasztást. Ugyanezen célra törekesznek a szövetkezetek (l. o.) egyes fajtái is. A világ-K. törekvése ma arra irányul, hogy a mai forgalom megtartása, sőt fokozása mellett még olyan termelő és fogyasztó piacokat vonjon be a világazdaság kereteibe, amelyek eddigelé kivül estek annak határain.
az a tartozás, amelyet valamely kereskedő üzlete érdekében csinál. A biztosítékot tekintve a K. alapulhat személyi hitelen, üzleti hitelen, kézi zálogon v. jelzálogon. Igazolását tekintve lehet az okmányolt adósság, könyvbeli tartozás, sőt ritkábban még szóbeli igéretre adott kölcsön is. Nem szükséges azonban, hogy kereskedelmi ügyletből származzék; p. a kereskedő üzlethelyiségeinek bérösszege K., jóllehet a házbér-szerződés nem kereskedelmi ügylet.
l. Kereskedelmi szakoktatás.
l. Ipar- és kereskedelmi alap.
azok a javak, melyeket a forgalom egy bizonyos időben és egy bizonyos piacon forgalmi cikknek tekint; tágabb értelemben pedig mindazon javak, melyek a kereskedelemben adás-vétel tárgyát képezik. Az áru fogalma tehát változik a forgalom tárgyai szerint. Ma p. olyan javak képezik a kereskedelmi forgalom tárgyát, melyeket korábban ilyennek el nem ismertek. Ezen felfogást szentesíti a magyar kereskedelmi törvény is, midőn a kereskedelmi ügyletek felsorolásánál «áruk» és «egyéb ingó dolgokról» szól, jeléül annak, hogy az áru fogalma a forgalom szükségletéhez képest tágul, vagy pedig megszoríttatik, de alóla ingó dolog nincs kivéve (258. § 1.). Ebből viszont az következik, hogy az ingatlanok kereskedelmi áruknak nem tekintetnek és igy a reájuk vonatkozó ügyletek a kereskedelmi törvény szabályai alá nem esnek (262. §). Ezen korábban feltétlenül elfogadott elvet kezdik áttörni, amennyiben az ingatlanok forgalma oly könnyüvé és oly gyakorivá lett, hogy nem marad mozgékonyság tekintetében az ingók mögött.
azok a bankok (l. o.), melyek kiválóan az ipar és kereskedelem szolgálatában állanak.
A kereskedelmi jogviszonyok - kereskedelem, váltó, csőd - elbirálására rendelt biróságok. Nálunk ezen megkülönböztetés csupán az eljárásra vonatkozik, amennyiben a rendes biróságok, törvényszékek és járásbiróságok vannak rendelve a kereskedelmi jogviszonyokban való itélkezésre és ekkor mint K. járnak el. Kivételt képez csupán a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék, amely elé vannak utalva a budapesti és pestvidéki törvényszékek területén előforduló kereskedelmi ügyek, amelyek a törvényszékek elé tartoznak. A járásbiróságok itélkeznek azon kereskedelmi ügyekben, melyek tárgya 500 frtot meg nem halad, a törvényszékek pedig az 500 frton felüliekben és azokban, melyek a kereskedelmi eljárás által tekintet nélkül a per tárgyára, eléjök vannak utala. Ezen minőségökben a törvényszékeknél vezettetnek a cégjegyzékek, mint ilyenek továbbá felügyelnek a törvényszékek arra, hogy a kereskedelmi törvényben a kereskedők és kereskedelmi társaságok részére előirt rendszabályok megtartassanak és az illetőket erre pénzbirság, sőt fogságbüntetéssel szoríthatja. V. ö. Ziskay A., A kereskedelmi szakbiróságokról (Budapest 1875).
l. Cég, Cégbejegyzés, Cégjegyzékek és Cégvezető.