A Korvina. (melléklet)

(Előzményei, alapítása, pusztulása és az irodalomban való rekonstrukciója.)

Előzmények.

A XV. sz. a renaissance s a nyilvános könyvtárak alapítási százada. A XIV. sz. alkomány a firenzei tanács Boccaccio indítványára a görög filologiának tanszéket állít egyetemén s a Leontinussal tett eredménytelen kisérlet után tanárul Chrysoloras Emmanuelt, Palaiologos János görög császár követét hivja meg, kivel Hellasz klasszikus nyelve és szelleme hétszáz évi szünetelés után első bevonulását tartja Olaszországba. Firenze, Róma, Velence, Pavia és Milano vetélkedve versenyeznek a mester birásáért, előadásaira Olaszország minden részéből özönlenek a tanítványok s Homerosról tartott magyarázatait az ország legelőkelőbb tudósai hallgatják. Tanítványaiból csak Leonardo és Carlo Aretinót, Guarinót, Ambrogio Traversarit, Poggiót, Francesco Barbarót és Filelfót, Paolo Sforzát, Paolo Vergeriót, Giacomo Angelit és Nicolo Nicolit említjük ki, kik a XV. sz.-ban mint kitünő humanisták, Firenze, Róma, Nápoly, Ferrara, Velence, Mantova és Bologna főiskoláiban mesterök szellemében folytatják a klasszikai tudományok terjesztését s megkedveltetik ezeket a fejedelmekkel és népekkel. Minél jobban terjedt azonban e tudományok ismerete, annál élénkebben nyilvánult a tudománykedvelőkben a vágy, magukat a klasszikai munkákat is birhatni s ez adta első impulzust a görög és latin kéziratok rendszeres gyüjtésére. Előkelő tudósok és tudós előkelők vetélkedve keresik a klasszikai kéziratokat mindenfelé s mit a könyvpiacok készletéből megszerezni nem képesek, azt az ügyes könyvmásolók többszörösítő tolla szolgáltatja.

A talaj már ennyire elő volt készítve, mikor Görögország tudósai eleinte egyenkint, Bizanc eleste után pedig tömegesen keresik fel Olaszországot, s mig ők magok a klasszikai tudományok meghonosításának legfőbb tényezői lesznek, addig a velök hozott kéziratok nagy mennyisége jelentékeny lendületet ad a kéziratforgalomnak. A jövevényeket mindenütt a klasszicizmus apostolai gyanánt üdvözlik; pápák, fejedelmek, államok és városok barátságukkal tisztelik meg, s ők viszont Hellasz szellemi kincseit tárják fel a tudvágyó közönségnek, s mint humanisták, tanárok, Aristoteles és Plato magyarázói, szerzők, fordítók, könyvmásolók és könyvfestők érvényesítik sokoldalu életrevalóságukat. Az ismeretek köre tágul, az új tanok szépségei még inkább sarkalják a tudománybarátokat a görög kéziratok megszerzésére, a görög irodalom művelése föléleszti a latin klasszikusok szeretetét s kedvező auspiciumok közt, lázas szenvedéllyel megindul a nagyobb arányokban való könyvgyüjtés. Az egyházak, kolostorok, egyetemek és iskolák szerény könyvtárai mellett nagyszerü magán és nyilvános könyvtárak keletkeznek, melyeknek alapítóik adnak jelentőséget. Firenzében a Medicik, különösen Medici Cosimo és Lőrinc, Rómában V. Miklós és IV. Sixtus pápa, Ferrarában és Modenában az Esteiek, Milanóban és Paviában a Viscontiak és Sforzák, Nápolyban Arragoniai Alfonz, Mantovában a Gonzagák és az urbinói herceg, Cesenában a Malatesták nagy szenvedéllyel kezdik meg a kéziratgyüjtést s nevezetes könyvtáraknak vetik meg alapjait. Megbizásukból elsőrendü tudósok járják be Európa és Kis-Ázsia kiválóbb helyeit, hogy a kolostorokban és könyvpiacokon megszerezhető kéziratokat gyüjteményeik számára összevásárolják.

Mindent azonban ez úton beszerezni nem lehetett s a meglevő régi kéziratkészlet újonnan való többszörösítéséről kellett gondoskodni. A nyomda csak a XV. sz. hatvanas éveiben vitetett be Olaszországba, sokáig a kezdet nehézségeivel küzdött s a gyors többszörösítést, ugy amint ezt a könyvgyüjtésben nyilatkozó közszellem megkivánta, nem eszközölhette. A leirás általi többszörösítéshez kellett tehát folyamodni, mely e sz.-ban különösen Firenzében oly óriási dimenziókat vett, hogy a nyomdászat csak fejlettebb, virágzóbb korában haladta azt tul. E többszörösítés a kéziratkereskedést a virágzás tetőpontjára emelte, nagy lendületet adott a hártyafinomító-iparnak, a könyvkötésnek és az irás technikájának s a könyvfestészetet kitünő műremekekkel gazdagította. Előkelő tudósok könyvmásolókká, miniatorokká és könyvkereskedőkké lettek, s hogy a könyvmásolók mily nagy technikai apparátussal és gyorsasággal dolgoztak, ennek megvilágítására elég felhoznunk V. Miklós pápát, ki nyolc évi (1447-1455) uralkodása alatt - mint Vespasiano Bisticci firenzei hirneves kéziratkereskedő irja 5000 kéziratot gyüjtött össze s ezekkel vetette meg a vatikáni könyvtár alapját; továbbá MediciCosimót, kinek az említett Vespasiano 22 hónap alatt 45 könyvmásolóval 200 kódexet tudott lemásoltatni, kifestetni és beköttetni. Igy vált divattá a finom hártyán szépen irt és ékesen kifestett kéziratokat hozni forgalomba, melyek a fejedelmi gyüjteményeknek főalkatrészét képezték. Bármily gazdagok voltak azonban a felsorolt könyvtárak, csak magán jelleggel birtak s nagy közönség szellemi igényeit nem érintették.

A nyilvános könyvtár első dicsősége egy szerény firenzei tudóst, Nicolo Nicolit illeti meg, ki a XV. sz. első felében 400 görög és latin kéziratból álló gyüjteményét azon kikötéssel hagyta végrendeletében Firenze város tanácsának, hogy hagyománya egy nyilvános könyvtárnak legyen alapja. A könyvtárt a szent Márk nevü kolostor egyik termében, melyet Medici Cosimo a saját költségén butoroztatott be, állították fel s 1444. nagy ünnepélyességgel adták át a nyilvánosságnak. Első könyvtárnoka Tomasso di Sarzano lett, ugyanaz, ki később mint V. Miklós pápa a vatikáni könyvtár első megalapítója volt. A római birodalom elpusztulása óta ez volt az első nyilvános könyvtár Olaszországban, mely idő folytán a Laurentianába olvadt be. A második nyilvános könyvtár 1448. szintén Firenzében keletkezett s a S. Maria del fiore-ről nevezett káptalani egyház egy e célra berendezett külön termében volt felállítva. A harmadik nyilvános könyvtárnak Bessarion bibornok vetette meg alapját, midőn 1468. 800 kéziratból álló könyvtárát a velencei köztársaságnak oly célból ajándékozta, hogy ez a közönség használatára megnyitassék és a kutatóknak hozzáférhetővé váljék. Ezen nagylelkü adománya által ő lett a velencei Marciana könyvtár első alapítója. A negyedik nyilvános könyvtár IV. Sixtus pápának (1471-1484) köszöni létét, ki a könyvgyüjtést V. Miklós pápához hasonló szorgalommal folytatta, de ennél egy lépéssel tovább ment, midőn az előde által a szentszék használatára alapított vatikáni könyvtárt a nagy közönség használatára is megnyitotta. Igy keletkezett a renaissance idejében alig 40 év alatt négy nyilvános könyvtár Olaszországban s közrehatásuk a tudományos szellem emelésére európaszerte igen nagy volt.

S hogy mi, kik e klasszikus ország szomszédságában éltünk, vele századokig élénk érintkezésben voltunk, s érdekeink által oly sokszor körébe vonatva, tudományos haladásnak közvetlen szemtanui voltunk, ezen regeneráló szellem behatása alól magunkat ki nem vonhattuk, ez igen természetes. De bizonyos az is, hogy e században kevésbbé kedvező viszonyok közt sokkal több érzéket tanusítottunk a renaissance irodalmi és művészeti alkotásai iránt, mint a nálunknál előrehaladottabb más nemzetek. Joggal mondhatjuk, hogy ez a középkorban is igy volt. Nincs az európai nemzetek közt egyetlen egy sem, mely a középkorban kulturális fejlődéseért nagyobb küzdelmeket és megpróbáltatásokat állott volna ki nálunknál, nincs egy sem, mely a kultura oly sokszor elpusztított alkotásait kénytelen lett volna önfentartásra és az európai civilizáció érdekében a romokból ismét felépíteni és új életre hozni, de jogosult önérzettel mondhatjuk, hogy viszont exponált helyzetünk dacára egyetlen egy sincs, melynél a könyv kultusza jobban el lett volna terjedve, mint nálunk. Szent István királytól kezdve Mátyás királyig közel száz királyi, főpapi, káptalani, monostori, kolostori, tárnokmesteri, főúri, várbeli, városi, egyetemi, iskolai, plébániai, kanonoki, tanár és más jellegü könyvtár és százötven hazai középkori könyvmásoló, könyvfestő és szövegjavító munkásságának emlékeit ismerjük, melyeknek alapján középkori könyvtárainkat, a hazai középkori könyvirás és könyvfestét történetét nagyrészben rekonstruálhatjuk s a hazai kulturtörténetnek egészen új perspektivát nyithatunk.

Az árpádkori könyvtárak sorozatát a monostori könyvtárak nyitják meg és pedig a XI. sz.-ban a pécsváradi, pannonhalmi és bakonybéli monostori könyvtárak, melyekből az első 33, a második 70, a harmadik 87 kötet kéziratot foglalt magában. A magánkönyvtárakból e században csak Gellért csanádi püspök könyvtáráról vannak egykoru adataink, melyek bizonyítják, hogy szent Gellért püspök nemcsak a csanádi káptalani iskolának első szervezője volt, hanem nagy irodalmi tevékenységet is fejtett ki, nemcsak irt és szerkesztett könyveket, de ezeket sajátkezüleg is másolta. Könyvszerző és könyvmásoló volt egy személyben. (Legendájában olvassuk: dictabat libros quos propria manu scribebat.) A XII. sz.-ban Albricus mester Seraphin esztergomi érsek megbizásából összegyüjtötte Könyves Kálmán királyi törvényeit és ezeket ennek ajánlotta.

A XIII. sz.-ban legnevezetesebb volt a veszprémi káptalan könyvtára, melynek értékét IV. László király egy 1276. oklevelében 3000 márkára tette, továbbá a 24 szepesi plébános társulatának könyvtára, mely az 1289-ik évben megújított alapszabályai szerint a kerület két plébániáján volt elhelyezve s két felelős könyvtárnokkal birt; az árpádkori királyok könyvtárából ránk maradtak: Szt. István király törvényei, az admonti benedek-rendiek; III. Béla imádságos könyve, a magyar nemzeti muzeum; Gerturud királyné és szent Erzsébet imádságos könyei, a cividalei egyház, és a III. Bélának ajánlott Anonymus-codex, a bécsi csász. udvari könyvtárban. Az árpádkori magánkönyvtárakból kiemelkednek Muthmer mester szepesi prépost 1273., Pál veszprémi prépost 1276-ik, és László mester esztergomi prépost 1277. évi könyvtárai. Az Anjoukorból Nagy Lajos király és Mária királyné könyvtárából 7 fényes kiállításu pergamen-kódexet ismerünk, melyekből az 1359. készül Bécsi képes krónika és az 1370 körül készült Psalterium trilingue címü pergamen-kódexek válnak ki s az első a bécsi udvari, a másik a szt. flóriáni ágostonrendi könyvtár tulajdona. Említésre méltó még Jacobus Alegrati költő Falterora címü költeménye, melyet Nagy Lajos királynak ajánlott s a padovai Ágoston-rendi könyvtárban maradt fönn. A többi anjoukori könyvtárakból kiemeljük az esztergomi Krisztus-kollégium (Collegium Christi Pauperum scholarium) könyvtárát, melyből a bécsi udvari és göttingai egyetemi könyvtárban több pergamen- és papirkézirat maradt fönn; továbbá a pécsi egyetemi (alapíttatott 1367.) könyvtárnak egy XIV. sz.-beli papir-kódexét, mely az egyetemen tartott latin szent beszédeket tartalmazza, az egyetem fejlődéstörténetéhez ismeretlen, eddig még fel nem használt és kiadatlan adalékokat nyujt, és a müncheni királyi könyvtár tulajdona. A többi anjoukori könyvtárakból kiemeljük; a szepesi káptalani és a nagyszebeni plébániakönyvtárt, mely utóbbi a plébánia egykoru anyakönyvének tanusága szerint a XIV. sz.-ban 70 kötetből állt, a XV. sz. végeig 200 kötetre szaporodott fel. Ez volt a XIV-XV. sz.-ban a legnagyobb plébánia-könyvtár az országban. A XIV. sz. kolostori könyvtárakból kiemeljük a kassai, budai és nagyszebeni domonokosok könyvtárait, melyeknek emlékei mai napig fönmaradtak. A magánkönyvtárakból kiemelkedő: Meskó veszprémi püspök (1334-1347) könyvtára.

A XIV. sz utolsó és a XV. sz. első tizedeiben Zsigmond király uralkodásával a hazai közművelődésre új éra köszön be Magyarországon, melyet joggal az irodalmi renaissance első úttörő korszakának nevezhetünk. Zsigmond király 1389. Ó-Budán egyetemet alapított, melynek tanáraiból hatan, és pedig 3 teologiai magiszter, 2 kánonjogi doktor és egy orvosdoktor a konstanci zsinaton 1414. tényleg részt vettek s a zsinat egykoru évkönyvében az egyetem akkori pecsétjét is megörökítették, Horaw János egyetemi tanárt 1395. Budáról a bécsi egyetemre hivták meg tanárnak, a firenzei köztársaság pedig, midőn Zsigmondot római királlyá történt megválasztatása alkalmából 1411-ben üdvözöli, oltalmába ajánlja azokat a firenzei polgártársakat, kik Magyarországon különböző állásokban foglalatoskodnak. Az olasz humanistákból Francesco Filelfo és Pietro Paolo Vegerio Budán, Ambrogio Traversari pedig Tatában jár követségben Zsigmond királynál. Albicus és Bartolus orvosdoktorok orvostudományi munkákat, Pietro Paolo Vegerio: Arriani de Gestis Alexandri Magni címü munkának latin fordítását, Alanus Quadrigarius: De foedere cum Rege Galliae ineundo, Aeneas Silvius: De Palatio Regio budensi és Eurialus et Lucretia munkáját, Antonius Panormita pedig Hermaphroditus verses munkáját ajánlják Zsigmond kiránynak, Benedetto da Piglio olasz és egy névtelen konstanci kanonok költő latin alkalmi költményekben dicsőítik Zsigmond királyt a konstanci zsinaton kifejtett erélyes működéseért, János tarentini érsek a baseli zsinat alkalmából olasz rímes verses munkáját ajánlotta. Mikor pedig Zsigmond 1433. Rómába utazott, hogy magát itt császárrá koronáztassa s ezen útjában Olaszország főbb városaiban megállapodott, a hódolatukat neki bemutató üdvözlő államok és városok szónokai közt ott találjuk: Estei Leonello és Baptista Malatesta hercegeket, továbbá Ambrogio Traversari, Francesco Barbaro, Francesco Filelfo és Petrus de Gualfredinis humanistákat, kik Zsigmondot és hosszu eredményekben gazdag uralkodását magasztaló szavakban dicsőítik. Császárrá való megkoronáztatását Poggio és Jacobus Angelus firenzei humanisták önálló verses és prózai munkákban örökítették meg, melyeket szintén neki ajánlottak. Sőt még haláláról is: Joannes Aurispa humanista De discessu Regis Ungariae és Benedictus Nurcia humanista. De morte Sigismundi Regis címü munkákban emlékeztek meg, melyekben Zsigmond uralkodásáról, egyéniségéről elismeréssel és tisztelettel szólnak.

E tények arról tanuskodnak, hogy Zsigmond király 50 éves uralkodása a hazai művelődés, a humanisztikus törekvések és a könyv kultuszának fejlesztésére kedvező volt. S hogy az általános műveltség nemcsak az egyházi, hanem a világi főúri körökben is tért foglalt, erről tanuskodik azon körülmény, hogy ez időben a külföldi humanisták és tudósok tudományos munkáikat már nemcsak a királynak és az ország főpapjainak, hanem a világi főuraknak is ajánlották. Igy Poggio, ki Zsigmond császárrá koronáztatásáról szóló munkáját ennek ajánlotta, egy másik munkájának ajánlását már Ozorai Pipo temesi bánhoz címezte, ki a renaissance korabeli irodalmi és művészi törekvéseknek egyik elsőrendü előmozdítója volt s nálunk az egyetlen világi főúr, ki ez időben könyvgyüjtéssel foglalkozott; Martinus Talayero valenciai spanyol teologus pedig, ki Rozgonyi János királyi főkincstartóval a leitmeritzi táborban megismerkedett, egyik polemikus latin munkáját, melyet a huszita tévtanok ellen irt, ennek ajánlotta. Igy viszonyok közt keletkezett Zsigmond király könyvtára, melyről irodalomtörténetünk mit sem tud, de amelyből ekkorig a bécsi udvari, két külföldi és két magán könyvtárban 9 kéziratot sikerült felkutatni.

I. Ulászló király könyvtárából csak egyetlen egy fényes kiállításu pergamen-kéziratot ismerünk, mely 1440. iratott, a király imádságos könyvét s a címlapon a király miniature arcképét és címerét tartalmazza s az oxfordi egyetemi könyvtár tulajdona. Albert és V. László király könyvtárából 2, illetőleg 3 kézirat maradt fönn a bécsi udvari könyv- és levéltárban.

A XV. század első felében virágzott más hazai könyvtárakból kiemeljük a pozsonyi káptalani könyvtárt 1425-ből, mely az egykoru jegyzék tanusága szerint 83 kötet kéziratból állt, továbbá a veszprémi káptalani könyvtárt, mely az Árpád-korban elpusztult nagybecsü könyvtára helyébe a XIV. sz.-ban új könyvtárt alapított s ezt, a fönmaradt egykoru leltár szerint az 1429-37-iki időszakban 171 kötetre szaporította fel. A monostori könyvtárakból a kolozsmonostori konvent könyvtára érdemel különös figyelmet, melynek 1427-iki inventáriumában 51 kötet könyv van felsorolva, köztük egy biblia 16 új forint értékben. E könyvtárt 1435. Miklós jä gerdorfi pap végrendeletében 3 értékes könyvvel gyarapította. A plébániai könyvtárakból kiemelendők: a lőcsei, bártfai, kassai, besztercebányai, selmecbányai, körmöcbányai, nagyszebeni és brassói plébánia-könyvtárak, melyeknek a plébánia-egyházépületben külön, tűzmentes könyvtári helyiségök volt (libraria), mely egész berendezésében a krakói, boroszlói, brünni, tegernseei és más középkori egyházi könyvtárak helyiségeihez hasonlítottak.

A városi könyvtárakból a kassai, bártfai, lőcsei, eperjesi, besztercebányai, selmecbányai, körmöcbányai, pozsonyi és soproni városi könyvtárakat említjük fel, melyek ez időben saját szükségleteikre Stadtrecht-eket, formuláskönyveket, törvénykönyveket, jogi forrásmunkákat, Summákat, kánonjogi és történeti könyveket és Statutumokat gyüjtöttek. Minden városnak volt egy fényes kiállításu és drága kötésü misekönye v. evangeliáriuma, melyre a városi tanácsurak és tisztviselők a hivatalos esküt, a peres felek a bizonyító esküt letették. E könyvtárak kötetszáma 12-25 kötet közt váltakozot s a városi közigazgatás és törvénykezés szükségleteinek teljesen megfelelt. A várkönyvtárakból a pozsonyi várkönyvtár emlékét egy 1450-iki oklevél tartotta fönn, melyben Garai László nádor előtt, Rozgonyi György pozsonyi főispán testvéreivel és több társaival egyetemben azon panaszt terjeszti elő, hogy Ország Mihály emberei Pozsony várát összes kincseiből és könyveiből kifosztották és ezáltal nekik 40,000 forinton felül való kárt okoztak.

A magán könyvtárakból kiemeljük: Weyteni Orbán soproni alapítványi káplán könyvtárát 1400-ból, mely a soproni városi levéltárban levő végrendelete szerint 18 részletesen felsorolt munkából és több «más könyvek» általános cím alatt, de nevezetesen meg nem határozott könyvből állt, s ez időben az egyedüli ilynemü könyvgyüjtemény volt az országban; továbbá Porpáczi Lukács, a kir. kancellária iródeákjának könyvgyüjteményét 1441-ből, mely ennek egy eredeti misszilis levele szerint 12 iskolai könyvet foglalt magában, melyeket azonban a hazai művelődéstörténet nem kis kárára, a levéliró részletesen nem sorolt fel, valamint Debrenthey Tamás zágrábi püspök és Zrednai Vitéz János váradi püspök hirneves könyvtárát 1445-ből, mely utóbbi a XV. sz. első felében a legnagyobb és legbecsesebb magánkönyvtár volt az országban, melynek emlékét az ekkorig felkutatott 18 kötet XV. századbeli kéziraton kivül hazai és külföldi tudósok egykoru levelezései és könyvajánlásai tartották fönn.

A K. alapítása.

