a. m. quarc (l. o.).
község Horvát-Szlavonországban, Zágráb vármegye pisarovinai j.-ban, (1891) 1188 horvát-szerb lakosal.
1. László (visontai), gazda és politikus, szül. Gyöngyösön 1827 okt. 26., megh. Abbaziában 1889 máj. 7. A jogi pályára készült, az 1847-1848-iki pozsonyi országgyülésen Heves vmegye követe mellett vett részt. Azután Pest vmegyénél aljegyző lett, a szabadságharc kitörésével azonban honvédnak állt és századosságig emelkedett. A szabadságharc után Vámos-Györkön gazdálkodott. Az országos magyar gazdasági egyesület tagjai közé állván, az ott nyert benyomások hatása alatt Heves vmegyében létesítendő gazdasági egyesület iránt indított mozgalmat, melynek szervező gyülése 1858 ápr. 8. az ő elnöklete alatt meg is tartatott és az 1859 jan. 20. lefolyt alakuló gyülésen K.-ot választották meg elnökül, mely tisztet haláláig 30 éven keresztül viselte. Évkönyveit is számos éven keresztül ő szerkesztette. 1857-62 közt élénk irodalmi tevékenységet is fejtett ki a Gazdasági Lapok, Falusi gazda, Magyar gazda, Gazdasági Füzetek, Kertész-Gazda, Vadász- és Versenylap hasábjain. Önálló munkája: Értekezés a szántás mesterségéről (Pest 1860). Az alkotmányos korszak kezdetétől haláláig tagja volt az országgyülésnek, hol a háznagyi hivatalt egy negyed századon keresztül általános megelégedésre viselte. Működése közben sok megtisztelés érte, Gyöngyös város díszpolgára lett, az országos magyar gazdasági egyesület választmányi tagja, a gyapjumosó-gyár elnöke volt. V. ö. Galgóczy, Emlékkönyv VI. füzet.
2. K. Márk Antal, játszó-prémontrei kanonok, iró, született Mándokon (Szabolcs) 1815 nov. 21., megh. Bécsben 1855. Tanult Ungvárt, Aradon, Esztergomban, Kassán. 1821. lépett be a prémontreiek rendjébe. 1838. pappá szentelték, 1839. nagyváradi konviktusi igazgató, 1844. rozsnyói, később kassai gimnáziumi tanár. 1850-ben több külföldi országot utazott be, amelyeknek tanügyi viszonyait tanulmányozta, 1854. rozsnyói gimnáziumi igazgató. Sokat irt a Religióba, valamint az értesítőkbe. Önálló műve: Norbert, magdeburgi érsek és fiai (1850).
1. József Miklós, jogtörténetiró, szül. Budán 1798 febr. 15., megh. 1878 nov. 27. Iskoláit Tatán, otthon és Budán végezte. Mint a jeles történettudós K. Márton fia, korán bevezetést nyert a történettudományba s atyja már gyermekkorában rendesen magával vivén oklevélkutató útjára, gyakorlatilag is alkalma volt megismerkedni a kutatás módszerével. 1817. borsodvármegyei táblairó, majd levéltári segéd lett a m. nemzeti muzeumban. Művei: Monumenta veteris legislationis Hungariae (Kolozsvár 1815); Lectiones variantes Becretorum comitialium (Pest 1816); Exercitatio hungarica monumentis diplomaticis illustrata (u. o. 1816); Provocatio ad optimos quosque patriae cives hungaros (u. o. 1816); Epicrisis documentorum (1817); Sylloge decretorum comitialium regni Hungariae (1-3. köt., u. o. 1818).
2. K. Márton György, történetiró, az előbbinek atyja, szül. Szenkvicen (Pozsony) 1743., horvát származásu szülőktől, megh. 1821 dec. 1. Tiz évig a pesti egyetemi könyvtár őre volt, majd a kir. kincstárnál kapott alkalmazást. 1794. Teleki József gróf kiséretében jelen volt az erdélyi országgyülésen. 1810-15-ig József nádor és az országgyülési bizottság megbizásából fiával irodalmi utazást tett az országban levő összes levéltárak kincseinek felkutatása végett. 1799. Ferenc király címeres nemesi levéllel ajándékozta meg, Verhovác zágrábi püspök pedig egy pusztával Torontál vmegyében. Közel 300 folio kötetre menő kézirati másolatait a nemzeti muzeumnak hagyományozta. Művei: Dissertatio de religione (hely és év nincs); Entwurf zu einer Sammlung (Buda 1787); Solennia inauguralia (Pest 1790); Vestigia comitiorum (Buda 1790); Supplementum ad Vestigia comitiorum (I-III. kötet, u. o. 1798-1801); Institutum diplomatico-historicum (Pest 1791); Institutio gremmatophylacii publici (u. o. 1792); Scriptores rerum hung. minores hactenus inediti (Tom. I. II. Buda 1798); Formulae solennes styli in Cancellaria curiaque regum (Pest 1799); Codex authenticus juris tavernicalis (Buda 1803); Nuncium ad excelsos regni Hung. proceres (u. o. 1804); Sammlung kleiner noch ungedruckter Stücke (I. köt., u. o. 1805); Indices reales historici in Decreta (I. köt., u. o. 1806); Codex juris decretalis ecclesiae Hungaricae (I-II. köt., Pest 1815).
iparos. Az összes önálló K.-ok száma - beleértve Horvát-Szlavonországot is - 30,768, kiknél alkalmazva van 31 tisztviselő, 1 gépész, 778 családi kisegítő, 11,934 segéd, 9467 tanonc, 185 munkás, 32 napszámos, 138 szolga, ugy hogy az összes alkalmazottak száma 26,065. L. még Gyógykovács.
