a Tisza egyik legjelentékenyebb baloldali mellékfolyója, mely három folyó, u. m. a Sebes-, Fekete- és Fehér-K. egyesüléséből ered.
1. A Sebes-K. Kolozs vármegye Ny-i részében, a Biharhegységben 3 patak, u. m. a Kőrös, Sebes és Dragan egyesüléséből ered. A K. patak Bánffy-Hunyadtól DK-re Kőrösfő környékén fakadó forrásból ered s ÉNy-nek folyva, s a Kalota patakkal gyarapodva mintegy 25 km.-nyir folyás után a Sebessel egyesül; ez a Vlegyászától DK-re, Retyicel községtől D-re ered, s szintén 25 km.-nyi folyás után egyesül az előbbivel; a két egyesült patak Kis-Sebesen alul veszi magába a Dragan (l. o.) patakot, mely Bihar vármegyében a Verfu Pojéri és Kornu Muntyilor közt ered s a Vlegyásza hosszu gerincével egyközüen É-nak tart; hossza 35 km. A három patak egyesüléséből eredt folyó immár Sebes-K. név alatt Bihar vmegyébe lép át s Csúcsa és Rév közt szép sziklaszoroson áttörve, mindkinkább táguló völgyben Ny-felé siet, itt Élesd, Mező-Telegd s Nagyvárad érintésével, Kőrös-Tarjánnál DNy-ra fordul, majd Okánynál ismét ÉNy-ra, majd Ny-ra kanyarodik s a Kis-Sárréten keresztül folyva Kőrös-Ladányon alul a Fehér-Kőrössel egyesül. Hossza 288 km., forrása és torkolata közti egyenes távola 121 km.; egész esése 1536 m., km.-enként tehát 8,33 m., de Nagyváradon alul egész esése csak 42 m. Szélessége Nagyváradon aul 35-70 m.
2. A Fekete-K. Bihar vármegye DK-i határán, Rézbánya közelében, természeti szépségekben gazdag vidéken (Biharkapu vagy Portale) ered; több forráspatak egyesülése után a vizben tetemesen meggyarapodott folyó ÉNy-nak veszi folyását, Belényesnél Ny-felé fordul s Belényes-Szt.-Miklósnál a hegységből az Alföldre kilépve, Tenke, Tamásda érintésével nagy kanyargások után, de egészben véve Ny-i irányt követve Doboz közelében a Fehér-K. csatornázott medrébe torkollik (régi medre Békésnél egyesült vele). Hossza 258 km., forrásának torkolatától való távolsága 5,21 m. Medrének mélysége 0,4-2 m.; szélessége alsó folyásában 30-50 m.
3. A Fehér-K. Hunyad vmegye É-i határán, a Gyala-Stilben hegytől D-re Bulzesd község mellett ered; eleintén D-felé folyik, Kistyornál Ny-ra, majd Brádnál ÉNy-ra fordul s Kőrösbánya érintésével Arad vmegye földjére lép át. Felette kanyargó folyással egészben véve NyÉNy-felé tart mindinkább szélesbedő völgyben, Boros-Sebesnél kilép a síkságra s Boros-Jenő és Kis-Jenő érintésével Békés-Gyulának vezi útját, ahonna kezdve (a Fekete-Kőrössel való egyesülés után) csatornázott mederben ÉNy-felé folyik, mig Kőrös-Tarcsán alul a Sebes-K.-sel egyesül. A három K. közül ez a leghosszabb; egész hossza 303 km., forrása és torkolata közti távolsága 137 km. Egész esése 1303 m., kilométerenként 4,30 m. Medrének mélysége és szélessége a Fekete-K.-ével egyezik.
4. Az Egyesült-K. Kőrös-Tarcsától nagy kanyarulatokkal Ny-felé folyik; Gyoma és Szarvas érintése után Öcsödnl DNy-ra fordul s Kun-Szt.-Márton érintésével Csongrádnál a Tiszába ömlik. Ezen folyószakasz a legrendetlenebb folyásu, mellékei sok helyt mocsarasak, árvizei gyakoriak. Az Egyesült K. hossza 273 km., egyesülése és torkolata közti távolsága azonban csak 63 km. Békéstől a Tiszába való ömléséig, vagyis 219 km. hosszuságban, evezős hajókkal és tutajokkal hajózható.
