László, festő, szül. Budán 1857 jul. 1. A reáliskolai és műegyetemi tanfolyam elvégzése után szülői építészt akartak képeztetni belőle, ő azonban több vonzalmat érzett a művészi pályához s a mintarajztanodába lépett, hol a rajztanári kurzust, mint állami ösztöndíjas végezte. Az egyéves önkénytesség végével, szintén állami ösztöndíjjal, Münchenbe ment, s ott előbb Benczur Gyulának, majd Lindenschmiednek volt a tanítványa. Münchenből másfél év mulva visszatérve, Pállik Béla szivességéből hosszabb ideig annak műtermében dolgozott, olyan szándékkal, hogy onnan készítendő munkáinak jövedelméből ismét külföldi tanulmányútra indulhasson. Terve sikerült is, mert nemcsak ott festett genreképét vették meg a királyné számára, hanem az egyházfestészeti pályázaton az első díjat is ő nyerte el, s oltárképének nagyban való kivitelére a közoktatásügyi minisztériumtól megbizást kapott. Az ekként szerzett pénzzel K. aztán Velencébe utazott, hol egy évig nagy szorgalommal tanulmányozta az olasz művészet remekeit és oltárképét el is készítette. Olaszországból hazatérvén, négy esztendőt töltött Benczur mesteriskolájában, majd a főváros egyik polgári iskolájában fogadott el rajztanári állást. K. a budapesti kiállításokon főleg a katona életből vett képeivel keltett tehetsége iránt nagyobb érdeklődést.
(gör.), igy nevezte el a lipcsei egyetem élettan tanára, Ludwig, azt a készülékét, mellyel a vérnyomást mérni és rajzban feltüntetni lehet. A készülék lényeges alkatrésze egy U alakulag görbített s középmagasságig kénesővel megtöltött üvegcső. A cső egyik szára vizszintesen van meghajlítva és azon érrel köttetik össze, melynek vérnyomását mérni akarjuk; másik szabad szárába a kéneső minden mozgását követni és egy előtte egyenletes sebességgel mozgó papirra felirja ingadozásait. A papirost óramű mozgatja s e mozgás pontos ellenőrzésére a K. még időjelző eszközzel is el van látva.
(Argentiera), 42 km2 területü kis sziget a Kikladokban, Milo vagy Melosz szomszédságában, 1515 lak., akik olajfát, szőllőt és déli gyümölcsöket termesztenek, ként és fehér agyagföldet bányásznak. Házi állataik a juh és kecske.
(lat. Cimon), 1. Stesagoras fia és a nagy Miltiades (l. o.) apja, magára vonta Pisistratus féltékenységét, aki száműzte. Később szabad volt visszatérnie, de vesztére tette, mert a tirannus fiai, kik az olimpiai versenyeken győztes paripákat K.-tól irigyelték, meggyilkolták.
2. K., az előbbinek unokája, Miltiades ifa, aki ifjukorában nehéz anyagi küzdelmeken ment keresztül. Atyja ugyanis halálakor 50 talentummal adósa maradt az államnak, s ez a meg nem fizetett adósság a polgárjogok elvesztésével (atimia) sujtotta a fiut, aki csak akkor jutott kedvezőbb helyzetbe, midőn féltestvére, Elpinike férjhez ment a gazdag Kalliashoz, aki aztán kisegítette K.-t a bajból. Addig K. laza erkölcseiről vala ösmeretes, melyek sok ellenséget szereztek neki. De a balsors kedvező hatással volt reá, lemondott a dorbézolásról és a persa háborukban hazájának egyik dísze, a nemes Aristidesnek barátja lett. Együtt fáradoztak rajta, hogy Athénnek biztosítsák a hegemoniát; K. egymagában elfoglalta Eion várát a Sztrimon mellett Trákiában (476). Err a hadi tények egész sora következett, valamennyi közt az állapította meg legjobban K. tekintélyét, hogy elfoglalta Szkirosz szigetét, melynek lakosai, a dolopok hirhedt kalózok valának, kik leveretve kénytelenek voltak kiadni Athén törzsökös hősének, Theseusnak csontjait, amiket aztán K. magával hozott Athénbe. Ezáltal egy csapással annyira megnyerte a népnek rokonszenvét, hogy az államtanácsban Themistoklessel vetélkedhetett a döntő szóért. 