1. Albert, református teologiai tanár, országgyülési képviselő, szül. Mezőbándon 1838. A gimnáziumot Marosvásárhelyt, a teologiát Kolozsvárt 1861. végezte. Ezután két évig kollégiumi osztálytanító és Kontraskriba volt. 1863 őszén az utrechti egyetem hallgatója lett. Két év mulva tért vissza s még mielőtt elfoglalhatta volna a mezőmadarasi lelkészi állomást, melyre megválasztatott, a pesti teologiai akadémiához nyert meghivást, amelyen előbb helyettes, csakhamar azután rendes tanári állást foglalt el s e minőségben működik ma is, az egyházjogot és gyakorlati teologiát adva elő. Megteremtője volt a Magyarországi Protestáns Egyletnek, melynek titkári tisztét aztán az egyesület fennállásáig vitte. Jelen volt ugy a budapesti, mint a debreceni zsinaton, ugyszintén kezdettől fogva részt vett az egyetemes konventben, erős meggyőződésének mindenütt és mindenkor nyilt kifejezést adva. Az országos egyházi közalap ügyeit mint előadó sokáig intézte és vezette, nagy érdemeket szerezvén ez áldásos intézmény alapítása, népszerüsítése és megszilárdítása körül. Régóta aljegyzője, jelenleg tanácsbirája is a dunamelléki református egyházkerületnek. 1881-től fogva országgyülési képviselő s mint ilyen, jelenleg alelnöke a nemzeti pártnak. Régebben buzgó munkásságot fejtett ki az egyházi irdalom terén s mint éveken át segédszerkesztője a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak, számtalan kisebb-nagyobb dolgozatát közölte ebben az akkor jó ideig egyetlen egyházi lapban. Szerkesztette továbbá a Protestáns Teologiai Könyvtárt, melynek 17 kötete a magyar teologiai irodalom legjelesebb termékei közé tartozik, a Magyarországi Protestáns Egylet Évkönyveiből három kötetet, az Egyházi Reformot (1871-74) s az Egyházi Szemlét (1875-1876). Nagyobb dolgozatai s önállóan megjelent művei a következők: A Protestáns Egylet s a debreceni Figyelmező (Egyházi Reform 1872); Magyar protestáns énekeskönyv (u. o. 1872-1873); A konvent kérdéséhez (u. o. 1873); A protestantismus és a véleményszabadság (u. o. 1873); Keresztény dogmatika (Lang H. után fordította Kereszturi Sándor álnév alatt, Budapest 1876); Egyházjogtan (u. o. 1878); A keresztény egyház a IV-VI. században (Baur után fordította Kereszturi Sándor álnév alatt, u. o. 1879).
2. K. Ferenc, tudós jezsuita, iró, szül. Dobronokon 1717 nov. 1., meghalt 1800. A Jézus-társaságába 1734 lépett, melyben annak feloszlatásáig részint mint hitszónok, részint mint misszionárius működött. Művei: Angyali ifjunak Gonzaga szt. Aloyziusnak dicsérete (Buda 1734); Az oltári szentségnek oltalma (Kolozsvár 1775); Hitbéli okoskodás (Kassa 1775); A magyar krónikának röviden lerajzolt sommája (Buda 1782).
3. K. Ferenc, királyi tanácsos, volt országgyülési képviselő és politikai iró, szül. Hódmező-Vásárhelyen 1823., megh. Tátrafüreden 1895 aug. 5. Szegény iparos szülők gyermeke volt s iskoláit Hódmező-Vásárhelyen elvégezve, Debrecenben jogot hallgatott. Az 1843-1844-iki országgyülés alatt Klauzál Gábor mellett jurátuskodott a pozsonyi diétán, s miután minden tárgyaláson részt vett, a történetekről pontos naplót vezetett. Klauzál oldala mellől K. Csongrád vármegye közigazgatásához ment hivatalnoknak, s előbb aljegyző, majd szolgabiró és végre alispán volt; az 1865. és 1881-iki országgyülési cikluson pedig Hódmező-Vásárhely városát képviselte a képviselőházban. Az egyházi élet terén szintén nagy tevékenységet fejtett ki, s mint a hódmezővásárhelyi egyház főgondnokát, a tiszántuli egyházkerület is tanácsbirájául választotta. A társadalmi életben munkásságát egész sor intézmény hirdeti, s részben ezért, részben a tanügyek terén szerzett érdemeinek elismeréseül 1892. a király tanácsosi ranggal és címmel tüntette ki. Aránylag nem volt gazdag ember, de gyermekei nem lévén, már életében több mint 60,000 frtot áldozott jótékony és közművelődési célra, halála után pedig összes vagyonát ilyen célokra hagyta. Becses forrásmunkáját: Az 1843-44-iki évi magyar országgyülés alsótábla kerületi üléseinek naplója (Budapest 1893-1894, 6 kötet), részint saját feljegyzése, részint Babarczy József jegyzőtársa naplója alapján és a Pesti Hirlap tudósításainak felhasználásával szerkesztette. E mű nagy hézagot pótol hazánk politikai történetében, s K.-t az indította megirására, hogy a magyar tudományos akadémia kezdeményezésére (1885) a belügyminiszter körrendeletben figyelmeztette a hatóságokat, hogy kutassák fel és gyüjtsék össze a pozsonyi diétára vonatkozó jelentéseket és naplójegyzeteket. Deáknak is meghitt barátja volt; az akadémia 1863. tiszteletbeli tagjává választotta.