K. szabályozása. Ama területek kiterjedése, melyeket nagyobb árvizek alkalmával a három Kőrös és a velök ugyanegy vizrendszert képező Berettyó elárasztottak, mintegy 80 mf., azaz 4600 km2. Noha ez óriási terület nem minden évben került egész terjedelmében viz alá, mégis már a jelen század első felében az akkori vizi- és vasutak hiányában csaknem tisztán állattenyésztésre utalt gazdálkodási rendszer mellett is mutatkozott annak szükséges volta, hogy részint a területek eláraszthatósága korlátoltassék, részint a kiömlött viz visszavezetése biztosíttassék. 1820-tól kezdve az érdekelt törvényhatóságok: Arad, Békés, Bihar vármegyék és a Nagy-Kunság több ilyen munkálatot hajtottak végre; védőtöltéseket emeltek, csatornákat húztak, sőt egy-két átvágást is készítettek: ezen munkálatok azonban minden összefüggést nélkülöztek, sok részök később fölöslegessé is vált, s általában a föladat nagyságához mérten csekélységeknek mondhatók. Legnevezetesebb az ezen időszakban végzett munkálatok közül a Fehér-Kőrös folyó aradvármegyei részének 49 átvágás létesítése által történt megrövidítése Butyintól Gyuláig és az ugyanezen végpontok közt fekvő, 117 km. hosszu u. n. József-nádor-malom-csatorna kiásása, melyet Butyinnál a folyam medrébe épített osztómű táplál, s melynek mentén a kivezetett viz 13 malmot hajt. Az átmetszések rendkivül súlyosbították a békésvármegyei községek helyzetét, főleg Gyula városáét, s ennek enyhítésére Békés vármegy is létesített néhány átvágást, azonban sokkal kisebb méretben, semhogy kiképződhettek és hatásuk érezhető lehetett volna. Midőn 1846. Széchenyi István gróf állott a közlekedési ügyek élére, intézkedéseket tett, hogy az egységes szabályozási terv kidolgozására Gyulán egy központi hivatalt állíthasson föl és a kőrösmenti érdekeltséget társulattá akarta szervezni, de a közbejött szabadságharc ideje nem volt alkalmas ezen eszmék megtestesítésére. Széchenyi működésének csak az ötvenes években kezdett nyilvánulni a hatása, mert 1852-54 között hat társulat is alakult, u. m. a Kákafoki, Halásztelki (most be vannak olvava a Kőrös-Tisza-Marosi ármentesítési társulatba), a Hosszufoki, Ivánfenéki, a Berettyó- és a Fehér-Kőrösi társulatok. De éppen azért, mert az erők igy szétforgácsolódtak, s mert a létesített munkálatok között semmi szerves összefüggés nem volt: a végrehajtott munkálatoknak csak kis része volt a célnak teljesen megfelelő, a nagyobb rész pedig a később létesítettek által fölöslegessé vált.
Az 1855. bekövetkezett árvizek pusztítása végre meggyőzte a kormányzat képviselőit, hogy ily rendszer mellett az ármentesítési munkálatok több kárt mint hasznot okoznak: a Nagyváradon székelő helytartó-tanács tehát megbizta Henter-Bodoky Károly főmérnököt, hogy a Kőrös-Berettyó vizszerkezetre vonatkozó szabályozási tervet dolgozzon ki, mely eme folyók szabályozásának alapjául szolgáljon. A vizrajzi fölvételeket azonnal nagy erővel megindították; ugy az árvizszinek magasságát, mint az ugyanazon év őszén bekövetkezett igen alacsony vizállást (mely a vizmércék szempontjául lett elfogadva), számos lejtezési alappont segítségével fixirozták; az egyes folyókon különböző vizállások alkalmával lefolyó viztömegeket meghatározták, stb. A munkálatok 1856. megindíttatván, szakadatlanul folytak s legnagyobb részben be is fejeződtek 1860-ig, amikor csaknem egy egész évtizedig tartó szünet állott be. Végrehajtásuk leginkább közmunkaerővel történt. És az nagyon hátrányos körülmény volt, hogy bárha a kivitel a megállapított terv keretén belül mozgott, a végrehajtásban a kellő egymásután nem volt megtartva, hanem minden folyónál a hegységtől a Tiszáig minden község egyszerre belefogott a határába eső átvágásk elkészítésébe és (ezek kellő kiképződését be nem várva) a védőtöltések felépítésébe. Ezen eljárásnak következése az volt, hogy a felsőbb szakaszokban a különben is könnyebb szerrel, tehát nagyobb számban létesített átvágások a folyóviz eleven ereje által minden utólagos munka nélkül kiképeztetvén, a töltések közé szorított árvizek a kiegyenesített folyókon gyorsan az alsó vidékre zúdultak, hol a csekély méretben kiásott átvágások legtöbbje a talaj keménysége és a folyóviz kellő esésének hiánya miatt képződésnek is alig indulván, az árvizek megrekedtek és folyton nagyobb és nagyobb magasságra emelkedtek. Mindjárt az alkotmány helyreállítása után a magyar kormány 1869. a Kettős- és Hármas-Kőrös fejlődésben elmaradt átvágásainak kibővítését elhatározta. E végre Gyulán folyammérnöki hivatalt állított föl, mely a rendelkezésére bocsátott csekély összeggel (évi 60,000 kor.) foganatosította emez átvágások kisebb mérvü kibővítését. Egyúttal végrehajtott igen sok, a szabályozás előhaladását és következményeit kitüntető vízrajzi fölvételt is. A hetvenes évek második felében, különösen az 1879-ben (és később az 1881-ben) bekövetkezett igen magas és tartós árvizek kártételei azonban arra kényszerítették a kormányt, hogy nagyobb figyelmet fordítson a K.-re. E célból az évenként erre fordíttatni szokott összeg megtizszereztetvén, 6-800,000 korona fordíttatott rá. A szabályozási terveket pedig a gyulai folyammérnöki hivatal újból átdolgozta. A folytatólagos szabályozást a Kettős-Kőrösön kezdették meg, minthogy Békés város körül mutatkozott a legnagyobb veszedelem. A gyula-békési nagy csatornát, valamint a folytatását képező ugynevezett vashalmi kanyart és az 52. számu átvágást kiszélesítették a kisviz alatt 1,3 méter mélységben 20 méter fenékszélességüvé 3:1-hez hajló oldallejtőkkel. A többi már kiásott 12 átvágás közül 5 teljesen kiképződvén, bővítést nem kivánt; 5 a kisviz alatti 1,3 m. mélységben 16 m., 2 pedig 1,5 m. mélységben 20 m. szélességre lett kiásva, mert a a végrehajtó mérnök figyelme arra is kiterjedt, hogy az átvágások, aszerint amint omlékonyabb v. szilárdabb talajon visznek keresztül, kisebb v. nagyobb méretben legyenek kiásva. Egyúttal a hullámtér föntebb vázolt rendezése is végre lőn hajtva az 1880-89. évek alatt. A Hármas-Kőrös rendezésénél, illetve az átvágások méreteinek és a töltések egymástóli távolságának megállapításánál ama szempont volt irányadó, hogy az ármeder a mintegy 1000 m3-re tehető árviz tömegét képes legyen levezetni még akkor is, mikor a Tisza magas vizállása következtében a vizszin esése igen csekéllyé válik. A munkálatok 1883-ban kezdődtek a legfelső, 38-39. számu egyesült átvágás kibővítésével. Mostanáig (1895) már az Öcsöd felett fekvő rész szabályozása csaknem teljesen befejezettnek mondható (csupán a védőtöltések nincsenek még mindenütt végleges helyükön); de az ez alatt fekvő folyórész alig van még megindítva.
