azok a hidak, amelyeknél a hídfők v. pillérek közti nyilást faragott kőből, terméskőből, téglából v. vertfalazatból (beton) készült boltozat hidalja át. A K.-nál a boltozat képezi a híd főtartóját és egyúttal a rajta nyugvó ráfalazás és feltöltés közvetítésével ez hordja a hídpályát is. K.-nál tehát rendes körülmények közt kereszt-, hossz- és egyéb másodrendü tartók nincsenek is alkalmazva. A boltozat alakját illetőleg a K.-nál legszokásosabb a teljes félkörü, v. a körszelet alaku boltozat; alkalmazzák ezenkivül a nyomott ívalaku, elliptikus vagy kosárvonalalaku boltozatokat is; ritkábban a magasított ív, magas parabola v. csúcsíves boltozatokat. A körszelet boltozatnál a nyilmagasságnak vagyis a boltzáradéktól a boltvállak közt húzott egyenes vonalig mért merőleges távolságnak a nyiláshoz való viszonya rendesen 1:5 - 1:7, legfölebb 1:12 szokott lenni, de kivételesen (nemoursi hid) 1:17 is előfordul. A boltozatra a záradéktól a vállak felé való eséssel ráfalazást szoktak alkalmazni (l. az ábrát), melynek célja egyrészt a boltvállak nagyobb mértékü megterhelése által a boltozat szilárdsági viszonyait kedvezőbbé tenni, másrészt lejtős és megfelelő vastagságu cement vagy aszfalt vizmentesítő réteggel ellátott felületén a beszivárgó vizet a vizlevezetőkhöz terelni. Ahol a ráfalazás méretei igen nagyra adódnának ki, ott u. n. takaréküregeket (kisebb kereszt- v. hosszirányu boltozatokkal) alkalmaznak a ráfalazás testében. A ráfalazásra jön a feltöltő kavics- vagy homokréteg, a vizlevezető körül nagyobb darab kövekkel, a lefolyás könnyítése végett. Ezt a feltöltést, a híd keresztmetszete irányában értve, mindkét oldalról u. n. homlokfalak határolják, amelyek a boltozat szélein vannak felépítve. Sziklás, vagy igen megbizható szilárdságu altalajon épülő K.-nál a talajt használják fel természetes ellenfalak (l. o.) gyanánt (u. n. culées perdues) s külön hídfőt nem is építenek, egyébként azonban a K.-nál a hídfőknek oly erőseknek kell lenniök, hogy a boltozatnak egyik irányu, s a hátuk mögött levő földtömegnek evvel ellenkező irányu nyomását külön-külön is kibirják. Az ellenfalak és a boltozat szilárdsági viszonyai tekintetében egyébként az a szabály az irányadó, hogy az u. n. nyomások vonalának az ellenfal, illetőleg a boltozat keresztszelvényének belső harmadrészében kell maradnia. Ennek a szabálynak az alapján határozzák meg első sorban a boltozat vastagságát és az ellenfal méreteit.
[ÁBRA] Kőhíd.
A K. általános elrendezését illetőleg még az a körülmény is figyelembe veendő, hogy a boltvállaknak legetőle az árviz szine fölé kell esniök. Ott is, ahol elkerülhetetlen, hogy a boltozat válla az árviz zine alá essék, ügyelni kell arra, hogy az árviz szine fölött elegendő nyilás maradjon; különben jégjárás idején veszedelmes jégtorlaszok és vizduzzadások származhatnának. Ilyen esetben a jégjárásra való tekintettel a boltozat élét le szokták tompítani (alámetszeni). Ami a K. nyilását illeti, arra nézve ugyanaz áll, ami a többi hidakéra: minél drágábba kerül egy-egy pillér, annál kevesebb s igy annál nagyobb méretü nyilásokat célszerü építeni. A K.-nál e törvény érvényességének a határát az szabja meg, hogy a nyilás növekedtével rohamosan növekedik a boltozat költsége és a kivitel nehézségei is. A legnagyobb nyilásu kőhíd, amelyet eddig egyátalán építettek, a washingtoni vizvezeték Cabin-John hídja (69,5 m.); ehhez legközelebb áll az osztrák államvasút stanislau-woronienkai vonalán levő jaremcei Pruth-híd (65,0 m.), amelyen ráfalazás helyett kisebb boltozatok vannak a teher átadására fölépítve. Ami különösen a betonhidakat illeti, azok igen biztató eredménnyel vétettek alkalmazásba, csupán tartósságukat illetőleg nem lehet még végleges itéletet mondani, tekintve a rövid időt, amióta azokat általánosabban készítik. Igen magas völgyhidaknál magas és karcsu pillérek erősítése végett egymás fölött több emeletben merevítő boltozatokat szoktak alkalmazni. Az ilyen szerkezetü völgyhidak közt nevezetesebbek: a Chaumont-viadukt Franciaországban és a Göltschthali-viadukt.
