1. Sámuel id., ev. ref. lelkész, szül. Nagyváradon 1634., meghalt Debrecenben 1683. 1654 májusig szülővárosában tanult, ekkor külföldre ment s aug 19-től Lejdáben a bölcsészet és nyelvészet tanulmányozásával foglalkozott. Miután Angliába is ellátogatott, 1657 nyarán visszajött hazájába s nagyváradi teologiai tanár, 1659. vagy 1660. szendrői, 1667. után tokaji s innen az üldözések elől menekülve, 1672. debreceni lelkész lett. Itt később esperessé és egyházkerületi jegyzővé választatott. Az egyházi irodalmat szorgalmasan művelte s a következő műveket adta ki: Disputatio theologica ostendens utilitatem lingvae sanctae in interpretatione scripturae (Lejda 1655); Idvesség sarka (Sárospatak 1666, 2. kiad. Debrecen 1676); Bánkódó lélek nyögései (Sárospatak 1666); Szem gyönyörüségének mértékletes siratása (halotti beszéd Borosjenei Istvánné, Kalmár Kata felett, Kolozsvá 1672); Aranyalma (prédikációk, Debrecen 1673); Atyai dorgálásnak jóízü gyümölcse (halotti beszéd Kovács Andrásné, Dobozi Kata felett, Kolozsvár 1675); Szentirás rámájára vonatott fél-keresztyén (prédikációk, Debrecen 1677); Keserü-édes (egyházi beszéd, u. o. 1677); Istennek s nemzetnek végig hiven szolgáló Dávid patriarcha (halotti beszéd Dobozi István felett, u. o. 1679); Josue szent maga-eltökélése (egyházi beszéd, u. o. 1682); Értelmes katechizálásnak szükséges volta (egyházi beszéd, u. o. 1682). A váradi bibliát széljegyzetekkel látta el. Emlékét Brabeum vitae et rerum gestarum... Samuelis Köleséri (Debrecen 1683) címü kiadvánnyal örökíték meg tisztelői.
2. K. Sámuel ifj., az előbbinek fia, a teologia, bölcsészet és orvostudományok doktora, az erdélyi kir. titkos kormánytanács tagja és titkára, szül. Szendrőn 1663 nov. 18., megh. Nagyszebenben 1732 dec. 24. Debrecenben tanult, mig 1679 máj. 22 külföldre indult s 1680 febr. 17. a lejdai egyetemen bölcsészetet kezdett tanulmányozni, melyből 1681 jun. 30. doktori címet szerzett. 1682 május 20. a franekeri egyetemre iratkozott be s itt a következő évben teologiai doktorrá lett. 1585 máj. 9. érkezett haza Debrecenbe, de miután első prédikálása alkalmával a miatyánkot eltévesztette, elhagyva pályáját, az orvosi tudományokhoz fordult s újra külföldre ment, ahonnan aztán orvosdoktori oklevéllel tért vissza. Nagyszebenben telepedett meg, hol mint városi, majd tartományi orvos nagy hivnévre tett szert. Legmaradandóbb s korában is legnagyobb feltünést keltett munkája: Auraria Romano-Dacica (Szeben 1719), mely az erdélyi bányákról, főleg az aranybányászatról értekezik. Bölcsészet-doktorrá avatása alkalmát debreceni tisztelői Applausus votivus címü füzettel ünnepelték meg, mely Debrecenben 1682. jelent meg.
(Miliaria, Friesel), oly betegség, melynél a köztakarót kölesnyi, ritkán lencsenagyságu hólyagocskák lepik el. A szerint, amint az egyes hólyagocskák közül a bőr vörös v. rendes fehér, megkülönböztetünk vörös és fehér K.-t. Mindkettőnl a hólyagocskák tartalma eleinte viztiszta, később zavarosodó folyadék. A bántalom magától mulik el oly módon, hogy a hólyagocskák részben felrepednek, részben beszáradnak s a bőr felületes rétegei azután lehámlanak. A K. ezen két alakja különböző okból származó bő izzadás után felléphet és a vele járó viszketés folytán bekövetkező vakarózás elég gyakori okát képzi egy belőle keletkező bőrbántalomnak, az ekzemának (l. o.). A K. harmadik alakja a Miliaria crystallina, melynél a hólyagocskák a bőr felületét harmatcseppekhez hasonlóan ellepik, tartalmuk tiszta átlátszó folyadék. A Miliaria crystallina az angol izzadás (l. o.) elnevezéssel önálló fertőző bántalomképen volt ismeretes, de kisérője lehet ízületi csúz, kanyaró, vörheny, tüdőgyulladás, gyermekágyi láz és egyéb fertőző bántalom súlyosabb alakjainak is. Régente gyermekágyasoknál gyakran fordult elő s oka az volt, hogy a gyermekágyasokat takarókkal, dunnákkal annyira betakarták, hogy folytonos izzadás következtében kifejlődött a K. Ezen életveszélyes bántalmak okai annak, hogy a K.-t oly súlyos betegségnek tartották. Maga a K. tisztántartáson kivül egyéb kezelést nem kiván. A hólyagocskák maguktól megrepednek s a bőr 2-3 heti hámlás után teljesen megtisztul.