A szabályozás költségei csak az újabb időkből mutathatók ki pontosan. Ugy az 1848 előtt, mint az abszolut korszakban végzett munkálatok legnagyobb részben közerővel teljesíttetvén, ezek pénzértéke csak közelítőleg becsülhető föl. Ehhez járul, hogy a három Kőrösnél és a Berettyónál végzett munkálatok részben egyúttal az ármentesítés kiegészítő részét is képezvén, a többi ilynemü munkálatokkal egyidejüleg az ármentesítő társulatok hajtották végre. Ezeket tehát nem számítva, a Kettős- és Hármas-Kőrös szabályozási költségei a következők:
|
Időszakban |
köbmétert |
koronáért |
|
mozgósítottak |
milliókban |
milliókban |
|
1. A rendszeres szab. megkezdése |
3ˇ00 |
1ˇ80 |
|
2. az abszolút korszakban |
1ˇ36 |
1ˇ06 |
|
3. 1881-86-ban vállalati úton |
4ˇ13 |
5ˇ44 |
|
4. 1887-93-ban házi kezeléssel |
4ˇ80 |
3ˇ42 |
|
Összesen: |
13ˇ18 |
11ˇ72 |
vármegye, azelőtt Horvátország egyik vármegyéje, mely többször szenvedett területi változást; igy 1870. 1366,92 km2, 1881. 2163,22 km2 területü volt, lakossága pedig a két évben 87,752, illetve 120,416 lélek volt. Székhelye Kőrös volt (l. Kőrös 3). Az 1886. évi politikai felosztáskor a vármegye déli része (a K.-i alispánság) az újonnan alakított Belovár-Kőrös vmegyéhez, a kaproncai alispánság Varasd vmegyéhez csatoltatott. K. vmegye a középkorban nagy szerepet játszott a történelemben. V. ö. Csánki Dezső, K. megye a XV. sz.-ban (Budapest 1893).
1. Nagy-K., rendezett tanácsu város Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegyében, homokos rónaságon. Nagy-K. az Alföld jelentékenyebb városai közé tartozik, mely bár nagyrészt még a falu jellegét viseli magán, mégis napról-napra csinosbodó utcáival s nagy tereivel, népének szorgalma által mindinkább városias szinezetet nyer. Jelenleg járásbiróság, telekkönyvi hatóság, kir. közjegyzőség s adóhivatal székhelye. Nevezetes református főgimnáziuma (liceum), mely az ötvenes években, amidőn Arany János, Salamon Ferenc, Szabó Károly, Szász Károly, Szilágyi Sándor s már jeles férfiak voltak tanárai, közművelődésünkben nagy szerepet játszott: van továbbá ref. tanítóképzőintézete, felső leányiskolája, nőnevelő intézete, alsófoku ipariskolája, városi szegényápoldája s kórháza, takarékpénztára és népbankja, ipartestülete, számos közművelőési, jótékony és iparos egyesülete (közte 15 olvasóegylet). Itt jelenik meg a Nagy-Kőrösi Hirlap (XVIII. évf., szerk. Takács Béla és Plager Gyula). Lakosainak száma 1850. 15,824 volt, most (1891) 24,584 (közte 24,443 magyar; hitfelekezet szerint 6371 róm. kat., 150 ág. evang., 17,280 helv. és 758 izrael.). A lakott házak száma 4596. Nagy-K. lakói jelentékeny föld- és gyümölcsmívelést űznek; főterményei a rozs, búza, árpa, zab, köles és kukorica. A várost szőllők és gyümölcsösök veszik körül s lakói igen kiterjedt kereskedést űznek meggyel, cseresznyével és más gyümölccsel Ausztria, Német- és Oroszország nagyvárosaiba; nevezetes továbbá az uborka-tenyésztés, mellyel nemcsak Budapestet látják el kizárólag, hanem Európa összes nagyobb piacait elárasztják. Van itt mintagyümölcsös is. Jelentékeny az állattenyésztés is, különösen a lótenyésztés, amely az itteni állami ménteleposztály (153 mén, közte 16 angol telivér s 60 angol fajta) hatása alatt virágzásnak indult. Közlekedése is élénk, van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Határa 50,556 ha. Nagy-K. legalább 500 éves város; régente királynői birtok volt. A török hódoltság korában sokat szenvedett; nyilt város lévén, az átvonuló hadak kiméletlenül megsarcolták. A hódoltság után szabadon intézte belügyeit s ezen jogát legfőkép az iskolák fejlesztésében érvényesíté, miért is tekintélyes szerepet játszott a magyar reformált városok sorában, bár lakóinak nem ritkán kellett küzdeniök saját hitsorosaik ellen, igy különösen 1674., midőn őket ungvári Gergely exkommunikálta. V. ö. Szilágyi Sándor, Nagykőrösi krónika (1855); Szilágyi S. és Szilády Áron, Egy magyar város a török hódoltság korában (Pest 1861); Századok 1868, 507. és 734. l.; 1869. 499. l.; 1870. 731. l.; 1871. 585. l.; 1872. 421. l.; 1875. 655. l.
