(Levirostres, Coccygomorphae), a kúszó madarak egyik csoportja, ahová kakukhoz hasonló, hosszu szárnyfedő tollu, erős vállizmu, kis lapos nyelvü és különböző alaku, de többnyire könnyü nagy csőrü madarak tartoznak. Felosztatnak: kakuk-félék (Cuculidae), Musophagidák, Colliidák, orrszarvu madarak (Bucerotidae), Ramphostidák, Capitonidák, Trogonidák, szakállas madarak (Bucconidae); jégmadarak (Halcyonidae), gyurgyokafélék (Meropidae), karicsok (Coracidae) és bankafélék (Upupidae) családokra.
A fémket régebben fizikai sajátságuk, fajsúlyuk alapján osztályozva, azokat nevezték K.-nek, melyeknek fajsúlya 5-nél kisebb; az ennél nagyobb fajsúlyuak a nehéz fémek. Ellenére annak, hogy ez osztályozás nem tudományos értékü, az elnevezést gyakorlati szempontból gyakran még ma is használják.
(litográfia), rajzoknak kémiai krétával, tintával v. véséssel valamely kőlapon való olyatén megrögzítése, hogy róluk megfelelő festékezés után lenyomat nyeressék. Lényegére nézve a K. a réz- és fametszés között foglal helyet. Mert mig az elsőnél homoru, a másodiknál domboru rajzu dolgot nyomunk, a K.-nál a rajz se nem homoru, sem nem domboru, hanem (kivéve a karcoló v. véső eljárást) magán a kőlap síkján fekszik. A K. alapelve a viz és olaj nem keveredhetőségén nyugszik. Ha valamely követ, amely viz és olaj felszivatására egyaránt alkalmas, bizonyos helyein olajjal itatunk, ugy a kő e helyeken nem vesz föl későbben vizet, hanem legföljebb csak még több olajat; épp ugy a kő vizzel itatott részei csak vizet vesznek föl. Az u. n. litográfiai kő porózus mészpala. Legjobbak a solenhofenieket (Bajorország) tartják; használható köveket nyernek még Észak-Amerikában, Francia-, Olasz-, Porosz- és Oroszországban. A köveket 5-10 cm. vastag lapokra vágják s homokkővel simára csiszolják. Minél egyformább az összetétele, annál jobb. A már használt kövek újbóli csiszolás után ismét használhatók. A litográfiai kréta szappanszerü, masztixszal, terpentinnel és krétával kevet anyag. Gyakran litográfiai tintát használnak helyette; ennek ugyanaz az összetétele, csakhogy folyós állapotban. A K.-nál negativ képet rajzolnak a kőre s a kő többi részét vizzel itatják, minek következtében később csupán csak ama részek veszik föl a festéket, amelyek viztől mentesek. Hogy a követ tisztítsák s a fehéren maradandó részeket tökéletesen biztosítsák a festékeződéstől, salétromsavval maratják s azután gummival bekenik. A salétromsavval való maratás folytán tisztul a kő, könyebbé válik a gummizás s még a krétának vagy tintának bomlófélben maradását is elősegíti, miáltal az könnyebben veszi föl a festéket. A gummizással azt érik el, hogy a festék csupán a rajz vonalaira tapad.