4. K. György (mádi), cs. és kir. altábornagy, a 6. hadtest (Kassa) vezénylő parancsnoka, szül. Pakson 1840 ápr. 2. A hadmérnöki akadémián nyerte kiképeztetését és 1858. a hadmérnökkarhoz nevezték ki hadnagynak. 1859-ben részt vett az osztrák-francia hadjáratban és még ugyanez évben főhadnagy lett. 1860-62. a vezérkari tiszteket képző bécsi hadiskolát hallgatta, azután a külföldre vonatkozó katonai földrajzi és statisztikai adatokat gyüjtő és rendező vézérkari irodában, majd pedig az országfelmérésnél alkalmazták. 1864. vezérkari századossá léptették elő és e rendfokozatában vett részt az 1866-iki olaszországi hadjáratban. A custozzai csatában tanusított bátorságáért és ügyességeért legfelsőbb elismerésre érdemesítette magát. 1871-ben a 11-ik cs. és kir. huszárezredhez osztották be és még ugyanez évben a m. kir. honvédséghez helyezték át, ahol rögtön az akkor szervezett tisztképző és vezérkari tiszteket képző magasabb tiszti tanfolyamhoz tanárnak nevezték ki és 1871 nov. 1-én őrnagynak léptették elő. 1872. a m. kir. honvéd főparancsnoksághoz segédtisztnek osztották be és 1873. a 66. honvédzászlóalj parancsnoka lett. 1875. alezredesnek léptették elő és az I. honvédkerület (Budapest) parancsnokságához segédtisztnek nevezték ki. 1877. ezredes és ideiglenes, 1882-ben pedig valóságos dandárparancsnoknak (Kassán) léptették elő. 1885. a VI. honvéd kerület helyettes és 1886. véglegesen kinevezett parancsnoka, 1887. pedig altábornagy lett, 1889. az V. honvédkerülethez helyezték át mint vezénylő tábornokot. 1891. a cs. és kir. közös hadsereghez helyezték vissza és a 2-ik (bécsi) cs. és kir. hadtest vezénylő tábornokhelyettesévé, majd pedig a 6-ik cs. és kir. hadtest (Kassa) vezénylő tábornokává nevezték ki. K. altábornagy minden alkalommal kitünő vezéri tehetségnek bizonyult.
5. K. Gyula (ecsedi), szinész, szül. Gebén 1839 február 14-én. Iskoláit Szatmárt és Debrecenben végezte. Itt volt először szinházban és a látott darab oly mély hatással volt rá, hogy rögtön elhatározta, hogy szinésszé lesz. Szüleinek mit sem szólva, megszökött a kollégiumból és Láng Boldi társulatához állott be, hol 1856 aug. 17. eljátszotta első szerepét a Pál-fordulásban. De nem volt maradása Debrecenben; már egy hónap mulva Fejér Károly társulatával bejárja Máté-Szalkát, Ungvárt, Munkácsot, Beregszászt és egyéb vidéki városokat, mindenütt nyomorral és éhséggel küzdve. 1862. Egressy Gábor és Felekiné közbenjárására felvették a budapesti nemzeti szinházhoz mint drámai segédszinéz, s itt ugy a közönség, mint a kritika elismeréssel fogadta. De 1865. innét is eltávozott és Kolozsvárra ment, 1872. az ottani szinház művezetőjévé nevezték ki. Legkiválóbb szerepei hosszu sort képeznek: Bánk bán, Maróth bán, Telgdi, Béldi Pál, Dózsa György, Ádám, Maximus (Kegyenc), Bankár; továbbá: Othello, Hamlet, Macbeth, III. Richárd, Lear, Coriolan, Shylock, Antonius, Faust, Egmont, Tell Vilmos, Vasgyáros, stb. A szinészéhez hasonló lelkesedéssel és buzgósággal lépett föl mint költő is, először 1862. a Hölgyfutárban. Költeményeiből az első kötetet Szépfaludy Ö. Ferenc adta ki (Pest 1869); újabb gyüjteményt 1892. bocsátott közre. Versei sok elismeréssel találkoztak, bár hatásukat lényegesen csökkentik egyenetlenségeik és tulzásaik. Jelesül lefordította Schiller Don Carlosát és a Stuart Máriát. A Petőfi-társaság (1876) és az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjává választotta. Neje Pataky Róza szinéssznő, kit 1866 ápr. 25. vett nőül.
6. K. Gyula (miskolci), költő, szül. Gelejen (Borsod) 1839 máj. 5., megh. u. o. 1861 aug. 5. Miskolcon végezte a középiskolát, hol Lévay József vezetése alatt fejlődött, majd a debreceni kollégiumba ment, de tanulói pályáját kora halála miatt nem fejezhette be. Versei jelentékeny feltünést keltettek, különösen az 1859-iki százados Kazinczy-ünnepre irt ódája. Költeményeit Bihari Péter adta ki (Debrecen 1862).