2. Kis-K., nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegye solti alsó j.-ban, (1891) 1662 házzal és 7878 lakossal (közte 7720 magyar, 133 tót; hitfelekezet szerint 760 róm. kat., 6606 ág. evang., 166 helv. és 387 izrael.); a járási szolgabirói hivatal székhelye, van járásbirósága, adóhivatala, kir. közjegyzősége, alsófoku ipariskolája, ipartestülete, takarékpénztára, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és posatatakarékpénztára. Határában (7369 ha.) jó rozs és egyéb gabona, gyümölcs s szőllő terem; marhatenyésztése is jelentékeny. 1398. Zsigmond király ide hirdetett országgyülést. 1718. Vattay István és János birtokosok Nógrád, Hont, Nyitra és Turóc vmegyék tót vidékeiről hoztak ide lakosokat, kiket az úrbéri teher alól felszabadítottak. Lakói azóta teljesen megmagyarosodtak. Itt született 1823 jan. 1. Petőfi Sándor, kinek szülőháza emléktáblával van megjelölve, szobra pedig a piacon áll.
3. K. (Kreuz, Krievci, Krievac), sz. kir. város Belovár-Kőrös vármegyében, a Glogovnica folyócska mellett, (1891) 541 házzal és 4092 lakossal (közte 62 magyar, 167 német, 3567 horvát-szerb, 143 vend; hitfelekezet szerint 6036 róm. kat., 154 rög. kat. és 243 izraelita). K. egy gör. kat. püspök és káptalan, a járási szolgabirói hivatal, járásbiróság, kir. közjegyzőség, adóhivatal és pénzügyőrség székhelye; van kir. gazdasági és erdészeti tanintézete (földmívelési iskolával kapcsolatban), borászati vándortanítója, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. K. régi város, melynek első keresztény temploma 1090. a Szent keresztnek szentelve épült (innen neve Krievci). 1257. sz. kir. várossá emeltetett. 1299. itt tartatott az első horvát országgyülés, melyen Károly Albert herceget III. Endre ellenében Horvátország királyává választották meg. 1324. ismét itt ülésezett az országgyülés, 1397 febr. 27. pedig itt tartatott a Ťvéres országgyülésť, melyen Lackovics István és Endre lekaszaboltatott. 1405. megerősíttetett a belváros, 1527. ismét országgyülés volt itt. 1591. Hasszán pasa ostromolta, de vereséget szenvedett. 1664. pálosok telepedtek itt le, kik gimnáziumot alapítottak és 1786-ig tartózkodtak itt. K. székhelye volt Kőrös vmegyének, mely Horvátország új politikai felosztásakor (1886) megszóntettetett, részben Belovár-Kőrös, részben Varasd vmegyéhez csatoltatván.
nagyközség Hunyad vármegye kőrösbányai j.-ban, a Fehér-Kőrös mellett, (1891) 664 oláh és magyar lakossal; a járási szolgabirói hivatal székhelye, van járásbirósága, kir. közjegyzősége, adóhivatala, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Plebániaépülete nemrég várszerüleg erődített ferencrendi zárda volt. Határában arany- és ezüstbányák vannak. K. hajdan sokkal jelentékenyebb hely volt.
a Bihar-hegység, Fehér-Kőrös és Maros közti szakaszának, illetve az Erdélyi Érchegységnek egyik csoportja, mely közvetlen folytatása a Hegyes-Drócsa hegységnek. A K. a Fehér-Kőrös forrásvidékétől a Pietrosza csúcsig terjed. Magasabb tetői alig érik el a 900 métert, legmagasabb csúcsa a Magura (904 m.).
(növ., fele-körös virág, félig körös v. félig kööstervü virág, flos hemicyclicus), az olyan virág, amelynek kelyhe meg a szirma körbeli (örves) helyzetü, a nagyobbszámu himje és termője ellenben spirális irányt követ.
(növ.) a. m. kőrisfa (l. o.)
1. K., kisközség Somogy vmegye tabi j.-ban, (1891) 1360 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 2. K., a Bakony legmagasabb csúcsa, Bakonybél közelében, 713 m. magas.