nagyközség Esztergom vármegye párkányi j.-ban, (1891) 1335 magyar lakossal; van posta- és táviróhivatala, vasúti állomása, postatakarékpénztára.
1. Reinhold, német irodalomtörténetiró, szül. Weimarban 1830 jun. 24-én. 1881 óta u. o. főkönyvtáros. Művei: Ueber die Dionysiaka des Nonnus v. Panopolis (Halle 1853); Zu H. v. Kleists Werken (Weimar 1862); Dantes Göttliche Komödie und ihre deutschen Uebersetzungen (u. o. 1865); Herders Cid und seine französische Quelle (Lipcse 1867). Kiadványai: Alte Bergmannslieder (Weimar 1858); Vier Dialoge v. H. Sachs (u. o. 1858); Kunst über alle Künste, ein bös Weib gut zu machen (Berlin 1864); Wielands Oberon (Lipcse 1868); Schillers ästhetische Schriften (Stuttgart 1871). Jegyzeteket irt Marie de France Laisainak Warnke által kiadott kiadásáshoz (Halle 1885).
2. K. Ulrik, német epigrafikus és régiségtudós, szül. Kleinhausenben (Weimar) 1838 nov. 6-án. Jenában és Göttingában tanult, 1865. az athéni porosz követség titkára, 1872. a stuttgarti egyetem rendes tanára lett. 1875. az athéni régiségtani társulat titkárává, 1886. a berlini egyetem rendes tanárává nevezték ki. 1889 óta akadémikus. Az újonan kiadott Corpus inscriptionum atticarum (Berlin 1877-83, 2 rész) főmunkatársa.
(lat. tussis). A K. többnyire a lélegző utakból eltávolítandó váladék kisegítésére szolgáló u. n. reflexműködés, amelynél a K.-ingert mély belélegzés követi és utána eleinte hangrés-zárás mellett erős kilélegzési izomműködés folytán a tüdőkben erős levegőnyomás, majd a hangrés hirtelen megnyitása mellett heves levegőkiáramlás és az ismert hang keletkeznek. A K.-ingert a gége és a lélegzőcső nyálkahártyájának érintése váltja ki, akár mekanikai eszközzel, akár hurutos váladékkal, akár kémiai gáz- vagy másnemü testtel történjék az. Ezen inger a központi idegrendszerbe jut az u. n. laryngeus superior-on át s a K.-i mozgások ingerületét a nyultvelő közvetítésével váltja ki. Ha ez az idegkör megszakíttatik, ugy a K. elmarad, bármi érje is a gégét. A K. feladata tehát a lélegző utakat az idegen testektől megszabadítani, s igy azokat külső behatásoktól megóvni s tisztán tartani. A K. lehet egyszerüen ideges, ha annak oka nem a levegőutakban rejlik, hanem általános idegességben (hysteia) vagy a gyomor, sőt egyes még távolabb fekvő szervek egyes kóros állapotaiban. Az ilyen K. többnyire igen hangos, erős. A száraz K. a gége v. légzőcső egyszerü bővérü hurutját árulja el, amelynél sok váladék nincs. Néha csak kis helyen ülő fekélyecske okoz heves száraz K.-t. Az ideges K. is száraz. A nedves, v. váladékos K. oka a lélegző utakban v. a tüdőkben keresendő, legtöbb váladékot a tüdővizkór (erősen habzó, híg savós) meg az idült hurutok (bő, tapadós, genyedtséges) szolgáltatják. A K.-ből egyedül ritkán lehet az alapbajt is felismerni; ilyen jellegzetes K. a szamár-K. v. szamárhurut (tussis convulsiva), amelyben a K. rohamok alakjában igen nagy hevességgel tör ki, a betegek arca kipirul, lélegzésök akadályozott lesz s néha súlyos általános jelenségek állanak elő. Jellegző K. még a krupos is, amelynél a K.