v. hidaló gerenda, feszítő szerkezetnek és függő műszereknek (l. o.) erős, vizszintes gerendája, mely az egész szerkezet alapjául szolgál; ugyszintén a fedélszerkezetekben (l. o.) az egyes főszaruknak (l. o.) vizszintes gerendája, mely az álló széket v. a függő szerkezetet tartja. A kötő gerendák keresztmetszete rendesen 21/24-24/27-27/31 cm., melyben a nagyobbik méret a magasságot, a kisebbik a szélességet adja meg. Ha elég vastag kötő gerendánk nincs, akkor fogazással v. csaposkötéssel kötünk kettőt vagy többet egymáshoz.
l. Háncs.
a képzők és ragok előtt olyan rövi magánhangzó, melyet nyelvérzékünk sem a szótőhöz, sem a képzőhöz v. raghoz nem számít, p. ökr-ö-k, ház-a-k, ad-o-m, mëgy-ë-k. A magyar kötőhangzó eredetileg többnyire a szótő véghangja volt, de miután a ragtalan formában elveszett, nem érezték többé a szótőhöz tartozónak. L. Szótő.
l. Szem.
a könyvnyomtatók igy nevezik a zárt forma szemközt álló oldalai között levő hézagot. A nyomtatott és összehajtott íveket a K.-on keresztül fűzi a könyvkötő. A K.-nak az oldal tulsó margójával arányban kell állnia.
(accolade, divis), az irásban s nyomtatásban az a jel, mely egyrészt a sor végén (vagy néha más okból is) kettészakadó szórészek összetartozását jelenti, másrészt olyan összetett kifejezésekben használatos, melyek nem forrtak annyira egybe, hogy egészen egy szónak irná az ember, p. Észak-Amerika, gyász-istentisztelet.
v. foglaló mód (conjunctivus), az igének azon módja, mely által valamely cselekvés logikai lehetőségének viszonya fejeztetik ki, ellentétben az indicativussal vagyis jelentő móddal, mely a tényleg megtörtént cselekvést fejezi ki.
l. Kuthen.
l. Görgeteg.
kőrontófű (növ., kőtör Diószegiéknél, kőtörike, néhol vajfű, kőrontó-gyökerü fű, Saxifraga L.), a róla nevezett család füve, 130 faja az É-i földgömb mérsékelt, sarki és alpesi vidékein, meg az Andesen (hazánkban 31) sziklás helyen terem. Többnyire többnyári, különböző termetü füvek, gyakran a tövükön levélrózsa keletkezik, mint a kövi rózsának, ekkor a szár kevésbbé leveles. A levél szélén mirigyök is lehet, melynek váladéka szénsavas mész (l. Kiválasztás és Bekérgezés). Virágja magános vagy gyakrabban ágas-bogas virágzattá egyesül, fehér v. sárga, ötszirmu, tizhimes. A termő külső, kétrekeszü, kétbibeszálas; de sokmagu tok lesz belőle s a bibeszál között likaccsal reped. Gyökerük a sziklahasadékba mélyen és erősen befurakodik, a repedést lassanként nagyobbítja, tehát a sziklák szétrepedezését és széthullását elősegíti. Több faja igen csinos, kertbe illő; szirtcsoportozatra ültetni célszerü. A kertiek közül nevezetes a S. umbrosa L., Jehova-virág v. porcellán-virág Spanyol- és Angolországból. Levele fordított tojásdad, porcogós-élü, virága fehér, de sárgával és pirossal pettyegetett. Szegélyzőnek ültetik. Mások Jehova-virágnak (l. o.) a S. punctatát nevezik. A S. sarmentosa L. (zsidószakáll) levele pirosszőrü, fehéren erezett, a visszája is piros, szára kissé ragadós, egész 45 cm. magas. Virága fehér v. halaványpiros. Számos indát bocsát. Khinából és Japánból származik, a virágveder, üvegház vagy szalon dísze. A S. crassifolia L. tő-levele tojásdad, bőrnemü sima, szára meztelen, virága piros, összeszorult ágbog. Szibériából hozták, gyakran a kertbe ültetik. V. ö. Engler, Monographie der Gattung Saxifraga (Boroszló 1872); De Candolle, Prodr. IV.; Sternberg K., Revisio Saxifragarum iconibus illustrata (Regensburg 1870). L. Kövér növények.