állati takarmányok, melyek a köles koptatásánál keletkeznek. Ugyanis, midőn a kölest emberi táplálékul készítik el, először a héját választják le, s ez képezi a majdnem értéktelen K.-ondót v. K.-korpát; azután a csiszoló malomba teszik a kölest, melynek vitorlái a kölest forgatván, azt okozzák, hogy lisztes részek válnak le róluk, melyek a kölesliszt egyik alkatrészét képezik; a kölesliszt másik alkatrésze a kölesszemek zsiros csiráiból áll, melyek a csiszolás alkalmával leválván, részint a liszthez keverednek, részint a vitorlákhoz tapadnak. Utóbbiakról néha leszedik a csírákat és sajtolás által kölespogácsát állítanak belőlük elő. Ugy a kölesliszt, valamint a kölespogácsa igen gazdag tápanyagokban, kivált zsírban, s ezért kitünő takarmánynak tekinthetők, de összetételük igen változik, miért is csak vegyelemzéssel egybekötött tápanyagkikötés mellett vásárlandók. Hízlalásra használtatnak.
(növ.), l. Köles.
l. Köleshulladékok.
(növ.), l. Kásafű.
l. Köleshulladékok.
l. Köles.
1. György, a porosz képviselőház volt elnöke, szül. Jasenitzben, Stettin mellett, 1823 febr. 17. 1866-ban képviselővé választották meg, hol a szélső-konzervativ párthoz csatlakozott, melynek nemsokára alelnöke lett. Midőn 1879. a klerikális konzervativek többségre jutottak, a porosz országgyülés Bennigsen helyére őt választotta meg a képviselőház elnökévé. 1884. államtanácsossá, 1886. valóságos belső titkos tanácsossá lett. -Öccse: 2. K. Ernő Mátyás, porosz belügyminiszter, született Kantreckben 1841 julius 8., hasonlóan tagja volt a porosz országgyülésnek, 1881-87-ig pedig a német birodalmi gyülésnek. 1887-ben a rendőrség feje lett Majna melletti Frankfurtban, 1889-ben pedig Elzász-Lotaiában helyettes államtitkár a belügyi hivatalban. 1894 október 29. II. Vilmos császár porosz belügyminiszterré nevezte ki. 1895 márciusában nagy feltünést keltett azon nyilatkozatával, hogy a rendőrség jól teszi, ha a legfelsőbb birodalmi törvényszék határozatait figylemre nem méltatja. Majd az u. n. felforgató törvényjavaslat vitatása közben szólalt fel K., de eredménytelenül, mert a birodalmi gyülés ezt a rendőri szellemtől áthatott javaslatot 1895 máj. nagy többséggel elvetette.
1. Rudolf Albert, svájci anatomus, szül. Zürichben 1817 jul. 6. Orvosi tanulmányait Zürichben, Bonnban és Berlinben végezte, tanítványa volt Arnold, Müller János és Henlenek, bölcsészdoktori oklevelét 1841. Zürichben, orvosi oklevelét 1842. Heidelbergában nyerte el. 1843. zürichi magántanárrá lett a boncolástanból, 1845. ugyanott a fiziologia és összehasonlító boncolástannak tanárává neveztetett ki, 1847-ben pedig hasonló minőségben Würzburgba költözött. K. különösen a szövettan terén kiváló tekintély. Azonkivül kitünő zoologus és a puhányokat s férgeket illetőleg úttörő munkálatokkal lépett fel. Számos nagybecsü munkája közül kiemelendők: Mikroskopische Anatomie (Lipcse 1850-54); Handbuch der Gewebelehre (u. o. 1867); Entwicklungsgeshichte des Menschen (u. o. 1861); Icones histologicae (u. o. 1864-65); Über die Pacinischen Körperchen (Zürich 1843); Die Schleimpolypen von Messina (Lipcse 1853); Über des Ende der Wirbelsäule der Gonoiden und einiger Teleostier (u. o. 1860); Anatomisch-systematische Beschreibung der Alcyonarien (u. o. 1870-72); Die normale Resorption des Knochengewebes (u. o. 1873). 1849 óta Siebolddal együtt szerkeszti a Zeitschrift für wissenschaftl. Zoologie c. folyóiratot.
2. K. Tivadar, svájci sebész, az előbbinek fia, szül. Würzburgban 1852 máj. 28. U. o. és Göttingában tanult; előbb atyjának, majd Volkmannak volt asszisztense, s 1885 óta a lipcsei ortopedikus poliklinika igazgatója és egyetemi tanár. Fontosabb munkái: Die Verletzungen u. chirurg. Erkrankungen der periph. Nerven (Stuttgart 1890); Über die Fortschritte der operativen Chirurgie des Rückenmarks u. der peripherischen Nerven (u. o. 1892).