(Lytta vesicatoria L.), a fedelesszárnyuak rendjébe, a külön lábtőízesek csoportjába és a hólyaghúzók családjába tartozó bogárfaj. 12-15 cm. hosszu, fénylő smaragdzöld szinü. Kiválóan a kőrisfán, fagyal- és orgonabokrokon tesz károkat, amennyiben lombjaikat igen sokszor teljesen lerágja. Jun.-jul.-ban röpül, Közép-Európában közönséges. Ábráját l. a Bogarak képmellékletén. Fejlődését l. Hólyaghúzó bogarak.
A K.-akban, különösen a már teljesen kifejlődött rovarnak nemzőszerveiben, igen nagy méreg: a kantaridin (l. o.) van. A frissen szedett bogarakból már 1,5 g. halálos lehet. Az állatgyógyászatban tett tapasztalatok kétségen kivül igazolják, hogy a K. porának a nemi ösztönt fokozó tulajdonságai vannak; emberen is bekövetkezhetnek a K. bevétele után eféle izgatottságnak jelei, de rendesen már csak akkor, mikor a vesék és a húgyutak a méreg által erősen, igen sokszor halálosan, izgatva vannak. A vele történt mérgezés jeleI. nehéz nyelés, égető érzés és hólyagképződés a szájban vagy a garatban, erős szomjuság, véres hányás és hasmenés, vizellési inger, fájdalom a vesék táján, olykor görcsök és priapizmus. A gyógyulás mindig lassan történik, rendesen krónikus vesebajok hátrahagyásával. A gyógykezelés hevenyés mérgezés esetében nyálkás italoknak és langyos ülőfürdőknek rendelésében áll; tilos belsőleg olajos szereket (ricinusolajat) adni, mert ezekben a kantaridin jobban oldódván, könnyebben szivódik fel.
v kőrösfa (növ., Fraxinus Tourn., l. a mellékelt képet), az olajfafélék fája, több mint 30 fajjal, hazánkban 3, mind a két földségnek É-i mérsékelt és hidegebb tájain. Levele ágas, páratlanul szárnyalt, átellenes. Virága apró, tökéletlen, kehelytelen és sziromtalan, kora tavasszal lombfakadás előtt v. a mannakőrisé azután jelentkezik, s vegyes virágu (háromféle: csak himes, csak termős és pároséltü, a mellékleten 4-10. sz.) csoportot alkot. Termésre keskeny, zászlós. A magas K. (Fr. excelsior L.) csinos fa, törzse magas, kérge világosszinü érdes, éltesebb korában parásan hasadozott. Rügye fekete, levélkéje hosszas v. elliptikus, fürészelt, kopasz. Virága tavasszal sötét lila csoportokban feketéllik a tavalyi lombtalan hajtásokon, termése csüngő. Gyökeire nem hat mélyre, de inkább szélességben terjeszkedik.
[ÁBRA] 1, 2. A rügy fakadása.
[ÁBRA] 3. Virágzó hajtás.
[ÁBRA] 4, 5, 6. A pároséltü virág különböző oldalról tekintve.
[ÁBRA] 7. A him virág, melyet csak 2 him alkot.
[ÁBRA] 8. A termő.
[ÁBRA] 9. A maglejtő felnyitva, a főtengely irányában levő meglécen a csüngő peték látszanak.
[ÁBRA] 10. Ugyan annak keresztmetszése.
[ÁBRA] 11. A termő ág vége a csüngő gyümölccsel.
[ÁBRA] 12. A szétnyitott gyümölcs közepén a mag.
[ÁBRA] 13. A szétválasztott sziklevél, a jobb oldalon lévőn a csira.
[ÁBRA] 14. A csirázó növényke.