7. K. Gyula, közgazdasági iró, szül. Monoron 1856 aug. 1. Tanulmányait Pécsett és a bpesti jogi karon végezte, hol 1880. avatták doktorrá s ugyanakkor a miskolci kereskedelmi és iparkamara titkári állását foglalta el, hol 10 éven keresztül működött. Kerülete képviseletében részt vett az 1880. és 1882. évi kamarai enquete-ben, az 1885-iki budapesti és 1882-iki triesti kiállítás jury-jében. Az agió ingadozásáról irt tanulmányát a magyar tudományos akadémia a Dóra-díjjal jutalmazta. Közazdaság cím alatt szerkesztett szakfolyóirata 2 évfolyamot ért 1890. Baross Gábor meghivására belépett a kereskedelmi minisztérium szolgálatába, hol iparfejlesztési és belkereskedelemi kérdésekben dolgozott másfél évig. Működéséhez fűződik a kamarai kerületek kikerekítése, s az új kamaráknak szervezése. 1891. a kereskedelmi muzeum aligazgatójává neveztetett ki. E minőségében szervezte ezen intézet kirendeltségeit a megszállott tartományokban, Konstantinápolyban, Ruszcsukban stb. Az 1892-ben tartott filippopoli kiállításra őt küldték ki miniszteri biztosi minőségben a kiállítók képviseletére. A bolgár fejedelem a Sándor-rend főtiszti keresztjével, a fejedelem anyja, Clementina hercegnő gyűrüvel tüntette ki. Ujságcikkein kivül, melyeket szaklapokba irt, 1893. hozzákezdett az első magyar nagyszabáu Kiviteli címtár szerkesztéséhez, mely 8 nyelven jelent meg. 1894. a lembergi országos kiállításon képviselte biztosi minőségben a magyar iparosokat. Ugyanez évben az antwerpeni nemzetközi kiállítás juryjének tagjává neveztetett ki és a kereskedelmi miniszter megbizásából a milanói kiállítást tanulmányozta. Az ezredéves kiállítás előmunkálataiban is tevékeny részt vett. Önálló művei: a miskolci kereskedelmi kamara 1880-90. évi jelentései, Borsod vmegye házi ipara, A regale-ügyről c. alatt tanulmányok. Elméleti tanulmányai alapján 1891. a budapesti tudományegyetem jogi kara magántanárrá képesítette.
8. K. János, pedagogus, szül. Mező-Bándon (Maros-Torda) 1856. Tanult Maros-Vásárhelyt, Nagy-Enyeden, a bécsi politechnikumon, a kolozsvári egyetemen, u. o. 1880. képesítő vizsgálatot tett. 1881. kinevezték a budai polgári iskolai tanárképző tanárává. 1883. doktori vizsgálatot tett a fizika-kémia és felsőbb mennyiségtanból. 1889 óta a Felső Nép- és Polgárikolai Közlöny szerkesztője. 1894 óta az orsz. Közokt. Tanács tagja. Irt számos tanügyi cikket és több emlékiratot főképen a polgári és rokon iskolák szervezetéről, kisebb módszertani értekezéseket, könyvbirálatokat, ismeretterjesztő cikkeket a Felső Nép- és Polgáriskolai Közlönyben, a Néptanítók Lapjában, Középiskolai Közlönyben, Magyar Tanügyben és a napilapokban. Munkái: Az elektrolytok polarisatiója (doktori értekezés); tankönyvek; Kémia I. és II. rész, Fizika, Rövid fizika, Bevezetés a kémiába. A csillagászati földrajz elemei, Fizikai bevezetés Laky D. földrajzához. Munkatársa az Iparosok olvasótárának.
9. K. József (Háló K.), műfordító, református lelkész, szül. Győrött 1761 márc. 17., megh. Nagy-Kőrösön 1830 okt. 10. Tanult Diószegen és Debrecenben. 1787. a derecskei iskola rektora lett, két év mulva német, holland és angol egyetemekre ment, legtovább tartózkodott Utrechtben és Göttingában. Innen 1791. Nagy-Kőrösre hivták haza papnak, 1815. Halasra ment lelkésznek, 1826. szemei gyengesége miatt lemondván, Nagy-Kőrösre vonult vissza. Mint vidámlelkü ember közkedveltségben állt. Lefordította (magyaros rímes versekben) Vergilius Aeneisét: Magyar Éneis (I. darab, Komárom 1799, II. darab u. o. 1804, III. darab Buda 1831) és a következő művet: A vallás, avagy az ifjabb Racinenek a vallásról irott munkája, melyet magyarul szabadabb versekbe foglalván kiadott K. (Komárom 1798). Van a református énekeskönyven is 3 éneke (148., 149., 161. szám).
10. K. József, ifjabb, az u. n. Rím-Kovács, hires verselő e század elején, szül. Tót-Vázsonyban 1780 ápr. 1., megh. Veszprémben (más forrás szerint Kaposvárt) 1808 után. Veszprémban és Pápán tanult, itt a teologiát elvégezvén, Pátkán tanítóskodott 2 évig, azután 1805-8-ig Város-Hidvégen (Somogy) segédlelkészkedett. 1808. a megyei börtönbe került, mert boros fővel náhány ittas társával együtt a somi katolikus templomba ment, ahol a gyertyákat meggyujtván, dévajkodtak. Állítólag éhséggel ölte meg magát a börtönben. Versei (nagyrészt alkalmiak) a Magyar Kurirban jelentek meg, vagy kéziratilag terjedtek el. A debreceni kör irányát követte, s e csoport utolsó tagjául tekinti az irodalomtörténet. A formában, kivált a rímelésben virtuóz volt, de költői becse alig van verseinek. Rímjeiről szinte hirhedtté vált, s a toldott rímet, kínrímet sokáig az ő nevével kapcsolatban emlegették (v. ö. Arany J. versét báró Kemény Zsigmondhoz, a Hátrahagyott Iratok közt). Halála után Szenczi Fördős Dávid gyönki tanár adta ki verseit összegyüjtve: Kovács József versei (Budapest 1817, újra Kolosvár 1835). Egyházi beszédei is jelentek meg a Fábián J.-tól szerkesztett Pred. Tárházban.
