lakosztályoknak az a helyisége, melyben főznek. Benne van a tűzhely és esetleg valamiféle sütőkemence, vizcsap kiöntővel, a szükséges asztalok, tálasok stb. Egy célszerüen elhelyezett K. lehetőleg északnak feküdjék; külön bejáratu, világos, jól szellőztethető legyen; padozata kőlemezekből, terazzóból vagy téblából készüljön, és mennyezete a tűzbiztonság végett lehetőleg boltozott legyen. Jó, ha a tűzhely fölé a szag és füst felfogásáa egy füstfogó köpeny van alkalmazva, amint az Francia- és Angolországban széltében szokásos (a mi parasztházainkban a kémény egyik oldalát tartó gerenda mély fekvése igen jól helyettesíti a füstfogó köpenyt). Közelében legyen a kamra, a cselédszoba és közelben, de azért célszerüen elválasztva, az ebédlő. Célszerü a K.-t - hacsak lehetséges - egy melléképületben elhelyezni; régi magyar kastélyokban szintén igy volt a K. elhelyezve. Az alapsorban épült K. rendszerint az egész házat elárasztja bűzével. Az u. n. mosó-K. az, melyben a ruhát mossák, melyben tehát egy vagy több katlan talál elhelyezést. Ezt is célszerü a lakószobáktól elkülönített épületbe helyezni. Nagyobb városok bérházaiban a mosó-K. rendszerint a pincében van; újabb épületekben azonban sokszor a padlásra helyezik, ami ha kivihető jobb, mert a bűz, a párák stb. nem terjednek szét az egész lakosztályban.
v. konyhalatinság (latinitas culinaria), rossz, megromlott latin nyelv, amint azt tán csak a római konyhákban lehetett hallani, később különösen a középkori kolostorbeli szerzetes papok által használt latin nyelv.
(dán. Kjökkenmödding), kagylókból és csontokból keletkezett sajátságok halmok és lerakodások, amelyek főként Jütland és Seeland partvidékein, a fjordok lejtős partjain fordulnak elő. Előbb természetes, az idő folyamán a tengeri hullámokból képződött lerakodványoknak tartották a K.-at, de újabban a dán tudósok s igy főkép Steenstrup és Worsaae kimutatták, hogy e lerakodmányok egy kőkorszakbeli nép elhullott ételhulladékaiból keletkeztek. A K.-ban találtak osztriga-héjakat, szív-, kék-kagylókat, halszálkákat és pikkelyeket; szarvas-, őz-, vaddisznó-, farkas-, nyest-, medve-, róka-, kutya- stb. csontokat. Az emberi készítmények közül durván faragott baltákra, késekre, vakarószerekre, tűzkőnyilhegyekre, csont-árakra és agyagcserepekre bukkantak, amelyek mind a kőkorszak régibb periodusaira mutatnak vissza. Újabb időben Skóciában, Angliában, Franciaországban és Dél-Braziliában is találtak hasonló kagylókból, csontokból és kézi eszközökből előállott lerakodásokat. Emberi csontvázat legtöbbet a portugáliai Mugem mellett levő K.-ban találtak. Ezekben az agyagcserepek és emlős állatok csontjait csak a felsőbb rétegekben találták. V. ö. Steenstrup, Kjökkemöddinger (Kopenhága 1886).
l. Kert.
l. Kősó, Nátriumklorid és Só.
nagyközség Tolna vármegye dombovári j.-ban, (1891) 2331 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
1. János, szorgalmas iró a XVIII. sz. második felében. Életviszonyairól igen keveset tudunk, mert kora életirói nem vették figyelembe. A népből került, valószinüleg protestáns volt, mint katona élt s e pályán a strázsamesterségig vitte. Szeretett olvasni s ami szépet olvasott, mással is közölni. Ez az ösztöne tette iróvá. Neház szolgálatai közben éjjelezve dolgozott. Ezredével sokfelé megfordult, 1873-75. Budán, 1776 elején Prágában, végén Szigetvárt, 1780. Eszéken állomásozott. Ellenségei sokat keserítették, talán firkálását is rossz szemmel nézték a katonaságnál. Legnagyobb vigasztalását ama verses levelezésből nyerte, melyet Ányos Pállal folytatott, aki nem nézte le, sőt meleg barátságába fogadta «a magyar nemzet együgyü hadi szolgáját», amint K. szokta magát műveiben aláirni. 18 évig tudjuk irói munkásságát követni s ezalatt 16 önálló könyvet adott ki, az utolsót 1792-ben. Azontul nem tudunk róla semmit; valószinüleg meghalt, legalább erre mutat termékeny munkásságának hirtelen megszakadása. Műveit népszerüen irta, s le is hatottak a népig; egyes darabjait (Flórenc és Lion, meg Sarmánt király) maig is olvassák s újra meg újra nyomtatják. Szép prózai munkái: Várta mulatság, avagy Sarmánt királynak és Florina kisasszonynak tündéries és ritka története (Pozsony 1774, újra Buda 1831, 1859, Debrecen 1860); ez első munkája D'Aulnoyné kék madarának egy német átdolgozása után készült. Ártatlan mulatság (Flórenc és Lion), egy Octavianus császár c. s. a XVI. sz.