A kőre rajzoláshoz leginkább a litográfiai krétát szokták használni. Ez a kövön olyanformán tünik föl, mintha festve volna s puhán marad. Hogy a rajz vonalai ne legyenek elmosódók, a kő felületét érdessé teszik; ez által a kép egyszersmind pontozottnak fog látszani. A rajznak tollal való rajzolása a kőre litográfiai tintával történik. A tollrajzzal való nyomás hasonlít a rézkarcról valóhoz, a sűrübben álló vonalak azonban nem nyomódnak olyan tisztán, mint emennél. A nyomásra való előkészítés különben éppen ugy történik itt is, mint a krétarajznál. Különbözik ezektől a rajznak a kőre való karcolásával követett eljárás, amely nagyjában hasonlít a rézmetszésnél követetthez. A követ, melynek tökéletesen simának kell lennie, foszforsav és gummi keverékével maratják, hogy az a festéket ne vehesse föl. Ezután aszfalt, masztix és fehér viasz oldatából álló keveréket kennek reá, amelybe, ha megszáradt, acél karcolótűvel rajzolják a képet, még pedig olyan mélyen, hogy a vonalak helyén ne maradjon semmi a reákent anyagokból. A folytatólagos maratás választóvizzel történik. Hasonlít ehhez a véső eljárás, csakhogy ennél nem maratnak, hanem a fenyőkoromból és vizben oldott gummiból álló fedőrétegbe vésik karcolótűvel v. mélyebb helyeken vésővel a rajzot. Az ilyenformán kivésett helyeket ezután olajjal itatják, hogy később csak ezek a helyek festékeződjenek, a fedőréteget pedig lemossák. A litográfiai magasnyomás ma már szokatlan utánzása a fametszet-nyomásnak. A rajz világosan maradandó helyeit kimaratják, ugy hogy csak a rajz magasabb vonalai emelkednek ki s ez által a könyvnyomó sajtón is nyomhatók. Az újabb kőnyomói eljárás abban áll, hogy az egész követ bekenik litográfiai tussal, a képet erre reárajzolják s a világosan maradandó részeket karcoló tűvel kikarcolják. A magas-nyomást tipolitográfiának is nevezik. Ide tartozik még az az eljárás is, midőn a könyvnyomdai szedést átnyomják a kőre, hogy ezzel könnyítsék a litográfus munkáját. Leginkáb olyan munkáknál folyamodnak ez eljáráshoz, amelyekben az ábrák, képek mellett sok a szöveg is.
A szinnyomás a litográfiában nagy tökélyre emelkedett. Az alapszinnyomásból fejlődött ki s manapság már az eljárások minemüsége szerint több elnevezése van; igy az aquarellképek sokszorosítását aquarellnyomásnak, az olajfestményekét olajszinnyomásnak nevezik. Nevezik még a szines kőnyomást kromolitográfiának meg litokromiának is. Minden szin külön és meghatározott egymásutánban nyomatik. A fotolitográfiánál a kőnyomás a fényképészettel társul. Réz- és fametszetek, kéziratok stb. fakszimile-szerü sokszorosítására szolgál. A követ kromzselatin-réteggel bevonják s negativ kép alatt megvilágítják, mi által a kövön pozitiv kép keletkezik, amely különböző kémiai eljárások után a kőnyomó gyorssajtón nyomá alá kerül. A véséssel előállított kőnyomórajzok csak mintegy 3-4000 nyomást állanak ki, hogy tehát nagyobb számu példány is nyomható legyen, a kőbe vésett rajzról lenyomatot készítenek és azt átnyomva egy másik kőre, a kréta-rajzolatuhoz hasonlóan kezelik. A kőnyomósajtó különbözik a könyv- és réznyomó-sajtótól. A legkorábban használatos léces sajtó főrésze oly szerkezet volt, amelynek segélyével a kövön levő papirosra erősen rányomódott a léc s ez alatt húzódott el a kő. Későbben olyan gépet szerkesztettek, amelynek felső nyomórésze szilárdan állott s a követ az alatta levő csillagformáju rész vitte előre-hátra. A hengeres kőnyomógép e gépnek tökéletesítése, amennyiben a szilárdan álló felső nyomórészt fölcserélték a tengelye körül forgó hengerrel. A kézisajtókon, ha nagyobb kövekről történik a nyomás, csak mintegy 200-300 példány nyomható naponkint; kisebb kövekről 1000 is nyomható. A litográfiai gyorssajtón napjában 6-8-szor ennyi nyomást is végezhetünk.