11. K. József, orvos, egyetemi tanár, a sebészi kóroda igazgatója, született Duna-Földváron 1831. Tanulmányait Kalocsán folytatta 1848-ig, amikor a szabadságharc lelkesedése őt is magával ragadta. De a táborozásból nemsokára betegen tért haza s a háboru lezajlása után Pestre került; itt és Bécsben végezte orvosi tanulmányait; oklevelét is Bécsben nyerte, de a sebészeti szakvizsgát Budapesten tette le, hogy az akkor már hires Balassával megismerkedhessék. Balassa nagyon megszerette K.-ot, ki hamar első asszisztense lett, majd a sebészetből magántanári képesítést nyert. Az 1866-iki háboru ama sebesültjeit, kiket a Ludoviceum mellett fölállított barak-kórházakban helyeztek el, K. kezelte s itt először tünt ki rendkivüli energiája, éles szeme, biztos keze és kiváló szakképzettsége által. Makacs természete, mely semmi akadály előtt sem hajolt meg, sokszor összeütközésbe hozta őt környezetével és sok ellenséget szerzett neki; azonban kiváló tehetségeit és érdemeit annak dacára is általánosan elismerték, s midőn Balassa (1868) hirtelen meghalt, a jóval idősebb Lumniczer ellenében őt jelölték ki a tanszék ideiglenes betöltésére, melyen aztán 1868 óta, mint rendes tanár működik. Szigoru lelkiismeretes tanár, 1874. az egyetem K.-ot választotta meg rektorának s egy évi működését a hasznos újítások egész sora örökítette meg. Érdemei elismeréseül a király (1875) a Lipót-renddel tüntette ki, a tanuló ifjuság pedig - az egyetem autonom jogainak védelmezéseért - fáklyás menettel fejezte ki neki tiszteletét. Mint orvos, korunk egyik kitünősége (A húgykövekről, 1883), s egyúttal a késnek valóságos mestere. 1890 óta az igazságügyi orvosi tanács elnöke; 1894. megülte tanári munkásságának 25. évforduló ünnepét, ugyanekkor megkapta a Ferenc József-rend II. oszt. keresztjét.
12. K. Lajos, képviselő s publicista, szül. Homokon 1812 febr. 25., megh. Szatmáron 1890 dec. 19. Alsó iskoláit Nagy-Bányán végezte, 1827. pedig Pozsonyba ment, hol bölcseletet és jogot hallgatott. Ekkor lépett föl Széchenyi István gróf nagyszabásu reformátori terveivel, melyek a fiatal K. lelkét annyira megragadták, hogy elhatározta magát a közgazdasági pályára képezni s e célból Selmecre ment a bányászati akadémiára, hol magát e szakban kiművelte, s ezért későbben ismételten megkinálták bányászati alkalmazásokkal, de K. az akkori viszonyok között nem akart kormányhivatalnok lenni, hanem csak elméletileg foglalkozott a bányászattal, s a nemzetgazdaság egyéb ágaival. Selmeci tanulmányait befejezve, előbb Pozsonyba, majd Erdélybe, Kolozsvárra ment, hol akkor nyilt meg az 1834-iki nevezetes országgyülés. Itt lépett szoros barátságra Kemény Zsigmond báróval, kivel együtt szerkesztette az Erdélyi Hiradót s a zsurnalisztai pályán nagy tehetséget s ügyességet fejtett ki. 1837. szolgabiró lett Szatmár vármegyében, 1839. pedig képviselővé választották u. o. a pozsonyi országgyülésre a már akkor nagyhirü publicistát és Széchenyi István gróf elsőrendü hivét s barátját, ki annak munkás és nagytehetségü segéde volt országos reformjai valósításában. Az 1848-iki korszakalkotó országgyülésre Pestre, Nagy-Bánya városa választotta meg a képviselőházba. Midőn Széchenyi István gróf közlekedésügyi miniszter lett, a vámügyi és vizépítészeti osztályok vezetsét K.-ra bizta mint egyik legbefolyásosabb miniszteri tanásosára. Midőn Széchenyi István gróf betegsége folytán a tárcától visszalépni kényszerült: egyidőre K. vette át az ügyek vezetését s vezette a forradalmi miniszter, Csányi László kinevezéseig. Már akkor előintézkedéseket tett az erdélyi, nagyváradi és debreceni vasútvonalak kiépítése iránt. A szabadságharc alatt Debrecenben a békepárthoz tartozott Kemény Zsigmond báróval s Kazinczy Gáborral s annak értekezletei s olykor Görgey Arturral találkozásai az ő lakásán tartattak s ez irányban sokat működöt a publicistai és hirlap téren. Mint Széchenyi István gróf ragaszkodó hive s iskolájának egyik legkitünőbb tanítványa, Kossuth merészebb rendszabályait, s kockáztató politikáját mindenkor ellenezte, s ily értelemben a debreceni parlamentben gyakran és erélyesen szólalt fel; ezért a politikai üldözések nagyobb fokát ki is kerülte s avasi birtokára vonulva, békén folytathatta közgazdasági tanulmányait s tervezéseit. Ez irányban sokat dolgozott, többek közt önállóan megjelent tőle: Der Theiss-Köröser Kanal (Bécs 1864). Főmunkája: Gróf Szécheny István közéletének három utolsó éve, 1846-48; Kisérlet, a rendezési kérdések megoldására (Pest 1836); A Békepárt története (Budapesti Szemle, 1883).