Ily könyvtári és művelődési viszonyok előzték meg a kort, midőn Korvin Mátyás 1458. a trónra lépett s fiatal, nagyratermett lelke egész hevével felkarolva a renaissance humanisztikai és művészeti törekvéseit, melybe őt nagynevü nevelője és mestere: Zrednai Vitéz János váradi püspök már ifju zsenge korában beavatta, kedvezőtlen politikai viszonyok közt, megcáfolva az ismert latin közmondást, hogy «a fegyverzajban hallgatnak a muzsák», Budavárában, a királyi palotában egy nagyszerü könyvtárnak, a róla nevezett K.-nak vetette meg alapját, mely kéziratainak fényes kiállításánál, tudományos és művészi értékénél és nagy számánál fogva az ez időben létezett európai könyvtárakat mind tulszárnyalta. De ami kiváló világtörténeti jelentőséget ad a könyvtárnak, ez azon körülmény, hogy nyilvános könyvtár volt, mely ugy mint az akkori római vatikáni, a firenzei Medici, a velencei szt. Márk és a cesenai Malatesta-féle nyilvános könyvtárak, külön könyvtárossal és az irástudók számára berendezett külön helyiséggel birt; kiváló, ritka kéziratait ismerte az akkori tuományos világ, egyesekről a Medicik és Sforzák másolatokat készítettek a saját könyvtáraik számára, a velencei Aldusok pedig a klasszikusok kiadásához nagy buzgalommal keresték a budai K.-ból származó kéziratokat. De országos jellege is volt a könyvtárnak, melynek fontosságát a nemzet teljes értéke szerint méltányolta. A hatodik nyilvános könyvtár tehát e században a K. volt, mely Mátyás király magán könyvtárából nőtte ki magát azzá s alapítása a Marciana és Vaticana nyilvánossá tételével egy időre esik.

Hogy mely évben alapította Mátyás király a budai K. könyvtárt, erről egykoru pozitiv adataink nincsenek. A régi magyar királyok számadáskönyveivel együtt Mátyás király udvartartásának számadáskönyei is elvesztek, vagy még valahol ismeretlenül lappanganak (talán Konstantinápolyban, hova a budai hadi zsákmánnyal és a K. maradványaival együtt kerültek, s hol a m. t. akadémia 1889-iki küldöttsége a Budáról ide került könyvek közt egy ívrétü, XV. sz.-beli papirból álló, e kor jellemző vizjegyével ellátott, vörös bőrkötésbe foglalt, s a jobboldali vágáson nagy gótikus, fekete A betüvel szignált tiszta, beiratlan könyvet talált, mely könyv valószinüleg v. a XV. sz.-beli m. kir. kancellária, vagy pedig a királyi tárnokmesteri házban őrzött királyi könyvek céljaira volt szánva, s arról tanuskodik, hogy ez Budáról, oly helyről került ide, hol a m. királyi kancellária vagy a kir. tárnokmesteri hivatal A szignaturáju, közjogi fontossággal s bizonyító erővel biró királyi könyvei, lajstromai, másoló könyvei, számadás- és másféle hivatalos könyvei őriztettek, melyeket aztán 1526. és 1541. a törökök a budai hadi zsákmánnyal együtt szintén Konstantinápolyba hurcoltak, hol még most is ismeretlenül lappanganak), s igy azt, hogy mely évben kezdte Mátyás király a könyvgyüjtést, határozottan meg nem állapíthatjuk.

Jankowich Miklós, a magyar nemzeti muzeum könyvtárában levő bibliográfiai jegyzeteiben, a Curtius Korvin-kódex leirásában említi ugyan Petrus Cenniniusról, a kódex 1467-iki firenzei másolójáról, hogy ez ugyanaz a Petrus, kinek nevével Mátyás király számadáskönyveiben oly gyakran találkozunk, de hogy e jegyzetét mire alapítja, nem tudjuk meghatározni. Az azonban tény, hogy rajta kivül más iró Mátyás király számadáskönyveiről említést nem tesz; tény az is, hogy azon magyar kutatók, kik a müncheni királyi állami levéltárban elhelyezett Hunyady levéltárban, hol Mátyás számadásait minden valószinüség szerint keresnünk kellene, dolgoztak és ennek körülbelül 10,000 drb oklevél, levél, akta és számadáskönyvből álló anyagát átvizsgálták, Mátyás király számadásaira itt rá nem akadtak. Arról sincs tudomásunk, hogy a külföldi könyvtárak és levéltárakról megjelent katalogusokban és regesztákban ilyféle számadásokról említés történt volna.

E számadáskönyveket tehát ez idő szerint mint nem létezőket kell tekintenünk. Fönmaradt ugyan a brüsszeli állami levéltárban egy hiteles adat arról, hogy Attavantes, a firenzei hirneves könyvfestő, ki Mátyás király Breviariumának díszítésén még ennek halála után is dolgozott s 1490 után is, vagyis a Mátyás király halálát követő időben, Magyarországból a körmöcbányai pénztártól még 318 dukát és 6 dénár tiszteletdíjat kapott munkájáért, de ez az egyetlen egy egykoru adat, melyet a K. gyarapítására fordított kiadásokról ismerünk. Ily nagyfontosságu forrás hiányában a K.-ra vonatkozó több fontos körülmény megállapításánál más egykoru v. közelegykoru, nem mindig megbizható hazai és külföldi tanuk megfigyelésére, irásbeli elbeszélésére, levelezéseire jelentéseire és munkáira, továbbá a K. maradványain található egykoru bejegyzésekre, a hazai és külföldi renaissancekori könyvtárak analogiájára és más külföldi könyvtári és levéltári forrásokra vagyunk utalva.

A humanisták egykoru dicséreteit vagy ócsárlásait csak igazi értékökre leszállítva, szigoru kritikával szabad fogadnunk. E zseniális, nagy műveltségü és tudományu férfiak, kik többnyire minden tárgyról egyforma ékesszólásal tudtak előnyösen és hátrányosan irni és beszélni, kozmopolitikus jellemöknél és elfogult, részrehajló itéletöknél fogva fontos történeti kérdésekben feltétlen hitelre nem tartanak igényt. Lekötött és kibérelt tolluk tetszetős, behizelgő hangon, klasszikus formában sokszor csufolta a szépet és szépítette a csúfot, rendesen pedig elfogultan egész a tulzásig dicsérte azokat, akiknek szolgálatában állott. Mint irók mások elbeszélései és a saját fantáziájuk szerint, Firenzében és más olasz városokban irtak a magyar viszonyokról, anélkül hogy Magyarországot valaha látták, vagy a magyar nemzet viszonyait közvetlen tapasztalásból ismerték volna; mint tudós szerencsehajhászok pedig elözönlötték műveikkel és szellemes ajánlásaikkal a művelt világ kiválóbb könyvkedvelőit; s felajánlották szolgálataikat a könyvkedvelő gazdag mecenásoknak. Tudományos foglalkozásukban főtörekvésük volt a kenyéradó gazdának, kinek szolgálatába szegődtek, kedvében járni, s minden tudományos tevékenységök és egyéni igyekezetök e két jellemző szóban összpontosult: Placebo domino. Sőt azon humanisták is, kik Magyarországon megfordultak, v. Budán Mátyás udvarában hosszabb ideig tartózkodtak, nálunk mindig idegenek maradtak, kik nyelvünket elsajátítani s szokásainkat, történetünket és hivatásunkat helyesen megérteni képesek nem voltak s kik latin és olasz nyelvismeretüknél fogva csak az akkori magyar társadalom legfelsőbb köreivel érintkezve, az ország valódi viszonyairól és állapotáról csak egyoldalu és felületes információt szerezhettek maguknak. S ha voltak is köztük tiszteletreméltó kivételek, kik a tudományt magáért a tudományért, s az igazságot magáért az igazságért, s a renaissance törekvéseit a benne rejlett igazságokért, szépségekért és az emberi szellemre gyakorló megifjító hatásáért szolgálták, de a nagyobb részök eszköznek tekintette a renaissance-ot, mely a saját exiszteniájukat biztosította. Céljuk volt műveikben és érintkezéseikben Mátyás királyt ugy állítani oda a világ elé, mint aki egy barbár országból Beatrix királyné hatása és kezdeményezése következtében egy európai (helyesebben olasz) kulturállamot csinált az olasz humanisták segítségével. Ebben fekszik tévedésük.

Ők abban a hitben ringatták magukat, hogy Mátyás királyt használják fel a maguk céljaira, pedig megfordítva történt a dolog, Mátyás használta fel őket is, a renassance-ot is a saját és az ország hatalmi és kulturális érdekeinek előmozdítására. Mátyás király nagy tehetségü, nagy műveltségü, nagy erélyü, önálló gondolkozásu, uralkodásra termett, rendkivüli egyéniséggel és imperatori hajlamokkal biró fejedelem volt, ki a Vitéz és Janus Pannonius által lelkében felébresztett rennaissancekori törekvéseket rendkivüli egyéniségében egészen önállóan dolgozta fel s oly eredményeket ért el, melyek mestereinek eredeti intencióit messze tulszárnyalták. Ő nem akart csupán kontemplativ tudós lenni, ki a tudomány és művészet remek alkotásaiban örömöt és szellemi élvezetet talál, hanem megértve a kor és az akkori fejedelem hivatását, a tudományt és művészetet az ország és a maga hatalmi és politikai céljaira igyekezett felhasználni. Mátyás nagy, szabad és hatalmas Magyarországot akart, mely az európai hatalmasságok közt elfoglalja az őt megillető helyet, s rendelkezzék mindazon kulturális és hatalmi eszközökkel, melyek az ország tekintélyének, méltóságának és hatalmi állásának megfelelnek.

E nagyhatalmi és kulturális politikán egyik kimagasló eszköze volt a budai Korvina-könyvtár, melynek alapítását a rendelkezésünkre álló adatok alapján Mátyás király koronázása utáni időre, vagyis az 1464 tájára tesszük. Mátyás király uralkodásának első éveit az ország zilált belpolitikai, hovédelmi és külügyi viszonyainak rendezése, de főképen a magyar szent korona Frigyes császártól való visszaszerzésének gondjai vették igénybe, nem valószinü tehát, hogy uralkodásának első éveiben már a könyvtár alapításával komolyan foglalkozott volna. Mikor azonban a szent koronát Frigyes császártól nagy áldozatok árán visszaszerezte, s ezzel magát 1464-ben megkoronáztatta, új helyzet előtt állt, állása befelé és kifelé megerősödött s elérkezet az ideje annak, hogy az ország kulturális érdekeinek kielégítéséről is gondoskodjék. Ekkor üdvözölte Mátyás királyt egy neki ajánlott latin díszkölteményben Antonius Constantius olasz költő, kinek költeményére Mátyás nevében és megbizásából Janus Pannonius egy 155 versszakból álló elegiával felelt; ez időtájban tervezte Mátyás a budai egyetemet, 1465. kinevezte Vitéz János váradi püspököt esztergomi érseknek, ki mindaddig mig pártütő nem lett (1471), Mátyás király tudományos, művészeti és politikai törekvéseinek legerősebb támasza, az esztergomi érseki könyvtár alapítója s a K. alapításának egyik fontos tényezője volt; ez időben találjuk Mátyás környezetében Ilkus Mártont, Martio Galeottit, Janus Pannoniust és Joannes Regiomontanust, ez időre esik a K.-könyvtár alapítása is. Hogy Mátyás király a latin nyelvet már zsenge gyermekkorában sajátította el, ezt Galeottin kivül Ransanus Péter történetiró is mondja, ki a nápolyi király megbizásából Mátyásnál követségben járt; hogy a görög és török nyelven kivül az európai nyelveket mind beszélte s az idegen fejdelmekkel és követekkel a maguk anyanyelvén képes volt érintkezni, ezt Galeotti és Bonfini egybehangzó elbeszéléseiből tudjuk; hogy a római remekirókat kedvelte, ezt Philippus Bergomensis egykoru olasz iró mondja, ki kiemeli, hogy Mátyás király ágyában a vánkosai alatt gyakran találták Curtius, Livius és más római történetiró műveit, de tudjuk ezt a legilletékesebb tanutól, Mátyás királytól magától is, ki 1471-ben Pomponius Laetus római kiadóhoz intézett levelében, melyben a számára küldött Silius Italicus műveinek nyomtatott kiadását megköszöni, irja: hogy «Silius Italicus művei neki már ifjuságában tetszettek»; arról azonban, hogy Mátyás király a Korvina-könyvtárt hány kötettel alapította, az egykoru irókban semmi feljegyzést nem találunk.

A legelső könyv, mely tudomásunk szerint Mátyás király könyvtára számára iratott: Antonius Constantius olasz költő latin verses munkája 1464-ből, melyről előbb szóltunk; 1465-ben készült a bécsi udvari könyvtár 9777. sz. Chrysostomus Korvin-kódexe; 1465 táján Janus Pannonius Martio Galeottit, ki ekkor már Mátyás környezetében volt, egy Olaszországból kelt levelében szemrehányással illeti azért, hogy meg nem elégedve az általa ekkorig Budára küldött könyvekkel, ismét újakat kér tőle s éles szavakban fakad ki azon szenvedély ellen, mely a könyveknek tulhajtott gyüjtésében nyilatkozik; 1466. Kristóf kartauzi szerzetes egy latin munkáját, melynek címe: Quare Christiani traduntur in manibus paganorum et thurcarum ajánlja Mátyásnak; 1467. Janus Pannonius Plutarchus Apophlegmata címü munkájának latin fordítását és Andreas Pannonius, a Ferrara melletti szent Kristófról nevezett kartauzi kolostor tagja De Regalibus Virtutibus címü munkáját ajánlja Mátyásnak, amelyben Zrednai Vitéz János esztergomi, továbbá Kisváradi István kalocsai érsek és Magyarország főbb szereplő vezéremberének jeles dolgairól nagy elismeréssel emlékezik meg; 1467. irta Firenzében Petrus Cenninius a muzeumi Curtius-kódexet, mely Mátyásnak kedvelt olvasmánya volt; ez évben ajánlotta Mátyás királynak Joannes Regiomontanus Ephemerides Budenses c. csillagászati munkáját; Vitéz János pedig 1467-ben emendálta a II. Abdul Hamid szultán által a budapesti egyetemi könyvtárnak ajándékozott Tacitus Korvin-kódexét; ez évben készült a nemzeti muzeum Georgius Trapesuntius és a bécsi udvari könyvtár Ptolomaei Magnae compositiones címü Korvin-kódex, mely egyike levelén a Vitéz János által ez évben alapított pozsonyi egyetem Ilkus Márton által készített horoszkópját tünteti fel a csillagoknak a megnyitás napján való állásáról és magyarázatáról; továbbá a Blondi forojuliensis címü győri Korvin-kódex, mely az irás jellege után itélve, valószinüleg szintén Petrus Cenninius, a Curtius-kódex másolójának munkája; 1467. Aristoteles Fioravanti hónapokig időzött Budán, Mátyás király udvarában, hogy vele a budai királyi palota kiépítésének és díszítésének tervezetét megbeszélje; 1468. készült a bécsi udvari könyvtár Thomas Aquinas címü Korvin-kódexe, melyet Henricus de Amstelodamis alias Senca Paura 1468. másolt s melyet Verancsics Antal, II. Miksa császár konstantinápolyi követe, a kézirat tábláján fönmaradt egykoru bejegyzése szerint, II. Miksa császár számára Konstantinápolyból 1557. magával hozott; 1468. készült a Budik által látott Corvin-Missale, melynek másolását ez évi jun. 2. fejezték be; ez évben emendálta Nyitrán Vitéz János a budapesti könyvtár Tertullian Korvin-kódexét, mely szintén 1877. II. Abdul Hamid szultán nagylelkü ajándékával került vissza hazánkba.

1468. Mátyás király Hradistyeből, a Csehország ellen folyt hadjárat főhadiszállásáról megparancsolja Pozsony város tanácsának, hogy küldje hozzá kocsin a táborba Ilkus Márton mester csillagászt és Martio Galeotti humanistát; ez évben irta Ilkus Márton csillagász Indicium de Cometa qui apparuit anno 1468 in civitate Histropolitana címü munkáját s ezt Mátyásnak ajánlotta; 1469. az ascoli származásu Maximus Pacificus Hecatelegium címü munkájának 10 könyvét ajánlotta Mátyás királynak; 1469-ben Mátyás király cseh királlyá történt megkoronáztatása s az ország birtokbavétele alkalmából készült azon égi teke, melyet a K. előcsarnokában két márvány angyal tartott, s mely az égboltozat csillagainak akkori járását mutatta, mikor Mátyás király 1469-ben (máj. 3.) Csehország kormányzását mint koronázott király átvette; az égi tekén, melyet Ungnad Dávid, II. Miksa császár konstantinápolyi követe, Budán, hol átutazóban megállapodott, 1573. a királyi palota könyvtári helyiségének előcsarnokában még látott, a következő felirás volt olvasható: «Cum Rex Mathias suscepit sceptra Bohemae gentis talis erat lucida forma poli»; 1469-ből Vespasiano Bistricci firenzei kéziratkereskedő, Janus Pannonius pécsi püspökről, ki mint Mátyás király bizalmi embere követségben járt Olaszországban, ennek életrajzában azt a fontos adatot örökítette meg, hogy ez időben «Rómában és Firenzében Mátyás és Vitéz könyvtára számára minden latin és görög könyvet drága pénzen megvásárolt, amit a könyvpiacokon készletben talált», azt azonban, hogy e könyvek kéziratok voltak-e vagy nyomtatványok, és hány kötetből állottak, Vespasiano nem jegyezte fel; ez évből való a bécsi jezsuiták azon pergamen misekönyve is, melyet Mátyás király az egykoru latin felirás tanusága szerint Magyarországi Tamás ferencrendi szerzetesnek 1469. oly kikötéssel ajándékozott, hogy ennek halála után maradjon a könyv azon tartományban, amelyben életét befejezi. A misekönyvet Bécsben 1469. Cathedralis György és Institoris másolók irták s arról nevezetes, hogy a kánon előtti lapnagyságu csoportos képen, mely Krisztus keresztrefeszítését ábrázolja, Mátyás király miniature arcképét tünteti fel, hol mint donator királyi palástban, a magyar szent koronával fején, térdelő helyzetben, imára kulcsolt kezekkel, szakáltalan arccal van ábrázolva. Ez Mátyás király legrégibb egykoru arcképe, mely a K. maradványaiban ránk maradt, és az első könyv, melyet Mátyás eddigi uralkodása alatt másnak ajándékozott. Azt azonban, ki volt a miniaturekép festője, meghatáozni nem tudjuk. Érdekes különben a miniaturekép azért is, mert a K. maradványai közt ez az egyedüli kézirat, melyben Mátyás címere a magyar pólyákból, az apostoli kettős keresztből, Dalmácia címeréből, a gyűrüs hollóból és ezüst mezőben a besztercei vörös oroszlánból van összeállítva. A képet tehát 1469 máj. 3. előtt, vagyis akkor festették, mikor Mátyás király még nem volt Csehország koronás királya, s mikor Csehország jelvényét: a kétfarku ezüst oroszlánt még nem használta országos címerében. A K. azon kézirataiba tehát, melyek 1469 máj. 3. előtt jutottak Mátyás tulajdonába, a magyar pólyákból, cseh oroszlánból és a szivpajzsos hollóból összeállított Korvin-címert utólagosan festették be azok címlapjaira. A K. első korszakából származó kódexeken a Korvin-címert igy találjuk általában összeállítva. Az apostoli kereszt és Dalmácia jelvényeinek használata rendesen a K. második korszakából származó kódexeken fordul elő.

Ez időre esik Mátyásnak hitvitája Esztergomban Vitéz János érsek palotájában Gattival, az elbizakodott olasz domonkos teologussal, kinek önhittségét igazi értékére leszállította s a saját álláspontjának helyes voltát szt. Jeromos Contra Jovinianum címü munkájával, melyet Vitéz esztergomi könyvtárából vita közben kihozatott, az egész asztaltársaság bámulatára és örömére minden kétséget kizáró módon igzolta. Ez évben Galeotti De vulgo incognitis c. munkájának megirását tervezte, melyet Mátyásnak ajánlott fel; 1470-ből való a bécsi udvari könyvtár egyik Hieronymus Korvin-kódexe, melyet 1470-ben Antonius Sinibaldus Nápolyban másolt s melyet Vitéz János 1470 jul. 11., 26 és szept. 1. emendált. Ez évben ajánlotta Antonio Torquato egyik csillagászati munkáját Mátyásnak; valószinüleg az évben festette Mátyás király arcképét Mantegna András képiró, ki 1458. Padovában Janus Pannoniust és Galeottit egy képre lefestette; 1470-ből fönmaradt Vitéz Jánosnak egy 1470. keltezett emendáló jegyzete a Joannes Scholasticus Korvin-kódexen, mely valószinüleg Vitéz könyvtárából került a Korvinába s jelenleg a magyar nemzeti muzeum tulajdona. 1471-ből Mátyás király egyik levelében, melyet Pomponius Laetus római kiadóhoz intézett, fönmaradt egy Blandius nevü udvari könyvfestőjének emléke, ki a király saját szavai szerint «a napokban Rómából az ott nyomtatott könyvekkel jött haza» s magával hozta a király számára Pomponius Laetus római kiadónak levelét, melyben ez a nyomtató műhelyében legújabban megjelent Silius Italicus c. munkájával kedveskedik Mátyásnak. Arról, hogy a Blandius könyvfestő által Rómában vásárolt könyvek, valamint a Janus Pannonius előbb említett római és firenzei könyvvásárlásainak kötetszáma mily nagy lehetett? semmi egykoru feljegyzésünk nincsen.