A K.-t, jóllehet már 1788. kisérletezett a solenhofeni kövekkel Schmidt Simon bajor pap, csak 1796. találta föl Senefelder Alajos (l. o.). Ezóta a K. óriási léptekkel haladt előre. A kőnyomatok művészies kivitelében Franciaország áll a legelső helyen, de a nyugat egyéb államaiban is magas fokon áll a K. A kromolitográfia 1827 óta ismeretes, s manapság már hazánkban is nagyra fejlődött. V. ö. Senefelder, Lehrbruch der L. (München 1818; rövidebb feldolgozásban Regensburg 1834); Weishaupt, Das Gesammtgebiet des Steindrucks (5. kiad. Weimar 1875).
Litográfiai úton sokszorosított jelentés a nap eseményeiről a hirlapok számára. Többféle K. van. A helyi értesítő (Budapesten a Hircsarnok, Magyar Hiradó stb.) helyi, rendőri, törvényszéki stb. hirekkel látja el a lapokat. Távirati hirekkel szolgálnak a távirati ügynökségek K.-ai (Budapesten a Magyar Távirati Iroda külföldi, Országgyülési Értesítő belföldi táviratokkal). Speciális fajtája a K.-nak a félhivatalos K., amely fentartójának vagy támogatójának, p. a kormánynak szándékairól, terveiről és elhatározásairól hoz - nem hivatalos formában ugyan - hirt vagy cáfolatot.
(cubitus) és könyökízület (articulatis cubiti), a felső végtagon vannak, a fel- és alkar között. A könyökcsúcs a singcsonton van hátul, elülső felszinén a singcsont koronanyujtványához a nagyobbik sigma-alaku árok halad le, mely a karcsont görgéjén csúszik. Sing- és karcsont a könyökben haránt tengely körül mozognak, egymással u. n. csukló-ízületet képeznek. Kiegészítőleg járul ehhez az orsócsont fejének a karcsont fején és nyujtványán való csúszása és a singcsont kisebbik sigma-alaku árkábn való forgása, ez u. n. kerékízületet alkot, eszerint a könyökízület a trachoginglymus-ízületek csoportjába tartozik. Az ízületi végeket közös savós és rostos tömlő veszi körül, az orsócsont fejét rendkivül erős gyűrüs-szalag szorítja a singcsonthoz. A mozgások hajlítás és nyujtásból, azonkivül az orsócsontnak a hossztengelye körüli forgásaiból állnak. - K., az állat első lábán az alkar (l. o.) felső végének hátsó részén levő dudor; ez tehát az állaton ugyanott an, ahol az emberé. A ló könyökén keletkezik a patkókelés, mely azért neveztetik igy, mert rendesen a patkó nyomásától származik és pedig többnyire oly kehes lovaknál, melyek térdben behajlított lábaikon és hasukon fekve nyugodnak.
a cővezeték hajlásaibavgy elágazásaiba való olyan cső, mely derékszög alatt hajlik. A gáznemó testekhez sarkos, a cseppfolyós testek vezetésére pedig ívben hajló K.-ket használnak.
katonaságnál a szomszédok laza érintkezése a sorban; átvitt értelemben az ellenségnek olyatén megközelítése, hogy a két fél erőőrsei egymást szemmel tarthassák.
Faszerkezeteknél az a (többnyire 450-u) szerkezeti rész, amellyel valamely oszlopon nyugvó vizszintes gerendának távolabb eső pontjait is az oszlopra lehet támasztani. A K.-t az oszlopba és a vizszintes gerendába be szokták ereszteni, illetőleg becsapolni. L. Járom és Favázas fal.
vagy karfa (ném. Reling, Regeling; ang. the rails), a hajó oldalfalazata fölé a peremfába illesztett és a hajó felső fedélzetét bekerítő sánccobroknak szegélygerendája, látszólag tehát a hajó oldalfalazatának a felső széle. K. az építkezésben, l. Ablak.
v. kroszettás boltkő, kőkockákból szerkesztett bolthajtásoknak az a boltköve (l. o.), melynek alsó része hézagos irányban megy a bolthajtás középpontja felé, felső része pedig két vizszintes lappal a vizszintes kő-, vagy téglarétegekbe nyulik be.