13. K. Lajos, pedagogus, született Felső-Almáson (Ugocsa) 1845 szept. 5. A gimnáziumot Máramaros-Szigeten, a bölcsészeti és hittudományi tanfolyamot a debreceni főiskolában végezte. Tanulmányai végezte után két évig u. o. elemi iskolai köztanító volt. A Nagy József-féle alapítvány segítségével beutazta Közép-Európát a népiskolák s tanítóképző intézetek tanulmányozása végett. 1869. debreceni képezdei tanárrá, 1895. u. o. igazgatóvá választották. A Gönczy tanügyi egyesület elnöke. Több iskolakönyvet irt.
14. K. Mátyás, egri prépost-kanonok, iró, szül. Polgáron (Szabolcs) 1790 febr. 24., megh. 1861. Tanulmányainak befejezése után felszenteltetvén, 1813. letette a tudori szigorlatot a teologiából és bölcsészetből, mire tanulmányi felügyelő lett a pesti központi papnevelőben. 1820. egri teologiai tanár, 1832. egri kanonok, később egervári prépost. Nevezetesebb művei: Biographia Joannis Hunyadi etc. (Eger 1818); Barátságos értekezés a vallási egyesülés ideájának szerzőjével (Pest 1830); A ker. kat. anyaszentegyház hit- és erkölcsbeli szabásainak foglaltja (u. o. 1826); A hitetlenségről bizonyos ifjuhoz intézett levél (u. o. 1829); Nexus fundamentorum Religionis Christianae (Buda 1830); A vegyes házasságról (Eger) stb. Ezeken kivül Pesten alapította az Egyházi Folyóirás c. lapot és több egyházi beszédet adott ki. V. ö. Koncz Á., Egri egyházmegyei papok (Eger 1892).
15. K. Mihály, képiró, szül. Tisza-Abádon (Heves) 1819 jul. 18., megh. Budapesten 1892 aug. 3. Első iskoláit Kunhegyesen végezte, de már tiz éves korában nagyobb vonzalmat mutatott a rajz és szépművészetek, mint bármely más tantárgy iránt. Kisérletei báró Orczy László kezébe kerültek, s annak tetszését annyira megnyerték, hogy a tehetséges gyermeket pártfogásába vette és a saját költségén neveltette. K. az első alapos oktatását a rajzban először Pesten nyerte, majd Bécsbe került, hol Danhauser csakhamar ugy beszélt róla, mint egyik legkitünőbb tanítványáról. Bécsből Olaszországba ment s Velencében megismerkedett Lipparinival, majd megtudván, hogy Markó Károly Pisában időzik, oda sietett s csakhamar benső baráti kapocs fejlődött ki a két magyar művész között. Pisából Rómába utazott, hol Corneliussal, Overbeerrel, Podestával és Schraderrel kötött ismeretséget, kik kivétel nélkül nagyra becsülték tehetségét. Rómában több évig időzött s talán állandó lakosa is maradt volna az örök városnak, ha az 1848-iki események haza nem szólítják. Ekkor haza tért és a szabadságharc lezajlása után Pesten rendezett be magának műtermet. Művei közül nevezetesebbek: Márk envangélista holttestét Alexandriában átadják a velenceieknek (Bécsben a császári ház gyüjteményében); Szent István (oltárkép a sajó-szentpéteri templomban, Borsod vmegyében); Mózes, Ecce Homo, Szt. Regina, Sybilla (magán birtokban). Történelmi kompoziciói közül legjobban el van terjedve Árpád fejedelemmé választatása, melyet műlapjául választott a pesti műegyesület.
16. K. Miklós, erdélyi püspök, megh. 1856. Nevét nagyszerü alapítványaival tette emlékezetessé. Még életében (1833) 10,000 frtos alapítványt tett le Kézdivásárhelyen 2-2, a katonai pályára készülő székely ifju részére, Károlyvárosban pedig szemináriumot alapított és abban két bölcseleti tanszék költségét vállalta el. Végrendeletében 20,600 frtot hagyományozott humánus célokra; ezek között a plébánosoknak világi tudományos könyvekkel való ellátására.