469. hajóraj élén Kis-Ázsiába vitorlázott, számos várost elfoglalt Káriában és Likiában, mig végre Pamfiliában döntésre került a dolog közötte és a persák közt. Az Eurimedon folyó mellett (nem pedig Mikálénál, amint Nepos mondja) egy és ugyanazon napon megsemmisítette az övénél erősebb ellenséges hajóhadat és a szárazföldi sereget, utána pedig egy segítségül jött feniciai hajórajt. Utána elfoglalta a Kerzonezost és igy egyszerre kiverte a persákat az egész területről és Athént vezérlő hatalommá tette a görögök közt. A szövetségesek, kik kellő időben hajókat nem állítottak, kénytelenek voltak magukat pénzen megváltani; aki ellenkezett, szigoruan megbűnhődött (Naxosz, Tarosz). K. hatalma egyre nőtt, politikai ellenfelei vagy meghaltak (Aristides) vagy száműzetésbe mentek (Themistokles); K. dicsősége tetőpontján állott. De ekkor megingatta állását a demokrácia rákfenéje: az irigység. Megvesztegethetőséggel vádolták és azzal, hogy ellensége a nép szabadságának. Első alkalommal még felmentette az areopag, noha vádlója nem kisebb ember volt, mint Perikles. De K. ellenfelei nem nyugodtak, előbb az országot reformálták meg, ugy hogy terveiknek kedvezett és bevárták a jó alkalmat, mely nem soká váratott magára. Athén Spártának Messzene ellen segédcsapatot küldött s ennek vezetését K.-ra bizta, de a spártaiak ezt K. rossz hirére való tekintettel visszautasították. Ekkor a vád megújult és K.-t 10 évre számkivetették (460). De mikor Athén a tanagradi csatát elvesztette, 456-ban visszahivták és Perikles tanácsára megbizták a békealkudozások vezetésével, s ezentul aztán a kútfők nagyon eltérnek K. életére vonatkozólag. Thukidikes szerint (l. 112.) hosszas alkudozások után csak 451. sikerült öt évi fegyverszünetet létrehozni, melyet azonban K. csakis addig tartott meg, amig a háboru folytatására elég erősnek érezte magát. Az alkalom kinálkozott akkor, midőn a persák Ciprust megszállták és a kis-ázsiai görögöket fenyegették. K. 200 hajóval indul a hadba, melyek közül 60 Amirtaiost segítette Egyiptomban, mig a többiek Kitiont ostromolták Ciprus szigetén. Az ostrom még javában folyt, midőn az öreg hős meghalt 449. Parancsára halálát 30 napig eltitkolták és ez elégséges idő volt arra, hogy a hajóraj a persáknak kilikiai és feniciai hajókkal megpótolt haderejét nyilt tengeren tönkre tegye, utána a szárazföldi csapatokat is megverje, s ezzel bevégződött a Marathont követő győzedelmek sorozata. K. hamvait nagy ünnepélyességgel Athénbe hozták, Kition lakói pedig heroszként tisztelték. A görög történetet tárgyazó munkákon kivül v. ö. Hiecke, De pace cimonica (Greifswald 1863); Bemmann, Recosnitio de pace cimonica (Berlin 1864); Müller, Über den cim. Frieden (Friedberg 1866).
l. Erozió.
kisközség Bihar vmegye vaskóhi j.-ban, (1891) 901 oláh lak. K. vidéke karsztszerü jellemü, számos töbörrel és ravaszlyukkal; nagy mennyiségben fordul itt elő márvány és alabastromkő.
(Kampanyászka), nevezetes barlang Szohodol község határában, Kimphez közel, Bihar vmegye D-i részében; a barlangban a Boi patak eltünik és a hegy Ny-i oldalában ismét kibujva, Vaskóhnak veszi útját. Szohodoli üregnek is nevezik. V. ö. K. Nagy Sándor, Biharország (I. köt., 192. l.).
kisközség Hunyad vármegye marosillyei j.-ban, (1891) 535 lak. A guraszádai és zámi állomások közt, a tiszai szoros jobbpartján, azon előrerúgó hegyfokon, hol az őrház látható, dyrrhachiumi érmek fordulnak elő 1886.
az ugyanily nevü kerületi kapitányság székhelye Bukovinában, a Moldva jobb partján, vasút mellett, (1890) 6402 román lak., közelén vashámorokkal.
(Nyakmező, Kimpului-Nyág), kisközség Hunyad vmegye petrozsényi j.-ban, (1891) 435 oláh lak. Ez a Román-Zsil völgyében a legutolsó község. A XV. sz.-ban Nyakmező volt a neve.