kisközség Szepes vármegye iglói j.-ban, (1891) 803 tót lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Határában ezüst- és higanytartalmu rézérceket (fakóérc) bányásznak 8 bányaműben, melyekben évenkint mintegy 3000 q-t termelnek 36,000 frt értékben; a fakóérc itt a teleptelérek főalkatrészét képező pátvaskőben vannak beágyazva. Jelentékeny továbbá a vasércbányászat, melyet 9 bányatársulat űz; a bányákat a kassa-oderbergi vasút Márkusfalva állomásával bányavasút kapcsolja össze.
község, l. Kotor.
az Alföldön a tőzeges föld v. ásatlan tőzeg neve.
(gör.), keleti eredetü, magassarku ókori cipő v. talp, melyet szíjakkal erősítettek a lábra, s melyet leginkább a vadászot viseltek. Úgy volt varrva, hogy felváltva is lehetett viselni. Aischylos honosította meg használatukat a tragédiában, hogy ezáltal magasabb, fenségesebb alakot adjon a tragikus szinművészeknek. A komédiában a szinészek lábbelije alacsonyabb volt (soccus). Ez a két szó aztán képletesen a tragédiát és komédiát jelentette. A mai szinészetben a mesterkéltség kifejezésére használják.
csíkfogásra alkalmas mélyebb vizü kövérföldes láprész.
a. m. árverés; kótyavetyélés, K. utján való eladás.
l. Erjesztő cső.
1. Ágost Frigyes, termékeny német szinműiró, szül. Weimarban 1761 máj. 3., megh. Mannheimban 1819 márc. 23. Jogot tanult Jenában és Duisburgban, de hajlamai a szinpad felé vonzották s ezen utóbbi városban egy műkedvelő társulatot szervezett. Weimarban letelepedett (1780) mint ügyvéd, de már a következő évben Görtz gróf meghivására Szt. Pétervárra ment, hol a főkormányzó titkára lett; u. o. 1785. Essen altábornagy leányát nőül vette, mire Esztonia kormányzója lett s egyben nemesi rangot is kapott. Neje halála után Párisba ment, majd kilépett az orosz állami szolgálatból s 1795 óta Reval melletti birtokán lakott. 1798. a bécsi udvari szinház igazgatójának hivták meg, de összeférhetetlen természete miatt már két év mulva elbocsátották; ekkor Oroszországba akart menni, de a határon elfogták és Szibériába száműzték. Szerencséjére akkor jelent meg orosz fordításban Nagy Péter kedvelt kocsisa c. drámája, mely a benne foglalt indirekt dicséretek miatt annyira megnyerte I. Pál orosz cár tetszését, hogy nemcsak megkegyelmezett K.-nak, hanem a pétervári német szinház igazgatását is rá bizta. K. szibériai száműzetését romantikusan irta meg Das merkwürdigste Jahr meines Lebens (Berlin 1803) c. regényében. A cár halála után visszatért Weimarba, majd Jenába, honnan (1803) Berlinbe ment, hol Garlieb Merkellel a Freimütige címü folyóiratot adta ki; mind a ketten állást foglaltak Goethe és Schlegel ellen, mi heves polémiákra adott okot. 1806. Königsbergbe ment, hol a levéltári adatok felhasználásával irta meg becses, Poroszország régi történetei c. könyvét (Riga 1809, 4 köt.). Ezután a politikai események menekülni kényszerítették, s Oroszországból maró gúnnyal ostorozta a franciákat és Napoleont, különösen Die Biene (1808-10) és Die Grille (1811-12) c. folyóirataiban. Miután államtanácsos lett, követte az orosz főhadiszállást Berlinbe, hol (1814) Russisch-deutsches Volksblatt c. lapot adott ki. Mint a porosz tartományok főkonzula, Königsbergben megirta a Geschichte des deutschen Reichs (Lipcse 1814-15) c. művét, melyet Rüder (1832) folytatott; majd (1817) mint Oroszország politikai kémje, 15,000 rubel évi járadékkal Németországban telepedett meg, hol a Litterarische Wochenblattot alapította, melyben kiméletlen támadásokat intézett a német szabadelvüek, s különösen a diákegyesületek (Burschenschaft) mozgalmai ellen; ennek következtében valóságos összeesküvés keletkezett ellene, és Sand Károly tanuló, talán társai által kijelölve, K.