1. József, hirneves statisztikus, a fővárosi statisztikai hivatal igazgatója, szül. Pesten 1844 ápr. 20-án. Tanulmányait anyagi bajok miatt csak magánúton végezhette; már korán mint biztosítótársasági tisztviselő és hirlapiró kereste kenyerét. 1868. a Pesti Napló, később a Reform gazdasági rovatáak szerkesztője lett. Irodalmi működése alapján 1870. a fővárosi újonnan alakított statisztikai hivatal főnökévé választották s ebben az állásban maradt meg állandóan. 1879 május 22-én a magyar tudományos akadémia levelező tagja lett. K. ezenkivül mintegy 30 kül- és belföldi tudományos társaság tagja, és a filadelfiai orvosi egyetem tiszteletbeli doktora. Mint statisztikus Európa legtöbb országábn s az Egyesült-Államokban is szerepelt kongresszusokon és többek közt a nagy városok nemzetközi statisztikájának szerkesztése reá bizatott s e feladatának a nagyvárosok népesedési mozgalmát és a nemzetközi pénzügy statisztikáját tartalmazó két köteten kivül Bulletin annuel des finances des grandes villes (10. évfolyam) és Bulletin hebdomadaire de stat. internationale (már 18. évfolyam) kiadásával felel meg. A fővárosi statisztikai hivatal kiadványai, köztük 25 kötet Közlemények, 23 évfolyam Havi füzetek és 23 évfolyam Heti jelentés, az 1870., 1880. és 1890-iki népszámlálások eredményei (ez utóbbiak dr. Thirringgel egyetemben) az ő tollából kerültek ki. Különösen sokat foglalkozott statisztikailag a lakáskérdéssel és halálozással, az elsővel kapcsolatban Budapesten nagy mozgalmat indított meg a munkáslakások építése érdekében és a fővárosi telkek könnyelmü elajándékozása ellen. Az ő indítványára léptették életbe Budapesten a közegészségügyi profilaktikus óvszabályokat, melyeknek eredménye a főváros közegészségügyének tetemes javulása volt; nagy része volt a kereskedelem emelésére összehívott enquete működésében, a kereskedelmi szakosztály felállításában s a közraktárak megteremtésében. Nagy elismerést arattak módszeres dolgozatai is, melyek közül a relativ intenzitás elméletéről s az indexszámításról szólók ma már általánosan el vannak ismerve; előkelő szerepe volt a himlőoltás körül folyt nemzetközi vitában, melyet Kritik der Vaccinations-Statistik (Berlin 1890) és Neue Beiträge zur Frage des Impfschutzes (Berlin 1891) c. műveiben a himlőoltás javára dülőre vitt; a születési statisztika fejlesztésében is korszakot alkot az ő működése s a budapesti észleletek alapján szerkesztett elsső natalitási tábla megteremtése, An estimate of the degree of legitimate natality (London 1895) c. művében. K. több évig volt az akadémia statisztikai és nemzetgazdasági bizottságánál jegyző s mint ilyen szerkesztette a Nemzetgazdasági irók tárát és a Megyei monográfiákat. Ezen kivül minegy 100 nemzetgazdasági és statisztikai dolgozat jelent meg K.-től magyar, német, francia és angol nyelven, köztük számos érdekes kérdést tárgyaló röpirat, minők: Welche Unterlagen hat die Statistik zu beschaffen, um richtige Mortalitätstabellen zu gewinnen (1877); Projet d'un recensement du monde (Páris 1881); Az emberi élettartam és halandóság kiszámításáról (Budapest 1874); Armuth und Todesursachen (Bécs 1886); Place de la démographie (1884); Über den Zusammenhang zwischen Armuth u. infectiösen Krankheiten (Lipcse 1894); Budapest nemzetiségi viszonyai (1882); Mass und Gesetze der ehelichen Fruchtbarkeit (Bécs 1894); Demologische Beiträge (Berlin 1892); Plan einer Mortalitäts-Statistik f. Grosstädte (1873); Demologiai tanulmányok (1889); Hontmegye nemzetiségi állapota (Budapest 1883). Utóbbi munkának alapjául szolgált az a mozgalom, melyet K. Hont vmegy magyarosítása érdekében 1870. kezdeményezett s a magyar nyelv terjesztése körül sikerrel fáradozó tanítók jutalmazása által azóta folyton fentart.
2. K. László, iró, szül. Esztergomban 1859 jun. 27., a középiskolát ugyanott s az egyetemet Budapesten elvégezvén, a bölcsészeti karon tanári és doktori vizsgálatot tett az irodalmi szakból. 1880. házitanár lett Odescalchi Gyula herceg családjánál; 1882. Esztergom város meghivta reáliskolájához tanárnak. Itt az Esztergom és Vidéke c. hetenként kétszer megjelenő lapot szerkesztette. U. o. alapította a Mulattató Zsebkönyvtár címü szépirodalmi füzetes vállalatot (megjelent 50 füzete). 1892. a fővárosba költözvén, a Magyar Hirlap szerkesztőségébe lépett, ez év szeptemberében az V. ker. áll. főreáliskola tanárává nevezték ki. 1894. alapította a Korrajzok címü füzetes vállalatot (eddig megjelent 25 füzete). Irt néhány regényt, rajzokat és elbeszéléseket (Budapest 1892), több irodalomtörténeti és esztetikai tanulmányt, életrajzokat, szerkesztett egy antologiát (Humoros költemények, Esztergom 1881) s több alkalmi emlékkönyvet és ismertetéseket Esztergomról, továbbá sok ifjusági, irodalmi és műtörténeti cikket irt lapokba és folyóiratokba.