1472-re esik a magyarországi renaissance két legnagyobb előharcosának: Zrednai Vitéz Jánosnak és Janus Pannoniusnak halála, kiknek gazdag könyvtárából több kódex szintén a K.-ba került, amint ezt a K. maradványaiból ránk maradt több kódex habitusa tanusítja. Hogy e kódexek mily úton jutottak a K.-ba, pozitiv adat hiányában nem tudjuk meghatározni, de az tény, hogy a K. maradványai közt egyes kéziratok, melyek eredetileg a Vitéz-könyvtárhoz tartoztak, a Korvin-kódexek jellemző bőrkötésébe újra át vannak kötve, ugy látszik hogy az idegen könyvtárakból a K.-ba került kéziratokat a jellemző Korvin-borítékba újból átkötötték. Téved azonban Mai bibornok, midőn Vespasiano Bisticciről 1839. kiadott monográfiájában azt mondja, hogy Mátyás könyvtára főleg a hűtlenségbe esett Vitéz János és Janus Pannonius zár alá vett könyvtárainak a K.-ba történt bekebelezése után emelkedett európai nevezetességre, mert midőn Beckensloer János esztergomi érsek, mint Vitéz János közvetlen utóda, III. Frigyes császárhoz hűtelenül átpártolt s az esztergomi érsekség kincstárát kifosztva Esztergomból Salzburgba magával vitte, e kincsekkel együtt elvitte a Vitéz-könyvtár legbecsesebb művészi kincseit is, melyek az 1460-70-iki olasz könyvfestészeti iskola remekeit képezik, s melyek ha 1472-ben Vitéz János hűtlenségi pöre és kegyvesztése után mint zsákmány a K.-ba kerültek volna, nem lettek volna Beckensloernek Esztergomban hozzáférhetők s nem képeznék ma is a salzburgi érseki könyvtár legértékesebb renaissancekori cimeliáit. A Vitéz- és Janus Pannonius-könyvtáraknak Mátyás király általi elkobzásáról és a K.-ba való bekebelezéséről szóló feltevés tehát tévedésen alapszik és elfogadható történeti érvekkel nem támogatható. 1473. Hess András nyomdász Budán állította fel az első hazai nyomdát, melynek két ismeretes nyomtatványa minden valószinüség szerint szintén helyet foglalt a K.-ban; 1474-75-ből származik a magyar tudományos akadémia Ludovicus Carbo, De Laudibus rebusque gestis Mathiae regis címü Korvin-kódexe, melyben említés van Mátyás király budai egyeteméről; 1475. Mátyás király a krakói egyetemnek könyveket ajándékozott, továbbá matematikai gépeket és egy égi tekét, melyek a krakói egyetemi könyvtár tulajdonában mai napig megvannak. Mátyás király uralkodása alatt tudtunkkal ez a második könyvajándékozás, melynek jelentőségét emeli a krakói egyetem akkori magas tudományos szinvonala; ez évben küldte Mátyás király Fontana Ferenc házi és udvari orvosát Ferrerába, a ferrarai herceghez, hogy ettől országa számára jogtudósokat kérjen, mely missziónak megvolt az az eredménye, hogy Cavitelli ferrarai jogtudós el is jött Magyarországba, hol Mátyás a főtörvényszék elnökévé nevezte ki. 1475-76. tájáról való Nyirkállai Tamás Formuláskönyve, mely Mátyás király udvari kancelláriájának formuláit tartalmazza, s arról nevezetes, hogy előfordul szövegében a könyves-ház szó, mely a latin bibliotéka szónak legrégibb magyar fordítása s mint akkor közhasználatban levő szó a renaissancekori magyar könyvtári viszonyokhoz érdekes adalékot nyujt. E Formuláskönyvben van még egy másik fontos kulturtörténeti adat, t. i. a magyar képirók, gyöngycsiszolók és aranyverők céhének szabálytervezete, mely a Mátyás korabeli, 1476 előtti, vagyis a Beatrixszal kötött házasságot megelőzött hazai képzőművészeti, ipartörténeti és művelődési viszonyokra érdekes világot vet.

Végül kiemeljük még, hogy Mátyás király a K. gyarapítására 1475 táján megvette Manfredini herceg bolognai magánkönyvtárát, miáltal budai könyvtárát egyszerre sok száz kézirattal gazdagította. Ezen adatot, melyről a magyar történetirásnak nem volt akkorig tudomása, Dr. Carlo Malagola bolognai egyetemi tanár, az ottani állami levéltár igazgatója és az olasz renaissancekori viszonyok egyik alapos ismerője kutatta fel és mi használjuk fel e helyütt először a magyar irodalomban. És ha figyelembe vesszük, hogy a budai K.-nak ez időszakban már európai hire volt, hogy Federici di Montefeltro urbinói herceg Mátyás király, IV. Sixtus pápával és a Mediciekkel a könytáralapítás terén versenyezni akarván, 1475-ben 40,000 arannyal vetette meg a róla nevezett könyvtár alapját és hogy a K. ekkorig felkutatott maradványainak két harmadáról konstatálható, hogy e kódexek az 1465-75-iki időszakban legnagyobbrészt a firenzei Vespasiano Bisticci könyvkereskedő műhelyében készültek, ugy nyilvánvaló lesz, hogy a K. könyvtár az 1467 előtti időszakban nemcsak hogy létezett és virágzott, de mint tekintélyes európai könyvtár volt ismeretes, mely a római Vaticana és a firenzei Laurentiana mellett megállotta helyét, ezért alapítását helyesen csak az 1464 utáni, mindenesetre pedig az 1476 előtti időre kell helyeznünk.

Ezek azon hézagos, szórványos, de pozitiv adatok, melyek a K. könyvtár alapítására és 1476 előtti gyarapítására vonatkoznak. Ezeken kivül a K. ez időszakbeli másnemü könyvbeszerzéseiről (milyenek: a nagyszámu régi görög és latin kéziratok, továbbá a XV. sz.-ban piacra került egykoru kéziratok, valamint a hazában és külföldön megrendelt és az olasz könyvkereskedők által Budára szállított kéziratok és ősnyomtatványok vásárlása) egykoru pozitiv adataink nincsenek.

Tudjuk, hogy a K. ez időszakbeli gyüjteményében a régi latin és görög kéziratok voltak a legbecsesebbek, melyek a XV. sz.-ban a K., továbbá a Medicik és Sforzák könyvtára számára eszközölt kéziratmásolásoknál a másolóknak mintául vagyis jószövegü exemplár gyanánt szolgáltak; tudjuk azt is, hogy ezeket a régi kéziratokat, mint a régi római és görög remekirók, továbbá a szent atyák ritka, teljes és jószövegü műveit a humanisták ugy, mint a jelesebb kiadók keresve keresték, s tudjuk végre, hogy ezeknek kötetszáma ez időszakban a XV. sz.-beli kéziratokénál sokkal nagyobb volt, ennek dacára azonban a K. felkutatott maradványai közt mindössze csak két oly régi görög kéziratot ismerünk, melyeknek jellemző K.-bőrkötésükről és kettőt olyat, melyekről más hiteles történeti adatok alapján kétségtelenül konstatálhatjuk, hogy a K.-hoz tartoztak, a többi felkutatott Korvin-kéziratok mind latin nyelvüek és kettőnek kivételével mind a XV. sz.-ban és pedig az 1464-76. közti időszakban irattak. Ez onnan van, hogy a K. eddigi nyomozói ekkorig főleg a könyvtár XV. sz.-beli kéziratainak felderítésével foglalkoztak, melyek v. a címlapon Mátyás király címerét viselik, v. a boríték-táblán a K. jellemző bőrkötését birják, v. pedig a záradékban, a táblák egykoru följegyzéseiben, v. más egykoru, elfogadható okmányokban arról tanuskodnak, hogy a K.-hoz tartoztak. A K. régi latin és görög kéziratain azonban, melyek vásárlás útján jutottak a könyvtárba, eredetileg nem volt Mátyás király címere, ezeket, mikor a K.-ba kerültek, a könyvtár jellemző Korvin-kötésébe újból kötötték át, de a Korvin-címert nem festették a címlapjokra, ezeket tehát csak a jellemző Korvin-kötés vagy az egykoru és megbizható bejegyzés vagy más hiteles okmány alapján vindikálhatjuk a K.-nak. Az egykoru okmányok azonban a K. régi (IX-XIV. sz.-beli) kéziratainak provenienciájáról elvesztek vagy még ekkorig felkutatlanul lappanganak, ezért midőn ezek Korvin-jellegének meghatározásáról van szó, a birálatnál majdnem kizárólag csak a jellemző Korvin-bőrkötésre vagyunk utalva.

Ha ez a jellemző Korvin-kötés az európai könyvtárak régi (IX-XIV. századbeli) latin és görög kódexein megvan, akkor ezeket jogosan a K. maradványaihoz sorozhatjuk, de ha e jellemző bőrkötés a régi kéziratokról akármi oknál fogva hiányzik, akkor ezeket, még ha eredetileg voltak is a K. gyüjteményében, de ezt jellemző kötés hiányában más hiteles okmánnyal igazolni nem tudják, a Korvin-jellegü kéziratokhoz nem számíthatjuk s ilyeneknek meg nem határozhatjuk. E téren a K. maradványainak nyomozóira még nagy feladatok várnak, mert a kötés és a provenienciára vonatkozó jegyzetek szempontjából meg kell vizsgálni egyenkint az európai könyvtárak IX-XIV. sz.-beli latin és görög kéziratait. S meg kell e szempontból vizsgálni az 1457-1490-iki időszakban megjelent európai ősnyomtatványokat is, mert ezekkel a K. szempontjából tüzetesen ekkorig még senki sem foglalkozott. Különösen pedig meg kell e szempontból vizsgálni a bécsi császári udvari könyvtár középkori kéziratait és ősnyomtatványait, s a könyvtár gyarapítására vonatkozó XV-XVII. sz.-beli irományait, katalogusait, járuléknaplóit és levelezéseit, miel kétségtelen, hogy e könyvtárnak a budai K.-ból a XV-XVI. sz.-ban szerzett kéziratai és ősnyomtatványai a bécsi császári «Palatina» könyvtár első törzsalapját képezik. Általában meg kell jegyeznünk, hogy a K. maradványai többé fel nem ismerhetők és meg nem határozhatók akkor, ha a címlapjukról a Korvin-címer s tábláikról a Korvin-kötés hiányzik, továbbá ha a táblákról és a szövegből a provenienciát igazoló egykoru bejegyzések nyomtalanul eltüntek, vagy pedig, ha a K.-ba került régi kéziratok nem lettek mind új Korvin-kötésbe átkötve, hanem egy részök megmaradt a maga eredeti bizanci vagy más jellegü kötésében és ugy került innét idegen könyvtárakba.

Annyi az eddig felhozott és az alább még felhozandó egykoru adatokból kétségtelen, hogy a K. első időszakában a régi latin és görög kéziratok voltak a könyvtárban tulnyomók és ha ezen kéziratokból ekkorig egyetlen egy régi latin kéziratot sem, a görögökből pedig összesen csak négy XII. sz.-beli kéziratot a bécsi udvari és a lipcsei városi könyvtárban sikerült felkutatni, ebből nem következik az, hogy a K.-ban nem voltak régi pergamen-kéziratok, vagy pedig, hogy ezek mind elpusztultak, hanem az, hogy Mátyás király könyvtárának eddigi nyomozói több figyelmet fordítottak a megrendelésre készült vagy a készletből vásárolt XV. sz.-beli, mint a könyvpiacról ez időben szerzett IX-XIV. sz.-beli kéziratokra.

A K. történetének második időszaka Mátyásnak Aragoniai Beatrixszal kötött (1476) házasságával kezdődik s 1490. Mátyás halálával végződik. Mátyás király második házasságával megélénkül az udvari élet a budai királyi palotában. Beatrix királyné kiváló szellemi tulajdonságainál és nagy tudományos műveltségénél fogva beillett a kor és a Mátyás által inaugurált «fama et gloria» (hirnév és dicsőség) korszak keretébe, mely az akkori európai viszonyok közt a király és az ország hatalmi állásának és tekintélyének emelésére szolgált, sőt helyzeténél s diszpoziciójánál fogva első munkatársa lett Mátyásnak a Magyarországon már Zsigmond uralkodása alatt megindult és Mátyás uralkodása alatt nagy lendületet vett renaissancekori mozgalom fejlesztésében és meghonosításában, tagadhatatlan hatással volt a hazai tudományos és művészeti viszonyok és a K. könyvtár fejlődésére, melynek ha nem is alapítója, de erős támasza és gyarapítója lett, ki tudományos műveltségénél s művészi érzékénél fogva alkalmas volt arra, hogy a királyi trónon a tudományos és művészeti érdekeket befelé és kifelé képviselje és a Mátyás által kontemplált tudományos és művészeti alkotásokban ennek első munkatársa legyen. Ez érdemeknek oroszlánrésze a már virágzó K. gyarapítása és fényes kiállításu, elsőrendü miniatorok által festett kódexek megrendelésére s külső fényének nagyobb emelésére esik, ezért a K. második időszakát Beatrixnak Magyarországba való jövetelétől, vagyis 1476-tól fogva számítjuk s az ez időből ránk maradt történeti adatokat a következőkben foglaljuk össze.

Ez időszakból több egykoru adat áll rendelkezésünkre mint az elsőből, de korántsem annyi, hogy ezekből a K. nagyságáról magunknak teljes képet alkothatnánk. Könyvlajstrom ez időszakból sem maradt fönn, bár Fontius Bertalan, Mátyás egyik könyvtárosa, Pico Mirandolához intézett levelében említi, hogy a könyvtár latin kéziratainak egy részét ennek számára jegyzékbe foglalta és a levéllel együtt elküldötte. Ez egykoru jegyzék állítólag a firenzei Riccardianában őriztetett, de sem általunk, sem mások által ekkorig felkutatható nem volt. Ezenkivül Anna királyné, II. Ulászló király nejének János nevü udvari papja is készített 1502-ben a velencei Aldusok számára egy másik jegyzéket a K. kiválóbb görög kódexeiről, melyek szerinte «a könyvtárban nagy számmal vannak», de sajnálatunka e jegyzék is elveszett, vagy még valahol ismeretlenül lappang, s igy ennek alapján még általánosságban sem alkothatunk magunknak képet a K.-ban őrzött görög kódexek mennyiségéről és minőségéről. Vissza kell tehát mennünk az adatok időrendi felsorolásában a II. időszak kezdetéig, vagyis 1476-ik, hogy innét kezdve időről-időre figyelemmel kisérhessük a K. újra járulékait és a K. ez időbeli gyarapodásait. Nem valószinü, hogy Aragoniai Beatrix házasságának első éveiben a K. gyarapításával foglalkozott volna; az sem valószinü, hogy Mátyás király Korvin János fiának neveltetését már 1476-ban, vagyis azon időben, mikor ez még csak 3 éves volt, a pármai származásu Tadeo Ugoletti humanistára bizta volna, s igy nem valószinü az sem, hogy ez már ezidőben hazánkban tartózkodott és a K.-könyvtár számára a király megbizásából kéziratokat gyüjtött volna.

A legelső adat, melyet ez időszakból egykoru hiteles forrásokban a K. fejlődéséről találunk, Galeottinak, a Mátyás környezetéhez tartozott tudós, szellemes és bonvivant, nyugtalan természetü olasz humanista 1486. «Mátyás király jeles, bölcs és tréfás mondásairól és tetteiről» irt munkájában maradt fenn, melyben a szerző mint szemtanu elbeszéli, hogy «midőn az újév (1480) alkalmával János nevü fiával a királyi palotában Mátyás üdvözlésére megjelent, ez meg akarta őt jutalmazni azon munkáiért, melyekkel a királyi könyvtárt ékesítette (qua bibliotheca nostra ornatur). Galeotti megértvén a király szándékát, intett a vele volt János fiának, hogy De homine és De vulgo incognitis címü munkáit hozza ki a királyi könyvtárból, melyeket ő aztán a királynak személyesen bemutatott.» Ezen elbeszélésből, melynek hitelességéhez szó nem fér, minthogy Galeotti munkáját Mátyás király életében, tehát ugyszólván ennek ellenőrzése alatt irta és a 13 éves Korvin Jánosnak ajánlotta, két dolog domborodik ki és tisztázódik, először: hogy Mátyás király tudomásunk szerint itt beszél először maga a saját könyvtáráról (bibliotheca nostra), melynek Galeotti munkái díszére válnak; másodszor pedig, hogy Galeotti 1480. fiával együtt annyira otthonos volt a budai királyi könyvtár helyiségében és annyira ismerte itt az egyes könyvek helyét, hogy fiával ki tudta innét rövid úton hozatni a saját műveit.

E körülményből, valamint azon fesztelen modorból, mellyel a fiát a király jelenlétében ennek könyvtárába beküldte, mintha csak itt valamit elfelejtett volna, következtethetjük, hogy Galeotti nemcsak maga, de a fia is bejáratos volt a K.-ba, ami csak ugy volt lehetséges, hogy Mátyás király megbizta őt a könyvtár gondozásával, s e munkájában János fia is segítségére volt. És ha figyelembe vesszük, hogy Galeotti az 1461-82-iki időközben Magyarországon kisebb-nagyobb megszakítással, több ízben és huzamosabb ideig majd mind Janus Pannonius és Vitéz János vendége, majd mint Mátyás környezetéhez tartozó udvari tudós tartózkodott, hogy az olasz humanisták közt ő volt az egyetlen Mátyás környezetében, ki eredeti egyéniségével, természetességével, temperamentumával, tudományosságával és szellemes ötleteivel, melyekkel a királyt derült hangulatban tartotta, legjobban és leghosszabb ideig tudta magát megkedveltetni, hogy a király határozott kedvence, ugyszólván udvari bohóca volt, kit mindig szivesen látott, hogy mindennapos volt a király asztalánál, hogy királyi parancs következtében részt vett Mátyás 1468-69-iki csehországi hadjáratában, és 1469. jelen volt Olmützben Mátyás és Ulászló cseh király találkozásánál, hogy 1465. Janus Pannoniusszal a K. számára ez által Olaszországban megrendelt könyvek szállítása ügyében Budáról levelezett s hogy 1480. a K. helyiségében oly otthonos volt, mintha csak annak rendes alkalmazottja volna, ugy kétségtelen lesz, hogy a K. első időszakában és a második időszak elején ő volt tényleg a K. első könyvtárosa, ha ilyennek magát irataiban nem is nevezte.

1480-ban Mátyás király Tollhopf János lipcsei egyetemi tanárt hivta meg udvari asztrologusának s egyúttal felhivta az egyetemi tanácsot, hogy nevezett tanárnak távollétében is pontosan küldje meg fizetését. Peuerbach György, Joannes Regiomontanus, Ilkus Márton és Antonio Torquato után ez az ötödik asztrologus, kivel Mátyás ez időben összeköttetésben állt. Az új asztrologus a K.-t a Stellarium c. csillagászati munkával gyarapította, melyet Mátyás kiránynak ajánlott, érdekes csillagászati illusztrációkkal látott el s melyben a számításokat a budai meridian szerint eszközölte. A munka kiadatlan s a wolfenbütteli hercegi könyvtár egyik dísze. Ez évben adta ki Antonio Torquato ferrarai csillagász 1470. évi latin Prognosticonját olasz nyelven, melyet szintén Mátyás királynak ajánlott, az anconai Gratiosus Benincasa pedig szintén ez évben ajánlotta Mátyásnak Mappae Maritimae calamo exaratae coloribus distinctae c. tengerészeti térképgyüjteményét. Ez évben jelent meg Veronában az első magyarországi Missale, mely mint első nyomtatott Missale minden valószinüség szerint szintén helyt foglalt a K.-ban; 1480-ból az esztergomi főegyházi könyvtár egy 1477-iki évi nürnbergi latin ősnyomtatványának borítéktábláján egy egykoru feljegyzés maradt fenn, melyből megtudjuk, hogy Mátyás király 1480. a veszprémvármegei városlődi kartauziaknak több könyvet ajándékozott, köztük: Reynerius de Pisis Anterior Pars Pantheologiae c. 1477-iki nürnbergi ősnyomtatványát és jelentékeny pénzösszegekkel segítette őket a kolostori könyvtári helyiség felépítésében. A könyvtáblán fönmaradt egykoru latin feljegyzés szerint, melyet Knauz Nándor történészünk tett először közzé, Mátyás király ugyanis 1480 jan. 25. neje Beatrix királynéval együtt s ennek fivére Aragoniai János bibornok s pápai követ kiséretében meglátogatta a veszprémvármegyei lövöldi kartauzi kolostort, ott éjjelezett a kolostorügynök cellájában, miután a követ előbb pápai felhatalmazással megengedte, hogy a királyné és komornái a kolostorba belépjenek s hogy a vacsoránál a rend szigoru ellenére húst is szabadjon feltálalni. Harmadnapra az eltávozás után a király halálra megbetegedett, de fölépülvén, hálából a kolostor részére vette ezen könyvet (Reynerius de Pisis), azután két cella építésére adott 400, később ismét 200 forintot, vett a kolostornak több könyvet és segítette a kolostort a halas tó és könyvtár felépítésében. Az ősnyomtatvány 31-ik levelén egykoru kéztől van festve Mátyás király hollós címere zárt koronával; az iniciáléban levő miniature kép pedig az abszoluciót ábrázolja. Egy szerzetes gyóntató székben ül s egy nőt a gyónás után feloldoz. A nő háta mögött angyal és ördög. E miniature valószinüleg Beatrix királyné gyónását kivánja ábrázolni s talán azon Mátyás városlődi kartauzi szerzetes könyvmásoló és rubrikátor munkája, ki 1467. a budapesti egyetemi könyvtár 72. számu papirkódexét másolta s ki ezen munkájával a Mátyás korabeli hazai miniatorok számát eggyel gyarapítja. E könyvadomány Mátyás király harmadik könyvajándéka, melyről történeti emlékek alapján tudomásunk van. S bizonyára még többre fog menni azon könyvajándékok száma, melyekről semmiféle történeti emlék nem maradt fenn. 1481. ajánlotta Mátyás királynak Petrus Niger, a hirneves domonkos rendü budai egyetemi tnár, Clypeus Thomistarum c. munkáját, melyben Mátyás király tudományos érdemeiről és az akkori közművelődési állapotokról nagy elismeréssel szól. Ez évtizedben lépnek Mátyás király szolgálatába Bartholomaeus Fontius, Tadeo Ugoletti, Naldus Naldius, Bonfini, Ragusai Felix, Cynthius Aconitanus, Gregorius Trapesuntius, Theodorus Gaza, Joannes Franciscus Marliani, Marsilius Ficinus, Philippus Valor, Leonardus Aretinus, Benvenuto de Rambaldis, Antonius Calderinus, Averulinus, Christophorus Persona, Alexander Cortesius, Ugolinus Verinus, Franciscus Bandini, Angelus Politianus, Aurelius, Brandolinus Lippi humanisták és Thuróczy János történetiró, kik különböző munkáikkal, melyeket a királynak ajánlottak, a K. gyarapításához lényegesen hozzájárultak. E közlemény keretét meghaladná, ha e humanisták irodalmi működésének s az általok Mátyásnak, Beatrixnak és Korvin Jánosnak ajánlott munkáknak részletes méltatásába bocsátkoznánk, kiemeljük azonban ezekből különösen Bartholomeo Fontio, Tadeo Ugoletti, Naldus Naldius, Antonio de Bonfinis és Ragusai Felix humanista működését azért, mert ezek a K. gyarapítása körül ez évtizedben tagadhatatlan érdemeket szereztek és Ugolino Verinót, ki 7 könyvben megirt epigrammáit Szilveszter fia által Budán nyujtotta át Mátyás királynak.