17. K. Ödön, református teologus, szül. Mezőbándon 1844 febr. 4., megh. Nagy-Enyeden 1895 máj. 16. A gimnáziumot, valamint a teologiai előkészítő s a jogi tanfolyamot 1863. Marosvásárhelyt, a teologiát 1865. Nagy-Enyeden végezte. Miután egy évet kollégiumi osztálytanítóságban töltött, külföldre ment s 1866 őszén az utrechti, 1868 okt. 15. pedig a lejdai egyetem hallgatója lett, mely 1869 május 31. teologiai doktorrá avatta. Még ez évben elfoglalta Nagy-Egyeden az akkor felállított negyedik teologiai tanszéket, melyen igaz lelkesedéssel és nagy hatással működött mindvégig. A magyarországi református egyház teologiai oktatásának magasabb szinvonalra emelésében a legjelentékenyebb tényezők közé tartozott. Tagja volt az erdélyi egyházkerület igazgató-tanácsának, a debreceni zsinatnak, és tagja szinte haláláig az egyetemes konventnek. Nevezetes szerepet játszott a Magyarországi Protestáns Egylet történetében. A legújabb magyar protestáns teologiai irodalomnak egyik vezéralakja, ki működése első felében nagy kiterjedésü irói munkásságot folytatott. Dolgozatai a Protestáns Közlönyben, Protestáns Tudományos Szemlében, Egyházi Reformban, Egyházi Szemlében, Egyházi és Iskolai Szemlében s a Bethlen-főiskola Értesítőiben nagy számmal jelentek meg. Jelentékenyebb tanulmányai s önállóan kiadott művei: Het protestantisme in Hongarije gedurende de laatste Swintig jaren (Lejda 1869); A teologia helye az egyetemen (1871); Jézus személyének jelentősége a mai keresztyén vallásos tudatban (Egyházi Reform 1872-73); Az egy szükséges (egyházi beszéd, 1872); A régi és az új hit (Egyházi Reform, 1873); Egy teljes teologiai akadémia terve (Budapest 1875); A vallásbölcsészet kézikönyve (2 kötet, u. o. 1876-77); Hogyan és miről prédikálunk? (Egyházi és Iskolai Szemle 1877-78); A legújabb hittani rendszerek (a Tájékozás az újabb teologia körében c. könyvben, u. o. 1879); A középkori keresztyén egyház (Baur után fordította, u. o. 1883); Emlékbeszéd Nagy Péter emlékköve leleplezésekor (u. o. 1887). V. ö. Emlékkönyv dr. K. tanárságának huszonötéves ünnepélye alkalmából (1894).
18. K. Pál, novella- és szinműiró, homeopata orvos, szül. Dégen (Veszprém) 1808 jul. 1., megh. Győrött 1886 aug. 3. Atyja Feren, okl. mérnök, Festetics Antal gróf jószágainak igazgatója, irodalomkedvelő ember volt, aki Kazinczyval, Csokonaival levelezett. Egyébként K. már 9 éves korában árvaságra jutott. Pápán tanult, majd Pestre ment orvosi tanulmányra; ott ismerkedett Kisfaludy Károllyal, Vörösmartyval, Bajzával, Fáyval és az Aurora-kör többi tagjaival, Kazinczyval is megismertette Szalay László. Első sorban Kisfaludy Károly hatása alatt állt, kinek példájára ő is szinmű- és novellairó lett; víg temperamentuma, egészséges humora, a vidéki magyar középosztály kitünő ismerete neki is erős oldalai voltak s nem az utánzás, hanem irói egyéniségének rokonsága csatolta Kisfaludy Károly két irányához. Szeder Fábián Uraniájában lépett föl csinos dolgozattal 1827.; egy víg realisztikus elbeszélése: Kicsinyből mi lesz? az 1828-iki krónikában jelent meg, s azután 2 év alatt több is. Rövid idő alatt legkedveltebb elbeszélőink közé emelkedett, a családok jóbarátja, kinek novelláin kapva kaptak a szerkesztők s az Aurora, Urania, Héba terjesztették műveit. A 30-as és 40-es években állt népszerüsége tetőpontján, de később is dolgozott. A Nefelejcs, Emlény, Ahenaeum, Regélő, Országgyülési Almanach, Nemzeti Almanach, Árvizkönyv, Honderü, Életképek, Hölgyfutár, Családi Kör, Fővárosi Lapok tartalmát gazdagította élénk, derült novelláival és rajzaival. Jóízüen irt, sohasem sikamlós és humora nem kesernyés. Magyaros, fris, kedves hangja miatt Kisfaludy Károllyal és Fáyval foglalta a közönség egy triászba, s mint a magyar művelt polgári rend erkölcsrajzolóját szerették. Mint szinműiró is fellépett, de kevesebb sikerrel; nem tudott cselekvéssel jellemezni és érdekfeszítően bonyolítani. Főtere mindig a kedélyes elbeszélés maradt. Igazi magyar zamatu elbeszélésai: Lúdcomb, Ahány ház annyi szokás, Húshagyó, Vizkereszt, Nagybácsi és nagynéni, Ki hitte volna? stb. Már neves iró volt, bár csak 25 éves, mikor 1833. elnyerte a doktori oklevelet. Doktori értekezését az addigi szokástól eltérőleg magyarul irta: A nevendék nőnem (Pest 1833, de latin címmel is). Ugyancsak 1833. akadémiai levelező taggá is választották. Ekkor külföldre utazott s megismerkedvén Hahnemannal, a homeopatia buzgó hive lett. Hazatérvén, Győrött telepedett le, s e városban működött mint jeles orvos haláláig, köztisztelettel és szeretettől környezve; folytatta irodalmi munkásságát is, tekintélyével s befolyásával igen sokat tett Győr társadalmi életének, művelődésének és magyarosodásának érdekében. A Győr vármegye pártfogása alatt álló szinészet nagyrészt neki köszöni virágzását. Győr lapját, a Vaterlandot, 1847. a Hazánk c. kereskedelmi és szépirodalmi lappá alakította át, melybe Petőfi, Arany, Szász Károly, Lisznyai, Szelestey is dolgoztak. E lap 1848 második felében elakadt, de a forradalom után Győri Közlöny név alatt ismét feltámadt. Az irodalmi körök K.-ot fel-felkeresték kitüntetéseikkel. Az akadémia 1839. rendes tagjává választotta, de e megtiszteltetést Csató Pál hirlapi támadásai miatt nem fogadta el. A Kisfaludy-Társaság pedig mindjárt 1838. formális irodalmi testületté alakulásakor megválasztotta rendes tagjának. 1877-ben 50 éves irói pályája jubileumán mint szépirodalmunk nesztorát ünnepelték. Önállóan megjelent szépirodalmi művei: Thalia, eredeti szindarabok gyüjteménye (I. Pest 1833., II. u. o. 1834, III. Győr 1837); Beszélyfüzér (I. II. Pápa 1841, III. Győr 1846); Eredeti szinművek (Győr 1846). Előadását éppen mint Kisfaludyét és Fáyét, a korukbeli mérsékelt, csiszolt vagy szónokias prózával szemben természetes csín tette kedvessé.