A kertben szomoru (csüngős águ, var. pendula), bodros és tarka, sőt ép levelü fajtája (Fr. simplicifolia W.) van. Megő 20-40 m.-nyire. Gyakran töméntelenül lepi el a kőrisbogár; levelét eszi. Európában az É-i szélesség 620-ig, de keletfelé is terjed, főleg nedves földön erdőt alkot. Az Alföldről sok elpusztult, de Dobozon még van erdeje; lehet, hogy a Kőrös meg a kőris okszerü összefüggésben vannak egymással. Hegyen rendesen szálonként nő, erdőt csak ültetve alkot. Friss, termékeny földet szeret, a fiatal gyorsan és buján nő. Nagyon sok sarjat bocsát, kevéssé betegeskedik, néha a késő fagy megviseli. A vad, meg a legelő jószág szivesen elrágódik rajta, lombját a juhnak meg a kecskének gyüjtik. Az északiak hitregéje szerint belőle lett a férfi, az égerfából pedig az asszony. A magyar nép hite szerint a kigyó nem maradhat alatta, s ha a kigyót a parázs és K. közé veted, az hamarább megy az égő szénre, mint a K. ágára. Magva októberben érik s hektoliterenként mintegy 17 kg.-t nyom. Rendesen csak másodévre csirázik. Csemetéje nagyon fagyérző. kérgében a fraxinin nevü keserüség van, a kinakéreg pótlékául ajánlják. E K.-hoz sok más hasonló, másföldbeli K.-t is szoktak ültetni. Ilyen a fehér-K. (Fr. Americana L.), csinos magas fa; a piros-K. (Fr. Pennsilvanica Marsh), a fekete-K. (Fr. nigra Marsh), a kék-K. (Fr. quadrangulata Mchx.) É.-Amerikából. Ennek a fáját, mint a fehér K.-ét hazájában nagyra becsülik.
(növ., Negundo Moench), a juharfafélék fája, 3 fajjal É.-Amerikában és Japánban. Kétlaki sziromtalan virága meg a kőriséhez hasonló, szárnyalt levelei választják el a juharfától. Leggyakoribb fája a páros zászlós K. v. török juhar (Negundo aceroides Moench, N. fraxinifolium Nutt., Acer Negundo L., ebből atornagonda Diószegiéknél), északamerikai, 12 méter magas. Gyakran ültetik. Erős és kissé nedves talajon hatalmasra megnő, télen jól kitelel. Himvirágai csomósak, a termővirágok csüngőfürtösek. Van tarka levelü (var. foliis variegatis), lilaágu (var. violaceum) fajtája, mely erősen szokott növekedni. Nedvéből Red-Riverben épp ugy cukrot gyártanak, mint a cukorjuharéból. Vasúti töltés, folyók partja és más talaj megkötésére alkalmas és használatos. A kaliforniai K. (Neg. Californicum Torr. et Gray) Kaliforniában meg Mexikóban terem. Levele többnyire hármas, a visszája molyhos. Gyorsan nő, alléba ültetik. Mocsaras vidéken a levegőt tisztítaná, ezért Közép-Európában az eukaliptusz helyett ajánlják.
l. Cserző anyagok.
(Kőröspatak), kisközség Udvarhely vmegye székelykereszturi j.-ban, (1891) 1200 magyar lak.; gr. Kálnoky-féle katéllyal és parkkal.
l. Kör és Fok.
l. Jegyzék.
l. Község.
l. Tégla.
(erd.). Oly táblázatos kimutatás, mely az átmérőknek megfelelő körlapok területeit mutatja. Minthogy az erdészetnél a fák és általában a gömbölyü faanyagok vastagságát cm.-ben, a köbtartalmat ellenben m3-ben szokás kimutatni, annálfogva e táblákban a vastagságok sorban cm.-ben, a körlapok ellenben m2-ben vannak kitüntetve. Ily K.-t minden köbözési táblában és minden erdészeti segédtáblában találunk. Igen vékony törzsek, karók, ágak köbözésére, vagy általában tudományos célokra végrehajtandó pontosabb köbözésekre alkalmas K.-kban azonban a vastagságok a cm. tizedrészeiben vannak előirva; ilyen K.-t adott ki Seckendorff Arthur, Kreisflächentafeln (2. kiad. 1875), valamint találunk ily táblázatot a következő munkában is: Kunze M. F., Hilfstafeln zur Holzmassen-Aufnahme (Berlin 1884).