János Lajos, német publicista, szül. Thannban (Fulda mellett) 1762 nov. 10., megh. M. m. Frankfurtban 1837 febr. 17. 1786. a jog tanára lett az erlangeni egyetemen; 1817. mint titkos követségi tanácsos belépett a porosz külügyminisztériumba és részt vett az aacheni kongresszusban is, de midőn Öffentliche Recht des deutschen Bundes c. művének 2. kiadása (1822) szenvedélyes politikai polemiát idézett föl, lemondott hivatláról és visszavonult Frankfurtba. Nevezetesebb iratai ezenkivül: Akten des Wiener Kongresses, von 1814 u. 1815 (9 köt. Erlangen 1815-1835); Le droit des gens modernes de l'Europe (2. kiad. 1874). Hátrahagyott irataiból Welcker a Wichtingen Urkunden für den Rechtszustand der deutschen Nation c. adatgyüjteményt tette közzé (Mannheim 1844), melyből először áradt némi világosság a bécsi titkos konferencia határozmányaira.
Okeanos és Thetys leánya, tengeri nimfa, Japetos felesége, kitől Atlast, Prometheust, Deukaliont szülé.
vagy Klytaimestra, a görög hősmonda szerint Tyndareus király leánya, Agamemnon felsége, Orestes, Iphigeneia és Elektra anyja; férjét Trójából való hazatérésekor Aigisthos szeretőjével egyetértve megölte, azért később saját fia gyilkolta meg.
a görög mitologiában Apollon kedvese, aki, midőn szeretője elhagyta, halálra búsulta magát és Ovidius Metamorphoseonja szerint virággá változott. A londoni British Museumban levő hires márvány mellszobor, amelyet azelőtt K. szobrának véltek, hamisan viseli ezt a nevet, mert nem a K., hanem egy ismeretlen római nő szobra.
(klusó, Klussov), kisközség Sáros vármegye szekcsői j.-ban, (1891) 694 tót lak., vasúti állomással és táviróhivatallal, gőzfürésszel.
a kilométer rövidítése.
egyiptomi istenség, l. Kneph.
igy hivják Boszniában és Hercegovinában a török földesúr földjét harmadában v. negyedében művelő parasztot. L. Csiftlik.
Dániel, csillagász, szül. Breznóbányán 1783 jan. 15., megh. Kassán 1825 jun. 20. Trencsénben a kegyesrendiek szerzetébe lépett és Korponán, később pedig Kőszegen tanított. Azután Pasquich segédje volt a budai gellérthegyi csillagvizsgálóban. Midőn a gellérthegyi obszervatorium első évkönyvét 1821. kiadta és ezen művét főnöke, Pasquich kedvezőtlenül birálta meg, K. külön röpiratban élesen válaszolt. Állása a csillagvizsgáló intézetben tarthatatlanná vált, 1823. Kassára helyezték át. Pasquichnak az 1821-iki üstökösről az akkor keletkezett Astronomische Nachrichten címü folyóiratban megjelent értekezését koholt észlelésekből szerkesztettnek nyilvánította. Először egy az Astronomische Nachrichten szerkesztőjéhez címzett levélben emelte ezt a vádat s midőn az visszautasította, a Pesten megjelenő Tudományos Gyüjteményben és a genovai Corresspondence astronomique-ben tette közzé. K. azonban ezen támadással rosszul járt, minthogy az akkor élő csillagászok Pasquich védelmére keltek: Gauss, Olbers, Bessel és Encke az Astronomische Nachrichten VI. kötetében, Ehrenrettung Pasquich's cím alatt K.-et rágalmazónak és tudatlannak bélyegezték. Ezután a kassai akadémián a tiszta és alkalmazott mennyiségtan tanára, vallástan tanító és exhortator volt. Nevezetesebb munkái: Observationes astronomicae distantiarum a vertice et adscensionem rectarum stellarum, quarundam inerrantium solis item planetarum, quas in specula Budensi montis Blocksberg et instituit et in coleulum revocavit D. K. (Buda 1821); Astronomische Beobachtungen der Fixsterne (u. o. 1823); Astronomia popularis in eorum usum, qui sine graviore calculo hac scientia delectantur secundum probatissimos auctores in modum Historiae adornata (u. o. 1823); Bemerkungen über den zwölften Brief Pasquich's an Hesperus (u. o. 1823).
György, a szabadságharc tábornoka, született Pokorágyon (Gömör) 1810-ben, meghalt Londonban 1863 április 29. Bécsben a katonai pályára lépett, közvetlen 1848 előtt ezredével Olaszországban feküdt, a hazában megindult mozgalmak és szervezkedések hirére Magyarországba jött, hol a Győrött alakuló 23-ik honvédzászlóaljba (Rákócziak) mint őrnagy belépett és a csornai dicső ütközet után tábornoki rangot nyert; mint dandárparancsnok, főleg az isaszegi ütközetben tünt ki, Budavár ostrománál ő vitte a támadást az egész ostrom alatt a vizivárosi oldalon; midőn Görgey Komárom alól visszavonult, K. parancsot vett, hogy a Bácskába vonuljon; itt több fényes apró ütközetet vívott, de végre visszavonulni kényszerült. A temesvári csatában a balszárny parancsnoka volt s késő estig hősiesen védte magát, és midőn a jobbszárny s a köznép visszavonult, az ő csapatai képezték a fedező utóhadat. A világosi fegyverletétel után K. Törökországba menekült és az iszlámra tért. Aleppóban letelepedett, hol 1851 végeig élt; ekkor más menekültekkel együtt Angliába ment; az orosz háboru kitörésekor Törökországba visszatért, egy anatoliai hadosztály parancsnoka lett és 1855. Muravjev orosz tábornok ellen Karszt várának védelmét vezérelte s ennek történetét meg is irta: A narrative of the defence of Kars on the 29. of Sept. 1855. translated from the German of George Kmety. (London 1856) s ez év szeptember 29-én a Taknan hegyek közt fényes ütközetet vívott, melyben a 30,000 főnyi orosz sereget tönkre tette. A béke helyreálltával mint Iszmail pasa, török császári nyugdíjat nyert. 1861. utazást tett Nyugat-Európában s mindenütt nagy kitüntetésben részesült; ugyanez évben Londonban megtelepedett s innét a Magyarország címü lapban Görgey eljárását és erről irt munkáját éles, szakavatott birálat alá vette. Kardja és érdemjelei a nemzeti muzeumban vannak.