Mátyás király még Janus Pannonius életében levelezésben volt Bartolomeo Fontio és Marsilio Ficino humanistákkal, kiket már akkor udvarához hivott, ezekből azonban csak későbben, 1480 után egyedül Bartolomeo Fontio jött Budára, hol a K. számára Olaszországból szállított kéziratok javításával és felülvizsgálásával, továbbá kéziratok másolásával, a budai kéziratmásoló műhelyben a másolási munkálatok vezetésével s a könyvtár rendezésével volt elfoglalva. Ő viselte ez évtizedben Mátyás könyvtáránál a könyvtárosi tisztet, bár arról, hogy Mátyás őt udvari könyvtárosának kinevezte volna, pozitiv adatunk nincsen. Budai tartózkodásáról tanuskodnak az egykoru humanisták levelezései s ezek közt Fontiónak magának a firenzei Riccardia-könyvtárban fenmaradt s Budáról keltezett egy levele Robertus Salviatushoz, melyben ezt értesíti, hogy őt Budán Mátyás király a királyi palotában ünnepélyesen fogadta s megküldi J. Picus de Mirandola számára azon üdvözlő latin beszéd szövegét, melyet ez alkalommal a királyhoz intézett, tanuskodnak továbbá az általa a K. számára másolt, s a bécsi császári udvari és a müncheni királyi könyvtárban fenmaradt kéziratok és egy magánkönyvtárban lappangó Petronius Corvin-codex, mely az utolsó levélen Bartholomaeus Fontius kezétől ezt a latin bejegyzést tartalmazza: Bibliothecae Budensis Relectus Bude per Bartholomaeum Fontium, vagyis magyarul: (e kézirat) «a budai könytáré, újból elolvasta (vagyis a kéziratot a mintapéldánnyal összehasonlította és kijavította), Budán Fontio Bertalan».

Az időt, hogy mikor jött Fontio Budára és meddig viselte könyvtárosi tisztét, pontosan meg nem határozhatjuk, de kétségtelen, hogy budai működése Mátyás király uralkodásának utolsó tizedére, vagyis az 1480-90. időszakra esik. Fontiónak két buzgó munkatársa volt, a pármai Tadeo Ugoletti és az ascoli Antonio Bonfini humanisták, kikre Mátyás király a K. számára az olasz könyvpiacokon található kéziratok és nyomtatványok beszerzésének és új kéziratok megrendelésének nagyfontosságu feladatát bizta. Ezenfelül Ugolettira bizta még Korvin János fiának neveltetését, Bonfinire pedig Magyarország történetének megirását. Ugoletti nagy buzgalommal fogott feladatához s Firenzében és Rómában nemcsak kész kéziratokat és ősnyomtatványokat vásárolt a K. számára, de itt nagy megrendeléseket is tett Mátyás király könyvtára részére, melyeknek pontos végrehajtására s a szöveg gondos kijavítására Firenzében Naldus Naldius ügyelt fel.

Ugolettinek olaszországi könyvgyüjtéséről 3 levele maradt fenn, melyekben a királynak a reá bizott feladat eredményéről beszámol. E levelek keltezve nincsenek, de azt hisszük, hogy 1485 tájáról valók; tartalmuk azonban a K. gyarapítási folyamatához oly becses adatokat nyujt, hogy célszerünek tartjuk azokat itt kivonatban ismertetni. Az első levélben Ugoletti ezeket irja Firenzéből Mátyásnak: «Gondom lesz rá nagy király, hogy azon munkákat, melyeket itten leiratni parancsolták, rövid idő alatt megküldjem neked.» Leiratott és pedig nem tudatlan emberek által Aeschines beszédei, Aeschylus szomorujátéka, Arrianus, Nagy Sándor hadjárata (egy Konstantinápolyban vett kódexről), Cicero Brutusa és Plinius Panegyricusa, tehát 5 kézirat. Egy másik firenzei levelében pedig ezeket irja Mátyásnak: «Bonfini Antalnak, ki nemsokára Magyarországba megy, adtam a Te könyvtárad számára néhány nyomtatott könyvet és négy kéziratot, melyeket a te parancsodra leiratni rendeltem.» A kéziratok a következők: Cicero, Quaestiones Tusculanarum Libri V., Cicero, Somnium Scipionis, Claudianus, De Raptu Proserpinae és Dio Cassius iratai, melyeket Joannes Carpensis könyvmásoló irt le, ezekből a Somnium Scipionis kitünő munka; tehát 5 nyomtatvány és 4 kézirat. Végre a harmadik levélben azt jelenti Ugoletti, hogy Mátyás parancsára egy tanult milanói ember által lemásoltatta Nonius, De Proprietate Sermonum címü munkáját, továbbá Saxettus Ferenc firenzei kereskedőtől megvette a Valerius Flaccus Argonauticon (nagyon régi kódex) és Martialis kódexeket, tehát 3 kézirat.

Naldus Naldius humanista, ki Mátyás király könyvtárát egy latin dicskölteményben megénekelte, melynek Naldi Naldii Florentini Epistola de Laudibus Augustae Bibliothecae ad Serenissimum Mathiam Corvinum Pannoniae regem a címe, e munkájában, mely nem a szemtanu közvetlen tapasztalása, de Ugoletti és más humanista egyoldalu információja alapján irt, leirja a budai könyvtár helyiségét, viszonyait és berendezését, dicsőíti nagy alkotóját s költői munkájában összesen 57 oly kéziratot egyenkint énekel meg (valószinüleg olyanokat, melyeknek elkészítésénél ő is közre működött), melyek a K.-nak elsőrendü díszét képezik. E költői munkának történeti becse kevés s csak oly körülményekre szolgálhat elfogadható forrásul, melyek más egykoru, megbizható történeti emlékekből is igazolhatók, de mint költői munka a renaissancekori könyvtári és politikai viszonyok közt a K. hirének és dicsőségének emelésére szolgált.

Antonia Bonfini humanista, egy lusztrumnál tovább tartózkodott Mátyás király udvarában, kinek halála után még 1494. is, tehát II. Ulászló király uralkodásának 4-ik esztendejében is még mindig dolgozott Magyarország történetén, s mint ilyen rendes tiszteletdíjat húzott az ország kincstárából; Beatrixnak volt kedveltje, kinek még Mátyás rovására is, szerfölött hizelgett irataiban. Mint Fontius és Ugoletti elődei és kollégái, ő is buzgalommal közreműködött a K. gyarapításában és gondozásában, melyet több eredeti és több görögből és olaszból latinra fordított s Mátyásnak, Beatrixnak és Korvin Jánosnak ajánlott munkával gyarapított. Mint Mátyás király udvari történésze részt vett ennek Bécs elleni 1485-iki hadjáratában, melyet a bécsi udvari könyvtár Philostratus Korvin-kódexének ajánló levlében részletesen leir, ott volt továbbá Bécsújhely 1487. ostrománál és bevételénél is. Mátyás megbizásából Averulinusnak De Architectura c. munkáját olaszból latinra fordította, melyen mint maga mondja, három hónapig dolgozott, hasonlóképen majdnem három hónapig dolgozott a bécsi Philostratus Korvin-kódex latin fordításán is, amint ezt a Mátyáshoz intézett ajánlásban elbeszéli. Ő fordította a K. számára a salzburgi császári tanulmányi könyvtárban levő Herodianus- és a bécsi udvari könyvtár több kodexét. Mikor Mátyás király megbizta őt Magyarország történetének megirásával, e célból, hogy az ország történetével és viszonyaival megismerkedjék, királyi rendeletre összegyüjtötték számára a magyar királyok régi könyvtárából, a királyi tárnokmesteri házból, a királyi kancellária és az ország különböző könyv- és levéltáraiból az ország történetére vonatkozó történeti irott emlékeket, hogy ezeket a megirandó munkában felhasználja. E történeti emlékeket a budai K.-ban őrizték, hol Bonfini is a maga Decasain dolgozott, valószinünek tartjuk azonban, hogy Mátyás halála, különösen pedig a mohácsi vész után e mindenhonnan összegyüjtött történeti emlékek legnagyobb része elpusztult s a K. sorsában osztozott. Bonfini a reá bizott munka legnagyobb részével elkészült, de annak vége befejezetlen maradt s az az eredeti díszpéldány is, melynek másolásán a magyar nemességgel kitüntetett János nevü könyvmásoló és a kifestésén a névtelen madocsai apát, a királyi udvartartás egykoru számadáskönyvének tanusága szerint még 1494-1495-ben dolgoztak, elveszett s ekkorig felkutatható nem volt. Bonfinin kivül még Ragusai Felixet kell kiemelnünk, ki Oláh Miklós 1540-iki évi tanusága szerint Mátyás király halálakor a könyvtárosi tisztet viselte s a budai könyvmásoló műhely élén állt.

Ezzel a budai K. könyvtár Mátyás korabeli gondozóinak sorozatát kimerítettük. A könyvtár gyarapítóiból azonban ki kell emelnünk Angelo Politiano firenzei humanistát, ki Firenzében ugy látszik Naldus után a K. számára történt megrendeléseket közvetítette, egy Mátyáshoz intézett levelében görög irók műveinek fordítására ajánlkozik, megküldte neki költeményeit s igéretet tesz, hogy nemsokára megküldi Commentárait és útnak fogja indítani. S hogy Angelo Politiano komolyan vette igéretét s Mátyás király könyvtárának gyarapításához is hozzájárult, tanuskodik egy tőle 1489-ből fönmaradt könyvjegyzék azon könyvekről, melyeket Mátyás könyvtára számára ez évben küldött. A könyvjegyzéknek címe: Registrum Codicum M. Angeli Politiani Invictissimo Regi Hungariae Domino Mathiae submissum anno 1489 s a következő 18 kézirat címeit tartalmazza: Petri Hispani Dialectica; Aristotelis Chrysostomi; Compendium trium librorum Oribasii; Tacitus; Epistolae Theodori Lascaris; Galeni de compositione Pharmacorum; Priscianus; Historia Zonare; Pedacii Dioscoridi Anazarbis; Aratus cum expositione; Georgii protertisi Compendium Philosophiae; Multiloquium; Xenophontis Historia Graeciae; Tintinnabulum Eruditorum; Horatius; Quintus Curtius cum glossis. E könyvjegyzékkel a K. második időszakának gyarapítására vonatkozó történeti adatok sorozata be van fejezve.

Ezek azok a pozitiv adatok, melyeket a K. ez időszakbeli gyarapodásáról felmutathatunk. Aránylag több, mint amennyit a könyvtár első időszakából ismerünk, de nem annyi mint amennyit K. ez időbeli gyarapodásaitól a humanisták által nagy zajjal hirdetett könyvgyüjtési apparátus után vártunk. Ugy látszik, hogy ez időszakban minden humanista, kinek a könyvtár gyarapítása és gondozása korül valami szerepe volt, feljegyezte azokat a kéziratokat és könyveket, melyeket Mátyás királynak szállított, v. melyek az ő közvetítése v. felügyelete idejében a könyvtárba jutottak.

Mi kétségtelennek tartjuk, hogy a K. a valóságban sokkal nagyobb volt, mint aminőnek azt a ránk maradt szórványos egykoru történeti adatokból ma tudjuk rekonstruálni és sokkal nagyobb volt benne ama könyveknek száma, melyekről semmiféle jegyzék nem maradt fenn mint azoké, melyeknek létezését a véletlenül fenmaradt jegyzékekkel tudjuk bizonyítani.

Tudjuk, hogy Mátyás király oly féltékenyen őrködött a királyi hatalom jogainak és tekintélyének minden irányban való érvényesítése fölött, hogy még a magyarországi nyomtatott missalék és breviariumok kiadási jogát is hatalmi körébe vonta és a kizárólag az egyház használatára rendelt szertartásos könyveknek külföldön való nyomtatását királyi engedélyhez kötötte. Erről tanuskodik az esztergomi 1484. évi Theobaldus Feger de Kirchein budai könyvárus költségén, nyomtatási hely és nyomdász megnevezése nélkül (valószinüleg Velencében) megjelent Breviarium, mely a szöveget megelőző, az esztergomi főegyházmegyei hivatal által 1484-ben közre bocsátott körlevélben és a szöveg kezdetén előforduló rubrumban határozottan mondja: hogy e Breviarium Mátyás király parancsára nyomatott. (Incipit Breviarium. Strigoniense. imprimi mandatum per Serenissimum Principen Dominum Mathiam Hung. Boh. Dalm. regem etc.) Ezen királyi parancsból biztosan következtethetjük, hogy 1480-90-iki évtizedben Veronában, Nürnbergben és Velencében a király engedélyével megjelent magyarországi missalék és breviariumok a dolog természeténél fogva vagy az illető egyház, vagy a könyvárus, vagy a nyomdász adományából szintén ott voltak a K.-ban; hasonlóképen a dolog természetében fekszik, hogy a Mátyásnak ajánlott 1490 előtti nyomtatott könyveknek szintén ott kell lenni a könyvtárban, mindamellett az 1480-90-iki magyarországi missalékből és breviariumokból egyetlen egyet sem, a Mátyásnak ajánlott ősnyomtatványokból pedig csak egyetlen egyet ismerünk (az augsburgi 1488-iki Thuróczy-krónika egy hártyapédányát), melyről kimutatható, hogy a K.-ból származik. Tudjuk, hogy Mátyás király könyvtára gyarapítására Budán 30 könyvmásolót és könyvfestőt tartott, kik átlagos számítás szerint személyenkint egy évben körülbelül 4-5 könyvet, valamennyien pedig évenkint 120-150 könyvet irtak. Ha most feltesszük, hogy a könyvmásolók Mátyás király számára csak öt évig dolgoztak, az általok készített kéziratok száma középszámítás szerint 600-750 kötet közt fog váltakozni; ha pedig feltesszük, hogy 10 évig voltak Mátyás király szolgálatában, akkor az általok készített kéziratok kötetszáma hozzávetőleg 1200-1500-ra fog menni, mégis ezen ismert körülmények dacára a K. ekkorig felkutatott maradványai közt egyetlen egyet sem ismerünk, melyről ki lehetne mutatni, hogy Budán a király másoló műhelyében készült. Tudjuk, hogy 1484. Budán Kircheini Feger Theobald mint könyvárus működött, ennek dacára egyetlen egy könyvet sem ismerünk, melyet a K.-nak szállított volna. Tudjuk, hogy Mátyás király könyvtárának becsesebb részét a régi (IX-XIV. sz.-beli) latin, görög és keleti kéziratok képezték, melyeket az első időszakban szerzett, s melyeknek számát az egykoru szemtanuk több ezerre teszik; tudjuk, hogy a XV-XVI. sz.-ban a budai kéziratok (codices Budenses) a tudományos világban mint «jó szövegü kéziratok» (codices bonae notae) voltak ismeretesek; tudjuk, hogy a hirneves firenzei Medici-könyvtár számára még Mátyás király életében több latin kéziratot a K. ily régi mintapéldányairól másoltak, amint ezt a Laurentianának több kézirata tanusítja; tudjuk, hogy 1488. Sforza Ferenc milanói herceg Korvin Jánostól egy régi (állítólag teljes) Festus-kódexet kért a K.-ból lemásolás végett; tudjuk, hogy a velencei Aldusok 1500. Budán a K. régi görög kéziratai után kérdezősködtek és hogy Anna királynénak János nevü udvari papja a K. nevezetesebb görög kódexeinek jegyzékét 1502-ben az Aldusoknak csakugyan megküldötte; tudjuk, hogy Maximilián császár 1513. Cuspinianus útján: Joannes Zonarae monachi Chronographia sive Annales címü XII. sz.-beli görög kódexet kért a K.-ból latinra való lefordítás céljából, ugyanazt, melyet Angelo Politiano 1489. Firenzéből Mátyás királynak más kéziratokkal együtt küldött; tudjuk, hogy Maximilián ezen görög kódex megszerzésére nagy súlyt fektetett, lelkére kötötte Cuspiniannak, hogy ezt a kódexet a budai könyvtárból kölcsönöze ki és küldje azonnal Bécsbe, mert szeretné latinra Pirckheymerrel lefordíttatni, ezért sajátkezüleg ezt irta Cuspiniannak: «Des Kriechischen Puechs nit zu vergessen, das zu Ofen in der librery ligt, mit dem Kunig von Hungern darumb handeln zu lassen»; tudjuk, hogy Cuspinián ezen görög kódexet Budán meg is kapta, de nem merte postára bizni, azért megbizható embert kért a császártól, akinek fordítóul Angelus Cospus nevü firenzei embert ajánl, ki Magyarországon tartózkodik, jól tud görögül és a kódexet jó pénzért lefordítja; mégis mindezeknek dacára ezen eredetileg több ezerre menő jószövegü kéziratokból, a latinokból egyetlen egyet sem, a görögökből pedig mindössze 4-et ismerünk, melyekről kétségtelenül kimutathatjuk, hogy a K.-ból származnak. Tudjuk, hogy I. Maximilián császár a budai K.-ból II. Ulászló és II. Lajos király uralkodása alatt szerzett könyvekből vetette meg a bécsi udvari könyvtár alapját, amint ezt az udvari könyvtár bejárata fölött ma is látható, 1663. készült latin emléktábla szavai bizonyítják, mégis ennek dacára a bécsi udvari könyvtárban ekkorig csak 30 kétségtelen Korvin-kódexet sikerült felkutatni, melyek magukban véve, már csak szerény számuknál fogva az udvari könyvtár emléktáblájára alig szolgáltathattak alkalmat.

Mindezekből az következik, hogy a K.-nak nagy része elveszett, nagy része pedig (régi IX-XII. sz.-beli latin és görög kéziratok) még most is az európai könyvtárakban, de különösen a bécsi udvari könyvtárban ismeretlenül lappang, továbbá az, hogy a K. történetét az eddig felkutatott adatok nyomán alaposan megirni nem lehet, és hogy a K. maradványainak eddig felkutatott sorozata csak akkor lesz teljes, ha az európai könyvtárak középkori kéziratait és 1490 év előtti ősnyomtatványait, különösen pedig a bécsi udvari könyvtár középkori kéziratait és inkaunabulumait a proveniencia szempontjából alaposan megvizsgáljuk. Különösen a görög középkori kódexekre kell nagyobb figyelmet fordítanunk, mert ezekkel ekkorig a hazai könyvbuvárok keveset foglalkoztak. Ami eddig fel van kutatva, az, pár kézirat kivételével, mind XV. sz.-beli latin hártya-kódex, görög K.-kódexet mindössze 4-et ismerünk, hébert, szir, khald, arab és más keleti nyelvüt pedig egyet sem; az inkumabulumokból is ekkorig csak Thuróczy-krónika 1488-iki augsburgi hártya-kiadását, továbbá Nicolaus de Ausmo Supplementum Summae Pisanellae címü 1471-iki kiadását és Raynerius de Pisis Anterior Pars Pantheologiae 1477-iki nürnbergi kiadását ismerjük Mátyás király címerével, a többi sok ezerre menő 1490 előtti ősnyomtatvány azonban még megvizsgálásra vár.

Mindamellett a K.-ról helyes fogalmat alkothatunk magunknak akkor, ha az analogiához folyamodunk s a K.-t a renaissancekori könyvtárakkal összehasonlítjuk. A renaissance idejében a legnagyobb könyvtár Olaszországban a vatikáni volt, melyet V. Miklós pápa (1447-55) a Vespasiano Bisticci hirneves firenzei kéziratkereskedő által 8 év alatt gyüjtött 5000 kézirattal alapított és IV. Sixtus pápa (1471-84) 4000 kézirattal gyarapított. Ugyanez a Vespasiano beszéli, hogy a vatikáni könyvtár 9000 kéziratból állt, melyeket Joannes Aretinus Tortelli humanista lajstromozott. Ezután az urbinói herceg könyvtára következett, melyet Federigo di Montefeltro urbinói herceg - mint Blume találóan mondja - a Mátyás király és IV. Sixtus pápa könyvtáralapítási példáin felbuzdulva s velök versenyre kelve, 1475. (tehát a Beatrixszal kötött házasság előtt) 40,000 arannyal alapított. E könyvtár 1488., vagyis alapítás után 13 évvel 7000 kéziratra szaporodott fel s az előbb említett Joannes Aretinus Tortelli humanista felügyelete alatt állott, ki a könyvtár kéziratairól jegyzéket készített. Mátyás király értesülvén az urbinói könyvtár nagyságáról 1488 táján, emelkedett hangu levélben üdvözölte annak alapítóját s szerencsét kivánt neki könyvtárához. Az urbinói herceg megköszönvén Mátyás király megtisztelő figyelmét, egy udvarias levélben azzal hárította el magától a reá halmozott dicséreteket, hogy kijelentette: e dicséretekre csak akkor volna érdemes, ha neki is oly nagy és becses könyvtára volna, mint Mátyás királynak. Vespasiano Bisticci, ki az akkori könyvgyüjtők könyvtárairól legjobban volt tájékozva, de ki üzleti differenciák miatt Mátyás királyért nem nagyon lelkesedett, azt mondja: «hogy az urbinói herceg könyvtára még a vatikáninál is nagyobb volt, és hogy a K. a leggazdagabbak közé számíttatott.» A harmadik nagy könyvtár ez időben a cesenai volt, melyet Malatesta Novello herceg 1452. 4000 kötet kézirattal Cesenában alapított, végre a negyedik nagy könyvtár a firenzei Laurentiana volt, melynek alapját Medici Lőrinc 1477. 3000 kézirattal vetette meg. E négy könyvtár volt ez időben a legnagyobb Olaszországban s kéziratainak kötetszáma, ha az urbinói könyvtár 1488. éven tuli gyarapodásait hozzá számítjuk, a 23,000 kötetet jóval meghaladta.