-t tőrrel meggyilkolta. K. igen termékeny iró volt; különösen drámai művei rendkivül nagy népszerüséget szereztek neki; ezt K. kétségtelen tehetségein kivül főleg a szinpadi hatás ismeretének, a dialogus élénkségének, a cselekvény gyors menetének és a meglepő fordulatokban megnyilatkozó humornak köszöni: noha nagy termékenysége kétségkivül a pongyolaságra, sőt gyakran a köznapi hatásvadászatra vezette. Népszerüségének sokat ártott a hirhedt Dr. Bahrdt mit der eisernen Stirn, mely durva és alacsony kirohanás volt Schlegel és Goethe ellen, továbbá a Hyperboreische Esel, mellyel a romanticizmust tette nevetségessé. K. hatása korának drámai irodalmára tagadhatatlan; nálunk legjobban Kisfaludy K.-on (l. o.) látszik meg, ki nemcsak sok vígjátékának tárgyát, hanem még a helyzeteket is K.-tól kölcsönözte. K. drámai műveinek száma 216; köztük sok még ma is műsorosn van; regényeit és történelmi iratait ellenben régen elfeledték. Összes drámai művei Sämmtiliche dramatische Werke cím alatt 40 kötetben jelentek meg (Lipcse 1840-1841). Magyarra igen sokan fordítottak műveiből; a 20 kötetes gyüjteményen kivül: K. A. jelesebb szindarabjai, fordították többen (Kassa 1834-1836), megjelentek: Az embertgyülölés és megbánás, A szerelem gyermeke, Nemes hazugság (ford. Kóré Sigmond); A szerecsen rabok (ford. Kozma Gergely); Zaid (ford. Kiss János); Az atyám története, Eduárd Skóciában, Az Önnön áldozat (ford. Benke József); Vakon töltve, Az arábiai por (ford. Domahidy Menyhért); A spanyolok Peruban (ford. F. **D.); A persely, A jegyzőkönyv (ford. Lőtsei Sp. Sám.); Az ostoba árvának szerencséje (ford. Szatthmáry K. Józs.); A keresztes vitézek (ford. Onody Jonathán); Szivet formáló történetecskék (ford. Molnár András); A szerencsétlenek (ford. Szabó Anna); Az ezüst lakodalom (Balogh Sámuel); Oktató s érdekes történetecskék, A kis Laci olvasó könyve (ford. Molnár André); Leontina (Deáky Fülöp Sám.); A boszuálló lelkiismeret (Dudok Pál); A kétségbeesésnek egy kifakadása (ford. Hermann Samu).
2. K. Ottó, orosz utazó, született Revalban 1787 dec. 30., megh. u. o. 1846 febr. 15. 1803-1806-ban Krusensternt kisérte a földkörüli útján. 1815. ő maga vezette a Rurik nevü hajót, hogy tovább kutasson a németalföldi hajósoktól fölfedezett ausztráliai szigetek között és hogy a Bering-szoros közelében északnyugati átjárást keressen. Kiséretében volt Chamisso és Eschscholz. Ő fedezte föl a Rurik- és Krusenstern-szigeteket és a róla nevezett Kotzebue-öblöt és a Romanzow-szigeteket. Útleirása: Entdeckungsreise in die Südsee und nach der Beringsstrasse 1815-18 (1821).
3. K. Sándor, orosz festő, szül. Königsbergben 1815., megh. Münchenben 1889 febr. 24. A szt. pétervári hadapród-iskolában a katonai pályára készült, hadnagy lett a testőrségnél, de négy év mulva a festészetre adta magát, hat évig Sauerweid tanítványa volt a szt. pétervári akadémián, azután Párisba tanult; utazott Belgiumban, Hollandiában, Olasz- és Németországban, végre Münchenben telepedett le. Életében a legünnepeltebb orosz csataképfestő volt. Legismertebb képei: Varsó bevétele (1844); az oroszok csatáit XII. Károly svéd király ellen és Suwarow hadjáratait ábrázoló nagy képei, melyeket az orosz cár számára festett. Különösen népszerüek közülök: Kulcsvár bevétele; A poltavai ütközet; Narva bevétele; Átkelés az Ördög hídján; Szt. Pétervár alapítása.
4. K. Vilmos, orosz diplomata és német iró, szül. Revalban 1813 márc. 19., megh. u. o. 1887 nov. 5. Mint Oroszország teljes hatalommal felruházott minisztere, először Kalsruheban szolgált; 1870. Drezdában, 1879-80. Bernben működött. Utóbb esztlandi birtokára vonult. Irodalmi munkásságát az Alexandri gyüjtötte román népköltemények németre fordításával kezdte meg (Berlin 1851). Augustsohn W. álnév alatt irta két drámáját: Ein unbarmherziger Freund és Zwei Sünderinnen; névtelenül jelentek meg: Bilder und Skizzen aus der Moldau (Lipcse 1860); Kleine Geschichten aus der grossen Welt (Drezda 1862); Laskar Vioresku, moldauisches Genrebild (Lipcse 1862); Künstliches u. natürliches Leben (Karlsruhe 1869); Baron Fritz Reckensteg (regény, Lipcse 1885).
Alaszka Ny-i partjába benyuló öböl, amelyet, mivel a viharok ellen biztos menedéket nyujt, a halászok gyakran fölkeresnek. 1816. Kotzebue Ottó fedezte föl.
v. Brass és Kov., magyar növénynevek mellett Brassai Sámuel és Kováts Gyula (l. o.) nevének rövidítése.