3. K. Sándor, országgyülési képviselő, jogtanár, szül. Kecskeméten 1824 dec. 19., megh. Budapesten 1895 máj. 20. Kecskeméten végezte tanulmányait a ref. főiskolában. 1848. tette le az ügyvédi vizsgát Pesten, mielőtt azonban gyakorlatát megkezdhette volna, kitört a szabadságharc s ő mindvégig részt vett benne, mit honvédtiszt és hadbiró, utóbb a katonai észtörvényszék elnöke. Ezért a világosi fegyverletétel után az osztrák hadi törvényszék által felségsértés miatt kötél általi halálra itéltetett; e büntetését azonban kegyelem útján hat évi várfogságra változtatták, mely időből öt évet a josefstadti várban töltött ki. Hazajutván, 1861. Révkomárom városa főjegyzővé választotta, de e hivatalától a következő provizorium korszakáan önként megvált s 1864-ig mint ügyvéd dolgozott; ekkor a pápai ref. főiskolába jogtanárnak hívták meg, honnét 1875. hasonló tanszékre a debreceni főiskolába ment át. Mint jogtanár, több jogtudományi, különösen büntetőjogi könyvet irt, világos, könnyen érthető és magyar nyelven és mellékesen a szépirodalmat is művelte. 1881. Debrecen városa, országgy. képviselővé választotta. A képviselőházban a jogügyi bizottság tagja s majd elnöke lett, miről csak kifejlett kínos betegsége folytán mondott le. Művei: A magyar büntetőjog tankönyve (Budapest 1881); A vallásfelekezetek és lelkészekre vonatkozó magyar, főleg büntető törvények magyarázata (Debrecen 1881); Az amerikai párbajról (u. o. 1878); Az uzsoráról és káros kitelügyletekről szóló, 1883. XXV. t.-c. magyarázata (Budapest 1883); Birálatok a magyar büntető törvénykönyv tervezetéről (u. o. 1876).
4. K. Sándor, iró és tanár, szül. 1858. A középiskolát Jászberényben, az egyetemet Budapesten végezte. 1883. a közoktatási miniszter ösztöndíjjal Olaszországba küldte ki. 1884. foglalta el Fiuméban a gimnázium magyar nyelvi és irodalmi tanszékét. Ő tőle tanulta a magyar szót Fiume újabb művelt nemzedéke, valamint IV. Ferdinánd toscanai nagyherceg elsőszülött fia. Lipót főherceg és Esterházy Miklós Ernőné grófnő, szül. Borghese Camilla hercegnő is. K. kora ifjuságától fogva irogatott novellákat, tárcákat a heti- és napilapokba, később pedig nyelvészeti érekezéseket a Nyelvőrbe. Művei: Grammatica teoretico-pratica della Kingua Ungherese (Budapest 1880, kiadta s a Fekésházi-alapból jutalmazta a vallás- és közoktatásügyi miniszter); Adalékok Fiume néprajzához (Kolozsvár 1892); A magyar nyelvbeli olasz elemek (magyarul, olaszul, Fiume 1892); 1893. alapította a Magyar Tengerpart c. fiumei magyar hetilapot.
Sándor, hires ázsiai utazó, nyelvtudós, szül. Kőrösön (Háromszék) 1784 ápr. 4., megh. Dardsilingben 1842 ápr. 11. Székely nemes katonai szülői szegények lévén, nevelésére nem sokat áldozhattak. 1799. mégis a nagyenyedi főiskolába jutott s először mint iskolai szolga kereste kenyerét. Itt 1807-ig Hegedüs Sámuelt, mindekor hű barátját s pártolóját, ki élete pályáján gondos figyelemmel kisérte s Herepei ádám történeti előadását hallgatta. Iskolai tanulmányai végeztével, melyekben mindenkor kitünő volt, tanár lett a költészeti osztályban s nagy haladást tett a kalasszikus nyelvek s irodalmak ismeretében, s már ekkor felébredt benne az élénk vágy Ázsia belsejének beutazására, s az ősök ismeretlen honának fölkeresésére. Felismert tehetségének pártfogói által segélyezve 1815-től fogva harmadfél évet töltött Göttingában, hol, miután már akkor teljes erővel uralkodott lelkén merész célja, erre előkészítő nyelvtani és történelmi tanulmányoknak szentelte, a hires Eichorn vezetése alatt, minden idejét. Eichorntól hallotta, hogy a középkori arab irókban a magyarok ázsiai történetéről és vándorlásaikról sok adat van s már akkor elhatározta magát ezen arab irók tanulmányozására s e célból az arab nyelv elsajátítására. 1809. hazatérve Németországból, valóban kijelenté barátai előtt végelhatározását, hogy keleti nagy útjára elindul. Először Oroszországon át szándékozott behatolni Khina felső részébe azon az úton, melyen át a magyar ősök kijöttek Ázsiából s azért előbb a szláv nyelvet akarta megtanulni s e célból gyalog Zágrábba ment, hol több hónapig tartózkodott.