Már most felmerül a legnehezebb kérdés, hogy ezekkel szemben hogy áll Mátyás király könyvtára? mily nagy volt köteteinek száma? és mit tartsunk azon kegyeletes hagyományokról, hogy a K.-ban legvirágzóbb korában 50,000 kötetre ment a könyvek száma. E kérdéssel szemben álláspontunk a következő: Mátyás király könyvtárát rendes sablonszerü mértékkel megitélni és Mátyás egyéniségéből és többi nagy alkotásaiból kiszakítani és elkülönítve tárgyalni nem lehet. Mint Mátyás király egyénisége, ugy minden alkotása is rendkivüli és nagyszabásu volt, mely magán hordja korszakalkotó egyéniségének bélyegét, melyhez hasonlót akkor egész Európában nem találunk. Mint minden alkotásában, a könyvtár alapításában is nagy és rendkivüli mértéket alkalmazott, s politikai kormányrendszere hozta magával, hogy kortársait ebben is tulszárnyalja. S mivel Mátyás félsikerrel sehol sem elégedett meg és másodrendü szerepet játszani egy téren sem szeretett, jogosan feltehetjük róla, hogy az általa öntudatosan alapított K. könyvtárt 26 éven át oly mértékben gyarapította s a fejlődés oly magas fokára emelte, hogy ennek nagyságával sem a tudományos és művészeti szempont, sem könyvmennyiség tekintetében a felsorolt könyvtárakból egyetlen egy sem, v. legfeljebb a vatikáni versenyezhetett.

A K.-nak tehát a dolog természeténél fogva nagyobbnak kellett lenni az akkori olasz könyvtáraknál, és ha Vespasiano azt mondja, hogy az urbinói herceg könyvtára a pápáénál is nagyobb volt, miért ne lehetett volna nagyobb a Mátyás könyvtára az urbinói herceg könyvtáránál? Hisz Mátyás király mindazon előfeltételekkel és eszközökkel, melyek az olasz nagy könyvtárak tulszárnyalásához szükségesek voltak, rendelkezett. Erről okvetetlenül meg kell győződnünk, ha az akkori olaszországi könyvárusi viszonyokat, főleg pedig az olasz kéziratkereskedők kézirat-szállítási képességét figyelemre méltatjuk. Tudjuk, hogy a firenzei Vespasiano képes volt a Medicieknek 22 hónap alatt 45 másolóval 200 kéziratot lemásoltatni, kifestetni és beköttetni, tudjuk továbbá, hogy ugyancsak ő volt képes V. Miklós pápának (1447-1455) 8 év alatt 5000 kéziratot szállítani, ismeretes az is, hogy az urbinói herceg 1475-ben 40,000 arannyal az urbinói könyvtárnak alapját ugy vetette meg, hogy ez 1488., tehát 13 év alatt 7000 kötetre felszaporodott és később a pápa könyvtárát is tulszárnyalta. Ezen konkret tények után kérdezzük: hogy ha az urbinói herceg képes volt a 13 v. 15 év alatt a könyvgyüjtés terén oly eredményeket elérni, melyekkel a vatikáni könyvtárt is tulszárnyalta, hát Mátyás király, ki a K. gyarapítására évenkint 33,000 aranyat, tehát 10 év alatt 330,000 aranyat és 1464-1490-ig, vagyis 26 év alatt 828,000 aranyat költött, ne lett volna képes az urbinói herceg könyvtárát, mely a pápáénál nagyobb volt, tulszárnyalni? Bizonyára igen. Mátyás király magyar aranyai csak oly kedvesek voltak az olasz kéziratkereskedők előtt, mint a pápák scudijai és az olasz fejedelmek «ducat»-jai, s Mátyás a K. nagyságával is hatni akarván az európai közvéleményre, nem kimélt semmi áldozatot arra, hogy a K. nagyságával az olasz könyvtárakat tulszárnyalja s ezzel tekintélyét a külföld előtt emelje.

E nagyságot egykoru oklevelek, számadások, jegyzékek, levelezések és más egykoru források alapján pontosan meghatározni nem tudjuk, de a könyvtárnak már a XV. sz.-ban elterjedt nagy hire, melyhez a nemzet becsülete és dicsősége fűződik, kötelességünkké teszi, hogy e nagyságot oknyomozói úton legalább megközelítőleg megállapítani megkiséreljük s elmondjuk arról indokolt nézetünket. Hogy a K. első időszakára a régi görög, latin és keleti nyelvü kéziratok gyüjtése és vásárlása esik, már előbb említettük. Nincs ugyan semmi pozitiv adatunk arra, hogy Mátyás király a törökökkel való békét csak azon feltétel alatt fogadta el, hogy a konstantinápolyi régi görög könyvtárak maradványait magának biztosítsa, - amint ezt Faber, a K. egyik XVIII. sz.-beli monografusa állítja, - de tény, hogy Brassicanus bécsi egyetemi tanár, humanista és szenvedélyes könyvgyüjtő, ki a budai könyvtárt II. Lajos uralkodása alatt többször látta s innét több régi latin és görög kéziratot kapott ajándékba, a budai könyvtár megtekintésétől elragadtatva, ennek régi kódexeiről azt irja: «Oly nagy volt itt a régi görög és héber kéziratoknak a száma, melyeket Mátyás király Konstantinápolynak a törökök által való meghódítása és Görögország főbb városainak elpusztítása után még Közép-Görögországból is igen nagy költséggel s áldozattal könyvtára számára összevásároltatott, továbbá annyi a régi és újkori latin kéziratok száma, mint ezelőtt sehol a világon». E régi kéziratok a K.-ban kezdetben a maguk eredeti kötésében őriztettek és csak későbben lettek Mátyás király jellemző barna bőrkötésébe, az 1469-1490-iki időszakban újból átkötve. E régi kéziratoknak gyüjtése az első időszakban be volt fejezve s a második időszakban, melynek a megrendelésre készült fényes kiállításu XV. sz.-beli kéziratok gyüjtése jutott elsőrendü feladatául, csak szórványosan folyt. Ez időszak a K.-t és a renaissancekori miniature festészetet kitünő műremekekkel gazdagította s lényegesen hozzájárult hirnevének és dicsőségének szélesebb körben való emeléséhez.

Ransanus Péter történetirónak azon üdvözlő beszédében, melyet 1486. mint Ferdinánd nápolyi király követe Mátyás királyhoz az ünnepélyes fogadás alkalmával intézett, találjuk az első adatot, a K. könyveinek számáról. E beszédben Ransanus Mátyás király könyvtáráról igy nyilatkozik: «Hallottam a mult napokban, mikor Bécsfelé hozzád igyekeztem, hogy Te most egy nagy és minden tekintetben kiváló és csodálatosan díszített könyvtárt alapítottál, amelyben - mint mondják - sok ezer, nem csekély és megvetendő értékü, gyönyörü betükkel kiállított, s belülről és kivülről igen díszes kéziratot összegyüjtöttél, és még tovább is gyüjteni szándékozol». Ezen egykoru nyilatkozat, mely Mátyás király könyvtárát 1486 táján sok ezer kötetből állónak mondja, az első pozitiv adat, melyet könyveinek kötetszámáról és nagyságáról egykoru, főpapi, történetirói és követi állásánál fogva megbizható tanutól birunk, ki a K.-t ugyan nem látta, de mások információja alapján annak nagyságáról, fényéről, gazdagságáról és könyveinek sok ezerre menő számáról a királynak, ki szavait legott helyre igazíthatja, szemtől-szembe elismerő nyilatkozatot tesz. És ha figyelembe vesszük, hogy Ransanus sziciliai püspök mint a nápolyi király udvari követe, Magyarországon tartózkodott, itt Magyarország történetét megirta, s ezt Mátyás királynak ajánlotta, ugy állításának a budai könyvtár nagyságáról, mely már ekkor a köztudatba ment át, bizonyos fontosságot kell tulajdonítanunk. Téved azonban Ransanus, mikor azt mondja: hogy Mátyás e sok ezerre menő könyvtárt most alapította, mert először sok ezer kéziratot akkor oly rövid idő alatt összegyüjteni nem lehetett, másodszor pedig azért, mert a K. hirneve 1475. már az európai közvélmény előtt oly nagy volt, hogy mint feljebb mondottuk, az urbinói herceg Mátyás példáján felbuzdulva, ez évben 40,000 arannyal vetette meg hirneves könyvtárának alapját, s ezért Mátyás a magáét 1486. nem alapíthatta. Hogy Ransanus sok ezer kifejezése alatt hány ezer könyvet kell értenünk, ezt pontosan meg nem határozhatjuk. De a középkori bibliográfiában a leltárakban előforduló több általános jelző alatt (libri plures) legalább 3-5, 8-9 könyvet értünk, ellenben a sok jelző alatt 3-5-9 könyvnél többet, és pedig számszerint legalább 10-et legfeljebb 20-30-at kell értenünk. A középkori végrendeletekben és leltárakban előforduló sok könyv (libri multi) általános elnevezés alatt néha a felhozottaknál is több könyv lappang. Általában a sok ezer jelző alatt legalább 10-11 ezer könyvet szoktunk érteni, de erre általános szabályt hozni az ingadozó gyakorlat miatt nem lehet. A középkori bibliográfiai fogalmak szerint tehát Ransanus sok ezer kifejezése alatt a könyveknek 10,000-en felüli kötet számát értjük. Ransanus szerint tehát a K. könyveinek sok ezerre menő általános száma alatt nézetünk szerint 10,000 kötetnél nagyobb összeg értendő. Ransanuson kivül a K. könyveinek nagy számáról, ezeknek fényes kiállításáról, régiségéről, gazdagságáról és értékéről Bonfinitól kezdve Lambeciusig általánosságban irtak a XV-XVII. sz.-ban sokan, de a könyvek kötetszámára nézve csak Heltai Gáspár foglalt el határozott álláspontot, ki 1579. megjelent krónikájában Mátyás budai egyeteméről azt irja: hogy a király ezt 40,000 tanuló befogadására tervezte és hogy a K. könyvtár 50,000 kötetből állt. Heltaitól átvették aztán a könyvtár nagyságáról szóló adatot a külföldi XVI-XVII. sz.-beli irók, kik ezt többnyire mint befejezett dolgot elfogadták. Mi e számot tulzottnak tartjuk s figyelmen kivül hagyva az eddig felhozott adatokat, a K. nagyságának megállapítását más alapon fogjuk megkisérleni.

A renaissancekori könyvárusi viszonyok ismertetésénél kiemeltük közleményünkben, hogy a firenzei Vespasiano V. Miklós pápának 8 év alatt 5000 kéziratot tudott szállítani. Mi ezen eredményt mint a kéziratkereskedők kézirat szállítási képességének bizonyítékát elfogadjuk a K. nagyságának megállapításánál irányadónak, és ezen kulcs szerint állapítjuk meg a K.-ban őrzött kéziratoknak és ősnyomtatványoknak számát. Mátyás jól tudta, hogy a firenzei Vespasiano kézirat szállítói képessége mily kiváló szolgálatokat tett V. Miklós pápa vatikáni könyvtárának, ezért e szállítási kulcsot neki is irányadónak kellett elfogadnia, ha nem akarta, hogy a K. fejlődésében meg ne akadjon és más könyvtárak által tul ne szárnyaltassék. Joggal föltehetjük tehát, hogy könyvtára gyarapítása érdekében ő is képes volt 8 év alatt 5000 kéziratot, vagyis annyit összegyüjteni, mint amennyit a firenzei hirneves Vespasiano V. Miklós pápának 8 év alatt szállított. Ha a K. alapítási évéül az 1464-ik évet fogadjuk el, akkor kitünik, hogy Mátyás 32 évi uralkodásából 26 évet könyvgyüjtéssel töltött el és ennyi időt fordított könyvtára fejlesztésére. Ha pedig ezen gyüjtési árából minden 8 évi cikklusra az említett kulcs szerint 5000 db kéziratgyarapodást számítunk, ugy ez 24 év alatt 15,000 és 26 év alatt 16,250 kötetből álló számot ad ki. Ha most ez összegből azért, hogy a K. könyveinek számát kerek számmal jelezzük, a 250 kötetet levonjuk, akkor 16,000 kötetből fog állani azon szám, melyet a K. akkori nagyságának vindikálunk. E szám soknak merésznek fog látszani, de ha figyelembe vesszük, hogy Mátyás király a K. gyarapítására 1464 óta évenkint 33,000 aranyat, tehát 26 év alatt, ameddig a gyüjtés folyama tartott, 858,000 aranyat költött, hogy ezenkivül rendkivüli összegeket áldozott a Konstantinápolyban, Görögországban és Kis-Ázsiában megszerezhető görög, latin és keleti kódexek megvásárlására, hogy Budán új könyvek lemásolására állandóan 30 könyvmásolót és könyvfestőt tartott, ki átlag évenkint egyre-másra körülbelül 150, tehát 26 év alatt 3900 könyvet készítettek; ha meggondoljuk, hogy az általa Firenzében állandóan tartott kezdetben 4, később több másoló évenkint legalább 30-40, 26 év alatt tehát 780-1040 kéziratot másoltak és tekintetbe vesszük, hogy ezerekre megy azon régi és új kéziratok száma, melyeket Mátyás a piaci készletekből 26 éva alatt mindenhonnan összevásároltatott; ha meggondoljuk, hogy az általa első rendü szépiróknál és miniatoroknál megrendelt kéziratok száma szintén több száz kötetre ment és számításba vesszük, hogy a nyomdászat feltalálása óta 1490-ig az európai nyomtató műhelyekben megjelent ősnyomtatványoknak száma a 10,000 kötetet meghaladja, melyeknek egy jelentékeny, de a kéziratoknál jóval kisebb része szintén helyet foglalt a K.-ban, végre ha Vespasiano szerint az urbinói herceg könyvtára a vatikáninál nagyobb volt és Mátyás király könyvtára a leggazdagabbakhoz számíttatott, akkor az a 16,000 kötet, melyet a K.-nak virágzása legfejlettebb korszakában a különböző természetü és különböző úton szerzett kéziratokból és ősnyomtatványokból tulajdonítunk, nem fog tulságosan nagynak és feltünőnek látszani.

Hogy a K. könyvtár ezerekre menő kéziratait és nyomtatványait az első időszakban a budai királyi várpalota melyik szárnyában őrizték? erről ez időszakból semmi pozitiv adatunk nincsen. A második időszakban, mikor Mátyás király a budai királyi palotát részint újból átépíttette, részint alaposan rekonstruálta, a K.-könyvtár helyiségeiről Naldus Naldius firenzei humanista már többször idézett 1487-iki és Oláh Miklós esztergomi érsek Hungaria címü 1453-ik évi munkájának egybehangzó leirásában maradtak reánk egykoru tudósítások. Ezek szerint a K. a királyi vár keleti oldalán, alamizsnás szt. János kápolnája mellett egy félkörü, magas, bolthajtásos előcsarnokban és két négyszögletes, magas bolthajtásos teremben volt elhelyezve. Az egyik terem oldalfalán két nagy ablak volt festett üvegdíszítésekkel, lent pedig a fal mellett a két ablak közt a király nyugágya állt, arany himzésü és Korvin-címerrel díszített takaróval leborítva. Ezen szokta volt a király napi fáradalmait kipihenni és kedvenc olvasmányait forgatni. Ugyanennek a falnak oldalán két ajtó volt, melyekből az egyik a már említett félkörü előcsarnokba, a másik pedig az alamizsnás János kápolnájába vezetett, melyben Mátyás király ájtatosságát szokta végezni. A többi három fal mellett a művésziesen faragott és arannyal díszített nyitott könyvszekrények állottak. Ezeknek felső részében 3 polc volt könyvek felállítására alkalmazva. A szekrények alsó részében szintén művésziesen faragott, csukott ajtaju szekrények voltak azon kéziratok befogadására, melyek a felső polcokon nem fértek el. A felső szekrényekben felállított könyveket a portól arannyal himzett bársonyfüggönyök védelmezték. A könyvek Oláh Miklós szerint nyelvek és szakok szerint voltak felállítva és pedig ugy, hogy a félkörü magas előcsarnokban a görög és keleti kéziratok, a másik két teremben a latin kéziratok voltak elhelyezve.

A könyvtár kéziratai szakok szerint voltak osztályozva s a táblák egyikén rajta volt a keskeny hártya- vagy papirszalagon az illető könyv szignaturája, mely ennek címét, szekrényét, polcát és sorszámát jelezte. Egy ily eredeti egykoru szignatura maradt fönn, amint ezt az 1882. budapesti országos könyvkiállítás Kalauza kimutatta a bécsi udvari könyvtár Asconius Pedianus címü Korvin-kódexén, hol a Korvin-féle jellemző bőrkötésbe foglalt kézirat egyik tábláján XV. századbeli, keskeny papirszalagra vetett régi egykoru irással ez a szignatura fordul elő: Asconius Pedianus, VIII. Nr. 138. Ez a kézirat címe és régi szignaturája. A római VIII-as szám a nyolcadik szakot, szekrényt vagy csoportot jelenti, a 158-ik arab szám pedig a kézirat folyó számát jelzi. Asconius Pedianus tehát a K. VIII. osztályában a 158. számu kézirat volt s tudtunkkal az egyetlen, melynek régi szignaturáját ismerjük. Ismeretes, hogy a középkorban ugy mint a renaissanceban a könyveket nem állva, hanem fektetve őrizték a könyvtárban. A második táblán volt a vaskampó, melyre a láncot illesztették s a könyvet a pulpitushoz lakattal lezárták. Az első táblán volt a könyv címe és szignaturája. Ilyen van ezen a Korvin-kódexen is. A régi (IX-XIV. sz.) kéziratok a maguk eredeti kötésében voltak s csak későbben kötötték át egy részüket a K. jellemző bőrborítékába. Szövegükön azonban nem volt Mátyás címere. Ha tehát ezek a régi borítékban minden Korvin-jelvény és K.-beli szignatura nélkül kerültek idegen könyvtárba, többé fel nem ismerhetők. Az újkori kéziratok, melyek a XV. században készültek, itt és Olaszországban kétféle pergamenre vannak irva és pedig vastagabb, sárgább felső-olaszországi (milanói) és finom minőségü, kitünően fehérített firenzei pergamenre. Az irás rajtuk kerek és szabályos, a rubrum a szövegben kék, vörös, zöld és arany, a kezőbetük aranyból valók, virágos arabeszk díszítéssel, a lapszéli díszítés az aranycsíknak és arabeszknek vegyüléke, szárnyas fejekkel, géniuszokkal és madarakkal tarkítva, a címlapon rajta van Mátyás király hollós címere, két oldalán M. A. betükkel, melyek a Mathias Augustus szóknak kezdőbetüi és Mátyás monogrammját képezik.

A kéziratok kiállítását tekintve, többféle irályt különböztetünk meg a K.-ban, de az egész kézirat készletet főleg kétféle főcsoportba osztályozhatjuk, ugymint a Vespasiano-féle és az Attavantes-féle csoportokra. Az első csoportba tartoznak a K. első időszakában készült pergamen kéziratok, arany iniciálékkal, szines és ízléses arabeszk lapszéli díszítéssel, bársony és selyem kötéssel s a címlapon Mátyás király hollós címerével, mely a magyar pólyákból, a cseh oroszlánból és a hollós szívpajzsból van összeállítva, két oldalról M. A. monogrammal; a másik csoportba tartoznak a rendkivüli fénnyel és műízléssel kiállított miniatureos kéziratok Attavantes és Francesco Cherico, hirneves miniatoroktól és tanítványaiktól festve a Korvin-féle emblemákkal, többnyire préselt bőrkötésben, a címlapon Mátyás címerével, mely a második időszakban a magyar pólyákból és apostoli kettős keresztből, továbbá Dalmácia és Csehország jelvényeiből és a szivpajzsban a hollóból van összeállítva. Mikor Mátyás király 1487. Bécset és Ausztriát meghódította, címerei közé mint Ausztria hercege felvette Ausztria, sőt Bécs címerét is; amely Korvin-kéziratokon tehát Ausztria és Bécs címere előfordul, ezekről kétségtelenül feltehetjük, hogy 1487 után, vagyis akkor készültek, mikor Mátyás király az ausztriai hercegi címet már használta.