-nek sajátságos rekedt, ugató hangzata van, s előfordul gyakran csak egyszerü hurut kiséretében (mint egyes gyermekek sajátságos K.-e), mig rendkivül aggasztó jelenség a valóságos krupnál, amidőn lélegzési nehézségekkel jár együtt. Igen heves K.-nél vérzések támadhatnak ugy a levegőutakban, mint a szem kötőhártyájában is, sőt arra diszponált egyéneknél gutaütésre, sérvér támadására, s koraszülésre is vezethet. A K. gyógyítása részint az előidéző ok kezelésében áll, részint a K.-inger csökkentésére irányul. Ezen utóbbit bódító szerek: codein, morfin, opium stb. beadásával érjük el s általuk gyakran a váladék könnyebb kiürítését is elérhetjük, miután a tulságos K.-inger a váladéknak a kiköpéshez elegendő mennyiségben való összegyülését is megakadályozhatja. A közkedveltségü szalmiák-, mályva- stb. cukorkák a hurutot befolyásolják, a váladékot elősegítik s igy használnak, de a K.-t direkte nem változtatják meg. L. még Hurut.
bizonyos kiválasztott kövek tisztelete, mely ugy a régi, mint a jelenkori pogányságnál divatos. Erdeti és legalacsonyabb foka a fetis-imádás, midőn t. i. a kiválasztott követ Isten gyanánt tisztelik. Ilyen K.-ra akadtak az amerikai indus törzseknél, Ausztráliában, Indiában, Afrika több részében, Lapponiában, stb. Sőt az ókori kulturnemzeteknél is feltaláljuk a K. nyomait; Deukalion és Pirrha maguk mögé hajigálják a köveket, melyekből férfiak és nők lesznek; Trója (s a többi városok) hires palladiumja szintén kő volt, melyet az Istenek küldtek le az égből (meteorok; a rómaiaknál: Jupiter-lapis); Kybele és Gea kultusza, mely ugyan a földre vonatkozott, szintén a K. egy neme volt. Az egyiptomiak, kik azt hitték, hogy az Istenek szivesen lakoznak a kövek közt, kőoltárokon áldoztak, melyek később, a babonás néphit következtében az Istenség megszemélyesítőivé váltak. Az ilyen K. csaknem minden népnél szokásos volt; Tacitus említi a pafoszi Venus kőgolyóját, a görögöknél nagy tiszteletben volt a hiettoszi Herkules-szikla, a zsidóknál Bethel, Jeruzsálem és Garizim kőoltárai, az egyiptomiaknál a fekete Izisz-kövek, a mohammedánoknál a mekkai Ka'ba, az É-i néptörzseknél Stonehenge sziklaköre, a hinduknál a Buddha-kövek, az assziroknál a napisten fekete sziklája, melyet Heliogabalus császár diadallal vitt Rómába, stb. - A K. részben a kereszténységbe is átnyulik, ahol az amuletek és ereklyék tiszteletében nyilatkozik meg; különösen a latin eredetü népek (olaszok, spanyolok, románok, stb.), kik egyébként is nagyon babonások, számos kőnek (lapis lazuli, karneol, ametiszt, opál, stb.) titkos verázserőt tulajdonítanak.
l. Kőfaragóiskolák és Iparoktatás.
a nyomdászok igy neveznek egy betünemet, amelynek valamennyi vonala egyforma vastag és szögletes; szélességére nézve a K. háromféle: keskeny, rendes és széles. Van kurziv K. is.
(török) a. m. falu.
l. Malmok.
kisközség Baranya vármegye pécsi j.-ban, (1891) 645 horvát és magyar lakossal, gőzmalommal.