Kenderesy Mihály kormányszéki tanácsos volt első pártfogója, ki útjára száz forintot adott s kötelezte magát, hogy évenkint száz forintot fizet, ami csekély összeg ugyan, de K. páratlan takarékossága által fontosság vált, mert lehetővé tette az elindulást s kedvet és reményt ébresztett szivében. Megváltoztatta első szándékát, hogy előbb Oloszországon keresztül ÉK-i irányban induljon; Oláhországon, Bulgárián s Rumélián keresztül, DK-i irányban törekedett célja felé; hajóra ülve Alexandriában szállt ki, innét Palesztinába ment s részint gyalog s egyedül, részint karavánokhoz csatlakozva, szenvedések, nélkülözések s veszélyek közt, csupán magasfoku lelkesedéséből merített türelemmel s kitartással fegyverkezve Aleppón és Bagdadon át 1820 őszén érkezett Teheránba, Persia fővárosába, hol a persa nyelvet tanulta s némi előmenetelt tett Willock meleg pártfogása alatt az angol nyelvben iss. Itt az angol konzulság, mint következő vándorlásain is s angol tudománybarátok ugy jó tanácsokkal, mint pénzzel is segítették. 1820 dec. 21-ről már Teheránból irt az enyedi kollégiumhoz levelet. Nem várva meg a segedelmet, melyet a hazából várt s mely neki az angol követség útján küldetett, Tibet felé indult, mire őt némely tibeti szavak magyaros hangzása s mint gondolá, nyelvünkkel való rokonsága csalogatá. E reményében későbbi tapasztalásai után fájdalmasan csalatkozott, 1821 márciusba, örménynek öltözve, folytatta merész útját, de az Ázsia belsejében akkor dúlt háborus állapot miatt csak igen lassan haladhatott Khorasszánon keresztül, hol több hónapig kellett vesztegelnie Bokharába, hová november 18-án és Kabulba, hová 1822 jan. 6-án érkezett meg. E vidéken tudós francia utazókkal találkozott s ezek társaságában érte el Lahoret és Kasmirt, hol megismerkedett Moorcrafft angol tudóssal. Bokharán keresztül a Gobi-puszta felé vándorolt s Tibetbe érve, részint egyedül, részint az angol Moorcraffttal társaságban, bejárta a Himálaja völgyeit s egész Tibetet, alaposan forrásaiból tanulva a tibeti nyelvet s irodalmat, miben Moorcrafft volt legnagyobb segélyére. Tibetben töltött idejének részleteit homály borítja; bizonyos azonban, hogy ideje legnagyobb részét, mely Teheránból elutazása s Kalkuttába érkezte közt fekszik, buddha zárdákban töltötte, az egész világtól elkülönítve, s azon páratlan kitartással, mely főjellemvonása, 15 fokkal a zérus alatt álló hidegben, fűtetlen lyukakban fázva és koplalva, éjjel-nappal dolgozott s több mint 40 ezer tibeti szót összeirva s a tibeti nyelv első grammatikáját és szótárát elkészítve, hosszu éveken át a tudományos martirságnak oly példáját adta, melynek mását nem találhatni az utazások történetében. Elkészítve nagy munkáit, s azon vágytól hajtva, hogy azokat a világgal közölje s más tudósokkal értekezzék, végre elhagyta szomoru magányát és Subhatu-felé Kalkuttának indult. Subhatuban az angol-indiai kormány, félve orosz emisszáriusok lázító befolyásától, minden É-felől jövő utast feltartóztatott s az angol rezidens, bár Csomának a tibeti kolostorokban volt időzéséről és szerény életmódjáról tudomása volt s ezért őt gyanutlanul, sőt tisztelettel és barátsággal fogadá, kénytelen volt őt feltartóztatni, mig a több mint 1000 angol mértföldnyire fekvő kalkuttai főkormányszéktől engedélyt eszközölt ki részére a további utazhatásra. Felszólította őt, hogy nyilatkozzék, mit kiván kárpótlásul mulasztott idejéért s elbámult a szegény tudós nagylelküségén, midőn ez azt jelentette ki, hogy a mulasztás által kárt nem szenved s e címen semmit el nem fogad s végre is csak azt fogadta el, hogy Subhatuban való letartóztatása idejére hónaponkint öt rupiánál többre nem menő csekély költségei az angol-ind kormány által fizettessenek. Az angol rezidens azzal jutalmazá e ritka önzetlenséget, hogy K.-t házába fogadá, részére 500 rupiát tudta nélkül félretett, s kérte a magyar utazót, hogy tibeti öltözetét letéve, magyar nadrágban és mellényben járjon, melyben azután, a forró déli égalj ellenére, haláláig járni szokott. Végre megjött a várt engedély s a rezidens búcsut véve több hónapon át magánál tartott s megkedvelt vendégétől, Princep Jakab hires kalkuttai tudósnak ajánlá s a kormányhoz intézett legkedvezőbb jelentéssel bocsátá útjára.