A Vespasiano ízlésében készült kéziratok száma a K. ekkorig felkutatott maradványai közt 102-re megy, az Attavantes és Cherico ízlésében kiállított kéziratok száma 43, melyből 15-ön előfordul Mátyás király és Beatrix királyné miniature arcképe. A Vespasiano iskolának egyik kitünő terméke a Theophrastus Historia Plantarum címü Korvin-kódex, mely II. Abdul Hamid szultán 1877. évi nagylelkü adományából a budapesti egyetemi könyvtár tulajdona. E Korvin-kódex azért nevezetes, mert a címlapot megelőző tiszta levélen rajta van a firenzei Vespasianónak következő latin szignaturája: Vespasianus Florentinus fecit fieri florentie. (A firenzei Vespasiano Firenzében csináltatta.) Ez tehát a Vespasiano műhelyéből kikerült s általa szignált kódex, a K. maradványai közt az egyedüli, mely Vespasiano szignaturáját birja. E kéziratnak főékessége a címlap, mely a szövegnek felső, alsó és jobb (heraldice) szélét csinos arabeszk díszítéssel foglalja be, s a szöveg elején egy arabeszk négyszögbe foglalt arany iniciálét s az első szél közepén Mátyás király hollós címerét tünteti fel M. A. monogrammal. A címlap bal szélén van II. Abdul Hamid szultán török nyelven irt arany dedikációja, mely magyar fordításban igy hangzik: A törvényhozó szultán Szulejman khán ő felsége ideje óta a topkapui császári palota könyvtárában őrzött könyvek közül való. Az oszmán birodalom padisája, a felséges II. Abdul Hamid khán ő felsége Magyarország tudományos egyetemének adott ajándéka 1294 (1877) Rebbi ül evvel 25-én. Ily arany ajánlás van a török szultán által a budapesti egyetemnek ajándékozott 35 kéziraton mind. Ezen latin Korvin-kódex címlapjának sikerült szines hasonmását az eredetinél valamivel kisebb alakban a mellékleten adjuk.

Azon könyvfestőkből, kik Mátyás király könyveit díszítették, kiemeljük a következőket: Blandius, Girolamo dai Libri, Gherardo, Attavantes de Attavantibus, Francesco del Cherico, a Névtelen madocsai apát és egy kismeretlen, ki a Mátyás által 1469. Tamás barátnak ajándékozott Missaleban, a király lapnagyságu arcképét festette és Ragusai Felix. Mint könyvmásolók a K. szolgálatában működtek: Petrus Cenninius, Petrus de Middelburg de Zeelandia, Leonardus Job, Bartholomaeus Fontius, Angelus Politianus, Joannes Marcus Cinicus, Nicolaus presbyter Faventinus, Joannes Franciscus de Sancto Gemminiano, Antonius Sinibaldus, Alexander Verasanus, Petrus de Abbatibus, Antonio Bonfini, Henricus de Amstelodamis, Sigismundus de Sigismundis, Georgius Cathedralis, Institoris és mások.

A miniatorokból legtöbb kéziratot festett Attavantes, kitől ekkorig 22 kétségtelen Korvin-kódexet ismerünk, továbbá Francesco de Cherico, ki 5 fényes kiállításu Korvin-kódexet festett. Az Attavantes által festett Korvin-kódexekből a brüsszeli Corvin-Missalén és a római Corvin-Brevariumon rajta van Attavantes sajátkezü szignaturája, 12 kódexet a megrendelést eszközlő könyvárus látott el szignaturával és a szöveget megelőző tiszta pergamenlevélre ezt a szignaturát vezette rá: Attavantes pinxit (Attavantes festette). A másolókból különöse kivált Sigismundus de Sigismundis, ki a római Didymus és a bécsi Hieronynust és Joannes franciscus de Sancto Germinieno, ki 3 Livius-kódexet másolt, melyekből az egyik Bécsben az udvari, a másik a hitbizományi, a harmadik pedig a cheltenhami Phillipps-féle gyüjteményben őriztetik.

A K.-könyvtárból származó kéziratokat és nyomtatványokat vagy a könyv címlapján levő Korvin-címerről, vagy a jellemző Korvin-bőrkötésről lehet felismerni, amely barna bőrön keleti arabeszk préseléseket és magyar motivumu arany virágos lombozatos díszítéseket tüntet fel, a táblák közepén Magyar- és Csehország préselt címerével. E címeren kivül 5 Korvin-kódexen még egy önálló címerpajzs is fordul elő a gyűrüt tartó hollóval, melyeknek együttes alkalmazása a K.-könyvtár több homályos körülményére új támaszpontokat és felvilágosítást nyujt. Ha sem a címlapon, sem a kötésen nincs Korvin-címer, akkor a szöveget és a könyvtábla bejegyzéseit kell megvizsgálni, vajjon nincsen-e ezen valami egykoru és megbizható adat arról, hogy a könyv Mátyás király számára készült; ha ezek az egykoru bejegyzések nincsenek egy kéziratban, ezt a K. maradványaihoz sorozni v. Kovin-kódexnek elfogadni nem lehet. Az általunk ekkorig ismert 145 Korvin-kódexből 135-ön rajta van vagy a címlapon vagy a könyvtáblán Mátyás király címere és csak 10 van olyan, melynek a K.-ból való származását más egykoru emlékek bizonyítják.

Még a K. kötéseiről kell megemlékeznünk. Ezekre kezdetben bársonyt és selymet alkalmaztak arany, ezüst és zománc kapcsokkal és csattokkal, később azonban barna bőr lett általánosabbá, főleg akkor, mikor Mátyás egy önálló könyvkötői stilt honosított meg a könyvtárában, mellyel a K. könyveinek más könyvektől való megkülönböztetését lehetővé tette. Ezen könyvkötő Korvin-stil a renaissancekori könyvkötészet történetét egy önálló magyar stillel gyarapította, melyről az 1890-iki antwerpeni bibliográfiai kongresszus kimondotta, hogy ez a könyvkötészet történetében önálló modort képvisel, hogy ornamentikája s préselt arany lombozatainak motivumai a XV-XVI. sz.-beli magyar himzések és díszítések motivumaival azonosak, ezenfelül pedig a könyvkötészet történetében még azért érdemel különös figyelmet, mert ez a legelső és legrégibb kötés, melynek tábláin az arany mint dísz 1490 előtt fordul elő. E könyvkötő-stil jellemző és tipikus volta különösen akor ötlik szemünkbe, ha az eddig ismert két XII. sz.-beli görög Korvin-kódexet különös figyelemre méltatjuk. A bizanci és keleti régi kéziratok egykoru kötéseinek ugyanis az a jellemző vonása, hogy ezekben a fatáblák szélei vékony csatorna v. vályu mintájára kivájva voltak, melyekre aztán selyem-, szövet- vagy bőrborítékot húztak. A két görög Korvin-kódex a többi görög kódexekkel együtt szintén ily kivájt szélü fatáblákkal, eredeti barna bőrborítékban érkezett a K.-ba, hol kezdetben ily állapotban őrizték is. Mikor azonban e két görög kódex átkötésére v. a régi bőrkötésnek a jellemző Korvin-bőrkötéssel való kicserélésére került a sor, letépték tábláikról a régi bőrborítékot, de a kivájt szélü fatáblákat rajtok megtartották és ezekre húzták fel Mátyás jellemző bőrkötését, melynek alapján most a két kódexet a K.-nak vindikáljuk. Általában a K. maradványai közt eredet Korvin-bőrkötésben van 40, eredeti bársony és selyem kötésben 20, egykoru préselt, de nem Korvin-kötésben 6, 10-ről tudjuk, hogy bársonyban voltak kötve, a többieknek kötése újabb időből való. Végül megjegyezzük, hogy a K. maradványai közt jellemző Korvin-kötésü v. Korvin-címerü keleti kéziratot és ősnyomtatványt ekkorig még nem sikerült felkutatni.

A K. pusztulása.

Mátyás király korai halála után a K.-ra a hagyatlás és pusztulás korszaka következett, mely II. Ulászló király uralkodásával kezdődött és II. Lajos király uralkodásával végződött, s Mátyásnak 26 termékeny év alatt nagy áldozatkészséggel, lelkesedéssel s eréllyel létrehozott alkotásait és eredményeit 36 évi terméketlen uralkodása alatt egészen tönkre tette.

Az igazság érdekében tartozunk kijelenteni, hogy a K.-t nem a törökök, hanem II. Ulászló és II. Lajos királyok indolenciája pusztította el és hogy a törökök, mikor a mohácsi vész után Budavárát hatalmukba ejtették, a K. legértékesebb kincseit már nem találták a királyi könyvtárban. Századok óta kisért a vád a K. történetében, hogy Mátyás király könyvtárát a törökök pusztították el; mi az alábbiakban megkisértjük az ellenkezőt bebizonyítani és állítjuk, hogy a K. igen nagy része már rég elpusztult akkor, mikor a törökök a mohácsi vész után Budavárát elfoglalták. Nézetünk szerint a K.-t a legelső csapás akkor érte, mikor Mátyás halála után Korvin János, mint az atyai trón és vagyon prezumptiv örököse, a budai királyi várban őrzött összes kincseket magához ragadta, de Báthory István nádor által legyőzetvén, ezeket az ellene viselt hadjáratokban részint elvesztette, részint visszaadni volt kénytelen. E kincsek közt voltak a K. nagyértékü könyei is, melyeket Korvin János a többi kincsekkel együtt Budáról szintén magával elvitt és szintén elveszített. Ez vlt a K.-nak első spoliaciója, melyet azon kétoldalu szerződés, melyet 1490 jun. 17. az országnagyok Korvin Jánossal kötöttek, melyben a többi közt különösen figyelmeztették, hogy az ország díszére alapított könyvtárt kiüríttetni ne engedje, hanem az összes könyveket a könyvtárban őriztesse, szabadjon neki azonban a főpapok és zászlós urak tanácsával és felülvizsgálásával a saját használatára némely könyveket a könyvtárból kivenni, megakadályozni nem volt képes. Midőn II. Ulászló az oszág kormányzását átvette, kezdetben ő is gondját viselte a K.-nak. Az 1494-1495. királyi udvartartás számadásai világosan tanusítják, hogy Bonfininek Magyarország történetének megirásáért járó tiszteletdíjait a könyvek kifestéseért és az udvarában dolgozó másolóknak díjait pontosan kiutalványozta, sőt egy János nevü kaligráfját, Bonfini Decasainak szép leirásáért címeres levéllel is kitüntette, sőt 1489. még a firenzei udvar közbenjárásához fordult, hogy a Mátyás halála után kifizetetlenül maradt könyveknek ügyét rendezze és elküldte Formoser János megbizottját Firenzébe, hogy a Mátyás halála után a Capponi kereskedőknél könyvek szállítása után maradt 1500 arany tartozását egyenlítse ki. De e buzgalom nem tartott soká.

Conradus Celtes bécsi humanista, ki Maxmilián császár könyvtárát rendezte, már 1490., tehát Mátyás halála után tudott 2 Korvin-kódexet szerezni Budán a K.-ból. 1502. a velencei Aldusok kezdenek a könyvtár régi görög kódexei iránt érdeklődni és a királynénak János nevü udvari papja a könyvtár nevezetesebb görög kódexeit jegyzékbe szedte és ezt a velencei kiadóknak elküldötte. Ez évben kapják Ulászlótól Christopher Urswich v. Bambridge abingdoni apát, 1502-ben Anglia magyarországi követe és Lang Máté bibornok és gurki püspök tudományunk szerint az első könyvajándékokat a K.-ból. 1513. Joannes Cuspinianus, bécsi egyetemi tanár és I. Maximilián császár kedveltje, a fényes kiállításu Philostratus-kódexet kapta II. Ulászlótól ajándékba, mely kódex később a bécsi császári udvari könyvtárba került. Ez a Cuspinianus volt II. Ulászló és II. Lajos király uralkodása alatt I. Maximilián császár magyarországi követe, mint naplójában maga irja, 5 év alatt 25-ször járt Maximilián császár megbizásából Magyarországon, hogy számára könyveket kérjen és szerezzen a K.-ból. S hogy Cuspinianus, kire Maximilián az udvari könyvtár szervezési teendőit bizta, nem járt eredménytelenül Magyarországon, mutatja a bécsi udvari könyvtár alapítási története, melynek egyik nagy fontosságu alapköve az alapítás történetét megörökítő, az udvari könyvtár mostani bejárata fölött olvasható s 1663-ik évből származó latin emléktáblája fennen hirdeti, hogy e könyvtárnak alapját azon könyvek képezik, melyeket Maximilián császár a felséges Mátyás király hirneves budai könyvtárából ennek halála után szerzett. Hogy ezen felirás nem vonatkozhatik azon 30 Korvin-kódexre, melyeket ma a bécsi udvari könyvtárban ismerünk, s hogy e kódexek még akkor sem képezhetnék magokban véve az udvari könyvtár alapját, ha Budáról közvetlenül akár egyenkint, akár tömegesen kerültek volna a bécsi Palatinába, ezt bővebben fejtegetni felesleges.

Nagy pusztítás érte továbbá a budai könyvtárt akkor, mikor II. Ulászló uralkodásának végén Balbus Jeromos, Schlechta János, Kä senbrot Ágost és Bohuslavus Hasenstein olasz és cseh humanisták Budán II. Ulászló környezetében tartózkodtak, kik mint II. Ulászló udvari emberei, illetőleg a cseh kancellária tisztviselői a K. kincseivel valóságos kereskedést űztek s ezekkel nemcsak a saját könyvtáraikat gazdagították, hanem az európai könyvkedvelőknek és könyvkereskedőknek a K.-ból több becses kéziratot szereztek. 1514. még a nürnbergi Pirckheymer Willibald szerzett Cuspinianus közvetítésével kódexeket a K.-ból.

II. Lajos uralkodása alatt még nagyobb mérvben folyt a könyvtár spoliaciója. 1518. a marosvásárhelyi Tacitus Korvin-kódex Beatus Rhenanus birtokában volt. Az 1516-26-iki évtizedben Vadianus és Brassicanus több ízben jártak és szereztek Budán Korvin-kódexeket; György, brandenburgi őrgróf pedig mint II. Lajos király nevelője még németországi birtokaira is vitetett kódexeket a K.-ból, sőt még Dubravius János is, II. Lajos király tanára annyira közprédának tartott a budai könyvtárt, hogy barátainak fényes kiállításu kódexeket küldött belőle ajándékba. Értjük azért, ha nem is osztozunk nézetében, Massario, a velencei köztársaság magyarországi képviselőjének elkeseredését, ha 1520. megtekintvén a K.-t, Rannusio velencei barátjának azt jelentette róla: «hogy egyetlen egy értékes könyvet sem talált a könyvtárban, mert ami értékes könyv itten volt, az mind eltünt innen».

Különben Masario előadásának kevés értéke van, ha Rannusióhoz intézett levelét egészen elolvassuk. Mig ugyanis levelének kezdetén panaszkodik, hogy a K.-ban nem talált semmi értékes kéziratot, mert a javát már elvitték, levelének második részében bevallja, hogy a könyvtárban egy igen régi Virgiliust talált, lombard irással és Aelianus néhány munkáját Theodorus Gaza fordításában, melyet szeretne kiadni, továbbá Cicero De Legibus címü kéziratot nedvességtől penészes állapotban leszaggatott borítékkal, mivel azonban nem tud görögül, értékökről nem képes itéletet mondani, végre talált egy igen jó szövegü Pliniust, melyet több napra megvizsgálás végett magával elvitt és ugy találta, hogy nagyon jó szövege van. Ezek után Massario levelének, mely tele van ellenmondásokkal s elején mást nem mond mint a végén, a könyvtár értéktelenségére nézve fontosságot nem tulajdoníthatunk. Az azonban tény, hogy mikor a törökök 1526-ban Budavárát hatalmukba ejtették, a bécsi udvari könyvtár Mátyás király budai könyveiből már meg volt alapítva.

Mária királyné, II. Lajos özvegye, midőn a mohácsi veszedelemről vett hir után Budáról Németalföldre menekült, a királyi palotából magával hozott kincsekkel és értéktárgyakkal együtt könyveket is vitt a K.-ból, köztük a könyvtár legszebb kódexét, a brüsszeli Korvin-Missalét, mely Attavantes könyvfestőnek legremekebb műalkotása, és egy arany Evangeliariumot, mely az Escurial-könyvtár egyik fődísze. Mikor 1526. a mohácsi vész után a törökök Budavárát elfoglalták, csak rövid ideig maradtak itt, és a hadizsákmánnyal együtt a budai könyvtárnak csak egy kis részét vitték magukkal Konstantinápolyba, mig a nagyobb rész továbbra is Budán a királyi könyvtárban maradt. Ekkor történt, hogy közkatonák egy őrizetlen pillanatban behatoltak a királyi könyvtár helyiségébe és innét több értékes kéziratot eltulajdonítottak, melyeket aztán potom áron árusítottak. Igy spoliaciók, amint tudva van, többször ismétlődtek és a K.-t érzékenyen sujtották. Katonai provenienciáju, a K.-ból származó kódexek az európai könyvtárakban nagy számmal vannak.

Mikor I. Ferdinánd idejében 1528-29. Budavárának német várőrsége volt, a K. könyvtár ismét új pusztulásnak indult; ez időben a K.-ból több kézirat német zsoldosok közvetítésével német tudósok birtokába került. Valószinü, hogy Faber János bécsi püspök ezen két esztendőben szerezte azokat a saját ex Librisével ellátott Korvin-kódexeket, melyekből 1539-40. egész kis gyüjteményt birt, s melynek azóta a bécsi udvari könyvtárba kerültek. Ekkor szerezte Budán Pirckheymer Willibald a Basilius és Chrysostomus műveit tartalmazó kódexet, és pedig amint ő mondotta: Magyarország hadizsákmányából (Ex ungariae Spoliis). I. Szapolyai János uralkodása alatt (1526-40) sok Korvin-kódex Budáról az erdélyi részekre és pedig Brassóba és Gyulafehérvárra került, hol későbben az ezen városokban dühöngött tüzvészeknek az illető városi könyvtárakkal együtt estek áldozatul. Ez időben a keleti héber, szir, khald kéziratok az olasz származásu Gritti királyi helytartó útján ugy látszik több nagybecsü latin kézirattal együtt Velencébe kerültek, hol őket értékesítették.

E zsákmányból származott azon 20 fényes kiállításu latin K.-kódex, melyeket 1555. Girolamo Faletti Alfons ferrarai herceg velencei követe ennek könyvtára számára Velencében vásárolt. A kéziratok kiállítása igen fényes volt, nyolcat belőlük Attavantes, kettőt pedig Francesco del Cherico festett. A kéziratok a modenai esztei könyvtár első rendü díszei és kettő közülök jelenleg királyunk nagylelkü adományából a m. nemzeti muzeum tulajdona. Mikor tehát Szulejmán khán 1541. Budavárát ismét, és pedig most hosszabb időre hatalmába ejtette, a K. régi könyv állománya már akkor nagyon devalvalódott és a réginek csak gyenge árnyéka volt. Ekkor a megmaradt könyvtárnak egy részét Szulejmán Konstantinápolyba vitette, másik részét pedig régi eredeti helyén hagyta. Sokáig a tudományos világban az a nézet volt elterjedve, hogy a törökök csak 1541. és nem egyszersmind 1526. is vittek Budáról könyveket a konstantinápolyi Eszki-Szerájba, mivel azonban kétségtelen, hogy török katonák révén egyes becses Korvin-kódexek már 1529. Konstantinápolyban piacra kerültek, de mivel más esetek is ismeretesek, hogy már ez időtájban is jutottak a török császári gyüjteményekből Korvin-eredetü könyvek magánforgalomba, nem lehet kétség aziránt, hogy a törökök már 1526. is vittek Budáról könyveket Konstantinápolyba. A K. Konstantinápolyba került maradványaiból 1544 körül a konstantinápolyi francia követ Konstantinápolyban megvásárolta a firenzei Laurentianában levő Macrobius Korvin-kódexet; Singkhnoser Márk, V. Károly császár konstantinápolyi titkára, Malvezi János Máriától Konstantinápolyban kapta ajándékul a besanç oni Dionysius Areopagita-kódexet; 1557. Verancsics Antal, Ferdinánd császár volt portai követe Konstantinápolyban pénzért vásárolta meg a bécsi udvari könyvtár Thomas Aquinas Korvin-kódexét és a londoni British Museum Horatius Kovin-kódexét. Ez időtájban (1557) szerezte meg Zay Ferenc, Ferdinánd császár volt második portai követe (Verancsicsnak társa), a prágai egyetemi könyvtár Thomas Aquinas Korvin-kódexet. 1558. ajándékozta II. Szulejmán török szultán a magyar nemzeti muzeum Polybius Korvin-kódexét Ibrahim Macsar, a porta nürnbergi követének; 1568. Heymer György Elisaeus Infermariustól kapta Drinápolyban ajándékba a göttingai Aristoteles Korvin-kódexet. 1629. vásárolta meg Konstantinápolyban Ágost braunschweigi herceg a wolfenbütteli Joannes Tollhopf Stellarium címü Korvin-kódexet. 1688. Girardin, Franciaország portai követe kapta a párisi nemzeti könyvtár Paulus Santinus de Re Militari Korvin-kódexet. Ezeken kivül a XVI-XVII. sz.-ban az osztrák császárok ez időbeli portai követei, különösen: De Leslie és Busbeque Péter a konstantinápolyi gyüjteményekből sok görög kódexet szereztek a bécsi udvari könyvtár számára. Igy Zsámboky János hazánkfia, II. Maximilián császár bizalmi embere, Chrysosthomus Homiliae in Evangelium S. Mathaei c. kódexet kapta Budán ajándékba. Lambecius pedig, ki 1666. járt Budán a könyvtárban utoljára, azt mondja a könyvtár állapotáról, hogy ekkor már csak 400 kötet limlomból állott, melyekből a következő három kéziratot választotta ki: S. Gregorii Nazianensis Sermones apologetici novem. Ivrét. E graeco in lat. versi. Hártyakézirat; S. Augustini Sermones de Verbis Domini. Hártyakézirat, ívrét; Joannis Episcop Quinqueecclesiensis Poemata. Papirkézirat. Végre Budavárának 1686. visszafoglalása alkalmából Mátyás király könyvtárának a budai királyi palotában 220 évig őrzött utolsó maradványai (kézirat és nyomtatvány közel 300 kötet) szintén Bécsbe, az udvari könyvtárba kerültek, miáltal Mátyás király könyvtára a bécsi udvari könyvtárnak nemcsak alapköve, de záró köve is lett; ellenben a királyi palotában talált keleti kéziratok néhány latin kézirattal együtt Marsigli tábornok, s tőle a bolognai egyetemi könyvtár birtokába kerültek. Igy 1686-ban Budavár visszafoglalása után.