19. K. Zsigmond, veszprémi püspök, iró, szül. Bánok-Szt.-Györgyön (Zala) 1820., megh. 1887. Tanult Kanizsán, az egyházi pályára lépett és a pesti egyetemen végezte a teologiát. 1844. felszenteltetvvén, előbb káplán volt Csehin, azután a pesti központi szeminárium tanulmányi felügyelője és rendkivüli tanár; 1851. szentszéki ülnök, 1854. veszprémi kanonok. Később szt. Péter bodrogmonostori apát, pápai főesperes és püspökirodai igazgató. 1869. pécsi megyés püspök, 1877 máj. 6. veszprémi püspök. Szorgalmas munkatársa volt a Religiónak. Önálló munkája: Korkérdések (1850).
1. Gábor, szerb iró, szül. Irigban (Szerém) 1770., megh. Zimonyban 1832. Foglalkozására nézve könyvkötő volt. Igen termékeny iró, aki sok hisztorikus tankölteményt irt elavult szerb nyelven. Hőskölteménye az első szerb szabadságharcról (Pesma o slucajnoj buni stb., Belgrád 1832) az első könyv, mely a belgrádi fejedelmi nyomdából kikerült.
2. K. Lyubomir, szerb miniszter, szül. Petnyicában 1848 jan. 16. Iskolai tanulmányait Sabácon és Belgrádban végezte. Szegénysége és árvasága folytán küzdelmes éveket élt. 1870. Negotinban segédtanár, 1874. kragujeváci tanár volt, 1889. a belgrádi katonai iskolához, 1893. a belgrádi főiskolához neveztetett ki. Fiatal korában a hires Pancsics szerb botanikus mellett tanult és vele a szerb tartományokat beutazta. Tagja a szerb akadémiának 1887 óta, a szerb régészeti egylet választmányi tagja, 1894. Macedoniát utazta be és Athosz hegyén tett nagyobb történelmi tanulmányokat; több rendjel tulajdonosa. Művei: Mikor halt meg Nemanya István? (1878); Lázárevics Istvánról (1880); Mikor halt meg Milutin István? (1883); Vukasin nem gyilkolta meg Uros cárt (1886); Prilep, Ochrid, Velez és Szkutari leirása (1887); Sztrahinis bán; A szerb nemzet története (1893). Irt több nyelvészei értekezést is. Legutóbb két ízben képviselőül választatott meg. A szerb királynak fiatal korában tanárja volt.
1. Mező-K., nagyközség Csanád vmegye kovácsházi j.-ban, (1891) 4248 magyar és tót lakossal; a járási szolgabirói hivatal székhelye, vasúti állomással, posta- és táviróhivatallal, postatakarékpénztárral és két gőzmalommal. Mező-K. kincstári birtok, melyet évek óta Sármezey Antal birt haszonbérben; családjában nevelősködött Bereczki Máté jeles pomologus, kinek itt alapított gyümölcskertje hazánk legelső gyümölcsészeti kisérleti telepe. - 2. Református-K., nagyközség u. o., (1891) 1111 magyar lakossal, vasúti állomással. - 3. Tót-K., l. Véghegyháza. - 4. Puszta-K., kisközség Somogy vármegye marcali j.-ban, (1891) 1286 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 5. Puszta-K., telep Bihar vármegyében, Bakonyszeg falu mellett; nevezetes arról, hogy Bessenyei György itt élte életének utolsó éveit s itt temették el. Sírjára 1880. állítottak emlékszobrot.
1. K., kisközség Bars vmegye aranyos-maróti j.-ban, (1891) 1343 tót lakossal. - 2. Nagy-K., nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegye pilisi felső j.-ban, (1891) 1803 német lakossal, postahivatallal és posatatakarékpénztárral. Határában kőszénbánya van, mely évenként 50-60,000 q. barnaszenet termel s 1,3 km. szállítópályával van ellátva; a munkások száma 40. Tisza Lajos grófnak itt nagy birtoka s kastélya van.
(bány.), egészen tiszta, minden rondítástól, különösen a kéntől mentes kőszén, mellyel a kovácsok tüzelnek.