Kalkuttában, hol őt hire megelőzte, a legszívesebb fogadás várta K.-t; a tudósok, kik előtt tibeti tudományos buvárkodása ismeretes volt s a nagy közönség is, melyet rendkivüli cinikus életmódja, önzetlensége s nemes büszkesége nagyon érdekelt, egyenlő kiváncsisággal s részvéttel fogadták az idegent. Az ázsiai társaság már 1830. tagjává választotta s e méltánylat némileg kárpótolá a nehéz áldozatokat, melyekkel azt megérdemlé. Az ázsiai társaság pátfogása alatt kiadta tibeti nyelvtanát és szótárát s újabb erővel fogott a szanszkrit nyelv megtanulásához. Azon idő alatt, melyben e munkáit kiadá, az ázsiai angol társaság, tudományos érdemei jutalmául, könyvtárnokává nevezte s 1100 kötetből álló kéziratgyüjteményének rendezésével bizta meg, mely óriási munkát 18 hónap alatt oly lelkiismeretesen s pontosan végezé, hogy minden kötet első lapján annak címét s tartalma rövid kivonatát latin nyelven följegyezte. Princep ajánlatára, ki őt mindenben segíté s barátilag pártlá, a társaság, a munka folyama alatt, havonkint 200 rupia tiszteletdíjat szabott ki részére, mit azonban a szegény K. szokott önzetlensége szerint el nem fogadott. Ekkor érkezett meg Kalkuttába az a pénzsegély is, melyet K. részére az 1830-iki országgyülés alatt itthon gyüjtöttek. E segély az önzetlen és puritán tudós szemében csak az által nyeré becsét, mert bizonyította, hogy neve hazájában felejtve nincs; átadta azt Princep barátjának, hogy tegye el arra az időre, midőn majd hazájába visszatérhet, hogy rajta keleti könyveket s kéziratokat vásárolva, e tudományos kincseket Magyarországnak adhassa. Princep e magyar hazai segélypénzt, hogy kamatozzék, K. tudtával egy kalkuttai banknak adta át, mely csakhamar megbukott. Az indiai társaság e veszteséget a közönség általános jóváhagyásával ki akará pótolni, de K. ezáltal sértve érzé büszkeségét, nem akarta a kárpótlást elfogadni, és csak nagy nehezen volt rábirható, hogy beleegyezzék. Önzetlensége annyira ment, hogy miután az angoloktól nyert munkadíjakból szerényen meg tudott élni, a részére itthon gyüjtött segélyt s különösen az akadémiától s Nagyenyedről küldött 200 s 450 aranyat, melyeket Esterházy herceghez s Döbrenteyhez, a magyar akadémia titkárához intézett leveleiben hálásan megköszönt, visszaadta az illetőknek, nevezetesen: 200 aranyat az akadémia tőkéjének növelésére ajánlott fel, 450 aranyat pedig a nagyenyedi kollégiumnak juttaott Kenderessy-Csoma nevet viselő alapítványra, első jóltevőjének hálás emlékeül, s végre 100 aranyat a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetnek ajándékozott. 1834-ben kiadván két főmunkáját, roppant fáradozásának gyümölcsét, t. i. a tibeti nyelv angol nyelvü grammatikáját s a tibeti és angol szótárt, e nagy műveiből 25 hazai könyvtárnak küldött ajándékpéldányokat. Ezenkivül nagyszámu tudományos cikke irt az angol folyóiratokba, s az angol misszionáriusok számára liturgiát, zsoltárokat s imakönyveket fordított tibetiu nyelvre. Ezóta az ázsiai érdekekkel foglalkozó kalkuttai s londoni angol folyóiratok valódi kegyelettel szóltak s gyakori közléseket hoztak világhirre emelkedett hazánkfiáról s nevét a legjelesbb, elsőrendü tudományos utazók s nyelvbuvárok során emlegették, 1835 nov., miután a szakszkrit nyelvet teljesen megtanulta, elhagyta kalkuttai, aránylag nyugalmas s kényelmes életét, 1836 tavaszától kezdve ismét a Himálaja egetvető bérceinek tövében, benszülöttek kunyhóiban időzött egész 1837 nov., hogy nyelvtanulmányait s történelmi kutatásait más irányban folytassa. Akkori meggyőzőése szerint a dsungar nevü nép, mely Lasszától ÉK-felé Khina határán lakik, leend az, melyben végre a magyarok rokonait s az ősök élő ivadékait feltalálhatja, mire a nyelvrokonság s történelmi források utalták. 1841 márc. 24. ért Dardsilingbe, az ind-angol birodalom 7000 lábnyi magasságban fekvő határállomására, hol az angol ügyvivő Campbell igen szivesen fogadta, s hol egy ideig, mig továbbutazásra a lasszai lámától engedélyt nyer, tartózkodni akart. Céljához közel érezve magát, derült kedélyü volt s elmondta Campbellnek céljait és reményeit. Azonban csakhamar megbetegedett s az uralkodó veszélyes lázt megkapva, elhunyt, anélkül, hogy a rokonoknak hitt fajt felkereshette s imádott hazáját, melynek kedves képe lebegett folytonosan szemei előtt, még egyszer megláthatta volna. Halálos ágyát Campbell s a Dardsilingben tartózkodó angolok vették körül.
Összes gyüjteményeit a kelet-indiai angol kormánynak, pártfogójának s jóltevőjének rendelkezésére bocsátotta. Az ázsiai angol társaság, mely életében megbecsülte, halála után is, kegyeletes érzelemmel, magas emlékkövet készíttetett, angol felirattal hamvai fölé s rózsákat és szomorufűzeket ültettetett az emlék köré. Összes dolgozatait kiadta s életrajzával és arcképével ellátta Duka Tivadar dr., m. akad. l. tag (Budapest 1885); ugyane lelkes honfitársa s tisztelője, ki sok évet töltött K.-Indiában s jelenleg is Angliában él, angolul is kiadta e művet: Life and works of Alexander Csoma de Kőrös (London 1885). A magyar akadémiában b. Eötvös tartott felette remek emlékbeszédet.