Mátyás király budai udvari könyvtára 220 éves fennállása után, mint kulturális intézmény s mint egyetlen ránk maradt mohácsi vész előtti királyi könyvtár megszünt létezni. Fegyverzajban keletkezett, fegyverzajban enyészett el s mire a török uralom elpusztult, elpusztult ő is. E nevezetes intézmények elpusztulása az egyedüli fájós érzés, mely Budavárának a törököktől való visszafoglalásához fűződik. Palotáját feldúlták, könyveit szétszórták, hogy ezek mint ékesen szóló romok hirdessék az egész világnak Mátyás király dicsőségét és a magyar kultura versenyképességét s örök életet biztosítsanak alkotója emlékének a művelt népek művelődéstörténetében. Találóan mondja azért Denis a K. pusztulásáról:

Quid mirum toto si spargitur orbe jacere

Uno non potuit tanta ruina loco.

A K. rekonstrukciója az irodalomban.

Mátyás király halála óta Budavár visszafoglalásáig az európai könyvkedvelőket egy általános vágy lelkesítette: a K. maradványaiból szerezni példányokat. E vágy Korvin Jánsotól kezdve Marsigliig a K. történetében két századon át vörös fonalként húzódik keresztül s ugy lelkesítette Korvin Jánost, mint Görgy brandenburgi őrgrófot, I. Miksát ugy, mint Estei Alfonzot, a II. Ulászló és II. Lajos udvarában élt és megfordult humanistákat ugy, mint az Aldusokat, Cuspinianust ugy, mint Brassicanust, Faber Jánost ugy, mint Niccolo Zenot, Pirckheymert ugy, mint Busbecket, Grittit ugy, mint Sambuccust, Pázmány Pétert és Althan grófot ugy, mint Bethlen Gábort és I. Rákóczi Görgyöt, a Budán megfordult idegen követeket ugy, mint az akkori könyvkedvelőket, kik mindaddig, mig a K.-nak egy jelentékeny részét Budán őrizték, abból különböző utakon szereztek v. szerezni törekedtek példányokat. Midőn azonban 1686. Budavárát a törököktől visszafoglalták, s az itt talált könyveknek legnagyobb részét a bécsi császári könyvtárba szállították, a keleti kéziratokat pedig Marsigli tábornok a saját gyüjteményébe kebelezte be, egy kis részét pedig a várat megvívott győztes katonák zsákmányából a gyüjtők és kereskedők a szélrózsa minden irányában elhurcolták, azóta Buda a könyvgyüjtők szenvedélyének célpontja lenni megszünt.

Budavárának visszafoglalása tehát forduló pontot képez a K. történetében. Innét datálódik Mátyás király könyvtárának rekonstrukciója az irodalomban. Kisebb-nagyobb adalékokkal a K. történetéhez és bibliográfiájához már előbb is találkozunk az irodalomban, sőt az utóbbi irányban az adatok egész 1467-ig nyulnak le, de komolyan és rendszeresen a tudósok csak akkor kezdtek a K. irodalmi rekonstrukciójával foglalkozni, midőn Budáról a könyvtár utolsó maradványait is elhurcolták. A könyvtár szomoru pusztulása annak fenmaradt jeles emlékeire fordította a tudományos világ figyelmét, s 1688., tehát Budavár visszafoglalása után két évvel, Jenában Julius Pflugktól jelent meg az első önálló munka a K.-ról, mely mint ilyen történeti és bibliográfiai tekintetben a könyvtár rendszeres rekonstrukciójához a legrégibb nyomtatott adalékot szolgáltatja. Ez volt az első önálló irodalmi kisérlet, mely a K. történetének és maradványainak ismertetését tűzte ki célul, s ez utóbbiakból a bécsi császári, a wolfenbütteli és más könyvtárakból összesen 29 Korvin-kódexet sorolt fel. Ezen kivül közölte a Budavárában 1686. talált könyveknek rövid hiányos jegyzékét, melyet a Salm-ezred egy névtelen tábori papja a vár bevétele után készített.

Pflugk irodalmi kisérlete, melyben Heltai Gáspár krónikája után mint külföldi iró legelőször állítja, hogy Mátyás király könyvtára 50,000 kötetből állt, a XVIII. sz.-beli külföldi tudósokat élénk irodalmi tevékenységre buzdította, kikből Kollár, Berger, Fabri, Struvius és Schier önálló dolgozatokkal járultak a K. történetének felderítéséhez. Ezek közül különösen Schier Sixtus, De Regiae Budensis Bibliothecae Mathiae Corvini, Ortu, Lapsu Interitu et Reliquiis címü munkája válik ki, mely önálló forrástanulmány alapján készült, a kérdést új szempontból tárgyalta s a K.-ról általános képet nyujtott. E munka, fogyatkozásai dacára, három kiadást ért és sokáig volt az irodalomban mérvadó. Ma már bibliográfiai részében egészen tul van szárnyalva, történeti része azonban több tekintetben még most is haszonnal forgatható. E munkában Schier különböző forrásokból összesen 63 Korvin-kódexet és inkunabulumot sorolt föl, tehát harmincnéggyel többet, mint a mennyi Pflugk jegyzékében fordul elő. Az általa felsorolt 63 kéziratból csak 23-at fogadhatunk el kétségtelen Korvin-kódexnek.

A jelen század első tizedében Kovács-Martiny Mihály hazánkfia Fragmenta litteraria Rerum Hungaricarum c. alatt megkisérlette, Lambecius, Nessel, Kollár, Denis és más bécsi szerzők alapján, a Korvin-kódexek jegyzékét és ismertetését összeállítani, s összesen 30 Korvin-kódexnek ismertető leirását és jegyzékét tette közzé. Munkája azonban befejezetlen maradt és forrástanulmányi szempontból kevés figyelmet érdemel. Az általa más források alapján ismertetett kéziratok közt van 15olyan, melyek a kétségtelen Korvin-kódexekhez tartoznak.

Kovács-Martiny után a K.-nyomozók sorában Budik következett, ki 1840. Entstehung und Verfall der Corvinischen Bibliothek címen Mátyás király könyvtáráról igen becses kis füzetet adott ki, melyben felhasználva Tadeo Ugoletti ismeretlen levelezéseit, a K. történetéhez több ismeretlen adalékot nyujtott. Munkájának főbecse azonban abban áll, hogy ebben az általa felkutatott Korvin-kódexek jegyzékét Monumenta Bibliothecae Corvinianae manuscripta c. alatt ismertette s összesen 59 Korvin-féle kéziratot sorolt fel. A Budik jegyzéke is abban a hibában szenved, amiben az eddigiek, t. i. hogy nem magukról a Korvin-kódexekről, hanem a mások által kiadott leirások alapján készült s igy az említett 59 kéziratból csak 20-at fogadhatunk el kétségtelen korvinianusoknak.

Sokkal nagyobb eredménnyel kutatott Vogel, a drezdai könyvtár tudós őre, ki kutatásainak eredményét a Serapeum c. lipcsei szakfolyóirat 1848-iki folyamában tette közzé, hol egy bibliográfiai jegyzékben az általa felkutatott 100 Korvin-kódexnek rövid ismertetését közölte. Ez volt akkor a legnagyobb eredmény, melyet tudományos kutató e téren elért; oly erdmény, mely sokáig senki által tul nem szárnyalva magában állott és irányadó volt az irodalomban. Ma már tul van szárnyalva. A felsorolt 100 kézirat közt csak 43 van olyan, melyeket kétségtelenül a K. maradványaihoz sorolhatunk. Vogel bibliográfiai jegyzékét újból lenyomatta Edward: az európai nevezetesebb könyvtárak történetéről szóló, 1859-ben közrebocsátott művében. E munkával a külföldi tudósok azon nyomozásai, melyek a K. összes maradványainak felderítését célozták, be vannak fejezve.

Ezentul a további kutatásokat e téren hazai tudósok veszik át, azokat új alapon folytatják, előbbre veszik s a K.-nyomozásoknak súlypontját Magyarországba helyezik át. A fordulatot e kérdésben azon tudományos expedició hozta létre, melyet Kubinyi, Ipolyi és Henszlmann a K. maradványainak felkutatására 1862-ben a m. t. akadémia erkölcsi támogatásával Konstantinápolyba indítottak, s melynek fölötte gazdag eredménye nemcsak a hazai, hanem az egész tudományos világ figyelmét Konstantinápolyra és Mátyás király könyvtárának emlékeire fordította. Az expedició tagjai ez alkalommal az Eszki-Szeráj könyvtárában összesen 14 kétségtelen K.-kódexet fedeztek fel és irtak le. Henszlmann Imre a m. t. akadémia 1864 február 24. osztálygyülésében a konstantinápolyi nyugati kódexekről három önálló jegyzéket mutatott be: egyet, melyet a magyar expedició tagjai készítettek, továbbá Mordtmann régibb jegyzékét és azon jegyzéket, melyet Dethier a konstantinápolyi muzeumok igazgatója a m. t. akadémia felhivására összeállított. Ez alkalommal Toldy Ferenc az akadémia archeologiai és nyelvtudományi bizottságainak javaslatára indítványozta: hogy «az akadémia a K. összes maradványainak felderítésére, Konstantinápolyba országos költségen egy bibliográfiai expediciót indítson». Az ügy a legjobb auspiciumok közt indult meg, sikerére minden előkészület meg volt téve, de az akkor uralkodott országos inség miatt, mely az ország minden állami pénzalapját kimerítette, kivihető nem volt. Igy az ügy egyelőre elaludt, a K. kérdés azonban az akadémiában állandóan napirenden maradt, hol Toldy Ferenc volt a képviselője. Az ő hatása alatt kezdtek ez időben Simonyi Ernő és Rómer Flóris a K.-val rendszeresen foglalkozni, kik a nyomozásoknak nemcsak új irányt és lendületet adtak, hanem a kérdést jelentékenyen előbbre vitték.

Simonyi Ernő, ki ez időben külföldön tartózkodott s 1859-ben az akadémia kiadásában a londoni levéltárakból egy kötet magyar okmánytárt tett közzé, most egész lelkesedéssel a K. maradványainak tanulmányozására adta magát, s ismerve az eddigi eredményeket, forrástanulmányi alapon átvizsgálta és szakszerüen leirta a londoni, párisi, besanç oni, brüsszeli, római, firenzei, modenai, velencei és wolfenbütteli Korvin-kódexeket, ezenkivül a K. történetére jelentékeny anyagot gyüjtött össze. Kutatásainak eredményéről Rómer Flóris az akadémia 1868 febr. 3. osztályülésében tett jelentést, mely azonban csak rövid kivonatban az akadémia Értesítőjében látott napvilágot. Midőn azonban Simonyit a magyar parlamentbe országgyülési képviselőnek megválasztották, politikai elfoglaltsága miatt kutatásainak eredményét fel nem dolgozhatta, a K.-ra gyüjtött összes jegyzeteit Rómer Flórisnak ajándékozta. Rómer nem elégedett meg azzal, hogy a K. kérdést a magyar irodalomban tisztázta és a K.-ról nálunk elterjedt téves nézeteket helyreigazította, hanem érintkezésbe lépett külföldi szakfolyóiratokkal is, itt propagandát csinált a K.-nak, megismertette a külföldi tudósokkal a Korvin-kódexek jellemző tulajdonságait, megállapította az elveket, melyek szerint a Korvin-kódexek megbirálandók, a külföldi könyvtárakkal ez ügyben élénk levelezést folytatott, az akadémia számára lefényképeztette a nevezetesebb külföldi Korvin-kódexek díszlapjait, buzdított, lelkesített mindenfelé, majd személyesen megvizsgálta, Simonyi Ernő jegyzeteivel összehasonlította és leirta a külföldi Korvin-kódexek legnagyobb részét, Veronában két új Korvin-kódexet fedezett fel s a magyar tud. akadémia kiadványaiban (Akadémiai Értesítő, Archeologiai Értesítő), a Győri Történeti Füzetekben, a Magyar Könyvszemle folyamaiban és más folyóiratokban 25 Korvin-kódexnek szakszerü ismertetését közölte. Kutatásainak sok évi eredményét a magyar tudományos akadémia 1876. nagygyülésén Mátyás király könyvtára címü értekezésében tette közzé, melyben a K. történetét sok becses adattal megvilágította. Ezen akadémiai értekezésnek legfontosabb része boldogemlékü tudósunk azon kijelentése, hogy kutatásainak sok évi eredményekép az európai könyvtárakban 84 kétségtelen Korvin-kódexet ismer, mely számban a Kubinyi, Ipolyi és Henszlmann által Konstantinápolyban felfedezett Korvin-kódexek is foglaltatnak. Ezen eredmény a legjelentékenyebb, melyet tudományos kutató a kétségtelen Korvin-kódexek nyomozásában ekkorig elért s reánk nézve kiváló becsü azért, mert azt magyar tudós fáradozásainak köszönjük. És ha tekintetbe vesszük, hogy Rómer kutatásai a Vogel jegyzékében felsorolt 43 kétségtelen Korvin-kódexnek számát 41 ismeretlennel gyarapították, ugy az eredményt igen figyelemre méltónak kell tartanunk.

Rómer után a K. kérdés nyomozását a nemzeti muzeum folytatta, hol Pulszky Ferenc egise és Fraknói Vilmos akkori muzeumi könyvtárnok szerkesztése alatt 1876. a Magyar Könyvszemle c. bibliográgiai szakfolyóirat indult meg, mely a muzeumi könyvtár rendezett anyagának tudományos feldolgozását, a hazai könyvtárak ismertetését s a magyar bibliográfia rendszeres művelését tüzte ki célul s a K. kérdést újabb stádiumba terelte. E folyóirat hivatásánál fogva a K.-kérdést is feladatának körébe vonta, felderítésére a nemzeti muzeum segélyezésével külföldi könytárakban széleskörü kutatásokat, s az irodalomban rendszeres mozgalmat indított meg, melyek a Korvin-kódexek kritikai bibliográfiájának megállapítására vezettek.

Ezen eredményben oroszlán része van II. Abdul Hamid szultán nagylelkü adományának, mellyel a magyar nemzetet 1877. megajándékozta, mert ez adta meg tudósainknak az újabb impulzust arra, hogy a K.-val behatóan, különböző szempontokból és fokozott mértékben foglalkozzanak, s a Korvin-kódexek kritikai bibliográfiájának megállapítását siettessék. Amiről Toldy még álmodni sem mert, amit legjobbjaink sem diplomáciai, sem más úton elérni képesek nem voltak, azt elérte 1877. és a török nemzet egy válságos pillanatában nemzetünknek visszaszerezte a magyar ifjuság hazafias lelkesedése. Hosszu távollét után a konstantinápolyi császári kincstárból 35 kéziratot nyertünk vissza, melyekből 12 a kétségtelen Korvin-kódexekhez tartozik. És ha hozzá tesszük, hogy a szuezi csatorna megnyitása alkalmával királyunk Abdul Aziz török szultántól négy Korvin-kódexet nyert ajándékba, melyeket a nemzeti muzeumnak ajándékozott, ugy hazánk nyolc év alatt visszanyerte mindazon Korvin-kódexeket, melyeket Kubinyi, Ipolyi és Henszlmann 1862. Konstantinápolyban láttak és leirtak.

Ekkor kezdtem a K.-val év is behatóan foglalkozni. Mint a Magyar Könyvszemle kézirattani rovatának akkori vezetője, ki hivatásomnál fogva a hazai középkori könyvtári viszonyok és a magyarországi vonatkozásu középkori kéziratok tanulmányozásával kedvvel foglalkoztam, a muzeumi igazgatóságtól mebizást nyertem arra, hogy a II. Abdul Hamid török szultán által a budapesti egyetemnek imént ajándékozott 35 konstantinápolyi kéziratot a Magyar Könyvszemlében bibliográfiai szempontból ismertessem. Ugyanakkor Pulszky Ferenc a visszaérkezett Korvin-kódexeket egy nagyérdekü bevezetés kiséretében a m. t. akadémia 1877 jun. 4-iki osztálygyülésén mutatta be, Ábel Jenő alapos szövegkritikai tanulmányt irt rólok, Ponori Thewrewk Emil a Festus-kódex kritikai kiadására vállalkozott, Fraknói Vilmos pedig a visszakerült kéziratokban talált nyomokon a Vitéz-könyvtár maradványait kezdte kutatni. A mi nyomozásaink hatása alatt kezdett dr. Meyer Vilmos, a müncheni kir. könyvtár akkori titkára, e könyvtár gazdag kéziratgyüjteménye közt Korvin-kódexek után kutatni s nyomozásaiban három ismeretlen Korvin-kódexet fedezett fel, melyeket 1878-ban a Magyar Könyvszemlében ismertetett. Ugyancsk ez időben Thewrewk Árpád fővárosi középiskolai tanár a konstantinápolyi Korvin-kódexekről a Könyvszemlében megjelent bibliográfiai tanulmányomat németre fordította s Berlinben Calvarynál adta ki; én pedig a külföldi német, angol, francia és olasz szaklapokban a visszaérkezett konstantinápolyi kódexekről rövid latin jegyzéket állítottam össze s igyekeztem ezeket a külföldi szakkörökkel megismertetni; ugyancsak 1878-ban Fischer Lajos bécsi főgimnáziumi tanár hazánkfia a K.-ról König Mathias Corvinus und seine Bibliothek címen egy alapos tanulmányt tett közzé, melyben részint forrástanulmány, részint közvetlen kutatás és levelezés alapján a K. maradványainak rövid bibliográfiai jegyzékét összeállította.

E jegyzék, mely a bécsi, budapesti, olfenbütteli, berlini, göttweigi, lipcsei, müncheni, thorni és velencei könyvtárakból összesen 62 kétségtelen és 53 valószinü Korvin-kódexet soroltak fel, az első bibliográfiai jegyzék, mely a Korvin-kódexeket ily nagy számban forrástanulmányi alapon ismerteti. A jegyzék a kétségtelen Korvin-kódexekre nézve, három kézirat kivételével, megbizható, Vogel jegyzékénél teljesebb és alaposabb, de magában véve se nem teljes, se nem kimerítő. Igy a bécsi Korvin-kódexek közé Fischer felvesz két Vitéz-kódexet is, és egy oly kódexet, melynek sem a címlapján, sem a kötésén nincs Mátyás király címere. Ellenben a bécsi császári könyvtárból nem vesz fel öt kétségtelen Korvin-kódexet, a müncheniből kihagy hármat, a velenceiből egyet és figyelmen kivül hagyja azokat a Korvin-kódexeket, melyeket nálunk Rómer és mások mint kétségteleneket ismertettek. A jegyzék hézagpótló, érdemes munka, de a kétségtelen Korvin-kódexeknél teljességre és a valószinü Korvin-kódexeknél alaposságra igényt nem tarthat.

Ezen irodalmi mozgalom, melyet a konstantinápolyi Korvin-kódexek nemcsak nálunk, hanem a külföldön is hoztak létre, Fraknói Vilmost, Ábel Jenőt és engem azon megállapodásra birt, hogy tanulmányainkban egymás közt a munkát ugy osszuk fel, hogy Fraknói Vilmos Vitéz János és Janus Pannonius könyvtárát nyomozza, Ábel Jenő, ki a magyarországi humanizmus történetével behatóan foglalkozott, a K. és a magyarországi humanizmus történetéhez gyüjtsön olaszországi könyv- és levéltárakban újabb adatokat, én pedig az európai könyvtárakban elszórt Korvin-kódexek kritikai bibliográfiáját hozzam tisztába. Ezen három irányban megkezdtük kutatásainkat. Azóta Fraknói Vilmos átkutatta a legnevezetesebb európai könyvtárakat és levéltárakat és ezekben Vitéz János könyvtárából 18 kéziratot fedezett fel, melyeknek ismertetését a Magyar Könyvszemlében adta ki, ezenkivül külön monográfiában megirta a magyarországi humanizmus 4 vezér alakjának, Vitéz János, Hunyady Mátyás, Várady Péter és Bakocz Tamásnak életét és korát, Ábel Jenő az olasz-, francia-, angol- és németországi humanizmus és a K. történetéhez sok becses és új adatot gyüjtött össze, melyekből a Philologiai Közlönyben az általa kiadott Adalékok a Magyar Humanizmus történetéhez, az Irodalomtörténeti Emlékekben és más önálló munkákban mind a két irányban több ismeretlen és nagyérdekü adalékot tett közzé.