-ban kedvelt francia és német lovagregény után (1785, Nagyvárad 1810, Buda 1833, 1853, Szarvas 1854, Buda 1857, 1859, Debrecen 1864); A mindenkor nevető Demokritus, avagy okos leleményü furcsa történetek 2 rész (Buda 1785 és 1786); régibb és újabb adomák és vidák történetek gyüjteménye hazai és külföldi forrásokból, gyakran az alsóbb komikum köréből, eleven és fordulatos előadása K.-nak legjobb prózája. Elmefuttatások (két mese: Karpillo princeszné, és Belle-belle avagy a szerencsésített vitéz, Buda 1792). Ezek voltak legkedveltebb könyvei; egyéb szépprózai fordításai: Gessner Salamon után: Ábel Kain által lett halála (1775); Az első hajós (Buda 1780, Dafnis és az első hajós címmel u. o. 1797); Marmontel 3 novellája németből fordítva: Unalmas időkre szabható mulató óra (Pest év nélkül); Möller Ferdinánd Henrik után: Gróf Valtron, avagy a szubordinátzió (szomorujáték, u. o. 1782, szinrekerült 1784 és 1792). Darabjaiba verseket szőtt, melyeket Bessenyey kigúnyolt, de I. Ráday Gedeon védelmébe fogott. K.-nak az irodalomtörténetben legemlegetettebb műve a Zrinyiász népszerüsítése: Magyar hadi román, avagy gróf Zrinyi Miklósnak Szigetvárban tett vitéz dolgai (négyesrimü alexandrinokban, Pest 1779); e műnek nagy hibája, hogy a Zrinyi nagy eposzát kivetkőztette fenségéből s egyszerü krónikává tette. Verses művei még: Orfeus és Euriditze (mitol. énekesjáték németből, u. o. 1774); Gellért professzornak Erkölcsös meséi és előbeszéllései (Pécs 1776). Vegyes munkái: Keresztény elmélkedések (1774); Ganganelli, avagy XIV. Kelemen pápának levelei (Buda 1783, fordított röpirat) és Tessedik Ferenc szarvasi lutheránus pap munkájának fordítása: A paraszt ember Magyarországban micsoda és mi lehetne (Pécs 1786). V. ö. Beöthy, A szépprózai elbeszélés II.; Toldy, Irodtört., költészettört.; Beöthy, Képes irodalomtörténet.
2. K. Manó, iró és hirneves magyar gyorsiró, szül. Kaposvárt 1843. Tanulmányait Pesten, majd Bécsben végezte. A Stolze-féle gyorsírást még 1859. megtanulván, 1861. a gyorsirói pályára lépett s e terén különösen az 1863-64-iki nagyszebeni többnyelvü országgyülés tárgyalásinak feljegyzésénél kiváló sikereket ért el. E gyakorlati működés révén őt és Fenyvessy Adolfot bizták meg az állanó gyorsíróhivatal szervezésével. 1865-1885-ig K. főnöksége alatt működött a gyorsiroda. 1885. teljes fizetéssel nyugalomba lépet. Ő adta ki Deák Ferenc beszédeit jegyzetekkel, magyarázatokkal három kötetben (Budapest 1882); valósággal monumentális munka, mely Deák F. beszédei köré csoportosítva, fényes világításba állítja hazánk újabb politikai történetének mindazon mozzanatait, melyek Deák F. működésével összefüggnek. További munkái: Deák Ferenc miért nem ment el az 1848-iki országgyülésre?; Deák Ferencnek az 1861-iki országgyüléstől elfogadott két felirata; Beust és Andrássy 1870-1871. (Ezen utóbbi műveket az Olcsó Könyvtár 257., 269. és 274. számaiban.) V. ö. Gopcsa László, A magyar gyorsirás tört. (Budapest 1893).
(lat.) a. m. következetes; konzequencia a. m. következetesség, következmény, következtetés.
(franc. conserve), szerves szubsztanciáknak, különösen élelmi és élvezeti cikkeknek hosszabb v. rövidebb ideig való tartóssá tétele. Az élelmi és élvezeti cikkek nagyrészt változásoknak vannak alávetve, amelyek élvezésüket lehetetlenné teszik. A konzerválási módszereknek az a céljük van, hogy ezeket a változásokat, amelyek erjedési és rothadási folyamatokból állanak, meggátolják, v. az illető testben magukat az erjedésnek életfeltételeit is megsemmisítsék. Erre nézve következő módok vannak: a levegőtől való elzárás, kiszárítás, jégbehűtés, felmelegítés, antiszeptikus anyagok alkalmazása. A különös módszerek, a konzerválandó test mivolta szerint változnak. (L. Gyümölcsaszalás, Besózás, Halkonzerválás, Húskonzerv, Pasteurözés). - Konzerválás, lásd Faaszalás és Faltelítés.
(lat.) a. m. fenttartó, «maradi», igy nevezik azt, aki valamely fennálló politikai irány vagy társadalmi intézményhez csökönyösen ragaszkodik s az azokon változtatni akaró reformtörekvések ellen küzd. A K. programmja a különböző országokban a különböző viszonyok szerint nagyon különböző. Mig Angliában a K.-ek a fennálló alkotmány fentartása mellett korszerü reformok előtt korántsem zárkóznak el, másutt a K. a feudális s klerikális érdekeknek képviselője. Nálunk e néven nevezték a negyvenes években azt a pártot, amely Kossuth reformtörekvéseinek ellensúlyozását tűzte ki feladatul. Vezére Dessewffy Aurél gróf, közlönye a Világ volt. V. ö. Die Conservativen in Ungarn (Lipcse 1850); Asbóth J., Magyar konzervativ politika (3. kiad., Budapest 1875).