Végre a reám bizott feladatról, az európai könyvtárakban elszórt Korvin-kódexek bibliográfiájának megállapításáról és az általam ennek felderítése érdekében végzett munkálatok eredményéről kell beszámolnom. E célból 1878. kaptam az első hivatalos megbizást, hogy a modenai, bolognai, parmai, ferrarai és velencei könyvtárakban levő Korvin-kódexeket vizsgáljam meg és tegyem tanulmány tárgyává. E tanulmányutamban a modenai esztei könyvtárban a már ismert 14 Korvin-kódexen kivül 1 kétségtelen és a könyvtár előtt is ismeretlen és 3 valószinü Korvin-kódexet találtam, mely utóbbiak időfolytán szintén kétségteleneknek váltak be. Kutatásaimat előmozdította Lodi modenai könyvtárnok, ki Fraknói Vilmos számára a könyvtár Andreas Pannonius kódexét másolta le és Cavaliere Foucard állami levéltárnok, ez utóbbi ama fontos diplomáciai okmányok kikeresésében és lemásolásában, melyeknek alapján a két modenai Korvin-kódexet 1891. a bécsu udvari könyvtártól a m. nemz. muzeum számára revindikálnunk sikerült. Malagola Károly bolognai egyet. tanár a renaissancekori viszonyokra több ismeretlen adattal gyarapította kutatásaimat. Parmában a királyi könyvtárban Pietro Perrau könyvtári igazgató a Diomedes Carafa Korvin-kódex címlapjáról szines másolatot csináltatott a muzeumi könyvtár számára. Velencében a Marciana kéziratai közt egy ismeretlen Korvin-kódexet felülfestett címerrel találtam, mely még ekkorig publikálva nincsen. Velencében különben a néhai Barátosi Mircse János lovag, hazánkfia és gróf Soranzo könyvtárőr állandó képviselőink voltak, kik a K. maradványainak felderítésére irányuló törekvéseinket lelkesen támogatták. Ekkor szereztem meg a m. nemz. muzeumnak a velencei Marcianus Capella címü Attavantes-féle Korvin-kódex miniaturejeinek fényképmásolatait. 1879. a bécsi, prágai, drezdai, lipcsei könyvtárakban levő Korvin-kódexeket vizsgáltam meg, melyeknek címlapjait a muzeum számára lefényképeztettem, Raudnitzban pedig Lobkovitz herceg könyvtárában egy egészen ismeretlen XV. sz.-beli magyar kódexet találtam, melyet a Könyvszemlében ismertettem és az irodalomban a tulajdonos neve után Lobkovitz-kódexnek neveztem el. Ez évben kaptam megbizást a m. tud. akadémiától a magyarországi vonatkozásu, de külföldi könyvtárakban levő középkori kéziratok tanulmányozására s ismertetésére. E megbizás következtében a Magyar Könyvszemlében közzétettem az osztrák, olasz, belga, németországi és svájci, továbbá a varsói és censtochovai könyvtárakban felkutatott magyar vonatkozásu kéziratok ismertetését. Anzianai firenzei könyvtárnoktól a Laurenziana prezemptiv Korvin-kódexeiről felvilágosításokat kaptam. 1880. a mölki bencés könyvtárban megvizsgáltam az itteni hungaricákat, különösen pedig Beatrix imádságos könyvét, Lambachban Kálmáncsehi Domonkos 1487-iki évi Breviariumát; Salzburgban a Studienbibliothekban és a bencés monostorban levő hungariákat, mely alkalommal a Studien bibliothekban az elveszettnek hitt Herodianus Korvin-kódexet találtam meg, a bencéseknél pedig Vitéz János könyvtárának egy egészen ismeretlen kéziratát, melyet Bereczk polánkai pap 1455. Nagyváradon Vitéz számára másolt. E tanulmányutamban Nürnbergben a Germanisches Museumban megvizsgáltam a kassai Domonkosok középkori kéziratait és a városi könyvtárban felkutattam II. Ulászló király egy egészen ismeretlen, a török császárok életrajzát tartalmazó latin kódexét, mely lapnagyságu miniaturek díszítenek, s valószinüleg a névtelen madocsai apát miniatornak a munkája. E tanulmányutamban megvizsgáltam a baseli egyetemi könyvtár hungarikáit, melyek között a magyar XIV-XV. sz.-beli kulturviszonyokra több egészen ismeretlen kéziratot találtam.

Ugyanekkor körlevélben szólítottam fel az európai könyvtárak tisztviselőit, hogy a gyüjteményökben netán létező magyarországi középkori könyvmásolók és könyvfestőkről, továbbá a magyarországi vonatkozásu középkori kéziratokról és a K. maradványairól értesítsenek. 1881. a krakói egyetemi, szerzetesi és főegyházi, valamint a herceg Czartorisky-muzeum, továbbá a boroszlói és olmützi könyvtárak kéziratai hungarikáit vizsgáltam meg, s ez utóbbi könyvtárban több oly kéziratot találtam, melyek II. Ulászló uralkodása idejében a budai könyvtárból Augustinus Kä senbrot humanista révén ennek, mint a cseh kancellária egyik főtisztviselőjének gyüjteményébe s tőle az omützi káptalani könyvtárba kerültek. Midőn a vallás- és közoktatásügyi magyar királyi minisztérium az 1882-iki országos könyvkiállítás megtartását elhatározta, a Magyar Könyvszemle 1881. folyamában a K. általam felkutatott maradványairól 107 kétségtelen Korvin-kódexből álló jegyzéket állítottam össze, mely a kódexek címét, provenienciáját és rövid jellemző leirását tartalmazta. Ezen bibliográfiai jegyzék alapján, mely nam a szakférfiak, de a könyvkiállítás gyakorlati céljaira készült, sikerült az 1882-iki országos könyvkiállításra összesen 72 Korvin-kódexet összehozni és a közönségnek eredetiben bemutatni, annyit tehát, amennyi Mátyás király könyvtárának elpusztulása óta együtt nem volt soha. Ezeknek részletes ismertetését a Könyvkiállítási Kalauzban tettem közzé. 1882. a wolfenbütteli hercegi könyvtárban levő Korvin-kódexeket vizsgáltam meg, hol Milchsack, a könyvtár egyik kitünősége, a Korvin-kódexek provenienciájáról több ismeretlen adalékot közölt velem; Heinemann könyvtári igazgató pedig a Korvin-kódexek címlapjainak a nemzeti muzeum számára történt lefényképezésénél volt segítségemre. 1882-ben a müncheni és erlangeni Korvin-kódexeket vizsgáltam meg, 1883. pedig a heiligenkreuzi, klosterneuburgi, seitenstetteni, kremsmünsteri és göthweigi könyvtárakban a magyar humanizmusra vonatkozó XV. sz. kéziratokat tettem tanulmány tárgyává, különösen pedig a göthweigi Korvin-kódexeket, melyet Job Lénart másolt és a magyarországi pálosok itt lévő XIV-XV. sz. kéziratait; 1884. a bécsi udvari könyvtárban körülbelül 300 középkori kézirat megvizsgálásánál sikerült az eddig ismert Korvin-kódexek számát 5-tel gyarapítani, továbbá találtam Zsigmond király ismeretlen könyvtárából 5, V. László könyvtárából 2 és Janus Pannonius könyvtárából 4 ismeretlen kódexet s ez utóbbiak közt 2-őt Janus díszesen festett címerével. 1884. adta ki a lipcsei Cenralblatt f. Bibliothekswesen címü szakfolyóiratban Gebhardt O. berlini könyvtárőr a göttingai egyetemi könyvtár eddig ismeretlen Korvin-kódexének szakszerü leirását, melyben az általunk a K. felderítése érdekében megindított tudományos mozgalomról is megemlékezik és az általa bemutatott új Korvin-kódex ismertetésével hozzájárult a Korvin-kódexek bibliográfiájához. 1895. e Korvin-kódexet én is megvizsgáltam.

1886. Hoepli milanói könyvárustól megszereztem a muzeumnak egy oly Attavantes Korvin-kódexet, melynek Korvin-féle jellegéről, minthogy a címlapon a Korvin címer felül volt festve, magának a könyvárusnak sem volt tudomása, miért is a kőnyomatu antiquáriusi katalogusban csak mint fényes kiállításu festett kézirat volt felsorolva. Ez évben vizsgáltam meg a stuttgarti királyi könyvtár Attavantes-féle Korvin-kódexét s felkutattam itt egy XIII. sz.-beli Psalteriumban II. Endre és Gertrud királyné miniature-arcképét, melyek az árpádkori királyok ikonográfiájához ismeretlen adalékot nyujtanak. Kértemre Thomson, a British Museum könyvtári igazgatója, a Britisch Muzeum Horatius Korvin-kódex címlapját a m. nemzeti muzeum számára lefényképeztette. Castan a besanç oni városi könyvtár igazgatója pedig megküldte a besanç oni városi könyvtár Korvin-kódexének kötéséről és címlapjáról az általam kivánt rajzokat. 1888. megvizsgáltam a bécsi császári hitbizományi könyvtár Livius Korvin-kódexét, a herceg Liechtenstein könyvtárában levő Kálmáncsehi-féle Missalét és a bécsi egyetem magyar tanulóinak 1414-iki jegyzőkönyvét.

1889. résztvettem Vámbéry Ármin vezetése alatt Fraknói Vilmos, Thaly Kálmán és Ábel Jenő akadémiai tagok társaságában a m. t. akadémia konstantinápolyi küldöttségének tudományos működésében s mig Ábel Jenő az Eszki-Szerájban levő gör. kéziratokat vizsgálta, én az itt levő latin kéziratokat kutattam át. 1891. sikerült az 1847. a modenai fejedelem által a magyar nemzeti muzeumnak ajándékozott s tévedésből az udv. könyvtárba került két fényes kiállításu, nagy értékü Attavantes és Prancescho del Cherico által festett Korvin-kódexet, Pulszky Ferenc muzeumi igazgató és gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter hathatós közbenjárására, a magyar nemzeti muzeumnak revindikálni s mint a király ajándékát a muzeumi könyvtárba 44 évi bujdosás után bekebelezni. E két Korvin-kódexszel 6-ra emelkedik azon Korvin-kódexek száma, melyeket a király a muzeumnak ajándékozott. A Sir Thomas Phillipps cheltanhami gyüjteményébel levő, eladásra szánt két Korvin-kódex megszerzése nem sikerült.

1892-ben a K. maradványainak statisztikáját 130-ra egészítettem ki. 1890. megvizsgáltam a czenstochovai és varsói könyvtárak kézirati hungarikáit s ez évi aug. 1-én mint a magyar kormány képviselője részt vettem az antwerpeni bibliográfiai kongresszuson, hol indítványt tettem Mátyás király könyvtárának jellemző bőrkötéseiről, melyek a könyvkötés történetében egy önálló stilt képviselnek és előadást tartottam Mátyás király könyvtárának maradványairól a nemzeti muzeumból vitt fényképmásolatok bemutatása mellett. Az indítványt a kongresszus közhelyesléssel elfogadta s szövege megjelent a kongresszus Compte-Rendu-jében és a Magyar Könyvszemle 1890. folyamában.

Ekkor vizsgáltam meg a brüsszeli Korvin-Missalét, melyben Mátyás ikonographiájához több egészen ismeretlen miniatureképet találtam.

Kutatásaim eredményeit összefoglalva, az eddig felkutatott kétségtelen Korvin-kódexek számát ma 145-ben állapíthatom meg, melyek 45 európai könyvtárban vannak elszórva. Ezen eredmény 61 kódexszel több, mint a mennyit Rómer Flóris 1876-ban ismert és 32 kódexszel több, mint a mennyit Fischer 1878-ban a kétségtelen és valószinü Korvin-kódexekkel együtt kimutatott. Ezen K.-kódexeknek statisztikai kimutatása könyvtárak szerint a következő:

A Korvina felkutatott kétségtelen maradványainak könyvtárak szerinti statisztikája:

[ÁBRA]

Azt hiszem, hogy ezen statisztikát rövid idő alatt 150-re kiegészíthetem. Ekkor elérkezik az ideje annak, hogy a K. kritikai bibliográfiáját, melyet Toldy és Rómer évtizedekkel ezelőtt sürgettek s mely a jövő kutatásoknak alapul fog szolgálni, összeállítsam.

Meg vagyok győződve, hogy ha a bécsi udvari könyvtár középkori kéziratait a proveniencia szempontjából alaposan megvizsgáltuk, a kétségtelen Korvin-kódexek számát 200-ra, sőt többre is, kiegészíthetjük, akkor itt lesz az idő a K. monográfiájának megirására.

Addig kutassuk a bécsi udvari könyvtár középkori kéziratait, a kedvező eredmény nem marad el, s a Korvina az elszórt dicső romokból újból fel fog támadni.

Korybantok

a valóságban Kybele ünnepélyeinek papjai és a mítoszban szolgáló szellemei, l. Kybele.

Korydon

görög pásztornév, annyit jelent mint szerelmes juhász.

Korzár

a. m. kalóz, tengeri rabló. L. Kalózság.

Korzec

gabonamérték Lengyelországban, Krakóban 123, Varsóban 128 liter.

Korzet

(franc. corset), nőknél használatos alsó ruhadarab, mely feszesen a derékhoz simul, s azt a csipőkben összeszorítva, arra szolgál, hogy a felső test plasztikus alakját érvényre emelje; magyarul fűzőnek vagy mellfűzőnek is nevezik, mivel a K. összeszorítása fűzés, illetőleg a zsinegek összehúzása által történik. A középkorban, mikor a ruhák a mell és a test körül szűkek voltak, a férfiak is viseltek K.-et. A K. használata, ha nem tulságosan szoros, előnyös a felső test egyens tartása céljából, ha azonban nyomása a csipőkre és a gyomorra nagy, káros következményei lehetnek, mert nemcsak az emésztés folyamatát hátráltatja, hanem máj- és vesebajokat is idézhet elő. - Háló-K., a nők hálóköntöskéje.

Korzika

(ol. Corsica, franc. La Corse), már a régi görögök előtt is ismeretes (Kyrnos, Korsis) sziget a Földközi-tengerben, mely földrajzilag Olasz-, politikailag Franciaországhoz tartozik s ennek 87-ik megyéjét (département) képezi. K. Antibestől 172, a toscanai parttól 84 km.-nyire, az É. sz. 43° és 41° 21', s a K. h. (Greenwichtől) 8° 32' és 9° 31' közt fekszik; Szárdinia É-i partjától a 15 km. széles Bonifác-szoros (l. o.) választja el. Legnagyobb hossza É-ról D-re, a Corsofoktól a Bonifacio-fokig, 183 km.; legnagyobb szélessége 85 km., kerülete 700 km., területe 8722 km², melyen (1891) 288,596 lakos, köztük 18,049 külföldi lakik. A sziget öt kerületre (Ajaccio, Sartene, Corte, Bastia és Calvi) van osztva, községeinek száma 364; sorozási kerülete a 15. (Marseille) hadosztály; közigazgatási tekintetben az 5. (Toulon) tengerészeti prefektura alá tartozik; fővárosa Ajaccio (l. o.).

Felülete.

K.-t déli irányban egy gránit-hegylánc szeli át, mely kelet felé meglehetősen meredek, DNy- és ÉNy-felé pedig szétágazik s egyes kiugrásai a tengerig nyulnak; emiatt a K-i part kikötőkben szegény, mig a nyugatiban számos öböl képződik. Legmagasabb emelkedések: Monte d'Oro (2391 méter), Monte Padro (1393), Monte Rotondo (2625) ritka szép kilátással és a Monte Cinto (2710). Rövid folyásu, szakadékos hegyi patakjai nem hajózhatók; nyáron ki is száradnak, csak a záporok töltik meg, s akkor roppant pusztításokat visznek végbe (torrente); ilyenek: a Golo (84 km. hosszu), Tavignano (Nino-tó lefolyása), Gravone, Rizzanese, Prunelli stb. A hegyvidék belseje vad és lakatlan; a lankás lejtőkön szőllő- és olajültetvények díszlenek; magasabban gesztenyék és gyönyörü rengetegek vannak. A kultura csakis a keleti partvidékekre szorítkozik.

Éghajlat, termények.

Éghajlata kellemes, mert a hőséget a hegyvidék és a tengerről jövő szél hűsíti. Legmagasabb átlagos hőmérsék 24°, legalacsonyabb 12° (Ajaccióban); az eső átlaga 630 mméter. Gyönyörü tölgy- és fenyőerdői közt a Bavello melletti egész Európában ritkítja párját; az u. n. maquis (vagyis cserjés, a hindu dsungelhez hasonló) a banditák (banditi) rejtekhelyéül szolgál. Főfoglalkozás az állattenyésztés; a lovak, szamarak és öszvérek kicsinyek; a szarvasmarha, bár nagy, de sovány; a juhok feketék, gyapjujok durva, a kosoknak négy, sőt hat szarvuk is van; ellenben szépek a kecskék, és jók a disznók is. Sok mézet és viaszt is termelnek. A partvidék lakói nagyban űzik a halászatot is (ton, osztriga, szárdella).

A partmelléki völgyek igen temékenyek és gazdagon fizetik vissza az elvetett magot; de a korzok restek a földmívelésre, s az aratást is a luccai olaszok (minden évben átjön vagy 10,000) végzik; kitünő bor is terem K.-ban (1887. 223,000 hl.), a legjobbak a sartenei és a Santa Lucia di Tallano vidékén termelt aszu, mely a malagával egyenértékü. Sok gesztenye (marrone) terem, főtápláléka a lakosságnak, mely búzakenyeret nem igen eszik. Hires a K.-i olaj (évenkint 300,000 hl.), a déli gyümölcs; termel lent, kendert és kevés selymet is. A sziget ásványokban is gazdag, de bányáit nem művelik; kitünő minőségü vasát négy kohóban dolgozzák fel; találnak ezüsttartalmu olmót, rezet, antimont és mangánt is; nagyobb mennyiségben fejtik a gránitot, porfirt, jászpiszt, szerpentint, márványt és alabastromot. Ásványos forrásai is vannak.

Műveltség, ipar és kereskedelem.

A korz nép középnagyságu, izmos népfaj, a feniciaiak, ligurok, rómaiak, arabok, spanyolok, katalánok, franciák és új-görögök keresztezéséből ered; még félig őseredeti vad nép, becsületes, bátor, szabadság- és vendégszerető, de dolgozni nem szeret és nem tud lemondani a vérboszuról (vendetta), mely apáról fiura száll és gyakran a legcsekélyebb sértésnek eredménye. A hivatalos statisztika szerint 60-65% nem tudja saját nevét leirni; összesen 1 liceumja, 4 kollégiumja, 1 ismétlő iskolája és 530 elemi iskolája van. Ipara jelentéktelen és csak a házi iparra szorítkozik; ellenben a kereskedelem, különösen a tengeri kereskedelem, nagyon jelentékeny. K. hajóraja (1887) 217 hajóból állt, 2958 tonna tartalommal; a kivitt áruk értéke 3,3, a behozottaké 4,5 millió frank volt. Legfontosabb kikötői Ajaccio, Bastica és Calvi. A sziget belsejében a közlekedés nehezen járható hegyi utakon történik. Két vasútvonala: Bastia-Calvi és Casamozza-Ghisonaccia, még nincs egészen kiépítve.

Története.

K. őslakói ibériai eredetüek voltak; nyelvjárásukat Seneca a kantábriaiakéhoz hasonlította. Előbb az etruszkok, később a feniciaiak, majd a fókiszi görögök gyarmatosították, mig végre (Kr. e. V. sz.) a karthagóiak elfoglalták s 238-ig birták; azóta K. a rómaiaké volt. Midőn a sziget lázadását vérbe fojtották, Marius és Sulla a K.-i partokon római gyarmatokat telepítettek. A császárok alatt K. virágzása tetőpontján állott (33 fallal kerített városa volt), de a vandálok (Kr. u. 456-533-ig) betörései és rettenetes uralma egészen tönkre tették. Belizár (533) elűzte a vandálokat, s ezóta K. felváltva a gótok és a görög császár prédája volt, mig a frankok (754) s azután a szaracénok (850) el nem foglalták. A XI. sz. elején a pisaiak foglalták el, de a korzok föllázadtak a hűbérurak ellen s 15 örökös főúr oligarkiája alatt köztársasághoz hasonló alkotmányt szerveztek; 1077 óta VII. Gergely pápát ismerték el hűbéruruknak; II. Orbán a szigetet Pisának adományozta, ez pedig lemondott róla Genova javára 1300., de a korzok csak 1387-ben nyugodtak ebbe bele. De Genova szigoru kormánya ellen a sziget folyton lázongott (1553-1570, Sampietro alatt), s a nemzeti, aragonai és genovai párt örökös vérfürdőket rendeztek K.-ban. Midőn a korzok 1729. újra felzendültek, Genova csak a császári csapatok segítségével tudott győzni. De a már ekkor nagy tekintélynek örvendő Neuhof Tivadar bárót a korzok nemsokára (1735) királlyá választották; a Genova segítségére jött francia csapatok ugyan elfojtották a zendülést és az új király kénytelen volt menekülni, de a villongás (1742) újra kitört. Az 1752-iki makacs szabadságharcot a két Paoli-testvér szervezte. Genova midőn látta, hogy nem boldogul, átengedte K.-t (compiegnei szerződés) Franciaországnak. Pasquale Paoli angol támogatásban bizva, heves küzdelmet folytatott a franciákkal, mire a király de Vaux tábornaggyal 30,000 embert küldött a sziget megfékezésére. Paoli (1768) ekkor Angolországba menekült, de a harc 1774-ik tartott. A francia forradalom alatt K. is csatlakozott a köztársaságiakhoz s Paoli is visszatért (1790), de midőn a konvent Párisba idézte, újra kitűzte az ősrégi korz zászlót (a mórfejet) s az angolok segítségével Bastiát és Calvit elfoglalván, a Cortében összegyült nemzetgyülés követeit rábirta (1794 julius 18.), hogy angol alkotmányt kapott, külön parlamentet (mint Irland) és alkirályt. De a francia-párt ebbe nem nyugodott bele, s midőn a franciák Livornóból (1796 okt.) átjöttek K.-ba, az angolok kénytelenek voltak elhagyni a szigetet, mely azóta mindig Franciaországé volt.

Korzikai zöld

Korzikából eredő fémesen csillogó bronzit, melyet ékességeknek is munkálnak meg.

Korzit

kőzet; anortit, földpát, amfibol és egy kevés quarc alkotta gömbös alaku és sugaras szerkezetü diorit Korzika szigetéről. Gömbös és sugasar szerkezete miatt gömb-diorit is a neve. L. Gömbös elválás.

Kos

a juh-féle állatok himje. K.-bárány az 1 éven aluli himnemü bárány, toklyó-K., a második életévben lévő, hágó-K. a tenyésztésre használt K. L. Juh.

˙